A helyajánló rovatunkban olyan bárokat, pubokat tervezünk bemutatni, melyek minden whisky rajongó számára érdekesek lehetnek.

A Gozsdu udvar whiskyzésre kimondottan jó hely. Eddig mindkét alkalommal, amikor a Gozsduban kóstoltunk whiskyt, valamilyen másik, tervezett helyről mentünk át, japán és amerikai whiskyket kóstoltunk a tervezett skót helyett, és egyik esetben sem bántuk meg a döntést.

Forrás: www.pivoandbar.hu

Az első hely az első volt nekünk; az első, amikor kimondottan ebből a célból ültünk le valahová kispapírral-ceruzával, és az első, amikor egy ilyen kóstolásból cikk is született. Az idő valamikor a tűző nyár közepén, a hely pedig a PIVO and BAR, amely a Madách tér és a Gozsdu udvar közötti lehelletvékony határsávon helyezkedik el.

A hely egy viszonylag nagy teraszrésszel, és hangulatos, de közel sem romkocsmaszerű belsővel rendelkezik, mindenféle társas leülésre kiválóan alkalmas. A kínálatuk leginkább sörökből áll, a whiskyválasztékuk pedig nem túl széles, de akad egy-két érdekesebb darab, konkrétan a Bushmills,  az első kóstolásunk során próbált Nikka All Malt és Maker’s Mark (cikkek a linkek mögött), vagy ha nem ír, japán vagy amcsi kell, akkor a 12 éves Glenlivet.

Délutánonként, főleg nyáron kiválóan lehet a teraszon csücsülni, esténként pedig zenét is játszanak, amikor én ott voltam akkor épp hiphop, RnB és - nagy meglpetésemre - reggaeton lemezeket pörgetett a DJ. Jó hely, bármikor szívesen ülök be oda, főleg egy Nikkára.

Forrás: GMK Facebook

A második helyre ősz elején mentünk, mégpedig azon apropóból, hogy pont zárva volt a PIVO. Ez a hely a sokak által már ismert Gozsdu Manó Klub, amely önmagát inkáb élő könnyűzenei központként, mint italozóhelyként pozicionálja. Számtalan élő koncert és egyéb volt, és lesz is még a hely alagsorában, hétköznaponként pedig rendszeres programok vannak, mint pl. a szerdánként salsa buli.

Ami miatt viszont számunkra is figyelemreméltó a GMK, az természetesen a whiskyválasztéka, amit első pillantásra lenyűgözőnek találtam. A különféle csemegéket láttnuk, amik rajta sincsenek az online itallapon, pl. a japánok közül egy Yamazakit és Nikka All Malt Blacket, az amerikaiak közül egy Woodford Reserve-öt (ebből arra következtetek, hogy pörög néha a készlet, nem tudni, mi lesz a pultban ha legközelebb odatévedsz). Ezek mellett a középkategóriában is van miből válogatni, kanadai, ír, amerikai és persze skót tételek egyaránt akadnak, a hétköznapi bálás whiskyk különlegesebb kiadásai is olykor.

Ez csak két hely az Udvarról, kíváncsi leszek, vannak-e még… ha tudtok ilyesmiről, kommentben jöhetnek a tippek!

A helyajánló rovatunkban olyan bárokat, pubokat tervezünk bemutatni, melyek minden whisky rajongó számára érdekesek lehetnek.

Forrás: Publin

Alig kezdtünk bele az Ír hétbe, amikor nagyrabecsült szerzőtársam azzal a hírrel állított be, hogy teljesen véletlenül belefutott egy remek ír pub-ba a belvárosban, ahol „sosemlátott” whiskey választékkal találkozott. (Ebből a randevúból született a Tullamore Dew 10 éves kritika)

Nos, engem sem kellett különösebben kérlelni a cikke és az élménybeszámolója után, szóval csütörtök éjjel beállítottunk a Publin Madách téri egységébe.

A hely a megszokott ír-skót pub hangulatot hozza, félhomályos világítással és a sötét árnyalatú bútorokkal, zöld kiegészítőkkel. Szóval magabiztosan teremti meg azt az atmoszférát, amit elképzelünk, ha egy ír sörözőről beszél nekünk valaki. Ezen az összképen némileg ugyan rontanak a helyen szétszórt tv-k, amin folyamatosan sportközvetítéseket nézhetünk, de ha erre van igény, akkor azt ki kell szolgálni. Ettől eltekintve tényleg hangulatos kis hely.

De, - hogy a lényegre térjek végre -, a whiskyválasztékuk tényleg mindent visz, amivel eddig Budapesten találkoztam. Mert ismerek ugyan olyan pub-ot, ahol széles választékban kóstolhatunk skót maltokat, de ilyen ír whiskey felhozatallal még tényleg nem találkoztam. A relatív olcsó whisky-ktől elindulva, a különlegesebb darabokig, szinte mindent megtalálhatunk itt, ami az egyszeri whisky blogger álma, hiszen, bár nagyon szeretnénk minden whisky-ből egy saját üveggel is birtokolni, ez azonban komoly pénzügyi befektetést igényel, amire nem sokaknak van lehetősége, itt azonban egy-egy pohárral is kóstolhatunk, ami nagyban hozzájárul az új cikkek születéséhez.

Az első körben jómagam végre megízlelhettem az előszóban is említett Tullamore Dew single malt-ot, Ádám pedig egy 10 éves Bushmills single malt-tal kezdett barátkozni. Nos, én annyit mondhatok, hogy mindennel maximálisan egyetértek, ami a Tullamore Dew-ról szóló cikkben megjelent, kósoljátok meg, mert egy igazán érdekes italról beszélhetünk, amivel bárkit bátran megkínálhatunk, még azokat is, akik – állításuk szerint-, nem szeretik a whisey-ket. Hátha sikerül meglepni őket!

