A Glenfiddich az a whisky, amelyet minden whiskyrajongó legalább egyszer megkóstolt már: a Dufftown-környéki lepárló palackjait 180 országában árulják, s a világszerte eladott single-maltok több mint egyharmada közülük kerül ki.  A kínálat leglényegesebb tagjai, templomának rendíthetetlen oszlopai - és (szerintem) üzleti könyveinek legfényesebben ragyogó csillagai - a 12, 15 és 18 éves kiadások, amelyek tagjai a világ legtöbb, magára valamit is adó italozóhely polcán fellelhetők. Joggal voltam hát kíváncsi arra, mi teszi őket különlegessé, mit adott a világnak William Grant, amely ennyire népszerűvé tette ezt az italt? Mit lehet leírni arról a whiskyről, amely defíniálta a single-malt whisky fogalmát? És ez is olyan, mint a nőknél, hogy az öregebb rendszerint jobb?

Maradj velünk, és talán elmondom.

Forrás: Brand New Glenfiddich

Jelenleg is bimbózó whisky-karrierem fontos állomása volt a spontán kocsmázás, amikor először rendeltem meg a sokszor látott 12 éves Glenfiddich-et. Szó sem volt még blogról, azt sem tudtam, mi fán terem ez az egész, egyedül a Tamás által addig velem itatott párlatokat ismertem. Tamás pedig él-hal a füstös italokért, így amikor először kóstoltam igazzy Speyside-it, gondolhatod, hogy agyam töredékes whisky-térképe rögvest új, meglehetősen izgalmas részletekkel gazdagodott...

Glenfiddich 12 Year Old, the signature malt

Az origó. A whiskyelméleti nullpont. A whiskykedvelők őslevese, Greenich Village-e, Genezise, életadó meteoritja, 'A' hangja, és ki tudja mi mindene még. Ha ezt nem kóstoltad, semmit sem tudsz, John Snow... egész egyszerűen azért, mert nincs mihez viszonyítanod.

Rémlett, a kóstoláson is csak a miheztartás végett töltötték ki, de így legalább olyan párlattal kezdhettem "hivatalos" kóstolói karrieremet, amelynek kognitív ekhói minden valaha bepötyögött vagy bepötyögésre váró cikkemhez vezetőként szolgálhatnak, és ez így van jól.

Illat

Az van, hogy ez itt a textbook speyside-i whisky, csak a jó, és nem a 10-es benriach-i értelemben: könnyű, gyümölcsös.citrusos illata van, pici mézzel és gabonával, semmi bántó füsttel és épp csak annyi alkohollal, hogy érezzük, a prémium körtelénél sokkal magasztosabb dologgal van dolgunk.

Íz

Nincs mit mondanom, megkóstolod, és szereted. A 12 éves Glenfiddich lágyan végig fog gördülni a nyelveden, enyhe olajossággal körbeöleli, majd forró símítással továbbáll a garat felé, közben csipetnyi fűszerességével hódít meg, és a paplant is leteríti a nem kevésbé kellemes folytatáshoz:

Lecsengés

A lepárlómesterek által addig gondosan palástolt tőzeg végül megjelenik, nem túl bántón: épp csak annyira, hogy skót dudákat halljunk feljajdulni a ködbe vesző magasföldi bércek messzi távolából... édes gabonát, mentolos gyümölcsöket hagy maga után, és a körvonalazatlan érzést, hogy jobb ez a világ, mint két perce volt.

Feltűnt, ugye? A fenti soroknál marketinges bullshitterek sem tudtak volna szebbet írni, minden bennük van, ami miatt a blog mellé ragasztom az impresszió címkét. Ami az illatot, az ízet és a lecsengést valójában illeti az az, hogy kóstold meg magad, vagy igyál még egy pohárral, és fogd rá a nyuszira. Esetleg rám, én úgyis fogok helyetted.

Akkor is tégy így, ha meg akarsz állni, és nem továbbmenni az idősebb kiadásokra. Pedig hiba lenne, tudniillik a következő tétel, a 15 éves Solera Reserve igazi különlegesség, amelyet már csak a készítése során alkalmazott eljárás miatt is érdemes közelebbről megismerni.

Glenfiddich 15 Year Old, the Solera Reserve

A készítés során főhősünk új európai tölgyfa és használt amerikai bourbon hordókban érlelődik, majd egy hatalmas, andalúziai sherry-s hordóban fejeződik be. A különleges az, hogy ez a hordó soha nem ürül teljesen, immár évek óta: mindig csak a felét ürítik, majd az előző hordókból újratöltik. Ez az eljárás nem csak a Glenfiddich sorozatban, hanem a világ whisky-kínálatában is egyedülállóvá teszi a 15 éves Solera Reserve kiadást.

Illat

A tapasztaltabb whiskyfogyasztónak azonnal feltűnik a sherry-s érlelés. A fiatalabb testvér kissé almás-körtés illata helyett itt némileg fanyarabb, erdeigyümölcsösebb jegyeket éreztem, de azt a mai napig nem tudnám megmondani, hogy az ital érettsége a címke által kiváltott placebo-hatás volt-e.

Íz

Érdekes módon jobban csípett, mint a 12 éves kiadás, és az íze is kevesebb hatást tett rám, úgyhogy gyorsan le is nyeltem, és vártam az eredményt.

Lecsengés

A 15 éves itt mutatja meg igazi erejét, ami nem is baj: véleményem szerint a whiskyk esetén az illat és a lecsengés adja az ital élvezeti értékének 80%-át. Kevésbé érződik a tőzeg, határozottan simább élmény. A gyümölcs érezhetően leér az aljára, hosszan tartó, savanykás gabonásságot hagy a szájban. Határozottan lájkolom a WG&S dolgozóinak teljesítményét.

Ezek után kíváncsi voltam arra a Glenfiddichre, amely már elég idős hozzá, hogy megrendelje a saját Glenfiddich-ét, ezzel egy sajátos Glenfiddichception-t hozva létre, amely az általam elképzelhető legjobb redundáns tér- és időparadoxon...

Ugorjunk.

Glenfiddich 18 Year Old, the barely legal Small Batch Reserve

Nesze neked, limitált széria, amikor a legtutibb whiskyzős helyek polcán rendre megtalállak, és mint egy 18 éveshez illik, meg is kívánlak. Ilyen alakkal, hülye vagy, még jó! Gyere hát, Kicsim, lássuk, mit tudsz.

Illat

Nemcsak a cuccod jó, de az alsóneműdre is figyelsz: te rajzoltad a legszebb katedrálist, amit pohár oldalán a kóstolás során láttam. A parfümöd érdekesebb, érettebb, és kicsit savanykásabb, mint ifjabb követőidé, de egyáltalán nem bántja az orrot. Rátarti feltűnősködést nem, csak a szabadság iránti vágyat érzem rajtad: épp eléget tartottak bezárva, hogy megérezd a messzi Atlanti Óceán illatát, és ez a benyomás kitörölhetetlen nyomokat hagyjon az aurádon.

Íz

Érezni Téged olyan, mint fiatalkorom sült, kelt tésztáit. Gyermekkort idéző, forró, citrusos érzeteket adsz, ezzel transzcendens módon vezetsz vissza egy más letűnt ifjúságba. Köszönöm Neked, méltósággal viselem távozásod.

