Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2017.feb.22.
Írta: D_Tamás komment

Whisky Show 2016 áttekintés

Mivel sikerült komoly lemaradást összehoznom a tavalyi Whisky Show-n kóstolt tételek bemutatásában ezért úgy döntöttem, hogy inkább egy nagyobb összefoglaló jellegű írásban próbálom behozni a lemaradásom, hiszen nem illik a nagyérdeműt túl sokáig várakoztatni.

scottish_whiskies_ok.jpg

Forrás: By Bjørn Erik Pedersen 

Arról, hogy mi is ez a rendezvény, - remélem-, senki nem kell felvilágosítanom, de ha mégis akad az olvasóink között ilyen ember, akkor ITT megtalálja az őt érdeklő információt.

Én pedig rögtön a tárgyra is térnék, hiszen whisky-t kóstoltam bőven a két nap során, így egyáltalán nincs hiány bemutatnivalóban.

Woodford Reserve Rye és Double Oaked

Sokat cikkeztünk már erről a tengerentúli bourbon whiskey-ről. Volt hogy kellemetlen meglepetést okozott, de talán csak rosszkor sodorta elénk az éjszaka, mert összességében remek kis ital ez, maga az alapkiadás is, de a „Straight Rye” vagy éppen a „Double oak” verzió sem fog csalódást okozni senkinek. Főképpen persze azoknak, akik szeretik a telt, fűszeres, de mégis édeskés italokat.

Glenfiddich IPA

Lásd részlétes írásunkat erről a nagyszerű újdonságról.

Johnnie Walker Blue Label

Nos, sokáig vágytam erre az italra és mindig úgy gondoltam, hogy egy korty belőle az maga lesz az azonnali belépés a whisky mennyországba. Mivel az előző évi show-n sikerült addig halasztgatnunk a megkóstolását, hogy egyszerűen elfogyott, így ennek az idén esélyt sem adtam, rögtön a megérkezés után megcéloztam az, - amúgy rendkívül népszerű-, Johnnie Walker pultot és kértem egyet belőle.

Talán az elvárásaim voltak túl magasak, vagy talán nekem inkább a single malt-ok valók, de csalódás lett a kóstolás eredménye. Nem arról van szó, hogy ez egy rossz ital. Nem az! Viszont nem is mutat fel semmi olyat, ami kiemelné a tucat whisky-k világából. Az íze és illata is belesimul az átlagos, selymes malt-ok közé és az a csepp füstösség, ami itt-ott érezhető nem elég ahhoz, hogy izgalmas itallá változtassa a Blue Labelt.

Benromach 15 éves

Ahogyan a palackon is látható, a Benromach ezen kiadása a „The classic Speyside single malt Scotch  whisky.” És valóban. Régóta nem ittam olyan malt-ot, amiben ennyire kiütköznek a régióhoz köthető klasszikus ízek, aromák. A színe inkább a világos felé hajló arany és borostyán keveréke, az illatában és ízében pedig előkerülnek a sherry-s, virágos, mézes aromák. Jó választás azoknak, akik szeretik az itt készült italokat, de esetleg unják már a többi lepárló remekeit.

Wilson & Morgan Tobermory 18 éves Marsala finish

Be kell vallanom, hogy kezdem igen-igen megkedvelni a Wilson & Morgan termékeit! A kitűnő Clynelish Tokaji Finish megkóstolása után a Tobermory-ban is egy kiváló, összetett, de egyben kerek egész whisky-t ismertem meg. Szinte hihetetlenül komplex ízben és illatban is, minden korty hajlamos egyre újabb és újabb rétegeket előhozni a Marsala boros jegyeitől kezdve a gyümölcsös ízeken át a csonthéjasok kesernyés zamatáig. Semmiképpen ne hagyjátok ki, ha valahol az utatokba kerül.

Teeling Single Malt és Spirit of Dublin

Az Ír whiskey ipar újkori zászlóvivője a single maltok terén sem vallott kudarcot. A jellegzetes selymes malt mind ízében, mind illatában méltó párja a Skót termékeknek. Illatában inkább az édes, karamellás, gyümölcsös (sárgadinnye, füge) aromák dominálnak, míg az ízét a fűszeresebb ízek hatják át az aszalt gyümölcsös édesség mellett.

A Spirit of Dublin szigorúan véve nem whisky, hiszen érleletlen párlatok alkotják, konkrétan árpamaláta és kukorica párlat, amit kisüsti eljárással készítenek. Egyébként erre utal a nevében szereplő „poitin” kifejezés is, amely „kicsi üstöt” jelent. Szóval ugyan nem whisky, de mégis izgalmas ital, amely gyümölcsössége folytán, - szerintem-, inkább a pálinkákkal rokon. De mindenképpen kóstolásra érdemes!

Lost Distillery, Lossit Classic

Lásd részlétes írásunkat erről az érdekes kísérletről!

Glenfarclas 105

A Glenfarclas 105 is régi szereplője volt a bakancslistámnak, hiszen ki ne akarná megkóstolni a világ első hordó erősségű whisky-ét? Már csak azért is kíváncsi voltam rá, mert egy 60%-os alkoholtartalmú whisky-t azért nem lehet könnyű munka úgy kiegyensúlyozni, hogy iható maradjon.

Mindenesetre itt sikerült. Sem az illatában, sem pedig az ízében nem nyomja el az alkohol a könnyed, de komplex gyümölcsös, fűszeres zamatokat. Sőt, valójában sokkal gyengébbnek hinném a malt-ot, ha nem tudnám, hogy mit kortyolok éppen.

Balblair 2005

Meg nem tudnám mondani miért, de a Balblair és én nem tudunk igazán összebarátkozni. Folyamatosan kóstolgatom a termékeiket, de valahogy eddig egyikben sem találtam meg azt a pluszt, ami kiemelné a többi single malt tömegéből ezeket a párlatokat. Pedig egy rossz szót sem lehet szólni erről a malt-ról, hiszen megvan benne minden, amit elvárunk egy whisky-től, de mégis valahogy olyan semmilyen.

Dalmore 18 éves

Ahogyan az várható is, a Dalmore 18 éves kiadása egy igazi kuriózum, hiszen alig 3000 darab látott napvilágot belőle világszerte. Ennek megfelelően az ízek és illatok komplexitása sem hétköznapi, az édes és kesernyés aromák keveredése pedig egészen egyedivé teszi a párlatot. Szóval csak ajánlani tudom.

Végezetül 

Nos, remélem sikerült egy kis ízelítőt adnom nektek az általam kóstolt whisky-ről. Szinte kivétel nélkül nagyszerű italok, amiket talán sehol máshol nem tudnánk ilyen koncentrációban kóstolgatni, mint a Whisky Show-n, szóval találkozunk ősszel!

