Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta

2017.júl.17.
Írta: D_Tamás komment

Nyári gyerekek a Balaton parton...

A cégek életében a csapatépítők különös alkalmak minden éveben. Mert hát mi is építhetné jobban a produktív munkahelyi lépkört, mint a vezetők és a dolgozók közös poharazása valami kellemes helyen. Egy ilyen alkalmat használt ki némi whisky kóstolásra BOrsi szerzőtársunk is. A tapasztalatokról lentebb olvashattok...  

nyari.jpg

Forrás: Magányos Maláta - BOrsi

Nyár, Balaton part, jó társaság és néhány finom whiskey. Ez jellemezte az idei ágazati elvonulásunkat. A felhozatal ezúttal sem hagyott kívánni valót maga után.

A belépő szint az ír származású Tullamore Dew volt. Igazán könnyed, mondhatni már nőies jelleggel bíró párlat. Főként citrusos, gyümölcsös ízt ötvözi egy kis olajos sikamlósággal. Igazi belépő szint, bár a lecsengése hosszabb mint amire számítanánk, bátran lehet kóstolni utána karakteresebb párlatokat. A színe ugyanolyan világos, mint amilyen enyhe a párlat maga. Egy könnyed nyáresti baráti beszélgetés igazi kísérője.

Az est folyamán őt követte egy 10 éves Glen Grant. Ő már egy komolyabb tétel. Kissé száraz, itatja magát. Míg ír társa citrusos gyümölcsösségről, addig ő inkább az édes és enyhén mogyorós ízéről ismerhető fel. Habár színe meglepően hasonlít a Tullamore-éra, a karaktere sokkal meghatározóbb. Lecsengése közepesen hosszú, karamellás és benne már egy enyhe füstösség is felfedezhető. Őt már sokkal nehezebb felejteni, és mielőtt új párlat kóstolásába fognánk érdemes némi ásványvízzel, esetleg egy-két falás ananásszal semlegesíteni szánkban az ízhatását.

Az estére a koronát Juráék Superstition-je tette fel. Ő volt az est legkomolyabb tétele. Sötét mahagóni színével már előre vetítette, hogy nem egy egyszerű eset. Illata súlyos, határozott és telt. Füstös és olajos. Belemászik az orrodba és nem szabadulsz tőle. Az íze hasonlóan meghatározó: fűszeres és mézes. Kifejezetten érződik rajta a tőzeg és a füst. Befészkeli magát a szádba és nem hagyja magát legyűrni. Hosszan és ínycsiklandóan ott marad. Utána már nem nagyon akarsz mást kóstolni.

Mindhárom tétel kiérdemelte, hogy egy balatoni este főszereplője legyen. Megkóstolásuk után már nem volt meglepő, az éjszakában fürdőző menedzsment részére csutka hangerőn nyomni a Nyári gyerekek a Balaton parton-t. Reméljük ők is úgy élvezték az estét mint mi.

Helyajánló: Mélypont

Hosszú-hosszú hónapokig csak különféle sztorikat hallottam erről a helyről, sőt, inkább legendákat, hogy milyen széles és izgalmas whisky választékot tartanak, de eljutnom soha nem sikerült. Ez részben az én hibám is volt (Bocs Dani!), de a körülmények is összeesküdtek néhányszor ellenem.

Illetve, hát, hittem is, meg nem is azt a hihetetlen single malt készletet, amiről hallottam, na nem az informátor megbízhatóságában kételkedtem, csak egyszerűen valószerűtlennek tetszett, hogy létezik a hely mégsem hallottam még róla máshonnan egy mukkot sem.

Végül persze eljutottam a Mélypontba és minden igaznak bizonyult. A részletek alább…

laing_ok.jpg Forrás: https://www.douglaslaing.com/

Helyszín és hangulat:

Nos, bevallom én egész idő alatt csak kapkodtam a fejem és nem értettem semmit. De komolyan. Ülsz egy kissé lerobbant pincehelyiségben, ami igazi oldszkúl romkocsma hangulatot áraszt magából, de nem azt a túldizájnolt fajtát, hanem a kezdeti kissé nyers, kaotikus verziót, ahogyan ezek a helyek indultak. Nincs két egyforma szék, vagy asztal, a falakon furábbnál-furább tárgyak, zegzugos kialakítás, az egyes termekben hol félhomály, hol túl sok fény tele diákokkal a közeli egyetemről.

Őszintén szólva, nem ilyet vártam, nem ilyennek ismerem a „whisky-s” helyeket ebben a városban.

Viszont érdekes módon a kezdeti sokk után egész otthonossá kezd válni a hely a maga megmagyarázhatatlan módján. De talán csak az italok egymásutánja lazított el, viszont ez ott és akkor már nem érdekelt.

Ételek és italok:

A kezdeti, - a whisky választékra vonatkozó-, kételyeim fénysebességgel múltak el a bárpultot meglátván. Azt sem tudtam hová nézzek hirtelen annyiféle izgalmas malt csücsült a polcokon. De tényleg. Egyetlen pillantással be sem fogható a választék és nem arról van szó, hogy a Glenfiddich összes variánsát tartják (bár azt is), hanem arról, hogy gyakorlatilag bárhová nézve remek dolgokat fedeztem fel. Pl.: Octomore 2 különböző kiadása, vagy éppen a Douglas Laing teljes sorozata, Talisker Dark Storm, Kavalan és még folytathatnám. Az olyasmik, mint az Oban és a Highland Park 12 évese szinte „említést sem érdemlő” módon bújtak meg a többi palack között, holott régi kedvencem mindkettő.

Nem számoltam meg, hogy pontosan hány fajta whisky-t tartanak, de abban biztos vagyok, hogy 40-nél többet, ami elég tekintélyes választék Budapesten.

A whisky-k mellett sörökből is különlegeseket tartanak, de a többi rövidital néhány képviselője is helyet kapott a polcokon.  

