Woodford Reserve, Kentucky Straight Bourbon

Forrás: Instagram

Mint azt már említettük, a múltkori japánwhisky-lendületben sort kerítettem egy tételre a Mare Pacificum túloldaláról is, tettem ezt három okból:

• a Nikka Blackből nem volt annyi, ami elég kettőnek,
• nem találtam addig ismeretlen single malt tételt,
• és továbbra is rendületlenül hiszek.

Abban hiszek, hogy a XV. századi angol beözönlés farvizén evező skótok és írek nem felejtettek el whiskyt főzni. Abban hiszek, hogy az amerikaiak a kontinensnyi országukban képesek legaláb egy, egyetlenegy olyan kukoricapárlatot produkálni, aminek nem csak az illata kellemes, és az a bizonyos “e” betű nem öli ki az összes jelleget az italaikból. Hiszek a bourbon-ben, és hogy találok egyet, amelyet a Whiskyvilág Egyesülésének nevében a zászlómra tűzhetek (és lesznek sasok meg csillagok meg tűzijáték meg naplemente).

Úgy álltam neki, hogy ki tudja, talán majd ez. De azért kértem hozzá egy kis pohárnyi jeget.

Illat

Jól indított. A Woodford Reserve-be beleszaggintani kb. olyan, mintha a tavalyi Kentucky Szépe győztes a nyári gyümölcsöktől illatos kebleire ölelne, ha pedig még párat beleszippantasz, egy cuki cukrászdában érezheted magad, aminek almás-citromos illatú illatosítóval mossák épp az ablakait. Az alkoholos-gabonás hatás csak alig, nagyon enyhén jelentkezik.

Illatra tehát nagyon jót ad, instant vennék Woodford Reserve illatú Kokkolínót.

Innentől kéretik nem komolyan venni a dolgot, utólagos tesztelés után sokkal jobb a végső konklúzió!

Íz

Éééééés meg is érkeztünk a bourbon-világba. Fellelkesülve a fenti szivárványoktól és varázsos póniktól, apró kortyonként adtam át magam a műélvezetnek… aztán csalódottan nyúltam a jeges csipesz után. Szokásos, mellbevágó-alkoholos vízíz, semmi olajosság, és valami low-end, keserű almás ice-tea érzet.

Lecsengésről nem tudok beszámolni. Jég nélkül esélytelen, és azonnal kéri a kólát.

Jéggel

Az illata jéggel némileg megváltozik, erősebbé válik benne a gyümölcsös jelleg, mazsolát, mangót véltem érezni. Kóstoláskor nem éreztem benne semmit a fentiek mellett, sőt… talán annyi írható a jég javára, hogy ha nem figyelsz rá oda, kevésbé szar tőle. A lecsengését viszont el-el kaptam, bár ne tettem volna; kellemetlen, poshadt almaízt hagy maga után, ami végülis mindegy, mert úgyis kólát iszol mellé.

Összefoglalás

A Woodford Reserve a Kentucky-vidék legpatinásabb lepárlóiban készül (Woodford Reserve Distillery (1838), Brown Forman Distillery), így elméletileg hatalmas tapasztalat, és kifogástalan mesterségbeli tudás halmozódhatott fel ahhoz, hogy az Államok egyik legjobb, külföldi oldalak által is közel prémium kategóriásnak tartott Kentucky Straight Bourbon whiskyjét elkészítsék.

A fentiekből pedig az az egyértelmű következtetés vonható le, hogy bizony nekem a bourbon whiskyk nem ízlenek. A masszív, teszkó gazdaságos, alkoholos vízizből a gyártó szerint a következőket kellene kiérezzem:

Nose: Heavy with rich dried fruit, hints of mint and oranges covered with a dusting of cocoa. Faint vanilla and tobacco spice.
Taste: Rich, chewy, rounded and smooth, with complex citrus, cinnamon and cocoa.
Toffee, caramel, chocolate and spice notes abound.
Finish: Silky smooth, almost creamy at first with a long, warm satisfying tail.

Hát bocsi, srácok, de nem jött össze, talán a citrus.

A Knob Creek és a Bulleit lepárlók bourbon-ei még megérdemelnek tőlem egy-egy próbálkozást, aztán feladom, és jönnek a rye whiskys cikkek. Az jó, az különleges, és a polcomon éppúgy hiánycikk, mint a Malátán.