Whisky Show 2016 – Glenfiddich IPA

Azt gondolom, hogy a whisky gyártás azon iparágak közé tartozik, amelyeknek muszáj folyamatosan kísérletezni és évről-évre újabb, szebb, jobb, érdekesebb italokkal megjelenniük a piacon, hiszen a lelkes közönség a régi kedvencei mellett folyamatosan ki van éhezve az újabb ízekre. Ennek pedig nem lehet könnyű megfelelni, hiszen lehet egyre korosabb italokat kihozni, de ezeknek sem a mennyisége, sem pedig az ára nem elég a széles tömegek eléréséhez. Aztán persze ott van a különféle egyéb italos, - jellemzően boros-, hordók felhasználása az érlelés során, de az ezekkel elérhető új ízek is korlátozottak és az n+1-dik sherry-s utóérlelésű single malt sem biztos, hogy akkorát tud ütni, mint az első.

De szerencsére a főzdékből nem hiányzik a kreativitás, ami ennek a maltnak a megálmodásához is elengedhetetlen volt.

glenfiddich_ipa_ok.jpg

Forrás: Magányos Maláta

Most komolyan, ki hallott már olyat, hogy egy whisky elkészítésének az első lépése az legyen, hogy főzzünk egy klasszikus sört, azaz egy IPA-t. Nos, Brian Kinsman a Glenfiddich lepárló malt mastere mégis ezt tette.

IPA: Tradicionális angol sör, történetéről a neve árulkodik. India a Brit Birodalom koronagyarmata volt. Az ottaniaknak főzték ezt az Ale-t, méghozzá úgy, hogy a hosszú tengeri szállítást, klí­maváltozást kibí­rja. Jellemzője a magas komlótartalom, a keserű í­z és a testesség. Szí­ne a mézaranytól a rozsdavörösig, bronzig terjed.

Forrás: wikipédia.org

Szóval Mr. Kinsman összeállt egy speyside-i kézműves sört gyártó manufaktúrával és közösen alkottak egy komlóban gazdag italt. Igen, pont olyat, mint, ami hazánkban is egyre elterjedtebb a kézműves, vagy kisüzemi főzdék kínálatában. Ráadásul itt rögtön 3 különböző erősségű IPA-t készítettek, amiket tölgyfa hordókban pihentettek. Ezek mind-mind más időt töltöttek a hordókban, hogy a fa minél jobban át tudja venni az ital zamatait, hogy azokat aztán visszaadhassa a benne érlelődő whisky-nek.

Végül Mr. Kinsman rátalált a tökéletes kombinációra, amivel pedig nem csak egy új fajta single malt-ot, de egyúttal egy új fajta sört is létrehozott. Nem rossz teljesítmény!

A whisky:

Megjelenés:

Nos, az aligha meglepő, hogy a palack és a doboz is a Glenfiddich formavilágát idézi, de azért meglehetősen egyedire és tetszetősre sikeredett! A címke inkább a palack aljára került, a középpontban, pedig a lepárló logója alatt egy feltűnő és határozott IPA felirat kapott helyet ezzel is kifejezve, hogy ez itt valami egészen más, mint, amit tőlük megszokhattunk.

Maga a whisky inkább napfényes, virágmézes színekkel kápráztat el minket, szóval inkább a világosabb, kevésbé telt árnyalatú malt-ok közül való.

Illat:

Csípős, de a fűszeres aromák azonnal el is terelik a figyelmünket az esetleg kellemetlen illatokról. Bors, paprika, gyömbér és még egy nagy rakás egyéb fűszer kápráztatja el a szaglásunkat, de alattuk megbújik a komló édesebb aromája is.

Íz:

Itt már egyértelműen előkerülnek a kesernyés, kereken telt sörös ízek, amik jól kiegészítik a könnyedebb whisky-s zamatokat. Némi csípősség itt is tetten érhető, de egyáltalán nem kellemetlen módon, sőt. Valahogy ezzel lesz egységes egész az ízlelt malt.

Lecsengés:

Itt sem lazít az ital. A lecsengés egészen hosszú és erős inkább a barna sörökre jellemző kesernyés ízek kísérik.

Összegezve:

Hát, ha szereted az angol söröket, akkor azért kötelező! Ha pedig nem, (mint én) akkor azért. Számomra ez a malt volt a 2016-os Whisky Show legitgalmasabb tétele. Nem vártam tőle túl sokat, így pedig óriási meglepetéssé vált. Remek single malt, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Adatok:
Név: Glenfiddich IPA
Érlelési idő: -
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfiddich.com/explore/experimental-ipa/

Glen Grant 5 yo, single malt olcsón…

Elsőként szeretnék Malátában gazdag és persze boldog új évet kívánni a blog minden olvasójának! Remélem mindenkinél jól teltek az ünnepek és mindenki elég jó volt ahhoz, hogy a hitének megfelelő képzelt barátjától megkapja azt az italt, amit igazán szeretett volna. Szóval, egészségetekre!

Másodsorban pedig a mai cikkel szeretném felidézni egy tetszhalott állapotban leledző sorozatunkat, mégpedig a „bálás whisky-két”. Hogy miért pont ezzel indul az év? Nos, fogalmam sincs miért, de ma ez jutott eszembe.

glen_grant.jpg

Forrás: Magányos Maláta

Tehát a mai vizsgálódásunk tárgya a Glen Grant single malt-ja, annak is pedig az öt éves kiadása. Elöljáróban két dolgot szeretnék leszögezni:

  • Ez a Grant, NEM az a Grant, amely családról már oly sokat írtunk.
  • Továbbá pedig azt, hogy ez az ital a web szerint nem is nagyon létezik. Mármint információt nem igazán találtam róla, csak a nagyobb testvéreiről, bár tény, ami tény sem túl sok időt nem szántam rá, sem pedig a deep web-et nem túrtam fel érte.

Szóval, bizonyos szempontból egészen érdekes whisky, ami az abszolút gazdaságos árával (valahol öt-hat ezer forint környékén), belül marad a sorozatunk elvárásain is.

Maga a lepárló pedig egészen komoly múltra tekinthet vissza, hiszen eredetileg 1840-ben alapították, tehát fiatalnak semmilyen körülmények között nem mondható, ráadásul az elérhető információk szerint a 10 éves kiadású malt-juk, annyira kedvelt és elismert világszerte, hogy a Glenfiddich után a második legnépszerűbb whisky-nek tartják. Hát, meglátjuk..