A következő körünk kikérésekor voltam olyan szemtelen, hogy megkértem a pultosokat, hogy ajánljanak ők kóstolnivalót. Ez, úgy gondolom jó teszt arra, hogy megtudjuk, hogy hozzáértőkkel állunk-e szembe, vagy inkább csak, amolyan „muszájból dolgozom itt” jellegű csaposokkal. Nos, szerencsémre, nem kellett csalódnom, jobbnál jobb ajánlatokkal leptek meg, amelyekből végül egy pohár 8 éves Greenore single grain whiskey és egy Teeling small batch lett a befutó. Elmondhatom, hogy mindkét whiskey érdemes a kóstolásra. A Greenore inkább a bourbon rajongók számára lesz érdekes, a Teeling viszont mindenki számára kötelező tétel lehet. Ebből a közeljövőben komolyabb beszámoló is fog készülni, mert ezt a whiskey-t valóban érdemes közelebbről is megismerni. Szóval köszönet a pultosoknak az ajánlatért!

Az ír whiskey-k mellett tartanak még skót és amerikai tételeket is, továbbá egyéb a bárokban megszokott italokat és természetesen söröket is, de mi most (is) a whiskey-re koncentráltunk, így a többi ital felderítése az olvasókra vár.

Az árak a hely lokációjának megfelelőek. Mivel a legbelebb belvárosról beszélünk itt nem fog senki olcsó whisky-t találni, de ide nem is azért jövünk.

Összefoglalva az eddigieket csak ajánlani tudom a helyet, akár munka utáni beülésre, akár egy szombat esti baráti beszélgetésre is alkalmas, vagy éppen közös szurkolásra valamilyen sportesemény kapcsán. A Jameson-os üvegekből készített lámpa búrákért pedig külön jópont jár.

Publin Irish Pub & Restaurant
Budapest, Madách Imre tér 5

Disclaimer: A helyre meghívás nélkül érkeztünk és fizettünk a fogyasztásunkért.

Tullamore D.E.W. 10 Year Old Single Malt, 10 éves single malt whiskey, írország

Forrás: Instagram

Tamásnak lehet, hogy a Connemara jön be, nekem most éppen ez. És nem biztos, hogy csak az írek közül.

Nem tudom, mi történt az érzékszerveimmel, de a városban járva mostanában mintha egymást érnék az ír kocsmák, szinte minden héten találok egy újat. A Publin például - ahol a címszereplőt kóstoltam - a Madách téren található, irtó cuki és nagyon hangulatos. Eredetileg ide is csak egy sörre ugrottunk be… amíg meg nem láttam az italpult több láb hosszan, három sorban terpeszkedő whiskey készletét (figyeljünk kérem az ‘e’ betűre, hiszen Írországban járunk), amelyben skót vagy amerikai darabok csak mutatóba fordultak elő.

Lila köd le, a tyulamorgyú teccik, nosza, ki is kértem egy tízéveset, olyan szépen vigyorgott rám a polcról. Azt persze nem mondták (hülyeádám meg nem olvas), hogy ez egy single malt; így jártam, sose járjak rosszabbul. Ti se járjatok, legyen világbéke.

Kinézet

Továbbra sem értem, mit lehet erről ennyit bazseválni. Az üvege üvegből van, és átlátszik. A címkéje - mint az üvege -  ugyanolyan, mint a blended alapverzióé, csak kicsit más a színe, és rajta van, hogy “10”. Kitöltve kb. borostyánszíne van, mint kb. az összes viszkinek, és a polcon is kb. ugyanolyan kurva jól néz ki, de biztos jobban, mint egy Fütyülős. Uff, igyunk.

Illat

Na itt szartam be majdnem, and it was just the beginning.

Törvénybe kellene foglalni, hogy bizonyos árkategória fölött a whisky(e)y csak szűkített szájú kóstolópohárban szolgálható fel (és jeget alapból csak kézlevágás terhe mellett lehet bele rakni (most nem troll vagyok, hanem hadd döntse má’ el a vendég)). Ekkor valószínűleg még jobban főbe kólinthatott volna az az érzéskavalkád, ami az első szippantással a hatalmába kerített.

Emberek, itt van az az ital, amit a Suntory cuccok mellett a leginkább lehet térítésre használni. Ez az illat ugyanis annyira emberbaráti, az a fajta kellemesen édes, amitől nem az orvul felszaladó kilók, a rossz fogak és a kettes típusú diabétesz, hanem a boldog gyermekkor gondtalan nagymama-hangulata, és dolgos kezek által gyúrt-font, frissen sült, lekváros-porcukros kalácskák ugranak be. Meggyet érzel, sokat, némi mogyorót, és az egész dolog profi-bourbon szinten édeskés. Az alkohol csak egy lehelletnyit érződik, és kellemesen parfümszerűvé teszi az ital kipárolgását.

Íz

Végre valami, valami, amiről az íz kapcsán is érdemes billentyűt koptatni. Az első kortyra nagyon kellemes és enyhén oljos törökmogyoró-ízt éreztem, némi csípéssel, és csak egy enyhén tolakodó rúgással. Kognitív torzítás, de ez utóbbit betudom annak, hogy az üveg aljáról töltötték az italt.

A második pofa szeszt a kisokosunkban olvasható módszerrel ittam rá az elsőre, és… hát van benne valami. A cimborám éppen motyogott valamit, de legyezve intettem le, képtelen lévén odafigyelni: a korty olyan intenzív ízélményt adott, hogy nyelés nélkül is nagyon durván megkaptam tőle. Kellemes alkoholos íz keveredett némi átható gabonaérzettel, és ez az egész együtt valami fenomenális citromossüti-élményt adott, méghozzá úgy, hogy az illatában hordozott bourbon-karamellát kompromisszumok nélkül sikerült az ízvilágába is átvinni.

Lecsengés

Méltó folytatása a kortynak. A sült, kelt tészta forró, gabonás kipárolgásai szinte belerobbannak az érzékeidbe, majd egy alig érezhető, finom füstösség mellé citrusos, mentás hatások jöttek. Nagyon kellemes volt ízlelgetni, bár megjegyzem, hogy az idő teltével egyre tolakodóbbá, kesernyésebbé vált az íze, némi blended-érzésem lett a végére. Komplex whiskey, szerintem a kóstoláskor elsőre nem is tudtam teljesen felfogni. Tutira teszek vele még egy próbát.

