A cégek életében a csapatépítők különös alkalmak minden éveben. Mert hát mi is építhetné jobban a produktív munkahelyi lépkört, mint a vezetők és a dolgozók közös poharazása valami kellemes helyen. Egy ilyen alkalmat használt ki némi whisky kóstolásra BOrsi szerzőtársunk is. A tapasztalatokról lentebb olvashattok...  

Forrás: Magányos Maláta - BOrsi

Nyár, Balaton part, jó társaság és néhány finom whiskey. Ez jellemezte az idei ágazati elvonulásunkat. A felhozatal ezúttal sem hagyott kívánni valót maga után.

A belépő szint az ír származású Tullamore Dew volt. Igazán könnyed, mondhatni már nőies jelleggel bíró párlat. Főként citrusos, gyümölcsös ízt ötvözi egy kis olajos sikamlósággal. Igazi belépő szint, bár a lecsengése hosszabb mint amire számítanánk, bátran lehet kóstolni utána karakteresebb párlatokat. A színe ugyanolyan világos, mint amilyen enyhe a párlat maga. Egy könnyed nyáresti baráti beszélgetés igazi kísérője.

Az est folyamán őt követte egy 10 éves Glen Grant. Ő már egy komolyabb tétel. Kissé száraz, itatja magát. Míg ír társa citrusos gyümölcsösségről, addig ő inkább az édes és enyhén mogyorós ízéről ismerhető fel. Habár színe meglepően hasonlít a Tullamore-éra, a karaktere sokkal meghatározóbb. Lecsengése közepesen hosszú, karamellás és benne már egy enyhe füstösség is felfedezhető. Őt már sokkal nehezebb felejteni, és mielőtt új párlat kóstolásába fognánk érdemes némi ásványvízzel, esetleg egy-két falás ananásszal semlegesíteni szánkban az ízhatását.

Az estére a koronát Juráék Superstition-je tette fel. Ő volt az est legkomolyabb tétele. Sötét mahagóni színével már előre vetítette, hogy nem egy egyszerű eset. Illata súlyos, határozott és telt. Füstös és olajos. Belemászik az orrodba és nem szabadulsz tőle. Az íze hasonlóan meghatározó: fűszeres és mézes. Kifejezetten érződik rajta a tőzeg és a füst. Befészkeli magát a szádba és nem hagyja magát legyűrni. Hosszan és ínycsiklandóan ott marad. Utána már nem nagyon akarsz mást kóstolni.

Mindhárom tétel kiérdemelte, hogy egy balatoni este főszereplője legyen. Megkóstolásuk után már nem volt meglepő, az éjszakában fürdőző menedzsment részére csutka hangerőn nyomni a Nyári gyerekek a Balaton parton-t. Reméljük ők is úgy élvezték az estét mint mi.

Mivel sikerült komoly lemaradást összehoznom a tavalyi Whisky Show-n kóstolt tételek bemutatásában ezért úgy döntöttem, hogy inkább egy nagyobb összefoglaló jellegű írásban próbálom behozni a lemaradásom, hiszen nem illik a nagyérdeműt túl sokáig várakoztatni.

Forrás: By Bjørn Erik Pedersen 

Arról, hogy mi is ez a rendezvény, - remélem-, senki nem kell felvilágosítanom, de ha mégis akad az olvasóink között ilyen ember, akkor ITT megtalálja az őt érdeklő információt.

Én pedig rögtön a tárgyra is térnék, hiszen whisky-t kóstoltam bőven a két nap során, így egyáltalán nincs hiány bemutatnivalóban.

Woodford Reserve Rye és Double Oaked

Sokat cikkeztünk már erről a tengerentúli bourbon whiskey-ről. Volt hogy kellemetlen meglepetést okozott, de talán csak rosszkor sodorta elénk az éjszaka, mert összességében remek kis ital ez, maga az alapkiadás is, de a „Straight Rye” vagy éppen a „Double oak” verzió sem fog csalódást okozni senkinek. Főképpen persze azoknak, akik szeretik a telt, fűszeres, de mégis édeskés italokat.

Glenfiddich IPA

Lásd részlétes írásunkat erről a nagyszerű újdonságról.

Johnnie Walker Blue Label

Nos, sokáig vágytam erre az italra és mindig úgy gondoltam, hogy egy korty belőle az maga lesz az azonnali belépés a whisky mennyországba. Mivel az előző évi show-n sikerült addig halasztgatnunk a megkóstolását, hogy egyszerűen elfogyott, így ennek az idén esélyt sem adtam, rögtön a megérkezés után megcéloztam az, - amúgy rendkívül népszerű-, Johnnie Walker pultot és kértem egyet belőle.

Talán az elvárásaim voltak túl magasak, vagy talán nekem inkább a single malt-ok valók, de csalódás lett a kóstolás eredménye. Nem arról van szó, hogy ez egy rossz ital. Nem az! Viszont nem is mutat fel semmi olyat, ami kiemelné a tucat whisky-k világából. Az íze és illata is belesimul az átlagos, selymes malt-ok közé és az a csepp füstösség, ami itt-ott érezhető nem elég ahhoz, hogy izgalmas itallá változtassa a Blue Labelt.

Benromach 15 éves

Ahogyan a palackon is látható, a Benromach ezen kiadása a „The classic Speyside single malt Scotch  whisky.” És valóban. Régóta nem ittam olyan malt-ot, amiben ennyire kiütköznek a régióhoz köthető klasszikus ízek, aromák. A színe inkább a világos felé hajló arany és borostyán keveréke, az illatában és ízében pedig előkerülnek a sherry-s, virágos, mézes aromák. Jó választás azoknak, akik szeretik az itt készült italokat, de esetleg unják már a többi lepárló remekeit.

