Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2017.máj.02.
Írta: EdBoyWW komment

Tesco Finest 12 Highland Single Malt, avagy takaroggyámá-teszkóviszki?

A félig megbontott palackot az érintettek orra elé tartva rendre a fenti, vagy azzal ekvivalens reakciókat kaptam, amely a hozzáértők esetén kiegészült némi távolságtartó érdeklődéssel. Ez persze érthető; egy olyan forgalmazó saját márkás portfóliójában, amely a termékkínálatát leginkább az olcsóvíz-szarabbikcsipsz-buékvirsli háromszögben pozicionálja, kicsit nehéz értelmezni egy 12 éves single maltot. Lecsekkoltuk hát, mit tud az anyag hétezer-ötér'.

img_6755.jpgForrás: akármelyik Tesco webshop

(Igen, visszatértem, jupii, ugorjunk.)

A Tesco-s online vásárlásaimnál klinikai kíváncsiságból mindig bekattintom a whisky-kínálatot, hogy megnézzem, van-e épp valami jóárasítás, amit hozzádobhatok a 48 üveg ásványvizemhez megháromszorozandó a rendelés összértékét. Cikkünk főhősét kínálatban felfedezve természetesen nem is lehetett kérdés a próba, főleg ennyiér'; és igazából a blogos feléledésem is neki köszönhető: ki nem hagytam volna a sanszot, hogy 10 év feletti single malt whiskyról írhatok cikket a #bálás_whiskyk sorozatba.

A rendelést követően átböngésztem néhány review-t. Mint kiderült, az italt profi keverőmester álmodta meg: a legalsó címke büszkén hirdeti Richard Paterson nevét, aki 1970-től a Whyte & Mackay lepárló master blender-e*, s ebben a minőségében olyan márkák bukéját menedzseli, mint a Dalmore, vagy a Jura. A releváns szakértelem tehát elméletileg adott.

Lássuk, mit rakott az öreg.

Megnéztük

A palack meglehetősen ízléses, nekem egy mérsékelten cifrálkodó gótikus templomot juttat az eszembe. A polcra téve méltó helye van osztályos társai között, akár a közepes blendeket, akár a belépő maltokat tekintjük, sőt, a tízezres kategóriában is bőven találni gagyibbul kinéző kompozíciókat (igen, rád nézek, Glenmorangie Original). A címkén alig észrevehető dombornyomás hirdeti, hogy itten kérem kvaliti van, de a csomagolás ezen részét vehették volna komolyabban is.

Az üveg ünnepélyességén, és az itallal kapcsolatos várakozásaimon egyaránt sokat dobott annak mélybarna színe, amelyről szerencsére a kóstolás után is a megkövült borostyánra, és nem a régóta visszatartott, sűrű vizeletre fogok asszociálni. Bíztató kezdés, főleg ennyiér'.

Kibontottuk

Tamás cimborámmal-szerzőtársammal volt szerencsém az első kortyokat megízlelni. Előrebocsájtom, hogy

  • a szakirodalomban fellelhető ízlelőbimbók percepciói továbbra is hidegen hagynak, és
  • mivel a kóstoláskor épp buliztunk, ezt a cikket most séróból írom.

Arra viszont emlékszem, hogy az első szippantásaink egész kellemesek voltak. Egy minőségibb blend illatgazdagságát kaptam, amelyet csupán egy egészen mérsékelt alkoholgőz kísér. Mandula, a szokásos, gyümölcsös vanília, némi ipari tutti-frutti és egy leheletnyi füst volt benne, de alapvetően semmi komoly. Éreztem én, hogy nem az illatáért fogom szeretni a Tesco párlatát.

Az ízében is tovább élt egy kellemes, erős gyümölcsaroma, én ha jól emlékszem némi erdei bogyót éreztem benne, sok-sok mandulával. A közönségesség persze kezdte már kimutatni a foga fehérjét, amely a lecsengésében egyre erősödő, s a nyelv tövébe utóbb tartósan beköltöző, kesernyés füstösségben teljesedett ki. Tamás magyarázott valamit a krokodilos hordókról, de nekem erről a Lacoste márka és arra az ósdi egyiptomi cigányos krokodilos vicc jutott eszembe. Túrjatok vissza, biztos van erről valami cikkünk, nem értek én ehhez.

Eddig tehát nagyjából megvett a cucc kilóra. A gondok később kezdődtek, miután kicsit...

Állni hagytuk

Nos, gyerekek, ez így gáz.

Olcsóság ide, Jurá-s blendermájszter oda, én még olyan whiskyvel nem találkoztam, aminek így lement volna a kreditje, miután szívott egy kis levegőt. Az illatköltemények lapjait szertefújta a cefreszagú passzátszél, az erdei gumibogyó kellemes ízét egy tolakodó, guggoltatós blended whisky-é váltotta fel, a lecsengésnek pedig már-már örültünk, mert azt jelentette, hogy túl vagyunk az egészen, és mert az nem is romlott akkorát, mint az ital többi része.