Lecsengés

Miután magamra hagysz, meghatározhatatlan, ellentmondásos érzetek törnek rám. Egyszerre érzem illatod gyümölcsösségét, ízed érett teltségét, és enyhe keserűséget, mintha a szerelem utolsó szikrája égett volna ki bennem. Te vagy a gyermeki szíveket megtöltő nyarak zsenge aromája, a zsibongó piac legérdekesebb, legfinomabb édessége és a letűnt, szabad ifjúkor hagyta, soha nem szűnő mélabú. Hogy megízleljelek, hogy megértselek, ahhoz férfi kell.

És én örömmel állok e kihívás elé máskor is.

Összegzés

Zseniális kóstolás volt, piros betűkkel fogom 2016 emlékei között számon tartani. Másnak is ajánlom, hogy ha máskor nem, egyszer szánja rá a pénzt és az időt, hogy végigpróbálja ezt a három, eladott példányszám ellenére is különleges italt. Nem fog csalódni.

És dokumentáció van arról, hogy a 12 éves verzió bulikba is kiváló.

Azt hiszem ilyen az, amikor nem is annyira magányos a maláta… Már ha élhetek ezzel a kissé gyemekded poénnal. Komolyabbra fordulva, a blogunkat az a megtiszteltetés érte, hogy meghívást kaptunk a Koktélbolt által szervezett Glenfiddich kóstolóra. Az itt szerzett élményeinket az alábbiakban olvashatjátok.

Forrás: Koktélbolt facebook profil

A blog történetében egyfajta mérföldkő volt ez a kóstoló, hiszen az első hivatalos esemény volt, amire meghívást kaptunk, amit ezúton is köszönünk a szervezőknek!

Őszintén szólva, jó volt látni, hogy ezen a ködös, esős, februári estén is milyen szép számban gyűltek össze a whisky iránt érdeklődő emberek az üzletben. Voltak közöttünk kezdő és haladóbb rajongók egyaránt, de mindenkit összekötött a kíváncsiság, amit az este során bemutatott maltok iránt táplált.

Voltak kisebb-nagyobb társaságok is, de akiket „ismeretlenül” ültettek egy asztalhoz azok sem unatkoztak, hiszen, ha más nem, akkor az italok megadták a közös beszédtémát, ami hamarosan átcsapott a kedvencekkel kapcsolatos véleménycserébe, vagy éppen a hasonló rendezvényeken szerzett tapasztalatok megosztásába. A helyszín pedig igazán jó hangulatot biztosított a kötetlen párbeszédhez, hiszen körülöttünk mindenhol jobbnál jobb italok és koktélkellékek sorakoztak a falakon. Szóval, érzésem szerint mindenki „otthon” érezhette magát aki ott volt.

A kóstolás Kottra Dezső bármixer oktató tartotta, aki több, mint 50 éves tapasztalattal rendelkezik a koktélok és a whisky-k terén is. Így aztán aligha meglepő, hogy az italok bemutatása professzionális volt, de mégis volt egy könnyed hangulata az egész eseménynek. Bár a téma komoly volt, de az előadó évtizedes tapasztalata rengeteg szórakoztató és érdekes anekdotára adott lehetőséget, illetve rengeteg tippet kaphatott a hallgatóság arra nézve, hogy mit érdemes kipróbálni, meglátogatni annak, aki el szeretne mélyedni a whisky-k világában.

Az előadás elején kaptunk egy gyors betekintést a whisky történelmébe, hogy azok is képbe kerüljenek ennek a nagyszerű párlatnak az eredetével, akik éppen most kezdenek belemélyedni ebbe a világba.

Ezután pedig az est sztárjai következtek:

Glenfiddich 12 éves

A sorozat legfiatalabb darabja és alighanem a világ egyik (ha nem a) legismertebb whisky-je. Ez az az ital, amit még azok is felismernek, akik soha életükben nem próbálták ki a whisky-ket, de mivel szinte minden bolt polcán látható, így sokaknak ez jelenti a single malt-ot.

Glenfiddich 15 éves, Solera Reserve

Bár a 12 éves is finom, de valójában ezzel az itallal kezdődött meg az izgalmas tételek sora. A solera eljárás olyan kellemes és mély fűszerességgel dúsítja ezt a párlatot, amit minden rajondónak ki kell próbálnia legalább egyszer. Ez pedig nem is olyan nehéz mivel ezt még viszonylag sok bárban tartják szerteszét Budapesten.

Glenfiddich 18 éves Small Batch Reserve

Oroloso sherry és amerikai tölgy hordós érlelés. Gyümölcsök, fűszerek. Komplex és izgalmas íz és illatvilágot felvonultató párlat, ami méltán büszkélkedhet jónéhány kritikai elismeréssel és díjjal.

Glenfiddich 21 éves Gran Reserva

A tölgyhordós érlelés után sherry, aztán pedig karibi rumos hordóban fejeződik be az ital érése, amitől egy igazán különleges, többrétegű párlat jön létre, ami abszolút méltóképpen képviseli a márka exkluzív vonulatát. Ez a whisky már túllép a „napi” fogyasztás keretein (pénz ide, vagy oda), inkább csak megfelelő alkalmakkor kortyolandó.

Glenfiddich, The Original

Egy igazi különlegesség, melyben a lepárló az eredeti 1963-as kiadású whisky-jét élesztette újra. Ez a malt  tekinthető a ma single maltként hívott ital ősének, hiszen az első volt, amit ezzel a jelzővel dobtak piacra.

Monkey Shoulder

3 kitűnő speyside-i malt keveréke, amit már mi is bemutattunk nektek.

Nos, véleményem szerint ez a lista is bizonyítja azt, hogy miért volt érdemes ellátogatni az eseményre. Remek és igazán különleges malt-ok ezek, amikről hamarosan önálló cikkek is születni fognak a blogon.

Összességében remek este volt, jó italokkal, hozzáértő bemutatóval és remek társasággal. Csak biztatni tudlak benneteket, hogy a következő alkalmat ne hagyjátok ki!

Köszönjük a Kocsmablog támogatását!

A Glenrothes lepárló termékeivel már sokszor, sok helyen találkoztam és mindenütt felfigyeltem a palack szokatlan formájára, el-el gondolkodva azon, hogy vajon milyen italt rejt ez a furcsa üveg. megkóstolni mégis csak mostanában kóstoltam meg, ne kérdezzétek miért, mert erről fogalmam sincs. talán úgy éreztem, hogy ehhez az italhoz még nekem is érni kellett.

 Forrás: http://www.theglenrothes.com

A lepárló

Mint, ahogyan ezen a vidéken sok másik lepárlót, a Glenrothes-ot is az 1800 évek második felében, konkrétan 1878-ban alapított két banki alkalmazott, Robert Dick, William Grant, valamint egy ügyvéd John Cruikshank. Nos, úgy tűnik a szeszfőzés már akkor is az unatkozó középosztály hobby-ja volt, de ennek mi ma csak örülhetünk. A termelés hamarosan 1879 december 28. meg is indult az új lepárlóban.

Azt, hogy a frissen alapított lepárló mekkora hírnevet szerzett, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy alig tíz évvel az alapkőletétel után a Glenrothes, az Islay Distillery-vel és a Bunnahabhain lepárló tulajdonosával együtt  megalapították a Highland Distillers társaságot, amivel igazán illusztris társaságba került az új cég.

Az itt gyártott maltok kezdettől fogva nagy megbecsülésnek örvendtek az olyan nagyobb keverék gyártó cégek körében is mint a Cutty Shark, vagy éppen a Famous Grouse. A Glenrothes-t whisky-t felhasználó egyik nagyvállalat a Berry Bros & Rudd Ltd. volt az, aki a borokhoz hasonlóan évjáratonként kezdte kiadni a whisky-t. Az egyes kiadások, bár alapjaiban ugyanazok voltak, de valamicskét mégis különböztek egymástól. Így egyfajta unikumként létezhettek azon a piacon, ahol a többi whisky termelő évről-évre ugyanolyan kiadásokat készített. 