Wilson & Morgan Tobermory 18 éves Marsala finish

Be kell vallanom, hogy kezdem igen-igen megkedvelni a Wilson & Morgan termékeit! A kitűnő Clynelish Tokaji Finish megkóstolása után a Tobermory-ban is egy kiváló, összetett, de egyben kerek egész whisky-t ismertem meg. Szinte hihetetlenül komplex ízben és illatban is, minden korty hajlamos egyre újabb és újabb rétegeket előhozni a Marsala boros jegyeitől kezdve a gyümölcsös ízeken át a csonthéjasok kesernyés zamatáig. Semmiképpen ne hagyjátok ki, ha valahol az utatokba kerül.

Teeling Single Malt és Spirit of Dublin

Az Ír whiskey ipar újkori zászlóvivője a single maltok terén sem vallott kudarcot. A jellegzetes selymes malt mind ízében, mind illatában méltó párja a Skót termékeknek. Illatában inkább az édes, karamellás, gyümölcsös (sárgadinnye, füge) aromák dominálnak, míg az ízét a fűszeresebb ízek hatják át az aszalt gyümölcsös édesség mellett.

A Spirit of Dublin szigorúan véve nem whisky, hiszen érleletlen párlatok alkotják, konkrétan árpamaláta és kukorica párlat, amit kisüsti eljárással készítenek. Egyébként erre utal a nevében szereplő „poitin” kifejezés is, amely „kicsi üstöt” jelent. Szóval ugyan nem whisky, de mégis izgalmas ital, amely gyümölcsössége folytán, - szerintem-, inkább a pálinkákkal rokon. De mindenképpen kóstolásra érdemes!

Lost Distillery, Lossit Classic

Lásd részlétes írásunkat erről az érdekes kísérletről!

Glenfarclas 105

A Glenfarclas 105 is régi szereplője volt a bakancslistámnak, hiszen ki ne akarná megkóstolni a világ első hordó erősségű whisky-ét? Már csak azért is kíváncsi voltam rá, mert egy 60%-os alkoholtartalmú whisky-t azért nem lehet könnyű munka úgy kiegyensúlyozni, hogy iható maradjon.

Mindenesetre itt sikerült. Sem az illatában, sem pedig az ízében nem nyomja el az alkohol a könnyed, de komplex gyümölcsös, fűszeres zamatokat. Sőt, valójában sokkal gyengébbnek hinném a malt-ot, ha nem tudnám, hogy mit kortyolok éppen.

Balblair 2005

Meg nem tudnám mondani miért, de a Balblair és én nem tudunk igazán összebarátkozni. Folyamatosan kóstolgatom a termékeiket, de valahogy eddig egyikben sem találtam meg azt a pluszt, ami kiemelné a többi single malt tömegéből ezeket a párlatokat. Pedig egy rossz szót sem lehet szólni erről a malt-ról, hiszen megvan benne minden, amit elvárunk egy whisky-től, de mégis valahogy olyan semmilyen.

Dalmore 18 éves

Ahogyan az várható is, a Dalmore 18 éves kiadása egy igazi kuriózum, hiszen alig 3000 darab látott napvilágot belőle világszerte. Ennek megfelelően az ízek és illatok komplexitása sem hétköznapi, az édes és kesernyés aromák keveredése pedig egészen egyedivé teszi a párlatot. Szóval csak ajánlani tudom.

Végezetül 

Nos, remélem sikerült egy kis ízelítőt adnom nektek az általam kóstolt whisky-ről. Szinte kivétel nélkül nagyszerű italok, amiket talán sehol máshol nem tudnánk ilyen koncentrációban kóstolgatni, mint a Whisky Show-n, szóval találkozunk ősszel!

Idén is eljött a hazai whisky rajongó előrehozott karácsonya, ami bár korábban jön, mint a gyermekkorunkban megszokott, de azért semmivel sem kisebb ünnep! Hogy miért is, arról egyfelől a tavalyi cikkünkben olvashattok, másrészt pedig itt és most.

Most két napunk is volt elmerülni a különlegességek világában és bár az első nap hivatalosan szakmai napként volt hirdetve, - véleményem szerint-, semmivel sem voltak kevesebben, mint a második, mondhatni megszokott napon.

Forrás: Magányos Maláta

Ha valaki csak egy rövid összefoglalót akar olvasni az eseményről, annak annyit mondanék, hogy idén is remek volt, csakúgy, mint az elmúlt évben. 

Sőt, alapvetően kevés dolog változott a helyszín és a szolgáltatások kapcsán, bár apróságokban sokat fejlődött a Show, mint például a kóstolójegy vásárlás, víz vételezési lehetőség. Tavaly ezekben találhatott hiányosságokat az egyszeri részt vevő, de az idén már biztosan nem! 

De azok kedvéért, akik az mostanában kezdtek el érdeklődni a whisky-k világa iránt lássuk egy rövid felsorolást, a rendezvény főbb paramétereiről: 

• Helyszín: Egy öt csillagos hotel a belvárosban, remek közlekedéssel (amit taxis partner is támogatott) és igazi exkluzív környezettel, ami mind megjelenésében, mind pedig hangulatában, méretében is kitűnő keretet adott az egész délutános kóstolgatásnak.