Étel nincs, talán némi ropi, vagy ilyesmi, de valójában erre nem figyeltem. Jobb dolgom volt!

Árak:

Barátiak, sőt… persze ez nem azt jelenti, hogy versenyeznének a körúti kocsmák 500 forintos Red label akcióival, de ezeket az italokat itt lehet a lehető legjobb áron megkóstolni, legalább is én nem tudnék olcsóbbat mondani jelenleg. Ha jól emlékszem az itallap legdrágább tétele az Octomore volt 3000 ft-ért, ami kifejezetten low budget ár, tekintetbe véve, hogy ismerek olyan helyet is, ahol ez a belépőszintű single maltok ára.

Extra:

A csapos úriember szemlátomást ért is az italokhoz, így ha elbizonytalanodtok, nyugodtan bízzátok rá magatokat.

Összegzés:

Számomra fura hangulat, de szuper italok, szuper választékban és árban. Ki ne hagyjátok!

Mélypont Presszó
1053 Budapest, Magyar utca 23
https://www.facebook.com/melypont/

Disclaimer: A helyre meghívás nélkül érkeztünk és fizettünk a fogyasztásunkért.

Tesco Finest 12 Highland Single Malt, avagy takaroggyámá-teszkóviszki?

A félig megbontott palackot az érintettek orra elé tartva rendre a fenti, vagy azzal ekvivalens reakciókat kaptam, amely a hozzáértők esetén kiegészült némi távolságtartó érdeklődéssel. Ez persze érthető; egy olyan forgalmazó saját márkás portfóliójában, amely a termékkínálatát leginkább az olcsóvíz-szarabbikcsipsz-buékvirsli háromszögben pozicionálja, kicsit nehéz értelmezni egy 12 éves single maltot. Lecsekkoltuk hát, mit tud az anyag hétezer-ötér'.

img_6755.jpgForrás: akármelyik Tesco webshop

(Igen, visszatértem, jupii, ugorjunk.)

A Tesco-s online vásárlásaimnál klinikai kíváncsiságból mindig bekattintom a whisky-kínálatot, hogy megnézzem, van-e épp valami jóárasítás, amit hozzádobhatok a 48 üveg ásványvizemhez megháromszorozandó a rendelés összértékét. Cikkünk főhősét kínálatban felfedezve természetesen nem is lehetett kérdés a próba, főleg ennyiér'; és igazából a blogos feléledésem is neki köszönhető: ki nem hagytam volna a sanszot, hogy 10 év feletti single malt whiskyról írhatok cikket a #bálás_whiskyk sorozatba.

A rendelést követően átböngésztem néhány review-t. Mint kiderült, az italt profi keverőmester álmodta meg: a legalsó címke büszkén hirdeti Richard Paterson nevét, aki 1970-től a Whyte & Mackay lepárló master blender-e*, s ebben a minőségében olyan márkák bukéját menedzseli, mint a Dalmore, vagy a Jura. A releváns szakértelem tehát elméletileg adott.

Lássuk, mit rakott az öreg.

Megnéztük

A palack meglehetősen ízléses, nekem egy mérsékelten cifrálkodó gótikus templomot juttat az eszembe. A polcra téve méltó helye van osztályos társai között, akár a közepes blendeket, akár a belépő maltokat tekintjük, sőt, a tízezres kategóriában is bőven találni gagyibbul kinéző kompozíciókat (igen, rád nézek, Glenmorangie Original). A címkén alig észrevehető dombornyomás hirdeti, hogy itten kérem kvaliti van, de a csomagolás ezen részét vehették volna komolyabban is.

Az üveg ünnepélyességén, és az itallal kapcsolatos várakozásaimon egyaránt sokat dobott annak mélybarna színe, amelyről szerencsére a kóstolás után is a megkövült borostyánra, és nem a régóta visszatartott, sűrű vizeletre fogok asszociálni. Bíztató kezdés, főleg ennyiér'.

Kibontottuk

Tamás cimborámmal-szerzőtársammal volt szerencsém az első kortyokat megízlelni. Előrebocsájtom, hogy

  • a szakirodalomban fellelhető ízlelőbimbók percepciói továbbra is hidegen hagynak, és
  • mivel a kóstoláskor épp buliztunk, ezt a cikket most séróból írom.

Arra viszont emlékszem, hogy az első szippantásaink egész kellemesek voltak. Egy minőségibb blend illatgazdagságát kaptam, amelyet csupán egy egészen mérsékelt alkoholgőz kísér. Mandula, a szokásos, gyümölcsös vanília, némi ipari tutti-frutti és egy leheletnyi füst volt benne, de alapvetően semmi komoly. Éreztem én, hogy nem az illatáért fogom szeretni a Tesco párlatát.

Az ízében is tovább élt egy kellemes, erős gyümölcsaroma, én ha jól emlékszem némi erdei bogyót éreztem benne, sok-sok mandulával. A közönségesség persze kezdte már kimutatni a foga fehérjét, amely a lecsengésében egyre erősödő, s a nyelv tövébe utóbb tartósan beköltöző, kesernyés füstösségben teljesedett ki. Tamás magyarázott valamit a krokodilos hordókról, de nekem erről a Lacoste márka és arra az ósdi egyiptomi cigányos krokodilos vicc jutott eszembe. Túrjatok vissza, biztos van erről valami cikkünk, nem értek én ehhez.

Eddig tehát nagyjából megvett a cucc kilóra. A gondok később kezdődtek, miután kicsit...

Állni hagytuk

Nos, gyerekek, ez így gáz.

Olcsóság ide, Jurá-s blendermájszter oda, én még olyan whiskyvel nem találkoztam, aminek így lement volna a kreditje, miután szívott egy kis levegőt. Az illatköltemények lapjait szertefújta a cefreszagú passzátszél, az erdei gumibogyó kellemes ízét egy tolakodó, guggoltatós blended whisky-é váltotta fel, a lecsengésnek pedig már-már örültünk, mert azt jelentette, hogy túl vagyunk az egészen, és mert az nem is romlott akkorát, mint az ital többi része.