Megjelenés:

Kissé szikár… Eben az árkategóriában díszdobozra nem kell számítani, de a palack és a címkézés is inkább csak funkcionális, díszítő értéke, funkciója nem igazán van. Persze minden lényeges információt megtudhatunk az gyártóról és még italról is megtaláljuk az alapokat, ha a feliratokat böngésszük, szóval ebből a szempontból minden rendben. Hordó információkat és palack számozást úgysem igen várhat el senki ezen a szinten.

A malt színe egyébként kellemesen áttetsző, égészen világos sárgás, ami engem leginkább a citromlével alaposan felöntött teára, vagy az ízesített likőrökre és egyéb „szeszesitalokra” emlékeztet. Nem túl bíztató kezdet, beismerem.

Illat:

Az alkohol határozott csípése az első, ami beköszön az orrunkba. Az egyéb, kissé szelídebb, édesebb illatok csak később kerülnek elő inkább csak kiegészítve az etanol jellegzetes szagát. Itt érkezik egy tipikus „olcsó whisky”illat, ami nem rossz, de messze van a kellemestől is, nemhogy a jótól. Észrevehető még egy határozatlan gyümölcsös aroma is, de szinte kivehetetlen massza, így inkább, amolyan „vegyigyümi”-s. Mindezek mellett megtalálhatjuk itt a bourbonos hordó vaníliás illatnyomait is, de valahogy még ez is kellemetlen. Nem egy illatolásra termett ital ez, az tény.

Íz:

Szokatlanul száraz. Emellett a kortyban ugyanúgy megtalálható, az összes, az illatában megtalálható jegy, az alkohol, a csonthéjasok csípőssége, ami szépen összecseng a száraz alkohol marásávall, de megvan itt is az ipari gyümölcs íz is, de most a régi idők dzsemjére emlékeztet, ami hivatalosan szintén vegyes gyümölcsökből készült, de ezt már akkor sem hitte el senki. Mármint, hogy azt, hogy abban bármennyi természetes gyümölcs van.

Lecsengés:

Hosszas, mivel az egész szájat bevonja valamiféle réteg, ami csak nagyon lassan hajlandó eltűnni. Egyébiránt ez a legjobb része az italnak, itt tényleg akad egy gyorsan illanó kesernyés, már-már füstös íz, ami ad egy egész kicsit izgalmat a whisky-nek és egy pillanatra egész kerekké változtatja az ízélményt.

Összegzés:

Nehéz dolog, mert ez nem egy jó whisky, még az ár-érték arányát tekintve sem, de mégis csak egy single malt. Mondjuk attól mindenkit óva intenék, hogy ezt kóstolja meg először, az igazi single maltok nem ilyenek. szóval, ha csak ekkora a keret, akkor vegyetek inkább egy Jameson-t, vagy még inkább dobjatok rá egy-két ezrest és hajtsatok fel egy Békési Single Barrell-t, összehasonlíthatatlanul jobb.

Adatok:
Név: Glen Grant
Érlelési idő: 5 év
Régió: Skócia

Singleton és Laphroaig Select, női szemmel!

Bár nem terveztük nyári szünetet a blogon, mégis így alakult, elnézéseteket kérjük érte! Viszont így, most újult erővel,élményekkel és cikk ötletekkel megrakodva térünk vissza hozzátok, Tisztelt Olvasók!

Elsőként BOrsi új cikkét olvashatjátok, aki, megkezdte az ismerkedést a karakteresebb, füstösebb, erősebb ízvilágú malt-okkal... Mindannyiunk óriási szerencséjére, hiszen nem mindennap ismerhetjük meg kedvenceinket a nő nem ízlelésén keresztül!

singleton_laphroaig.jpg

Forrás: A szerző saját képei.

Ott kezdeném az egész történetet, hogy megkértem Tomit ajánljon nekem egy könnyed, nem füstös, nem karcos jó párlatot. Mivel az általam eddig kóstolt füstös, vagy épp karcos párlatok nem nagyon nyerték el a tetszésemet. Erre ő nagy mosolyogva a Singleton-t ajánlotta. Hittem neki, mondván eddig mindig bejöttek, amit ajánlott. Na, most az egyszer nem teljesen azt kaptam, amit vártam. Aztán megkóstoltatták velem a Laphroaig-t és revidiálnom kellett a Singleton-ról alkotott véleményemet. De ne szaladjunk ennyire előre.

A szóban forgó kóstolás egy 12 éves Singleton-al kezdődött.

Külsőre elég egyszerű üvegben egy szép aranyszínű, bársonyosan fénylő párlattal találkozunk. A doboz hiánya egy kicsit megingatott, de mivel Tamás ajánlotta, ám legyen, kóstoljuk meg.

Az illata picit nyers, és talán kissé a kávé és tőzeg illatát idézte számomra. Kedvenc kolléganőm, aki még soha nem kóstolt whiskyt fanyalogva szagolta, de némi unszolásra azért megkóstolta velünk együtt.

Első kóstolásra az ital egy kiegyensúlyozott párlat, enyhe citrusos és talán némi kávés beütéssel, ami már az illatán is érződött. Aztán ahogy lecsúszik, elkezded érezni a füstöt! Igen a füstöt! Nem tolakodóan, nem bántóan, de azért bizony füstöt érzel, jól beazonosíthatóan. (Tomi remélem csuklottál! Igen...) És ez a füstös íz bizony ott is marad a szádban, de annyira, hogy még egy pohárral iszol, mert valahogy nem akarod elhinni, hogy amit ittál abban bizony ott van a füst. Mégpedig jó értelemben, mert ez teszti teljessé az italt.

Én, aki nem szerettem eddig a füstös ízeket, azt mondanám, ez egyfajta belépője lehet ennek az ízvilágnak. Első kóstoló kolleginánk, köszönte szépen, de úgy érezte ez nem az ő itala lesz és megmarad a tequila-nál. Hát van ilyen, ízlések és pofonok, mint tudjuk különbözőek.

Ezt követően került elő a Laphroaig Select.

Hááááát, hol is kezdjem. Ha az előző párlatnál azt mondtam nyers az illata, akkor azt kell, mondjam ennek egyenesen olyan gyomorszájba vágó, kissé dízel szaga van, mert ezt azért nem nevezném illatnak.

Míg az illata ennyire jellegzetes, addig a színe eléggé haloványra sikeredett. Első ránézésre azt mondanám, hogy gondolj a Singleton bársonyos arany színére, vegyél belőle egy ujjnyit és öntsd tele a poharat vízzel. Na, hát kb. ilyen a színe a Laphroaig Select-nek. Ez után a szín és illat világ után el se tudtam képzelni mi vár rám a kóstolásnál.