• Szolgáltatások: Étel, ital, víz és egyebek. Nos, a szervezők idén is igazán érdekes és különleges partnereket választottak ki, hogy kielégítsék a whiskyzésben megéhezett, megszomjazott (mármint valami másra) vendégek igényeit. A kávé éppen olyan kitűnő volt, mint a szendvicsek és egyéb falatkák, amivel az éhségünket száműzhettük. De például különleges söröket és koktélokat is ízlelhetett a nagyérdemű, ha erre támadt kedve. 

• Kiállítók: Nos, nem hinném, hogy ezen a téren bárki is panaszkodhatott. Szinte az összes népszerű és ismert márkát megtalálhattuk a két terem egyikében. Persze, nem volt itt mindenki, aki csak gyárt és vagy palackoz whisky-t, de ezt lehetetlen is lenne elvárni bármiféle rendezvénytől. Ráadásul az idén sokkal több márka küldött saját képviselőt, mint az elmúlt évben, így igazán autentikus forrásból tájékozódhattunk az adott italról. 

• Árak: Igen, ez ügyben hallottam némi morgást innen-onnan, hiszen az esemény ára emelkedett az idén. Viszont nem árt figyelembe venni ilyenkor azt a tényt, hogy egy nappal hosszabb is lett, ami extra kiadást jelent a szervezőknek, illetve azt is, hogy az élet minden területe drágább lett. De mindettől függetlenül még mindig ez az a hely, ahol hihetetlenül olcsón kóstolhat az ember fia/lánya olyan whisky-ket, amit máshol csak sokszoros áron, akár súlyos tízezrekért lehet csak ízlelni. Ebből a szempontból nézve pedig nemhogy drága, hanem kifejezetten olcsó a részvétel. 

• Közönség: Évről-évre meg kell állapítanom, hogy a maláta rajongó milyen remek emberek! Előzékenyek, udvariasak, jó humoruk van, szóval igazi társasági lények. Az idén egyedül voltam kint mindkét napon, így akár magányosnak is érezhettem volna magam, de erre esély sem volt. Hol itt, hol ott mindig kialakult egy-egy beszélgetés a kiállítókkal éppen úgy, mint a többi vendéggel, akikkel vagy egy pult előtt, vagy egy asztal mellett sodródtunk össze, ilyen módon pedig soha nem tört rám az elveszettség érzése.

 Whisky-k!

 A megkóstolt tételek a következők voltak:

• Woodford Reserve Rye és Double Oaked
• Glenfiddich IPA
• Johnnie Walker Blue Label
• Benromach 15 éves
• Wilson & Morgan Tobermory 18 éves Marsala finish
• Teeling Single Malt és Spirit of Dublin
• Lost Distillery, Lossit Classic
• Glenfarclas 105
• Balblair 2005
• Dalmore 18 éves

Nem rossz sorozat, nemde? Nos, persze ez nem az összes kóstolt ital, csak azok, amelyekről jegyzet is készült, így előbb-útóbb külön cikk formájában is meg fognak jelenni a blogon. Ezek mellett kóstolgattam mást is, amolyan saját szórakozás céljára, hiszen én is emberből vagyok. De persze cikk ebből is születhet, ki tudja?

A fenti italok mellett elidőztem még egy pultnál, ahol kóstolni ugyan most még nem lehetett, de illatolni annál inkább. Ez pedig a Gemenc Whisky pultja volt, ahol illatmintákat találhattunk a különböző évjáratú, épp készülő grain whisky-jükből. Igen, jól értitek... Grain és Magyarország a szülőhazája. Eddig én is csak pletykaként hallottam a 3. hazai whisky-ről, de itt megerősítették az információimat. A várható megjelenés 2018 és egyszerre 15 különféle érleléssel lépnek piacra a tervek szerint! Mi már nagyon várjuk!

Összegezve:

Nos, a magam részéről idén is csak gratulálni tudok a szervezőknek a szuper munkáért, amit folytatnak ennek a rendezvények az érdekében! Aki kilátogatott az egészen biztosan megtalálhatta a maga italát és nagyszerű élményekkel távozhatott a nap végén. Már most várom a jövő évet!

Ha bármely hőn szeretett olvasónkat meglepnénk azzal az állítással, hogy „Szeretjük az Ír whiskey-ket!”, akkor az a valaki vagy első alkalommal jár nálunk, vagy funkcionális analfabéta. De mivel senki sem szeretnénk megbántani, így ilyesmire nem is gondolunk! Szóval igen… Szeretjük a Zöld sziget párlatait, főleg azokat, amik némi kis pluszt is hordoznak a malátázatlan árpa mellett, mint ahogyan azt a Tyrconnell is teszi.

Forrás: Magányos Maláta

A whisky-t elsőként sikerre vivő lepárlót Watts-nak hívták és egészen az 1762-es évig nyúlik vissza a történelme (!), azaz ekkor említették először a krónikák, ami azért szép hosszú időszkot jelent, ezt el kell ismernünk. Így aztán nem is túl meglepő, hogy a Tyrconnell az USA piacának egyik legkeresettebb márkájává vált az alkoholtilalom előtt, volt idő bevezetni a márkát, annyi szent! (Még akkor is sikeres lett, ha a nevét egy versenyló után kapta, ami a Watt család tulajdonában volt.)

Persze minden történet és tündérmese véget ér egyszer, nem volt ez másként a Watts lepárlóval is, amit szintén utolértek a gondok, így bezárásra került. Ekkor a jelenleg tárgyalt ital is veszélybe került, de mindannyiunk örömére a Cooley (akkoriban az egyetlen független ír lepárló) úgy döntött, hogy életben tartja ezt a nagy múltú márkát. Szóval valójában felerészt nekik köszönhetjük, hogy ma is kóstolhatjuk ezt az italt. (Szóval, köszi!)

