Agárd egy igazán fura kis város… Számomra kedves hely, mert közeli és fontos barátaim élnek arrafelé, mi több a tündéri keresztlányom is. Ők azt mondják Agárd világváros, amit én mindig csendes mosollyal hallgattam, mint a patriotizmus minden, - némileg túlzó -, megnyilvánulását. Aztán, hazánkban másodikként itt gyártottak értékelhető single malt whisky-t. Ez elmélázva pedig azt kell mondjam, Agárd talán tényleg világváros, vagy legalább is nagy léptekkel közelít afelé…

Forrás: Magányos Maláta

Nem meglepő módon a whisky itt is egy pálinkafőzdében készült, éppen úgy, mint a Békési Single Barrel  esetében. Ez persze valójában egy kifejezetten jó ajánlólevél, hiszen ahol minőségi gyümölcspárlatokat tudnak előállítani, ott alighanem a malátával is tudnak mit kezdeni és hogy ez mennyire így van, azt az alábbiakban elolvashatjátok.

A lepárló

Az Agárdi pálinkafőzde nem tartozik a túl hosszú múltra visszatekintő műhelyek közé, hiszen mindössze 2002-ben alapították. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a termékeiket is valamiféle kiforratlan, belépő szintű italoknak lehet tekinteni, sőt. A válogatott minőségű gyümölcsök, a szakértelem és a kisszériás előállítás mind-mind a magas minőség iránti elkötelezettséget mutatja, ami a szakma és a vásárlók pozitív visszajelzései is megerősítenek.

A whisky

A pálinka főzésében tapasztalható professzionalista hozzáállás az itt készült whisky-nek is a sajátja természetesen. Az alapanyagul szolgáló malátát Angliából rendeleték, melynek egyharmada füstölt, kétharmada füstöletlen volt. A mindössze két hordónyi malt az első kilenc évét új készítésű zempléni tölgyfahordóban töltötte, az utolsó hármat pedig olyan fiatal hordókban, amiben előtte 6 puttonyos aszút készítettek. Az elkészült párlatból mindösszesen 1200 palacknyi került forgalomba.

Külső

Az Agárdi whisky egy elegáns díszdobozban vehető kézbe a megfelelő kereskedésekben. A fekete, kellemes tapintású doboz minimális díszítéssel bír, mindössze az főzde neve és képe, valamint a címe található itt, kiforrott tipográfiával, arany színekben.

A palack maga engem erősen emlékeztet a Békési single maltra, bár közel sem ugyanolyan, de eléggé hasonlít ahhoz, hogy felmerüljön a gyanú, hogy esetleg ugyanazt a tervező irodát használták mindketten. De ez igazából mindegy is, hiszen a palack és a rajta lévő címkék összességében profi munkák, amikben valóban el lehet gyönyörködni, ha valaki fogékony a letisztult design iránt.

A párlat színe telt barnás, vöröses, kifejezetten meleg őszi színekben játszik.

Illat

Az első pillanatban meglepően édes, karamellás, vaníliás, kissé kávés csokoládés, amit hamarosan gyümölcsös illatok nyomnak el, onnantól kifejezetten szilvás aromák borítják be a orrunkat, azzal a fajta karakterek, némileg csípős szilvaillattal, a nagymamák kertjének és a lekvárjának a sajátossága a mai napig.

Íz

Belekortyolva rögtön kitölti a szájüreg egészét, kissé meg is csípve a szájpadlást itt ott. Az eddigi édesség itt eltűnik és inkább egyfajta fás szárazság érezhető benne. Kissé agresszív whisky ez, ami az első kortyban sem játssza meg magát, csíp, harap, de szerencsére külsérelmi nyomok nélkül. Koncentrálva helyenként megérezhető benne a füstöltölt maláta enyhén kesernyés íze is néhány pillanatig.

Lecsengés

Piros mogyorós! Egyenesen a kora nyolcvanas évekből! Ha valakinek ez nem mondana semmit, azok kóstolják meg most ezt a csokit és a jelenlegi ízéhez adjanak hozzá némi nyersességet és egy kevés avas mogyoró ízt. Maga a lecsengés közepesen hosszú, és közepesen intenzív.

Összegezve

Az Agárdi whisky egy karakteres párlat. Kóstolásra abszolút érdemes és nem csak a lokálpatrióták számára. Mindettől függetlenül én még kissé nyersnek érzem, de ez a tulajdonsága még változhat a későbbi kiadásokban.

Az egyetlen igazi hátulütőjének az árát érzem. Destillata győzelem ide vagy oda, szerintem az árképzés így is magasabb lett az ital valós értékénél.

Adatok:
Név: Agárdi Whisky
Érlelési idő: 12 év
Régió: Agárd

Források:
http://www.agardi.hu/webshop/hu/141-agardi-whisky-05-l-5999545371216.html
http://agardi.hu/main.php

Bár nincs semmi közöm ehhez a whisky-hez, azok kívül, hogy lelkes fogyasztója vagyok, mégis némi büszkeséggel gondolok rá, hiszen mégis csak egy magyar single malt! Nem hiszem, hogy van olyan whisky rajongó hazánkfia, akiknek ez ne dobogtatná meg a szívét.

Forrás: Magányos Maláta

2014-ben a Budai Pálinka- és Kolbászfesztiválon debütált ez a single malt, melyet Békés megyében, Békés városában készített Békési Zoltán. (Nos, békében errefelé nincs itt hiány az biztos!)

A lepárló, avagy a pálinkafőzde…

A Békési család 1984-ben alapította meg a nevüket viselő pálinkafőzdét, mely azóta is üzemel és túlzás nélkül állítható, hogy remek eredményeket mutat fel. A termékeik talán nem annyira ismertek a nagyközönségnek, mint a piacokat elárasztó „kommersz” márkák, de a pálinkáért rajongók körében ismert és elismert márkanév a Békési.

Ezt az elismertséget tette „kockára” az ifjabb családtag akkor, amikor úgy döntött, hogy valahol a pincében jól elrejtett hordókban whisky-t kezd érlelni. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora bátorság is kellett ehhez, hiszen, - kis túlzással-, amikor bekerül a hordókba ez a párlat, akkor még csak reménykedhet a főzőmester, hogy majd 12 év múlva valami olyasmi kerül elő belőle, ami legalább iható. Ez a tény persze sokkal kisebb gondot okoz a skót, ír, amerikai lepárlókban, hiszen náluk néhány elrontott hordó, nem túl nagy gondo, legfeljebb abban az évben kevesebb palack kerül ki tőlük és ennyi.

Itthon viszont nem kis kockázat ennyire előre tervezni egy vadonat új termékkel, de itt szerencsére bejött a dolog, azaz a szakmai tudás és tapasztalat legyőzött minden akadályt.