Mintha beleharapnál a füstbe. Amíg a Singleton esetén a füstösség, csak jelzés értékűen volt jelen, addig ennél a párlatnál ez a legmarkánsabb vonás. Annyira, hogy én nem is igazán voltam képes más ízeket felfedezni benne. Viszont ami nagyon meglepő volt, hogy hiába volt ennyire füstös az ital, a hosszú lecsengés után valahogy mégis ott volt a kezedben a következő pohárral, és ízlelgetted, hátha felfedezel benne valami újat, valami mást is a füstön kívül. Kicsit olyan volt, mint egy jó kerti grillezés, csak itt most épp a füstöt harapod, és azon veszed észre magad, hogy élvezed…

Lezárásként annyit mindkét párlat érdemes a kóstolásra, még ha nem is vagy a füstös ízek szerelmese, mert bizony tudnak meglepetést okozni!

Adatok:
Név: Singleton of Dufftown
Érlelési idő: 12 év
Régió: Speyside

Név: Laphroaig Select
Érlelési idő: -
Régió: Islay

Johnnie Walker Gold Label Reserve, a középső testvér…

Ha vannak ismert whisky márkák a földön, akkor azok egyike a Johnnie Walker. Az Red Label, avagy a „piros címkés” kiadás szinte minden kocsma és bár alapfelszerelésének része és ha valaki whisky-t emleget, akkor a többség erre az italra asszociál, vagy a Jim Beam-Jack Daniels párosra, ha a Dallas című sorozaton szocializálódott. Sőt, hellyel-közel még arról is hallott mindenki, hogy a Johnnie Walker-nek léteznek már kiadásai is, például a „fekete címkés”, de ez már valami furcsa homályos dolog a többségnek…

gold_jo.jpg

Forrás: Magányos Maláta Blog

A whisky-k iránt rajongók persze jóval tájékozottabbak ennél, de talán így sem árt az ismétlés azzal kapcsolatban, hogy hol is helyezkedik el a Gold Label Reserve a Johnnie Walker Colours sorozatában.

Amikor ismerkedni kezdtem a whisky-k világával, akkor a következő párlatok tartoztak a sorba: Red Label, Black Label, Green Label, Gold Label, Blue Label

A sorrend egyben egyfajta garancia is volt arra, hogy ahogyan előre haladunk benne, úgy kapunk egyre izgalmasabb, érdekesebb, jobb italokat a kezünk közé. Ezt az állítást pedig sokszor le is teszteltük a barátaimmal, legalább is a lista első három elemének tekintetében. A Green Label-ről pedig itt a blogon is megemlékeztünk.

Aztán egyszer csak elfogyott a Green Label egyik alkotóelemét adó single malt, így a lepárló kénytelen volt átszervezni a sorrendet. Most így néz ki:

Red Label, Black Label, Double Black, Gold Label Reserve, Platinum Label, Blue Label

Amint láthatjuk a fent említett „kis” változás, elég komoly hatással volt a jól megszokott márkákra a lepárló háza táján.

Gold Label-ből, Gold Label Reserve…

Az eredeti Gold Label, 18 éves speyside-i és highland-i whisky-k keverékekénk ismerhették azok a szerencsések, akik annak idején hozzájutottak. Az átszervezés után azonban némileg lefokozódott, hiszen az eredeti pozícióját a Platinum Label vette át, így most némileg olcsóbb áron és kormegjelölés nélkül kerül forgalomba és a receptúra is változott. De ennek a lesorolásnak köszönhetően egészült ki a neve is a „Reserve” taggal.

A whisky:

Az ital legfőbb alkotóeleme a Clynelish lepárló single maltja, ami önmagában igen kiváló alapanyag. A Highland-en található lepárló sokáig inkább csak alapanyagot gyártott, saját kiadású whisky-t csak igen korlátozott példányszámban dobott piacra. Ezek azonban igen jó kritikákat kaptak a világ minden táján. A malt különlegességét pedig mi sem mutatja jobban annál, mint, hogy több független palackozó kínálatában is megtalálhatóak a lepárló különféle érlelései.

Megjelenés:

Gondolom, senkit nem lepek meg azzal, hogy a whisky dobozán és palackján főként az arany különféle árnyalatai dominálnak. Gyakorlatilag csak a feliratoknak van más színe, minden más pedig a névnek megfelelő aranyos csillogással pompázik.

Összességében valójában elegáns és exkluzív összhatást kelt az ital külseje, bár – őszintén megvallva-, nekem kissé sok ennyi csillogás, de hát a név itt, - alighanem-, kötelez.

Maga az ital sötét barnás, rezes és meglepő módon némileg rózsaszínes árnyalatú.

Illat:

Könnyű és egészen egzotikus illatokkal találkozunk az első pillanatban. Ahogyan kibomlik az illat előkerülnek a gyümölcsök édeskés aromái, a banán, a maracuja fanyaran édes hatásai, amit mézes-marcipános, majd fűszeres illatok követnek. Szóval az első pillanathoz képes meglepően összetetté válik ezen tulajdonsága a whisky-nek.

Íz:

Az illathoz hasonlóan friss és könnyed. Bár összetett, hiszen a fent említett gyümölcsök ide is elkísérnek minket, a fűszerekkel együtt, igazi mélységet mégsem találhatunk az italban. Valahogy hiányzik belőle az a komplexitás, ami az öregebb párlatok sajátja. Inkább, amolyan egydimenziós ital, ami kiváló nyári frissítő lehet, de a hosszú téli éjszakák átbeszélgetéséhez nem ezt választanám.

Lecsengés:

Az eddig rejtegetett füstös, kesernyés ízek itt szinte mindent elnyomnak. Bár elősejlik némi karamellás édesség is, ha elég sokat szellőztetjük a malt-ot a poharunkban, de leginkább kesernyés, ráadásul nem is az Islay whisky-k érdekes (és finom) módján, hanem annál sokkal agresszívebben.

Összegzés:

Nos, megmondom őszintén, csalódott vagyok. A Gold Label Reserve nem rossz ital, de nem is elég jó ahhoz, hogy pótolja a Green Label kiegyensúlyozott, komplex íz és illat világát. Ehhez sajnos túlságosan egysíkú. Rajongóknak érdekes lehet, a többiek válasszanak inkább egy single malt-ot. Ezért az árért már egész érdekes tételek is kifoghatók.

Adatok:
Név: Johnnie Walker Gold Label Reserve
Érlelési idő: blended
Régió: Skócia

Források:
https://www.johnniewalker.com/en/

Glenfarclas 10 éves, belépő a Speyside-ra...

A Glenfarclas termékeivel már hosszú ideje tart az ismeretségem, hiszen évek óta nézegetem ezeket az italokat a szakboltok polcain, sőt itt-ott kóstoltam is egy-egy pohárkával az évek során, de őszintén megmondva, egyik tétel sem hagyott bennem túl mély nyomot. A boltokban pedig a túl nagy választékának okán kerültem, valamiért nem bízok az olyan whisky-k minőségében, amiből egyidejűleg 10 különböző tételt is a polcokon látok. Tudom, hogy ez egy teljesen értelmetlen előítélet, de még nem tudtam túllépni rajta..