A whiskey

Külsőleg:

Nos, ebből a szempontból valójában kissé fantáziátlan a párlat. És nem arról van itt szó, hogy neonszínekben kellene pompáznia, de azért az is túlzás, amennyire jellegtelen a díszdoboz éppen úgy, mint a palack. Persze nem csúnya, de olyan hihetetlenül semmilyen, hogy minden egyes alkalommal külön meg kellett keresnek a bár polcán, amikor a cikk érdekében megkóstolgattam. (Pedig nem egy kört pusztítottunk el néhány barátommal.)

Illat:

Bár a szakirodalom szerint telt illatokkal kellene találkoznunk illatoláskor, én mégis inkább könnyednek és vékonynak éreztem az italt, amolyan nyáriasan frissítő jellegűnek, mint egy alkohollal dúsított limonádé. Ebben valószínűleg a citrusos illatok is közrejátszottam, ami ezen malt sajátja. Kivehető még némi fűszeres felhang is, ha eléggé sokáig tartjuk a pohárban az orrunkat. (Ami, valljuk be, nem kicsit szórakoztató látvány lehet ilyenkor, mind a barátainknak, mind pedig a bár többi vendégének. De mindent értetek, Kedves Olvasók!)

Íz:

Az illatok légiességéhez képest egészen összetett. Az olajos érzet, még némi „haraphatóságot” is kölcsönöz a whisky-nek, ami jól harmonizál a továbbra is citrusos ízekkel, amik mellé most már inkább édes, mézes jegyek költöznek. Határozott kellemes ital, ami úgy adja meg számunkra a telt ízvilágú whiskyk komplexségét, hogy közben megmarad könnyű, nyárias italnak.

Lecsengés:

Az eddig édes, gyümölcsös aromák a háttérbe szorulnak és innen már a maláta a domináns. De mivel whisky-ről beszélünk, ez talán nem is olyan nagy baj.

Összegezve:

Ez egy jó whisky. Nem váltja meg a világot, nem újítja meg a lepárlás művészetét, de becsületes munkával készült, amiben a hosszú múltra visszatekintő hagyomány éppen úgy megjelenik, mint a modern kor elvárásai.

Ráadásul ár-érték arányban könnyedén veri a skót vetélytársait, hiszen a single malt kategóriában ilyen kedvező áron ritkán találunk ennyire kellemes tételt.

Adatok:
Név: Tyrconnell Single Malt
Érlelési idő: -
Régió: Írország

Forrás:
http://www.kilbeggandistillingcompany.com/

Tegnap este, - hosszú idő után-, újra a nyakunkba vettük Budapest belvárosát, hogy megvizsgáljunk néhány régi és új bárt whisky felhozatal szempontjából. Nézelődtünk, kóstolgattunk a benyomásainkat és tapasztalatainkat pedig szorgosan lejegyzeteltünk (vagy éppen megjegyeztük), hogy Nektek, - kedves olvasók-, már ne kelljen kitennetek magatokat a belvárosi dzsungelben sompolygó rossz whisky-k támadásainak, hanem az általunk kitaposott ösvényeken haladhassatok a single malt mennyország felé...

Forrás: By Infrogmation

Az estét, néhány apró és említésre sem méltó kitérő után a Publin-ban indítottuk, ahol kiváló ír párlatokkal kezdtük meg az „éjszaka végrehajtását”.

Bushmills single malt 10 éves

A Bushmills Original kiadásával régi jó barátságot ápolok, de a single malt-al eddig elkerültük egymást. Valahogy mindig volt jobb választás, ha malt-ra vágytam. Most azonban ideális ötletnek tűnt az első ital pozíciójának elnyerésére.

Illat: Őszintén szólva az első, ami az illata kapcsán az eszembe jutott, a tinta volt. Van egyfajta sűrű, fanyar, egészen egyedi illata, amiről mindig a régi tinta jut eszembe. Ennek a malt-nak pedig ilyen illata van. Persze némi levegőzés után ez is finomodik kissé és előkerülnek a meggyes-alkoholos és némileg fás aromák is.

Íz: Egészen érdekesen nyers, fű, földes, frissen szedett nyers zöldségek ízét mutatja némi,  borsos csípős-kesernyés kiegészítő aromával. Ezek mellett csak lassan és enyhén sejlenek fel gyümölcsösebb összetevők.

Lecsengés: Kandírozott narancshéjas keserű-édes-fanyar nyomok.

Összegezve, kellemes ital a Bushmills single malt, de ne várjunk tőle többet, mint a többi 10 éves malt-tól várnánk.

Green Spot

Már régen meg akartam kóstolni ezt az ír különlegességet, egészen konkrétan azóta, amióta Ádám ódákat zengett róla a cikkében.

Nos… Alapvetően egyetértek minden gondolatával. A Green Spot egy rendkívül kellemes, könnyű ital, ami magában hordozza az Ír párlatokra jellemző jegyeket, melyeket szép kerek egésszé alakít az érlelés során. Bátran ajánlható mindenkinek. De semmi különös…

Connemara 12 éves

Hát, úgy tűnik ez az este lett a régi tartozások beteljesítésének estéje, hiszen a Connemara 12 éves verziójának bemutatásával én tartoztam nektek és saját magamnak is, már jó hosszú ideje. Már csak azért is, mert az évmegjelölés nélküli kiadás régi kedvenceim közé tartozik, ahogyan arról itt, írtam is.