Ha kibontottad, tudd, hogy romlandó árut fogyasztasz, ami legkésőbb a palack feléhez érve felveszi árkategóriája legrosszabb blended-einek ismertetőjegyeit, talán a rájuk jellemező vegyigyümi-jelleg kivételével. Mire ide jutunk, az egyetlen megmaradt erénye a maltokra jellemző letisztultság, amely leginkább pszichológiai; annak puszta tudata adja, hogy single malt whiskyt iszol... és ha nem figyelsz oda, ennyi kognitív torzítás épp elegendő.

Az még hiányzott, hogy löttyintsek bele némi vizet, de nem volt kéznél, és a francnak se jutott eszébe. Egy próbát simán megér, mert hogy én még veszek ebből párszor, az tuti. Főleg ennyiér'.

Összesítve

A fent linkelt review-k konklúziója lényegében összecseng az enyémmel: a Tesco párlata nem egy komplex darab, ellenben olcsó whiskyhez képest kimondottan fogyasztható, legalábbis némely esetben. Egynek elmegy, az árához képest meg pláne.

Nem ajánlom ezt az italt, ha a cél a kifinomult ízélmény, vagy az élet vize szellemének szertartásszerű megidézése. Ha viszont csak annyi van, hogy mérsékelt áron bebasznál valami ihatótól, vagy az italos cimborák közé vinnél valami különlegesebbet, mint egy mezítlábas redlébel, akkor a Tesco Finest 12 Highland simán reális választás lehet.

Slusszpoén a végére: közben belefutottam ebbe a Reddit thread-be, és az okosok szerint valójában egy átcimkézett 12 éves Dalmore-ról van szó. Ha tehát majd arról írunk cikket, akkor csak simán be lehet linkelni ezt, osz'csá. 

* Adekvát és ízléses magyar fordításért ingyen adunk egy pohár belépő szintű single malt valamelyik belvárosi kocsmában.

Arran Machrie Moor, a bronzkori legenda...

Azt szeretem Budapestben, hogy rengeteg meglepetést tartogat a gyanútlan járókelőknek az élet minden területén. Persze itt most kizárólag a pozitív meglepetésekről beszélek, a többit most hagyjuk. Szerencsére a whisky-k kapcsán is egyre gyakrabban lehet egészen megdöbbentő felfedezéseket tenni, ahogyan én is tettem egy baráti invitálás következtében. Én legalább is nem tudom máshogy leírni azt az érzést, amit akkor éltem át, amikor gyanútlanul lesétáltam egy félreeső mellékutcában utcában lévő pincekocsmába és a pultban cca. 50 jóféle single malt-tal találtam szembe magam, több, mint baráti áron… A kötelező daraboktól, a különlegességekig, minden ami szem-szájnak ingere. Ráadásul hozzáértő kiszolgálással. Még ma is keresem az állam... Hogy hol is voltam? Nos, a Mélypontban.

arran_ok.jpg

Forrás: https://www.arranwhisky.com/

A fenti helyen kóstoltak egyike a ma bemutatásra kerülő tétel is, amiért már önmagában megéri meglátogatni azt a bizonyos pincét! 

Az Arran lepárló egyike az újonnan alapított műhelyeknek, hiszen mindössze 1995-ben alapították meg Arran szigetén. Igen, a névadást jó skót szokás szerint nem gondolták túl.

Viszont szerencsére a malt-jaikon egyáltalán nem látszik meg a lepárlót jellemző fiatalság, hiszen mind választékban, mind pedig minőségben felveszik a versenyt a nagy múltú konkurenseikkel is már a kezdetek óta. Ebben természetesen óriási szerepe van az Arran lepárlómesterének James MacTaggart-nak, aki ezt a kiadást is megálmodta.

Miért pont Machrie Moor és mit keres itt egy kutya?

Nos, a név egy tőzeglápot takar, ahol bronzkori kőköröket találhatnak az erre járó szerencsések, ami már önmagában is okot ad némi misztikus felhangra. Hát még, ha tudjuk, hogy az egyik kör a „Finegal üstjének a helye” nevet viseli, mert a legenda szerint Finegal a kelta mítoszok óriása valamikor itt költötte el ebédjét. A kutyáját Bran-t pedig az ebéd idejére az egyik kőhöz kötötte ki, melyen azóta is megtekinthető egy vésett lyuk, ahová a nyakörvet erősítette az a bizonyos óriás. Nos, innen a címkén is látható motívum.

A whisky:

Külső:

Az Arran termékekre jellemző palackformát és díszdobozt most egészen sötét színvilág jellemzi. A fekete és bronzvörös kellemesen összecseng az italhoz kapcsolódó legendával és az ízek karakteres jellegével.

Maga az ital pedig világosabb árnyalatú, egészen halvány sárgás, mint a hasonlóan tőzegelt single malt-ok általában.

Illat:

Könnyű, mondhatni friss illatokat érezhetünk, amit meglepően határozott füstösség vesz körül. A tőzeg alatt, mellett azonban határozottan kivehetők a gyümölcsös, barackra emlékeztető aromák éppen úgy, mint a bourbonos, vaníliás jellegek is. Ezzel is előrevetítve a malt érdekesen "sokdimenziós" voltát.

Íz:

Erős alkohol ízzel bombázza meg az ital a felkészületlen kóstolót, hiszen mégis csak egy 46%-os whisky-ről beszélünk, de ezen túllépve egy fűszeres, már-már édeskésen mézes, vaníliás italt érezhetünk a szánkban, ami persze továbbra is határozottan füstös, de mégis szépen összhangban vannak az ízek.

Lecsengés:

Az édes-füstös ízvilág itt is kitart, ráadásul jó hosszan velünk marad, de egy ilyen karakteres italtól butaság is lenne mást várni.