A whisky:

A Vintage Reserve nem kevesebb, mint 10 féle különböző Glenrothes évjárat keveréke, melyből a legöregebb az 1989-es, a legfiatalabb pedig a 2007-es. Ha csak ez utóbbi alapján ítélnénk meg a párlatot, akkor egy fiatal italról beszélhetnénk, amibtől valószínűleg nem sok érdekességet várnánk. Nagyobbat pedig nem is tévedhetnénk.

Megjelenés:

Nos, az, hogy egyedi, azzal csak annyit mondtam, hogy az ég kék. Ez a whisky még abban az, amúgy is erős mezőnyben is kiemelkedik, ahol a többi single malt, egytől-egyik egyedi palackja, doboza versenyez.

A kétoldalt nyitott, inkább csak egyfajta keretnek, vagy éppen állványzatnak tűnő doboz, a gömbölyded, tömzsi palack messziről felismerhetővé teszi az italt. Egyedülálló külseje van, az biztos, de ettől függetlenül nem tűnik sem hivalkodónak, sem harsánynak. Inkább egy különös finomságot sugároz, mely miatt az egyszeri szemlélődő sokkal magasabbra pozícionálja a párlat árát, mint ahol eredetileg elhelyezkedik.

Szín:

A whisky egészen halvány sárgás, rezes, én még mindig egy jó citromos teára asszociálok róla, de ez csak kellemes emlékeket ébreszt, így én nem bánom.

Illat:

A tíz különböző évjárat, millió illata tódul az orrunkba, amint a pohár felé közelítjük azt. Az összhatás mégis lágy, narancs, mandarin, csipkebogyó, meggy, cseresznye, málna érződik. Fanyar, de édes is. Még egy kevés mézes felhang is elő-elő tűnik az illatban. Csak egy egészen enyhe alkoholosság érhető tetten a fenti gyümölcsöskertre hajazó illatfelhőben, ami azért jelzi, hogy itt egy whisky-ről beszélünk, nem pedig a nagyi vegyes gyümölcs szörpjéről.

Íz:

A gyenge ponthoz érkeztünk. Vagy talán nem is, de az whisky illata annyira magasra teszi a lécet, hogy némiképpen csalódás belekortyolni, hiszen itt már nem érkezik az a fergeteges komplexitás, amit illatolás közben érezhettünk. Ettől függetlenül kellemesen, krémesen vonja be szánkat a párlat kortyolás után. Még a gyümölcsösség is fel-fel villan, de hamar átadja a helyét egy száraz, kesernyés, zöld diós íznek, ami éles kontrasztot képez a lágysággal. Itt már egyértelműen a száraz sherry-s hordó hatása érvényesül.

Lecsengés:

Ezen a ponton sajnos végképp elveszti a Glenrothes a maradék egyediségét is. Csak egy átlagos, bár kellemes, whisky-vé változik a szokásos vaníliás, enyhén citrusos utóízével.

Összegzés:

Nagyon nehéz kérdés. Semmiképpen nem rossz whisky, sőt! Igazából már csak a külseje és az illata miatt is ott a helye minden rajongó polcán. Ár/érték arányban pedig még jobban teljesít az ital.

Adatok:
Név: Glenrithes Vintage Reserve
Érlelési idő:
Régió: Speyside

Források:
http://www.theglenrothes.com/en/our-whisky/vintage-reserve.html

Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve: Whisky

Nemigen mondok újat azzal, hogy a Glenmorangie original kiadása a mai napig az egyik kedvenc malt-om. Ezt kóstoltam először és ez máig ható érzéseket keltett bennem. Valójában minden whisky-ben azt az aha élményt keresem azóta is, - több kevesebb sikerrel-, amit ettől az italtól kaptam. Nem véletlen, hogy a blog első cikke is erről szólt.

A Nectar D’Or kiadás megkóstolása régóta szerepelt a képzeletbeli listámon, ahol a kötelező tételeket tartottam számon, az eredményét pedig alább olvashatjátok.

Forrás: glenmorangie.com

Bár sok mindent megírtunk már erről az italról, de a lepárlóval eddig még nem igazán foglalkoztunk, így, most ezt a hiányosságunkat is pótolhatjuk.

A lepárló

A Glenmorangie céget eredetileg sörfőzdének alapították a a Highland dombjai és hegyei között, de mindannyiunk nagy szerencséjére a tulajdonosok hamar belátták, hogy az ő jövőjük a single malt-okban van, így 1843-ban lepárlóvá építették át és nem pazarolták többet a malátát holmi sörökre. Bár gondolom abban sem alkottak rosszat.

Persze ez a lepárló sem úszta meg a pénzügyi válságokat, illetve a többszöri tulajdonosváltást. Azonban mindezen hátráltató tényezők mellett is életben tudtak maradni, sőt volt, hogy évi 4 millió liter whisky-t állítottak elő, ami semmiképpen sem lebecsülendő szám.

A mennyiség mellett a minőség felé is elköteleződtek, ami a folyamatos megújulásban is tetten érhető. Mint „egymárkás” lepárló megtehették volna, hogy csak egyre öregebb és öregebb évjáratokat jelentetnek meg a  10 éves kiadás mellett, de ehelyett elkezdtek az utóízekkel kísérletezni, amit az érlelés során használt hordókkal érnek el.

Az összes whisky-jük amerikai tölgy hordókban tölti az első néhány évét azután pedig különböző vidékekről származó használt hordók következnek. Esetünkben ez egy francia desszertbor, a Sauternes hordója, mely a Bordeaux-i borvidékről származik, ami azért valljuk be, nem hangzik rosszul.

A whisky

Külső:

Az ital színe engem a sűrű, friss mustra emlékeztet a mély, kissé opálos áttetszőségével. Ínycsiklandó szín, azt kell, hogy mondjam, bár egy kissé becsapós, hiszen ettől a színtől én egy édes italt vártam.

A palack is jelentős megújuláson esett át azóta, mióta először a kezembe vettem. Megkarcsúsodott és szerencsére a rengeteg címkétől is megszabadították. Ezzel a sokkal minimalistább dizájnnal nekem jobban is tetszik. Valahogy kifinomultabb lett ezáltal külső, ami jobban harmonizál a beltartalommal is.

Illat:

Intenzív. Elsőre nem is nagyon éreztem mást ki belőle, mint a jól megszokott, átlagos „whisky” illatot, de szépen lassan előkerültek belőle a gyümölcsök is, főleg egyfajta kesernyés, kandírozott citrusfélékre jellemző illat. Ezt sorban követték a fűszeres aromák, de a pörkölt mogyoró is helyet kapott a végén. Komplex illata van, az biztos és már itt leszámol azokkal a tévképzetekkel, amit a színéből eredő édességre számítottak.

Íz:

Igazán testes ital, ami szinte már harapás hatását kelti, nem is kortyolásét. Igazán érett íz hatása van, amiben tobzódnak a gyümölcsök. Barack, málna, citrusfélék együtt, mézes édességgel és egy cseppnyi fűszeres, hol kesernyés, hol csípős körítéssel teljesednek ki.

Lecsengés:

Hosszú, közepesen intenzív utóízt hagy a szánkban. Ehelyütt már a fás, kicsit kesernyés íz dominál, de azért felfedezhetőek a gyümölcsök is újfent, de elég tünékenyen. Inkább boros utóérzetet kelt, mint whisky-set. Sokat veszít a komplexitásából is az ital, ami valahol sajnálatos.