A whisky

Megjelenés:

A díszboz szerintem abszolút szépre sikeredett. a fehér alapszín, amit némi patinás árnyalat keretez,jól kiemeli az italt többi whisky közül. Elől csak minimális információt kapunk, azonban a doboz hátsó oldalán már részletesebb leírást találunk arról, hogy mit is várhatunk a belül levő párlattól. Itt szerepel a készítő rövid vallomása is, ami meglepően bensőséges hangulatot sugároz az olvasása közben.

A palack tervezésénél is követték a single malt-oknál tradicionális egyediséget. A zömök, de valahogy mégis karcsúnak ható üveg méltó a versenytársaihoz.

Címke:

Bár én inkább a letisztult, már-már minimalista dizájn kedvelője vagyok és a Békési címkéje minden, csak nem ez, mégis ez a kedvenc részem a whisky megjelenésében. Ennek az oka pedig abban rejlik, hogy bár tényleg rengeteg információt kapunk a címkét nézegetve, a rajta szereplő kézírásos részek, amiben megismerkedhetünk az ital hordóba kerülésének és onnan kikerülésének dátumával, valamint a hordó és a palack számával, valahogy mégis adnak egyfajta bizalmas hangulatot az egésznek és ezt kevés más whisky-nél lehet megtapasztalni, azt garantálom.

Szín:

Inkább a barnás, telt, konyakokra emlékeztető árnyalatú. A whisky-k közül inkább a japán malt-ok színárnyalatára hasonlít. A készítő szerint dohány és gesztenye árnyalatok keveredése alkotja ezt a színt, ami igaz is lehet.

Illat:

Elsőként némi fás aroma támadja meg az orrunkat, ami azonban gyorsan átadja a helyét a szőlős, mazsolás, kissé fügés, édes illatoknak. Engem azokra az időkre emlékeztet, amikor ősszel a család szőlőjében szüreteltünk. A kissé csípős levegő, az édeskés illatok, a pince száraz dohos illata mind-mind megtalálható ebben a malt-ban. Még némi nagyon-nagyon enyhe tőzeges felhangot is kiérezhetünk, ha elég sokáig illatoljuk.

Íz:

Meglepően sűrű érzetet kelt a szájban. Itt is inkább az édesség (karamell) a domináns, de itt már felfedezhetünk szárazabb erőseben fás jellegeket is. A fás karakterek mellett borra emlékeztető komponensek is megjelennek, amolyan igazi száraz, telt ízek, amiket az idősebb borokban fedezhetünk fel.

Lecsengés:

Sűrű, hosszú, alkalmanként nyelvzsibbasztóan alkoholos, de mégis inkább gyümölcsös utóízű a whisky. itt újra feltűnik a tőzeg kesernyés, füstös aromája, de újfent nem bántóan, csak amolyan emlékeztetőként.

Összegzés:

Ha szereted a singel maltokat, akkor kötelező tétel. Ezen szerintem nincs mit ragozni. Ha inkább blended párti valaki, akkor is csak ajánlani fogom, hiszen egy teljesen új íz világgal lehet találkozni az italban, ami ráadásképpen igazén könnyed, de mégis komplex, összetett ital, ami a típus össze pozitívumát felmutatja.

Adatok:
Név: Békési Single Barrel
Érlelési idő: 12 év
Régió: Békés megye, Magyarország

Források, linkek:
http://www.palinkarium.hu/termek/56/whisky.html#.VqDYy5rhBdI

Úgy gondolom, hogy az az állítás, hogy a blog szerzői kedvelik az Ír whisky-ket (is), az senkit nem fog meglepetésként érni. Legalább is azokat biztosan nem, akik több-kevesebb rendszerességgel olvassák az írásainkat.Több cikket is szenteltünk már a Smaragd sziget párlatainak, történetének, de még mindig bőven akad megismerni és kóstolni való arrafelé, így újabb és újabb cikkek várhatóak a témában.

A mai tesztünk anyaga A Teeling Small Batch egy független ír lepárló a Teeling Whisky Co. zászlóshajója.

Forrás: Magányos Maláta

Be kell vallanom, hogy egy régi tartozásomat teljesítem ezzel az írással, hiszen, akik olvasták a tavalyi év októberében megjelent helyajánlónkat, azok már találkozhattak ennek az ital nevével.

A lepárló

A Teeling család 1782-ben keltette életre a Teeling whiskey-t, ekkor alapította az eleinte kézműves módszerekkel dolgozó lepárlót Dublin-ban. Szóval akárhogy is nézzük, nagyjából 230 éves tapasztalattal rendelkeznek a lepárlás terén. Azaz azok közé az üzemek közé tartoznak, amelyek túlélték az Ír lepárlókat sorban érő csapásokat, mint az USA-beli felvevőpiac összeomlása az 1900-as évek elején, vagy éppen a brit embargót. Ez pedig már önmagában is csoda egy független, mondhatni családi lepárló esetében.

Sőt, 2015 tavaszán új üzemet is nyitott Dublinban (125 év után az elsőt) a család új generációjának két tagja Jack és Stephen Teeling.

Ilyen örökséggel a háta mögött nem is csoda, hogy a szakértők és a piac is nagyra értékeli a Teeling whiskey-ket, amit jól mutat az a tény is, hogy az elmúlt években több, mint 70 (!) díjat nyertek ezek a párlatok kifejezetten rangos versenyeken. Az írásunk témáját képző Small batch például 2015-ben dupla aranyérmet nyert a San Francisco World Spirit Competition-on, így ez lett ebben az évben a legjobb ír blended whiskey.

A whiskey

Mi is az a small batch?

Röviden, az ilyen jelöléssel ellátott italokat kis adagokban palackozzák, egyszerre mindig csak egy-egy hordót kiadva.

A Teeling Small Batch pedig egy magas maláta tartalommal bíró, első töltésű bourbonos hordókban érlelt és rumos hordókban érlelve befejezett ital.

Megjelenés:

Van benne valami régies. Talán a feketének látszó (de valójában sötétzöldes) palack kelti ezt a hatást. Igazából nem tudom, de egészen egyszerűen a palack formája és az egész megjelenése azt sugallja, hogy pont ugyanilyen volt az a whiskey is, amit az ír melósok bontottak meg egy nehéz nap végén a kocsmában  az 1800-as években is.

Szóval egy igen hangulatos megjelenése van a párlatnak. Emellett, abszolút kézbeillően zömök az üveg, de a karcsú nyakrész még is ad hozzá némi eleganciát.

A címkék is a régies hatást sugározzák, az egyszerű fekete és aranyszínű feliratok, a lepárló jelképe a főnix mintája, mind ezt erősíti. Emellett persze rengeteg információt is kapunk a címkéket olvasgatva, mind a whiskey-ről, mind pedig a lepárlóról.

A sötét üvegtől eltérően az ital színe egészen világos, enyhén sárgás, mint a tavaszi napsütés. Ez egyébként a hosszabb ideig történő bourbon-os hordós érlelésnek köszönhető.

