Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2017.már.08.
Írta: D_Tamás komment

Johnnie Walker Green Label, a zöld klasszikus

Igen, valóban született már cikk a Maláta hasábjain erről a Johnnie Walker kiadásról, ráadásul nem is akármilyen, de most egy újrakóstolás után egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne meséljek róla egy kicsit. Az apropója pedig legyen az, hogy mostanság újra elérhető ez a remek ital a boltok polcain. Persze ki tudja mikor fogy el megint, szóval aki szeretne magának egyet az mindenképpen siessen!


johnnie_walker_blends_ok.jpg

Forrás: By Aneil Lutchman

A sztori

De ejtsünk néhány szót arról, hogy miért is akkora esemény, hogy újra kapható ez az ital és ha ilyen finom, akkor hogy-hogy nincs minden bolt polcán bérelt helye állandóan… Ehhez azonban elsőként magáról a Johnnie Walker sorozatról kell beszélnünk néhány szót.

Mint az, - remélhetőleg-, köztudott az olvasóink között az ide tartozó párlatok a keverék (blended) whisky-k családjába tartoznak, azaz egy-egy kiadás elkészítéséhez több lepárló termékeit használják fel. A Green Label-hez szám szerint négyet.

Az eredeti „színsor” a következő italokat tartalmazta:

  • Red Label – kormegjelölés nélküli keverék
  • Black Label – 12 éves whisky-ből előállított keverék
  • Green Label – 15 éves whisky-ből előállított keverék
  • Gold Label – 18 éves whisky-ből előállított keverék
  • Blue Label – 60 éves whisky-ből előállított keverék

A keverék whisky-k előállításának azonban van egy komoly korlátja, az egyes összetevők elérhetősége, amikből ha akár egy is elfogy, akkor komoly bajban lesz a gyártó cég, hiszen az eredeti receptben semmi sem helyettesíthető már párlattal. Így történt ez a Green Label esetében is. Ezért aztán a cég központjában az a döntés született, hogy a maradék palackokat az ázsiai piacon értékesítik. A sorozat pedig a következő módon változott:

  • Red Label
  • Black Label
  • Double Black
  • Gold Label Reserve  
  • Platinum Label
  • Blue Label

És bár a Gold Reserve nem rossz ital, sajnos azonban mégsem pótolta a Green-t. Talán ez is az okok közé tartozott a lepárlóban, amiért elkezdték mégis felkutatni az elfogyott komponens elfekvő készleteit. Nem lehetett könnyű, de valaki, valahol szerencsével járt, így már a 2016-os Whisky Show-n lehetett pletykákat hallani arról, hogy néhány palack erejéig visszatér a "zöld" a boltok polcaira és mindannyiunk örömére így is történt.

A whisky

A külcsínyről nincs túl sok elmondanivaló, az eredeti sorozatba illeszkedő doboz és zöld hátterű címke. Elegáns, visszafogott, valahogy már a megjelenésével is azt sugallja, hogy bár unokatestvére a „piros Johnnie-nak”, de nem igazán lehet egy lapon emlegetni őket!

Illat:

Malátás, diós, mogyorós, hűvös, száraz, de valahogy mégis kellemes. Mint egy séta reggel egy őszi erdőben. Ha egyszer sikerülne lepárolni és palackozni azt a hangulatot, akkor egészen biztos, hogy ez az ital készülne belőle. Pici levegőzés után előkerül még némi gyümölcsös, sós aroma is, de az tengerpartot már végképp nem akarom idekeverni.

Íz:

Kesernyés, csípős az első korty, főleg a nyelvünket veszi körbe a borsos aroma. Itt már némi füstös, tőzeges összetevő is elcsíphető.

Lecsengés:

Földes, száraz, kissé poros érzetet hagy a szájban, ami elég hosszan elkísér minket, de az egészet tekintve ezt sem hívnám kellemetlennek, valójában olyan természetesnek tűnik, mint az egész whisy. Meg hát hogyne’ lenne földes, hiszen épp most kortyoltuk el az őszi erdőt!

Összegzés:

Ha nem kóstoltad még, akkor tedd meg, amíg lehet!