Összegzés:

Nos, ha valaki még nem kóstolt Glenmorangie-t, akkor azt javasolnám, hogy mindenképpen az Original kiadással kezdje és ne ezzel. A Nectar D’Or inkább a haladó szinte ennek a párlatnak. Ez persze nem von le semmit az értékéből, sőt. De úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy ezt a kiadást élvezni tudjuk, szükség van némi előzetes kóstolási tapasztalatra. Továbbá bár remek ital, de ha választanom kéne én az Originalt választanám.

Adatok:
Név: Glenmorangie Nectar D’Or Sauternes
Érlelési idő: 12 év
Régió: Highland

Források, linkek:
http://glenmorangie.com/

Egyéb:
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve Whisky

A BenRiach, mint márka elsőként a Whisky Show-n került a kezünk közé és azonnal elnyerte a tetszésünket a 18 éves kiadásuk, ahogyan azt az erről szóló cikkben olvashatjátok is. Ezért aztán adta magát az, hogy tovább kóstolgassuk a termékeiket.

Forrás: Magányos Maláta

A fenti elhatározást hamarosan tett is követte, miután Ádám beszerezte a márka 10 éves, belépő szintű verzióját. Úgy gondoltuk, hogy az egyik prémium kiadás kipróbálása után érdekes lesz a belépő szintet is megkóstolni. Ennek az eredményét pedig alább olvashatjátok.

A lepárlóra és történetére nem vesztegetnék újabb karaktereket, aki az emlékei felfrissítésére vágyik az itt  megtalálja a megfelelő cikket. A „vörös szarvas hegyén” (Ben Riach) azóta nem történt olyan változás, amit érdemes lenne itt leírnunk.

A whisky:

A 10 éves kiadás az iparági hírek szerint azért jött létre, hogy a későbbiekben a most még létező 12 éves kiadás váltóitala legyen. Ebben az kiadásban már szinte csak olyan whisky-k keveréke szerepel, amit a lepárló 2004-es újranyitása után készítettek, tehát már abszolút az új tulajdonos szája íze szerint készült párlatról van szó.

Megjelenés:

Nos, én eddig ezt a márkát, - ahogyan erről már meséltem-, a harsány színek, címkék honának ismertem, ezért is kellemes meglepetés volt ennek a kiadásnak a visszafogott, sötétszürke, bronzos árnyalatú feliratokkal díszített külseje. Alapvetően tetszetős, mind a doboz, mind pedig a feliratok színvilága, bár az tény, hogy ezekkel nem igazán tűnik ki sem a boltok polcain, sem pedig a bárokban az ital.

Szerintem az egész külsőnek van egy „steampunk”-os beütése, amit a dobozon és az üvegen lévő rajz is erősít, ugyanis elsőre engem egy páncélvonatra emlékeztetett és csak alaposabb megnézés után lett világos, hogy a lepárlót és az előtte sorakozó hordókat ábrázolja.

Szín:

Kellemesen sötét tónusú, telt bronzos árnyalatok csillannak elő a poharunkban és az üvegben is a színt vizsgálva.

Illat:

Friss, fanyar, citromos, lime-os illattok az elsők, amik felénk szállnak a pohárból. Valamivel később ezek az illatok szépen lassan átadják a helyüket egyfajta krémes édességnek, amik még mindig gyümölcsöket hordoznak magukkal, engem leginkább a barackos joghurtra emlékeztetően. A vége felé némi vanília is előkerül, de inkább csak könnyű kiegészítő illatként.

Íz:

Az alkohol határozott csípésével indít a párlat, ami első lépésként elzsibbasztja a szájunk egészét. Ez viszonylag gyorsan elenyészik és ekkor előkerül némi gabonás, könnyű ízkompozíció, amolyan háztartási kekszes, semleges, édesség. Végül ez is elhalványul és a helyére fás, fanyar ízek érkeznek, amiben nyomokban meggyes ízek vegyülnek.

Lecsengés:

Könnyű és viszonylag rövid. Valójában eléggé semmitmondó utóízekkel távozik az ital. Egy kevés híg borsos csípéssel és egy mélyen megbúvó fafüstre hajazó kesernyésséggel.  

Összegzés:

Nem könnyű. A 18 éves Latada kiadással nem korrekt összehasonlítani ezt a maltot, de valójában más Speyside single maltokkal sem. Igazság szerint csak azoknak ajánlanám, akik már megkóstoltak más, erről a vidékről származó whisky-ket is, mert így nézve lehet legfeljebb érdekes az ital, ami tartalmaz minden olyan jegyet, - amit az itt készült párlatoknak tartalmaznia kell-, de minden különösebb egyéniség nélkül. Azok, akik most ismerkednek ezzel a vidékkal, azok kóstolják meg inkább a Singleton-t, vagy éppen a Tomintoul-t.

Adatok:
Név: BenRiach
Érlelési idő: 10 év
Régió: Speyside

Forrás:

http://www.benriachdistillery.co.uk/our-whiskies/10-years-old/

Lassan a végére érünk a 2015-ös Whisky show-n kóstolt tételeket bemutató sorozatunknak, de ne aggódjatok, azóta is sok-sok új élménnyel gazdagodtunk ezen a téren, szóval nem hagyunk benneteket olvasnivaló nélkül. Még akkor sem, ha a következő show-ra még sajnos várnunk kell néhány hónapot.

Forrás: BenRiach Distillery 

A BenRiach termékek számomra mindig is inkább, egyfajta érdekességként tűntek fel a polcokon, nem pedig olyan whisky-ként, amit feltétlenül (és azonnal) meg akarok kóstolni. Hogy ennek mi volt az oka, azt akkor sem tudnám megmondani, ha megvadult Hamish marhák ugrándoznának a hátamon. Talán, a többihez képest, kissé kevésbé különleges üvegforma, vagy a túl sok felirat? Nos, ha egyszer rájövök, ígérem, hogy elmondom nektek.

Szóval, tény, ami tény, ez a whisky egészen addig kimaradt az életemből, amíg a Whisky Show-n el nem jutottunk Ádámmal abba az állapotba, amikor a „kötelező” körök, már megízlelésre kerültek, azaz jöhettek azok a malt-ok, amiket én csak „ilyet még úgy sem ittam, próbáljuk ki” csoportnak hívok. Ekkor szerencsére a közelünkben termett egy BenRiach pult, így adta magát a dolog… És ennek azóta is kifejezetten örülök.

A lepárló termékei viszonylag széles választékban voltak jelen az eseményen, de én ekkor már a különlegességekre hajtottam, így nem is volt kérdés, hogy a 18 éves verzióból kérek egy adagot.

A lepárló

A lepárlót a Speyside-on, Elgin városának közelében találjuk. Ezt a környéket méltán nevezik a Speyside szívének, ahogyan az az ital palackján is megjelenik, hiszen csak Elgin városka közelében, azaz az itt kanyargó Lossie folyó környékén 8 kisebb-nagyobb lepárló található. Ezek története nagyjából egyforma. Valamikor az 1900 évek környékén megalakították őket és azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal üzemelnek, de sokszor inkább csak már, nagyobb ismertséggel rendelkező whiskykhez állítanak elő alapanyagot.

A BenRiach esetében 1898-as alapításról beszélhetünk, de az első virágzása nem tartott csk néhány rövidke évig, miután gazdasági nehézségek miatt az eredeti tulajdonos John Duff kénytelen volt megválni az üzemtől. Így valójában igazi, tartós működésről, csak 1965-től számolhatunk be.