Ha kibontottad, tudd, hogy romlandó árut fogyasztasz, ami legkésőbb a palack feléhez érve felveszi árkategóriája legrosszabb blended-einek ismertetőjegyeit, talán a rájuk jellemező vegyigyümi-jelleg kivételével. Mire ide jutunk, az egyetlen megmaradt erénye a maltokra jellemző letisztultság, amely leginkább pszichológiai; annak puszta tudata adja, hogy single malt whiskyt iszol... és ha nem figyelsz oda, ennyi kognitív torzítás épp elegendő.

Az még hiányzott, hogy löttyintsek bele némi vizet, de nem volt kéznél, és a francnak se jutott eszébe. Egy próbát simán megér, mert hogy én még veszek ebből párszor, az tuti. Főleg ennyiér'.

Összesítve

A fent linkelt review-k konklúziója lényegében összecseng az enyémmel: a Tesco párlata nem egy komplex darab, ellenben olcsó whiskyhez képest kimondottan fogyasztható, legalábbis némely esetben. Egynek elmegy, az árához képest meg pláne.

Nem ajánlom ezt az italt, ha a cél a kifinomult ízélmény, vagy az élet vize szellemének szertartásszerű megidézése. Ha viszont csak annyi van, hogy mérsékelt áron bebasznál valami ihatótól, vagy az italos cimborák közé vinnél valami különlegesebbet, mint egy mezítlábas redlébel, akkor a Tesco Finest 12 Highland simán reális választás lehet.

Slusszpoén a végére: közben belefutottam ebbe a Reddit thread-be, és az okosok szerint valójában egy átcimkézett 12 éves Dalmore-ról van szó. Ha tehát majd arról írunk cikket, akkor csak simán be lehet linkelni ezt, osz'csá. 

* Adekvát és ízléses magyar fordításért ingyen adunk egy pohár belépő szintű single malt valamelyik belvárosi kocsmában.

Glen Grant 5 yo, single malt olcsón…

Elsőként szeretnék Malátában gazdag és persze boldog új évet kívánni a blog minden olvasójának! Remélem mindenkinél jól teltek az ünnepek és mindenki elég jó volt ahhoz, hogy a hitének megfelelő képzelt barátjától megkapja azt az italt, amit igazán szeretett volna. Szóval, egészségetekre!

Másodsorban pedig a mai cikkel szeretném felidézni egy tetszhalott állapotban leledző sorozatunkat, mégpedig a „bálás whisky-két”. Hogy miért pont ezzel indul az év? Nos, fogalmam sincs miért, de ma ez jutott eszembe.

glen_grant.jpg

Forrás: Magányos Maláta

Tehát a mai vizsgálódásunk tárgya a Glen Grant single malt-ja, annak is pedig az öt éves kiadása. Elöljáróban két dolgot szeretnék leszögezni:

  • Ez a Grant, NEM az a Grant, amely családról már oly sokat írtunk.
  • Továbbá pedig azt, hogy ez az ital a web szerint nem is nagyon létezik. Mármint információt nem igazán találtam róla, csak a nagyobb testvéreiről, bár tény, ami tény sem túl sok időt nem szántam rá, sem pedig a deep web-et nem túrtam fel érte.

Szóval, bizonyos szempontból egészen érdekes whisky, ami az abszolút gazdaságos árával (valahol öt-hat ezer forint környékén), belül marad a sorozatunk elvárásain is.

Maga a lepárló pedig egészen komoly múltra tekinthet vissza, hiszen eredetileg 1840-ben alapították, tehát fiatalnak semmilyen körülmények között nem mondható, ráadásul az elérhető információk szerint a 10 éves kiadású malt-juk, annyira kedvelt és elismert világszerte, hogy a Glenfiddich után a második legnépszerűbb whisky-nek tartják. Hát, meglátjuk..

Megjelenés:

Kissé szikár… Eben az árkategóriában díszdobozra nem kell számítani, de a palack és a címkézés is inkább csak funkcionális, díszítő értéke, funkciója nem igazán van. Persze minden lényeges információt megtudhatunk az gyártóról és még italról is megtaláljuk az alapokat, ha a feliratokat böngésszük, szóval ebből a szempontból minden rendben. Hordó információkat és palack számozást úgysem igen várhat el senki ezen a szinten.

A malt színe egyébként kellemesen áttetsző, égészen világos sárgás, ami engem leginkább a citromlével alaposan felöntött teára, vagy az ízesített likőrökre és egyéb „szeszesitalokra” emlékeztet. Nem túl bíztató kezdet, beismerem.

Illat:

Az alkohol határozott csípése az első, ami beköszön az orrunkba. Az egyéb, kissé szelídebb, édesebb illatok csak később kerülnek elő inkább csak kiegészítve az etanol jellegzetes szagát. Itt érkezik egy tipikus „olcsó whisky”illat, ami nem rossz, de messze van a kellemestől is, nemhogy a jótól. Észrevehető még egy határozatlan gyümölcsös aroma is, de szinte kivehetetlen massza, így inkább, amolyan „vegyigyümi”-s. Mindezek mellett megtalálhatjuk itt a bourbonos hordó vaníliás illatnyomait is, de valahogy még ez is kellemetlen. Nem egy illatolásra termett ital ez, az tény.