Összegezve:

Árkategóriájában ez egy igen-igen érdekes ital, amit vétek lenne kihagyni azoknak, akik kedvelik a füstösebb ízeket. A többieknek pedig azért, mert kevés olyan single malt van, ami ilyen komplexitást és izgalmat ígér ilyen jó áron.

Adatok:
Név: Arran machrie Moor
Érlelési idő:
Régió: Skócia

Forrás:

https://www.arranwhisky.com/

Akashi, A Fehér tölgy gyermeke

A távol-keleti whisky-k iránti rajongásom csak a Skót felföld szeretetével vetekedhet, ezért is örültem, amikor egy általam még nem ismert Japán malt-ot sodort elém a jószerencse. Bár be kell vallanom, hogy az Akashi nevet megpillantva elsőként nem az ital, hanem az egyik régi kedves fantasy sorozatom egyik főszereplője ugrott be, aki az „Akasha” testvériség nevében irtotta az irtani valókat. Másodjára azért inkább a whisky-ben mélyedtem el és persze most sem bántam meg.

akashi_ok.jpg

Forrás: Magányos Maláta

A gyártó Eigashima lepárló története több, mint száz évre nyúlik vissza, de whisky készítésbe egészen 1984-ig nem kezdtek, addig legfőképpen a szakéra koncentráltak, ami Japán nem is olyan meglepő, bár érdekes módon az engedélyt már a század elején kiváltották.További érdekesség, hogy a whisky lepárlók évente mindössze egyetlen hónapig dolgoznak, így minden palackról elmondható, hogy igazán „kis szériás” italt tartalmaz.

Az Akashi nevet a lepárló közelében lévő városról kapta a whisky, az üzem pedig a költői „Fehér Tölgy” nevet viseli.

Itthon alapvetően két kiadás érhető el, a single malt verzió és egy blended. A mai írásunk ez utóbbiról szól.

A whisky:

Külső:

Nos, a minimalista dizájnt általában a Skandinávokkal szokás azonosítani, de szerintem a Japánoknak sem kell szégyenkezni ezen a téren. A whisky egy egyszerű karton dobozkában vehető kézbe, amit csak középtájon díszít egy információs matrica, ahol a legelemibb adatokról tájékozódhatunk. Egyszerű, de szerintem tetszetős megoldás.

A minimalizmus folytatódik a tömzsi kis palackon is (0,5 literes kiszerelésű az ital), amin a doboz matricájának ikertestvére látható. De végül is nem a külsejéért szeretjük ezeket az whisky-ket.

Illat:

Kissé kesernyés, száraz, fás illatokkal találkozunk első slukkra, ami később sem szelídül meg jelentősen. Inkább csak egyre szikárabb lesz és végül az őszi erdőt idéző, kissé fanyar avarillatban csúcsosodik ki. Nem kellemetlen egy percig sem, de nem árt, ha az illatoló kedveli a markáns tételeket.

Íz:

Igazán könnyű whisky, aminek az ízében is megmaradnak az őszies árnyalatok, a sűrű erős méz, némi aszalt gyümölcs, gabonafélék. Összességében azonban egy kerek egész italt kapunk, ami nagyon könnyen csúszik le a torkunkon és szinte követeli a következő kortyot.

Lecsengés:

Meglepően tőzeges, legalább is az eddigiekhez képest. Ráadásul az íz hosszasan velünk marad az egész szájat bevonva a kesernyés, füstös ízzel.

Összegezve:

Érdekes whisky ez… A blended voltához képest meglehetősen komplex íz élményt nyújt, a Japánsága pedig garantálja a „másságát” is. A kategóriájában mindenképpen kiemelkedő és kóstolásra ajánlott. Sőt, ezek után nagyon kíváncsi vagyok a single malt kiadásra is.

Forrás: https://dekanta.com/distilleries/the-eigashima-distillery/

Johnnie Walker Green Label, a zöld klasszikus

Igen, valóban született már cikk a Maláta hasábjain erről a Johnnie Walker kiadásról, ráadásul nem is akármilyen, de most egy újrakóstolás után egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne meséljek róla egy kicsit. Az apropója pedig legyen az, hogy mostanság újra elérhető ez a remek ital a boltok polcain. Persze ki tudja mikor fogy el megint, szóval aki szeretne magának egyet az mindenképpen siessen!


johnnie_walker_blends_ok.jpg

Forrás: By Aneil Lutchman

A sztori

De ejtsünk néhány szót arról, hogy miért is akkora esemény, hogy újra kapható ez az ital és ha ilyen finom, akkor hogy-hogy nincs minden bolt polcán bérelt helye állandóan… Ehhez azonban elsőként magáról a Johnnie Walker sorozatról kell beszélnünk néhány szót.

Mint az, - remélhetőleg-, köztudott az olvasóink között az ide tartozó párlatok a keverék (blended) whisky-k családjába tartoznak, azaz egy-egy kiadás elkészítéséhez több lepárló termékeit használják fel. A Green Label-hez szám szerint négyet.

Az eredeti „színsor” a következő italokat tartalmazta:

  • Red Label – kormegjelölés nélküli keverék
  • Black Label – 12 éves whisky-ből előállított keverék
  • Green Label – 15 éves whisky-ből előállított keverék
  • Gold Label – 18 éves whisky-ből előállított keverék
  • Blue Label – 60 éves whisky-ből előállított keverék

A keverék whisky-k előállításának azonban van egy komoly korlátja, az egyes összetevők elérhetősége, amikből ha akár egy is elfogy, akkor komoly bajban lesz a gyártó cég, hiszen az eredeti receptben semmi sem helyettesíthető már párlattal. Így történt ez a Green Label esetében is. Ezért aztán a cég központjában az a döntés született, hogy a maradék palackokat az ázsiai piacon értékesítik. A sorozat pedig a következő módon változott:

  • Red Label
  • Black Label
  • Double Black
  • Gold Label Reserve  
  • Platinum Label
  • Blue Label

És bár a Gold Reserve nem rossz ital, sajnos azonban mégsem pótolta a Green-t. Talán ez is az okok közé tartozott a lepárlóban, amiért elkezdték mégis felkutatni az elfogyott komponens elfekvő készleteit. Nem lehetett könnyű, de valaki, valahol szerencsével járt, így már a 2016-os Whisky Show-n lehetett pletykákat hallani arról, hogy néhány palack erejéig visszatér a "zöld" a boltok polcaira és mindannyiunk örömére így is történt.