Persze ezek után is akadt néhány tulajdonos váltás, de a lepárló működött. A 2004-es év tekinthető az igazi újjászületésnek a BenRiach életében, ekkor jelenik meg a „Heart of Speyside” sorozat is, aminek tagja a jelen cikkünkben tárgyalt whisky is.

A whisky

Külcsín:

Nos, ahogyan arra már utaltam is, szerintem ez lehet a gyenge pontja ennek az márkának. Mert, bár a palackja ugyanúgy egyedi, ahogyan a többi single malt-é is, itt valahogy mégsem sikerült igazán hívogató formát találni, legalább is szerintem. Ráadásul a palackokon nekem egy kissé túl sok a címke, túl sok az aranyozás és túl rikítóak a színek. Valahogy az egész túl harsány, így kissé „bazári” benyomást kelt.

Persze az igazsághoz hozzátartozik az a tény is, hogy a 18 éves Latada kiadás egyáltalán nem olyan harsány, sőt, az itt használt sötétzöld árnyalat és a megszokott kerek doboztól eltérő szögletes forma némi, - tagadhatatlan-, eleganciát kölcsönöz az italnak. (Csak sajnos ez nem feltétlenül tűnik fel a harsányan figyelmet követelő „kistestvérei” mellett)

Az ital színe halvány rezes, nekem leginkább gyermekkorom cukros, citromos teájának színárnyalatát idézi fel. (De ez nem baj, mert azóta is szeretem így a teát.)

Illat:  

Édes és füstös egyszerre. Ez pedig egy nagyon érdekes összetett illatot eredményez, ahogy a virágmézes, édes és némileg gyümölcsös (sárgadinnyés) illatot masszívan keretezi egyfajta tavaszi éjszakai tábortűz illat. Érdekes, de egyben nagyon finom illat is, ha valaki kedveli a füstös whisky-ket.

Íz:

Az édesség itt is előtérbe kerül. A füstös, kissé keserű aromák azért megmaradnak, de itt már jobban elnyomja őket az édes, gyümölcsös, fanyar íz, ami talán a madeira hordós utóérlelésnek köszönhető. Kellemesen összetett ízkavalkád, amit a szánkban érzünk kortyolás után, elég változatos, de még jóval belül a könnyen feldolgozhatóság határán.

Lecsengés:

Barátságosan hosszú. A tőzeges ízek itt bontakoznak ki igazán, hiszen a nyelvünk tövében sokáig megmarad a kormos íz, de azért itt is találhatunk édesebb pillanatokat is.

Összegezve:

Csak javasolni tudom. Azaz, ha a közeletekbe kerül, akkor semmiképpen se essetek az előítéletesség hibájába, (mint én anno) hiszen ez egy igazán jó whisky!

Adatok:
Név: BenRiach Latada (Madeira wood finish)
Érlelési idő: 18 év
Régió: Speyside

Források, linkek:
http://www.benriachdistillery.co.uk/BenRiach18YOLatada.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa
Helen Arthur: Whisky, ínyencek kézikönyve

Ballantine's Finest, skót blended whisky - VS - Ballantine's Aged 30 Years, skót blended whisky

A most következő összehasonlítás nem ígérkezik fair-nek. A kék sarokban az egyik legnépszerűbb skót whiskybrand termékpiramisának legalja, csikókorban lévő, hordót alig szagolt párlatokból való keveréke, amellyel a képzetlen fogyasztók tömegeit próbálják a Red Labeltől elhódítani. A még kékebb sarokban ugyanezen márka prémium terméke, ínyenceknek szánt (és tehetős ínyenceknek árazott), féltett műremeke, öreg harcos, akinek már bizonyítania sem kell.

Lássuk, mire mennek egymással.

Forrás: A Ballantines honlapja és a Paint.NET-em

Ballantine's Finest

A Ballantine's jelenlegi kínálatának legrégebbi, 1910-es receptje 4 skót tájegység több mint 40 féle alkotóelemét keveri egy állításuk szerint "kifinomult, édeskés" keverékbe "vaníliás lecsengéssel" és "citrusos, virágos jegyekkel"...

Értem, srácok, építeni kell a brandet, de a realitás az, hogy ezt a cuccot a Tesco általában négy rugó környékére akciózza. A vásárlóerő nagy, kivagyi százaléka ennek megfelelően a kétliteres kólát is mellé fogja pattintani, és kifinomultnak érzi magát, amikor utána elindul a zöldségosztályra citromért. Ha pedig otthon jég is kerül hozzá, akkor arisztokrácia van, like a sir, simán lenyúljuk anyu kristálypoharait.

Lássuk hát, mennyire teszik ezt jól a fenti urak-hölgyek: kitöltöttem egy adaggal magamnak, mert pont van itthon egy liter. 

Illat

Ne szépítsük: tipikus bálás blended. Az elején próbál úgy tenni, mintha virágos-gyümölcsös jegyekkel rendelkezne, aztán mint a csábító fruska bőrébe bújt succubus, elősejlik és eluralkodik rajta a klasszikus acetongőz. Oké, klotyóillatosító, mert valamennyire citromos jegyekkel is bír.

Íz

Meglepően édeskés-gabonás, kevéssé bántó, jobb pillanataimban még jég nélkül is eliszogatnám. Gyümölcsök? Citrus? ...Dió? Mintha éreznék benne némi aszalt valamit is. Valami aszalt kellemetlent.

Lecsengés

Kicsit kesernyés, de nem viselkedik rosszul: csak a nagyobbacska kortyokra torzul az ember feje. Az aszalt valami-kellemetlen ide is kísér, és némi füstösség kíséretében szukkubusz-körmökkel végigkarmolja a torkot. Úgy, hogy akarj még, mert dögös.

Rakjunk bele jeget

Azta, de sukár karamellaillata lett! Az aceton egy lágy citromaromává szelídült, a démonok savanyította virágmező újult erővel virult ki a hűs simogatástól. Ájsz-ájsz-bébi. Az íze nem sokat változott, csak megjelent benne a vizezés okozta tompaság. A lecsengését viszont mintha elfújták volna, az édes szivarfüst emléke és valami tinédzser toroknak kellemetlen kaparás marad mindössze. 

Összességében...

...szeretném leszögezni, hogy kultúrált ember a csúnya és költséghatékony berúgásához ideális partnerére lelhet ebben az italban: pontosan azt kapja a pénzéért, amit a belépő-bálás kategóriában kapni szokás, csak épp a skótokra jellemző szakmai hozzáértéssel, ami rejtett értékeket ígér a képzett ízlelőbimbók tapogatózó csápjai számára.

Ballantine's Aged 30 Years impresszió

Képzeljétek el a szitut, amikor főszereplőink mája egy délutánnyi főuraknak való hedonizmus vége felé kezd elvékonyodni, mégpedig gyorsabban, mint azt a birtokukban lévő italjegyek indokolnák. Mit tesz ilyenkor főhősünk? Természetesen megpróbálja kisajtolni az utolsó élményt is tompuló érzékeiből, és számolatlanul szórja drága, de teljesen vállalható pénzért vett zsetonjait a látókörében lévő legkifinomultabb párlatokra. A környéken pedig  - miután konstatálta, hogy a Blue label-t a kedves látogatók az utolsó cseppig kiitták - a 30 éves Balázst találja legméltóbbnak eme nemes célra.

Ezt követően az asztalához visszatérve, s a dicső múltból való párlattól új erőre kapva bizonytalan kézzel rója kapkodó glosszáit, s eközben írótársa felől halk mondatfoszlányok jutnak a fülébe csupán (mégpedig arról, hogy hallgasdmeg: ki kéne borítani ezt a huszonegy évest, mert már nem csúszik).