Hm... Igazság szerint az a helyzet, hogy a jegyzeteimet és az emlékeimet átkutatva, nem igazán tudok szignifikáns különbséget felmutatni az évmegjelölés nélküli és a 12 éves kiadás ízei és aromái között. Talán a 12 éves egy-két fokkal még simább, kerekebb és kiforrottabb, a kistestvéréhez képest. De mindkettő remekül mutatja meg azt, hogy mi történik akkor, amikor keresztezzük az ír whisky-t a füstösebb skót ízvilággal.

Csak ajánlani tudom mindkét kiadást, viszont azt is hozzá kell tennem, hogy a fent emlegetett egyedi jellegzetességeket az olcsóbb kiadás ugyanolyan tökéletesen bemutatja, szóval a 12 éves létjogosultsága megkérdőjelezhető.

Azért talán egyszer még összekóstolom a kettőt.

Hableány

A következő megállónk szintén egy már a blogon is bemutatott hely volt, a Hableány, amit újfent csak ajánlani tudunk a single malt-ok rajongói számára. megjegyzem, itt már kezdett kissé elszabadulni az este.

Lagavullin 16 éves és Oban 14 éves

Mindkét ital megérdemelten tagja a Classic Malt sorozatnak. Emellett pedig régi kedves emlékek fűznek mindkét tételhez, ami annyit jelent, hogy előbb-utóbb mindkettőt külön írásban is be fogjuk mutatni.

Addig is csak annyit jegyeznék meg, hogy ha valaki még nem próbálta őket, akkor azonnal tegye meg!

XXX Shine LiberTea Corn Whisky

Amikor azt emlegettem, hogy „kezdett elszabadulni az este”, akkor többek között erre a whisky-re gondoltam… Szóval, az úgy történt, hogy nagyra becsült szerzőtársam úgy döntött, hogy kipróbál egy francia (?!) whisky-t. Ekkor böktem én is az itallapon erre a gyanús nevű italra.

Nos… csak abban az esetben kövessétek a példánkat, ha

• eleged van a jó whiskey-kből és akarsz valami kellemetlent is inni, mondjuk azért, hogy jobban értékeld a jó italokat utána…
• szereted a  medvecukrot, mert ez a „whisky” ízében és illatában is arra fog emlékeztetni
• az amerikai whiskey-k rajongója vagy és küldetésednek érzed, hogy minden ott gyártott italt megkóstolj.

Összegezve, ez a párlat nem jó és még csak nyomokban sem emlékeztet whiskey-re. Őszintén szólva, minden jellegzetességében közelebb áll egy alaposan elrontott gyomorkeserűhöz.

Ha azonban mégsem hallgatsz ránk, akkor legalább kérd meg a bártendert, hogy rejtse bele egy koktélba. Így is kipróbáltuk és ezen a módon egészen kellemes nyári frissítő vált az italból.

Valahol a Nagykörúton…

Az este legutolsó whisky-éről csak halvány emlékeim vannak, mint ahogyan a helyről is. Annyi biztos, hogy a körúton volt és rengeteg fiatal volt odabent, ami annyira nem meglepő szombat este révén. Ha jól emlékszem Gold Label-t akartunk inni a helyen, de végül ez nem sikerült, így a Johnnie Walker Platinum Label-re esett a választás.

Hogy milyen volt? Hát izé…

Az este összegzéséül pedig álljon itt az egyik kedvenc ír bandám idevágó száma:

Az ír whiskey-k, azon belül is a Jameson különböző kiadásai már sokat szerepeltek a blogon, ami valahol nem is csoda, hiszen hazánkban, a többség ezzel az itallal azonosítja az ír whisky gyártást. Ez egyfelől jó, hiszen legalább tudják, hogy mi ez (Gratula a marketingeseknek!), másfelől pedig nem annyira jó, hiszen, - mondjuk ki-, ez nem az a párlat, ami a magas minőséget szimbolizálná. Persze ettől függetlenül egyáltalán nem rossz, de inkább csak a belépő szintje a whisky élvezetének, amit jobbára akkor kérünk, ha a pultban csak ennél is gyengébb párlatok kapnak helyet. Mert van, aminél sokkal jobb… De ezekről nem valószínű, hogy írni fogunk a blogon.

Forrás: By Iceman7840 (Own work)

A fentiek után már talán mondanom sem kell, hogy kifejezetten megörültem annak, hogy a bár itallapján, ahová a kollégáimmal ültünk be, némi csapatépítő iszogatásra, szerepelt egy „jobb fajta” ital is a kommersz whisky-k között. Nem is volt kérdés, hogy mit rendelek és mivel egészen kellemesnek bizonyult, így maradtam is ennél egész éjjel. (Bár a végére sikerült kiinnom a készletet.)

Megjelenés:

Mivel egy bárban találkoztam ezzel a whisky-vel, így csak az interneten fellelhető képanyagra támaszkodhatom, ami alapján a külcsíny erősen hasonlít az Original-ra, mindössze a világosabb színvilágot cserélték feketére, ami határozottan komolyabb fellépést biztosít az italnak.

Illat:

Míg az eredeti kiadás illata nem túl kellemes, addig a Select Reserve kifejezetten érdekes aromákat ereget magából, az orrunk felé közelítve a poharat. Ezt egy, amolyan „negatív teszttel” is megerősítettem, azaz megkértem a társaságban lévő, - nem whiskey kedvelő -, kollégáimat, hogy illatolják meg és mondjanak véleményt. Nos, egyöntetűen a „érdekes, kellemes” jelzőt használták.