Összefoglalás

Források (mert írni kell valamit)

http://www.tullamoredew.com/products/10-year-old-single-malt

https://www.thewhiskyexchange.com/P-23861.aspx

Connemara Peated Single Malt Irish Whiskey

Forrás: Coe Wintners

Ahogyan azt már az Írországról szóló cikkünkben is kiemeltük, a smaragd sziget nem igazán a füstös, tőzeges maltok hazája. A helyi gyártási metódusok inkább a selymesebb, lágyabb ízvilágú italoknak kedveznek, így igazi unikum, hogy jelen cikkünkben mégis egy tőzeges, füstös italt mutathatunk be nektek.

Ahogyan az már hagyomány számba megy a blog szerzőinél, ehhez a kóstoláshoz is egy véletlen vezetett. Alapvetően teljesen más whisky-t szerettünk volna kóstolni aznap este, de az itallapon meglátva néhány, addig számunkra ismeret tételt ezek mellett döntöttünk és nem is bántuk meg. Olyannyira nem, hogy nem sokkal később egy teljes üveg is elfogyasztásra került, csak hogy biztosan megismerhessük ezt az érdekes és kifejezetten finom italt.

A Connemara a Cooley lepárlóban készül. A készítéshez Skóciából és Írországból származó malátát is felhasználnak. A malátázás után, a hagyományoknak megfelelően helyi tőzeg felhasználásával szárítják az árpát, ez felelős a füstös íz kialakításáért, bár gondolom ezzel nem mondok újat semelyik olvasónknak. A cég bevallása szerint olyan whiskey-t akartak készíteni ezzel az itallal, amire a régi illegális lepárlók is méltán büszkék lennének. A lepárlás után, mint minden single maltot, ezt is régi bourbon-ös hordókban érlelik.

A bevezetés után most lássuk, hogy milyen is ez a whiskey pontosan.

Külső:

Az ital külső megjelenése tetszetős, a zömök palack pontosan akkora, hogy határozottan kitöltsön egy férfitenyeret, ezzel is jelezve, hogy itt komoly italról van szó. A doboz és a palack jellemző színe a sötét (keki) zöld ezzel is nyomatékosítva, hogy ez az ital bizony a Zöld Szigeten, Írországban készült. Ezt megerősítendően a dobozon stilizáltan feltűnnek az Ír dombok. Az alapvető információk mellett mind a dobozon, mind a dugó védőborításán találkozunk az örökkévalóságot jelképező ír (kelta) csomókkal is.

Szín:

Inkább világos aranyszín, mely engem a fiatalabb tokaji borok színeire emlékeztet.

Illat:

Az Islay whisky-kre emlékeztető füstös aromák azonnal érezhetőek, bár nem is annyira a tőzeg a meghatározó, mint inkább a fás, amolyan tábortüzes füst. Emellett nyomokban édeskés, mézes vaníliás illatok is tetten érhetőek, ezzel is jelezve, hogy füst ide, vagy oda, azért mégis csak egy Ír whiskey-ről beszélünk.

Íz:

Kissé csípős, füstös, ami mellett megjelennek a mézes, édes ízek is. Komplex és határozott íz élményt biztosít a Connemara már az első kortytól kezdve. A szakírók és kóstolók kiemelik még a gyümölcsöket és a maláta ízét is kóstoláskor ezzel is bemutatva, hogy milyen sokrétű ez a párlat.

Utóíz:

A füstös, enyhén tőzeges aromák magabiztosan töltik be az egész szánkat, minden más, mint például az újra előkerülő vanília és a mézes-tölgyes ízek, csak kiegészítő szerepet kapnak, de ezt nem is bánjuk, mert így lesz kerek egész ennek az whiskey-nek az íze.

És hogy miért a legskótabb Ír?

Nos, egyrészt a tőzeges ízek miatt, másrészt pedig azért, mert ezt az italt az Ír whiskyknél tipikusnak tekinthető háromszori lepárlás helyett mindössze kétszer párolják le, pontosan úgy, mint a Skót single maltokat.

Érdekességként megemlíthető a lepárló, némileg szokatlan kabalaállata is, ami egy barna bika, amely a lepárló melletti földeken legelészik. Állítólag ez az állat egyenes ági leszármazottja, annak a bikának, melyért a helyi legendák szerint az írek valaha véres csatát vívtak a szomszéd királysággal. A történetről itt olvashattok bővebben.

Adatok:

Név: Connemara Peated Single Malt Irish Whiskey
Érlelési idő:
Régió: Írország

Források:

http://www.kilbeggandistillingcompany.com/our-brands/connemara
https://www.masterofmalt.com/whiskies/connemara-peated-whisky/

Egyéb:

Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, Whisky
Michael Jackson: Whisky

Woodford Reserve, Kentucky Straight Bourbon

Forrás: Instagram

Mint azt már említettük, a múltkori japánwhisky-lendületben sort kerítettem egy tételre a Mare Pacificum túloldaláról is, tettem ezt három okból:

• a Nikka Blackből nem volt annyi, ami elég kettőnek,
• nem találtam addig ismeretlen single malt tételt,
• és továbbra is rendületlenül hiszek.

Abban hiszek, hogy a XV. századi angol beözönlés farvizén evező skótok és írek nem felejtettek el whiskyt főzni. Abban hiszek, hogy az amerikaiak a kontinensnyi országukban képesek legaláb egy, egyetlenegy olyan kukoricapárlatot produkálni, aminek nem csak az illata kellemes, és az a bizonyos “e” betű nem öli ki az összes jelleget az italaikból. Hiszek a bourbon-ben, és hogy találok egyet, amelyet a Whiskyvilág Egyesülésének nevében a zászlómra tűzhetek (és lesznek sasok meg csillagok meg tűzijáték meg naplemente).

Úgy álltam neki, hogy ki tudja, talán majd ez. De azért kértem hozzá egy kis pohárnyi jeget.