Illat - íz - lecsengés - összegzés

Tekintettel fent vázolt állapotomra, kérlek, elégedjetek meg azzal, hogy ez egy nagyon finom, kifinomult, letisztult és könnyed whisky, amit mindenkinek meg kell kóstolnia, ha erre alkalma nyílik. Akinek ez kevés, annak álljanak itt jegyzetfüzetem megsárgult lapjairól az utókornak lejegyzett reszketeg sorok:

Gyümölcsillat-kakofónia

Maláta-komló-gyümölcskakofónia

ami lágyan átcsúszik egy kellemes

füves-földes-virágos-szenes

le

füst jelent meg a végén a levegőre

 

Nappali!

Mint egy haiku, nem?

Old Pulteney Single malt scotch whisky, Wick, Scotland

A röpke újévi szünetünkből visszatérve rögtön egy olyan tétellel kezdenénk, ami úgy gondolom minden single malt rajongó szívét megdobogtatja, hiszen ez az a whisky, ami Jim Murray 2012-es Whisky Bibliájában 97,5 pontra értékelt. Ami valljuk be eléggé csábítóvá teszi ezt az italt, még látatlanba is.

Forrás: Internet

A lepárló:

A lepárló története egészen 1826-ig nyúlik vissza, amikor is az addigi zugszeszfőző James Henderson úgy döntött, hogy „napvilágra” lép és legalizálja az üzletét. Ehhez a lépéshez nagyban hozzájárult az a tény, hogy a lepárlónak helyt adó Wick városa akkoriban Európa egyik „hering fővárosa” volt, ahol nyaranta több, mint 1000 (igen, ezer) halászhajó tevékenykedett. Azt pedig mindenki tudja, hogy az egyszeri tengerész, a nap végén, csak egy dolgot szeret jobban egy jó hallevesnél… Az alkoholt. És míg a Karib térség matrózai a rum mellett tették le a voksukat, addig egy igazi skót tengeri medve nem is ihat mást, mint whisky-t.

A rossznyelvek szerint (aki a helyi ministráns volt) a hathetes hering szezon alatt naponta 2275 liter (!) whisky fogyott a kocsmákban. Igen, jól látjátok. (Azaz hat hét alatt 81900 liter, ami kb. 117.000 palack. Döbbenetes szám, nemde?)

Szóval Mr. Henderson nem igazán kockáztatott akkor, amikor lepárlásba fogott, hiszen egy ekkora piac mellett ez tuti üzlet.

Természetesen ez a lepárló sem úszta meg az élet viharait, a heringüzlet összeomlása és a városi alkoholtilalom után bezárt és csak 1959-ben nyitott újra, de az igazi felvirágzásra egészen 1997-ig, amikor is az Inver House tulajdonába kerülve újra single maltokat kezdtek készíteni és forgalmazni. Ma, évente kb. 1 millió liter kiváló malt készül itt.

A whisky:

Külső:

Mint minden single malt whisky esetén, az Old Pulteney esetében is már messziről felismerhető az ital, az üveg egyedi formájának köszönhetően. A designerek itt a lepárló üstök gömbölyded formáit jelenítették meg a palackon, ami vitán felül tetszetős és egyedi.

Az üveg színezetlen és még a címke alapja is átlátszó így szinte akadály nélkül élvezhetjük az illat eredeti színét már kibontás előtt is.

Színezéssel csak a dobozon és az üveg nyakán találkozunk. A lepárló egyes tételeit különböző színekkel is megkülönbözteti, ezek közül a 21 éves kivitelé a sötétzöld lett. A dobozon egy halászhajó szeli a hullámokat, utalva a város és a lepárló történetére is. (Valamint magára az italra is, hogy hogyan, azt a továbbiakban meglátjátok.)

Szín:

Áttetsző, tiszta, mégis teltnek tűnő, enyhén bronzos árnyalatú az ital. Engem még a borostyánra emlékeztet ez a tónus, ami végül is, akár „whisky színnek” is hívhatunk, ha nagyon akarjuk.

Illat:

Telt, valahogy nagyon kerek, letisztult illattal találkozunk, miután megillatoljuk ezt a malt-ot. Némi édes-fanyar gyümölcs aroma érezhető, olyan ’vadkörtés” módon, de a malátacukros édességek fűszeres illata is határozottan bejelentkezik. Alkoholos csípősség csak egészen enyhén érzékelhető, pedig itt is egy 46%-os whisky-ről van szó.

Íz:

Mivel aznap ez már a „tizensokadik” kóstolásom volt, így az első korty inkább csak egyfajta alkoholos, paprikás, borsos csípősséggel kínozta meg az, amúgy is kissé elgyötört ízlelőbimbóimat. A következő azonban már jobban kibomlott a számban, így érezhetővé váltak az édes, malátás-árpás, vaníliás, mézes ízek is, melyek a bourbon és sherry hordós érlelésnek köszönhetőek. Előjött azonban egy enyhén sós, tengervízre emlékeztető aroma is. (Itt utalnék vissza a dobozon látható tengeres-hajós mintára)

Lecsengés:

Hosszú, a kortyolás után még sokáig érezzük a szánkban az enyhén citrusos, fűszeres, sós ízeket némi füstösséggel kiegészülve. Ezek a lecsengés vége felé összeolvadnak egy fanyar, száraz érzetté és lassan elhalványulnak.

Összegezve:

A 21 éves Old Pulteney egy finom, érdekes ital, amely igazi unikum lehet minden whisky rajongónak és nem csak a némileg borsos ára miatt. Komplex ízeivel bármilyen környezetbe megállja a helyét és mivel nem tekinthető általánosan ismert márkának (legalább is hazánkban), így egyfajta plusz különlegességet is hordozhat azon szerencsések számára, akik hozzájutnak.

Ezt megerősítendő, zárásképpen álljanak itt a skót író Neil M. Gunn szavai:

„Amikor olyan időssé váltam, hogy megértsem az Old Pulteney-t, akkor tudtam igazán értékelni a minőségét… felismerve benne az északi temperamentum erős karaktervonásait.”

Adatok:
Név: Old Pulteney
Érlelési idő: 21 év
Régió: Highland

Források, linkek:
http://www.oldpulteney.com/

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa
Ian Buxton: 101 whisky, amit feltétlenül meg kell kóstolnod, mielőtt meghalsz

Jack Daniel's Old No. 7, Jameson, Tomintoul 10 yo.

Ma, BOrsi újabb cikkében rendhagyó módon egyszerre 3 remek párlatról lesz szó, amik mind egy este kerültek megkóstolásra, ebből pedig egy igazán jó kis "összehasonlító" cikk született.  

Forrás: Magányos Maláta

Eljött az év vége, eljött a céges karácsonyi partik és csapatépítések ideje. Általában ezek a lazulás, a gőz kieresztéséről (és a teljes lerészegedésről) szólnak. Én valójában pontosan ezért nem rajongtam értük. Azonban, mivel szerencsés ember vagyok, a kollégáim nagy része hozzám hasonló ízléssel bír, így egy-egy csapatépítő elengedhetetlen kelléke lett a whisky. Az idei éves felhozatal pedig egy kis kalandozásra is teret engedett. Volt minden ami szem szájnak ingere, a kommersz belépő szintű whiskey-től kezdve, egészen a szívet melengető már igazán jónak, még egyszer mondom Igazán Jónak (igen nagy I-vel és nagy J-vel ;) ) mondhatókig. 

A rövid bevezetés után lássuk is az ideig év felhozatalát.