Illat:

Könnyű, tiszta egészen csekély mértékben alkoholos, ellenben a blended whiskey-knél megszokottal. Inkább gyümölcsös, virágos aromák fedezhetőek fel benne, mint a narancs, az alma, de némi vaníliásság is tetten érhető

Íz:

Az első kortyra a fahéj száraz csípőssége jellemző, ami szinte mindent elnyom. De miután megnyugszanak az ízlelőbimbóink előkerülnek a további ízek is, mint a citromos pudingra emlékeztető édesség, kevés fűszeres és szárított gyógynövényes csípős, fás íz is. Mindezt pedig egy krémes, sűrű érzet keretezi, ami egyáltalán nem hasonlít semmilyen más keverék whiskey-re.

Lecsengés:

Közepesen hosszú, erős lecsengést produkál, amiben újra előkerülnek az eddig jellemző jegyek, mint a fahéj, vagy éppen a fás, gyógynövényes ízek. A nyelvgyöknél pedig egy egészen enyhe füstös-tőzeges keserűség is érezhető.

Összegzés:

Az nem vitás, hogy ez a whiskey kiemelkedik a többi blended közül, mind a komplexitásával, mind pedig a kiforrott, kerek, jól kiegyensúlyozott ízeivel. Így aztán nyugodt szívvel merem ajánlani a single malt rajongóknak is, hiszen szinte minden megvan benne, ami miatt a single malt-okat kedveljük, azaz illatban és ízben is méltó párjuk lehet.

Az ajánlása mellett szól az a tény is, hogy viszonylag könnyen beszerezhető, akár csak egy rövid kóstolásra is (lsd. Publin), de akár akkor is, ha egy teljes palackkal, akarunk hazavinni belőle. Az ára a blended-ek között vizsgálva kb. közepes, a single malt-ok szemszögéből nézve viszont kifejezetten olcsó.

Adatok:
Név: Teeling Small Batch
Érlelési idő:
Régió: Írország

Források, linkek:
http://teelingwhiskey.com/teeling-whiskeys/#whiskey

Lassan a végére érünk a 2015-ös Whisky show-n kóstolt tételeket bemutató sorozatunknak, de ne aggódjatok, azóta is sok-sok új élménnyel gazdagodtunk ezen a téren, szóval nem hagyunk benneteket olvasnivaló nélkül. Még akkor sem, ha a következő show-ra még sajnos várnunk kell néhány hónapot.

Forrás: BenRiach Distillery 

A BenRiach termékek számomra mindig is inkább, egyfajta érdekességként tűntek fel a polcokon, nem pedig olyan whisky-ként, amit feltétlenül (és azonnal) meg akarok kóstolni. Hogy ennek mi volt az oka, azt akkor sem tudnám megmondani, ha megvadult Hamish marhák ugrándoznának a hátamon. Talán, a többihez képest, kissé kevésbé különleges üvegforma, vagy a túl sok felirat? Nos, ha egyszer rájövök, ígérem, hogy elmondom nektek.

Szóval, tény, ami tény, ez a whisky egészen addig kimaradt az életemből, amíg a Whisky Show-n el nem jutottunk Ádámmal abba az állapotba, amikor a „kötelező” körök, már megízlelésre kerültek, azaz jöhettek azok a malt-ok, amiket én csak „ilyet még úgy sem ittam, próbáljuk ki” csoportnak hívok. Ekkor szerencsére a közelünkben termett egy BenRiach pult, így adta magát a dolog… És ennek azóta is kifejezetten örülök.

A lepárló termékei viszonylag széles választékban voltak jelen az eseményen, de én ekkor már a különlegességekre hajtottam, így nem is volt kérdés, hogy a 18 éves verzióból kérek egy adagot.

A lepárló

A lepárlót a Speyside-on, Elgin városának közelében találjuk. Ezt a környéket méltán nevezik a Speyside szívének, ahogyan az az ital palackján is megjelenik, hiszen csak Elgin városka közelében, azaz az itt kanyargó Lossie folyó környékén 8 kisebb-nagyobb lepárló található. Ezek története nagyjából egyforma. Valamikor az 1900 évek környékén megalakították őket és azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal üzemelnek, de sokszor inkább csak már, nagyobb ismertséggel rendelkező whiskykhez állítanak elő alapanyagot.

A BenRiach esetében 1898-as alapításról beszélhetünk, de az első virágzása nem tartott csk néhány rövidke évig, miután gazdasági nehézségek miatt az eredeti tulajdonos John Duff kénytelen volt megválni az üzemtől. Így valójában igazi, tartós működésről, csak 1965-től számolhatunk be.

Persze ezek után is akadt néhány tulajdonos váltás, de a lepárló működött. A 2004-es év tekinthető az igazi újjászületésnek a BenRiach életében, ekkor jelenik meg a „Heart of Speyside” sorozat is, aminek tagja a jelen cikkünkben tárgyalt whisky is.

A whisky

Külcsín:

Nos, ahogyan arra már utaltam is, szerintem ez lehet a gyenge pontja ennek az márkának. Mert, bár a palackja ugyanúgy egyedi, ahogyan a többi single malt-é is, itt valahogy mégsem sikerült igazán hívogató formát találni, legalább is szerintem. Ráadásul a palackokon nekem egy kissé túl sok a címke, túl sok az aranyozás és túl rikítóak a színek. Valahogy az egész túl harsány, így kissé „bazári” benyomást kelt.

Persze az igazsághoz hozzátartozik az a tény is, hogy a 18 éves Latada kiadás egyáltalán nem olyan harsány, sőt, az itt használt sötétzöld árnyalat és a megszokott kerek doboztól eltérő szögletes forma némi, - tagadhatatlan-, eleganciát kölcsönöz az italnak. (Csak sajnos ez nem feltétlenül tűnik fel a harsányan figyelmet követelő „kistestvérei” mellett)

Az ital színe halvány rezes, nekem leginkább gyermekkorom cukros, citromos teájának színárnyalatát idézi fel. (De ez nem baj, mert azóta is szeretem így a teát.)

Illat:  

Édes és füstös egyszerre. Ez pedig egy nagyon érdekes összetett illatot eredményez, ahogy a virágmézes, édes és némileg gyümölcsös (sárgadinnyés) illatot masszívan keretezi egyfajta tavaszi éjszakai tábortűz illat. Érdekes, de egyben nagyon finom illat is, ha valaki kedveli a füstös whisky-ket.

Íz:

Az édesség itt is előtérbe kerül. A füstös, kissé keserű aromák azért megmaradnak, de itt már jobban elnyomja őket az édes, gyümölcsös, fanyar íz, ami talán a madeira hordós utóérlelésnek köszönhető. Kellemesen összetett ízkavalkád, amit a szánkban érzünk kortyolás után, elég változatos, de még jóval belül a könnyen feldolgozhatóság határán.

Lecsengés:

Barátságosan hosszú. A tőzeges ízek itt bontakoznak ki igazán, hiszen a nyelvünk tövében sokáig megmarad a kormos íz, de azért itt is találhatunk édesebb pillanatokat is.

Összegezve:

Csak javasolni tudom. Azaz, ha a közeletekbe kerül, akkor semmiképpen se essetek az előítéletesség hibájába, (mint én anno) hiszen ez egy igazán jó whisky!