Illat

Jól indított. A Woodford Reserve-be beleszaggintani kb. olyan, mintha a tavalyi Kentucky Szépe győztes a nyári gyümölcsöktől illatos kebleire ölelne, ha pedig még párat beleszippantasz, egy cuki cukrászdában érezheted magad, aminek almás-citromos illatú illatosítóval mossák épp az ablakait. Az alkoholos-gabonás hatás csak alig, nagyon enyhén jelentkezik.

Illatra tehát nagyon jót ad, instant vennék Woodford Reserve illatú Kokkolínót.

Innentől kéretik nem komolyan venni a dolgot, utólagos tesztelés után sokkal jobb a végső konklúzió!

Íz

Éééééés meg is érkeztünk a bourbon-világba. Fellelkesülve a fenti szivárványoktól és varázsos póniktól, apró kortyonként adtam át magam a műélvezetnek… aztán csalódottan nyúltam a jeges csipesz után. Szokásos, mellbevágó-alkoholos vízíz, semmi olajosság, és valami low-end, keserű almás ice-tea érzet.

Lecsengésről nem tudok beszámolni. Jég nélkül esélytelen, és azonnal kéri a kólát.

Jéggel

Az illata jéggel némileg megváltozik, erősebbé válik benne a gyümölcsös jelleg, mazsolát, mangót véltem érezni. Kóstoláskor nem éreztem benne semmit a fentiek mellett, sőt… talán annyi írható a jég javára, hogy ha nem figyelsz rá oda, kevésbé szar tőle. A lecsengését viszont el-el kaptam, bár ne tettem volna; kellemetlen, poshadt almaízt hagy maga után, ami végülis mindegy, mert úgyis kólát iszol mellé.

Összefoglalás

A Woodford Reserve a Kentucky-vidék legpatinásabb lepárlóiban készül (Woodford Reserve Distillery (1838), Brown Forman Distillery), így elméletileg hatalmas tapasztalat, és kifogástalan mesterségbeli tudás halmozódhatott fel ahhoz, hogy az Államok egyik legjobb, külföldi oldalak által is közel prémium kategóriásnak tartott Kentucky Straight Bourbon whiskyjét elkészítsék.

A fentiekből pedig az az egyértelmű következtetés vonható le, hogy bizony nekem a bourbon whiskyk nem ízlenek. A masszív, teszkó gazdaságos, alkoholos vízizből a gyártó szerint a következőket kellene kiérezzem:

Nose: Heavy with rich dried fruit, hints of mint and oranges covered with a dusting of cocoa. Faint vanilla and tobacco spice.
Taste: Rich, chewy, rounded and smooth, with complex citrus, cinnamon and cocoa.
Toffee, caramel, chocolate and spice notes abound.
Finish: Silky smooth, almost creamy at first with a long, warm satisfying tail.

Hát bocsi, srácok, de nem jött össze, talán a citrus.

A Knob Creek és a Bulleit lepárlók bourbon-ei még megérdemelnek tőlem egy-egy próbálkozást, aztán feladom, és jönnek a rye whiskys cikkek. Az jó, az különleges, és a polcomon éppúgy hiánycikk, mint a Malátán.

Suntory Yamazaki Distillers Reserve, Nikka Pure Malt Black, single malt - blended, Japán, másfélkritika

Forrás: Maláta instagram

Az egész a másfélből: Tamás

Amikor egy csütörtök este elindultunk Budapest belvárosába az volt a terv, hogy egy skót single malt-ot kóstolunk, de ezek a túrák lassan hagyományszerűen azzal végződnek, hogy valami egészen mást iszunk.

Szerencsére azonban, Budapesten egyre több az olyan hely, ahol rejtett kincsekre lehet bukkanni, mint ahogyan az velünk is történt, hiszen a tervezett Skót helyett két remek és érdekes Japán whisky-t sikerült kóstolnunk.

Bár attól azért – szerencsére -  nem kell tartani, hogy elpártoljak a kedvenc skót szigeteimtől és a felföldtől, de ezzel együtt kezdem egyre inkább megkedvelni a felkelő nap országának whisky-eit. Lehet, hogy nem akkora a választék maltokból, mint Skóciában, de amiket eddig kóstoltam (és szerencsére ez a szám szépen növekszik) azok felvették a versenyt a nagy elődökkel. Ezt pedig nem csak én mondom, hanem a szakértők is, hiszen a Yamazaki termékek évek óta a világ élvonalába tartoznak.

A most bemutatott italok bár két különböző lepárlóban készültek, nem csak az ország közös bennük, ahol készültek, de erre majd a cikkben térünk ki.

Suntory Yamazaki Distillers Reserve

Illat:

Szinte hihetetlenül könnyed, gyümölcsös illatok szabadulnak fel a pohárból. Citrusfélék, eper kiegészítve némi aszalt gyümölcsös, sűrű, édeskésen fanyar illattal. Ha vakon kóstolnék, akkor elsőre meg sem tudnám mondani, hogy whisky-t kóstolok, mert az erre az ital fajtára jellemző illatok, csak lassan és nagyon enyhén kerülnek elő ebben a keverékben maltban.

Íz:

Az első korty itt is a citromos, lime-os ízeket hozza elő. ami lassan kiegészül a fahéj ízével és kissé fás, tölgyes zamatokkal. Az illatában érzett könnyedséget az ital itt is fenntartja, a szájban is  enyhe, finom selymességgel operál.

Utóíz:

Az alkohol csípését először itt érhetjük tettem, de itt is csak egy kezdeti alapos zsibbadással a nyelvünk tövénél aztán ennek múltával ismét csak a citrusos aromák kerülnek elő.

Összességében ez a tétel egy nagyon könnyű whisky-t takar, ami helyenként sokkal jobban emlékeztet a citromos zöld teára, mint whisky-re, de azért kóstolásra ajánlott tétel, főleg a Lowland whisky-ket kedvelők körében, hiszen ha a Skót régiókhoz kellene hasonlítani, akkor leginkább ideillik. Talán érdemes lenne összekóstolni egyszer egy Glenkinchie-vel.