Belépő szint: Jack Daniel’s Old No. 7

Tennessee whisky, Egyesült Államok

Csomagolás:

Már a külső is kemény belső tartalmat ígér. Szögletes üveg, markáns fekete-fehér címke. Nem rejti véka alá mit is takar. Véleményem szerint a csomagolás is azt sugallja, hogy egy karcos, „igazi” férfiaknak való italt rejt. (Kockás ing, baseball sapka, puskák, Jack Daniel's... Amolyan igazi Redneck életérzés... Szerk.)

Illat:

Amikor kibontod elsőként egy erős acetonra emlékeztető alkohol szag csap meg. Nem, nem illat. Ez szag a javából. Tovább erősíti azt az érzetet, hogy ez csak a férfiak itala! Semmi finomság, semmi kellem, semmi plusz, csak az alkohol tiszta, egyszerű és brutális szaga.

Íz:

Pontosan ahogy a csomagolás és a szaga felvezeti, ez a párlat, - véleményem szerint-, egy karcos, a torkot rozsdás, életlen fűrészként végigmaró whiskey. Ahogy megkóstolod elzsibbasztja miden ízlelőbimbódat, így még ha lenne is bármilyen hozzáadott íze, aromája, azt már nem igazán tudod érzékelni.

Lecsengés:

A lenyelést követően is megmarad az égető, karcos, savas érzés, míg az ital lefelé hömpölyög a gyomrodig. És hogy valami jót is mondjak róla, így december közepén az éjszakai mínusz 1-2 fokban, ha kibírtad a nyelved és nyelőcsöved sav általi leégetését, akkor igazán jól fel tud melegít ez a whiskey.

Középkategória: Jameson

Irish whiskey

Ennek az italnak a kritikájával már néhány hónapja adós vagyok. Eddig ez volt nálam az első számú kedvenc, amit bárhol, bármikor bátran kikértem és nem csalódtam benne. Azonban ez után az este után hátrább sorolódott a rangsorban. Majd meglátjátok ki az aki kiütötte és remélhetőleg megértitek majd azt is, hogy miért történt mindez.

Csomagolás:

Nekem már doboz színe is bejön. Igazán szeretem ezt a mély, sötétzöld szín. Ruhában is szívesen hordom ezt az árnyalatot és szerintem ennek az italnak is nagyon jól áll. Ahogy a Jack Daniel’s csomagolása a férfiasságot, ennek a csomagolása sokkal inkább a nőiességet sugározza. Sokkal lágyabb, sokkal inkább azt mondja, hogy itt egy könnyedebb, kiegyensúlyozottabb itallal fogunk találkozni.

Illat:

Ennek az illata már határozottan jobb, mint előző párlatunké, igaz még itt is dominánsan érződik az alkohol csípőssége, de emellett már egy enyhe enyhe gyümölcsös illatot is érezhet az, aki megkóstolja.

Íz:

Az első gondolat itt is beigazolódik, ez egy lényegesen lágyabb, könnyedebben fogyasztható ital, mint az amerikai társa. Semmi füstösség, és őszintén mondom, csak egy egészen enyhe karcosság érződik benne. Itt már nem jelenik meg az ízlelőbimbókat elzsibbasztó maró hatás, igaz az igazi kiegyensúlyozottság is hiányzik belőle. Viszont nagyon jól használható különböző longdrink-ekhez, mert nem nyomja el a gyümölcsök ízét, de mégis markánsan megfigyelhető a vele készített italban a whisky íze. Az est folyamán is inkább így fogyasztottuk, gyömbérrel és egy csepp lime-al kiegészítve.

Lecsengés:

A whiskey utóízében már markánsabban megjelenik a vanília aromája és még egy kevés gyümölcsös, fűszeres  ízt is tapasztalhatunk.

Az este TOP kategóriája: Tomintoul 10 yo.

Tomintoul the gentle dram, Speyside, Skócia

Azért mondom, hogy az est top kategóriája, mert a kóstolt párlatok közül ténylegesen ez volt a legkiegyensúlyozottabb, leginkább csemegének való. Az este alatt egyértelműen a Tomintoul vitte a pálmát, a társaságban. Megkóstoltattuk mindenkivel aki csak hajlandó volt megízlelni (ami, így utólag belegondolva hatalmas hiba volt, mert nagyon gyorsan fogyott), de erről a whisky-ről csak és kizárólag pozitív vélemény érkezett!

Csomagolás:

Le sem tagadhatja az igényesség, és a prémium kategória felé való törekvését. A fehér és a lilás, zöldes színek, a fekete – arany feliratok mind-mind a kiemelkedőséget, a különbözőséget sugallják. A dobozt kibontva a palack is szépséges és valóban kézre álló. Itt is tovább vitték a dobozon megismert fehér és lila alapon fekete-arany betűket. Nekem külön tetszik, hogy az üveg dombornyomott. Ettől csak még egyedibb lett a végeredmény.

Illat:

Már az illata is ínycsiklandozó. Sokat gondolkodtunk az illatán, mi lányok csokoládét éreztünk, míg a fiúk a méz és citrom aromáját érezték ki belőle. A lényeg, hogy ennek már egyáltalán nincs semmiféle alkohol szaga, amint kibontod elmerülsz a remek illatok kavalkádjában.

Íz:

Tomintoul személyében egy tökéletesen kiegyensúlyozott, lágy ízeket magában hordozó maltot ismerhetsz meg. Egyszerűen mellőz minden keménységet és karcosságot. Selymes és krémes. Ezért aztán könnyedén lecsúszik belőle jó pár pohár. Ha megkóstoltad azt mondod kérek még, még és még.

Lecsengés:

Ahogyan az első korty ízlett úgy fog tetszeni az utóhatása is, melyben ismét édes, mézes érzést ismerhetünk meg. Amilyen jól bánik a nyelveddel, olyan finom, melengető érzést érzel majd a gyomrodban is.

Összegezve:

Ez a csapatépítő egy igazi kalandozás volt a whisky-k világába, az alapoktól az igazi kincsekig.Remélem a következő „túra” is hasonló élvezetekkel szolgál majd.  

Ebben a sorozatban a kedvenc italunk készítésének folyamatába fogunk részről-részre bepillantani, hiszen egy igazi rajongó nem csak a kedvenc márkáját ismeri, hanem azt is, hogy hogyan készül az az ital.

Mint ahogyan hazánkban is mindenki tud pálinkát is főzni az idevágó legendáriumok szerint…

Forrás: Wikimedia Commons

Az első részben a whisky ízéhez maghatározó módon hozzájáruló hordót vesszük górcső alá, amivel egyben olvasónk Benkóczi Péter kérésének is megpróbálunk megfelelni. Mert mi ilyen kedves srácok vagyunk!

De lássuk is, milyen a jó, de legalább is alkalmas hordó, a whisky érleléséhez?

Az első, és legfontosabb összetevő, nem meglepő módon a fa, amiből a hordó készül.

A whisky-k címkéjén feltüntetett időtartam (10, 18, stb…) mutatja meg nekünk, hogy az adott ital mennyi ideig érlelődött a hordókban, mielőtt palackozásra került. Ezek alatt az évek alatt a whisky a korábban megszerzett illatok, ízek mellett a fa aromáit is kioldja, magába szívja. Ezért fontos, hogy a fa a megfelelő, vagyis az elvárt kiegészítő ízeket adja az italhoz.

A párlat érlelése szempontjából a legjobbak a 100 éves fából készült hordók, amik felkutatására az üzemek külön szakembereket (adott esetben erdészeket, biológusokat) alkalmaznak. Már ez a tény is jól mutatja, hogy milyen fontos összetevőről beszélünk, amikor a fát vizsgáljuk.