Adatok:
Név: BenRiach Latada (Madeira wood finish)
Érlelési idő: 18 év
Régió: Speyside

Források, linkek:
http://www.benriachdistillery.co.uk/BenRiach18YOLatada.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa
Helen Arthur: Whisky, ínyencek kézikönyve

Old Pulteney Single malt scotch whisky, Wick, Scotland

A röpke újévi szünetünkből visszatérve rögtön egy olyan tétellel kezdenénk, ami úgy gondolom minden single malt rajongó szívét megdobogtatja, hiszen ez az a whisky, ami Jim Murray 2012-es Whisky Bibliájában 97,5 pontra értékelt. Ami valljuk be eléggé csábítóvá teszi ezt az italt, még látatlanba is.

Forrás: Internet

A lepárló:

A lepárló története egészen 1826-ig nyúlik vissza, amikor is az addigi zugszeszfőző James Henderson úgy döntött, hogy „napvilágra” lép és legalizálja az üzletét. Ehhez a lépéshez nagyban hozzájárult az a tény, hogy a lepárlónak helyt adó Wick városa akkoriban Európa egyik „hering fővárosa” volt, ahol nyaranta több, mint 1000 (igen, ezer) halászhajó tevékenykedett. Azt pedig mindenki tudja, hogy az egyszeri tengerész, a nap végén, csak egy dolgot szeret jobban egy jó hallevesnél… Az alkoholt. És míg a Karib térség matrózai a rum mellett tették le a voksukat, addig egy igazi skót tengeri medve nem is ihat mást, mint whisky-t.

A rossznyelvek szerint (aki a helyi ministráns volt) a hathetes hering szezon alatt naponta 2275 liter (!) whisky fogyott a kocsmákban. Igen, jól látjátok. (Azaz hat hét alatt 81900 liter, ami kb. 117.000 palack. Döbbenetes szám, nemde?)

Szóval Mr. Henderson nem igazán kockáztatott akkor, amikor lepárlásba fogott, hiszen egy ekkora piac mellett ez tuti üzlet.

Természetesen ez a lepárló sem úszta meg az élet viharait, a heringüzlet összeomlása és a városi alkoholtilalom után bezárt és csak 1959-ben nyitott újra, de az igazi felvirágzásra egészen 1997-ig, amikor is az Inver House tulajdonába kerülve újra single maltokat kezdtek készíteni és forgalmazni. Ma, évente kb. 1 millió liter kiváló malt készül itt.

A whisky:

Külső:

Mint minden single malt whisky esetén, az Old Pulteney esetében is már messziről felismerhető az ital, az üveg egyedi formájának köszönhetően. A designerek itt a lepárló üstök gömbölyded formáit jelenítették meg a palackon, ami vitán felül tetszetős és egyedi.

Az üveg színezetlen és még a címke alapja is átlátszó így szinte akadály nélkül élvezhetjük az illat eredeti színét már kibontás előtt is.

Színezéssel csak a dobozon és az üveg nyakán találkozunk. A lepárló egyes tételeit különböző színekkel is megkülönbözteti, ezek közül a 21 éves kivitelé a sötétzöld lett. A dobozon egy halászhajó szeli a hullámokat, utalva a város és a lepárló történetére is. (Valamint magára az italra is, hogy hogyan, azt a továbbiakban meglátjátok.)

Szín:

Áttetsző, tiszta, mégis teltnek tűnő, enyhén bronzos árnyalatú az ital. Engem még a borostyánra emlékeztet ez a tónus, ami végül is, akár „whisky színnek” is hívhatunk, ha nagyon akarjuk.

Illat:

Telt, valahogy nagyon kerek, letisztult illattal találkozunk, miután megillatoljuk ezt a malt-ot. Némi édes-fanyar gyümölcs aroma érezhető, olyan ’vadkörtés” módon, de a malátacukros édességek fűszeres illata is határozottan bejelentkezik. Alkoholos csípősség csak egészen enyhén érzékelhető, pedig itt is egy 46%-os whisky-ről van szó.

Íz:

Mivel aznap ez már a „tizensokadik” kóstolásom volt, így az első korty inkább csak egyfajta alkoholos, paprikás, borsos csípősséggel kínozta meg az, amúgy is kissé elgyötört ízlelőbimbóimat. A következő azonban már jobban kibomlott a számban, így érezhetővé váltak az édes, malátás-árpás, vaníliás, mézes ízek is, melyek a bourbon és sherry hordós érlelésnek köszönhetőek. Előjött azonban egy enyhén sós, tengervízre emlékeztető aroma is. (Itt utalnék vissza a dobozon látható tengeres-hajós mintára)

Lecsengés:

Hosszú, a kortyolás után még sokáig érezzük a szánkban az enyhén citrusos, fűszeres, sós ízeket némi füstösséggel kiegészülve. Ezek a lecsengés vége felé összeolvadnak egy fanyar, száraz érzetté és lassan elhalványulnak.

Összegezve:

A 21 éves Old Pulteney egy finom, érdekes ital, amely igazi unikum lehet minden whisky rajongónak és nem csak a némileg borsos ára miatt. Komplex ízeivel bármilyen környezetbe megállja a helyét és mivel nem tekinthető általánosan ismert márkának (legalább is hazánkban), így egyfajta plusz különlegességet is hordozhat azon szerencsések számára, akik hozzájutnak.

Ezt megerősítendő, zárásképpen álljanak itt a skót író Neil M. Gunn szavai:

„Amikor olyan időssé váltam, hogy megértsem az Old Pulteney-t, akkor tudtam igazán értékelni a minőségét… felismerve benne az északi temperamentum erős karaktervonásait.”

Adatok:
Név: Old Pulteney
Érlelési idő: 21 év
Régió: Highland

Források, linkek:
http://www.oldpulteney.com/

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa
Ian Buxton: 101 whisky, amit feltétlenül meg kell kóstolnod, mielőtt meghalsz

Jack Daniel's Old No. 7, Jameson, Tomintoul 10 yo.

Ma, BOrsi újabb cikkében rendhagyó módon egyszerre 3 remek párlatról lesz szó, amik mind egy este kerültek megkóstolásra, ebből pedig egy igazán jó kis "összehasonlító" cikk született.  

Forrás: Magányos Maláta

Eljött az év vége, eljött a céges karácsonyi partik és csapatépítések ideje. Általában ezek a lazulás, a gőz kieresztéséről (és a teljes lerészegedésről) szólnak. Én valójában pontosan ezért nem rajongtam értük. Azonban, mivel szerencsés ember vagyok, a kollégáim nagy része hozzám hasonló ízléssel bír, így egy-egy csapatépítő elengedhetetlen kelléke lett a whisky. Az idei éves felhozatal pedig egy kis kalandozásra is teret engedett. Volt minden ami szem szájnak ingere, a kommersz belépő szintű whiskey-től kezdve, egészen a szívet melengető már igazán jónak, még egyszer mondom Igazán Jónak (igen nagy I-vel és nagy J-vel ;) ) mondhatókig. 