A whisky

A külcsínyről nincs túl sok elmondanivaló, az eredeti sorozatba illeszkedő doboz és zöld hátterű címke. Elegáns, visszafogott, valahogy már a megjelenésével is azt sugallja, hogy bár unokatestvére a „piros Johnnie-nak”, de nem igazán lehet egy lapon emlegetni őket!

Illat:

Malátás, diós, mogyorós, hűvös, száraz, de valahogy mégis kellemes. Mint egy séta reggel egy őszi erdőben. Ha egyszer sikerülne lepárolni és palackozni azt a hangulatot, akkor egészen biztos, hogy ez az ital készülne belőle. Pici levegőzés után előkerül még némi gyümölcsös, sós aroma is, de az tengerpartot már végképp nem akarom idekeverni.

Íz:

Kesernyés, csípős az első korty, főleg a nyelvünket veszi körbe a borsos aroma. Itt már némi füstös, tőzeges összetevő is elcsíphető.

Lecsengés:

Földes, száraz, kissé poros érzetet hagy a szájban, ami elég hosszan elkísér minket, de az egészet tekintve ezt sem hívnám kellemetlennek, valójában olyan természetesnek tűnik, mint az egész whisy. Meg hát hogyne’ lenne földes, hiszen épp most kortyoltuk el az őszi erdőt!

Összegzés:

Ha nem kóstoltad még, akkor tedd meg, amíg lehet!

Adatok:
Név: Johnnie Walker Green Label
Érlelési idő: 15 év
Régió: Skócia

Forrás:
https://www.johnniewalker.com/en/our-whisky/johnnie-walker-colours/

Whisky Show 2016 áttekintés

Mivel sikerült komoly lemaradást összehoznom a tavalyi Whisky Show-n kóstolt tételek bemutatásában ezért úgy döntöttem, hogy inkább egy nagyobb összefoglaló jellegű írásban próbálom behozni a lemaradásom, hiszen nem illik a nagyérdeműt túl sokáig várakoztatni.

scottish_whiskies_ok.jpg

Forrás: By Bjørn Erik Pedersen 

Arról, hogy mi is ez a rendezvény, - remélem-, senki nem kell felvilágosítanom, de ha mégis akad az olvasóink között ilyen ember, akkor ITT megtalálja az őt érdeklő információt.

Én pedig rögtön a tárgyra is térnék, hiszen whisky-t kóstoltam bőven a két nap során, így egyáltalán nincs hiány bemutatnivalóban.

Woodford Reserve Rye és Double Oaked

Sokat cikkeztünk már erről a tengerentúli bourbon whiskey-ről. Volt hogy kellemetlen meglepetést okozott, de talán csak rosszkor sodorta elénk az éjszaka, mert összességében remek kis ital ez, maga az alapkiadás is, de a „Straight Rye” vagy éppen a „Double oak” verzió sem fog csalódást okozni senkinek. Főképpen persze azoknak, akik szeretik a telt, fűszeres, de mégis édeskés italokat.

Glenfiddich IPA

Lásd részlétes írásunkat erről a nagyszerű újdonságról.

Johnnie Walker Blue Label

Nos, sokáig vágytam erre az italra és mindig úgy gondoltam, hogy egy korty belőle az maga lesz az azonnali belépés a whisky mennyországba. Mivel az előző évi show-n sikerült addig halasztgatnunk a megkóstolását, hogy egyszerűen elfogyott, így ennek az idén esélyt sem adtam, rögtön a megérkezés után megcéloztam az, - amúgy rendkívül népszerű-, Johnnie Walker pultot és kértem egyet belőle.

Talán az elvárásaim voltak túl magasak, vagy talán nekem inkább a single malt-ok valók, de csalódás lett a kóstolás eredménye. Nem arról van szó, hogy ez egy rossz ital. Nem az! Viszont nem is mutat fel semmi olyat, ami kiemelné a tucat whisky-k világából. Az íze és illata is belesimul az átlagos, selymes malt-ok közé és az a csepp füstösség, ami itt-ott érezhető nem elég ahhoz, hogy izgalmas itallá változtassa a Blue Labelt.

Benromach 15 éves

Ahogyan a palackon is látható, a Benromach ezen kiadása a „The classic Speyside single malt Scotch  whisky.” És valóban. Régóta nem ittam olyan malt-ot, amiben ennyire kiütköznek a régióhoz köthető klasszikus ízek, aromák. A színe inkább a világos felé hajló arany és borostyán keveréke, az illatában és ízében pedig előkerülnek a sherry-s, virágos, mézes aromák. Jó választás azoknak, akik szeretik az itt készült italokat, de esetleg unják már a többi lepárló remekeit.

Wilson & Morgan Tobermory 18 éves Marsala finish

Be kell vallanom, hogy kezdem igen-igen megkedvelni a Wilson & Morgan termékeit! A kitűnő Clynelish Tokaji Finish megkóstolása után a Tobermory-ban is egy kiváló, összetett, de egyben kerek egész whisky-t ismertem meg. Szinte hihetetlenül komplex ízben és illatban is, minden korty hajlamos egyre újabb és újabb rétegeket előhozni a Marsala boros jegyeitől kezdve a gyümölcsös ízeken át a csonthéjasok kesernyés zamatáig. Semmiképpen ne hagyjátok ki, ha valahol az utatokba kerül.