Csodálkoztam volna is, ha más válaszokat kapok, mert valóban kellemes gyümölcsös, nektarinra és kókuszra jellemző aromákat érezhetünk a pohárból. A kevert bourbonos és sherry-s érlelés egyértelműen megtette a hatását.

Íz:

Egészen telt ízek érkeznek az első korttyal, ami elég szokatlan lehet annak, aki a szokásos Jameson-os zamatokat várja. A kókuszos- barackos jellegek megmaradnak, de kapnak egy krémes felhangot, illetve egy egész kevés fahéjjas csípősséget. Egészen édes ital, ami engem már-már a forró puncsra emlékeztet.

Lecsengés:

Hosszú és meglepően intenzív. Továbbra is a gyümölcsök dominálják, de itt már enyhébben kiérezhetően, melléjünk kapunk egy különös virágos-mézes ízt miközben hagyjuk, hogy a párlat elillanjon a torkunkból.

Összegezve:

Nehéz kérdés. Mindenképpen kellemes whiskey, ami kitűnik a blended whisky-k közül, de annyira azért nem, hogy kihagyhatatlan legyen. Ha valaki szereti a Jameson termékeket, akkor mindenképpen kóstolja meg ezt is, de azoknak is ajánlható, akik szeretnének egy lágy, könnyed, de mégis fűszeres whisky-t kóstolni. Egy laza, tavaszi, esti poharazgatásnak megfelelő kísérője lehet, de csak akkor, ha nincs a pultban semmiféle single malt whisky.

Az ár-érték arányára pedig ugyanez igaz. Ha nincs jobb, akkor jó választás, de annyiért, amennyiért beszerezhetünk egy üveggel, már a malt-ok világában is kalandozhatunk.

Adatok:
Név: Jameson Select Reserve
Érlelési idő:
Régió: Írország

Források:

https://www.jamesonwhiskey.com/en/

Jameson 18 Years Old Limited Reserve, 18 éves, ír, blended whiskey

A büdzsé-kistesót, a Jameson Original-t lentebb már párszor kielemeztük, és némileg eltérő színezetű, mégis hasonló véleményre jutottunk: költséghatékony középkategória, ami reális választás lehet egy whiskey-kedvelőnek, ha nincs jobb... de amúgy semmi említésre méltó. Mégis gyakran kikérjük, mert a Jameson-brand beette magát a fejünkbe.

Forrás: Jamesonwhiskey.com

Ezzel együtt régóta érdekelt, hogy az idősebb kiadásai mit adnak, így a legutóbbi Publinos beszélgetés során ki is kértem egyet. A szakmai hozzáértés garantált, akár az odafigyelés: két potstill és egy single grain whiskey keverékét Oloroso sherry-s hordókban érlelik, majd az utolsó 6 hónapban bourbon-hordóban fejezik be. Az üveg amibe végül töltik, nagyon hasonló az összes többi Jameson-os üveghez; ha egyszer láttál egyet, láttad az összeset, csak képzelj alá egy trafiklogót talpas betűtípussal.

A whisky színéről csakazértsem fogok írni, emberek, totál irreleváns.

Illat

Lágy, persze, mint szinte minden ír whiskey, édes karamella, és... igen, kávé csapja meg az orrod, meglepő intenzitással. A markáns kapucsinó-illat mögött ott incselkedik némi menta, és ezt az egészet egy zivatar utáni tisztáson fogyasztod, mikor picit érzed a nedves füvet, a kövér termőföldet, a virágok illatát, és a levegőben még ott feszülnek az épp elhasznált óriási energiák.

Íz

Gyümölcsösödünk, de csak egy kicsit csípősödünk. A fentiek az ízbe már csak nyomokban jöttek át, egzotikus gyümölcsöket, lédús narancsot, és némi borsosságot érzékeltem az ízlelőbimbócskáimmal.

Lecsengés

Itt döntöttem el, hogy ez a whisky nem lesz a kedvencem: egyszerűen túl sok marad belőle a single grainből. Minimális, kesernyés-édeskés füst jelenik meg a nyelv tövénél, ezzel együtt a savanykás gyümölcs, és némi füves-földes aroma is tovább él a szájban. 

Összegzés

Egy próbát megér. Nem prognosztizálom azt, hogy mindenkinek a füle kettéáll tőle, nem magasztalom az égig: kezdőknek túlságosan kifinomult, haladóknak túlságosan tompa, egyszerű élmény. Különös whisky, de nem a szó "különleges", inkább annak "furcsa" értelmében.

Úgy gondolom, hogy az az állítás, hogy a blog szerzői kedvelik az Ír whisky-ket (is), az senkit nem fog meglepetésként érni. Legalább is azokat biztosan nem, akik több-kevesebb rendszerességgel olvassák az írásainkat.Több cikket is szenteltünk már a Smaragd sziget párlatainak, történetének, de még mindig bőven akad megismerni és kóstolni való arrafelé, így újabb és újabb cikkek várhatóak a témában.

A mai tesztünk anyaga A Teeling Small Batch egy független ír lepárló a Teeling Whisky Co. zászlóshajója.

Forrás: Magányos Maláta

Be kell vallanom, hogy egy régi tartozásomat teljesítem ezzel az írással, hiszen, akik olvasták a tavalyi év októberében megjelent helyajánlónkat, azok már találkozhattak ennek az ital nevével.