A rövid bevezetés után lássuk is az ideig év felhozatalát.

Belépő szint: Jack Daniel’s Old No. 7

Tennessee whisky, Egyesült Államok

Csomagolás:

Már a külső is kemény belső tartalmat ígér. Szögletes üveg, markáns fekete-fehér címke. Nem rejti véka alá mit is takar. Véleményem szerint a csomagolás is azt sugallja, hogy egy karcos, „igazi” férfiaknak való italt rejt. (Kockás ing, baseball sapka, puskák, Jack Daniel's... Amolyan igazi Redneck életérzés... Szerk.)

Illat:

Amikor kibontod elsőként egy erős acetonra emlékeztető alkohol szag csap meg. Nem, nem illat. Ez szag a javából. Tovább erősíti azt az érzetet, hogy ez csak a férfiak itala! Semmi finomság, semmi kellem, semmi plusz, csak az alkohol tiszta, egyszerű és brutális szaga.

Íz:

Pontosan ahogy a csomagolás és a szaga felvezeti, ez a párlat, - véleményem szerint-, egy karcos, a torkot rozsdás, életlen fűrészként végigmaró whiskey. Ahogy megkóstolod elzsibbasztja miden ízlelőbimbódat, így még ha lenne is bármilyen hozzáadott íze, aromája, azt már nem igazán tudod érzékelni.

Lecsengés:

A lenyelést követően is megmarad az égető, karcos, savas érzés, míg az ital lefelé hömpölyög a gyomrodig. És hogy valami jót is mondjak róla, így december közepén az éjszakai mínusz 1-2 fokban, ha kibírtad a nyelved és nyelőcsöved sav általi leégetését, akkor igazán jól fel tud melegít ez a whiskey.

Középkategória: Jameson

Irish whiskey

Ennek az italnak a kritikájával már néhány hónapja adós vagyok. Eddig ez volt nálam az első számú kedvenc, amit bárhol, bármikor bátran kikértem és nem csalódtam benne. Azonban ez után az este után hátrább sorolódott a rangsorban. Majd meglátjátok ki az aki kiütötte és remélhetőleg megértitek majd azt is, hogy miért történt mindez.

Csomagolás:

Nekem már doboz színe is bejön. Igazán szeretem ezt a mély, sötétzöld szín. Ruhában is szívesen hordom ezt az árnyalatot és szerintem ennek az italnak is nagyon jól áll. Ahogy a Jack Daniel’s csomagolása a férfiasságot, ennek a csomagolása sokkal inkább a nőiességet sugározza. Sokkal lágyabb, sokkal inkább azt mondja, hogy itt egy könnyedebb, kiegyensúlyozottabb itallal fogunk találkozni.

Illat:

Ennek az illata már határozottan jobb, mint előző párlatunké, igaz még itt is dominánsan érződik az alkohol csípőssége, de emellett már egy enyhe enyhe gyümölcsös illatot is érezhet az, aki megkóstolja.

Íz:

Az első gondolat itt is beigazolódik, ez egy lényegesen lágyabb, könnyedebben fogyasztható ital, mint az amerikai társa. Semmi füstösség, és őszintén mondom, csak egy egészen enyhe karcosság érződik benne. Itt már nem jelenik meg az ízlelőbimbókat elzsibbasztó maró hatás, igaz az igazi kiegyensúlyozottság is hiányzik belőle. Viszont nagyon jól használható különböző longdrink-ekhez, mert nem nyomja el a gyümölcsök ízét, de mégis markánsan megfigyelhető a vele készített italban a whisky íze. Az est folyamán is inkább így fogyasztottuk, gyömbérrel és egy csepp lime-al kiegészítve.

Lecsengés:

A whiskey utóízében már markánsabban megjelenik a vanília aromája és még egy kevés gyümölcsös, fűszeres  ízt is tapasztalhatunk.

Az este TOP kategóriája: Tomintoul 10 yo.

Tomintoul the gentle dram, Speyside, Skócia

Azért mondom, hogy az est top kategóriája, mert a kóstolt párlatok közül ténylegesen ez volt a legkiegyensúlyozottabb, leginkább csemegének való. Az este alatt egyértelműen a Tomintoul vitte a pálmát, a társaságban. Megkóstoltattuk mindenkivel aki csak hajlandó volt megízlelni (ami, így utólag belegondolva hatalmas hiba volt, mert nagyon gyorsan fogyott), de erről a whisky-ről csak és kizárólag pozitív vélemény érkezett!

Csomagolás:

Le sem tagadhatja az igényesség, és a prémium kategória felé való törekvését. A fehér és a lilás, zöldes színek, a fekete – arany feliratok mind-mind a kiemelkedőséget, a különbözőséget sugallják. A dobozt kibontva a palack is szépséges és valóban kézre álló. Itt is tovább vitték a dobozon megismert fehér és lila alapon fekete-arany betűket. Nekem külön tetszik, hogy az üveg dombornyomott. Ettől csak még egyedibb lett a végeredmény.

Illat:

Már az illata is ínycsiklandozó. Sokat gondolkodtunk az illatán, mi lányok csokoládét éreztünk, míg a fiúk a méz és citrom aromáját érezték ki belőle. A lényeg, hogy ennek már egyáltalán nincs semmiféle alkohol szaga, amint kibontod elmerülsz a remek illatok kavalkádjában.

Íz:

Tomintoul személyében egy tökéletesen kiegyensúlyozott, lágy ízeket magában hordozó maltot ismerhetsz meg. Egyszerűen mellőz minden keménységet és karcosságot. Selymes és krémes. Ezért aztán könnyedén lecsúszik belőle jó pár pohár. Ha megkóstoltad azt mondod kérek még, még és még.

Lecsengés:

Ahogyan az első korty ízlett úgy fog tetszeni az utóhatása is, melyben ismét édes, mézes érzést ismerhetünk meg. Amilyen jól bánik a nyelveddel, olyan finom, melengető érzést érzel majd a gyomrodban is.

Összegezve:

Ez a csapatépítő egy igazi kalandozás volt a whisky-k világába, az alapoktól az igazi kincsekig.Remélem a következő „túra” is hasonló élvezetekkel szolgál majd.  

Koval Four Grain, Single Barrel, Non-Chill Filtered, Egyesült Államok

Forrás: Koval

A Koval lepárlót egy, a legpárlási technikákban elismert szakértő, egy házaspár Robert és Sonat Birnecker alapította 2008-ban Chicago-ban. Mindketten hosszú évek óta lepárló berendezések tervezésében és építésében vettek részt az egyetemi karrierjük mellett. Ezt adták fel a lepárló alapításakor, amikor úgy döntöttek, hogy a jövőben a saját kézműves whiskey-üket fogják megjelentetni, gondozni.