Az utóbbi időben aztán több általam megbízhatónak tartott forrás is elkezdett ódákat zengeni erről a malt-ról, így, amikor az elmúlt héten whisky-t kerestem, amivel meglephetem néhány barátomat, akkor úgy döntöttem, kap egy esélyt egy alapos kóstolásra. Ennek az eredményét olvashatjátok alább.

glenfarclas_10_ok.jpg

Forrás: Internet

A lepárlóról:

A Glenfarclas lepárlót a Highalnd-en, konkrétan a Speyside szívében, a Spey folyó partján találja az erre járó szerencsés utazó, olyan illusztris szomszédsággal együtt, mint az Aberlour, a Cragganmore, vagy éppen a Tormore üzeme. Ember legyen a talpán, aki itt kalandozva „menetből” végig tudja kóstolni az ezen a környéken készített single malt-oknak akár csak a felét is.

Maga az üzem a Skóciában szokásosnak nevezhető utat járta be, valamikor 1797 környékén megalapította Robert Hay, de whisky főzési engedélyt csak 1836-ban váltott. Gondolom az első néhány év(tized)-ben jövedelmezőbbnek tűnt az illegális lepárlás. (Ennek az előnyeit aligha kell magyaráznom senkinek idehaza, hiszen nem nagyon ismerek olyan családot, ahol néhány évvel ezelőttig a babgulyás kedvéért vettek volna kuktát…)

Természetesen a Glenfarclas üzeme is megért néhány tulajdonosváltást, melyek végül a Grant’s család portfóliójába kerülésig vezettek.

A whisky:

A 10 éves, a belépő szint a lepárló termékeihez, azaz ez a legfiatalabb palackozás. A legöregebb momentán a 40 éves. Persze emellett számos, évmegjelölés nélküli kiadást is forgalomba hoztak, mint például a „világ első hordóerejű” single malt-jaként reklámozott 105-öst, vagy a „Family Casks” sorozatot.

Megjelenés:

Mint mindig, most is egy egyedi megjelenésű palackról és díszdobozról beszélhetünk, de mindezzel együtt, szerintem, elég átlagos, amolyan „polcba simuló” külcsínt kapott az ital. Persze a piros alapszínű díszdoboz nem nevezhető hétköznapinak, de nem is ad annyi pluszt, amitől ne siklana át rajta a szem.

A palack inkább tömzsi, mint kecses, nem csúnya, de nem is különösebben szép. Olyan átlagos.

Szín:

Világos, a gyártó szerint „szalma-arany” színű. Hajlamos vagyok egyetérteni velük.

Illat:

Az első, ami eszembe jutott a pohárba dugva az orrom, a meggyes joghurt kissé művi, de ezért kellemes illata. Ez a meggyes alapillat végig megmarad, még a könnyed fűszeresség előkerülése után is. Aki nagyon figyel, az még egy enyhe füstösséget is észrevehet, de a gyümölcsösség szinte teljesen elnyomja ezt az érzetet.

Íz:

Itt már inkább aszalt gyümölcsökké mélyülnek az illatában tapasztalt aromák és megerősödik a fűszeresség. A vanília és a szegfűszeg dominálja az ízeket, kiegészülve némi dohányra emlékeztető kesernyésséggel és fahéjas szárazsággal. Harmonikus, könnyed ízekkel operál a párlat.

Lecsengés:

Ebben a tulajdonságában is inkább a könnyedség a jellemző, bár meglepően hosszas lecsengést érezhetünk a kortyolás után. Itt már inkább csak a fűszeresség érzete a jellemző.

Összegezve:

Nos, nem ez a malt lesz az, ami miatt rajongóvá válik valaki, de első kóstolásra abszolút alkalmas, akár hölgyismerősöknek is, hiszen könnyű, de mégis mutatja a single maltokra jellemző összetett ízeket és finomságot. Alapvetően ajánlott ital, ami jó kísérője lehet egy baráti beszélgetésnek egy nyári estén, azaz kellemesen kortyolgatható, de nem igényel különösebb figyelmet.

Adatok:
Név: Glenfarclas
Érlelési idő: 10 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfarclas.co.uk/en/
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, whisky

Black Bull Kyloe, a dühös bika

Mivel régen kalandoztam már a keverék whisky-k világában így, amikor ehhez a cikkhez kerestem tesztalanyt a szokásommal ellentétben a blended whisky-ket tartalmazó polcon is körülnéztem. A Black Bull pedig szinte az első pillanatban megragadta a tekintetemet, hiszen messze nem tekinthető átlagosnak az, ha egy palack skót whisky-ről egy szőrös, fekete és szemmel láthatóan dühös bika néz szembe velünk. Ez pedig elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy ne is gondolkodjak tovább, csak levegyem a polcról és megkóstoljam. Már csak a saját biztonságom érdekében is…

black_bull.jpg

Forrás: Internet 

Maga a lepárló, - mondhatni, szokás szerint-, szép hosszú történelemre tekinthet vissza, hiszen az első bikák 1864-ben jelentek meg a boltok polcain először Skóciában, majd az évek alatt csendben terjeszkedve egész Európában (kb. 1897), majd az alkoholtilalom visszavonása után 1933-ban az Egyesült államokban is.

Arról, hogy a közönség, hogy fogadta az italt talán elég annyi adat, hogy 1974-re, csak az USA-ban 80.000 palackot értékesítettek évente.

A lepárló 2001 óta a Duncan Taylor független lepárló tulajdonában van, olyan neves és sikeres márkák társaságában, mint például a The Octave, a The Big Smoke, vagy éppen a Whisky Galore…

Duncan Taylor & Company eredetileg Glasgow-ban került megalapításra és a kezdetek kezdetén hordó kereskedéssel és közvetítéssel foglalkozott a lepárlók részére. Az alapítók eredeti szándéka az volt, hogy a legjobb Skót lepárlókat a legjobb minőségű hordókkal lássák el és ezt a filozófiát követték az a palackozóvá alakulásukkor is, amikor a Speyside költözve úgy döntöttek, hogy felhagynak a közvetítői munkával és saját márkák fejlesztésével és whisky forgalmazással kezdenek foglalkozni.

Napjainkban a Duncan Taylor Scotch Whisky Limited rendelkezik a legnagyobb hordógyűjteménnyel, melyben igazán ritka whisky-s hordók is szép számmal megtalálhatóak, ami biztató tény a rajongók számára is, hiszen ki tudja mikor és mire is használnak egyet-egyet ezekből a ritkaságokból.