Íz:

Szokatlanul száraz. Emellett a kortyban ugyanúgy megtalálható, az összes, az illatában megtalálható jegy, az alkohol, a csonthéjasok csípőssége, ami szépen összecseng a száraz alkohol marásávall, de megvan itt is az ipari gyümölcs íz is, de most a régi idők dzsemjére emlékeztet, ami hivatalosan szintén vegyes gyümölcsökből készült, de ezt már akkor sem hitte el senki. Mármint, hogy azt, hogy abban bármennyi természetes gyümölcs van.

Lecsengés:

Hosszas, mivel az egész szájat bevonja valamiféle réteg, ami csak nagyon lassan hajlandó eltűnni. Egyébiránt ez a legjobb része az italnak, itt tényleg akad egy gyorsan illanó kesernyés, már-már füstös íz, ami ad egy egész kicsit izgalmat a whisky-nek és egy pillanatra egész kerekké változtatja az ízélményt.

Összegzés:

Nehéz dolog, mert ez nem egy jó whisky, még az ár-érték arányát tekintve sem, de mégis csak egy single malt. Mondjuk attól mindenkit óva intenék, hogy ezt kóstolja meg először, az igazi single maltok nem ilyenek. szóval, ha csak ekkora a keret, akkor vegyetek inkább egy Jameson-t, vagy még inkább dobjatok rá egy-két ezrest és hajtsatok fel egy Békési Single Barrell-t, összehasonlíthatatlanul jobb.

Adatok:
Név: Glen Grant
Érlelési idő: 5 év
Régió: Skócia

The Famous Grouse Smoky Black, a tábortűz zamata

A Famous Grouse család termékei megérdemelten tartoznak minden whisky kedvelő kedvencei közé, hiszen az árkategóriájukban igazi prémium minőséget képviselnek. De ezt már megénekeltük Nektek itt a blogon is.

Nemrégiben azonban meglepve fedeztem fel egy újabb kiadást az üzletben és első pillantása nem is értettem, hogy minek még egy füstös tétel a Black Grouse mellé… Aztán persze Ádám felvilágosított, hogy ez nem mellette, hanem helyette került palackozásra. Így, mivel a szenet, hamut, gyógyszeraromákat tartalmazó maltokért én vagyok felelős a blogon, nem volt kérdés, hogy kinek „kell” megkóstolni. Ennek az eredményét olvashatjátok alább.

smoky_ok.jpg

Forrás:https://www.thefamousgrouse.com/

Mivel a Black Grouse kifejezetten a kedvenceim közé tartozott, ezért nem csekély elvárásokkal tekertem ki a palack nyakát egy kora őszi pénteken, hogy a munkahelyem csapatépítő rendezvények reggelét hivatalosan is megnyissuk a kollégákkal. Ők ugyan nem túl nagy whisky rajongók (konkrétan egyáltalán nem azok), de hősiesen vállalták a tesztelés embert próbáló feladatát. Pedig akkor még nem is tudtuk mennyire az lesz…

Mert sajnos az ital különösebben nem jó. Hiába a belevetett reményeim, álmaim, ez valahogy nem áll össze olyan kerek egésszé, mint az ősei, ez pedig körülbelül olyan hiba, mint kötél nélkül kipróbálni a Bungee jumpig-ot. Azaz lehetni éppen lehet, de túl sok értelme azért nincs!

Ami jó benne:

Nos, ár-érték szempontjából még mindig versenyben van. Szóval, ha valaki még nem próbálkozott az Islay sziget gyöngyszemeinek a megízlelésével (azaz nem tudja, hogy szereti-e ezeket a whisky-ket. Pedig biztos lehet benne!) Akkor a Smoky Black gazdaságos lehetőset biztosít a kísérlet végrehajtására. Meg persze így nem kell elpocsékolni egy remek Laphroaig-ot, vagy éppen egy Kilchoman-t.

Ezek kívül talán még a könnyű beszerezhetőség, ami a javára válik az italnak, azaz mint minden Famous Grouse terméket, ezt is nagyon sok helyen forgalmazzák a városokban.Itt-ott pedig a pub-okban is fellelhető.

Ami nem jó benne:

Valójában pontosan az a füstösség nem jó benne, amit egyébként rajongásig szeretek a whisky-kben. Az, amitől ez a párlat is remek lehetne, hiszen egy kiegyensúlyozott, aromás maltot némi füstösség az egekbe tud emelni. A kesernyés szenes, olykor gyógyszeres aromák remekül erősíthetik, vagy ellenpontozzák a gyümölcsös, sós, vagy éppen édes ízeket, illatokat. Már persze ha a készítés során ügyelnek a megfelelő arányokra, mert ha nem, akkor az ital olyan lesz, mintha whisky ivás helyett német brikettet nyalogatnánk. Mint a Smoky Black esetében is. Szenet enni pedig nem jó. Főleg nem whisky kortyolás helyett.

És nyugodtan elhihetitek, hogy nem azért állítom a fentieket, mert nem szeretem, vagy éppen nem bírom az erősen füstös italokat. Bírom és szeretem. Lásd az Octomore-ról szóló írásunkat!

Összegezve:  

Ihatatlanul persze nem rossz, de nem csábít második pohár kitöltésére és ez mindent elmond véleményem szerint. Ha pedig mégis füstre vágytok, akkor keressetek inkább egy Laphroaig Select-et a boltokban, ami nem sokkal drágább, de összehasonlíthatatlanul jobb.