Minden általuk lepárolt whisky single barrel, azaz csak egy hordót palackoznak le és csak a középpárlatot érlelik, az elő és utópárlattal nem foglalkoznak. Az érleléshez új, erősen kiégetett, úgynevezett aligátor hordókat alkalmaznak.

A Koval specialitása az, hogy olyan, új gabonafélékkel kísérleteznek, amikkel eddig senki más. Így készül náluk többek között köles whisky, de például van a portfólióban zab whisky is. Az aktuális trendeknek megfelelően minden italuk „organikus” és van például kóser whisky-jük is.

A koval kifejezés egyébként sok nyelvben kovácsot jelent, de itt-ott használják „fekete bárány” értelemben is, ami ugyebár egy különc, a megszokottól eltérő utakat kereső személyt jelöl, ami jól egybecseng a lepárló filozófiájával is.

A whiskey:

A Koval Four Grain a nevének megfelelően négy különböző gabonából készült párlatot rejt. Ezek a zab, a rozs, a búza és a malátázott árpa. Már ennek a ténynek az ismeretében is érdekes ital, hiszen ritkán találkozhatunk is gabona összetétellel, ha a whisky-re gondolunk.

Megjelenés:

A kellemesen letisztult, a skandináv minimalizmust felidézően egyszerű, de elegáns üvegben kapjuk a kezeink közé a párlatot. A címke szintén puritán, csak a legszükségesebb információkat tárja elénk, de ezzel illik a palackon alkalmazott dizájnhoz.

Az ital színe határozottan kellemes, rezes, óaranyt idéző.

Illat:

Az első, amit éreztem az erős alkoholos aroma, ami minden amerikai whisky sajátja, de megvallom őszintén itt mégis meglepett, mert valamiért arra számítottam, hogy ez kivétel lesz. Hát, nem lett. Emellett csak egy különös, általam „tinta” illatként meghatározható fanyar illatot éreztem, ami nem volt ugyan kellemetlen, de nem állt túl messze ettől a határtól.

Íz:

Nagyon, nagyon határozottan csípős volt az első korty. A szakírók által megénekelt krémes, gyümölcsös ízekből én semmit nem éreztem, azonban szinte az összes, a készítés során felhasznált gabona nyers íze kiérezhető az italból. Nálam szépen sorban érkeztek a gyermekkoromban megismert nyers búza, rozs és a cukros árpás hatások. Ez mindenképpen érdekes volt, de egyértelműen azért nem nyerte el a tetszésemet.

Lecsengés:

Az utóízében kap még némi fűszeres, ánizsos, gyömbéres kiegészítést a különböző magvak mellett és itt jelenik meg leginkább markánsan egyfajta földes nyersesség is. A lecsengés egyébként rövis és nem túl testes, hamar elillan a szánkból az ital.

Összességében:

Nos, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor ez a whiskey egy érdekes kísérlet, aminek abszolút helye van a piacon, de nekem nem igazán jön be. Mindemellett mégis megkóstolásra érdemesnek, sőt talán kötelezőnek is tartom minden a whisky-k iránt érdeklődő embernek, mert érdekes új ízekkel, aromákkal találkozhatnak ebben a párlatban. És ki tudja, nekik lehet, hogy jobban meg fog ízleni ez, a vitathatatlan gondossággal és odafigyeléssel készült ital.

Ja és csak óvatosan az ízlelgetéssel, mert ez egy 47%-os ital.

Adatok:
Név: Koval Four Grain
Érlelési idő:
Régió: Egyesült Államok

Forrás:
http://www.koval-distillery.com/newsite/whiskey/four-grain

Kilchoman Loch Gorm, Islay single malt, Skócia

Forrás: Kilochman Distillery

A Whisky Show megkóstolt whisky-k következő darabja egy viszonylag új lepárló terméke Islay szigetéről. A beavatottak ebből valószínűleg már tudják is, hogy egy újabb füstös párlatról lesz szó.

A lepárló:

A Kilochman distillery 124 éve az első új alapítású lepárló Islay szigetén. Abban is elsőnek tekinthető, hogy mindössze farm méretű lepárlóról beszélünk, amikből bár napjainkra már több is létezik, ennek a méretnek az újraélesztésében, ők voltak az elsők. A méretéből (is) adódóan a Kilochman áll legközelebb a hagyományosnak tekinthető lepárláshoz, már ha az illegális főzdéket nem vesszük figyelembe.

A lepárlást 2005-ben kezdték meg, az első whisky-k pedig 2009-ben jelentek meg. Abban is hagyományosnak tekinthető a főzési folyamat, hogy az előállítás teljes egészében a szigeten történik. A felhasznált árpa a szomszédos farmon nő és sem a malátázás során, de érleléskor sem hagyja el a szigetet a párlat. Ebből adódik, hogy a végtermék palackozása is itt történik, így tényleg csak a kész palackok lépnek ki a nagyvilágba.

A lepárló méretének és az alkalmazott eljárásnak mindössze egyetlen negatív hozadéka van, mégpedig a viszonylag kis előállított mennyiség, nagyjából 90.000 liter párlatot tudnak előállítani évente. Ez pedig, - bár első látásra soknak tűnik-, de ha figyelembe vesszük, hogy ezzel az egész világ, összes whisky rajongóját el kell látni, nos, akkor egyáltalán nem olyan sok. Persze, még mindig több, mint a 3-5000 palackos „unikum” kiadások.

Szóval bátran mondhatjuk, hogy ez egy kisszériás, különleges whisky, már csak azért is, mert erre az íze és megjelenése ugyancsak okot szolgáltat. Ezt pedig több, különféle versenyeken elnyert aranyérmek is bizonyítják, hiszen ezekből az érmekből a lepárló összes terméke többet is fel tud mutatni.

A whisky:

Be kell vallanom, hogy én mindig meg tudok lepődni azon, hogy mennyi gondot fordítanak a whisky lepárlók a késztermék megjelenésére is.  Ez a fajta igényesség pedig a Kilchoman esetében is visszaköszön, hiszen a single maltoknál megszokott módon itt is egyedi, - engem kézi harangra emlékeztető, - igazán tetszetős üvegbe került. A zömök, de elegáns forma már ránézésre is azt sugározza, hogy „kóstolj meg, érdemes”. Az egyes sorozatokat a címkék és dobozok színezésével különböztetik meg, a Loch Gorm a feketét kapta, ami jól harmonizál az Islay whisky-ktől elvárt tőzeges, kesernyés ízzel. Ez pedig nem is csoda, hiszen a sorozat eleve a sziget híres tőzeglápjáról kapta a nevét.

A keverék 5-6 éves párlatokból került előállításra, ez azonban ne szegje kedvét az idősebb whisky-k rajongóinak se, hiszen ez, bár fiatal tétel, de bőven mutat olyan jegyeket, érdekességeket, ami egy jóval korosabb whiskynek is a dicsőségére válna.

Loch Gorm:

Illat:

Hát azt, hogy ez egy Islay whisky, le sem tagadhatná az ital. Az első illatolásnál szembe jön a helyi italokra oly jellemző szenes füst, ami csak lassan követ némi édesebb, gyümölcsös, fűszeres illat.