A palackozó termékeinek minőségét az elnyert díjak sokasága is jól jellemzi, hiszen több jelentős versenyen is komoly helyezéseket értek el a termékeik és természetesen a Black Bull sorozat is, A Kyloe kiadás egyebek mellett magáénak tudhatja az IWSC bronze érmét és a San Francisco Spirit Competiton ezüst medálját.

A whisky

A legszembeötlőbb tulajdonsága a címkén szereplő kép mellett az ereje, hiszen még a whisky között is ritkaságszámba megy az olyan tétel, amit 50%-an palackoznak. A keverék magas malátawhisky tartalommal bír és hűtve szűrés nélkül kerül az üvegbe.

Megjelenés:

A fentiekben már említett bika képe egy egyszerű, de mégis formás palackot díszít, amin a névhez méltóan a fekete színek dominálnak, ettől eltérést csak a címke alján lévő információs sávon találunk, ahol a lepárlóhoz és a kiadáshoz kapcsolódó minimális adatok kaptak helyet.

A whisky színe inkább világos, rezes, megtévesztően könnyű ital képzetét kelti.

Illat:

Könnyed, de mégis sűrű karamellás, tejeskávé illatok szállnak fel a pohárból az első pillanatokban, amiket pörkölt mogyoróra emlékeztető aromák kísérnek. Némi levegőzés után kibomlanak gyümölcsösebb, főként savanyú körtére és citrusokra emlékeztető illatok is, de érdekes módon alkoholt dominánsan nem, csak a háttérbe megbújva érzünk.

Íz:

Nos, itt már megérkezik az erő is, hiszen a korty lenyelése után rögtön betölti a szájüreget egy határozott csípősség, ami bár lágyan, de végig érezhetően magrarad a nyelőcsőben is. (Szerencsére azért ez még nagyon messze van a „nagyfater házi szilvájától”.) Viszont a csípés mellett határozottan mazsolás, aszalt szilvás, kissé égett ízeket produkál az ital, ami nem csak érdekessé teszi, de provokálja is az újabb és újabb kortyolást.

Lecsengés:

Közepesen hosszú, de eleinte elég erőteljes utóízt kapunk, amiben újfent megjelennek az enyhén füstre, vagy még inkább égett fára emlékeztető aromák. Emellett egészen enyhe vaníliás és karamelles ízeket is felmutat a lecsengés. Szerintem kifejezetten finomra sikerült ez a része az italnak.

A whisky erejére való tekintettel kipróbáltam néhány csepp víz hozzáadásával is, de sok értelmét nem látom a hígításnak. Persze az erősségen enyhít valamelyest, de az ital minőségén, komplexitásán sokat ront, vizezve inkább már egy átlagos bourbonra emlékeztet, mind ízében, mind illatában. Viszont ha borbon-t akar valaki inni az vegyen bourbon. Ha pedig túl erősnek tartja a Black Bull-t, akkor szintén szép számmal talál könnyebb tételeket a whisky-k között.Szóval nem érdemes "elrontani".

Összegezve:

Nos, a bikaszelídítés férfias játék és ez a whisky is férfias ital. Kipróbálását csak azoknak merem ajánlani, akik tisztában vannak azzal, hogy mit csinálnak, mert ez nem a whisky-zés belépő szintje. Ha azonban szereted az összetett, markáns italokat és nem ijedsz meg az erősségétől, akkor a maga nemében páratlan élményt szerezhetsz kóstolgatás közben.

Adatok:
Név: Black Bull Kyloe
Érlelési idő: blended
Régió: Skócia
Palackozó: Black Bull Whisky (Duncan Taylor Scotch Whisky Limited)

Forrás:
http://www.blackbullwhisky.com/

Random-trip: Highland Park Svein és Cragganmore 12

Ha az ember egy jól ellátott helyen whiskyzik, nem mindig van kedve tematikusan összeválogatni az aznap kóstolandó párlatokat, pláne, ha ez az alkalom jó barátok körében találja. Ezúttal a Caledoniában sikerült egy kellemeset szemezgetni, ebből válogattam össze nektek egy jó hosszú utazásnyit.

Highland Park Svein

Forrás: Whiskey For Everyone

A Highland Park Skócia egyik legészakibb lepárlója, Orkney szigetéről, amely számos szálon kötődik a viking történelemhez és mondavilághoz. A Highland Park ezen történelmi múltat aprópénzre váltva elkezdte a kormegjelölés nélküli whiskyjeit különféle viking istenekről és neves harcosokról elnevezni. 

A kormegjelölés nélküli single-malt whskyk egyre jobban terjednek, de szerencsére az évszámok hiánya nem jelenti egyúttal a minőség leromlását. Aki picit is ismeri a Highland Park lepárlót, annak talán nem lövöm le a poént, hogy a Sveinnek, a márka Warrior Series sorozatának legköltséghatékonyabb darabjának sincs ebből a szempontból szégyellnivalója.

Illat

Meg kell mondjam, vegyesek az érzelmeim: egyszerre jelenik meg a felföldi párlatokra jellemző komplexitás és nyomokban az olcsó blended-ekre jellemző acetonillat. Aki ez utóbbitól képes elvonatkoztatni, komplex, karamellás-citrusos gyümölcsaromában lelheti örömét, és a szigeti whiskyken érezhető tengeri tőzegességet is megtalálja benne. Fél pont.

Íz

A tőzeg lesújt. Csípős, fűszeres ízhatással mar a nyálkahártyába az ital, közel sem kellemetlenül, bár elég erősen ahhoz, hogy elvesszenek benne az érdesség mögött megbúvó finom részletek. Forró torokhatás, erős füst. Aki az ilyesmit szereti, annak - gondolom - egy pont.

Lecsengés

Eddig nem az én világom, de ha kitisztul a torkunkban meggyűlt korom, nagyon érdekes zöldséges és virágos-füves aromák szabadulnak fel, valahogy úgy, ahogy a természet visszahódítja a leégett tarlót. Némi édeskés karamella érkezik végül, visszaidézve az illata által okozott egyik első érzetet. Kellően izgis, hogy megszavazzam neki az egy pontot.

Összegzés

Ízléstől függően kettő-kettő és fél pont, ami a kategóriában megszerezhető háromhoz képest szép eredmény. (Lehet, hogy be kellene vezetnünk a pontrendszert?) Tamás, kóstold meg, te szereted az ilyen füstöset, és sürgősen szerezzük be a széria többi darabját is, jó, plíz?

Cragganmore 12 Year Old

Forrás: The Whisky Exchange

Biztosra mentem, és egy Speyside-ival fejeztem be a kocsmázást. Érdekelt, mit tud az a márka, amelynek a 15 éves verziója a kedvenc blended malt-omat is alkotta (amíg volt belőle). Nem ez volt a hét legjobb döntése, de ezt azért részletezném picit.