Adatok:
Név: Fampus Grouse Smoky Black
Érlelési idő:
Régió: Skócia

Források, linkek:

https://www.thefamousgrouse.com/our-whiskies/famous-grouse-smoky-black

Egy este whisky gőzben…

Tegnap este, - hosszú idő után-, újra a nyakunkba vettük Budapest belvárosát, hogy megvizsgáljunk néhány régi és új bárt whisky felhozatal szempontjából. Nézelődtünk, kóstolgattunk a benyomásainkat és tapasztalatainkat pedig szorgosan lejegyzeteltünk (vagy éppen megjegyeztük), hogy Nektek, - kedves olvasók-, már ne kelljen kitennetek magatokat a belvárosi dzsungelben sompolygó rossz whisky-k támadásainak, hanem az általunk kitaposott ösvényeken haladhassatok a single malt mennyország felé...

bar.jpg

Forrás: By Infrogmation

Az estét, néhány apró és említésre sem méltó kitérő után a Publin-ban indítottuk, ahol kiváló ír párlatokkal kezdtük meg az „éjszaka végrehajtását”.

Bushmills single malt 10 éves

A Bushmills Original kiadásával régi jó barátságot ápolok, de a single malt-al eddig elkerültük egymást. Valahogy mindig volt jobb választás, ha malt-ra vágytam. Most azonban ideális ötletnek tűnt az első ital pozíciójának elnyerésére.

Illat: Őszintén szólva az első, ami az illata kapcsán az eszembe jutott, a tinta volt. Van egyfajta sűrű, fanyar, egészen egyedi illata, amiről mindig a régi tinta jut eszembe. Ennek a malt-nak pedig ilyen illata van. Persze némi levegőzés után ez is finomodik kissé és előkerülnek a meggyes-alkoholos és némileg fás aromák is.

Íz: Egészen érdekesen nyers, fű, földes, frissen szedett nyers zöldségek ízét mutatja némi,  borsos csípős-kesernyés kiegészítő aromával. Ezek mellett csak lassan és enyhén sejlenek fel gyümölcsösebb összetevők.

Lecsengés: Kandírozott narancshéjas keserű-édes-fanyar nyomok.

Összegezve, kellemes ital a Bushmills single malt, de ne várjunk tőle többet, mint a többi 10 éves malt-tól várnánk.

Green Spot

Már régen meg akartam kóstolni ezt az ír különlegességet, egészen konkrétan azóta, amióta Ádám ódákat zengett róla a cikkében.

Nos… Alapvetően egyetértek minden gondolatával. A Green Spot egy rendkívül kellemes, könnyű ital, ami magában hordozza az Ír párlatokra jellemző jegyeket, melyeket szép kerek egésszé alakít az érlelés során. Bátran ajánlható mindenkinek. De semmi különös…

Connemara 12 éves

Hát, úgy tűnik ez az este lett a régi tartozások beteljesítésének estéje, hiszen a Connemara 12 éves verziójának bemutatásával én tartoztam nektek és saját magamnak is, már jó hosszú ideje. Már csak azért is, mert az évmegjelölés nélküli kiadás régi kedvenceim közé tartozik, ahogyan arról itt, írtam is.

Hm... Igazság szerint az a helyzet, hogy a jegyzeteimet és az emlékeimet átkutatva, nem igazán tudok szignifikáns különbséget felmutatni az évmegjelölés nélküli és a 12 éves kiadás ízei és aromái között. Talán a 12 éves egy-két fokkal még simább, kerekebb és kiforrottabb, a kistestvéréhez képest. De mindkettő remekül mutatja meg azt, hogy mi történik akkor, amikor keresztezzük az ír whisky-t a füstösebb skót ízvilággal.

Csak ajánlani tudom mindkét kiadást, viszont azt is hozzá kell tennem, hogy a fent emlegetett egyedi jellegzetességeket az olcsóbb kiadás ugyanolyan tökéletesen bemutatja, szóval a 12 éves létjogosultsága megkérdőjelezhető.

Azért talán egyszer még összekóstolom a kettőt.

Hableány

A következő megállónk szintén egy már a blogon is bemutatott hely volt, a Hableány, amit újfent csak ajánlani tudunk a single malt-ok rajongói számára. megjegyzem, itt már kezdett kissé elszabadulni az este.

Lagavullin 16 éves és Oban 14 éves

Mindkét ital megérdemelten tagja a Classic Malt sorozatnak. Emellett pedig régi kedves emlékek fűznek mindkét tételhez, ami annyit jelent, hogy előbb-utóbb mindkettőt külön írásban is be fogjuk mutatni.

Addig is csak annyit jegyeznék meg, hogy ha valaki még nem próbálta őket, akkor azonnal tegye meg!

XXX Shine LiberTea Corn Whisky

Amikor azt emlegettem, hogy „kezdett elszabadulni az este”, akkor többek között erre a whisky-re gondoltam… Szóval, az úgy történt, hogy nagyra becsült szerzőtársam úgy döntött, hogy kipróbál egy francia (?!) whisky-t. Ekkor böktem én is az itallapon erre a gyanús nevű italra.