A lepárló

A Teeling család 1782-ben keltette életre a Teeling whiskey-t, ekkor alapította az eleinte kézműves módszerekkel dolgozó lepárlót Dublin-ban. Szóval akárhogy is nézzük, nagyjából 230 éves tapasztalattal rendelkeznek a lepárlás terén. Azaz azok közé az üzemek közé tartoznak, amelyek túlélték az Ír lepárlókat sorban érő csapásokat, mint az USA-beli felvevőpiac összeomlása az 1900-as évek elején, vagy éppen a brit embargót. Ez pedig már önmagában is csoda egy független, mondhatni családi lepárló esetében.

Sőt, 2015 tavaszán új üzemet is nyitott Dublinban (125 év után az elsőt) a család új generációjának két tagja Jack és Stephen Teeling.

Ilyen örökséggel a háta mögött nem is csoda, hogy a szakértők és a piac is nagyra értékeli a Teeling whiskey-ket, amit jól mutat az a tény is, hogy az elmúlt években több, mint 70 (!) díjat nyertek ezek a párlatok kifejezetten rangos versenyeken. Az írásunk témáját képző Small batch például 2015-ben dupla aranyérmet nyert a San Francisco World Spirit Competition-on, így ez lett ebben az évben a legjobb ír blended whiskey.

A whiskey

Mi is az a small batch?

Röviden, az ilyen jelöléssel ellátott italokat kis adagokban palackozzák, egyszerre mindig csak egy-egy hordót kiadva.

A Teeling Small Batch pedig egy magas maláta tartalommal bíró, első töltésű bourbonos hordókban érlelt és rumos hordókban érlelve befejezett ital.

Megjelenés:

Van benne valami régies. Talán a feketének látszó (de valójában sötétzöldes) palack kelti ezt a hatást. Igazából nem tudom, de egészen egyszerűen a palack formája és az egész megjelenése azt sugallja, hogy pont ugyanilyen volt az a whiskey is, amit az ír melósok bontottak meg egy nehéz nap végén a kocsmában  az 1800-as években is.

Szóval egy igen hangulatos megjelenése van a párlatnak. Emellett, abszolút kézbeillően zömök az üveg, de a karcsú nyakrész még is ad hozzá némi eleganciát.

A címkék is a régies hatást sugározzák, az egyszerű fekete és aranyszínű feliratok, a lepárló jelképe a főnix mintája, mind ezt erősíti. Emellett persze rengeteg információt is kapunk a címkéket olvasgatva, mind a whiskey-ről, mind pedig a lepárlóról.

A sötét üvegtől eltérően az ital színe egészen világos, enyhén sárgás, mint a tavaszi napsütés. Ez egyébként a hosszabb ideig történő bourbon-os hordós érlelésnek köszönhető.

Illat:

Könnyű, tiszta egészen csekély mértékben alkoholos, ellenben a blended whiskey-knél megszokottal. Inkább gyümölcsös, virágos aromák fedezhetőek fel benne, mint a narancs, az alma, de némi vaníliásság is tetten érhető

Íz:

Az első kortyra a fahéj száraz csípőssége jellemző, ami szinte mindent elnyom. De miután megnyugszanak az ízlelőbimbóink előkerülnek a további ízek is, mint a citromos pudingra emlékeztető édesség, kevés fűszeres és szárított gyógynövényes csípős, fás íz is. Mindezt pedig egy krémes, sűrű érzet keretezi, ami egyáltalán nem hasonlít semmilyen más keverék whiskey-re.

Lecsengés:

Közepesen hosszú, erős lecsengést produkál, amiben újra előkerülnek az eddig jellemző jegyek, mint a fahéj, vagy éppen a fás, gyógynövényes ízek. A nyelvgyöknél pedig egy egészen enyhe füstös-tőzeges keserűség is érezhető.

Összegzés:

Az nem vitás, hogy ez a whiskey kiemelkedik a többi blended közül, mind a komplexitásával, mind pedig a kiforrott, kerek, jól kiegyensúlyozott ízeivel. Így aztán nyugodt szívvel merem ajánlani a single malt rajongóknak is, hiszen szinte minden megvan benne, ami miatt a single malt-okat kedveljük, azaz illatban és ízben is méltó párjuk lehet.

Az ajánlása mellett szól az a tény is, hogy viszonylag könnyen beszerezhető, akár csak egy rövid kóstolásra is (lsd. Publin), de akár akkor is, ha egy teljes palackkal, akarunk hazavinni belőle. Az ára a blended-ek között vizsgálva kb. közepes, a single malt-ok szemszögéből nézve viszont kifejezetten olcsó.

Adatok:
Név: Teeling Small Batch
Érlelési idő:
Régió: Írország

Források, linkek:
http://teelingwhiskey.com/teeling-whiskeys/#whiskey

Jack Daniel's Old No. 7, Jameson, Tomintoul 10 yo.

Ma, BOrsi újabb cikkében rendhagyó módon egyszerre 3 remek párlatról lesz szó, amik mind egy este kerültek megkóstolásra, ebből pedig egy igazán jó kis "összehasonlító" cikk született.  

Forrás: Magányos Maláta

Eljött az év vége, eljött a céges karácsonyi partik és csapatépítések ideje. Általában ezek a lazulás, a gőz kieresztéséről (és a teljes lerészegedésről) szólnak. Én valójában pontosan ezért nem rajongtam értük. Azonban, mivel szerencsés ember vagyok, a kollégáim nagy része hozzám hasonló ízléssel bír, így egy-egy csapatépítő elengedhetetlen kelléke lett a whisky. Az idei éves felhozatal pedig egy kis kalandozásra is teret engedett. Volt minden ami szem szájnak ingere, a kommersz belépő szintű whiskey-től kezdve, egészen a szívet melengető már igazán jónak, még egyszer mondom Igazán Jónak (igen nagy I-vel és nagy J-vel ;) ) mondhatókig. 