Szín:

Aranysárgás, abszolút kellemes halvány whisky szín. A lepárló többi sorozatához képest kissé azért sötétebb árnyalatú, amit alighanem az érleléshez használt sherry-s hordóknak köszönhet.

Íz:

Első kortyoláskor a nyersebb ízek jelennek meg tölgyes, füves, árpás aromák, amiket természetesen a kesernyés, tőzeges zamatok vesznek körbe. Aztán lassan kibomlanak a sherry-s hordós érlelésnek (teljes egészében Oroloso hordós érlelésű keverék) köszönhető édesebb, malátacukorra, szilvára, mazsolára emlékeztető könnyedebb aromák is, majd megjelennek a markáns fűszerek, mint a bors és a szegfűszeg.

Lecsengés:

Egészen hosszú és itt szintén a klasszikus Islay jegyek kerülnek előtérbe, mint a tengervizes sósság, a tőzeges, keserű, gyógyszeres füstösség. Ettől függetlenül nem mondható bántónak az összhatás, de az biztos, hogy ennek az italnak az élvezetéhez nem árt a füstös whisky-k rajongójának lenni.

Összegezve:

Ha teheted, mindenképpen kóstold meg. Már csak azért is, mert remekül elegyednek benne a sherry és a füstös jegyek, amik nem túl sok whisky-nél figyelhetőek meg, azonban, ha valaki a lágy ízeket kedveli, nos, ő inkább kerülje ezt a párlatot.

Annyit még mindenképpen meg kell említenünk, hogy a szokásos 40%-al szemben ez egy 46%-os whisky, ezt vegyétek figyelembe a kóstoláskor, mert bár 6% nem tűnik soknak, de okozhat meglepetéseket, ezt én a saját káromon is megtanultam.

Adatok:
Név: Kilchoman Loch Gorm
Érlelési idő:
Régió: Islay

Források, linkek:
http://kilchomandistillery.com/our-single-malt-whisky
Ian Buxton: 101 whisky, amit meg kell kóstolnod, mielőtt meghalsz

Laphroaig Select, islay single malt scotch whisky

Forrás: Magányos Maláta

Idén 200 éves a kedvenc Islay-i lepárlóm a Laphroaig, ami erre a szép kerek évfordulóra jelentette meg ezt a single malt kiadást. Akik olvasták a cikkeimet, azok tudhatják, hogy a gyengéim a tőzeges whisky-k, így amikor észrevettem ezt a gyönyörűséget az egyik áruház polcán, akkor nem is volt kérdés, hogy akarom. Ráadásul jubileumi kiadás ide, vagy oda az ára is bőven belül maradt azon a árkategórián, amit még „remek fogásként” tudok jellemezni.

Hazahozatal után nem sokat pihenhetett a polcomon egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne ismerjem meg közelebbről, hiszen a 10 éves kiadással nagyon régi és közeli barátok vagyunk, így kíváncsi voltam mit tud a kisöccse. Nos, nem csalódtam, de ezt szerintem nem is kell mondanom…

A lepárló:

Islay az egyik legnépesebb szigete Skóciának a maga 4000 főjével, amihez úgy gyanítom, hogy sok köze van annak a ténynek, hogy nem kevesebb mint 7 whisky lepárló található a szigeten. Hát igen, én is szívesen odaköltöznék, még a klíma sem tudna zavarni ilyen italbőség mellett.

A lepárlót 1815-ben alapította egy testvérpár Donald és Alexander Johnston, akik szarvasmarha tenyésztéssel akarták elütni az idejüket, de mivel túl sok takarmány árpa maradt rajtuk elgondolkodtak, hogy mit kezdjenek vele. A válasz valójában egyszerű volt:

„Well, ferment beer if you are English – but for an Islay Scotsman there is only one thing – distil whisky!”

(A németesek kedvéért: Nos, készíts sört, ha Angol vagy, de ha te egy Islay szigeti skót vagy, akkor csak egy dolgot tehetsz, készíts whisky-t!)

Nos a Johnston fivérek ízig-vérig skótnak tartották magukat, így megszületett a Laphroaig single malt whisky! Ráadásul a malt hamarosan annyira népszerű lett, hogy jövedelmezőbbé vált a marhatenyésztésnél.Na, mit csinál ekkor egy igazi skót? Eltaláltad… Steaket…

A whisky:

Nos, a Select igazi különlegesség, mely az előállítása során is emléket állít az elmúlt két évszázadnak. A keveréket többféle hordós érlelésű whiskyből állítják elő, melyek között megtalálhatóak Oroloso sherry-s, Pedro Ximenez, az első töltésű bourbonos hordók éppen úgy, mint az amerikai, még nem használt tölgyfa hordók is. Összesen 6 féle új íz kombinációja az ital.

Megjelenés:

Ebből a szempontból a doboz és az palack is illeszkedik a Laphroaig esetében már jól megszokott látványvilágba. letisztult fehér alapszínű a doboz és a címkék is, különbséget csak a feliratok sötétzöld színében és a csomagolás közepén végigfutó zöld sávban találunk, amiben a Select feliraton kívül, egy klasszikus kelta csomó és némi alapinformáció található.

Szín:

Világos, rezes, mint minden Islay whisky, talán egy-két árnyalatnyival sötétebb, mint a 10 éves alapkiadás, de erre nem mernék megesküdni. Mindenesetre szép, whisky színű.

Illat:

Egészen zseniális. Én, bevallom, a jól megszokott gyógyszeres, füstös, kesernyés illatot vártam, de valami egészen mást kaptam. A Select esetében a füstös, tőzeges illatok inkább csak keretezik az édeskés, gyümölcsös illatokat, ami elsőre a kissé fanyar szőlőére emlékeztetett, de hamarosan megjelent egy édeskés, fűszeres citromosság is, amiről én a répatorta citromos cukormázára asszociáltam. Erre egyéként rásegített az enyhe fahéjas illat is. Összegezve talán olyan, mint az a karácsonyi gyümölcskenyér, amit a kandalló előtt ülve eszegetünk, miáltal keveredik az édes, gyümölcsös aroma, a fafüst illatával.

Íz:

Itt sem a megszokott nyers, földes ízek a dominánsak, bár a füstös, őszi avarra emlékeztető aromák már megjelennek, de csak kiegészítik az édeskés ízeket. Az első kóstolástól számítva, néhány héttel később újrakóstolva, már erősebbek a füstösebb, kesernyés, jódos ízek is, de az édesség még mindig elő-elő tűnik. Kicsit olyan az íze, mintha beleharapnánk az ősszel a völgyek fölött megülő, kályhafüstbe.

Utó:

Ez már hagyományosabb. Közepesen hosszú, de enyhe. Itt már előlép az alkoholos csípősség is. A kormos íz is kezd túlsúlyba kerülni, de még felsejlenek az árpacukorra hajazó ízek is a szájban.