Nos… csak abban az esetben kövessétek a példánkat, ha

  • eleged van a jó whiskey-kből és akarsz valami kellemetlent is inni, mondjuk azért, hogy jobban értékeld a jó italokat utána…
  • szereted a  medvecukrot, mert ez a „whisky” ízében és illatában is arra fog emlékeztetni
  • az amerikai whiskey-k rajongója vagy és küldetésednek érzed, hogy minden ott gyártott italt megkóstolj.

Összegezve, ez a párlat nem jó és még csak nyomokban sem emlékeztet whiskey-re. Őszintén szólva, minden jellegzetességében közelebb áll egy alaposan elrontott gyomorkeserűhöz.

Ha azonban mégsem hallgatsz ránk, akkor legalább kérd meg a bártendert, hogy rejtse bele egy koktélba. Így is kipróbáltuk és ezen a módon egészen kellemes nyári frissítő vált az italból.

Valahol a Nagykörúton…

Az este legutolsó whisky-éről csak halvány emlékeim vannak, mint ahogyan a helyről is. Annyi biztos, hogy a körúton volt és rengeteg fiatal volt odabent, ami annyira nem meglepő szombat este révén. Ha jól emlékszem Gold Label-t akartunk inni a helyen, de végül ez nem sikerült, így a Johnnie Walker Platinum Label-re esett a választás.

Hogy milyen volt? Hát izé…

Az este összegzéséül pedig álljon itt az egyik kedvenc ír bandám idevágó száma:

Whisky Show 2015 Addendum - The Battle of Ballantine's

Ballantine's Finest, skót blended whisky - VS - Ballantine's Aged 30 Years, skót blended whisky

A most következő összehasonlítás nem ígérkezik fair-nek. A kék sarokban az egyik legnépszerűbb skót whiskybrand termékpiramisának legalja, csikókorban lévő, hordót alig szagolt párlatokból való keveréke, amellyel a képzetlen fogyasztók tömegeit próbálják a Red Labeltől elhódítani. A még kékebb sarokban ugyanezen márka prémium terméke, ínyenceknek szánt (és tehetős ínyenceknek árazott), féltett műremeke, öreg harcos, akinek már bizonyítania sem kell.

Lássuk, mire mennek egymással.

balvs30vs.jpg

Forrás: A Ballantines honlapja és a Paint.NET-em

Ballantine's Finest

A Ballantine's jelenlegi kínálatának legrégebbi, 1910-es receptje 4 skót tájegység több mint 40 féle alkotóelemét keveri egy állításuk szerint "kifinomult, édeskés" keverékbe "vaníliás lecsengéssel" és "citrusos, virágos jegyekkel"...

Értem, srácok, építeni kell a brandet, de a realitás az, hogy ezt a cuccot a Tesco általában négy rugó környékére akciózza. A vásárlóerő nagy, kivagyi százaléka ennek megfelelően a kétliteres kólát is mellé fogja pattintani, és kifinomultnak érzi magát, amikor utána elindul a zöldségosztályra citromért. Ha pedig otthon jég is kerül hozzá, akkor arisztokrácia van, like a sir, simán lenyúljuk anyu kristálypoharait.

Lássuk hát, mennyire teszik ezt jól a fenti urak-hölgyek: kitöltöttem egy adaggal magamnak, mert pont van itthon egy liter. 

Illat

Ne szépítsük: tipikus bálás blended. Az elején próbál úgy tenni, mintha virágos-gyümölcsös jegyekkel rendelkezne, aztán mint a csábító fruska bőrébe bújt succubus, elősejlik és eluralkodik rajta a klasszikus acetongőz. Oké, klotyóillatosító, mert valamennyire citromos jegyekkel is bír.

Íz

Meglepően édeskés-gabonás, kevéssé bántó, jobb pillanataimban még jég nélkül is eliszogatnám. Gyümölcsök? Citrus? ...Dió? Mintha éreznék benne némi aszalt valamit is. Valami aszalt kellemetlent.

Lecsengés

Kicsit kesernyés, de nem viselkedik rosszul: csak a nagyobbacska kortyokra torzul az ember feje. Az aszalt valami-kellemetlen ide is kísér, és némi füstösség kíséretében szukkubusz-körmökkel végigkarmolja a torkot. Úgy, hogy akarj még, mert dögös.

Rakjunk bele jeget

Azta, de sukár karamellaillata lett! Az aceton egy lágy citromaromává szelídült, a démonok savanyította virágmező újult erővel virult ki a hűs simogatástól. Ájsz-ájsz-bébi. Az íze nem sokat változott, csak megjelent benne a vizezés okozta tompaság. A lecsengését viszont mintha elfújták volna, az édes szivarfüst emléke és valami tinédzser toroknak kellemetlen kaparás marad mindössze. 

Összességében...

...szeretném leszögezni, hogy kultúrált ember a csúnya és költséghatékony berúgásához ideális partnerére lelhet ebben az italban: pontosan azt kapja a pénzéért, amit a belépő-bálás kategóriában kapni szokás, csak épp a skótokra jellemző szakmai hozzáértéssel, ami rejtett értékeket ígér a képzett ízlelőbimbók tapogatózó csápjai számára.

Ballantine's Aged 30 Years impresszió

Képzeljétek el a szitut, amikor főszereplőink mája egy délutánnyi főuraknak való hedonizmus vége felé kezd elvékonyodni, mégpedig gyorsabban, mint azt a birtokukban lévő italjegyek indokolnák. Mit tesz ilyenkor főhősünk? Természetesen megpróbálja kisajtolni az utolsó élményt is tompuló érzékeiből, és számolatlanul szórja drága, de teljesen vállalható pénzért vett zsetonjait a látókörében lévő legkifinomultabb párlatokra. A környéken pedig  - miután konstatálta, hogy a Blue label-t a kedves látogatók az utolsó cseppig kiitták - a 30 éves Balázst találja legméltóbbnak eme nemes célra.

Ezt követően az asztalához visszatérve, s a dicső múltból való párlattól új erőre kapva bizonytalan kézzel rója kapkodó glosszáit, s eközben írótársa felől halk mondatfoszlányok jutnak a fülébe csupán (mégpedig arról, hogy hallgasdmeg: ki kéne borítani ezt a huszonegy évest, mert már nem csúszik).

Illat - íz - lecsengés - összegzés

Tekintettel fent vázolt állapotomra, kérlek, elégedjetek meg azzal, hogy ez egy nagyon finom, kifinomult, letisztult és könnyed whisky, amit mindenkinek meg kell kóstolnia, ha erre alkalma nyílik. Akinek ez kevés, annak álljanak itt jegyzetfüzetem megsárgult lapjairól az utókornak lejegyzett reszketeg sorok:

Gyümölcsillat-kakofónia

Maláta-komló-gyümölcskakofónia

ami lágyan átcsúszik egy kellemes

füves-földes-virágos-szenes

le

füst jelent meg a végén a levegőre

 

Nappali!

Mint egy haiku, nem?

Jameson, avagy az írek már a spájzban vannak

Jameson, Triple Distilled Irish Whiskey, inkább impresszió

Forrás: Magányos Maláta Instagram

Ezzel a cikkel nagyjából a blog indulása óta lógok, csak akkor még ezt nem tudtam.

A Jamesont a polc sokadik bálás whiskyjeként tartottam számon, amit az ember akkor iszik, ha nincs jobb. A gond az, hogy mint észrevettem, mindig ezt iszom, ha nincs jobb, és alkalomról alkalomra jobban megkedveltem, azt hiszem. Fű alatt, centiről centire belemászott az érzékeimbe.

Pedig érdekes, ittam már Ballantines-t is, ami meglepően jó képviselője a bálás kategóriának, és adott esetben jég nélkül is elfogyasztom, mégis a Jameson akad a kezembe gyakrabban. Ez valószínűleg marketing: John Jameson 1786-ban vette át a Bow Street Distillary vezetését, és 1805-re a Jameson whiskey-t a világ legnagyobb volumenben eladott whiskey-jévé tette. Azóta ez már nincs így, ezzel együtt bőven volt idő kitalálni azt a piaci pozicionálást és megteremteni azt a penetrációt, hogy az embernek a Jameson névről a minőségi ír whisky jusson az eszébe úgy, hogy akárhol, stabilan hozzájuthat.

És valóban: simán elmegy egynek.

Illat

Van énnálam büdös kölni, ha rádöntöm, meg fogsz ölni.

- mondja a népszerű locsolóversike, amely a Jamesont szagolgatva jutott eszembe.

Ne szépítsük: tömény alkoholgőz, és még Glencairn pohár sem kell hozzá. Hagyjuk levegőzni inkább, nem azért, mert ezt szoktuk vele csinálni, csak azért, mert tudjuk, hogy vannak rejtett értékei, és látni, érezni akarjuk őket.

Elvégre neki is lehet jó napja.

Ha nagyon szeretnénk, a körömlakkszagon kívül a szokásos, triple distilled ír dolgokra jellemző édeskés, vaníliás illatot is érezhetjük. Ha eléggé odafigyelünk, észrevehetünk némi csípős tintaaraomát, és valami olyasmit, amit egy új autógumikkal telt raktárépület levegőjét lárja át.

Aztán úgy döntünk, hogy nem éri meg a fáradtságot, és - innentől a többes királyi - pont telibeszarva a konvenciókat, dobunk bele egy pici jeget. Ahogy a kocsmában is szoktuk.

Hoppácska! Enyhe, édes gabonaillat, kellemes fű és édes almaaromák, de csak lágyan, alig érezhetően és cseppet sem zavaróan. Egy középszerű löttyből egy laza mozdulattal kellemes frissítőt varázsoltunk, és ehhez csak egy darab, fagyáspont alatti vízgolyóra volt szükség.

Íz

Ezt már csak jéggel mondom, mert senki kedvéért nem iszom úgy a whiskyt, ahogy nem szeretem. Az íze tükrözi, amit a honlapon írnak róla: single pot whiskey-ket kevernek grain párlatokkal, háromszori lepárlás, a szokásos tölgyfa és sherry-s hordó kombó, és valóban. Az ízérzet egy közepszerű single grain whisky-é, semmi extra, semmi olaj, semmi textúra, semmi jelleg, legalábbis jéggel. Emlékeim szerint ugyanis az teszi nagyjából pont ihatóvá.

Lecsengés (és valójában összegzés)

Édeskés, vaníliás, kicsit alkoholos, enyhén csípős. Ne figyelj oda rá, akkor lesz. Komolyan, ennyi. Ahogy a mellettem lévő whiskyspohárból fogy el az ital, úgy fog ez a cikk is végetérni, és ahogy visszaolvasom, kábé ugyanannyit is ér: remélem, jólesett, amíg tartott.

Disclaimer: a Tullamore DEW jobb. És legközelebb valami skót whiskyt tesztelek mostmár basszus.

Forrás

http://www.jamesonwhiskey.com/en/
https://en.wikipedia.org/wiki/Jameson_Irish_Whiskey

Queen Margot 5 Years Blended, a Lidl királynője

Queen Margot Blended Scotch Whisky, blended, 5 éves, Skócia

11899617_942882482438964_1935095705_n.jpg

Forrás: MagányosMaláta Instagram

Egy barátom jóvoltából a semmiből jutottam hozzá ehhez a pofa szeszhez (nyitott üveg utolsó két decije), amelyet Horvátországból utaztatott idáig. Egy ideig az ottani lokális piacra szánt bálás whiskynek hittem, de kis utánanézéssel kiderült, hogy a Lidl diszkontlánc exkluzív termékéről van szó, amit történetesen itthon is forgalmaz.

Mivel ezen tény egy cikk relevanciáját is jelentősen megnöveli, előkotortam hevenyészett jegyzeteimet; az italról anno elrakott emlékanyag ugyanis nem elegendő, hogy bekezdésnél nagyobb írás születhessen belőle…

Diszklémer: fogyasztás előtt botor módon sajtot és dinnyét ettem -  nem kérdezed meg, hogyan jött össze ez a kombó, helyénmaradsz - és nem emlékszem már mennyire sikerült kóstolás előtt az ízlelőbimbóimat gyári állapotúra hozni.

Megszaggintás

Sem az alkalom, sem a feltételek nem voltak meg egy alapos kóstoláshoz, de próbáltam a legtöbbet kihozni belőle. A szippantásnál meglepve tapasztaltam, hogy a kategóriában megszokott tömény acetonszag helyett bourbon-ös hatású, krémes, karamellás illatok fogadtak, valami megfoghatatlan, lágy illatosítóval, leghátul pedig némi citrussal elegyítve; frissen mosott ruháknál, teregetés közben éreztem ilyesmit. Az enyhe alkohol inkább élményszerűvé mint kellemetlenné tette a fogyasztás ezen részét. Az illata tehát kategóriájában ötös alá. No de az íze..

Bekortyintás

(Disclaimer: nem tudom, mióta volt nyitva az üveg, tehát már oxidálódott kicsit!)

...nos, az odabasz. Erősen csíp, karcol, a lecsengésnek nem hagy túl sok szerepet. Bohó ifjúként gyakran és tévesen emlegettem, hogy a whiskyknek per definitionem mosogatólé íze van, de a Queen Margo-nál azt érezni, hogy a fent kifejtett pcsuliszagot tényleg valami öblítőtől kapja. Ha viszont túléled, és adsz neki még egy (legfeljebb két) esélyt, akkor a háttérben megtalálhatod az illatában lévő markáns krémességet, és némi kapucsinós fílinget is.. vagy valami olyasmit, franc emlékszik már ebben a kaparászásban.

Ha rám hallgatsz, jéggel kóstolod, én kihagytam ezt a ziccert.

Lecsörgentés

A lecsengése durván-forró lüktetés, a finom szeretkezésen már bőven túl, de a nemi erőszakon még épp innen. De lehet, hogy ezt azért írtam le anno, mert a háttérben épp Ananda Project és Danny Tenaglia dübögött.

Jellegek? Milyen jellegek, hülye vagy? Kb. Mint a királyvízé.

Összegzintés

Textbook bálás whisky: nem ez lesz életed legjobb dugása, de a legdrágább sem, ami egy királynőnél azért nem kis dolog!

Adatok:

Név: Queen Margot, Blended Scotch Whisky
Érlelési idő: 5 év
Régió: Skócia
http://www.lidl.co.uk/en/8767.htm?action=showDetail&id=24151
http://whiskyrover.blogspot.hu/2015/07/review-queen-margot-blended-scotch.html

A William Grant & Sons remekei 1. - Grant's Family Reserve

Grant's Family Reserve - Dupla kritika

whiskey-237898_640.jpg

Forrás: Pixababy

Tamás

A Glenfiddich kifejezés jelentése a szarvas völgye. Ezt a telket vásárolta meg a Grant család 1886-ban, hogy régi vágyukat beteljesítve saját lepárlót alapítsanak. A lepárlót végül tégláról téglára haladva a saját kezükkel építették fel. Ezzel kiválóan mutatva azt az elszántságot, ami tetten érhető a lepárló működésében, az italok népszerűségében mind a mai napig. az pedig már önmagában is komoly jelentőséggel bír, hogy a világon legismertebb single malt whisky a Glenfiddich is a cég termékei  közé tartozik. (Amiről szó is lesz egy önálló cikkben később)

A Grant’s első kiadása 1898-ben született meg és az elmúlt több., mint 100 évben a népszerűsége és ismertsége csak növekedett. Jellegzetes háromszög alakú üvege, jól megkülönböztethetővé teszi az olcsóbb whisky-k között és ez is mutatja, hogy itt valami érdekesebbről beszélhetünk, mint az árkategóriájában szereplő többi ital esetében, mert bár valóban nem drága whisky, de mégis felmutat olyan jellegzetességeket, amik messze túlmutatnak az áránál.

Szín, illat:

Színében a nyári naplementéket idéző világos bronzos árnyalatokat láthatunk, amik előre jelzik, hogy itt egy kellemes, barátságos ital vár ránk.

Az illata nem túl markáns, az első pillanatban inkább az alkoholt érezhetjük, de szerencsére nem túl bántó módon. Egy kis ismerkedés után eltűnnek a gyümölcsös aromák is, itt jelesül a karácsony környékén, a fűtőtesten aszalt narancshéj, szegfűszeggel megbolondított illatát érezhetjük.

A szakavatott kóstolók találkozhatnak még némi tölgyes, szilvabefőttes, mézes illatokkal is.

Íz, utóíz:

Az ízében inkább semleges, legfeljebb egy kis kormos, füstös ízt érezhetünk, én itt nyomát sem találtam a szakértők által megénekelt „krémességnek”. Az utóízek viszont durvább alkoholos csípősséget mutatnak, itt már-már kellemetlennek volt mondható az egész nyelvet beborító csípősség.

Ahogyan a Maker’s Mark esetében, itt is kipróbáltuk jéggel szelídítve is az italt:

Az előző esethez hasonlóan itt is pozitív irányba változott az ital néhány tulajdonsága. Az illatában az alkohol helyett marcipánra emlékeztető és kissé odaégett szilvalekvárra emlékeztető aromák jelentek meg, ami valljuk be sokkal kellemesebb, mint az előbb érzett alkohol. Az ízében itt is előkerült az olajosság és nagyobb szerepet kap az előbb is érzett kormos, füstös ízvilág. Szerencsére a jég az utóízt is megszelídíti kissé, eltűnik a csípősség és előkerülnek a földes, kesernyés ízek.

Ádám

A blog indulása óta foglalkoztat egy “bálás whiskyk” sorozat, melyben a magyar piacon fellelhető belépőszintet kóstolnánk végig. Ez kategória a benzinkutak és a Teszkók polcain az Old Man’s-szel és a Canadian Special-lel indul, s a kocsmai örökzöld Jim Beam-Jack Daniels-Ballantines-Red Label négyesen, valamint néhány, különféle áruházláncok által exkluzív termékként tartott, exotikus csemegén át (jó esetben) a Tullamore DEW-al, a Famous  és a Black Grouse-szal zárul, amelyek magasan lekörözve osztályos társaikat zseniális kapudrogokként szolgálnak a magasabb szintek felé. A Grant’s a William Grant & Sons lepárló-birodalom termékpiramisának legalsó lépcsőfokaként a kategória kiváló reprezentánsa.

Nagyjából ezekkel az elvárásokkal kezdtem kóstolni is.

Az illata nem lepett meg különösebben. Mint minden fiatalabb viszki, ez is egy erősebb, alkoholos lórúgással indított, de később meglepett némi fűszerességgel
szegfűszeg?
is, még ha ez nem is markáns, sem nem meghatározó jegye. Nem az illatáért szeretjük, na.

Íze nem nagyon van. Miután azt csináltuk vele, amit a kóstoláskor szoktunk, rádöbbentem, hogy ennél az italnál ez felesleges; ennyi erővel mosogatólevet is gargarizálhattam volna. Le kellett nyelnem a kortyot ahhoz, hogy egy pillanatra, érdekes, kicsit kesernyés, sajtos, fűszeres érzeteim legyenek, de az a korty friss kenyér falatjához méltón kellemes, telt érzést adott.

A lecsengése az illatához mérhető: érzete van inkább, mint jellege, s az acetonos maró érzet helyett forró bizsergést hagy a nyelven. Belépőszinű, ülésfűtött kínai masszázsfotelt kell elképzelni, amelyben a motor és a fűtőszál teljesítményét is túltolták, még is jó benne ülni egy kimerítő nap után.

Jéggel némileg, de nem jelentősen más az élmény, az általános alkoholgőzt elnyomva grillázsos, karamellés illatokat hozott elő az italból, amihez hasonlót frissensült, tálca zserbók közelében érezni. Az első korty után azért lehűlt kissé az első lelkesedésem is, ugyanis az illat-kakofóniából ide már nem sok jött át; a jég az erővel együtt a jelleget is kiveszi az italból. Érdemes lehet hűvös vízzel is próbát tenni, ugyanis miután a jégkocka feloldódott, a pohár pedig kapott egy kis levegőt , nagyon szépen csúszott az utolsó korty.

Összességében ha a csak négy rugóm lenne egy üveg whiskyre, gondolkodás nélkül ezt venném... de mindenképp pakolnék mellé valami mókusvizet.

süti beállítások módosítása