Adatok:
Név: Johnnie Walker Green Label
Érlelési idő: 15 év
Régió: Skócia

Forrás:
https://www.johnniewalker.com/en/our-whisky/johnnie-walker-colours/

Whisky Show 2016 áttekintés

Mivel sikerült komoly lemaradást összehoznom a tavalyi Whisky Show-n kóstolt tételek bemutatásában ezért úgy döntöttem, hogy inkább egy nagyobb összefoglaló jellegű írásban próbálom behozni a lemaradásom, hiszen nem illik a nagyérdeműt túl sokáig várakoztatni.

scottish_whiskies_ok.jpg

Forrás: By Bjørn Erik Pedersen 

Arról, hogy mi is ez a rendezvény, - remélem-, senki nem kell felvilágosítanom, de ha mégis akad az olvasóink között ilyen ember, akkor ITT megtalálja az őt érdeklő információt.

Én pedig rögtön a tárgyra is térnék, hiszen whisky-t kóstoltam bőven a két nap során, így egyáltalán nincs hiány bemutatnivalóban.

Woodford Reserve Rye és Double Oaked

Sokat cikkeztünk már erről a tengerentúli bourbon whiskey-ről. Volt hogy kellemetlen meglepetést okozott, de talán csak rosszkor sodorta elénk az éjszaka, mert összességében remek kis ital ez, maga az alapkiadás is, de a „Straight Rye” vagy éppen a „Double oak” verzió sem fog csalódást okozni senkinek. Főképpen persze azoknak, akik szeretik a telt, fűszeres, de mégis édeskés italokat.

Glenfiddich IPA

Lásd részlétes írásunkat erről a nagyszerű újdonságról.

Johnnie Walker Blue Label

Nos, sokáig vágytam erre az italra és mindig úgy gondoltam, hogy egy korty belőle az maga lesz az azonnali belépés a whisky mennyországba. Mivel az előző évi show-n sikerült addig halasztgatnunk a megkóstolását, hogy egyszerűen elfogyott, így ennek az idén esélyt sem adtam, rögtön a megérkezés után megcéloztam az, - amúgy rendkívül népszerű-, Johnnie Walker pultot és kértem egyet belőle.

Talán az elvárásaim voltak túl magasak, vagy talán nekem inkább a single malt-ok valók, de csalódás lett a kóstolás eredménye. Nem arról van szó, hogy ez egy rossz ital. Nem az! Viszont nem is mutat fel semmi olyat, ami kiemelné a tucat whisky-k világából. Az íze és illata is belesimul az átlagos, selymes malt-ok közé és az a csepp füstösség, ami itt-ott érezhető nem elég ahhoz, hogy izgalmas itallá változtassa a Blue Labelt.

Benromach 15 éves

Ahogyan a palackon is látható, a Benromach ezen kiadása a „The classic Speyside single malt Scotch  whisky.” És valóban. Régóta nem ittam olyan malt-ot, amiben ennyire kiütköznek a régióhoz köthető klasszikus ízek, aromák. A színe inkább a világos felé hajló arany és borostyán keveréke, az illatában és ízében pedig előkerülnek a sherry-s, virágos, mézes aromák. Jó választás azoknak, akik szeretik az itt készült italokat, de esetleg unják már a többi lepárló remekeit.

Wilson & Morgan Tobermory 18 éves Marsala finish

Be kell vallanom, hogy kezdem igen-igen megkedvelni a Wilson & Morgan termékeit! A kitűnő Clynelish Tokaji Finish megkóstolása után a Tobermory-ban is egy kiváló, összetett, de egyben kerek egész whisky-t ismertem meg. Szinte hihetetlenül komplex ízben és illatban is, minden korty hajlamos egyre újabb és újabb rétegeket előhozni a Marsala boros jegyeitől kezdve a gyümölcsös ízeken át a csonthéjasok kesernyés zamatáig. Semmiképpen ne hagyjátok ki, ha valahol az utatokba kerül.

Teeling Single Malt és Spirit of Dublin

Az Ír whiskey ipar újkori zászlóvivője a single maltok terén sem vallott kudarcot. A jellegzetes selymes malt mind ízében, mind illatában méltó párja a Skót termékeknek. Illatában inkább az édes, karamellás, gyümölcsös (sárgadinnye, füge) aromák dominálnak, míg az ízét a fűszeresebb ízek hatják át az aszalt gyümölcsös édesség mellett.

A Spirit of Dublin szigorúan véve nem whisky, hiszen érleletlen párlatok alkotják, konkrétan árpamaláta és kukorica párlat, amit kisüsti eljárással készítenek. Egyébként erre utal a nevében szereplő „poitin” kifejezés is, amely „kicsi üstöt” jelent. Szóval ugyan nem whisky, de mégis izgalmas ital, amely gyümölcsössége folytán, - szerintem-, inkább a pálinkákkal rokon. De mindenképpen kóstolásra érdemes!

Lost Distillery, Lossit Classic

Lásd részlétes írásunkat erről az érdekes kísérletről!

Glenfarclas 105

A Glenfarclas 105 is régi szereplője volt a bakancslistámnak, hiszen ki ne akarná megkóstolni a világ első hordó erősségű whisky-ét? Már csak azért is kíváncsi voltam rá, mert egy 60%-os alkoholtartalmú whisky-t azért nem lehet könnyű munka úgy kiegyensúlyozni, hogy iható maradjon.

Mindenesetre itt sikerült. Sem az illatában, sem pedig az ízében nem nyomja el az alkohol a könnyed, de komplex gyümölcsös, fűszeres zamatokat. Sőt, valójában sokkal gyengébbnek hinném a malt-ot, ha nem tudnám, hogy mit kortyolok éppen.

Balblair 2005

Meg nem tudnám mondani miért, de a Balblair és én nem tudunk igazán összebarátkozni. Folyamatosan kóstolgatom a termékeiket, de valahogy eddig egyikben sem találtam meg azt a pluszt, ami kiemelné a többi single malt tömegéből ezeket a párlatokat. Pedig egy rossz szót sem lehet szólni erről a malt-ról, hiszen megvan benne minden, amit elvárunk egy whisky-től, de mégis valahogy olyan semmilyen.

Dalmore 18 éves

Ahogyan az várható is, a Dalmore 18 éves kiadása egy igazi kuriózum, hiszen alig 3000 darab látott napvilágot belőle világszerte. Ennek megfelelően az ízek és illatok komplexitása sem hétköznapi, az édes és kesernyés aromák keveredése pedig egészen egyedivé teszi a párlatot. Szóval csak ajánlani tudom.

Végezetül 

Nos, remélem sikerült egy kis ízelítőt adnom nektek az általam kóstolt whisky-ről. Szinte kivétel nélkül nagyszerű italok, amiket talán sehol máshol nem tudnánk ilyen koncentrációban kóstolgatni, mint a Whisky Show-n, szóval találkozunk ősszel!

Johnnie Walker Gold Label Reserve, a középső testvér…

Ha vannak ismert whisky márkák a földön, akkor azok egyike a Johnnie Walker. Az Red Label, avagy a „piros címkés” kiadás szinte minden kocsma és bár alapfelszerelésének része és ha valaki whisky-t emleget, akkor a többség erre az italra asszociál, vagy a Jim Beam-Jack Daniels párosra, ha a Dallas című sorozaton szocializálódott. Sőt, hellyel-közel még arról is hallott mindenki, hogy a Johnnie Walker-nek léteznek már kiadásai is, például a „fekete címkés”, de ez már valami furcsa homályos dolog a többségnek…

gold_jo.jpg

Forrás: Magányos Maláta Blog

A whisky-k iránt rajongók persze jóval tájékozottabbak ennél, de talán így sem árt az ismétlés azzal kapcsolatban, hogy hol is helyezkedik el a Gold Label Reserve a Johnnie Walker Colours sorozatában.

Amikor ismerkedni kezdtem a whisky-k világával, akkor a következő párlatok tartoztak a sorba: Red Label, Black Label, Green Label, Gold Label, Blue Label

A sorrend egyben egyfajta garancia is volt arra, hogy ahogyan előre haladunk benne, úgy kapunk egyre izgalmasabb, érdekesebb, jobb italokat a kezünk közé. Ezt az állítást pedig sokszor le is teszteltük a barátaimmal, legalább is a lista első három elemének tekintetében. A Green Label-ről pedig itt a blogon is megemlékeztünk.

Aztán egyszer csak elfogyott a Green Label egyik alkotóelemét adó single malt, így a lepárló kénytelen volt átszervezni a sorrendet. Most így néz ki:

Red Label, Black Label, Double Black, Gold Label Reserve, Platinum Label, Blue Label

Amint láthatjuk a fent említett „kis” változás, elég komoly hatással volt a jól megszokott márkákra a lepárló háza táján.

Gold Label-ből, Gold Label Reserve…

Az eredeti Gold Label, 18 éves speyside-i és highland-i whisky-k keverékekénk ismerhették azok a szerencsések, akik annak idején hozzájutottak. Az átszervezés után azonban némileg lefokozódott, hiszen az eredeti pozícióját a Platinum Label vette át, így most némileg olcsóbb áron és kormegjelölés nélkül kerül forgalomba és a receptúra is változott. De ennek a lesorolásnak köszönhetően egészült ki a neve is a „Reserve” taggal.

A whisky:

Az ital legfőbb alkotóeleme a Clynelish lepárló single maltja, ami önmagában igen kiváló alapanyag. A Highland-en található lepárló sokáig inkább csak alapanyagot gyártott, saját kiadású whisky-t csak igen korlátozott példányszámban dobott piacra. Ezek azonban igen jó kritikákat kaptak a világ minden táján. A malt különlegességét pedig mi sem mutatja jobban annál, mint, hogy több független palackozó kínálatában is megtalálhatóak a lepárló különféle érlelései.

Megjelenés:

Gondolom, senkit nem lepek meg azzal, hogy a whisky dobozán és palackján főként az arany különféle árnyalatai dominálnak. Gyakorlatilag csak a feliratoknak van más színe, minden más pedig a névnek megfelelő aranyos csillogással pompázik.

Összességében valójában elegáns és exkluzív összhatást kelt az ital külseje, bár – őszintén megvallva-, nekem kissé sok ennyi csillogás, de hát a név itt, - alighanem-, kötelez.

Maga az ital sötét barnás, rezes és meglepő módon némileg rózsaszínes árnyalatú.

Illat:

Könnyű és egészen egzotikus illatokkal találkozunk az első pillanatban. Ahogyan kibomlik az illat előkerülnek a gyümölcsök édeskés aromái, a banán, a maracuja fanyaran édes hatásai, amit mézes-marcipános, majd fűszeres illatok követnek. Szóval az első pillanathoz képes meglepően összetetté válik ezen tulajdonsága a whisky-nek.

Íz:

Az illathoz hasonlóan friss és könnyed. Bár összetett, hiszen a fent említett gyümölcsök ide is elkísérnek minket, a fűszerekkel együtt, igazi mélységet mégsem találhatunk az italban. Valahogy hiányzik belőle az a komplexitás, ami az öregebb párlatok sajátja. Inkább, amolyan egydimenziós ital, ami kiváló nyári frissítő lehet, de a hosszú téli éjszakák átbeszélgetéséhez nem ezt választanám.

Lecsengés:

Az eddig rejtegetett füstös, kesernyés ízek itt szinte mindent elnyomnak. Bár elősejlik némi karamellás édesség is, ha elég sokat szellőztetjük a malt-ot a poharunkban, de leginkább kesernyés, ráadásul nem is az Islay whisky-k érdekes (és finom) módján, hanem annál sokkal agresszívebben.

Összegzés:

Nos, megmondom őszintén, csalódott vagyok. A Gold Label Reserve nem rossz ital, de nem is elég jó ahhoz, hogy pótolja a Green Label kiegyensúlyozott, komplex íz és illat világát. Ehhez sajnos túlságosan egysíkú. Rajongóknak érdekes lehet, a többiek válasszanak inkább egy single malt-ot. Ezért az árért már egész érdekes tételek is kifoghatók.

Adatok:
Név: Johnnie Walker Gold Label Reserve
Érlelési idő: blended
Régió: Skócia

Források:
https://www.johnniewalker.com/en/

Egy este whisky gőzben…

Tegnap este, - hosszú idő után-, újra a nyakunkba vettük Budapest belvárosát, hogy megvizsgáljunk néhány régi és új bárt whisky felhozatal szempontjából. Nézelődtünk, kóstolgattunk a benyomásainkat és tapasztalatainkat pedig szorgosan lejegyzeteltünk (vagy éppen megjegyeztük), hogy Nektek, - kedves olvasók-, már ne kelljen kitennetek magatokat a belvárosi dzsungelben sompolygó rossz whisky-k támadásainak, hanem az általunk kitaposott ösvényeken haladhassatok a single malt mennyország felé...

bar.jpg

Forrás: By Infrogmation

Az estét, néhány apró és említésre sem méltó kitérő után a Publin-ban indítottuk, ahol kiváló ír párlatokkal kezdtük meg az „éjszaka végrehajtását”.

Bushmills single malt 10 éves

A Bushmills Original kiadásával régi jó barátságot ápolok, de a single malt-al eddig elkerültük egymást. Valahogy mindig volt jobb választás, ha malt-ra vágytam. Most azonban ideális ötletnek tűnt az első ital pozíciójának elnyerésére.

Illat: Őszintén szólva az első, ami az illata kapcsán az eszembe jutott, a tinta volt. Van egyfajta sűrű, fanyar, egészen egyedi illata, amiről mindig a régi tinta jut eszembe. Ennek a malt-nak pedig ilyen illata van. Persze némi levegőzés után ez is finomodik kissé és előkerülnek a meggyes-alkoholos és némileg fás aromák is.

Íz: Egészen érdekesen nyers, fű, földes, frissen szedett nyers zöldségek ízét mutatja némi,  borsos csípős-kesernyés kiegészítő aromával. Ezek mellett csak lassan és enyhén sejlenek fel gyümölcsösebb összetevők.

Lecsengés: Kandírozott narancshéjas keserű-édes-fanyar nyomok.

Összegezve, kellemes ital a Bushmills single malt, de ne várjunk tőle többet, mint a többi 10 éves malt-tól várnánk.

Green Spot

Már régen meg akartam kóstolni ezt az ír különlegességet, egészen konkrétan azóta, amióta Ádám ódákat zengett róla a cikkében.

Nos… Alapvetően egyetértek minden gondolatával. A Green Spot egy rendkívül kellemes, könnyű ital, ami magában hordozza az Ír párlatokra jellemző jegyeket, melyeket szép kerek egésszé alakít az érlelés során. Bátran ajánlható mindenkinek. De semmi különös…

Connemara 12 éves

Hát, úgy tűnik ez az este lett a régi tartozások beteljesítésének estéje, hiszen a Connemara 12 éves verziójának bemutatásával én tartoztam nektek és saját magamnak is, már jó hosszú ideje. Már csak azért is, mert az évmegjelölés nélküli kiadás régi kedvenceim közé tartozik, ahogyan arról itt, írtam is.

Hm... Igazság szerint az a helyzet, hogy a jegyzeteimet és az emlékeimet átkutatva, nem igazán tudok szignifikáns különbséget felmutatni az évmegjelölés nélküli és a 12 éves kiadás ízei és aromái között. Talán a 12 éves egy-két fokkal még simább, kerekebb és kiforrottabb, a kistestvéréhez képest. De mindkettő remekül mutatja meg azt, hogy mi történik akkor, amikor keresztezzük az ír whisky-t a füstösebb skót ízvilággal.

Csak ajánlani tudom mindkét kiadást, viszont azt is hozzá kell tennem, hogy a fent emlegetett egyedi jellegzetességeket az olcsóbb kiadás ugyanolyan tökéletesen bemutatja, szóval a 12 éves létjogosultsága megkérdőjelezhető.

Azért talán egyszer még összekóstolom a kettőt.

Hableány

A következő megállónk szintén egy már a blogon is bemutatott hely volt, a Hableány, amit újfent csak ajánlani tudunk a single malt-ok rajongói számára. megjegyzem, itt már kezdett kissé elszabadulni az este.

Lagavullin 16 éves és Oban 14 éves

Mindkét ital megérdemelten tagja a Classic Malt sorozatnak. Emellett pedig régi kedves emlékek fűznek mindkét tételhez, ami annyit jelent, hogy előbb-utóbb mindkettőt külön írásban is be fogjuk mutatni.

Addig is csak annyit jegyeznék meg, hogy ha valaki még nem próbálta őket, akkor azonnal tegye meg!

XXX Shine LiberTea Corn Whisky

Amikor azt emlegettem, hogy „kezdett elszabadulni az este”, akkor többek között erre a whisky-re gondoltam… Szóval, az úgy történt, hogy nagyra becsült szerzőtársam úgy döntött, hogy kipróbál egy francia (?!) whisky-t. Ekkor böktem én is az itallapon erre a gyanús nevű italra.

Nos… csak abban az esetben kövessétek a példánkat, ha

  • eleged van a jó whiskey-kből és akarsz valami kellemetlent is inni, mondjuk azért, hogy jobban értékeld a jó italokat utána…
  • szereted a  medvecukrot, mert ez a „whisky” ízében és illatában is arra fog emlékeztetni
  • az amerikai whiskey-k rajongója vagy és küldetésednek érzed, hogy minden ott gyártott italt megkóstolj.

Összegezve, ez a párlat nem jó és még csak nyomokban sem emlékeztet whiskey-re. Őszintén szólva, minden jellegzetességében közelebb áll egy alaposan elrontott gyomorkeserűhöz.

Ha azonban mégsem hallgatsz ránk, akkor legalább kérd meg a bártendert, hogy rejtse bele egy koktélba. Így is kipróbáltuk és ezen a módon egészen kellemes nyári frissítő vált az italból.

Valahol a Nagykörúton…

Az este legutolsó whisky-éről csak halvány emlékeim vannak, mint ahogyan a helyről is. Annyi biztos, hogy a körúton volt és rengeteg fiatal volt odabent, ami annyira nem meglepő szombat este révén. Ha jól emlékszem Gold Label-t akartunk inni a helyen, de végül ez nem sikerült, így a Johnnie Walker Platinum Label-re esett a választás.

Hogy milyen volt? Hát izé…

Az este összegzéséül pedig álljon itt az egyik kedvenc ír bandám idevágó száma:

Erzsébet lába töve - Johnnie Walker Green Label impressziók

Johnnie Walker Green Label

Tudnivaló, hogy ezt a blogot félig meddig magunknak írjuk. Ilyenformán pedig olyan strukturálatlan, zsigerekből szóló írások is rákerülhetnek olykor, amelyek nem a kóstolt italok által okozott érzetek teljességét vagy a választott téma szakszerűségét, hanem a blog szempontjából releváns, akár spontán élményeink esszenciáját próbálják átfogni. Most következő soraim is effélének tekintendők: a Romkert polcain fellelt Green Label whisky által ihletetten, egy görbe este jutalomjátékaként kerültek a billentyűkre, és nem volt szívem az általuk közvetített gondolatok nyers őszinteségét utólagos szerkesztéssel tompítani.

johnnie_green.jpg

Olyan intenzív élmény volt, hogy muszáj azon melegében megírnom.

Akkor is, ha nem lesz összefüggő. Akkor is, ha az itthon magamba döntött Monkey Shoulder kell ébren tartsa bennem a szesz démonát.

A Romkert kellemes hely, ha valaki whiskyt akar inni. Jó idő esetén annak minden pozitívuma kiélvezhető a szabad levegőn, Glenfiddichből teljes sorozatot árulnak, és olyan különlegességek is akadnak a polcon, mint a 12 éves Glenfarclas, az Oban, vagy épp a Green Label Johnnie Walker, amely ezen írás témáját is képezi. Nem akartam én viszkizni, komolyan, egy pohár sörben állapodtunk meg, de éreztem én, hogy ha az üvegbe zárt avarillat Green Labellel találkozom, nem fogok tudni ellenálni. Egy ideig mondjuk sikerült… az itallapon nem szerepelt, a tehetségesek pedig tíz perc alatt sem tudták kirakni, mennyiért adják.

Nem volt lényeges.

A csupa szív, tölgyerdő-avarséta zöldcsíkost ki nem hagytam volna. Legalább tizenöt éves pure malt kutyulék, alkotórészei jó részét már nem kapni, üvegje ritka mint a fehér holló; s ha valaki egyszer-egyszer hozzájut, nem érzi, hogy blended whisky-t iszik, pláne nem Johnnie-t, melynek vöröscímkés verziójától világok választják el.

Nagyon zsenge, földszagú aromája van, egy picike szénnel, mintha valami orvosságos üveget szagolgatnék. De olyat, amelynek minden szippantása kipurgálja belőlem a rosszat, mint Aragornnak az Athelas, Son_Gokunak a Senzu-bab vagy Gorduinnak a felcsercsarab. . Akkor is az volt, mikor a RAM Vakvarjúban egy levéldarab kiséretében kortyoltam az elsőt. Beleesett. Nem zavart.

Nem is karcolt, csak egy picit. Szén volt benne, szén, nem füst. Nem tudom, hogy csinálták, zseniálisak, földötörténetet alkottak üvegbe zárva, ami állapot volt inkább, mint esszencia. Európai kelta-dzsinn, ami nem szereti, ha megzavarják. Ezt jelezte az is, hogy kinyitás után nem sokkal gumibogyó szörp lett belőle, nem tudta már velem feledtetni az ugyanolyan-szép lányokat…  pedig ezt a csodát percekkel azelőtt, frissen kitöltve simán hozta.

Mondják, az igazi csodák a komfortzónádon kívül várnak rád. Ha ez így van, akkor igazi tejjel-mézzel folyó Kánaánnak kell annak lenni, ahonnan állandóan csengő kacajú hurik hívó szava hallik. Olyasféle, mint azé a barna hajú, bőrdzsekis angyalé, aki dévaj pillantással kísérte, ahogy átvettem a tizenkét éves Glenfiddichemet a pultostól. Olyat akartam kapni, amivel tudom, mit kezdjek, amitől tudtam, mit várjak, az élet mégis tartogatott meglepetést, amelyet kiaknáztlan kellett hagyjak. Szar ügy.

És mivel már a harmadik MajomVáll nyomja a májam, és kezdek bebaszcsizni, a Glenfiddich érzeteit zanzásítva kapjátok. Van belőle annyi, mint a szemét, így van időm, hogy folyamként hömpölygő Speyside-i sorozatom részeként terjedelmes összehasonlító cikket tervezzek a különféle évfolyamokból.

Fogyasszátok egészséggel és mértékkel.

 Oké. Valójában mit is ittam?

A Johnnie Walker Green Label egy 43%-os, vetted (vagy más szóval blended) malt whisky, amelyet kizárólag (!) 15 éves malátaviszkik párlatából kevernek, így a blended kategória legtöbb képviselőjével szemben nem tartalmaz gabonawhiskyt. Az összetevők listája impozánsnak mondható: Talisker, Linkwood, Cragganmore és Caol Ila. Ha összeadjuk, hogy a számban már ezek 10-12 éves verzióitól is külön-külön összefut a nyál, és a zöld címke csak gondosan válogatott és kimért elegyükre kerülhetett, adódik a konklúzió: mindenképp kóstolja meg, aki hozzájut...

Ez utóbbi viszont némi nehézséggel jár majd: a Green Label forgalmazását ugyanis néhány éve az egész világon megszüntették, mivel bizonyos összetevői elérhetetlenné váltak. (Érdekesség, hogy a tengerentúlon idén ismét piacra dobtak belőle egy limitált sorozatot.) Helyette a kormegjelölés nélküli Gold, vagy a némileg alacsonyabb kategóriában elhelyezkedő Black Label kiadásokat találhatja az érdeklődő... vagy ha igazán szerencsés, itt-ott még fellelhet belőle egy üveggel.

Jó kincskeresést mindenkinek!

süti beállítások módosítása