Mivel régen kalandoztam már a keverék whisky-k világában így, amikor ehhez a cikkhez kerestem tesztalanyt a szokásommal ellentétben a blended whisky-ket tartalmazó polcon is körülnéztem. A Black Bull pedig szinte az első pillanatban megragadta a tekintetemet, hiszen messze nem tekinthető átlagosnak az, ha egy palack skót whisky-ről egy szőrös, fekete és szemmel láthatóan dühös bika néz szembe velünk. Ez pedig elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy ne is gondolkodjak tovább, csak levegyem a polcról és megkóstoljam. Már csak a saját biztonságom érdekében is…

Forrás: Internet 

Maga a lepárló, - mondhatni, szokás szerint-, szép hosszú történelemre tekinthet vissza, hiszen az első bikák 1864-ben jelentek meg a boltok polcain először Skóciában, majd az évek alatt csendben terjeszkedve egész Európában (kb. 1897), majd az alkoholtilalom visszavonása után 1933-ban az Egyesült államokban is.

Arról, hogy a közönség, hogy fogadta az italt talán elég annyi adat, hogy 1974-re, csak az USA-ban 80.000 palackot értékesítettek évente.

A lepárló 2001 óta a Duncan Taylor független lepárló tulajdonában van, olyan neves és sikeres márkák társaságában, mint például a The Octave, a The Big Smoke, vagy éppen a Whisky Galore…

Duncan Taylor & Company eredetileg Glasgow-ban került megalapításra és a kezdetek kezdetén hordó kereskedéssel és közvetítéssel foglalkozott a lepárlók részére. Az alapítók eredeti szándéka az volt, hogy a legjobb Skót lepárlókat a legjobb minőségű hordókkal lássák el és ezt a filozófiát követték az a palackozóvá alakulásukkor is, amikor a Speyside költözve úgy döntöttek, hogy felhagynak a közvetítői munkával és saját márkák fejlesztésével és whisky forgalmazással kezdenek foglalkozni.

Napjainkban a Duncan Taylor Scotch Whisky Limited rendelkezik a legnagyobb hordógyűjteménnyel, melyben igazán ritka whisky-s hordók is szép számmal megtalálhatóak, ami biztató tény a rajongók számára is, hiszen ki tudja mikor és mire is használnak egyet-egyet ezekből a ritkaságokból.

A palackozó termékeinek minőségét az elnyert díjak sokasága is jól jellemzi, hiszen több jelentős versenyen is komoly helyezéseket értek el a termékeik és természetesen a Black Bull sorozat is, A Kyloe kiadás egyebek mellett magáénak tudhatja az IWSC bronze érmét és a San Francisco Spirit Competiton ezüst medálját.

A whisky

A legszembeötlőbb tulajdonsága a címkén szereplő kép mellett az ereje, hiszen még a whisky között is ritkaságszámba megy az olyan tétel, amit 50%-an palackoznak. A keverék magas malátawhisky tartalommal bír és hűtve szűrés nélkül kerül az üvegbe.

Megjelenés:

A fentiekben már említett bika képe egy egyszerű, de mégis formás palackot díszít, amin a névhez méltóan a fekete színek dominálnak, ettől eltérést csak a címke alján lévő információs sávon találunk, ahol a lepárlóhoz és a kiadáshoz kapcsolódó minimális adatok kaptak helyet.

A whisky színe inkább világos, rezes, megtévesztően könnyű ital képzetét kelti.

Illat:

Könnyed, de mégis sűrű karamellás, tejeskávé illatok szállnak fel a pohárból az első pillanatokban, amiket pörkölt mogyoróra emlékeztető aromák kísérnek. Némi levegőzés után kibomlanak gyümölcsösebb, főként savanyú körtére és citrusokra emlékeztető illatok is, de érdekes módon alkoholt dominánsan nem, csak a háttérbe megbújva érzünk.

Íz:

Nos, itt már megérkezik az erő is, hiszen a korty lenyelése után rögtön betölti a szájüreget egy határozott csípősség, ami bár lágyan, de végig érezhetően magrarad a nyelőcsőben is. (Szerencsére azért ez még nagyon messze van a „nagyfater házi szilvájától”.) Viszont a csípés mellett határozottan mazsolás, aszalt szilvás, kissé égett ízeket produkál az ital, ami nem csak érdekessé teszi, de provokálja is az újabb és újabb kortyolást.

Lecsengés:

Közepesen hosszú, de eleinte elég erőteljes utóízt kapunk, amiben újfent megjelennek az enyhén füstre, vagy még inkább égett fára emlékeztető aromák. Emellett egészen enyhe vaníliás és karamelles ízeket is felmutat a lecsengés. Szerintem kifejezetten finomra sikerült ez a része az italnak.

A whisky erejére való tekintettel kipróbáltam néhány csepp víz hozzáadásával is, de sok értelmét nem látom a hígításnak. Persze az erősségen enyhít valamelyest, de az ital minőségén, komplexitásán sokat ront, vizezve inkább már egy átlagos bourbonra emlékeztet, mind ízében, mind illatában. Viszont ha borbon-t akar valaki inni az vegyen bourbon. Ha pedig túl erősnek tartja a Black Bull-t, akkor szintén szép számmal talál könnyebb tételeket a whisky-k között.Szóval nem érdemes "elrontani".

Összegezve:

Nos, a bikaszelídítés férfias játék és ez a whisky is férfias ital. Kipróbálását csak azoknak merem ajánlani, akik tisztában vannak azzal, hogy mit csinálnak, mert ez nem a whisky-zés belépő szintje. Ha azonban szereted az összetett, markáns italokat és nem ijedsz meg az erősségétől, akkor a maga nemében páratlan élményt szerezhetsz kóstolgatás közben.

Adatok:
Név: Black Bull Kyloe
Érlelési idő: blended
Régió: Skócia
Palackozó: Black Bull Whisky (Duncan Taylor Scotch Whisky Limited)

Forrás:
http://www.blackbullwhisky.com/

A Scapa distillery egyike Skócia legészakibb lepárlóinak, mely címért a Highland Park-kal versenyez. Az erősen hányatott sorsú lepárlót többször fenyegette a végleges bezárás, de végül minden esetben megmenekült a dicstelen végtől, sőt évről-évre meg is tudott újulni, így, amolyan kistestvérként megbújva a népszerű Highland Park mellett a mai napig üzemel és évről-évre jelennek meg az újabb kiadású single malt-jaik.

Forrás: Internet

A Scapa 12, majd 16 éves kiadása az egyik első malt élményeim közé tartozik, hiszen Skóciából hazatérve ezen whisky-k azok közé tartoztak, amiket viszonylag elérhető áron és egyszerűen be lehetett szerezi hazánkban, köszönhetően az egyik Brit tulajdonú áruházláncnak. Néhány éve aztán elkezdtek kikopni az üzletekből és ma már inkább csak a szaküzletekben találkozhatunk a 16 éves kiadással.

Bár egyik érlelés sem volt kimagasló, de mindkettő a könnyedebb, de az összes „island” single malt jegyet magába hordozó, rendkívül kellemes malt volt, amit a mai napig nyugodt szívvel tudok ajánlani azon szerencséseknek, akik hozzájuk tudnak férni.

Jelen írásukban a whisky egy speciális kiadásával foglalkozunk, amit a Gordon & MacPhail független lepárló és palackozó cég védnöksége alatt jelent meg a nagyközönség számára.

Gordon & MacPhail

A cég 1895 óta található meg a Speyside-on, egy bizonyos Elgin nevű városkában, amely talán nem nagyváros, de a jelentősége bizony az. A cég üzlete a város főutcáján található. A bolt egyik felében egy minőségi csemegeüzletet talál az ide látogató, a másik felében pedig a „sztár” whisky-k egész sorának szentelték, melyek közül a többséget saját maguk palackozták.

A vállalt hordóiban a mai napig komoly ritkaságokat találhatnak azon szerencsések, akik hozzáférnek, hiszen a többi hasonló profilú céggel ellentétben a Gordon & MacPhail kizárólag fiatal készítményekkel tölti fel a készleteit és így figyelemmel tudják kísérni azokat a kezdetektől a végig. Ezen hozzáállásnak köszönhető az is, hogy a cég be tud mutatni a rajongóknak olyan, már bezárt lepárlók whisky-eit is, amit máshonnan bizony lehetetlen lenne megismerni.

A whisky:

Megjelenés:

Az ital díszdoboza és palackozása inkább egyszerű, egyfajta minimál stílusú. Olyan, mint aki nem ezen külsőségekkel akar feltűnni, hanem a beltartalommal. A palack maga egyszerű, már-már klasszikus megjelenésű üveg, melyen a szintén világosabb árnyalatokkal feliratozott címke is szinte „megbújik”, még akkor is, ha egyébként elég sok információval zsúfolták tele.

Szín:

Halvány, aranysárga. Megfelelő fényviszonyok között szinte már színtelennek tűnik.

Illat:

Alma és talán zöldalma az elsődlegesen az orrunkba tóduló illat, ami némi levegőzés után felvesz egyfajta száraz pezsgőre jellemző fanyar, szőlős aromát is. Lassan teljesedik ki az illat, a vanília és a tölgyes-fás kissé szúrós fanyarság csak egészen későn érkezik meg, ahogyan a pohárban az italt forgatjuk. Nagyon-nagyon halványan egy kis borsos csípősség is előtűnik.

Íz:

Meglepően csípős az első korty, a chilis íz azonnal körbeér a szájüregben és elsőre minden mást elnyom. Némi idő után aztán megérkeznek a diós és az egzotikus gyümölcsökre hajazó ízek is. A végén pedig határozottan nugátos csokoládéra emlékeztető érzet jelenik meg az ízlelőbimbóinkon, ami – legalább is számomra -,  egészen meglepő a kezdeti határozott csípés után.

Lecsengés:

Van benne valamiféle vaníliás, krémes íz, ami nyilvánvalóan az érleléshez használt első töltésű bourbon hordó hagyatéka, de ezért a könnyed, hosszan tartó ízért hálásabb talán nem is lehetek.  Szép befejezése ez a kortyolásnak.

Összegzés:

Egyértelműen izgalmas és érdekes tétel, ami jól reprezentálja, hogy egy független palackozó mennyire más ízeket, élményeket tud kihozni ugyanabból az alapanyagból, mint amiből a whisky eredeti tulajdonosa dolgozik. Ha valaki megteheti, feltétlenül hasonlítsa össze az eredeti 12 éves kiadással, de ha nincs erre mód, akkor is az ajánlott kategóriába trtozik ez a single malt.

Adatok:
Név: Scapa
Érlelési idő: 12 év
Régió: Island
Palackozó: Gordon & MacPhail

Források:
http://www.gordonandmacphail.com/tastingnotes/distillery-labels/distillery-labels-scapa-distilled-2001-strength-43-781.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Ma egy olyan whisky-t mutatunk be nektek, amit abban a városban készítettek/készítenek, amit valaha, - teljes joggal -, nevezték a whisky gyártás központjának. Én bár mára ebből a szempontból némileg eljelentéktelenedett, sok szakíró még mindig ezt a helyet nevezi meg a nagyobb whisky régiók egyikeként.

Forrás: Internet

Cambeltown

A skóciai whisky lepárlás bölcsőjeként néhányan talán Fife megyét neveznék meg, ahol valaha John Corr apát ismereteink szerint meghonosította azt, de tévednénk ezzel az állítással. Sokkal inkább a Kintyre félszigeten, Cambeltown-ban keresnünk kedvenc italunk igazi bölcsöjét, ahol már a 18. században is 22 legális (és a jó ég tudja mennyi illegális) lepárló létezett.

Cambeltown jelentőségét a földrajzi elhelyezkedése adja, hiszen a félsziget (vagy éppen sziget, ez attól függ kit kérdezel) fontos hajózási csomópont volt akkoriban, ahonnan Skócia, Anglia, Írország, de még Kanada és az Egyesült Államok is könnyen elérhető volt.

Nem csoda tehát, hogy a kereskedelemben jelentős érdekeltséggel bíró lepárlók is ezen a környéken telepedtek meg. Ráadásul az idevágó törvények enyhítése után, ugrásszerűen növekedett a termelés volumene is, 1887-re már évi 9 millió liter whisky-t állítottak elő a városban megtelepedett lepárlók.

A város bukását a szakértők több különböző okra vezetik vissza, melyek között ugyanúgy szerepel a tengeren túli alkoholtilalom, mint az környék bányáinak kiapadása, de az a tény is, hogy a keverék whisky-ket előállító mesterek lassan elfordultak az itt készített nehezebb, olajosabb párlatoktól és inkább a Speyside vidéken készített italokat kezdték favorizálni. Az így kialakult helyzet pedig arra kényszerítette a helyi üzemeket, hogy a végletekig fokozzák a termelésüket, ami a minőség romlásához vezetett, ez pedig egyenes útnak bizonyult az összeomláshoz.

Napjainkban mindössze 3 lepárló található a városban.

A lepárló

A Hazelburn-t (is) előállító Sprigbank lepárló egyike a vidék nagy túlélőinek. 1828-ban alapította John és William Mitchell és még ma is a család birtokolja. Természetesen ezt az üzemet sem kímélték a várost érő csapások, sokszor kellett harcolniuk a fennmaradásért és sokszor tűnt úgy, hogy ez nem sikerül, de végül győzedelmeskedtek.

Az itt előállított single maltok a mai napig az eredeti, tradicionális módon készülnek, saját árpából, helyi főzéssel, érleléssel, palackozással. De még a tőzegeléshez is helyi tőzeget használnak. A whisky-ket 2,5-szer, vagy éppen háromszor párolják le és hűtve szűrés nélkül kerül az üzletek polcaira.

Ezt a kisüzemi előállítást sokáig egyfajta kuriózumként tekintette mindenki, de napjainkra a nagyobb lepárlók is sorban jelentetnek meg hasonlóan előállított kiadásokat, szóval végül a Sprigbank  megkapta a neki járó elégtételt.

A whisky

A lepárló termékei között találunk tőzeges kiadásokat, de a Hazelbrun a tőzegmenetes wisky-k közé tartozik, jellegében inkább a Lowland, vagy a Speyside régiókban készült párlatokhoz hasonlít.

Külső:

A palack és a díszdoboz is tetszetős, de inkább csak amolyan hétköznapi módon. Talán ezzel is a hagyományaira akartál felhívni a figyelmet a készítők. Egyszerű színek, formák és kissé régimódi címke jellemzi a Hazelburn-t, nekem talán túlságosan is régimódi. attól tartok, hogy annyira belesimulna egy bolt italkínálatába a palack, hogy talán észre sem venném.

Szín:

Könnyű, világos, fehérborra emlékeztető.

Illat:

Tűnékeny lágy illatot érzünk a whiskyt a pohárba töltve.  Jobban elmélyedve az aromákban megérezhetjük a barackos és marcipános édes illatokat, melyeket narancslekvárra és némi mandulásra emlékeztető zamat egészít ki. Az illatok némi levegőzés után teljesednek ki egy igazán gazdag, némi sherry-s behatást is hordozó illatfelhővé.

Íz:

Erősebb, mint azt a színe és az illata alapján gondolnánk. Engem legalább is meglepett az első korty markáns, határozott ereje, de ez valahol az én hibám, hiszen előre megnézhettem volna, hogy egy 46%-os párlatról beszélünk.

Szerencsére az első meglepetés után igazán kellemes, selymes gyümölcsökre hajazó ízhatást kapunk, ami gyorsan feledteti az első lórúgásszerű élményt. Én némi fás szárazságot is felfedezni véltem, továbbá egy egész kevés fanyar „zöld” ízt.

Lecsengés:

Ezen paraméterében is megörökli az ízleléskor tapasztalható határozottságot. a gyümölcsösség itt már kissé eltolódik az aszalt gyümölcsök irányába, de még mindig meghatározó az édesség, bár most már inkább a mazsola, az aszalt sárgabarack módján. Az alkohol torokmelegítő hatásán túl feltűnik egy kis nyers, fás, száraz érzet is a nyelvgyöknél, ami már-már füstösséget feltételezne, de inkább csak a tölgy tréfálkozik velünk.

Összegezve:

Kóstolásra érdemes. Nem mondanám kihagyhatatlannak, de az előállítás módja miatt mindenképpen kipróbálandó. Aki egyébként is szereti a könnyedebb, de mégis összetett malt-okat, az ebben sem fog csalódni.

Adatok:
Név: Hazelburn
Érlelési idő: 12 év
Régió: Cambeltown

Források:
http://www.springbankwhisky.com/whisky/hazelburn/12-years/
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Ha az ember egy jól ellátott helyen whiskyzik, nem mindig van kedve tematikusan összeválogatni az aznap kóstolandó párlatokat, pláne, ha ez az alkalom jó barátok körében találja. Ezúttal a Caledoniában sikerült egy kellemeset szemezgetni, ebből válogattam össze nektek egy jó hosszú utazásnyit.

Highland Park Svein

Forrás: Whiskey For Everyone

A Highland Park Skócia egyik legészakibb lepárlója, Orkney szigetéről, amely számos szálon kötődik a viking történelemhez és mondavilághoz. A Highland Park ezen történelmi múltat aprópénzre váltva elkezdte a kormegjelölés nélküli whiskyjeit különféle viking istenekről és neves harcosokról elnevezni. 

A kormegjelölés nélküli single-malt whskyk egyre jobban terjednek, de szerencsére az évszámok hiánya nem jelenti egyúttal a minőség leromlását. Aki picit is ismeri a Highland Park lepárlót, annak talán nem lövöm le a poént, hogy a Sveinnek, a márka Warrior Series sorozatának legköltséghatékonyabb darabjának sincs ebből a szempontból szégyellnivalója.

Illat

Meg kell mondjam, vegyesek az érzelmeim: egyszerre jelenik meg a felföldi párlatokra jellemző komplexitás és nyomokban az olcsó blended-ekre jellemző acetonillat. Aki ez utóbbitól képes elvonatkoztatni, komplex, karamellás-citrusos gyümölcsaromában lelheti örömét, és a szigeti whiskyken érezhető tengeri tőzegességet is megtalálja benne. Fél pont.

Íz

A tőzeg lesújt. Csípős, fűszeres ízhatással mar a nyálkahártyába az ital, közel sem kellemetlenül, bár elég erősen ahhoz, hogy elvesszenek benne az érdesség mögött megbúvó finom részletek. Forró torokhatás, erős füst. Aki az ilyesmit szereti, annak - gondolom - egy pont.

Lecsengés

Eddig nem az én világom, de ha kitisztul a torkunkban meggyűlt korom, nagyon érdekes zöldséges és virágos-füves aromák szabadulnak fel, valahogy úgy, ahogy a természet visszahódítja a leégett tarlót. Némi édeskés karamella érkezik végül, visszaidézve az illata által okozott egyik első érzetet. Kellően izgis, hogy megszavazzam neki az egy pontot.

Összegzés

Ízléstől függően kettő-kettő és fél pont, ami a kategóriában megszerezhető háromhoz képest szép eredmény. (Lehet, hogy be kellene vezetnünk a pontrendszert?) Tamás, kóstold meg, te szereted az ilyen füstöset, és sürgősen szerezzük be a széria többi darabját is, jó, plíz?

Cragganmore 12 Year Old

Forrás: The Whisky Exchange

Biztosra mentem, és egy Speyside-ival fejeztem be a kocsmázást. Érdekelt, mit tud az a márka, amelynek a 15 éves verziója a kedvenc blended malt-omat is alkotta (amíg volt belőle). Nem ez volt a hét legjobb döntése, de ezt azért részletezném picit.

Az illata

...Speysidei whiskyhez képest meglepően sós, már-már tengerízű volt, olyannyira, hogy az eredetét illetően is elbizonytalanodtam kissé. A következő pillanatban aztán megérkezik a vaníliás gabona, és a leheletnyi, kissé savanykás körtearoma. Az eddigiek alapján ígéretes, komplex italra számítottam, azonban...

az íze

...rögtön visszarántott a valóságba. Tipikus Speyside-i aromákat éreztem, a gazdag illatvilágból némi kesernyés körte maradt csupán.

A lecsengése

...ezek után már nem szolgált különösebb meglepetéssel. Az ízben felfedezett kesernyésség a lecsengésben is tovább él, enyhe: bár nem kellemetlen tőzeges fűízt érzek, minimális gyümölcsösséggel fűszerezve. Alapvetően semmi extra, egyszerűen csak finom, ahogy azt a régió hasonló termékeitől már megszokhattuk.

Összességében tehát

...egyre inkább azt látom, hogy ha kóstoltál egy alsó-középkategóriás Speyside-i single-maltot, kóstoltad az összeset, és a kicsit is haladó whisky-ínyencek a betevő izgalmat más, északabbra-nyugatabbra fekvő régiókban fogják megtalálni. 

Semmiképpen ne gondoljátok persze azt, hogy a 12 éves Cragganmore egy rossz whisky! Egyáltalán nem erről van szó, de újdonságot, izgalmakat ne várjatok tőle. Tudja, amit kell: bármilyen baráti társaságba bevihető, letisztult ízvilágú, kellemes ital, amely méltán kapott helyet a Diageo Classic Malts sorozatában. 

A 21 éves Glenfiddich-et szintén a whisky kóstolón ismerhettük meg és ez az utolsó tétel, amiről még nem jelent meg cikk az oldalunkon. Ez a kiadás már egyértelműen a luxus kategóriába tartozó ital, melyet minőségével, megjelenésével és árával is jelez, mi pedig, már csak ez utóbbi tényező miatt is igen hálásak vagyunk, hogy megkóstolhattuk. Az pedig, hogy még igen, igen finom is, nos az, ahogy mondani szokás, már csak a hab, a tortán.

Forrás:Auction catawiki

Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy azok a whisky-k, melynek csomagolásán a 21 éves kormegjelölés látható, mind remek italok. Az érettségnek ezen a szintjén már messze elszakadunk a hétköznapi finomságtól és elindulunk az ízek olyan komplexitása, különlegessége felé, ami jóval túlmutat azokon a whisky-ken, amivel anno megkezdtük ennek a világnak a megismerését.

Azon pedig, hogy a 21 éves single maltok mennyivel jobbak, érdekesebbek, vagy éppen különlegesebbek, mint ugyanezen párlatok 18 éves kiadásai, lehet vitatkozni. Ha egy olyan esetről van szó, ahol semmi már nem különbözteti meg a két whisky-t mint az a plusz három év ugyanabban a hordóban, akkor időnként még egyet is értek abban, hogy talán nem olyan szignifikáns a különbség.

A Glenfiddich viszont nem csak az évek számában különbözik a fiatalabb kortársaitól, hanem az elkészítés mikéntjében is, hiszen az első- és másodtöltésű bourbonos hordós, és a sherry-s hordós érlelés után még eltölt néhány hónapot a Karib tengerről származó, használt rumos hordókban is, melyek olyan ízkomponensekkel egészítik ki ezt az amúgy is összetett italt, amit máshol nemigen érezhetünk.

A gyártóaz ital „felélesztőjeként” jellemzi ezt a kis, -palackozás előtti-, kitérőt a rumos hordóban és bizton állíthatjuk, hogy igazuk is van. Ez az utóérlelés olyan komplex íz és illatanyagokkal gazdagított a cikkben tárgyalt whisky-t, amit nem tudom, honnan máshonnan lehetne még belecsempészni, főképp ilyen gazdagságban és harmóniában.

De lássuk is, hogy konkrétan miről is áradozok itt Nektek:

Megjelenés:

Elegáns, azon a módon, ahogyan ezt a szót az angol arisztokrácia fénykorában megtestesítette. Sötét színek, apró minták és abszolút egyedi tervezés jellemzi mind a díszdobozt, mind pedig a palackot, ami bár egyértelműen hasonlít a sorozat többi darabjára, de mégis különbözik annyira, hogy már itt is jelezze, hogy itt valami extrával állunk szembe.

Szín:

Ebből a szempontból a 18 éves kiadásra hasonlít leginkább, de mégis más egy kissé, ezt is sötétbarnás, gesztenyés árnyalatok jellemzik, de mindemellett akad benne egyfajta óaranyat és borostyánt idéző csillogás is, ami jól harmonizál a doboz és a palack arany felirataival. Már a megjelenésével is felébreszti az emberben az „akarom” vágyat.

Illat:

Nagyon masszív, némileg mellbevágóan erős illatokkal találkozhatunk a poharat az orrunkhoz közelítve. Éppen olyan ebből a szempontból, mint egy komoly óbor, kissé fanyar, rengeteg érett gyümölcs illatát árasztja magából ez az aroma. Elsőre szinte szétválogathatatlanul sok mindet érezhetünk ki belőle, de némi levegőzés után szépen sorban elkülöníthetővé vállnak az almára, narancsra, a barackos joghurtra és banánra emlékeztető illatok, de érezhetővé válik a méz  és a karamell édessége is. Kissé olyan, mintha egy nagyon érett lédús gyümölcsökkel teli tál illatát éreznénk.

Íz:

Az illathoz képest könnyedebb, de még mindig nagyon gazdag ízek ölelik körbe a szánkat az első kortyot követően. A korának megfelelően olajos whisky, mely hamar bevonja a szánk egészét. Komplex, de kiegyensúlyozott ízeket érezhetünk, melyekben megjelenik a tölgyfa aromája éppen úgy, mint a tejkaramella és a füge, a banán és az narancs édessége is.

Lecsengés:

Hosszas, és mély nyomokat hagy maga után. Itt továbbra is a gyümölcsök és a tölgyes jegyek dominálnak, de nem tűnik el az édesség sem nyomtalanul, inkább csak beleolvad valami fanyarabb, töményebb ízben, mint amit egy erős, fűszeres forró csokoládéban is érezhetünk.

Összegzés:

Azzal, hogy ez egy karakteres és remek ital, nem mondanék túl sokat. Így inkább csak azt mondanám, hogy ha valahol sikerül hozzájutnotok, akkor semmiképpen ne hagyjátok ki! Lassan kóstolgassátok, adjatok elég időt minden korty kiélvezéséhez. Korra, nemre tekintet nélkül, mindenkinek ajánlom, mert igazi különlegesség, a hasonló korú whisky-k között is.

Adatok:
Név: Glenfiddich 21
Érlelési idő: 21 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfiddich.com/collection/core-range/21-year-old/

A Glenfiddich kóstoló egyik izgalmas tétele a „The Original” volt. Ez a single malt sok szempontból különleges és minden rajongó számára kötelező tétel! Hogy miért? Arról az alábbiakban olvashattok.

Forrás: Koktélbolt facebook oldal

Egy kis történelem:

A Glenfiddich lepárlót 1886-ban alapította William Grant. Az addig írnokként dolgozó Grant vett egy darab földet a Highland-en, ahol aztán 1887-re már a lepárlót is megépítették, sőt ebben az évben az első szesz is kijött az új üzem desztillálóiból.

Eleinte keverék whisky-ket készítettek, de 1963-ban a cég összeveszett az addigi partnerével, így nem jutottak több gabona whisky-hez. Ez a röpke válság később meghatározó változásokhoz vezetett a világ whisky termelésében. De a Glenfiddich esetében is ráébresztette a tulajdonosokat, hogy mennyire sérülékeny a saját termelésük a külső beszállítók miatt. Ők két módon próbálták kiküszöbölni a függőséget, egyrészt építettek egy saját gabonaüzemet, másrészt pedig megjelentettek egy új whisky típust a piacon, ami már csak a saját termékeik keverékét tartalmazta, ezzel megalkották a whisky gyártás egy új kategóriáját a Single Malt whisky-t.

Mondanom sem kell, hogy a lepárló ma is létezik, sőt, mára a whisky készítés egyik óriás üzemévé nőtte ki magát, ahol egyebek mellett 3 lepárló, egy palackozó, egy kádárműhely és 45 raktárház található. Az üzem első volt abban is, hogy 1969-ben a nagyközönség számára is megnyitotta a kapuit és napjainkban már több, mint évi 20.000 látogatót fogadnak.

Talán közismert, talán nem, de érdekes tény az is, hogy az üzem a mai napig az eredeti tulajdonosok, a Grant család birtokában van.

A whisky:

Az Originalt Brian Kinsman malt master alkotta meg, aki az eredeti 1963-ban kiadott első single maltot akarta rekonstruálni. Az pedig talán csak a rajongókat lepte meg, hogy sikerült is neki. Ez a tény talán egy apró bepillantást enged abba a ténybe, hogy a Glenfiddich lepárló milyen óriási és milyen értékes whisky készletekkel rendelkezhet..

Megjelenés:

A palack meglehetősen ódivatú, de mi mást is várhatnánk egy ilyen tételtől. Egyszerű, egyenes formák jellemzik az üveget, ami megmarad a címkék kapcsán is. Ez, bár nem teljesen, de azért kellő mértékben felidézi a ’63-as megjelenés színeit, formáit.

A modernitás csak a whisky díszdobozában jelenik meg, ami mind méreteivel, mind pedig eleganciájával igazán impozánssá teszi az Original-t.

Szín:

Könnyű, világos, mint a „aktuális” 12 éves kiadásé, vagy talán még inkább az. Valójában egy könnyű fehérbor színét idézi.

Illat:

A színéhez méltóan virágos, kevés vaníliával, citrusokkal és a márkára jellemző fanyar körtével keveredve. Ezekhez a nyárias ízekhez hamarosan megérkezik egy markáns tölgyes kesernyés illat is némi kekszre emlékeztető hatással együtt.

Íz:

A könnyedség itt is tetten érhető. Tűnékeny gyümölcsös ízeket produkál az ital, amiben ismét megjelenik a tölgy jellemző íze. Én a vaníliát már nem éreztem, de a szakemberek szerint ez is felfedezhető. Kevés víz hozzáadásával kevés fűszeres, citrusos ízkombinációk is előcsalogathatóak a párlatból.

Lecsengés:

Gyors és száraz. Itt is a tölgy dominál, de ha nagyon figyelünk némi kesernyés füstösségre emlékeztető íz is kiérezhető a nyelvgyök környékén.

Összegezve:

Nos, bár egyáltalán nem rossz ital, de a legnagyobb értékét mégis az unikum jellege adja. A mai rajongók számára talán túl egyszerű, túl könnyű, de ha valaki kíváncsi arra, hogy milyen lehetett az első single malt whisky, akkor gyorsan tegye rá a kezét egy üvegre, mert csak limitált példányszámban jelent meg, és ha elfogy, akkor nem biztos, hogy lesz újabb. Ebben az esetben pedig mi, egyszerű földi halandók, akiknek nincs a pincéjében eldugva néhány eredeti „első” kiadás, többet nem kóstolhatunk ilyen maltot.

Adatok:
Név: Glenfiddich, The original
Érlelési idő: 12 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfiddich.com/collection/special-editions/the-original/
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

A Glenfiddich az a whisky, amelyet minden whiskyrajongó legalább egyszer megkóstolt már: a Dufftown-környéki lepárló palackjait 180 országában árulják, s a világszerte eladott single-maltok több mint egyharmada közülük kerül ki.  A kínálat leglényegesebb tagjai, templomának rendíthetetlen oszlopai - és (szerintem) üzleti könyveinek legfényesebben ragyogó csillagai - a 12, 15 és 18 éves kiadások, amelyek tagjai a világ legtöbb, magára valamit is adó italozóhely polcán fellelhetők. Joggal voltam hát kíváncsi arra, mi teszi őket különlegessé, mit adott a világnak William Grant, amely ennyire népszerűvé tette ezt az italt? Mit lehet leírni arról a whiskyről, amely defíniálta a single-malt whisky fogalmát? És ez is olyan, mint a nőknél, hogy az öregebb rendszerint jobb?

Maradj velünk, és talán elmondom.

Forrás: Brand New Glenfiddich

Jelenleg is bimbózó whisky-karrierem fontos állomása volt a spontán kocsmázás, amikor először rendeltem meg a sokszor látott 12 éves Glenfiddich-et. Szó sem volt még blogról, azt sem tudtam, mi fán terem ez az egész, egyedül a Tamás által addig velem itatott párlatokat ismertem. Tamás pedig él-hal a füstös italokért, így amikor először kóstoltam igazzy Speyside-it, gondolhatod, hogy agyam töredékes whisky-térképe rögvest új, meglehetősen izgalmas részletekkel gazdagodott...

Glenfiddich 12 Year Old, the signature malt

Az origó. A whiskyelméleti nullpont. A whiskykedvelők őslevese, Greenich Village-e, Genezise, életadó meteoritja, 'A' hangja, és ki tudja mi mindene még. Ha ezt nem kóstoltad, semmit sem tudsz, John Snow... egész egyszerűen azért, mert nincs mihez viszonyítanod.

Rémlett, a kóstoláson is csak a miheztartás végett töltötték ki, de így legalább olyan párlattal kezdhettem "hivatalos" kóstolói karrieremet, amelynek kognitív ekhói minden valaha bepötyögött vagy bepötyögésre váró cikkemhez vezetőként szolgálhatnak, és ez így van jól.

Illat

Az van, hogy ez itt a textbook speyside-i whisky, csak a jó, és nem a 10-es benriach-i értelemben: könnyű, gyümölcsös.citrusos illata van, pici mézzel és gabonával, semmi bántó füsttel és épp csak annyi alkohollal, hogy érezzük, a prémium körtelénél sokkal magasztosabb dologgal van dolgunk.

Íz

Nincs mit mondanom, megkóstolod, és szereted. A 12 éves Glenfiddich lágyan végig fog gördülni a nyelveden, enyhe olajossággal körbeöleli, majd forró símítással továbbáll a garat felé, közben csipetnyi fűszerességével hódít meg, és a paplant is leteríti a nem kevésbé kellemes folytatáshoz:

Lecsengés

A lepárlómesterek által addig gondosan palástolt tőzeg végül megjelenik, nem túl bántón: épp csak annyira, hogy skót dudákat halljunk feljajdulni a ködbe vesző magasföldi bércek messzi távolából... édes gabonát, mentolos gyümölcsöket hagy maga után, és a körvonalazatlan érzést, hogy jobb ez a világ, mint két perce volt.

Feltűnt, ugye? A fenti soroknál marketinges bullshitterek sem tudtak volna szebbet írni, minden bennük van, ami miatt a blog mellé ragasztom az impresszió címkét. Ami az illatot, az ízet és a lecsengést valójában illeti az az, hogy kóstold meg magad, vagy igyál még egy pohárral, és fogd rá a nyuszira. Esetleg rám, én úgyis fogok helyetted.

Akkor is tégy így, ha meg akarsz állni, és nem továbbmenni az idősebb kiadásokra. Pedig hiba lenne, tudniillik a következő tétel, a 15 éves Solera Reserve igazi különlegesség, amelyet már csak a készítése során alkalmazott eljárás miatt is érdemes közelebbről megismerni.

Glenfiddich 15 Year Old, the Solera Reserve

A készítés során főhősünk új európai tölgyfa és használt amerikai bourbon hordókban érlelődik, majd egy hatalmas, andalúziai sherry-s hordóban fejeződik be. A különleges az, hogy ez a hordó soha nem ürül teljesen, immár évek óta: mindig csak a felét ürítik, majd az előző hordókból újratöltik. Ez az eljárás nem csak a Glenfiddich sorozatban, hanem a világ whisky-kínálatában is egyedülállóvá teszi a 15 éves Solera Reserve kiadást.

Illat

A tapasztaltabb whiskyfogyasztónak azonnal feltűnik a sherry-s érlelés. A fiatalabb testvér kissé almás-körtés illata helyett itt némileg fanyarabb, erdeigyümölcsösebb jegyeket éreztem, de azt a mai napig nem tudnám megmondani, hogy az ital érettsége a címke által kiváltott placebo-hatás volt-e.

Íz

Érdekes módon jobban csípett, mint a 12 éves kiadás, és az íze is kevesebb hatást tett rám, úgyhogy gyorsan le is nyeltem, és vártam az eredményt.

Lecsengés

A 15 éves itt mutatja meg igazi erejét, ami nem is baj: véleményem szerint a whiskyk esetén az illat és a lecsengés adja az ital élvezeti értékének 80%-át. Kevésbé érződik a tőzeg, határozottan simább élmény. A gyümölcs érezhetően leér az aljára, hosszan tartó, savanykás gabonásságot hagy a szájban. Határozottan lájkolom a WG&S dolgozóinak teljesítményét.

Ezek után kíváncsi voltam arra a Glenfiddichre, amely már elég idős hozzá, hogy megrendelje a saját Glenfiddich-ét, ezzel egy sajátos Glenfiddichception-t hozva létre, amely az általam elképzelhető legjobb redundáns tér- és időparadoxon...

Ugorjunk.

Glenfiddich 18 Year Old, the barely legal Small Batch Reserve

Nesze neked, limitált széria, amikor a legtutibb whiskyzős helyek polcán rendre megtalállak, és mint egy 18 éveshez illik, meg is kívánlak. Ilyen alakkal, hülye vagy, még jó! Gyere hát, Kicsim, lássuk, mit tudsz.

Illat

Nemcsak a cuccod jó, de az alsóneműdre is figyelsz: te rajzoltad a legszebb katedrálist, amit pohár oldalán a kóstolás során láttam. A parfümöd érdekesebb, érettebb, és kicsit savanykásabb, mint ifjabb követőidé, de egyáltalán nem bántja az orrot. Rátarti feltűnősködést nem, csak a szabadság iránti vágyat érzem rajtad: épp eléget tartottak bezárva, hogy megérezd a messzi Atlanti Óceán illatát, és ez a benyomás kitörölhetetlen nyomokat hagyjon az aurádon.

Íz

Érezni Téged olyan, mint fiatalkorom sült, kelt tésztáit. Gyermekkort idéző, forró, citrusos érzeteket adsz, ezzel transzcendens módon vezetsz vissza egy más letűnt ifjúságba. Köszönöm Neked, méltósággal viselem távozásod.

Lecsengés

Miután magamra hagysz, meghatározhatatlan, ellentmondásos érzetek törnek rám. Egyszerre érzem illatod gyümölcsösségét, ízed érett teltségét, és enyhe keserűséget, mintha a szerelem utolsó szikrája égett volna ki bennem. Te vagy a gyermeki szíveket megtöltő nyarak zsenge aromája, a zsibongó piac legérdekesebb, legfinomabb édessége és a letűnt, szabad ifjúkor hagyta, soha nem szűnő mélabú. Hogy megízleljelek, hogy megértselek, ahhoz férfi kell.

És én örömmel állok e kihívás elé máskor is.

Összegzés

Zseniális kóstolás volt, piros betűkkel fogom 2016 emlékei között számon tartani. Másnak is ajánlom, hogy ha máskor nem, egyszer szánja rá a pénzt és az időt, hogy végigpróbálja ezt a három, eladott példányszám ellenére is különleges italt. Nem fog csalódni.

És dokumentáció van arról, hogy a 12 éves verzió bulikba is kiváló.

Azt hiszem ilyen az, amikor nem is annyira magányos a maláta… Már ha élhetek ezzel a kissé gyemekded poénnal. Komolyabbra fordulva, a blogunkat az a megtiszteltetés érte, hogy meghívást kaptunk a Koktélbolt által szervezett Glenfiddich kóstolóra. Az itt szerzett élményeinket az alábbiakban olvashatjátok.

Forrás: Koktélbolt facebook profil

A blog történetében egyfajta mérföldkő volt ez a kóstoló, hiszen az első hivatalos esemény volt, amire meghívást kaptunk, amit ezúton is köszönünk a szervezőknek!

Őszintén szólva, jó volt látni, hogy ezen a ködös, esős, februári estén is milyen szép számban gyűltek össze a whisky iránt érdeklődő emberek az üzletben. Voltak közöttünk kezdő és haladóbb rajongók egyaránt, de mindenkit összekötött a kíváncsiság, amit az este során bemutatott maltok iránt táplált.

Voltak kisebb-nagyobb társaságok is, de akiket „ismeretlenül” ültettek egy asztalhoz azok sem unatkoztak, hiszen, ha más nem, akkor az italok megadták a közös beszédtémát, ami hamarosan átcsapott a kedvencekkel kapcsolatos véleménycserébe, vagy éppen a hasonló rendezvényeken szerzett tapasztalatok megosztásába. A helyszín pedig igazán jó hangulatot biztosított a kötetlen párbeszédhez, hiszen körülöttünk mindenhol jobbnál jobb italok és koktélkellékek sorakoztak a falakon. Szóval, érzésem szerint mindenki „otthon” érezhette magát aki ott volt.

A kóstolás Kottra Dezső bármixer oktató tartotta, aki több, mint 50 éves tapasztalattal rendelkezik a koktélok és a whisky-k terén is. Így aztán aligha meglepő, hogy az italok bemutatása professzionális volt, de mégis volt egy könnyed hangulata az egész eseménynek. Bár a téma komoly volt, de az előadó évtizedes tapasztalata rengeteg szórakoztató és érdekes anekdotára adott lehetőséget, illetve rengeteg tippet kaphatott a hallgatóság arra nézve, hogy mit érdemes kipróbálni, meglátogatni annak, aki el szeretne mélyedni a whisky-k világában.

Az előadás elején kaptunk egy gyors betekintést a whisky történelmébe, hogy azok is képbe kerüljenek ennek a nagyszerű párlatnak az eredetével, akik éppen most kezdenek belemélyedni ebbe a világba.

Ezután pedig az est sztárjai következtek:

Glenfiddich 12 éves

A sorozat legfiatalabb darabja és alighanem a világ egyik (ha nem a) legismertebb whisky-je. Ez az az ital, amit még azok is felismernek, akik soha életükben nem próbálták ki a whisky-ket, de mivel szinte minden bolt polcán látható, így sokaknak ez jelenti a single malt-ot.

Glenfiddich 15 éves, Solera Reserve

Bár a 12 éves is finom, de valójában ezzel az itallal kezdődött meg az izgalmas tételek sora. A solera eljárás olyan kellemes és mély fűszerességgel dúsítja ezt a párlatot, amit minden rajondónak ki kell próbálnia legalább egyszer. Ez pedig nem is olyan nehéz mivel ezt még viszonylag sok bárban tartják szerteszét Budapesten.

Glenfiddich 18 éves Small Batch Reserve

Oroloso sherry és amerikai tölgy hordós érlelés. Gyümölcsök, fűszerek. Komplex és izgalmas íz és illatvilágot felvonultató párlat, ami méltán büszkélkedhet jónéhány kritikai elismeréssel és díjjal.

Glenfiddich 21 éves Gran Reserva

A tölgyhordós érlelés után sherry, aztán pedig karibi rumos hordóban fejeződik be az ital érése, amitől egy igazán különleges, többrétegű párlat jön létre, ami abszolút méltóképpen képviseli a márka exkluzív vonulatát. Ez a whisky már túllép a „napi” fogyasztás keretein (pénz ide, vagy oda), inkább csak megfelelő alkalmakkor kortyolandó.

Glenfiddich, The Original

Egy igazi különlegesség, melyben a lepárló az eredeti 1963-as kiadású whisky-jét élesztette újra. Ez a malt  tekinthető a ma single maltként hívott ital ősének, hiszen az első volt, amit ezzel a jelzővel dobtak piacra.

Monkey Shoulder

3 kitűnő speyside-i malt keveréke, amit már mi is bemutattunk nektek.

Nos, véleményem szerint ez a lista is bizonyítja azt, hogy miért volt érdemes ellátogatni az eseményre. Remek és igazán különleges malt-ok ezek, amikről hamarosan önálló cikkek is születni fognak a blogon.

Összességében remek este volt, jó italokkal, hozzáértő bemutatóval és remek társasággal. Csak biztatni tudlak benneteket, hogy a következő alkalmat ne hagyjátok ki!

Köszönjük a Kocsmablog támogatását!

A Glenrothes lepárló termékeivel már sokszor, sok helyen találkoztam és mindenütt felfigyeltem a palack szokatlan formájára, el-el gondolkodva azon, hogy vajon milyen italt rejt ez a furcsa üveg. megkóstolni mégis csak mostanában kóstoltam meg, ne kérdezzétek miért, mert erről fogalmam sincs. talán úgy éreztem, hogy ehhez az italhoz még nekem is érni kellett.

 Forrás: http://www.theglenrothes.com

A lepárló

Mint, ahogyan ezen a vidéken sok másik lepárlót, a Glenrothes-ot is az 1800 évek második felében, konkrétan 1878-ban alapított két banki alkalmazott, Robert Dick, William Grant, valamint egy ügyvéd John Cruikshank. Nos, úgy tűnik a szeszfőzés már akkor is az unatkozó középosztály hobby-ja volt, de ennek mi ma csak örülhetünk. A termelés hamarosan 1879 december 28. meg is indult az új lepárlóban.

Azt, hogy a frissen alapított lepárló mekkora hírnevet szerzett, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy alig tíz évvel az alapkőletétel után a Glenrothes, az Islay Distillery-vel és a Bunnahabhain lepárló tulajdonosával együtt  megalapították a Highland Distillers társaságot, amivel igazán illusztris társaságba került az új cég.

Az itt gyártott maltok kezdettől fogva nagy megbecsülésnek örvendtek az olyan nagyobb keverék gyártó cégek körében is mint a Cutty Shark, vagy éppen a Famous Grouse. A Glenrothes-t whisky-t felhasználó egyik nagyvállalat a Berry Bros & Rudd Ltd. volt az, aki a borokhoz hasonlóan évjáratonként kezdte kiadni a whisky-t. Az egyes kiadások, bár alapjaiban ugyanazok voltak, de valamicskét mégis különböztek egymástól. Így egyfajta unikumként létezhettek azon a piacon, ahol a többi whisky termelő évről-évre ugyanolyan kiadásokat készített. 

A whisky:

A Vintage Reserve nem kevesebb, mint 10 féle különböző Glenrothes évjárat keveréke, melyből a legöregebb az 1989-es, a legfiatalabb pedig a 2007-es. Ha csak ez utóbbi alapján ítélnénk meg a párlatot, akkor egy fiatal italról beszélhetnénk, amibtől valószínűleg nem sok érdekességet várnánk. Nagyobbat pedig nem is tévedhetnénk.

Megjelenés:

Nos, az, hogy egyedi, azzal csak annyit mondtam, hogy az ég kék. Ez a whisky még abban az, amúgy is erős mezőnyben is kiemelkedik, ahol a többi single malt, egytől-egyik egyedi palackja, doboza versenyez.

A kétoldalt nyitott, inkább csak egyfajta keretnek, vagy éppen állványzatnak tűnő doboz, a gömbölyded, tömzsi palack messziről felismerhetővé teszi az italt. Egyedülálló külseje van, az biztos, de ettől függetlenül nem tűnik sem hivalkodónak, sem harsánynak. Inkább egy különös finomságot sugároz, mely miatt az egyszeri szemlélődő sokkal magasabbra pozícionálja a párlat árát, mint ahol eredetileg elhelyezkedik.

Szín:

A whisky egészen halvány sárgás, rezes, én még mindig egy jó citromos teára asszociálok róla, de ez csak kellemes emlékeket ébreszt, így én nem bánom.

Illat:

A tíz különböző évjárat, millió illata tódul az orrunkba, amint a pohár felé közelítjük azt. Az összhatás mégis lágy, narancs, mandarin, csipkebogyó, meggy, cseresznye, málna érződik. Fanyar, de édes is. Még egy kevés mézes felhang is elő-elő tűnik az illatban. Csak egy egészen enyhe alkoholosság érhető tetten a fenti gyümölcsöskertre hajazó illatfelhőben, ami azért jelzi, hogy itt egy whisky-ről beszélünk, nem pedig a nagyi vegyes gyümölcs szörpjéről.

Íz:

A gyenge ponthoz érkeztünk. Vagy talán nem is, de az whisky illata annyira magasra teszi a lécet, hogy némiképpen csalódás belekortyolni, hiszen itt már nem érkezik az a fergeteges komplexitás, amit illatolás közben érezhettünk. Ettől függetlenül kellemesen, krémesen vonja be szánkat a párlat kortyolás után. Még a gyümölcsösség is fel-fel villan, de hamar átadja a helyét egy száraz, kesernyés, zöld diós íznek, ami éles kontrasztot képez a lágysággal. Itt már egyértelműen a száraz sherry-s hordó hatása érvényesül.

Lecsengés:

Ezen a ponton sajnos végképp elveszti a Glenrothes a maradék egyediségét is. Csak egy átlagos, bár kellemes, whisky-vé változik a szokásos vaníliás, enyhén citrusos utóízével.

Összegzés:

Nagyon nehéz kérdés. Semmiképpen nem rossz whisky, sőt! Igazából már csak a külseje és az illata miatt is ott a helye minden rajongó polcán. Ár/érték arányban pedig még jobban teljesít az ital.

Adatok:
Név: Glenrithes Vintage Reserve
Érlelési idő:
Régió: Speyside

Források:
http://www.theglenrothes.com/en/our-whisky/vintage-reserve.html

Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve: Whisky

Nemigen mondok újat azzal, hogy a Glenmorangie original kiadása a mai napig az egyik kedvenc malt-om. Ezt kóstoltam először és ez máig ható érzéseket keltett bennem. Valójában minden whisky-ben azt az aha élményt keresem azóta is, - több kevesebb sikerrel-, amit ettől az italtól kaptam. Nem véletlen, hogy a blog első cikke is erről szólt.

A Nectar D’Or kiadás megkóstolása régóta szerepelt a képzeletbeli listámon, ahol a kötelező tételeket tartottam számon, az eredményét pedig alább olvashatjátok.

Forrás: glenmorangie.com

Bár sok mindent megírtunk már erről az italról, de a lepárlóval eddig még nem igazán foglalkoztunk, így, most ezt a hiányosságunkat is pótolhatjuk.

A lepárló

A Glenmorangie céget eredetileg sörfőzdének alapították a a Highland dombjai és hegyei között, de mindannyiunk nagy szerencséjére a tulajdonosok hamar belátták, hogy az ő jövőjük a single malt-okban van, így 1843-ban lepárlóvá építették át és nem pazarolták többet a malátát holmi sörökre. Bár gondolom abban sem alkottak rosszat.

Persze ez a lepárló sem úszta meg a pénzügyi válságokat, illetve a többszöri tulajdonosváltást. Azonban mindezen hátráltató tényezők mellett is életben tudtak maradni, sőt volt, hogy évi 4 millió liter whisky-t állítottak elő, ami semmiképpen sem lebecsülendő szám.

A mennyiség mellett a minőség felé is elköteleződtek, ami a folyamatos megújulásban is tetten érhető. Mint „egymárkás” lepárló megtehették volna, hogy csak egyre öregebb és öregebb évjáratokat jelentetnek meg a  10 éves kiadás mellett, de ehelyett elkezdtek az utóízekkel kísérletezni, amit az érlelés során használt hordókkal érnek el.

Az összes whisky-jük amerikai tölgy hordókban tölti az első néhány évét azután pedig különböző vidékekről származó használt hordók következnek. Esetünkben ez egy francia desszertbor, a Sauternes hordója, mely a Bordeaux-i borvidékről származik, ami azért valljuk be, nem hangzik rosszul.

A whisky

Külső:

Az ital színe engem a sűrű, friss mustra emlékeztet a mély, kissé opálos áttetszőségével. Ínycsiklandó szín, azt kell, hogy mondjam, bár egy kissé becsapós, hiszen ettől a színtől én egy édes italt vártam.

A palack is jelentős megújuláson esett át azóta, mióta először a kezembe vettem. Megkarcsúsodott és szerencsére a rengeteg címkétől is megszabadították. Ezzel a sokkal minimalistább dizájnnal nekem jobban is tetszik. Valahogy kifinomultabb lett ezáltal külső, ami jobban harmonizál a beltartalommal is.

Illat:

Intenzív. Elsőre nem is nagyon éreztem mást ki belőle, mint a jól megszokott, átlagos „whisky” illatot, de szépen lassan előkerültek belőle a gyümölcsök is, főleg egyfajta kesernyés, kandírozott citrusfélékre jellemző illat. Ezt sorban követték a fűszeres aromák, de a pörkölt mogyoró is helyet kapott a végén. Komplex illata van, az biztos és már itt leszámol azokkal a tévképzetekkel, amit a színéből eredő édességre számítottak.

Íz:

Igazán testes ital, ami szinte már harapás hatását kelti, nem is kortyolásét. Igazán érett íz hatása van, amiben tobzódnak a gyümölcsök. Barack, málna, citrusfélék együtt, mézes édességgel és egy cseppnyi fűszeres, hol kesernyés, hol csípős körítéssel teljesednek ki.

Lecsengés:

Hosszú, közepesen intenzív utóízt hagy a szánkban. Ehelyütt már a fás, kicsit kesernyés íz dominál, de azért felfedezhetőek a gyümölcsök is újfent, de elég tünékenyen. Inkább boros utóérzetet kelt, mint whisky-set. Sokat veszít a komplexitásából is az ital, ami valahol sajnálatos.

Összegzés:

Nos, ha valaki még nem kóstolt Glenmorangie-t, akkor azt javasolnám, hogy mindenképpen az Original kiadással kezdje és ne ezzel. A Nectar D’Or inkább a haladó szinte ennek a párlatnak. Ez persze nem von le semmit az értékéből, sőt. De úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy ezt a kiadást élvezni tudjuk, szükség van némi előzetes kóstolási tapasztalatra. Továbbá bár remek ital, de ha választanom kéne én az Originalt választanám.

Adatok:
Név: Glenmorangie Nectar D’Or Sauternes
Érlelési idő: 12 év
Régió: Highland

Források, linkek:
http://glenmorangie.com/

Egyéb:
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve Whisky