A sherry hordó

Mivel a brit és spanyol sherry forgalmazók legendásan jó kapcsolatokat ápoltak egymással évszázadokon át, sokáig nem volt probléma a Nagy Britanniába szállított és ott eladott sherry hordóinak újrafelhasználása a ködös skót tájakon.

Többnyire ezek a száraz Oroloso sherry hordói voltak, de kisebb számban előfordult a PX, azaz a Pedro Ximenez édes sherry-s hordóinak újrafelhasználása is. Ezeket a mai napig használják ugyanúgy, ahogy a kezdetekkor is.

A probléma a sherry fogyasztás visszaesésekor következett, amikor a lepárlóüzemeknek lépniük kellett, hogy elegendő hordó álljon a rendelkezésükre.

A Macallan például úgy próbálta meg megoldani a kérdést, hogy a spanyol üzemekkel közvetlen kapcsolatba lépve, saját hordókat gyártatott, amiket aztán ő adott kölcsön a sherry csapszékeknek. Ezzel néhány évre megoldva az ellátási problémát.

A hordóhiány elkerülésére kitalált trükkök azonban csak ideig-óráig jelentettek megoldást, így a cégek elkezdtek új területeket, módszereket felkutatni, amivel hosszú távon orvosolhatják a gondjaikat. Ekkor jutottak többen is arra a meglepő megállapításra, hogy a sherry aromája jóval kevésbé meghatározó, mint magáé a fáé. Fene gondolta volna – sóhajtották akkoriban a lepárló mesterek.

Az európai tölgy

A tölgy, mint fa faj a kontinens nagyobb részén megtalálható, de az egyes lepárlók általában csak konkrét alfajokat használnak a hordókhoz. Mint például a kocsányos tölgy, ami északnyugat Spanyolországban található. Ebből a fából kitermelnek az építő és a bútor ipar számára is, de a legnagyobb felvásárlók a whisky gyártók.

Ez a fajta fa mogyorós, almás, barackos és szerecsendiós ízeket kölcsönöz a whisky-nek. Természetesen a vanilin mellett, ami minden tölgy jellemzője.

Az amerikai tölgy

Az itteni alfaj, amit például a Glenmorangie is használ, a fehér tölgy, ami az Ozark vidéken honos. Az itt található faanyagból kézműves munkával készülnek a hordók, amikben első lépésként, többnyire bourbon whisky készül, ami még jobban ráerősít a tölgy egyébként is vaníliás aromáira, így az ezután érlelt single malt-ban igazán dominánssá válhat ez a jegy.

Bourbon hordó

A bourbon whiskey-t minden esetben friss, még nem használt tölgyfa hordókban érlelik, általában 4 évig, ami után a még fiatalnak számító hordók készen állnak, hogy skót whisky érlelődjön bennük.

A Glenmorangie számára szállított bourbonos hordókban elsőként egy évjáratnyi Jack Daniel’s készül. Véleményem szerint ez lehet az egyik döntő érv a máig csak a sherry-s hordókat használó lepárlókkal szemben, hiszen, ha az ex-bourbon hordókban olyan remek whisky-t lehet érlelni, mint a Glenmorangie 10 yo, akkor butaság csak a tradíciók kedvéért ignorálni ezt a hordó típust. (Igen, elfogult vagyok a Glenmorangie-vel szemben.)

Hogy készül a hordó?

Első lépésként megkeresik az ideális fákat, amik 1 m átmérőjű, 6-7,5 méter magas tölgyfák. A fákat használható hosszúságúra fűrészelik, majd a fűrészmalomban először 4 egyenlő részre vágják hosszában. Ezekből a szeletekből készülnek később a dongák alapanyagául szolgáló deszkák.

Bognárok

Azaz hordó készítők napjainkban is a tradicionális eljárással készítik a hordókat. A legyalult deszkákat hézag nélkül illesztik egymáshoz mindenféle ragasztóanyag nélkül. A hordó egyben maradásáért az abroncsok felelnek, amiket szintén ragasztás, vagy csavarok, szögek nélkül rögzítenek a hordón. Így az ital biztosan nem kaphat semmiféle oda nem illő ízt ezektől a kiegészítőktöl.

A hordók alját néha befestik, logózzák de ez sem általános eljárás, hiszen csak a festetlen fa tud lélegezni, ami az érlelés során fontos lehet.

Kiégetés

A bognárok a faanyag meghajításához használják a melegítést, de alighanem innen ered a bourbon-os hordók készítése során alkalmazott kiégetés is. Ennek három fokozata ismert: az enyhén és közepesen kiégetett és az úgynevezett aligátor hordók, amikor a kiégetett fa, az aligátor bőrére hasonlít az eljárás után. Magyarán, ekkor kvázi rommá égetik a hordó belsejét.

A hordó használata

Első, második töltés

Első töltésűnek, vagy nyersnek azt a hordót nevezzük, melyben először érlelődik whisky. Ez lehet már használt sherry-s vagy bourbon-ös hordó, de éppen lehet vadonatúj hordó is.

Egyes lepárlómesterek az első töltés során egyfajta „be nem járatott berendezésként” tekintenek a sherry-s hordóra. Szerintük ilyenkor még túl erős lesz a sherry íze az elkészült italban, így inkább a második töltést tekintik alkalmasnak, mert itt már kiegyensúlyozottabb italok születnek.

Második töltés, tehát az adott hordó, második használata whisky érlelésére.

Harmadik töltés általában nincs, ilyenkorra a hordók többnyire már alkalmatlanok a feladatukra.

Miért nem használunk pálinkás hordót utóérleléshez sem? Ezt a némileg naiv kérdést tettük fel a Whisky show-n az Agárdi pálinkaház standján, miközben az új maltjukról beszélgettünk. A választ magunk is kitalálhattuk volna. Egyszerűen arról van szó, hogy a pálinka, a whisky-hez hasonlóan egyszerűen tönkreteszi a hordót érés közben. A magas alkoholtartalom olyan mértékben roncsolja azt, hogy értelmetlen lenne újrafelhasználni.

Rejuvenated, azaz megfiatalított/felújított hordók

Bizonyos esetekben lehetőség van a hordók felújítására is. Ilyenkor a hordók elhasználódott belsejét kimaratják és a hordót újrafüstölik. Ezután a hordó újnak tekinthető, hiszen a fa elérhetővé tett, mélyebb rétegeiben még rendelkezésre állnak azok az aromák, melyek általában csak az új hordót jellemzik.

Hordó méretek

Ez nehéz kérdés, hiszen erre nincs kőbe vésett standard. Alapvetően 3 típust szoktak említeni, de a használt hordó métert mindig az adott lepárló döntése.

Az általánosan használt hordók:
Butt – 500 liter
Hogshead – 250 liter
Barrel – 200 liter

Nos, röviden ennyit a hordókról. Természetesen ez is olyan téma, amiről cikkek százait lehetne írni, de bevezetésnek talán ennyi elég lesz. Hisz nem célunk, hogy bognárokat, vagy hordó kereskedőket képezzünk a blog oldalain. Ahhoz azért, - úgy gondolom-, elég, hogy egy kis betekintést kapjuk a whisky gyártásának ezen szegmensébe.

Sláinthe!

Források:
https://www.whisky.com/information/knowledge/production/background-knowledge/types-of-whisky-casks.html
http://whiskyforeveryone.blogspot.hu/2009/05/explain-about-whisky-cask-types-and.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa