Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2017.júl.17.
Írta: D_Tamás komment

Nyári gyerekek a Balaton parton...

A cégek életében a csapatépítők különös alkalmak minden éveben. Mert hát mi is építhetné jobban a produktív munkahelyi lépkört, mint a vezetők és a dolgozók közös poharazása valami kellemes helyen. Egy ilyen alkalmat használt ki némi whisky kóstolásra BOrsi szerzőtársunk is. A tapasztalatokról lentebb olvashattok...  

nyari.jpg

Forrás: Magányos Maláta - BOrsi

Nyár, Balaton part, jó társaság és néhány finom whiskey. Ez jellemezte az idei ágazati elvonulásunkat. A felhozatal ezúttal sem hagyott kívánni valót maga után.

A belépő szint az ír származású Tullamore Dew volt. Igazán könnyed, mondhatni már nőies jelleggel bíró párlat. Főként citrusos, gyümölcsös ízt ötvözi egy kis olajos sikamlósággal. Igazi belépő szint, bár a lecsengése hosszabb mint amire számítanánk, bátran lehet kóstolni utána karakteresebb párlatokat. A színe ugyanolyan világos, mint amilyen enyhe a párlat maga. Egy könnyed nyáresti baráti beszélgetés igazi kísérője.

Az est folyamán őt követte egy 10 éves Glen Grant. Ő már egy komolyabb tétel. Kissé száraz, itatja magát. Míg ír társa citrusos gyümölcsösségről, addig ő inkább az édes és enyhén mogyorós ízéről ismerhető fel. Habár színe meglepően hasonlít a Tullamore-éra, a karaktere sokkal meghatározóbb. Lecsengése közepesen hosszú, karamellás és benne már egy enyhe füstösség is felfedezhető. Őt már sokkal nehezebb felejteni, és mielőtt új párlat kóstolásába fognánk érdemes némi ásványvízzel, esetleg egy-két falás ananásszal semlegesíteni szánkban az ízhatását.

Az estére a koronát Juráék Superstition-je tette fel. Ő volt az est legkomolyabb tétele. Sötét mahagóni színével már előre vetítette, hogy nem egy egyszerű eset. Illata súlyos, határozott és telt. Füstös és olajos. Belemászik az orrodba és nem szabadulsz tőle. Az íze hasonlóan meghatározó: fűszeres és mézes. Kifejezetten érződik rajta a tőzeg és a füst. Befészkeli magát a szádba és nem hagyja magát legyűrni. Hosszan és ínycsiklandóan ott marad. Utána már nem nagyon akarsz mást kóstolni.

Mindhárom tétel kiérdemelte, hogy egy balatoni este főszereplője legyen. Megkóstolásuk után már nem volt meglepő, az éjszakában fürdőző menedzsment részére csutka hangerőn nyomni a Nyári gyerekek a Balaton parton-t. Reméljük ők is úgy élvezték az estét mint mi.

Akashi, A Fehér tölgy gyermeke

A távol-keleti whisky-k iránti rajongásom csak a Skót felföld szeretetével vetekedhet, ezért is örültem, amikor egy általam még nem ismert Japán malt-ot sodort elém a jószerencse. Bár be kell vallanom, hogy az Akashi nevet megpillantva elsőként nem az ital, hanem az egyik régi kedves fantasy sorozatom egyik főszereplője ugrott be, aki az „Akasha” testvériség nevében irtotta az irtani valókat. Másodjára azért inkább a whisky-ben mélyedtem el és persze most sem bántam meg.

akashi_ok.jpg

Forrás: Magányos Maláta

A gyártó Eigashima lepárló története több, mint száz évre nyúlik vissza, de whisky készítésbe egészen 1984-ig nem kezdtek, addig legfőképpen a szakéra koncentráltak, ami Japán nem is olyan meglepő, bár érdekes módon az engedélyt már a század elején kiváltották.További érdekesség, hogy a whisky lepárlók évente mindössze egyetlen hónapig dolgoznak, így minden palackról elmondható, hogy igazán „kis szériás” italt tartalmaz.

Az Akashi nevet a lepárló közelében lévő városról kapta a whisky, az üzem pedig a költői „Fehér Tölgy” nevet viseli.

Itthon alapvetően két kiadás érhető el, a single malt verzió és egy blended. A mai írásunk ez utóbbiról szól.

A whisky:

Külső:

Nos, a minimalista dizájnt általában a Skandinávokkal szokás azonosítani, de szerintem a Japánoknak sem kell szégyenkezni ezen a téren. A whisky egy egyszerű karton dobozkában vehető kézbe, amit csak középtájon díszít egy információs matrica, ahol a legelemibb adatokról tájékozódhatunk. Egyszerű, de szerintem tetszetős megoldás.

A minimalizmus folytatódik a tömzsi kis palackon is (0,5 literes kiszerelésű az ital), amin a doboz matricájának ikertestvére látható. De végül is nem a külsejéért szeretjük ezeket az whisky-ket.

Illat:

Kissé kesernyés, száraz, fás illatokkal találkozunk első slukkra, ami később sem szelídül meg jelentősen. Inkább csak egyre szikárabb lesz és végül az őszi erdőt idéző, kissé fanyar avarillatban csúcsosodik ki. Nem kellemetlen egy percig sem, de nem árt, ha az illatoló kedveli a markáns tételeket.

Íz:

Igazán könnyű whisky, aminek az ízében is megmaradnak az őszies árnyalatok, a sűrű erős méz, némi aszalt gyümölcs, gabonafélék. Összességében azonban egy kerek egész italt kapunk, ami nagyon könnyen csúszik le a torkunkon és szinte követeli a következő kortyot.

Lecsengés:

Meglepően tőzeges, legalább is az eddigiekhez képest. Ráadásul az íz hosszasan velünk marad az egész szájat bevonva a kesernyés, füstös ízzel.

Összegezve:

Érdekes whisky ez… A blended voltához képest meglehetősen komplex íz élményt nyújt, a Japánsága pedig garantálja a „másságát” is. A kategóriájában mindenképpen kiemelkedő és kóstolásra ajánlott. Sőt, ezek után nagyon kíváncsi vagyok a single malt kiadásra is.

Forrás: https://dekanta.com/distilleries/the-eigashima-distillery/

Johnnie Walker Green Label, a zöld klasszikus

Igen, valóban született már cikk a Maláta hasábjain erről a Johnnie Walker kiadásról, ráadásul nem is akármilyen, de most egy újrakóstolás után egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne meséljek róla egy kicsit. Az apropója pedig legyen az, hogy mostanság újra elérhető ez a remek ital a boltok polcain. Persze ki tudja mikor fogy el megint, szóval aki szeretne magának egyet az mindenképpen siessen!


johnnie_walker_blends_ok.jpg

Forrás: By Aneil Lutchman

A sztori

De ejtsünk néhány szót arról, hogy miért is akkora esemény, hogy újra kapható ez az ital és ha ilyen finom, akkor hogy-hogy nincs minden bolt polcán bérelt helye állandóan… Ehhez azonban elsőként magáról a Johnnie Walker sorozatról kell beszélnünk néhány szót.

Mint az, - remélhetőleg-, köztudott az olvasóink között az ide tartozó párlatok a keverék (blended) whisky-k családjába tartoznak, azaz egy-egy kiadás elkészítéséhez több lepárló termékeit használják fel. A Green Label-hez szám szerint négyet.

Az eredeti „színsor” a következő italokat tartalmazta:

  • Red Label – kormegjelölés nélküli keverék
  • Black Label – 12 éves whisky-ből előállított keverék
  • Green Label – 15 éves whisky-ből előállított keverék
  • Gold Label – 18 éves whisky-ből előállított keverék
  • Blue Label – 60 éves whisky-ből előállított keverék

A keverék whisky-k előállításának azonban van egy komoly korlátja, az egyes összetevők elérhetősége, amikből ha akár egy is elfogy, akkor komoly bajban lesz a gyártó cég, hiszen az eredeti receptben semmi sem helyettesíthető már párlattal. Így történt ez a Green Label esetében is. Ezért aztán a cég központjában az a döntés született, hogy a maradék palackokat az ázsiai piacon értékesítik. A sorozat pedig a következő módon változott:

  • Red Label
  • Black Label
  • Double Black
  • Gold Label Reserve  
  • Platinum Label
  • Blue Label

És bár a Gold Reserve nem rossz ital, sajnos azonban mégsem pótolta a Green-t. Talán ez is az okok közé tartozott a lepárlóban, amiért elkezdték mégis felkutatni az elfogyott komponens elfekvő készleteit. Nem lehetett könnyű, de valaki, valahol szerencsével járt, így már a 2016-os Whisky Show-n lehetett pletykákat hallani arról, hogy néhány palack erejéig visszatér a "zöld" a boltok polcaira és mindannyiunk örömére így is történt.

A whisky

A külcsínyről nincs túl sok elmondanivaló, az eredeti sorozatba illeszkedő doboz és zöld hátterű címke. Elegáns, visszafogott, valahogy már a megjelenésével is azt sugallja, hogy bár unokatestvére a „piros Johnnie-nak”, de nem igazán lehet egy lapon emlegetni őket!

Illat:

Malátás, diós, mogyorós, hűvös, száraz, de valahogy mégis kellemes. Mint egy séta reggel egy őszi erdőben. Ha egyszer sikerülne lepárolni és palackozni azt a hangulatot, akkor egészen biztos, hogy ez az ital készülne belőle. Pici levegőzés után előkerül még némi gyümölcsös, sós aroma is, de az tengerpartot már végképp nem akarom idekeverni.

Íz:

Kesernyés, csípős az első korty, főleg a nyelvünket veszi körbe a borsos aroma. Itt már némi füstös, tőzeges összetevő is elcsíphető.

Lecsengés:

Földes, száraz, kissé poros érzetet hagy a szájban, ami elég hosszan elkísér minket, de az egészet tekintve ezt sem hívnám kellemetlennek, valójában olyan természetesnek tűnik, mint az egész whisy. Meg hát hogyne’ lenne földes, hiszen épp most kortyoltuk el az őszi erdőt!

Összegzés:

Ha nem kóstoltad még, akkor tedd meg, amíg lehet!

Adatok:
Név: Johnnie Walker Green Label
Érlelési idő: 15 év
Régió: Skócia

Forrás:
https://www.johnniewalker.com/en/our-whisky/johnnie-walker-colours/

Helyajánló: Krak’n Town

Nos, nem igazán szoktam nyomon követni az újabb és újabb bárok, kocsmák és egyéb vendéglátóhelyek budapesti megnyitását, a címben szereplő hely, a Krak’n Town mégis kivétel volt. Eme kivétel voltát pedig az igazán hatékony reklámkampány mellett az egyediségének köszönheti, továbbá annak, hogy a steampunk az egyik olyan művészeti irányzat, amit igazán kedvelek, így nem is volt kérdés, hogy előbb-utóbb „kénytelen” leszek ellátogatni ide. Ezt még akkor is megtettem volna, ha egyetlen korty whisky-t sem tartanak, de szerencsére nem ez a helyzet, sőt…

krakn-001.jpg

Forrás: Krak'n Town

Elöljáróban szánnék néhány szót magának a steampunknak, hátha akad olyan kedves olvasónk, aki nem igazán érti, hogy mi ez, és hogy miért is jó? Nos, képzeld el a viktoriánus Londont, vegyítsd a gőzgépek zajával, füstjével és képzeld el, hogy mindez a mai napig tart, hogy mindenütt gőzhajtányok zakatolnak, kanyarognak az rézcsövek, kattognak a fogaskerekek… Van valamiféle varázsa, nemde?

A Krak’n Town pedig ezt a légkört igyekszik megvalósítani a nagykörút egy eldugott sarkán. Hogy milyen sikerrel, azt elolvashatjátok az alábbiakban.

Helyszín és hangulat:

A Krak’n Town nem az ipari vendéglátóhelyek prototípusa az egyszer biztos. Bár nem kicsi, de a sötét tónusú falburkolatok és a tompított világítás kifejezetten bensőséges hangulatot teremt az asztaloknál, akár lent, akár pedig a galérián foglalsz helyet. A falakat a helyhez illő képek és tárgyak borítják a plafont is beleértve. Összességében minden elemében megfelel az elvárásoknak. A mosdó pedig egyenesen zseniális, mintha egy korabeli tengeralattjáróba lépnénk be a dolgunkat elvégezni.

Tudomásom szerint van egy alagsori helyiség is, bevallom, ott nem jártam, de csodálkoznék, ha kevésbé lenne tökéletes az illúzió.

Ételek & italok:

Mivel alapvetően egy sörözőről beszélünk így a központi helyet természetesen ezek foglalják el. Egytől-egyig kisszériás üzemek termékeiről beszélhetünk és viszonylag gyakran változik is a kínálat, nehogy a kedves közönség ráunjon az italokra. Ezek mellett tisztességes választékot találunk az égetett szeszek világából is, még ha nem is komoly különlegességeket, de mindenképpen minőségibb kínálatot, mint az a konkurenciánál megszokhattuk.

Whisky-k terén 14 tételes listából válogathatunk, hol ugyanúgy megtalálható a Jack Daniel’s termékcsalád, mint a Bushmills lepárló remekei. Természetesen single maltok is szerepelnek az „étlapon", mint az Aberlour 10 éves kiadása, vagy éppen a Jura alaptétele, de van itt Laphoraig is. Aktuálisan a legkorosabb tétel a Scapa 16 éves kiadása.

Könnyen tetten érhető a tulajdonosok azon törekvése, hogy minden nagyobb whisky készítő nemzet termékeiből megtalálható legyen egy-egy palack a polcaikon, így minden vendég megkaphassa a kedvenc italát. Én pedig nagyra értékelem ezt a hozzáállást!

Az ételek terén sincs miért szégyenkeznie a helynek. A konyha angol-skót vonalon mozog, így a steak-ektől, a pie-okig mindent megkaphatunk a helyen. Olyan remek Sheperd’s pie-t pedig rég nem ettem Budapesten, mint, amit a Krak’n Townban kaptam.

Árak:

Ha valaki is abba a reménybe ringatta magát, hogy manapság ebben a városban egy olyan hely olcsó lehet, ahol ennyit költöttek a megjelenésre és ilyen minőségű italokat szolgálnak fel az csalódni fog. A Krak’n Town nem olcsó, de szerencsénkre nem is kiugróan drága. Az árképzés megfelel az összes többi belvárosi hely árainak, de itt, - szerintem-, többet kapunk ugyanazért a pénzért, mint máshol.

Amit itt tanultam:

Gőzölt pohár – Amikor elsőre rákérdeztek, hogy hozhatják-e ilyen pohárban a megrendelt whisky-met nem igazán értettem, hogy miért lesz ez jó nekem, de az „egyszermindentkilehetpróbálni” alapelve mentén rábólintottam. Az eredmény több volt, mint meglepő. A langyos pohár kifejezetten kikerekítette az ital aromáit, előtérbe hozta az édesebb, gyümölcsösebb illatokat és egészen új dimenzióit mutatta meg a malt-oknak. Próbáljátok ki bátran, akár otthon is, érdemes!

Szekrény illatú whisky – Bevallom ezt a jelzőt még nem hallottam a Laphroaig illatának leírására, de az asztaltársaságunkban lévő hölgy így jellemezte az italt. Mondjuk egyet nem értek Vele, de mindenképpen meg akartam örökíteni ezt a gondolatát. Ti hogy látjátok? Szekrény illatú ez a malt?

Összegzés:

Ha még nem voltál, menj el. Ennél nem is kell több ide.

Krak’n Town, steampunk saloon
Budapest, József körút 31/A
http://www.krakn.hu/

 

Disclaimer: A helyre meghívás nélkül érkeztünk és fizettünk a fogyasztásunkért.

Whisky Show 2016 - Lossit

A Lost Distillery termékei már jó ideje a látóterembe kerültek, hiszen hihetetlenül érdekes és nehéz küldetésre vállalkozott ez a csapat, azonban a kóstolásuk mindezidáig váratott magára. Hiába… Egyszerűen túl sok a finom malt, így a kívánságlistám is szinte végtelen, mint minden whisky rajongóé, mármint szerintem.

lossit_ok.jpg

Forrás: Lost Distillery

Kik is ők, mi is ez a Lost Distillery dolog…

Nos, mint ahogyan arra már a whisky történelmével foglalkozó cikkekben mi is utaltunk, az 20. század nem volt éppen a legjobb az ír és skót lepárlók számára. A világháborúk, a szesztilalom, a gazdasági válság mind-mind nehezítette az életet az üzemekben, így nem annyira meglepő, hogy jó néhány ezek közül sajnos be is zárt.

Ezért aztán el is vesztek az általuk gyártott italok, pedig jó néhány olyan akadt közöttük, amit jó eséllyel érdemes lett volna megőrizni az utókornak is.Egyetlen palack sem maradt belőlük, így az újbóli rekonstrukciójuk, megérdemli a "Mission Impossible" jelzőt.

Ezen küldetés végrehajtására alakult azonban a Lost Distillery különleges csapata, azaz, hogy felélesszék azokat a whisky-ket, amelyekből manapság legfeljebb írásos emlékeink vannak. Nem semmi feladat, nemde?

A csapat szakértői az alábbi szempontokat veszik figyelembe az italok újraalkotásakor:

  • Az utolsó lepárlás dátuma (az akkori technikai színvonal)
  • A lepárló elhelyezkedése, akkori szomszédai
  • A vízforrás milyensége, minősége
  • A felhasznált árpa fajtája
  • Az élesztő
  • A tőzeg
  • A cefréző kád típusa
  • Az erjesztő kád milyensége
  • A használt lepárló típusa
  • Valamint az érlelésre használt hordók milyensége.

Ha ezek rendelkezésre állnak, akkor az itt-ott leírt ízek alapján már újraalkotható az ital.

A Lossit

A Lossit a 19. század leghosszabban üzemelő farmlepárlója volt, Islay szigetén, mielőtt utolérte volna a végzete. Érdekesség, hogy a lepárló épülete a mai napig megvan, mostanság lakóházként funkcionál. Nem egy pazarló nép a skót, az már biztos.

Megjelenés és illat:

A palack külső jegyei nem különböznek a sorozat többi darabjától, markáns, egyedi, matt fekete, kellemesen telt alakú, hosszú nyakú üvegről beszélhetünk itt is. A címke sötétszürke, kevés színnel díszített, de érthetően tartalmazza az ital behatárolásához szükséges adatokat. Egyszerű, de kifejezetten tetszetős a malt külseje.

A whisky a pohárban kifejezetten világos, napsárgás, aranyra emlékeztető színeket produkál éppen úgy, mint a jelenleg ezen a környéken készülő nedűk.

Az ital illata olyan, mint amilyet elvárhatunk egy Islay malt-tól. Telt, tőzeges, füstös, de mégis felmutat édesebb, könnyedebb jellemzőket is, mint a tetten érhető vaníliás ízek, vagy éppen az étcsokoládé komplex ízvilága.

Íz és lecsengés:

Az illatoláskor megjelent összetevők jó része ide is elkísér minket, ilyen a füstös kesernyésség, vagy éppen a sűrű, erős étcsokoládés aromák, amik némi kávéval keveredve egészen izgalmas édes-keserű elegyet alkotnak a szájban.

A kortyolás után rövid utóízt hagy, melyben már inkább a könnyű gyümölcsösség kerül elő egy egészen kevés füstösséggel.

Összegezve:

Talán nem a világ legjobb whisky-je a Lossit, de egy kóstolást mindenképpen megér, hiszen nem feledhetjük, hogy milyen fáradtságos munka volt előállítani is.

Adatok:
Név: Lost Distillery - Lossit
Érlelési idő: keverék (12-15 éves whisky-kből)
Régió: Islay

Források:
http://www.lost-distillery.com/pages/Classic-Selection

Whisky Show 2016 - Chivas Regal Ultis – a meglepetés!

BOrsi a másodjára egy igazi újdonságot kóstolt, ami a jelek szerint mindannyiunk figyelmére méltó lesz abban a pillanatban, amit megjelenik a hazai boltok polcain. Addig pedig újra és újra olvashatjuk az alábbi beszámolót, hogy biztosan ne feledjük el megízlelni a Chivas Regal újdonságát!

chivas_ultis.jpg

Forrás: Magányos Maláta - BOrsi

A 2016-os Whisky Show második állomása nálunk a Chivas Regal pultja volt, mivel ez apum kedvenc márkája. Eddig a 12 éves változatot volt szerencsém kóstolni. Megmondom őszintén nekem nem jött be. Véleményem szerint erős, karcos, torok kaparó érzetet hagy maga után. Így nem túl nagy lelkesedéssel álltam meg a pult előtt, de mivel születésnapos kedvence, ezt az állomást nem lehetett kihagyni. Rögtön azzal a kérdéssel fordultam a pult mögött álló hölgyhöz, hogy ha nem ismerjük a cég palettáját, csak a 12 éves változatot, akkor mit ajánlana, melyiket kóstoljuk meg?

Erre ő előkapta az Ultis-t. Ez a legújabb a Chivas cég palettáján. 5 különböző single malt házasításából származik. Ezek a Tormore, Longmorn, Strathisla, Allt A’Bhainne és a Braeval. Körülbelül 2 hónapja van a piacon és kis hazánkban még nem is kapható, így aztán nem lehetett kihagyni és megkóstoltuk.

Először is a csomagolás:

Az eddig általam ismert Chivas termékek csomagolása nekem kissé fennhéjázó volt, és ez sajnos nem maradt el az Ultis esetében sem, bár kissé letisztultabb, mint a többieké. Talán a leginkább az üveg nyaka hivalkodó, a teljesen aranyszín kupakkal. Nekem kissé sok, de hát ízlések és pofonok… A címke viszont már sokkal visszafogottabb, mint a régebbi társaié. A kevesebb több elve alapján az arany alapon fekete feliratok, kevés ciráda, igen sokat lendített a külsőn. Viszont amiért jár a pont, és ami nagyon ott van az nem látszik elsőre, csak ha kézbe veszed, és kissé jobban megszemléled az üveget. Ez pedig nem más, mint az üveg alján található "V" karakter, amivel az 5 generációnyi master blenders előtt tisztelegnek!

Szín és illat:

Az ital mély, kissé a karamella és az arany találkozására hasonlító színekben pompázik. Az illata meglepően édes, de mégis fűszeres. Nem tudom azért-e, mert eléggé hideg volt aznap, vagy mert olyan jó hangulat volt magán a rendezvényen, de nekem egyből a hideg téli estéket juttatta eszembe, amikor kinn szakad a hó, mi meg benn a jó melegben egy pohár selymesen fénylő whisky-vel a kezünkben ülünk és jókat beszélgetünk a kandalló előtt… Tudom giccses a kép, de nekem akkor is ezt az érzést hozta.

Íz:

Na és akkor ennyi ömlengés után végre megkóstoltuk. Volt ám nagy meglepődés! Igen, bizony nagyon kellemesen csalódtam. Mert egy igazán kiegyensúlyozott, a legkevésbé sem bántó, vagy karcos itallal találtam szemben magam. Az első meglepetés akkora volt, hogy el is felejtettem azon gondolkodni, hogy a méz vagy a citrus ízét érzem jobban és hogy vajon az a fűszer, amit felfedezni véltem tényleg lehet a szegfűszeg, vagy csak én képzelem bele. Mindezt persze a második kortynál már megtettem, de nem nagyon tudtam eldönteni.

Lecsengés:

És hogy milyen a lecsengése? Finom és hosszúúúúú! Ami jó, nagyon jó, mert így tovább élvezheted az ital nyújtotta örömöket. A jól eső melegséget ott gyomor tájt, a torkodban visszaköszönő méz ízét és az orrodban még mindig ott lengő fűszerek illatát. Én komolyan a szegfűszegre asszociáltam, ami biztos bazi nagy mellé lövés, de nem baj, nekem most már a Chivas Regal Ultis lesz a karácsonyra, a télre hangoló. Már, ha egyszer majd kapni lehet nálunk is. Addig meg szagolgatom a konyhában a szegfűszeget és felidézem milyen is volt a 2016-os Whisky Show-n megkóstolni…. Hmmmmm…..

Élménybeszámoló: A Whisky Show női szemmel!

Tamás tavalyi beszámolója után azonnal elhatároztam, hogy idén meglepem apukám és elmegyünk mi is a whisky show-ra. Még alkalom is adódott hozzá, hiszen pont a születés napja után volt pár nappal az esemény, ami igazán jó időzítés! Ezúton is köszönet érte a szervezőknek!

szendo.jpg

Mert enni is kell a whisky-k között!
Forrás: BOrsi-Magányos Maláta

Szóval csaptunk egy olyan igazi apa-lánya estét és nagyon élveztük.

Nem csak a sok finomság miatt, amit kóstoltunk, nem csak a csodálatos környezet miatt, hanem az emberekből áradó kedvesség miatt is. Nem volt olyan pult, ahol ne fogadták volna kitörő lelkesedéssel a gondolom ezredszer felhangzó „mit kell erről az italról tudni” vagy a „te melyiket ajánlanád megkóstolásra” kérdéseinket.

Mivel apukám volt az ünnepelt így, első körben az ő kedvenc márkáinak általunk kevésbé ismert tagjait kóstoltuk végig. Igy ízleltük meg a Chivas Regal Ultis-t, a Marker’s Mark-ot és Basil Hayden’s-t is.

Ezután tettünk egy kis kitérőt a füstös izvilág felé, és teszteltük az Ardbeg Corryvreckan kiadását. Nekem nagyon bejött, apumnak kevésbé. Még jó, hogy csak az egyikünk poharába kértük, mert az illata még egy jó fél órával és két malac szendóval később is a pohárban volt... Karakteres ital, az biztos!

Mivel a füsttel nem értem el túl nagy családi sikert, ezért bemutattam az én kedvenceimet is. Így sorra kerül Jura Elixir és a Jura Diurachs’Own. Hogy ezek milyenek, arról már itt is olvashattatok!

De elkalandoztunk egy kóstolás erejéig Japánba is, a Nikka Coffey Grain párlatához. Mint megtudtuk az ital nevében a Coffey nem a kávéra, hanem a lepárlás módjára, egészen pontosan a lepárló üstökre utal. Emellett  valami egészen zseniális és kiegyensúlyozott whisky-t tapasztaltunk meg ebben a párlatban..

Nekünk egy estére elegendő is volt ennyi. Nagy jókedvvel és elégedettséggel mentünk haza. A haza úton a buszon már csak azt sajnáltuk, hogy nem álltunk meg a Johnnie Walker standnál egy – egy pofás fekete cilinderért emlékbe.

Az esemény margójára még nagyon halkan hozzá tenném, hogy szendóink fogyasztása közepette fedeztük fel a Gin galériát, ahol még egy nagy élménnyel gazdagodtam. Kedvenc sorozatomból a Halló Halló-ból ismert Bols -t is megkóstolhattam, ami - mint a sorozat óta tudjuk - halvány kék színű, mint a nitroglicerin. És még a pultnál álló host is vette a lapot, mikor mondtam csak óvatosan emelgesse nehogy robbanjon!

Élménybeszámoló: Whisky Show 2016

Idén is eljött a hazai whisky rajongó előrehozott karácsonya, ami bár korábban jön, mint a gyermekkorunkban megszokott, de azért semmivel sem kisebb ünnep! Hogy miért is, arról egyfelől a tavalyi cikkünkben olvashattok, másrészt pedig itt és most.

Most két napunk is volt elmerülni a különlegességek világában és bár az első nap hivatalosan szakmai napként volt hirdetve, - véleményem szerint-, semmivel sem voltak kevesebben, mint a második, mondhatni megszokott napon.

show_2016.jpg

Forrás: Magányos Maláta

Ha valaki csak egy rövid összefoglalót akar olvasni az eseményről, annak annyit mondanék, hogy idén is remek volt, csakúgy, mint az elmúlt évben. 

Sőt, alapvetően kevés dolog változott a helyszín és a szolgáltatások kapcsán, bár apróságokban sokat fejlődött a Show, mint például a kóstolójegy vásárlás, víz vételezési lehetőség. Tavaly ezekben találhatott hiányosságokat az egyszeri részt vevő, de az idén már biztosan nem! 

De azok kedvéért, akik az mostanában kezdtek el érdeklődni a whisky-k világa iránt lássuk egy rövid felsorolást, a rendezvény főbb paramétereiről: 

  • Helyszín: Egy öt csillagos hotel a belvárosban, remek közlekedéssel (amit taxis partner is támogatott) és igazi exkluzív környezettel, ami mind megjelenésében, mind pedig hangulatában, méretében is kitűnő keretet adott az egész délutános kóstolgatásnak.
  • Szolgáltatások: Étel, ital, víz és egyebek. Nos, a szervezők idén is igazán érdekes és különleges partnereket választottak ki, hogy kielégítsék a whiskyzésben megéhezett, megszomjazott (mármint valami másra) vendégek igényeit. A kávé éppen olyan kitűnő volt, mint a szendvicsek és egyéb falatkák, amivel az éhségünket száműzhettük. De például különleges söröket és koktélokat is ízlelhetett a nagyérdemű, ha erre támadt kedve. 
  • Kiállítók: Nos, nem hinném, hogy ezen a téren bárki is panaszkodhatott. Szinte az összes népszerű és ismert márkát megtalálhattuk a két terem egyikében. Persze, nem volt itt mindenki, aki csak gyárt és vagy palackoz whisky-t, de ezt lehetetlen is lenne elvárni bármiféle rendezvénytől. Ráadásul az idén sokkal több márka küldött saját képviselőt, mint az elmúlt évben, így igazán autentikus forrásból tájékozódhattunk az adott italról. 
  • Árak: Igen, ez ügyben hallottam némi morgást innen-onnan, hiszen az esemény ára emelkedett az idén. Viszont nem árt figyelembe venni ilyenkor azt a tényt, hogy egy nappal hosszabb is lett, ami extra kiadást jelent a szervezőknek, illetve azt is, hogy az élet minden területe drágább lett. De mindettől függetlenül még mindig ez az a hely, ahol hihetetlenül olcsón kóstolhat az ember fia/lánya olyan whisky-ket, amit máshol csak sokszoros áron, akár súlyos tízezrekért lehet csak ízlelni. Ebből a szempontból nézve pedig nemhogy drága, hanem kifejezetten olcsó a részvétel. 
  • Közönség: Évről-évre meg kell állapítanom, hogy a maláta rajongó milyen remek emberek! Előzékenyek, udvariasak, jó humoruk van, szóval igazi társasági lények. Az idén egyedül voltam kint mindkét napon, így akár magányosnak is érezhettem volna magam, de erre esély sem volt. Hol itt, hol ott mindig kialakult egy-egy beszélgetés a kiállítókkal éppen úgy, mint a többi vendéggel, akikkel vagy egy pult előtt, vagy egy asztal mellett sodródtunk össze, ilyen módon pedig soha nem tört rám az elveszettség érzése.

 Whisky-k!

 A megkóstolt tételek a következők voltak:

  • Woodford Reserve Rye és Double Oaked
  • Glenfiddich IPA
  • Johnnie Walker Blue Label
  • Benromach 15 éves
  • Wilson & Morgan Tobermory 18 éves Marsala finish
  • Teeling Single Malt és Spirit of Dublin
  • Lost Distillery, Lossit Classic
  • Glenfarclas 105
  • Balblair 2005
  • Dalmore 18 éves

Nem rossz sorozat, nemde? Nos, persze ez nem az összes kóstolt ital, csak azok, amelyekről jegyzet is készült, így előbb-útóbb külön cikk formájában is meg fognak jelenni a blogon. Ezek mellett kóstolgattam mást is, amolyan saját szórakozás céljára, hiszen én is emberből vagyok. De persze cikk ebből is születhet, ki tudja?

A fenti italok mellett elidőztem még egy pultnál, ahol kóstolni ugyan most még nem lehetett, de illatolni annál inkább. Ez pedig a Gemenc Whisky pultja volt, ahol illatmintákat találhattunk a különböző évjáratú, épp készülő grain whisky-jükből. Igen, jól értitek... Grain és Magyarország a szülőhazája. Eddig én is csak pletykaként hallottam a 3. hazai whisky-ről, de itt megerősítették az információimat. A várható megjelenés 2018 és egyszerre 15 különféle érleléssel lépnek piacra a tervek szerint! Mi már nagyon várjuk!

Összegezve:

Nos, a magam részéről idén is csak gratulálni tudok a szervezőknek a szuper munkáért, amit folytatnak ennek a rendezvények az érdekében! Aki kilátogatott az egészen biztosan megtalálhatta a maga italát és nagyszerű élményekkel távozhatott a nap végén. Már most várom a jövő évet!

Helyajánló: Bar Pharma

Amikor legutóbb nyakunkba vettük a péntek éjszakát mindössze némi könnyű whiskyzés és beszélgetés volt tervezve. Semmi komoly, mert programunk volt későbbre. Szóval csak elkezdtünk sétálni a Kazinczy utcában, hogy találjunk egy szimpatikus, - lehetőleg új -, helyet, ahol tartanak legalább elfogadható minőségű whisky-t, arra, amivel találkoztunk, nem voltunk felkészülve. Én még csak nem is hallottam előtte erről a helyről és Ádámnak is csak annyi információja volt, hogy valamelyik ismerőse szerint itt tartanak Octomore-t. Valóban tartanak. Mellette rengeteg más különlegességet is. Azóta hivatalosan is ez a kedvenc bárom.

pharma_ok.jpg

Forrás: Magányos Maláta

Hol is kezdjem a bemutatást? Valójában annyi érdekes részlete van a helynek, hogy komolyan össze kell gereblyéznem a gondolataimat, hogy legalább egy félig-meddig összeszedett cikket olvashassatok. Talán álljon itt elöljáróba egy klasszikus kis fun fact:

Belépve a bárba a pulthoz telepedtünk, ahol az összes többi vendég is helyet foglalt (szám szerint 6 fő, velünk együtt, de erről később részletesebben).  Akkor még csak annyi tűnt fel, hogy mindannyian kedélyes beszélgetésben vannak a személyzet mindhárom tagjával. Ez a közvetlen hangulat rögtön megtetszett és arra is hamar rájöttünk, hogy ez nem csak a kivételezett vendégeknek jár, hiszen mi is rögtön belekeveredtünk egy könnyed, de mégis érdekes beszélgetésbe asz italunkról, amíg azt felszolgálták nekünk. Ez a hangulat és a kommunikáció aztán végig jellemezte az esténk ott töltött részét. Azt már csak később tudtuk meg, hogy a pultnál ülő vendégek közül ketten a Diageo-tól, ketten pedig a Whiskynet-től iszogattak a bárban. Ez a két cégnév pedig minden whisky rajongó számára garancia lehet arra, hogy jó helyre keveredett.

Helyszín és hangulat:

Ahogyan arra az előzőekben utaltam, maga a helyiség nem nagy. Összesen talán 10-15 fő tud, nagyjából kényelmesen fogyasztani itt egyszerre. A legjobb hely persze a bárpultnál álló hat bárszék. A dekoráció és az egész helyiség kialakítása egy békebeli gyógyszertárat idéz, de szerencsére az átlagos patikák kissé nyomasztó hangulata nélkül! Az illúzióért persze nagyban felelősek a falon elhelyezett itallapok, amik egyfajta periódusos rendszernek álcázzák magukat. Szóval egyedi a környezet és bár elsőre egyszerűnek tűnik a belső tér, de némi itt töltött idő után rengeteg olyan apró részletet fedezhetünk fel, amik mind-mind tovább finomítják az patikai illúziót.

A hangulatról szintén tettem már említést, amit csak tovább tudok erősíteni. Közvetlenek, barátságosak és profik a pult mögött állók és nem csak addig figyelnek a vendégre, amíg kitöltik az italát, hanem, - amennyiben igényli ezt-, akkor a továbbiakban is. Valójában már nem is tudom mi mindenről beszélgettünk a whisky-ken és egyéb párlatokon túl, de sok mindenről és higgyétek el, nagyon jól éreztük magunkat közben.

Italok:

Nos, itt senki nem fog kommerszeket találni, különlegességeket annál inkább. Ez egyébként bevallottan a hely filozófiájának materializálódása. Kifejezetten kerülik az olyan tételeket, amit bárhol máshol is megkaphat a kedves vendég. Azaz nincs Johnnie Walker Red Label, de még Black sem. Sőt, az egyetlen Label a Blue volt, de voltak nála is érdekesebb maltok.

Az általunk kóstoltak az alábbiak voltak:

  • Octomore (skót, a tőzeges maltok királya)
  • Canadian Club Classic (kanadai, 12 éves, döbbenetesen finom)
  • Cylnelish 18 éves Tokaji Finish (skót, maga a megtestesült csoda)
  • Penderyn (wales-i, madeira finish, érdekes)
  • Hedonism (skót, grain whisky, kellemes)
  • Mortlach (skót, 15 éves, újra meg kell kóstolni)

Impozáns sorozat, nemde? Szerintünk is.

Bár, mi mást nem kóstoltunk, de elnézve a bárpult többi részét, ahol a vodkáktól a rumokig ugyanilyen izgalmasnak, érdekesnek tűnő tételek sorakoztak. Ezért aztán nem lennék meglepve, ha például egy gin-ekkel foglalkozó blog hasonlóképpen nyilatkozna a Pharmáról, mint mi.

Árak:

Az ár-érték arány teljesen rendben van akkor is, ha nem számolom a hangulatot (de számolni kell, mert sokat hozzátesz az élményhez). Azonban ez nem egy olcsó hely, viszont nem hiszem, hogy ezeket az italokat bárhol olcsón mérnék.

Összegezve:

Ha valami különlegesre vágysz, akkor mindenképpen itt a helyed, ez nem lehet kérdés. De akkor is, ha éppen csak ismerkedsz a whisky-k, vagy más rövid italok világával, mert itt értő kezek között teheted meg az első lépéseket. A pultban állókra pedig mindig érdemes hallgatni, hát még akkor, ha ilyen szakértelemmel bírnak, mint a Bar Pharma-ban. Mi is így tettünk és nem bántuk meg, sőt!

Bar Pharma
Budapest, Kazinczy utca 35
https://www.facebook.com/barPharma/

 

Disclaimer: A helyre meghívás nélkül érkeztünk és fizettünk a fogyasztásunkért.

Johnnie Walker Gold Label Reserve, a középső testvér…

Ha vannak ismert whisky márkák a földön, akkor azok egyike a Johnnie Walker. Az Red Label, avagy a „piros címkés” kiadás szinte minden kocsma és bár alapfelszerelésének része és ha valaki whisky-t emleget, akkor a többség erre az italra asszociál, vagy a Jim Beam-Jack Daniels párosra, ha a Dallas című sorozaton szocializálódott. Sőt, hellyel-közel még arról is hallott mindenki, hogy a Johnnie Walker-nek léteznek már kiadásai is, például a „fekete címkés”, de ez már valami furcsa homályos dolog a többségnek…

gold_jo.jpg

Forrás: Magányos Maláta Blog

A whisky-k iránt rajongók persze jóval tájékozottabbak ennél, de talán így sem árt az ismétlés azzal kapcsolatban, hogy hol is helyezkedik el a Gold Label Reserve a Johnnie Walker Colours sorozatában.

Amikor ismerkedni kezdtem a whisky-k világával, akkor a következő párlatok tartoztak a sorba: Red Label, Black Label, Green Label, Gold Label, Blue Label

A sorrend egyben egyfajta garancia is volt arra, hogy ahogyan előre haladunk benne, úgy kapunk egyre izgalmasabb, érdekesebb, jobb italokat a kezünk közé. Ezt az állítást pedig sokszor le is teszteltük a barátaimmal, legalább is a lista első három elemének tekintetében. A Green Label-ről pedig itt a blogon is megemlékeztünk.

Aztán egyszer csak elfogyott a Green Label egyik alkotóelemét adó single malt, így a lepárló kénytelen volt átszervezni a sorrendet. Most így néz ki:

Red Label, Black Label, Double Black, Gold Label Reserve, Platinum Label, Blue Label

Amint láthatjuk a fent említett „kis” változás, elég komoly hatással volt a jól megszokott márkákra a lepárló háza táján.

Gold Label-ből, Gold Label Reserve…

Az eredeti Gold Label, 18 éves speyside-i és highland-i whisky-k keverékekénk ismerhették azok a szerencsések, akik annak idején hozzájutottak. Az átszervezés után azonban némileg lefokozódott, hiszen az eredeti pozícióját a Platinum Label vette át, így most némileg olcsóbb áron és kormegjelölés nélkül kerül forgalomba és a receptúra is változott. De ennek a lesorolásnak köszönhetően egészült ki a neve is a „Reserve” taggal.

A whisky:

Az ital legfőbb alkotóeleme a Clynelish lepárló single maltja, ami önmagában igen kiváló alapanyag. A Highland-en található lepárló sokáig inkább csak alapanyagot gyártott, saját kiadású whisky-t csak igen korlátozott példányszámban dobott piacra. Ezek azonban igen jó kritikákat kaptak a világ minden táján. A malt különlegességét pedig mi sem mutatja jobban annál, mint, hogy több független palackozó kínálatában is megtalálhatóak a lepárló különféle érlelései.

Megjelenés:

Gondolom, senkit nem lepek meg azzal, hogy a whisky dobozán és palackján főként az arany különféle árnyalatai dominálnak. Gyakorlatilag csak a feliratoknak van más színe, minden más pedig a névnek megfelelő aranyos csillogással pompázik.

Összességében valójában elegáns és exkluzív összhatást kelt az ital külseje, bár – őszintén megvallva-, nekem kissé sok ennyi csillogás, de hát a név itt, - alighanem-, kötelez.

Maga az ital sötét barnás, rezes és meglepő módon némileg rózsaszínes árnyalatú.

Illat:

Könnyű és egészen egzotikus illatokkal találkozunk az első pillanatban. Ahogyan kibomlik az illat előkerülnek a gyümölcsök édeskés aromái, a banán, a maracuja fanyaran édes hatásai, amit mézes-marcipános, majd fűszeres illatok követnek. Szóval az első pillanathoz képes meglepően összetetté válik ezen tulajdonsága a whisky-nek.

Íz:

Az illathoz hasonlóan friss és könnyed. Bár összetett, hiszen a fent említett gyümölcsök ide is elkísérnek minket, a fűszerekkel együtt, igazi mélységet mégsem találhatunk az italban. Valahogy hiányzik belőle az a komplexitás, ami az öregebb párlatok sajátja. Inkább, amolyan egydimenziós ital, ami kiváló nyári frissítő lehet, de a hosszú téli éjszakák átbeszélgetéséhez nem ezt választanám.

Lecsengés:

Az eddig rejtegetett füstös, kesernyés ízek itt szinte mindent elnyomnak. Bár elősejlik némi karamellás édesség is, ha elég sokat szellőztetjük a malt-ot a poharunkban, de leginkább kesernyés, ráadásul nem is az Islay whisky-k érdekes (és finom) módján, hanem annál sokkal agresszívebben.

Összegzés:

Nos, megmondom őszintén, csalódott vagyok. A Gold Label Reserve nem rossz ital, de nem is elég jó ahhoz, hogy pótolja a Green Label kiegyensúlyozott, komplex íz és illat világát. Ehhez sajnos túlságosan egysíkú. Rajongóknak érdekes lehet, a többiek válasszanak inkább egy single malt-ot. Ezért az árért már egész érdekes tételek is kifoghatók.

Adatok:
Név: Johnnie Walker Gold Label Reserve
Érlelési idő: blended
Régió: Skócia

Források:
https://www.johnniewalker.com/en/

süti beállítások módosítása