Nikka Pure Malt Black

Illat:

Itt markánsan megjelenik az alkohol, de hamar eltakarja a csipősségét a tőzeges, füstös aroma, de ez valahogy más, mint például az Islay szigeti whisky-k gyógyszeres, keserű füstje. A Nikka füstössége nekem inkább egy barbecue party-n terjengő fűszeres, zamatos, fás füstre emlékezetet, ami szerintem minden húsevő arcára elégedett mosolyt varázsol.

Íz:

Enyhén olajos, kissé édeskés, fűszeres és elég karakteres, intenzív ahhoz, hogy a kortyintás után azonnal beterítse az egész szájüregünket.

Utóíz:

Az ital utóízében ismét a füstösségé a főszerep, de mindannyiunk óriási mázlijára még mindig inkább fűszeres, sós füstöt érezhetünk és nem keserű gyógyszerest.

Összegezve, ez a Nikka nem túl komplex whisky, de egyben lévő és jól megkülönböztethető egész. Nem fog benne senki csalódni, aki kipróbálna egy jó Japán whisky-t, de nem szeretne lemondani a megszokott, füstösebb illatokról, ízekről sem.

Végkövetkeztetés:

Nos, azt ki kell jelentenem, hogy mindkét whisky jó, vagy akár azt is hogy remek. Kóstolásra mindenképpen, mindenkinek ajánlható. Az én személyesen inkább a Nikkára szavaznék, ha választanom kéne, de én kifejezetten füstös whisky párti vagyok. Továbbá valahogy nekem jobban bejön a Nikka kissé egyszerűbb, de kerek kellemessége, mint a Suntory már nem is kerek, hanem kockára vágott tökéletessége, ami már-már túlzás is, hiszen helyenként már az ital, a whisky alapvető karakterét is veszélyezteti.

És hogy mi az a több, ami a földrajzi lokáción túl összeköti a két whisky-t?

Nos, az a személy, akinek köszönhető az, hogy ma egyáltalán kóstolhatunk Japánban készült whisky-ket. Ez az ember pedig Taketsuru Masataka, aki a skóciai diákévei után hazatérve elsőként a Suntory céggel együtt megalapította a Yamazaki lepárlót, néhány évvel később pedig a saját lepárlóját a Nikkát. Nos, megnéztem volna azokat a koleszos bulikat, ahol egy visszafogott japán fiatalembert így meg lehet fertőzni a whisky szeretetével… Bár nem, a fene akarja nézni, inkább beszállok.

A fél a másfélből: Ádám

Mivel a helyzet csak majdnem olyan rózsás, ahogy Tamás barátom az elején kifejtette, és a “rejtett kincsekből” nem tudtak a helyen egy pohárnál többet felszolgálni, én mindenféle bourbönökkel kínoztam magam (mert rendületlenül hiszek a Szent Börböngrál létezésében továbbra is). A Nikka blackről így annyi van meg, hogy egy-az egyben hozza a Nikka feelinget nyakonöntve némi korommal, a Yamazakiból viszont nekem is jutott, így bővebben is tudok írni róla.

Illat:

Csodát vártam, és túl sokat nem is csalódtam: amit a japánok elkezdenek, az tisztességgel meg van csinálva, legyen szó akár sportautóról, animációs filmről vagy csápos hentairól (ezt guglizd ki magadnak).

Míg a blendjük illata nagyon jól tudta leplezni keverék mivoltát, a maltjuké egy költemény, egy művészi kidolgozású tusrajz… Messziről érezhető, átható erdeigyümölcs-illata először egy nagyon minőségi pálinkára emlékeztetett, majd az ezzel elvegyülő, Nikkából is megismert rizses aroma sikeresen visszavitt a boldog óvodáskoromba, ahol kétpofára zabáltuk a gyümölcsös tejberizst, ha aznap épp ezt találta ki a Központi Kajáltató Elvtárs. Gyorsan kortyolnom kellett tehát, hogy újra felnőtt férfinek érezzem magam.

Íz:

Nem túl olajos, nagyon enyhén karcos, mintha nem is whiskyt innék. Valószínűtlenül, szinte éterien bársonyos a cucc, egy enyhe csípéssel, ami soha nem tud kellemetlenre fejlődni, csak bizserget, mint az épp eléggé forró fürdővíz. Máskülönben olyan húdenagyot ez sem adott ízben, nem is értem ezt az íz dolgot a viszkikóstolásnál, őszinténmegmondom.
Valaki magyarázza el.

Lecsengés:

Olvasom a jegyzeteimet és gondolkodom, hogy mi csúszott el.
Tisztán emlékszem ugyanis, hogy nem voltam olyan húde elborulva ettől a whiskytől, a papíron viszont olyan dolgok vannak, mintha a Fiatalság Forrását kortyolgatnám. Gondolatkísérlet: ha kidobom a szemetet, elvonatkoztatok attól, hogy mit vártam egy háromszoros best-single-malt nyertes Suntory lepárlótól, és bízom az objektivitásban, ami a tollamat vezette a kóstoláskor, akkor egy csodálatos és különleges párlatot kapok eredményül.

Egy párlatot, amely lenyelés után is az illatához méltó, kellemes, savanykás gyümölcsösséget hagy a szájban, majd a rizses faktorok megjelenésekor egy fincsi citromtorta emelkedik ki a kutyulékból, hogy aztán egy pici füst után némi kanalas orvosságot is érzékeljek. De olyant, aminél eurószázezreket költöttek arra, hogy anyuci hülye  gyereke ne hányja el magát közvetlenül lenyelés után.

Összefoglaló:

Ennyiért többet vártam, le is van írva, de máshonnan kell ezt a kérdést megnézni. Vegyük észre és vegyük számításba, hogy egy Skóciánál sokkal távolibb ország helyben készült termékét fogyasztottam, amelynek ráadásul a logisztikája sincs idáig kikövezve. Ha ezt megtesszük, és korrigáljuk a kapcsolódó ár-érték együtthatót, az a konklúzió, hogy a Yamazaki Distillers Reserve kategóriájának egyik legjobb whiskije, amelyet címkéje egyszerűsége dacára bármikor szívesen a polcomon tudnék… És mivel a whiskys jegyek közel sem olyan markánsak benne, kínálnám vele azokat a tudatlan, barbárságban vergődő felebarátaimat, akik szerint a whisky úgy ánblokk szar.