Az illata

...Speysidei whiskyhez képest meglepően sós, már-már tengerízű volt, olyannyira, hogy az eredetét illetően is elbizonytalanodtam kissé. A következő pillanatban aztán megérkezik a vaníliás gabona, és a leheletnyi, kissé savanykás körtearoma. Az eddigiek alapján ígéretes, komplex italra számítottam, azonban...

az íze

...rögtön visszarántott a valóságba. Tipikus Speyside-i aromákat éreztem, a gazdag illatvilágból némi kesernyés körte maradt csupán.

A lecsengése

...ezek után már nem szolgált különösebb meglepetéssel. Az ízben felfedezett kesernyésség a lecsengésben is tovább él, enyhe: bár nem kellemetlen tőzeges fűízt érzek, minimális gyümölcsösséggel fűszerezve. Alapvetően semmi extra, egyszerűen csak finom, ahogy azt a régió hasonló termékeitől már megszokhattuk.

Összességében tehát

...egyre inkább azt látom, hogy ha kóstoltál egy alsó-középkategóriás Speyside-i single-maltot, kóstoltad az összeset, és a kicsit is haladó whisky-ínyencek a betevő izgalmat más, északabbra-nyugatabbra fekvő régiókban fogják megtalálni. 

Semmiképpen ne gondoljátok persze azt, hogy a 12 éves Cragganmore egy rossz whisky! Egyáltalán nem erről van szó, de újdonságot, izgalmakat ne várjatok tőle. Tudja, amit kell: bármilyen baráti társaságba bevihető, letisztult ízvilágú, kellemes ital, amely méltán kapott helyet a Diageo Classic Malts sorozatában. 

A whisky készítés titkai: A víz

A whisky készítésről szóló sorozatunkban kitértünk már a hordókra, a malátázásra és az éghajlat szerepére is, de foglalkoztunk a kedvenc italunk ízére hatást gyakorló összetevőkkel is. Viszont kimaradt eddig az ital egyik, ha nem a legfontosabb összetevője, a víz.

Eme hiányosságunkat most pótoljuk. A cikkből megismerhetitek mindazokat a tényezőket, ami azt befolyásolják, hogy hol, milyen vizet használnak a lepárlók, és hogy ez a víz mit ad hozzá a kedvencünk karakteréhez.

abhainn_an_loch_bhig_ok.jpg

Forrás: Mick Garratt Abhainn an Loch Bhig

Azt talán nem is kell külön kiemelni, hogy mennyire fontos a víz a whisky (és minden más ital) gyártáságban. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy minden lepárló saját vízforrással kell, hogy rendelkezzen, ami egész évben egyenletes mennyiségű és minőségű vízzel látja el az üzemet. Ez pedig fontosabb, mint gondolnánk, mert jelentősége nem csak abban rejlik, hogy legyen mivel beállítani a whisky alkoholfokát.

Egy kis geológia…

Azt, hogy milyen víz áll rendelkezésre az egyes lepárlókban, az adott környék földtani elemei határozzák meg. Hiszen, minél puhább az adott kőzet, amin a víz átfolyik, annál több ásványi anyagot old magába belőle.

A Skót whisky-k sokszínűségének oka is részben a sziget talajának sokszínűségéből ered, hiszen nagyon sokféle kőzet megtalálható errefelé, kezdve a Speyside régió gránit alapzatával, melyben számos ásványi anyag megtalálható, valamint mindig kiemelkedően tiszta és lágy vizet nyerhetnek ezáltal az itteni lepárlók. De akad itt a homoköveken átszivárgó kemény víz is, mely sokkal több ásványi anyagot hordoz magával, ezáltal pedig fontos szerephez jut például a Glenmorangie jellegzetes karakterének kialakításában is. A Skye sziget vulkanikus kőzetéből eredő patakok pedig a Talisker csípős, tőzeges whisky-ének a jellegét színesítik.

Írországban a bazaltrétegeken átszivárgó kemény víz, amelyet például a Bushmills előállításához használnak, adja meg a helyi whisky-k jellegzetes ízét. De itt is akadnak olyan üzemek, melyek vízfelhasználásukhoz olyan patakokból nyerik a vizet, ami inkább homokköves rétegeken halad át, mint például a Jameson, ami a Dungourney folyóból vételez vizet.

Az észak-amerikai Kentucky-ban azonban a valaha arrafelé fodrozódó sekély tenger által maga után hagyott mészköves talaj a meghatározó. Az itteni, magas kalcium tartalmú víz nemcsak a végtermék ízéért felel, de már az erjesztés során kifejti jótékony hatását.

Kemény víz, lágy víz:

Vízkeménységnek, a vízben oldódott ásványi anyagok (kalcium és magnézium) mennyiségét nevezzük, mely befolyással van a víz minőségére és annak lehetséges felhasználási módjaira is, de befolyásolja a víz egészségügyi minőségét is. (Meg a mosógépek élet tartamát is, de ez most nem tartozik a tárgyhoz.)

Áztatás ás forrázás

Az áztatás és a forrázás az első két olyan lépcsőfok a whisky készítésében, amikor a gabona vízzel találkozik, ami jól mutatja, hogy mennyire meghatározó ez a komponens, már a gyártás korai szakaszában is.

A víz kalciumtartalma az erjedési folyamatban is fontos szerepet játszik, hiszen komoly befolyással van az művelet sebességére és az itt megszülető ízre. A lágy vizek siettetik az erjedési folyamatot, növelve a cukortermelés hatékonyságát. A kemény víz a Kentucky bourbon esetében a legmeghatározóbb, mert az itt használt speciális élesztőfajtával együtt, alapvetően befolyásolják az elkészült ital ízvilágát.

Műveleti víz:

A whisky készítés során először az áztatás során adnak vizet a gabonához, legközelebb pedig a malátázott árpa leforrázásakor. Az ezekben a fázisokban használt vizet nevezik műveleti víznek.

Lepárlás és érlelés

Bár a lepárlásban az alkohol jellemzői jutnak elsődleges szerephez, mégis fontos tényező itt is a víz, mert az üstökben egy nagyon összetett kölcsönhatás alakul ki ennek a folyamatnak a során. A folyamatban az alkohol tartalma folyamatosan nő, majd a csúcspontját elérve csökkeni kezd, azaz megváltozik az alkohol-víz aránya, mely itt is befolyásolja a készülő whisky ízét. A lefőtt whisky-knek általában 30-40%-át teszik ki a víz.

A lepárlás cseppfolyósító szakaszában is szerephez jut a víz, hiszen a csőkígyót szintén ez hűti. Itt a víz hőmérséklete az, ami elsődleges fontosságú.

A párlatok alkoholfokát az úgynevezett hígítóvízzel való elegyítéssel állítják be még az érlelés megkezdése előtt az optimális értékre, melyet az egyes lepárlómesterek határoznak meg. Véleményük szerint ha erősebb ital kerül a hordókba az elnyújthatja az érlelési folyamatot. A párlat víztartalma azt is befolyásolja, hogy az érlelés során az ital milyen mennyiségű a hordóból kioldódó íz és illatanyagot tud magába olvasztani.

Palackozás

Az iparágban bevett szabvány szerint palackozáskor ion-, vagy PH semleges (magyarán kb. dessztilált) vizet használnak a kívánt alkoholfok beállítása érdekében. Ez a víz nem befolyásolja az érlelés során kialakult aromákat és ízeket, csupán kiemeli ezeket a karakterjegyeket. Ha nem ilyet használnának, akkor félő lenne, hogy a víz kalciumtartalma idővel kicsapódik az italban és fehéres üledék formájában a palack aljára rakódna.

Befejezésül 

Nos, a mai leckénk itt véget ért. Mint, ahogyan soha, most sem törekedtünk tudományos alaposságra, csak érthetőségre. De azt azért reméljük, hogy mindannyian jól szórakoztatok olvasás közben.

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Glenfiddich 21 yo Gran Reserva, a luxus kategória

A 21 éves Glenfiddich-et szintén a whisky kóstolón ismerhettük meg és ez az utolsó tétel, amiről még nem jelent meg cikk az oldalunkon. Ez a kiadás már egyértelműen a luxus kategóriába tartozó ital, melyet minőségével, megjelenésével és árával is jelez, mi pedig, már csak ez utóbbi tényező miatt is igen hálásak vagyunk, hogy megkóstolhattuk. Az pedig, hogy még igen, igen finom is, nos az, ahogy mondani szokás, már csak a hab, a tortán.

glen_21_ok.jpg

Forrás:Auction catawiki

Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy azok a whisky-k, melynek csomagolásán a 21 éves kormegjelölés látható, mind remek italok. Az érettségnek ezen a szintjén már messze elszakadunk a hétköznapi finomságtól és elindulunk az ízek olyan komplexitása, különlegessége felé, ami jóval túlmutat azokon a whisky-ken, amivel anno megkezdtük ennek a világnak a megismerését.

Azon pedig, hogy a 21 éves single maltok mennyivel jobbak, érdekesebbek, vagy éppen különlegesebbek, mint ugyanezen párlatok 18 éves kiadásai, lehet vitatkozni. Ha egy olyan esetről van szó, ahol semmi már nem különbözteti meg a két whisky-t mint az a plusz három év ugyanabban a hordóban, akkor időnként még egyet is értek abban, hogy talán nem olyan szignifikáns a különbség.

A Glenfiddich viszont nem csak az évek számában különbözik a fiatalabb kortársaitól, hanem az elkészítés mikéntjében is, hiszen az első- és másodtöltésű bourbonos hordós, és a sherry-s hordós érlelés után még eltölt néhány hónapot a Karib tengerről származó, használt rumos hordókban is, melyek olyan ízkomponensekkel egészítik ki ezt az amúgy is összetett italt, amit máshol nemigen érezhetünk.

A gyártóaz ital „felélesztőjeként” jellemzi ezt a kis, -palackozás előtti-, kitérőt a rumos hordóban és bizton állíthatjuk, hogy igazuk is van. Ez az utóérlelés olyan komplex íz és illatanyagokkal gazdagított a cikkben tárgyalt whisky-t, amit nem tudom, honnan máshonnan lehetne még belecsempészni, főképp ilyen gazdagságban és harmóniában.

De lássuk is, hogy konkrétan miről is áradozok itt Nektek:

Megjelenés:

Elegáns, azon a módon, ahogyan ezt a szót az angol arisztokrácia fénykorában megtestesítette. Sötét színek, apró minták és abszolút egyedi tervezés jellemzi mind a díszdobozt, mind pedig a palackot, ami bár egyértelműen hasonlít a sorozat többi darabjára, de mégis különbözik annyira, hogy már itt is jelezze, hogy itt valami extrával állunk szembe.

Szín:

Ebből a szempontból a 18 éves kiadásra hasonlít leginkább, de mégis más egy kissé, ezt is sötétbarnás, gesztenyés árnyalatok jellemzik, de mindemellett akad benne egyfajta óaranyat és borostyánt idéző csillogás is, ami jól harmonizál a doboz és a palack arany felirataival. Már a megjelenésével is felébreszti az emberben az „akarom” vágyat.

Illat:

Nagyon masszív, némileg mellbevágóan erős illatokkal találkozhatunk a poharat az orrunkhoz közelítve. Éppen olyan ebből a szempontból, mint egy komoly óbor, kissé fanyar, rengeteg érett gyümölcs illatát árasztja magából ez az aroma. Elsőre szinte szétválogathatatlanul sok mindet érezhetünk ki belőle, de némi levegőzés után szépen sorban elkülöníthetővé vállnak az almára, narancsra, a barackos joghurtra és banánra emlékeztető illatok, de érezhetővé válik a méz  és a karamell édessége is. Kissé olyan, mintha egy nagyon érett lédús gyümölcsökkel teli tál illatát éreznénk.

Íz:

Az illathoz képest könnyedebb, de még mindig nagyon gazdag ízek ölelik körbe a szánkat az első kortyot követően. A korának megfelelően olajos whisky, mely hamar bevonja a szánk egészét. Komplex, de kiegyensúlyozott ízeket érezhetünk, melyekben megjelenik a tölgyfa aromája éppen úgy, mint a tejkaramella és a füge, a banán és az narancs édessége is.

Lecsengés:

Hosszas, és mély nyomokat hagy maga után. Itt továbbra is a gyümölcsök és a tölgyes jegyek dominálnak, de nem tűnik el az édesség sem nyomtalanul, inkább csak beleolvad valami fanyarabb, töményebb ízben, mint amit egy erős, fűszeres forró csokoládéban is érezhetünk.

Összegzés:

Azzal, hogy ez egy karakteres és remek ital, nem mondanék túl sokat. Így inkább csak azt mondanám, hogy ha valahol sikerül hozzájutnotok, akkor semmiképpen ne hagyjátok ki! Lassan kóstolgassátok, adjatok elég időt minden korty kiélvezéséhez. Korra, nemre tekintet nélkül, mindenkinek ajánlom, mert igazi különlegesség, a hasonló korú whisky-k között is.

Adatok:
Név: Glenfiddich 21
Érlelési idő: 21 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfiddich.com/collection/core-range/21-year-old/

süti beállítások módosítása