Teeling Single Malt és Spirit of Dublin

Az Ír whiskey ipar újkori zászlóvivője a single maltok terén sem vallott kudarcot. A jellegzetes selymes malt mind ízében, mind illatában méltó párja a Skót termékeknek. Illatában inkább az édes, karamellás, gyümölcsös (sárgadinnye, füge) aromák dominálnak, míg az ízét a fűszeresebb ízek hatják át az aszalt gyümölcsös édesség mellett.

A Spirit of Dublin szigorúan véve nem whisky, hiszen érleletlen párlatok alkotják, konkrétan árpamaláta és kukorica párlat, amit kisüsti eljárással készítenek. Egyébként erre utal a nevében szereplő „poitin” kifejezés is, amely „kicsi üstöt” jelent. Szóval ugyan nem whisky, de mégis izgalmas ital, amely gyümölcsössége folytán, - szerintem-, inkább a pálinkákkal rokon. De mindenképpen kóstolásra érdemes!

Lost Distillery, Lossit Classic

Lásd részlétes írásunkat erről az érdekes kísérletről!

Glenfarclas 105

A Glenfarclas 105 is régi szereplője volt a bakancslistámnak, hiszen ki ne akarná megkóstolni a világ első hordó erősségű whisky-ét? Már csak azért is kíváncsi voltam rá, mert egy 60%-os alkoholtartalmú whisky-t azért nem lehet könnyű munka úgy kiegyensúlyozni, hogy iható maradjon.

Mindenesetre itt sikerült. Sem az illatában, sem pedig az ízében nem nyomja el az alkohol a könnyed, de komplex gyümölcsös, fűszeres zamatokat. Sőt, valójában sokkal gyengébbnek hinném a malt-ot, ha nem tudnám, hogy mit kortyolok éppen.

Balblair 2005

Meg nem tudnám mondani miért, de a Balblair és én nem tudunk igazán összebarátkozni. Folyamatosan kóstolgatom a termékeiket, de valahogy eddig egyikben sem találtam meg azt a pluszt, ami kiemelné a többi single malt tömegéből ezeket a párlatokat. Pedig egy rossz szót sem lehet szólni erről a malt-ról, hiszen megvan benne minden, amit elvárunk egy whisky-től, de mégis valahogy olyan semmilyen.

Dalmore 18 éves

Ahogyan az várható is, a Dalmore 18 éves kiadása egy igazi kuriózum, hiszen alig 3000 darab látott napvilágot belőle világszerte. Ennek megfelelően az ízek és illatok komplexitása sem hétköznapi, az édes és kesernyés aromák keveredése pedig egészen egyedivé teszi a párlatot. Szóval csak ajánlani tudom.

Végezetül 

Nos, remélem sikerült egy kis ízelítőt adnom nektek az általam kóstolt whisky-ről. Szinte kivétel nélkül nagyszerű italok, amiket talán sehol máshol nem tudnánk ilyen koncentrációban kóstolgatni, mint a Whisky Show-n, szóval találkozunk ősszel!

Helyajánló: Krak’n Town

Nos, nem igazán szoktam nyomon követni az újabb és újabb bárok, kocsmák és egyéb vendéglátóhelyek budapesti megnyitását, a címben szereplő hely, a Krak’n Town mégis kivétel volt. Eme kivétel voltát pedig az igazán hatékony reklámkampány mellett az egyediségének köszönheti, továbbá annak, hogy a steampunk az egyik olyan művészeti irányzat, amit igazán kedvelek, így nem is volt kérdés, hogy előbb-utóbb „kénytelen” leszek ellátogatni ide. Ezt még akkor is megtettem volna, ha egyetlen korty whisky-t sem tartanak, de szerencsére nem ez a helyzet, sőt…

krakn-001.jpg

Forrás: Krak'n Town

Elöljáróban szánnék néhány szót magának a steampunknak, hátha akad olyan kedves olvasónk, aki nem igazán érti, hogy mi ez, és hogy miért is jó? Nos, képzeld el a viktoriánus Londont, vegyítsd a gőzgépek zajával, füstjével és képzeld el, hogy mindez a mai napig tart, hogy mindenütt gőzhajtányok zakatolnak, kanyarognak az rézcsövek, kattognak a fogaskerekek… Van valamiféle varázsa, nemde?

A Krak’n Town pedig ezt a légkört igyekszik megvalósítani a nagykörút egy eldugott sarkán. Hogy milyen sikerrel, azt elolvashatjátok az alábbiakban.

Helyszín és hangulat:

A Krak’n Town nem az ipari vendéglátóhelyek prototípusa az egyszer biztos. Bár nem kicsi, de a sötét tónusú falburkolatok és a tompított világítás kifejezetten bensőséges hangulatot teremt az asztaloknál, akár lent, akár pedig a galérián foglalsz helyet. A falakat a helyhez illő képek és tárgyak borítják a plafont is beleértve. Összességében minden elemében megfelel az elvárásoknak. A mosdó pedig egyenesen zseniális, mintha egy korabeli tengeralattjáróba lépnénk be a dolgunkat elvégezni.

Tudomásom szerint van egy alagsori helyiség is, bevallom, ott nem jártam, de csodálkoznék, ha kevésbé lenne tökéletes az illúzió.

Ételek & italok:

Mivel alapvetően egy sörözőről beszélünk így a központi helyet természetesen ezek foglalják el. Egytől-egyig kisszériás üzemek termékeiről beszélhetünk és viszonylag gyakran változik is a kínálat, nehogy a kedves közönség ráunjon az italokra. Ezek mellett tisztességes választékot találunk az égetett szeszek világából is, még ha nem is komoly különlegességeket, de mindenképpen minőségibb kínálatot, mint az a konkurenciánál megszokhattuk.

Whisky-k terén 14 tételes listából válogathatunk, hol ugyanúgy megtalálható a Jack Daniel’s termékcsalád, mint a Bushmills lepárló remekei. Természetesen single maltok is szerepelnek az „étlapon", mint az Aberlour 10 éves kiadása, vagy éppen a Jura alaptétele, de van itt Laphoraig is. Aktuálisan a legkorosabb tétel a Scapa 16 éves kiadása.