És miközben felbüfögöd, tényleg olyan mint egy nagyon jó pálesz.

Adatok:

Név: Suntory Yamazaki Distillers Reserve, Nikka Pure Malt Black
Érlelési idő: -
Régió: Japán

Források, linkek:

https://www.masterofmalt.com/whiskies/nikka-pure-malt-black-whisky/
http://whisky.suntory.com/distilleries/yamazaki/

Egyéb: Michael Jackson: Whisky

Ben Nevis Special Reserve, blended, Skócia

 Forrás: Magányos Maláta Instagram

Ha az embert az egyik legjobb barátja felhívja egy kóbor csütörtök reggel, hogy másnap este meg kell ünnepelnünk a lánya születését, azaz be kell mutatnunk némi italáldozatot annak érdekében, hogy az újszülött megfelelő mennyiségű táplálékhoz jusson az édesanyja által, akkor egy igazi barát csak igent mondhat.

Aztán a telefon letétele után meg kapkodhat a fejéhez, hogy akkor honnan, hogyan fogja beszerezni a megfelelő whiskyt, a kissé rendhagyó munkaideje és egyéb elfoglaltságai mellett. Nos, tapasztalatom szerint az ilyen esetekben értékelődnek fel azok a speciális kisboltok, amik bőven a normál nyitva tartási idő után is elérhetőek és még tartanak néhány értékelhető whisky-t is.

Szerencsére ismerek ilyen üzletet, amit az ifjú apukához indulva útba is ejtettem, így lettem egy kerámia dekanteres Ben Nevis boldog és ideiglenes tulajdonosa, amely néhány további akadály leküzdése után szerencsésen landolt az ünnepelt asztalán. Azután pedig hamarosan a poharainkban.

Hogy a kissé terjedelmes bevezetés után a lényegre térjek, a Ben Nevis nagyszerű választás lehet, a fentebb részletezett célra. Már csak a dekanteres kiszerelés okán is, amely egészen „ajándékszerű” megjelenést kölcsönöz az italnak. A meleg, barátságos színekkel megfestett és archaizáló betűkkel feliratozott palack egészen exkluzív külsőt kölcsönöz az italnak. A palack fogása is meglepően, - én tartottam egy kicsit tőle- kényelmes, így könnyen, kilötyögtetéstől mentesen tölthetjük ki belőle az újabb és újabb adagokat, amit úgy is kérni fog mindenki.

Szín:

Inkább sötétebb aranyszínű ital, az aranynak az az árnyalata, amelyet leginkább régi, kissé kopott, antik hatású ékszereken láthatunk.

Illat:

Bár egy blended whiskyről beszélünk, amiknek többnyire nem túl kellemes az illata, itt nem találkozunk milyen problémával. A pohárba szagolva meleg, mézes, malátás aromákat találunk, bántó alkoholos felhangok nélkül. Az illat hosszan megmarad, az oxidáció hatására sem módosul számottevően.

Íz:

Édes, karamellás, malátás ízek jelennek meg az első kortyban, tőzeges ízeket csak pillanatokig érezhetünk, inkább a könnyebb édeskés ízek dominálnak. Ettől aztán a hozzám hasonló édesszájúak számára abszolút igaz, hogy szinte itatja magát az ital.

Utóíz:

Az átlagnál némileg hosszabb lecsengéssel rendelkezik a Ben Nevis, mely ízeiben továbbra is az édes, karamellás ízek jellemeznek. Száraz, enyhén füstös ízeket csak a legvégén éreztünk.

Bár ebben az esetben, a mi amatőr érzékelésünk és a szakírók professzionális ízlelőbimbói szinte ugyanazt érezték, azért a profik szerint az igazán avatott olvasóink a fentiek mellett tölgyes ízeket is felfedezhetnek a whisky-ben.

Ajánlani mindenki számára ajánlanám a Ben Nevis-t. A kellemesen édes, lágy ízek minden érdeklődő számára élvezhetővé teszik az italt, legyen az nő, vagy férfi, profi, vagy műkedvelő kóstoló, rajongó.

Bár abban az árfekvésben, ahol ez az ital található, már fellelhetőek ennél valamivel érdekesebb tételek is, azért érdemes adni ennek is egy esélyt.

Elvégre is mindenki számára eljöhet a pillanat, amikor egy jó barát felhívja…

Adatok:

Név: Ben Nevis, Special reserve
Érlelési idő: -
Régió: Skócia

Forrás:

Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve: Whisky

Web:

http://www.bennevisdistillery.com/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/ben-nevis-10-year-old-whisky/

By Jeremy Harbeck (NASA), via Wikimedia Commons

Sokszor, sok helyen felmerült ez a kérdés a whisky kapcsán. Bár az utóbbi években jelentős javulás érzékelhető a vendéglátás területén, de még mindig jobb, ha már a rendelés pillanatában tisztázod azt, hogy jéggel, vagy jég nélkül kéred az italodat.

Természetesen nem csak a pincérek, pultosok körében, hanem az emberek között is él még az a tévhit, hogy whisky-t jéggel kell inni. A múltban előfordult velem, hogy míg egy magas színvonalúnak tekintett helyen egy marék jéggel kaptam a megrendelt jó minőségű ír whisky-t, amit természetesen nem kértem bele, addig egy kiskocsmában hosszasan vitatkoztam a pincérrel, hogy kaphatok e jeget egy alacsonyabb kategóriájú ír whisky-be, ha direkt kérnék bele kivételesen.

Nem tudnám megmondani honnan ered „whisky-t csak jéggel” gondolat, de biztos vagyok benne, hogy kialakulásában nagy szerepe volt a kilencvenes éves sikersorozatának, a Dallasnak, vagy éppen a régi krimiknek, ahol a főhős így itta a napi nyolc-tíz whisky-jét.