Összegezve:

Nos, a készítők nem vicceltek, amikor a tökéletesen kiegyensúlyozott whisky-t emlegették a címkéken, valóban ilyen. Egyszerre kapjuk a klasszikus Islay és Laphroaig jegyeket, kiegészítve, megszelídítve némi gyengéd édességgel. Bátran ajánlom azoknak is ezt a malt-ot, aki nem igazán szeretik a füstös ízeket, vagy éppen még nem ismerik azokat. Ez egy igazán kellemes első ital lehet a whisky-k ezen szegmenséből.

A haladó whisky rajongóknak pedig ajánlom a Laphroaig 10 éves kiadásáról szóló cikkünket!

Adatok:
Név: Laphroaig Select
Érlelési idő:
Régió: Islay

Források:
https://www.masterofmalt.com/whiskies/laphroaig-/laphroaig-select-whisky/
http://www.laphroaig.com/whiskies/select.aspx
https://hu.wikipedia.org/wiki/Islay

Macallan Amber (The 1824 series), Skócia

Forrás: By JIP

A MaCallan Distillery egyike a legismertebb Speyside-i lepárlóknak, a whisky-jük különféle kiadásaiba a világ minden táján belefuthatunk az Egyesült Államoktól, Skócián át, egésze Ausztráliáig. A lepárló sok tekintetben különbözik még a többi Speyside-i üzemtől is, akár az érleléshez használt hordókat, akár a lepárló berendezéseket, vagy éppen a felhasznált árpát tekintetbe véve. Az itt készített single malt-ok sikere ettől (vagy éppen ezért) mégis töretlen. Nemigen akad olyan whisky iránt rajongó, akinek ne szerepelne a kóstolási listáján a cég valamely terméke.

Jómagam elsőként Glasgow-ban, egy félhomályos rock klub bárpultjánál ízleltem meg a MaCallan 12 éves változatát, mely bár határozottan ízlett, mély nyomot mégsem hagyott bennem. Az azóta eltelt években azonban többször megfordult a fejemben az újra kóstolás gondolata, mert egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy egy ilyen ismert és elismert ital olyan kevés emléket hagyott maga után. Így aztán kifejezetten komoly terveket dédelgettem magamban a Whisky Show-ra menet ezzel a malt-al kapcsolatban. Ezért aztán kifejezetten hideg zuhanyként ért az a tény, hogy a lepárlónak mindössze egy terméke képviseli a márkát az egész eseményen. Azért természetesen ezt is megkóstoltam, ennek az eredményét olvashatjátok alább.

A whisky:

Az ital kor megjelölés nélkül kerül az üzletekbe a lepárló korábbi sorozatainak (Sherry Oak, Fine Oak) fiatalabb kiadásainak utódjaként. A széria egyes darabjai a színűk után kapták a nevüket, melyek a Gold, Amber, Sienna és Ruby. A nevek a színek mellet arra is utalnak, hogy az egyes tételekben mennyire markáns a sherry-s hatás. Ebből a szempontból a Gold a legenyhébb és a Ruby a legerősebb a szakértők szerint. A sorozat hivatalos neve az 1824 series, amely a lepárló alapításának az évére utal.

Megjelenés:

A whisky kifejezetten elegáns tört fehér alapszínű dobozban található, melynek díszítései is az „amber” borostyánsárgás-barnás színeiből állnak, a dobozon és a palackon a jól megszokott információkat kapjuk, a jól megszokott stílusban. Magam a palack is pontosan ugyanolyan, mint a legtöbb MaCallan palack, visszafogott, egyenes vonalú, felfelé szélesedő üveg.

Egyébként a címke és a doboz borostyános színei lámpafénynél hajlamosan sima narancssárgának tűnni, legalább is számomra, ami kissé komolytalanná teszi a párlat megjelenését.

Illat:

Könnyű, elsőre meglehetősen tünékeny, megfoghatatlan illat jelenik meg, mely inkább citrusos, virásos jellegeket idéz fel. Lassan azért kibontakoznak a markánsabb, édeskés gyümölcsös illatok is, mint a mazsola, alma, szőlő, amiket enyhe vaníliás aromák kísérnek.

Íz:

A könnyű, gyümölcsös, virágos jellegek itt is elkísérnek minket, ezen whisky íze valóban olyan, mint az illata. Az egyetlen, de valójában alig-alig feltűnő különbség a fel-fel tűnő szárazabb, fás, tölgyes íz, melyet alkalmanként megtalálhatunk a kortyokban.

Lecsengés:

Elsőre szinte csak egy alkoholos csapást éreztem a nyelvem alatt, de ez a következő kortyokra sokat szelídült és kiérezhetőkké váltak az immár inkább fásabb, gabonásabb ízek. A gyümölcsök itt már csak kísérő szerepben tünedeznek fel időnként.

Angostura Bitters-el keverve:

Nos igen, bár nem vagyok túl nagy támogatója a single malt-ok bármivel való keverésének, de a Show, a MaCallan pultjában álló mixer sráccal beszélgetve szóba került, hogy szerinte azért is remek ez az ital, mert az enyhe ízei jól keverhetővé teszik, így és most idézem: „Olyan ízeket lehet kihozni belőle, amilyenek csak szeretnénk.”

Bevallom ez érdekes gondolatnak tűnt, így megegyeztünk, hogy a poharamban maradt fél adag Amber-en bizonyíthatja az állítását. Fűszeresebb italt kértem és mindössze két csepp Angostura hozzáadásával meg is kaptam. (Az Angostura bitters-ről további információkat ebben a cikkünkben találtok.)

Szín:

Határozottan elmélyült, sötétebbé vált, így már inkább egy hosszasan érlelt whisky mélyebb, bordóbb színét idézte.

Illat:

Az ital ezen paramétere felett teljesen átvette az uralmat az Angostura fűszeres, gyógynövényes aromája, így erről hosszabban nem is értekeznék.

Íz:

A fentebb leírt gyümölcsös, virágos jellegek kiegészültek egy karakteresebb gyógynövényes aromavilággal és némi csípősebb fűszerezéssel, amiben az enyhén csípő gyömbér éppen úgy képviseltette magát, mint a vanília, a fahéj és a szegfűszeg.

Lecsengés:

Érdekes módon itt nem a whisky alap ízében megjelenő fás, száraz érzetek domináltak, hanem az ízleléskor megismert fűszeres ízek mellé jelent meg egy édes, szőlőcukorra emlékeztető aroma.

Összefoglalva:

A MaCallan Amber egy könnyű, gyümölcsös ital, ami engem inkább egyfajta alkoholos frissítőre emlékeztetett, mint whisky-re. Inkább azok számára lehet érdekes, akik fogékonyak az effajta lazább párlatokra. A komplexebb, testesebb whisky-k rajongói inkább másfelé kalandozzanak.

Adatok:
Név: MaCallan Amber
Érlelési idő: -
Régió: Highland/Speyside

Források:
http://www.themacallan.com/the-whisky/the-1824-series/amber/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/the-macallan/the-macallan-amber-1824-series-whisky/