A whisky készítésről szóló sorozatunkban kitértünk már a hordókra, a malátázásra és az éghajlat szerepére is, de foglalkoztunk a kedvenc italunk ízére hatást gyakorló összetevőkkel is. Viszont kimaradt eddig az ital egyik, ha nem a legfontosabb összetevője, a víz.

Eme hiányosságunkat most pótoljuk. A cikkből megismerhetitek mindazokat a tényezőket, ami azt befolyásolják, hogy hol, milyen vizet használnak a lepárlók, és hogy ez a víz mit ad hozzá a kedvencünk karakteréhez.

Forrás: Mick Garratt Abhainn an Loch Bhig

Azt talán nem is kell külön kiemelni, hogy mennyire fontos a víz a whisky (és minden más ital) gyártáságban. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy minden lepárló saját vízforrással kell, hogy rendelkezzen, ami egész évben egyenletes mennyiségű és minőségű vízzel látja el az üzemet. Ez pedig fontosabb, mint gondolnánk, mert jelentősége nem csak abban rejlik, hogy legyen mivel beállítani a whisky alkoholfokát.

Egy kis geológia…

Azt, hogy milyen víz áll rendelkezésre az egyes lepárlókban, az adott környék földtani elemei határozzák meg. Hiszen, minél puhább az adott kőzet, amin a víz átfolyik, annál több ásványi anyagot old magába belőle.

A Skót whisky-k sokszínűségének oka is részben a sziget talajának sokszínűségéből ered, hiszen nagyon sokféle kőzet megtalálható errefelé, kezdve a Speyside régió gránit alapzatával, melyben számos ásványi anyag megtalálható, valamint mindig kiemelkedően tiszta és lágy vizet nyerhetnek ezáltal az itteni lepárlók. De akad itt a homoköveken átszivárgó kemény víz is, mely sokkal több ásványi anyagot hordoz magával, ezáltal pedig fontos szerephez jut például a Glenmorangie jellegzetes karakterének kialakításában is. A Skye sziget vulkanikus kőzetéből eredő patakok pedig a Talisker csípős, tőzeges whisky-ének a jellegét színesítik.

Írországban a bazaltrétegeken átszivárgó kemény víz, amelyet például a Bushmills előállításához használnak, adja meg a helyi whisky-k jellegzetes ízét. De itt is akadnak olyan üzemek, melyek vízfelhasználásukhoz olyan patakokból nyerik a vizet, ami inkább homokköves rétegeken halad át, mint például a Jameson, ami a Dungourney folyóból vételez vizet.

Az észak-amerikai Kentucky-ban azonban a valaha arrafelé fodrozódó sekély tenger által maga után hagyott mészköves talaj a meghatározó. Az itteni, magas kalcium tartalmú víz nemcsak a végtermék ízéért felel, de már az erjesztés során kifejti jótékony hatását.

Kemény víz, lágy víz:

Vízkeménységnek, a vízben oldódott ásványi anyagok (kalcium és magnézium) mennyiségét nevezzük, mely befolyással van a víz minőségére és annak lehetséges felhasználási módjaira is, de befolyásolja a víz egészségügyi minőségét is. (Meg a mosógépek élet tartamát is, de ez most nem tartozik a tárgyhoz.)

Áztatás ás forrázás

Az áztatás és a forrázás az első két olyan lépcsőfok a whisky készítésében, amikor a gabona vízzel találkozik, ami jól mutatja, hogy mennyire meghatározó ez a komponens, már a gyártás korai szakaszában is.

A víz kalciumtartalma az erjedési folyamatban is fontos szerepet játszik, hiszen komoly befolyással van az művelet sebességére és az itt megszülető ízre. A lágy vizek siettetik az erjedési folyamatot, növelve a cukortermelés hatékonyságát. A kemény víz a Kentucky bourbon esetében a legmeghatározóbb, mert az itt használt speciális élesztőfajtával együtt, alapvetően befolyásolják az elkészült ital ízvilágát.

Műveleti víz:

A whisky készítés során először az áztatás során adnak vizet a gabonához, legközelebb pedig a malátázott árpa leforrázásakor. Az ezekben a fázisokban használt vizet nevezik műveleti víznek.

Lepárlás és érlelés

Bár a lepárlásban az alkohol jellemzői jutnak elsődleges szerephez, mégis fontos tényező itt is a víz, mert az üstökben egy nagyon összetett kölcsönhatás alakul ki ennek a folyamatnak a során. A folyamatban az alkohol tartalma folyamatosan nő, majd a csúcspontját elérve csökkeni kezd, azaz megváltozik az alkohol-víz aránya, mely itt is befolyásolja a készülő whisky ízét. A lefőtt whisky-knek általában 30-40%-át teszik ki a víz.

A lepárlás cseppfolyósító szakaszában is szerephez jut a víz, hiszen a csőkígyót szintén ez hűti. Itt a víz hőmérséklete az, ami elsődleges fontosságú.

A párlatok alkoholfokát az úgynevezett hígítóvízzel való elegyítéssel állítják be még az érlelés megkezdése előtt az optimális értékre, melyet az egyes lepárlómesterek határoznak meg. Véleményük szerint ha erősebb ital kerül a hordókba az elnyújthatja az érlelési folyamatot. A párlat víztartalma azt is befolyásolja, hogy az érlelés során az ital milyen mennyiségű a hordóból kioldódó íz és illatanyagot tud magába olvasztani.

Palackozás

Az iparágban bevett szabvány szerint palackozáskor ion-, vagy PH semleges (magyarán kb. dessztilált) vizet használnak a kívánt alkoholfok beállítása érdekében. Ez a víz nem befolyásolja az érlelés során kialakult aromákat és ízeket, csupán kiemeli ezeket a karakterjegyeket. Ha nem ilyet használnának, akkor félő lenne, hogy a víz kalciumtartalma idővel kicsapódik az italban és fehéres üledék formájában a palack aljára rakódna.

Befejezésül 

Nos, a mai leckénk itt véget ért. Mint, ahogyan soha, most sem törekedtünk tudományos alaposságra, csak érthetőségre. De azt azért reméljük, hogy mindannyian jól szórakoztatok olvasás közben.

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Azt hiszem, annak a ténynek, hogy az adott ország éghajlata befolyásolja az ott készített whisky-t, nem kell különösebb bemutatás. Viszont annak, hogy hogyan is jelenik meg a kedvenc italunkban ez a tényező, nos, talán igen. Ezért is foglalkozunk a mai cikkünkben ezzel a irányíthatatlan és igencsak lényeges faktorral.

Forrás:By easylocum

Ha meg akarjuk ismerni az egyes whisky-k különböző ízvilágát, akkor első lépésben az összetevőket, a gyártási módszereket és az egyéb, - kézzel fogható-, tényezőket vizsgáljuk meg, de az igazán hozzáértők az adott ország földrajzi, éghajlati jellemzőit sem hagyják figyelmen kívül, hiszen ez legalább annyira meghatározza az ott készült párlatok minőségét és milyenségét, mint a többi komponens.

Több cikkünkben utaltunk már az éghajlat szerepének fontosságára, elég csak a KAVALAN-ra, visszagondolni, vagy éppen az angyalok jussára. De itt és most mindezeket összefoglalva szeretnénk tisztázni ennek a fontos és megkerülhetetlen összetevőnek a szerepét.

A meghatározó tényezők:

Alapanyag

A whisky alapanyagául különféle gabonafajták szolgálnak, mint az árpa, ami a talán a legfontosabb ahhoz, hogy a jól megszokott single malt whisky-nket kortyolgassunk. Viszont az, hogy egy adott vidéken milyen gabonafajták teremnek meg, nos, azt az éghajlat befolyásolja. Ahogyan Skóciában az árpa termesztésének kedvez a tengerparti klíma a napsütéses órák száma és a csapadékmennyiség, ugyanúgy Kentucky és Iowa éghajlata inkább a kukoricatermelés számára kedvező. Itt a nagy esőzéseknek köszönhetően a termény gyorsabban nő, így hamarabb takarítható be, mint másutt, ami tagadhatatlan versenyelőnyt jelent.

Sajnos azonban meg kell jegyeznünk azt a tényt is, hogy a globális felmelegedés is hatással van ezekre a vidékekre és az itt termő növényekre is. A hatás persze eleinte még kedvező is, hiszen egyre korábban lehet learatni a növényeket, ami több időt hagy a feldolgozó iparágnak és az újabb vetésnek, de a felmelegedéssel járó több napsütés és kevesebb eső nagyban hozzájárul a talaj felső rétegeinek kiszáradásához is, ami hosszabb távon azt eredményezi, hogy az itt vetett gabona nem tud rendesen beérni aratásig, azaz kevesebbet tartalmaz azokból az anyagokból is, ami elengedhetetlenek a lepárláshoz.

Szóval óvjuk a környezetet, vagy előbb utóbb nem lesz mit innunk!

Évjáratok:

Bár itt nincs akkora szerepük, - már a whisky szempontjából-, mint a szőlőnek a borok esetén, de az egyes évjáratok mégis befolyásolják az adott év whisky minőségét és mennyiségét is, hiszen jobb években értelemszerűen több gabonát takarítanak be, ami több whiskyt jelenthet. Illetve az adott évek napsütéses óráinak száma hatással van az árpa keményítőtartalmára is, ami pedig a párlat alkoholtartalmát határozhatja meg.

Csapadék

Arról, hogy a felhasznált víz milyen mértékben befolyásolja a kedvenc italunk minőségét, előbb-utóbb külön cikk is fog születni "A whisky készítés titkai" című sorozatunkban. Jelen esetben más nézőpontból vizsgáljuk a csapadék hatásait, mégpedig a környezetükre gyakorolt hőmérséklet befolyásolás szempontjából.

Ennek elemei már az whisky készítés relatív korai szakaszában megjelennek, hiszen az áztatás során, hidegebb környezetben az árpa lassabban szívja magába az vizet, így a malátakészítés alatt tovább kell áztatni a gabonát.

De a külső hőmérséklet döntően befolyásolja a lepárlást is, hiszen, - főképpen Skóciában-, sok lepárló „csőkígyós” hűtési rendszert használ, amikor a lepárlás végső szakaszában így alakítják át a csövekben gomolygó alkoholgőzt cseppfolyóssá a hideg víz segítségével. Itt talán mondanom sem kell mekkora jelentősége van a külső hőmérsékletnek, hiszen a meleg idő lassíthatja az egész folyamatot, amire a lepárlómesternek külön figyelemmel kell lennie.

Párolgás

Itt említendő az „Angyalok jussa” is, hiszen az érlelőházak belső hőmérséklete dönti el, mennyi víz és alkohol párolog el a hordókból. Ez pedig befolyásolja, hogy az adott ital mennyi anyagot old ki a hordó fájából, azaz milyen íz anyagok adódnak az elkészült whisky-hez.  

A levegő páratartalma ennél közvetlenebbül is hatást gyakorol az elkészült ital ízére, hiszen a magasabb páratartalom elősegíti az alkohol-levegő oxidációs folyamatokat, ami által még több virágra- és gyümölcsre emlékeztető íz kerül a poharainkba.

Nos, röviden így lehet összefoglalni, hogy az adott környék éghajlata hogyan jelenik meg az ott készített párlatokban, de gyanítom, hogy a meteorológusok és a többi hozzáértő még millió, kisebb-nagyobb tényezőre tudnák felhívni a figyelmet itt is, de mi végül is whisky-s blog vagyunk, szóval szerintem ennyi éppen elég.

Remélem, minden kedves olvasónk számára tudunk újat, érdekeset nyújtani! Ha kérdésetek merült fel, vagy téma javaslatotok támadt ne tartsátok magatokban, mind a blogon, mind pedig a facebook oldalunkon jelezhetitek felénk. Mi pedig megpróbálunk minden kérdésnek utána járni.

Sláinthe!

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Nos, elismerem, kissé összevissza sorrendben haladunk a whisky készítés titkai sorozatunkkal, de mi már csak ilyen izgága srácok vagyunk. Azért remélem ettől még ugyanolyan élvezetesnek és érdekesnek találjátok majd ezt a cikkünket is.

Figyelem! Most egy, -a szokásostól eltérő- némileg szárazabb anyag következik, biológusok, kémikusok, whisky fanatikusok előnyben!

Forrás: Ross 

A malátázás, a whisky gyártásának első lépése. Ekkor alakul át az árpa annak a nemes nedűnek az alapanyagává, amit mindannyian annyira szeretünk. Hogy mennyire fontos ennek a folyamatnak a tökéletes végrehajtása? Hát, ezt talán jól mutatja az a tény, hogy a malátázott árpa előállításának a költsége a gyártás teljes költségének a kétharmadát teszi ki. Szóval itt hibának már csak ezért sincs helye.

Miért is van szükség erre az eljárásra? Legfőképpen azért, mert ennek az eljárásnak a során szabadítják fel az árpa keményítőtartalmát, amiből később cukor, majd pedig cefre lesz.. A folyamat a következő lépésekből áll: áztatás, csíráztatás, szárítás.

Áztatás

Ez úgynevezett „áztatódézsákban” történik, 2-3 adag víz felhasználásával. Az egyes áztatási szakaszok között oxigént fújnak a dézsába ezzel is növelve a magok azon képességét, hogy még több vizet tudjanak magukba szívni. (Bevallom, ezt én sem értem teljesen, de hiszek a szakirodalomnak.)

Érdekes még, hogy ehhez a folyamathoz minden lepárló csak és kizárólag a saját forrásának a vízét hajlandó használni. Ezért alkalmanként felmerül a kérdés, hogy ez, - a néha igen tőzeges- víz mennyiben befolyásolja az elkészült ital ízét, de erre vonatkozó tapasztalatokkal nem igazán rendelkezünk, hiszen, ahogyan az már említettem, minden lepárló a saját forrásvízét használja.

Csíráztatás

A csíráztatás 5-9 napig tart, függően a környezeti hőmérséklettől. A dézsákból kiemelt magvakat szétterítik a „malátázószérűn” és nekilátnak az árpa forgatásának. Itt nagyon fontos a magok hőmérséklete, ezt folyamatosan figyelik az árpában elhelyezett hőmérőkkel, hiszen még a napközbeni hőmérséklet ingadozás is hatással lehet a csíráztatási folyamatra. Ha a hőmérők túl magas hőfokot mutatnak, akkor kezdődik a maláta forgatása, aminek segítségével elvezetődik a felgyülemlett hő és elkerülhető a szemek összetapadását.

Ezt egyrészt egy borona szerű eszközzel végzik, amivel hatékonyan tudják szellőztetni a maláta felső rétegeit, másrészt egy egyszerű lapáttal, amivel az alsóbb rétegekhez tudnak hozzáférni. Ha szükséges a forgatást naponta többször is végre kell hajtani. (Ez egyébként annyira kemény munka tud lenni, hogy némely whisky gyártók külön is megemlékeztek a munkások erőfeszítéseiről!)

A szérűk hagyományosan kőpadlós helyiségek voltak, de napjainkban már inkább a betonpadló a jellemzőbb.

Mi történik itt?

A magban felszabaduló növekedési hormonok beindítják a sejtfalak lebontásában részt vevő enzimek kialakulását és felszabadítását, így hozzájárulnak a keményítő előkerüléséhez, ami a csíra táplálására szolgál.

A diasztázoknak nevezett enzimek közül az alfa-amiláz és az árpában amúgy is jelen lévő béta-amiláz játsszák a legfontosabb szerepet. Ezek alakítják át az eddig felszabadult keményítőket erjedésre alkalmas cukorrá.

Szárítás

Amikor a kialakult csíra eléri a mag hosszának háromnegyedét, a szárítással leállítják a folyamatot. Ha tovább engednék a csírázást, akkor a mag elkezdené felélni a keményítőt, ami negatívan befolyásolná a párlat alkoholtartalmát. Ekkor a gabonát még „zöld malátának” nevezik. (emlékezzük meg itt az Ír whisky gyártásáról) Ezt terítik szét a lyukacsos felületű szárító szérűn, ahol az alatta lévő kemencéből felszálló hő segítségével megszárítják a malátát.

Itt a maláta gabonára emlékeztető keményítős ízei édesebbé válnak, mivel kiválik a magvakban található cukor.

Tőzegelés

A kedvenc füstös italaink is ezen eljárás során nyerik el a kesernyés, gyógyszeres, faszenes ízüket. Ilyenkor egyszerűen annyi történik, hogy a szárítás során tőzegtéglákat használnak a kemence fűtésére, ami által a füstben szálló fenol részecskék megtapadnak a magvakon. Más esetben többnyire egyszerű kokszot használnak.   

Érdekesség:

Doig-kürtő

Charles Chree Doig tervezte meg elsőként azt a pagoda tetős kürtőt a szárító szérű fölé, ami valóban erőteljesebb levegőáramlást tesz lehetővé, ami által a szárítás hatékonysága nő, az erre szánt idő pedig csökkenhet. Az építész 1889-ban készítette el az első ilyen kürtőt a Dailuaine lepárlónak. Az újítás annyira bevált, hogy Doig gyakorlatilag az összes Speyside-i lepárlótól megbízást kapott a tető áttervezésére.

Röviden ennyit a malátázás folyamatáról. Mint máskor, most sem törekedtünk tudomány alaposságra, de azért reméljük eléggé informatívak voltak ahhoz, hogy a kíváncsiságotokat kielégítsük. De ha nem, akkor azt reméljük, hogy legalább jól szórakoztatok olvasás közben.

Sláinthe!

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Ebben a sorozatban a kedvenc italunk készítésének folyamatába fogunk részről-részre bepillantani, hiszen egy igazi rajongó nem csak a kedvenc márkáját ismeri, hanem azt is, hogy hogyan készül az az ital.

Mint ahogyan hazánkban is mindenki tud pálinkát is főzni az idevágó legendáriumok szerint…

Forrás: Wikimedia Commons

Az első részben a whisky ízéhez maghatározó módon hozzájáruló hordót vesszük górcső alá, amivel egyben olvasónk Benkóczi Péter kérésének is megpróbálunk megfelelni. Mert mi ilyen kedves srácok vagyunk!

De lássuk is, milyen a jó, de legalább is alkalmas hordó, a whisky érleléséhez?

Az első, és legfontosabb összetevő, nem meglepő módon a fa, amiből a hordó készül.

A whisky-k címkéjén feltüntetett időtartam (10, 18, stb…) mutatja meg nekünk, hogy az adott ital mennyi ideig érlelődött a hordókban, mielőtt palackozásra került. Ezek alatt az évek alatt a whisky a korábban megszerzett illatok, ízek mellett a fa aromáit is kioldja, magába szívja. Ezért fontos, hogy a fa a megfelelő, vagyis az elvárt kiegészítő ízeket adja az italhoz.

A párlat érlelése szempontjából a legjobbak a 100 éves fából készült hordók, amik felkutatására az üzemek külön szakembereket (adott esetben erdészeket, biológusokat) alkalmaznak. Már ez a tény is jól mutatja, hogy milyen fontos összetevőről beszélünk, amikor a fát vizsgáljuk.

A sherry hordó

Mivel a brit és spanyol sherry forgalmazók legendásan jó kapcsolatokat ápoltak egymással évszázadokon át, sokáig nem volt probléma a Nagy Britanniába szállított és ott eladott sherry hordóinak újrafelhasználása a ködös skót tájakon.

Többnyire ezek a száraz Oroloso sherry hordói voltak, de kisebb számban előfordult a PX, azaz a Pedro Ximenez édes sherry-s hordóinak újrafelhasználása is. Ezeket a mai napig használják ugyanúgy, ahogy a kezdetekkor is.

A probléma a sherry fogyasztás visszaesésekor következett, amikor a lepárlóüzemeknek lépniük kellett, hogy elegendő hordó álljon a rendelkezésükre.

A Macallan például úgy próbálta meg megoldani a kérdést, hogy a spanyol üzemekkel közvetlen kapcsolatba lépve, saját hordókat gyártatott, amiket aztán ő adott kölcsön a sherry csapszékeknek. Ezzel néhány évre megoldva az ellátási problémát.

A hordóhiány elkerülésére kitalált trükkök azonban csak ideig-óráig jelentettek megoldást, így a cégek elkezdtek új területeket, módszereket felkutatni, amivel hosszú távon orvosolhatják a gondjaikat. Ekkor jutottak többen is arra a meglepő megállapításra, hogy a sherry aromája jóval kevésbé meghatározó, mint magáé a fáé. Fene gondolta volna – sóhajtották akkoriban a lepárló mesterek.

Az európai tölgy

A tölgy, mint fa faj a kontinens nagyobb részén megtalálható, de az egyes lepárlók általában csak konkrét alfajokat használnak a hordókhoz. Mint például a kocsányos tölgy, ami északnyugat Spanyolországban található. Ebből a fából kitermelnek az építő és a bútor ipar számára is, de a legnagyobb felvásárlók a whisky gyártók.

Ez a fajta fa mogyorós, almás, barackos és szerecsendiós ízeket kölcsönöz a whisky-nek. Természetesen a vanilin mellett, ami minden tölgy jellemzője.

Az amerikai tölgy

Az itteni alfaj, amit például a Glenmorangie is használ, a fehér tölgy, ami az Ozark vidéken honos. Az itt található faanyagból kézműves munkával készülnek a hordók, amikben első lépésként, többnyire bourbon whisky készül, ami még jobban ráerősít a tölgy egyébként is vaníliás aromáira, így az ezután érlelt single malt-ban igazán dominánssá válhat ez a jegy.

Bourbon hordó

A bourbon whiskey-t minden esetben friss, még nem használt tölgyfa hordókban érlelik, általában 4 évig, ami után a még fiatalnak számító hordók készen állnak, hogy skót whisky érlelődjön bennük.

A Glenmorangie számára szállított bourbonos hordókban elsőként egy évjáratnyi Jack Daniel’s készül. Véleményem szerint ez lehet az egyik döntő érv a máig csak a sherry-s hordókat használó lepárlókkal szemben, hiszen, ha az ex-bourbon hordókban olyan remek whisky-t lehet érlelni, mint a Glenmorangie 10 yo, akkor butaság csak a tradíciók kedvéért ignorálni ezt a hordó típust. (Igen, elfogult vagyok a Glenmorangie-vel szemben.)

Hogy készül a hordó?

Első lépésként megkeresik az ideális fákat, amik 1 m átmérőjű, 6-7,5 méter magas tölgyfák. A fákat használható hosszúságúra fűrészelik, majd a fűrészmalomban először 4 egyenlő részre vágják hosszában. Ezekből a szeletekből készülnek később a dongák alapanyagául szolgáló deszkák.

Bognárok

Azaz hordó készítők napjainkban is a tradicionális eljárással készítik a hordókat. A legyalult deszkákat hézag nélkül illesztik egymáshoz mindenféle ragasztóanyag nélkül. A hordó egyben maradásáért az abroncsok felelnek, amiket szintén ragasztás, vagy csavarok, szögek nélkül rögzítenek a hordón. Így az ital biztosan nem kaphat semmiféle oda nem illő ízt ezektől a kiegészítőktöl.

A hordók alját néha befestik, logózzák de ez sem általános eljárás, hiszen csak a festetlen fa tud lélegezni, ami az érlelés során fontos lehet.

Kiégetés

A bognárok a faanyag meghajításához használják a melegítést, de alighanem innen ered a bourbon-os hordók készítése során alkalmazott kiégetés is. Ennek három fokozata ismert: az enyhén és közepesen kiégetett és az úgynevezett aligátor hordók, amikor a kiégetett fa, az aligátor bőrére hasonlít az eljárás után. Magyarán, ekkor kvázi rommá égetik a hordó belsejét.

A hordó használata

Első, második töltés

Első töltésűnek, vagy nyersnek azt a hordót nevezzük, melyben először érlelődik whisky. Ez lehet már használt sherry-s vagy bourbon-ös hordó, de éppen lehet vadonatúj hordó is.

Egyes lepárlómesterek az első töltés során egyfajta „be nem járatott berendezésként” tekintenek a sherry-s hordóra. Szerintük ilyenkor még túl erős lesz a sherry íze az elkészült italban, így inkább a második töltést tekintik alkalmasnak, mert itt már kiegyensúlyozottabb italok születnek.

Második töltés, tehát az adott hordó, második használata whisky érlelésére.

Harmadik töltés általában nincs, ilyenkorra a hordók többnyire már alkalmatlanok a feladatukra.

Miért nem használunk pálinkás hordót utóérleléshez sem? Ezt a némileg naiv kérdést tettük fel a Whisky show-n az Agárdi pálinkaház standján, miközben az új maltjukról beszélgettünk. A választ magunk is kitalálhattuk volna. Egyszerűen arról van szó, hogy a pálinka, a whisky-hez hasonlóan egyszerűen tönkreteszi a hordót érés közben. A magas alkoholtartalom olyan mértékben roncsolja azt, hogy értelmetlen lenne újrafelhasználni.

Rejuvenated, azaz megfiatalított/felújított hordók

Bizonyos esetekben lehetőség van a hordók felújítására is. Ilyenkor a hordók elhasználódott belsejét kimaratják és a hordót újrafüstölik. Ezután a hordó újnak tekinthető, hiszen a fa elérhetővé tett, mélyebb rétegeiben még rendelkezésre állnak azok az aromák, melyek általában csak az új hordót jellemzik.

Hordó méretek

Ez nehéz kérdés, hiszen erre nincs kőbe vésett standard. Alapvetően 3 típust szoktak említeni, de a használt hordó métert mindig az adott lepárló döntése.

Az általánosan használt hordók:
Butt – 500 liter
Hogshead – 250 liter
Barrel – 200 liter

Nos, röviden ennyit a hordókról. Természetesen ez is olyan téma, amiről cikkek százait lehetne írni, de bevezetésnek talán ennyi elég lesz. Hisz nem célunk, hogy bognárokat, vagy hordó kereskedőket képezzünk a blog oldalain. Ahhoz azért, - úgy gondolom-, elég, hogy egy kis betekintést kapjuk a whisky gyártásának ezen szegmensébe.

Sláinthe!

Források:
https://www.whisky.com/information/knowledge/production/background-knowledge/types-of-whisky-casks.html
http://whiskyforeveryone.blogspot.hu/2009/05/explain-about-whisky-cask-types-and.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Ahogyan azt a rovat indító cikkében megígértem, most folytatjuk a kedvenc italunkhoz kapcsolódó fogalmak bemutatását, tisztázását.

Forrás: TCY (Own work)

Bár a mostani válogatásban lesznek olyan kifejezések, amik a többség számára világosak, azért remélem lesz olyan is, ami a tájékozottabb rajongóknak is újdonság. Az alapokat pedig, - tapasztalatom szerint-, soha nem árt átismételni.

Kezdjünk is rögtön bele.

Elsőként egy olyan kérdéskörrel foglalkoznék, amivel minden whisky-t szerető ember újra és újra találkozik a baráti társaságában. Igen, az a bizonyos "e betűs" téma, azaz:

Whisky vagy whiskey: Ha kaptam volna 500 forintot minden alkalommal, amikor nekem szegezték ezt a kérdést, akkor most egy roppant jómódú ember lennék. Nos,a magam részéről úgy látom, hogy legfőbb gondot az okozza, hogy alapvetően ugyanarról az italról beszélünk, így a külső szemlélő számára érthetetlen, hogy miért írják különböző módon.

A legegyszerűbben talán a földrajzi különbséget kiemelve magyarázhatjuk meg a két írásmód közötti különbséget, hiszen míg Skóciában és Japánban és Kanadában a „whisky” a hivatalos megnevezés, addig Írországban és az Egyesült Államokban a „whiskey” az elfogadott.

A gyártási különbségekbe és a többi finomságba, - azt hiszem-, itt nem érdemes belemenni.

Rye whisky: Röviden, rozswhisky. Ezen belül két fő csoportot különböztethetünk meg, az amerikai és a kanadai rozswhiskyt. Az USA-ban gyártott párlatnak legalább 51% rozst tartalmazó cefréből kell készülnie, amit vadonatúj, kiégetett tölgyfahordóban tárolnak, maximum 62,5% alkoholtartalommal. Kanadában már zavarosabb a helyzet, mert az ottani szabályozás szerint akkor is használhatják a rye whisky megnevezést az itt készült italokra, ha azok csak minimális mennyiségű rozst tartalmaznak. Az egyetlen feltétel, hogy az italnak idézem: „rendelkezik azzal az aromával, ízzel és jelleggel, amit általában a kanadai whiskynek tulajdonítanak”. Nos, ezen elv mentén szerintem békési barackpálinkát is forgalmazhatnánk ”Canadian rye whisky” felirattal, amennyi magyar él ott…

Corn whisky: A rozshoz hasonlóan itt is van ökölszabály, így kukoricawhiskey-nek azt a párlatot nevezhetjük, amelynek a cefréje legalább 80% kukoricát tartalmaz. Többnyire ezeket a párlatokat nem érlelik túl sokáig lepárlás után, sőt ez az eljárás teljesen elhagyató. A köznyelben „Moonshine” whiskey-nek nevezett italok többnyire szintén kukorica párlatok. Nevezik még „corn liquor-nak, vagy nemes egyszerűséggel „white lightning-nak”, azaz fehér villámnak is.

Grain whisky: Gabona whiskey-k. ezeket búzából, kukoricából és egyéb malátázatlan gabonafélékből készítik, úgynevezett „folyamatos lepárlás” alkalmazásával. Többnyire a blended whisky-k egyik összetevője.

Organic whiskey: Ez a kategória csak azért tudott megszületni, mert a világ whisky termelését sem kerülték ez a különféle divathullámok. Az „organic” felirattal ellátott párlatok olyan gabonából készülnek, amelyek termesztéséhez semmiféle műtrágyát, vagy növényvédő szert nem használtak.

Straight whisky: Legfőképpen az amerikai whiskey-knél használt megjelölés, amit akkor kaphat meg egy ital, ha legalább 2 évig érlelték és minden összetevője ugyanabban az államban készült.

Balance: Egyensúly. Az ízek, az illatok és a különböző aromák együttes megjelenése. A tökéletes egyensúly egy whisky-ben természetesen abszolút szubjektív dolog, amit csak akkor ismer meg valaki, ha személyesen megkóstolja az italt, de néha azért a mi érzékelésünk egybecsenghet a készítőkével. Mint, ahogyan az én esetemben a Laphroaig Select kapcsán.

Cask Finish: Ezt a kifejezést általában nem önmagában látjuk, hanem összekapcsolva egy másik szóval, pl.: sherry cask finish, vagy sauternes cack finnish. A szó arra a hordóra utal, amiben az érlelést befejezték az adott lepárlóban. Eddigre az ital már több más hordót is megjárhat, de mindenképpen ez az a hordó, ami után a whisky már palackozásra kerül.

Single Barrell (single cask): Egyfajta prémium kategória a whisky-k között, olyan párlatokat jelent, amiket egyetlen hordóban érleltek (bár ez alól akadnak kivételek). A palackon általában feltüntetésre kerül a hordó száma és gyakran az érlelés kezdete és vége is. Itthon ilyen whisky például a Békési Single Barrell.

Slainthe Mhath: Egészségedre! Csak éppen gaelic-ül.

Nos, a mai leckénknek is a végére értünk, remélem hasznosnak találtátok. Terveim szerint lesz még folytatás. Ha pedig eljuttatjátok hozzánk, hogy milyen kifejezésekkel foglalkozzunk, akkor igazán testreszabott lesz, szóval, hajrá!

Sláinthe!

Forrás:
https://en.wikipedia.org/wiki/Single_barrel_whiskey
https://www.masterofmalt.com/whisky-glossary/#b