Ami az érdekes ebben az az, hogy valójában ezzel nem is mutattak feltétlenül rossz példát, hiszen ezekben a művekben többnyire bourbon whisky-t isznak, amihez valóban nem rossz gondolat némi jeget keverni. Az már más kérdés, hogy ezt az alapelvet sokan minden más whisky-re is kiterjesztik, ez pedig már nem mindig állja meg a helyét.

Tehát kimondhatjuk, hogy ez egy igen megosztó kérdés hazánkban, amiről hosszasan tudnak vitatkozni a fogyasztók, a rajongók, de bizonyos esetekben a szakértők is.

Miért is lényeges ez?

Azzal - remélem -, nem mondok senkinek újdonságot, hogy a pohárba csilingelő jégkocka több módon is megváltoztatja az italok karakterét, hiszen a hűtés már eleve más aromákat erősíthet fel, de az olvadással az ital fel is vizeződik kissé, ami tovább módosíthatja az ízét.

Egy barátom által szervezett whisky kóstoltatáson részt vettem egy, ezzel kapcsolatos kísérletben, amit bárki otthon is kipróbálhat, egyrészt mert jól szemlélteti a jég hatásait, másrészt pedig azért, mert három pohár whisky-t is megihatunk közben és mindezért a tudományt "okokhatjuk".

Szóval végy egy blended skót whisky-t (vagy bármilyen mást, de kérlek NE single malt-ot), tölts ugyanannyit belőle három, lehetőleg egyforma, pohárba. Az elsőt kóstold úgy, ahogy van tisztán, szobahőmérsékleten, a másodikat jéggel hűtve, a harmadikat pedig egy kevés sima vízzel hígítva. Higgyétek el, markáns különbségeket fogtok érezni, hiába ugyanazt az italt ízlelgetitek. Ha valakivel „vakon” végeztetitek el a tesztet, akkor jó eséllyel három különböző whiskyre fog tippelni.

Vagyis, ha egy whisky kapcsán azt az ízt, azokat az aromákat akarjuk érezni, amit a keverőmesterek megálmodtak, akkor mindenképpen érdemes figyelembe venni az adott italhoz kapcsolódó ajánlásokat a hígításával kapcsolatosan.

Az alábbiakban a személyes javaslatomat olvashatjátok a jég használatával kapcsolatban, ez többnyire megegyezik az általános szabályokkal, de lehetnek eltérések.

• Single malt whisky-k: Tisztán, szobahőmérsékleten fogyasztandóak.
• Blended whisky-k:
  
  • Skót: Tisztán, szobahőmérsékleten, de ha muszáj, akkor egy kevés vízzel hígítható.
  • Ír: : Tisztán, szobahőmérsékleten.
  • USA:
    • Rye: Inkább tisztán, szobahőmérsékleten.
    • Bourbon: Jéggel, vízzel, esetleg szódával hígítható.
  • Kanada: Inkább tisztán, szobahőmérsékleten.
  • Japán: Tisztán, szobahőmérsékleten.

 Szobahőmérséklet alatt 20°C környéke értendő.

Mit tehetünk, ha egy forró, nyári napon otthon, vagy épp a kedvenc bárunkban a „szobahőmérséklet” inkább 30°C és mi mégis whisky-znénk?

Nos, ez esetben is inkább a pohár hűtését javasolnám akkor, ha olyan whisky-t iszunk, ami jég nélkül javasolt.

Összefoglalva, véleményem szerint érdemes betartani az alapvető ajánlásokat a whisky hígításával kapcsolatban, hiszen tényleg így élvezhetjük ki leginkább azokat az ízeket és aromákat, amiért szeretjük ezt az italt.

De szeretném azt is leszögezni, hogy a fentiek nem „ökölszabályok”, mindössze csak ajánlások, így mindenki igya úgy a whisky-ét, ahogyan szeretné.

Tullamore D.e.w., blended whiskey, Írország

Forrás: Magányos Maláta

A Tullamore Dew az egyik kedvenc Ír whiskey-m, amit szerencsére hazánkba is nagyon könnyen beszerezhetünk. Talán nem ez a legismertebb ír ital, de bizton állíthatom, hogy az egyik legjobb az elérhető árú, nem belépő szintű blended-ek világában.

Továbbá a kedvenceim közé tartozik azért is, mert a selymes, tapintatos ízével kitűnően alkalmas arra, hogy olyan társasága is elvigyük, ahol nem, vagy nem csak, whisky rajongókkal találkozunk. Hiszen mindannyian kerülhetünk olyan szituációba, amikor valamilyen alkohollal hozzá kell járulnunk a társaság szórakozásához, de nem szívesen pazarolnánk el erre a célra egy komolyabb whisky-t. Ilyenkor a Tullamore Dew a legjobb kompromisszum, legalább is véleményem szerint.

Az ital bemutatása előtt, térjünk ki egy pillanatra az ír whisky-kre általában.

Azaz mitől Ír az ír whisky?

Ír whiskey-nek tekinthető az a whisky, amit Írországban készül és legalább három évig fahordóban érlelték. természetesen az átlagos érlelési idő ennél hosszabb. Jellemzőjük még ezeknek az italoknak, hogy nem használnak tőzegfüstöt az előállításuk során, így kevés kivételtől eltekintve nem is jellemző rájuk a füstös aroma. A skót whisky-khez képest fontos különbség még az is, hogy az ír whisky-t háromszor párolják le ettől kapja a lágyabb, könnyedebb ízét. Valamint fontos még megemlíteni, hogy az árpamaláta mellett nem malátáztatott azaz sima árpát is felhasználnak a készítés során.

A Tullamore Dew egy szintén háromszor lepárolt, hagyományos ír whiskey, amely jól reprezentálja az összes a típusára jellemző tulajdonságot.

Illat:

Az poharat az orrunkhoz emelve, mint a blended whisky-knél általában, itt is az acetonos, alkoholos szag az, amit észrevehetünk. Azonban ha hagyjuk lélegezni az italt, akkor kis idő múlva az alkoholosságok kiegészítik más izgalmasabb aromák is, mint az enyhe virágméz illat, vagy éppen a nyers, frissen készült fahordó jellegzetes illata.

A szakirodalom az ital illatával kapcsolatban a fentiek mellett a gyümölcsös aromákat emeli ki a whiskey-ben.

Íz:

A kortyot a szánkban megforgatva szintén könnyű virágos ízekkel találkozunk, szerencsére itt nincs nyoma az alkohol csípősségének. Ami viszont megjelenik, ahogyan az ír whisky-kre jellemző, az az olajosság. Nem bántóan, de jól kiérezhetően, szinte az egész nyelvünket bevonja az ital.

Utóíz:

A whiskey utóíze kellemesen hosszú, aromáiban inkább az ital illatával rokon, azaz a száraz, citrusos, fás ízek dominálnak benne.

A szakértők nyomokban tejkaramellát is éreznek az utóízben. ezzel a megállapítással, szokás szerint, nem vitatkoznék, de az én műkedvelő nyelvem ezeket az ízeket nem találta.

Megjelenés:

Az ital sápadt aranyra emlékeztető színnel kényezteti a szemünket, az üvege szögletessége pedig könnyen észrevehetővé teszi bármilyen zsúfolt polcon rejtőzik is az üzletekben. A palackon található címkék visszafogottak a címke zöld színe pedig azonnal Írországot juttathatja eszünkbe, amit a szemünk elé kerül az ital.

Összefoglalva, csak ajánlani tudom mindenki számára ezt a whisky-t, akár az ír jellegzetességekkel való ismerkedésre, akár csak egy baráti iszogatásra, vagy éppen céges csapatépítőkre. De egy kellemes ír kávénak is jó alapanyaga lehet, ami a közelítő őszi, téli időjárásban remek lélekmelegítő lehet minden whisky rajongó számára.

Ja és az ír whisky-be soha, semmilyen körülmények között ne tegyünk jeget!

Az italt az egyik kedvenc báromban a Szertár Zugbárban kóstoltam.

Adatok:

Név: Tullamore Dew Malt
Érlelési idő: -
Régió: Írország

Forrás:

http://www.tullamoredew.com/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/tullamore-dew-whiskey/

Laphroaig, Islay Single Malt, 10 éves

Forrás: By Blueye

Az egyik első és mindmáig meghatározó, whisky-s élményem ehhez az italhoz kötődik, had kezdjem rögtön ezzel ezt a bejegyzést.

Szóval valahol Skóciában a kétezres évek első felében gyanútlanul levettem egy kis, alig két decis üveg Laphroaig-ot az polcról a megszokott hipermarketben. Addigra már kipróbáltam néhány single malt-ot, szóval úgy gondoltam van fogalmam ezekről az italokról, de arra, ami az üveg kinyitása után ért, nem voltam felkészülve.

Képzeljetek el egy kb. 40-50 négyzetméteres L alakú, a konyhával egybenyitott nappalit. Na, ennek álltam az egyik végében, amikor a másik végén kinyitotta a cimborám azt az aprócska kis üveget. A következő percben pedig mindent elárasztott egy olyan markáns, összetéveszthetetlen illat, amit soha életemben nem éreztem azelőtt és hirtelen megnevezni sem tudtam volna. Kellett egy kis idő, mire sikerült definiálnom magamban, de végül sikerült. A Laphroaig-nak olyan az illata, mintha beleharapnál egy ázott, égett fadarabba. A mai napig odavagyok ezért az illatért.

Nos igen, az Islay whisky-k már csak ilyenek, a füstös, gyógyszeres, tőzeges aromák szinte kivétel nélkül mindegyikre jellemzőek. Azóta, természetesen, arra is rájöttem, hogy a Laphroaig messze nem a legfüstösebb whisky a világon, de hát, akkoriban még kezdő rajongója voltam ezeknek az italoknak, ezért nem is csoda, hogy sem a Kilchoman, sem az Ardbeg nem került még a figyelmem középpontjába. (és akkor az Bruichladdich lepárló Octomore-át még nem is említettem)

Viszont ez a masszívan füstös illattal szemben tisztességtelen lenne nem kiemelni azt a fontos tényt, hogy bár egy nagyon markáns illatról beszélhetünk, de ettől még ez az illat nem lesz kellemetlen! Sőt, a magam részéről elmondhatom, hogy kifejezetten megszerettem, pedig higgyétek el, én sem brikettet szoktam ropogtatni szabadidőmben.

Arra pedig, hogy a whisky-k illatai, ízei mennyire más képzetet váltanak ki belőlünk nem is kell jobb példa néhány közeli barátomnál, akik szerint az általam fentebb leírt whisky-ben egyszerűen benne van a kolbász. Ők legalább is a füstölt sonka, kolbász aromáját érzik ezeken az italokon. Nos, ahány ház, annyi füstölő, mondaná erre a művelt skót!

Az ital színe világos aranysárgaként írható le, ez egyébként sok hasonlóan füstös whisky-re igaz az Islay szigetén készültek közül.

Az íze az illatához hasonló, kesernyés, kormos, enyhén gyógyszeres ízeket érezhetünk kortyolás közben, mely bár nem bántó, de sokakban felidézheti gyermekkora kellemetlen kalandjait a kötelező orvosságokkal szemben. A fentiek mellett enyhén olajos mellékízeket is kiérezhetünk.

Az ital lecsengése hosszú, sokáig a szánkban érezzük a füstös, kesernyés ízeket.

Összefoglalva a Laphroaig egy érdekes, izgalmas single malt, ami jól megtestesíti az Islay régió whisky-einek jellegzetességeit. A kipróbálását mindenkinek ajánlom, bár azt nem garantálom, hogy mindenkinek ízleni is fog.

Budapesten ráadásul egészen váratlan helyeken is tartják, így a kipróbáláshoz nem feltétlenül szükséges egy teljes üveget megvenni. Akinek ízlik, az úgy sem tudja majd megállni.

Ja, és ha egy ismerősötök azt mondja, hogy kóstolt valami füstös, kesernyés, kimondhatatlan nevű whisky-t, akkor nyugodtan világosítsátok fel arról, hogy az a Laphroaig volt.

Adatok:

Név: Laphroaig
Érlelési idő: 10 év
Régió: Islay