Könnyen tetten érhető a tulajdonosok azon törekvése, hogy minden nagyobb whisky készítő nemzet termékeiből megtalálható legyen egy-egy palack a polcaikon, így minden vendég megkaphassa a kedvenc italát. Én pedig nagyra értékelem ezt a hozzáállást!

Az ételek terén sincs miért szégyenkeznie a helynek. A konyha angol-skót vonalon mozog, így a steak-ektől, a pie-okig mindent megkaphatunk a helyen. Olyan remek Sheperd’s pie-t pedig rég nem ettem Budapesten, mint, amit a Krak’n Townban kaptam.

Árak:

Ha valaki is abba a reménybe ringatta magát, hogy manapság ebben a városban egy olyan hely olcsó lehet, ahol ennyit költöttek a megjelenésre és ilyen minőségű italokat szolgálnak fel az csalódni fog. A Krak’n Town nem olcsó, de szerencsénkre nem is kiugróan drága. Az árképzés megfelel az összes többi belvárosi hely árainak, de itt, - szerintem-, többet kapunk ugyanazért a pénzért, mint máshol.

Amit itt tanultam:

Gőzölt pohár – Amikor elsőre rákérdeztek, hogy hozhatják-e ilyen pohárban a megrendelt whisky-met nem igazán értettem, hogy miért lesz ez jó nekem, de az „egyszermindentkilehetpróbálni” alapelve mentén rábólintottam. Az eredmény több volt, mint meglepő. A langyos pohár kifejezetten kikerekítette az ital aromáit, előtérbe hozta az édesebb, gyümölcsösebb illatokat és egészen új dimenzióit mutatta meg a malt-oknak. Próbáljátok ki bátran, akár otthon is, érdemes!

Szekrény illatú whisky – Bevallom ezt a jelzőt még nem hallottam a Laphroaig illatának leírására, de az asztaltársaságunkban lévő hölgy így jellemezte az italt. Mondjuk egyet nem értek Vele, de mindenképpen meg akartam örökíteni ezt a gondolatát. Ti hogy látjátok? Szekrény illatú ez a malt?

Összegzés:

Ha még nem voltál, menj el. Ennél nem is kell több ide.

Krak’n Town, steampunk saloon
Budapest, József körút 31/A
http://www.krakn.hu/

 

Disclaimer: A helyre meghívás nélkül érkeztünk és fizettünk a fogyasztásunkért.

Whisky Show 2016 – Glenfiddich IPA

Azt gondolom, hogy a whisky gyártás azon iparágak közé tartozik, amelyeknek muszáj folyamatosan kísérletezni és évről-évre újabb, szebb, jobb, érdekesebb italokkal megjelenniük a piacon, hiszen a lelkes közönség a régi kedvencei mellett folyamatosan ki van éhezve az újabb ízekre. Ennek pedig nem lehet könnyű megfelelni, hiszen lehet egyre korosabb italokat kihozni, de ezeknek sem a mennyisége, sem pedig az ára nem elég a széles tömegek eléréséhez. Aztán persze ott van a különféle egyéb italos, - jellemzően boros-, hordók felhasználása az érlelés során, de az ezekkel elérhető új ízek is korlátozottak és az n+1-dik sherry-s utóérlelésű single malt sem biztos, hogy akkorát tud ütni, mint az első.

De szerencsére a főzdékből nem hiányzik a kreativitás, ami ennek a maltnak a megálmodásához is elengedhetetlen volt.

glenfiddich_ipa_ok.jpg

Forrás: Magányos Maláta

Most komolyan, ki hallott már olyat, hogy egy whisky elkészítésének az első lépése az legyen, hogy főzzünk egy klasszikus sört, azaz egy IPA-t. Nos, Brian Kinsman a Glenfiddich lepárló malt mastere mégis ezt tette.

IPA: Tradicionális angol sör, történetéről a neve árulkodik. India a Brit Birodalom koronagyarmata volt. Az ottaniaknak főzték ezt az Ale-t, méghozzá úgy, hogy a hosszú tengeri szállítást, klí­maváltozást kibí­rja. Jellemzője a magas komlótartalom, a keserű í­z és a testesség. Szí­ne a mézaranytól a rozsdavörösig, bronzig terjed.

Forrás: wikipédia.org

Szóval Mr. Kinsman összeállt egy speyside-i kézműves sört gyártó manufaktúrával és közösen alkottak egy komlóban gazdag italt. Igen, pont olyat, mint, ami hazánkban is egyre elterjedtebb a kézműves, vagy kisüzemi főzdék kínálatában. Ráadásul itt rögtön 3 különböző erősségű IPA-t készítettek, amiket tölgyfa hordókban pihentettek. Ezek mind-mind más időt töltöttek a hordókban, hogy a fa minél jobban át tudja venni az ital zamatait, hogy azokat aztán visszaadhassa a benne érlelődő whisky-nek.

Végül Mr. Kinsman rátalált a tökéletes kombinációra, amivel pedig nem csak egy új fajta single malt-ot, de egyúttal egy új fajta sört is létrehozott. Nem rossz teljesítmény!

A whisky:

Megjelenés:

Nos, az aligha meglepő, hogy a palack és a doboz is a Glenfiddich formavilágát idézi, de azért meglehetősen egyedire és tetszetősre sikeredett! A címke inkább a palack aljára került, a középpontban, pedig a lepárló logója alatt egy feltűnő és határozott IPA felirat kapott helyet ezzel is kifejezve, hogy ez itt valami egészen más, mint, amit tőlük megszokhattunk.

Maga a whisky inkább napfényes, virágmézes színekkel kápráztat el minket, szóval inkább a világosabb, kevésbé telt árnyalatú malt-ok közül való.

Illat:

Csípős, de a fűszeres aromák azonnal el is terelik a figyelmünket az esetleg kellemetlen illatokról. Bors, paprika, gyömbér és még egy nagy rakás egyéb fűszer kápráztatja el a szaglásunkat, de alattuk megbújik a komló édesebb aromája is.

Íz:

Itt már egyértelműen előkerülnek a kesernyés, kereken telt sörös ízek, amik jól kiegészítik a könnyedebb whisky-s zamatokat. Némi csípősség itt is tetten érhető, de egyáltalán nem kellemetlen módon, sőt. Valahogy ezzel lesz egységes egész az ízlelt malt.

Lecsengés:

Itt sem lazít az ital. A lecsengés egészen hosszú és erős inkább a barna sörökre jellemző kesernyés ízek kísérik.

Összegezve:

Hát, ha szereted az angol söröket, akkor azért kötelező! Ha pedig nem, (mint én) akkor azért. Számomra ez a malt volt a 2016-os Whisky Show legitgalmasabb tétele. Nem vártam tőle túl sokat, így pedig óriási meglepetéssé vált. Remek single malt, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Adatok:
Név: Glenfiddich IPA
Érlelési idő: -
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfiddich.com/explore/experimental-ipa/

Glen Grant 5 yo, single malt olcsón…

Elsőként szeretnék Malátában gazdag és persze boldog új évet kívánni a blog minden olvasójának! Remélem mindenkinél jól teltek az ünnepek és mindenki elég jó volt ahhoz, hogy a hitének megfelelő képzelt barátjától megkapja azt az italt, amit igazán szeretett volna. Szóval, egészségetekre!

Másodsorban pedig a mai cikkel szeretném felidézni egy tetszhalott állapotban leledző sorozatunkat, mégpedig a „bálás whisky-két”. Hogy miért pont ezzel indul az év? Nos, fogalmam sincs miért, de ma ez jutott eszembe.

glen_grant.jpg

Forrás: Magányos Maláta

Tehát a mai vizsgálódásunk tárgya a Glen Grant single malt-ja, annak is pedig az öt éves kiadása. Elöljáróban két dolgot szeretnék leszögezni:

  • Ez a Grant, NEM az a Grant, amely családról már oly sokat írtunk.
  • Továbbá pedig azt, hogy ez az ital a web szerint nem is nagyon létezik. Mármint információt nem igazán találtam róla, csak a nagyobb testvéreiről, bár tény, ami tény sem túl sok időt nem szántam rá, sem pedig a deep web-et nem túrtam fel érte.

Szóval, bizonyos szempontból egészen érdekes whisky, ami az abszolút gazdaságos árával (valahol öt-hat ezer forint környékén), belül marad a sorozatunk elvárásain is.

Maga a lepárló pedig egészen komoly múltra tekinthet vissza, hiszen eredetileg 1840-ben alapították, tehát fiatalnak semmilyen körülmények között nem mondható, ráadásul az elérhető információk szerint a 10 éves kiadású malt-juk, annyira kedvelt és elismert világszerte, hogy a Glenfiddich után a második legnépszerűbb whisky-nek tartják. Hát, meglátjuk..

Megjelenés:

Kissé szikár… Eben az árkategóriában díszdobozra nem kell számítani, de a palack és a címkézés is inkább csak funkcionális, díszítő értéke, funkciója nem igazán van. Persze minden lényeges információt megtudhatunk az gyártóról és még italról is megtaláljuk az alapokat, ha a feliratokat böngésszük, szóval ebből a szempontból minden rendben. Hordó információkat és palack számozást úgysem igen várhat el senki ezen a szinten.

A malt színe egyébként kellemesen áttetsző, égészen világos sárgás, ami engem leginkább a citromlével alaposan felöntött teára, vagy az ízesített likőrökre és egyéb „szeszesitalokra” emlékeztet. Nem túl bíztató kezdet, beismerem.

Illat:

Az alkohol határozott csípése az első, ami beköszön az orrunkba. Az egyéb, kissé szelídebb, édesebb illatok csak később kerülnek elő inkább csak kiegészítve az etanol jellegzetes szagát. Itt érkezik egy tipikus „olcsó whisky”illat, ami nem rossz, de messze van a kellemestől is, nemhogy a jótól. Észrevehető még egy határozatlan gyümölcsös aroma is, de szinte kivehetetlen massza, így inkább, amolyan „vegyigyümi”-s. Mindezek mellett megtalálhatjuk itt a bourbonos hordó vaníliás illatnyomait is, de valahogy még ez is kellemetlen. Nem egy illatolásra termett ital ez, az tény.

Íz:

Szokatlanul száraz. Emellett a kortyban ugyanúgy megtalálható, az összes, az illatában megtalálható jegy, az alkohol, a csonthéjasok csípőssége, ami szépen összecseng a száraz alkohol marásávall, de megvan itt is az ipari gyümölcs íz is, de most a régi idők dzsemjére emlékeztet, ami hivatalosan szintén vegyes gyümölcsökből készült, de ezt már akkor sem hitte el senki. Mármint, hogy azt, hogy abban bármennyi természetes gyümölcs van.

Lecsengés:

Hosszas, mivel az egész szájat bevonja valamiféle réteg, ami csak nagyon lassan hajlandó eltűnni. Egyébiránt ez a legjobb része az italnak, itt tényleg akad egy gyorsan illanó kesernyés, már-már füstös íz, ami ad egy egész kicsit izgalmat a whisky-nek és egy pillanatra egész kerekké változtatja az ízélményt.

Összegzés:

Nehéz dolog, mert ez nem egy jó whisky, még az ár-érték arányát tekintve sem, de mégis csak egy single malt. Mondjuk attól mindenkit óva intenék, hogy ezt kóstolja meg először, az igazi single maltok nem ilyenek. szóval, ha csak ekkora a keret, akkor vegyetek inkább egy Jameson-t, vagy még inkább dobjatok rá egy-két ezrest és hajtsatok fel egy Békési Single Barrell-t, összehasonlíthatatlanul jobb.

Adatok:
Név: Glen Grant
Érlelési idő: 5 év
Régió: Skócia

süti beállítások módosítása