A rövid bevezetés után lássuk is az ideig év felhozatalát.

Belépő szint: Jack Daniel’s Old No. 7

Tennessee whisky, Egyesült Államok

Csomagolás:

Már a külső is kemény belső tartalmat ígér. Szögletes üveg, markáns fekete-fehér címke. Nem rejti véka alá mit is takar. Véleményem szerint a csomagolás is azt sugallja, hogy egy karcos, „igazi” férfiaknak való italt rejt. (Kockás ing, baseball sapka, puskák, Jack Daniel's... Amolyan igazi Redneck életérzés... Szerk.)

Illat:

Amikor kibontod elsőként egy erős acetonra emlékeztető alkohol szag csap meg. Nem, nem illat. Ez szag a javából. Tovább erősíti azt az érzetet, hogy ez csak a férfiak itala! Semmi finomság, semmi kellem, semmi plusz, csak az alkohol tiszta, egyszerű és brutális szaga.

Íz:

Pontosan ahogy a csomagolás és a szaga felvezeti, ez a párlat, - véleményem szerint-, egy karcos, a torkot rozsdás, életlen fűrészként végigmaró whiskey. Ahogy megkóstolod elzsibbasztja miden ízlelőbimbódat, így még ha lenne is bármilyen hozzáadott íze, aromája, azt már nem igazán tudod érzékelni.

Lecsengés:

A lenyelést követően is megmarad az égető, karcos, savas érzés, míg az ital lefelé hömpölyög a gyomrodig. És hogy valami jót is mondjak róla, így december közepén az éjszakai mínusz 1-2 fokban, ha kibírtad a nyelved és nyelőcsöved sav általi leégetését, akkor igazán jól fel tud melegít ez a whiskey.

Középkategória: Jameson

Irish whiskey

Ennek az italnak a kritikájával már néhány hónapja adós vagyok. Eddig ez volt nálam az első számú kedvenc, amit bárhol, bármikor bátran kikértem és nem csalódtam benne. Azonban ez után az este után hátrább sorolódott a rangsorban. Majd meglátjátok ki az aki kiütötte és remélhetőleg megértitek majd azt is, hogy miért történt mindez.

Csomagolás:

Nekem már doboz színe is bejön. Igazán szeretem ezt a mély, sötétzöld szín. Ruhában is szívesen hordom ezt az árnyalatot és szerintem ennek az italnak is nagyon jól áll. Ahogy a Jack Daniel’s csomagolása a férfiasságot, ennek a csomagolása sokkal inkább a nőiességet sugározza. Sokkal lágyabb, sokkal inkább azt mondja, hogy itt egy könnyedebb, kiegyensúlyozottabb itallal fogunk találkozni.

Illat:

Ennek az illata már határozottan jobb, mint előző párlatunké, igaz még itt is dominánsan érződik az alkohol csípőssége, de emellett már egy enyhe enyhe gyümölcsös illatot is érezhet az, aki megkóstolja.

Íz:

Az első gondolat itt is beigazolódik, ez egy lényegesen lágyabb, könnyedebben fogyasztható ital, mint az amerikai társa. Semmi füstösség, és őszintén mondom, csak egy egészen enyhe karcosság érződik benne. Itt már nem jelenik meg az ízlelőbimbókat elzsibbasztó maró hatás, igaz az igazi kiegyensúlyozottság is hiányzik belőle. Viszont nagyon jól használható különböző longdrink-ekhez, mert nem nyomja el a gyümölcsök ízét, de mégis markánsan megfigyelhető a vele készített italban a whisky íze. Az est folyamán is inkább így fogyasztottuk, gyömbérrel és egy csepp lime-al kiegészítve.

Lecsengés:

A whiskey utóízében már markánsabban megjelenik a vanília aromája és még egy kevés gyümölcsös, fűszeres  ízt is tapasztalhatunk.

Az este TOP kategóriája: Tomintoul 10 yo.

Tomintoul the gentle dram, Speyside, Skócia

Azért mondom, hogy az est top kategóriája, mert a kóstolt párlatok közül ténylegesen ez volt a legkiegyensúlyozottabb, leginkább csemegének való. Az este alatt egyértelműen a Tomintoul vitte a pálmát, a társaságban. Megkóstoltattuk mindenkivel aki csak hajlandó volt megízlelni (ami, így utólag belegondolva hatalmas hiba volt, mert nagyon gyorsan fogyott), de erről a whisky-ről csak és kizárólag pozitív vélemény érkezett!

Csomagolás:

Le sem tagadhatja az igényesség, és a prémium kategória felé való törekvését. A fehér és a lilás, zöldes színek, a fekete – arany feliratok mind-mind a kiemelkedőséget, a különbözőséget sugallják. A dobozt kibontva a palack is szépséges és valóban kézre álló. Itt is tovább vitték a dobozon megismert fehér és lila alapon fekete-arany betűket. Nekem külön tetszik, hogy az üveg dombornyomott. Ettől csak még egyedibb lett a végeredmény.

Illat:

Már az illata is ínycsiklandozó. Sokat gondolkodtunk az illatán, mi lányok csokoládét éreztünk, míg a fiúk a méz és citrom aromáját érezték ki belőle. A lényeg, hogy ennek már egyáltalán nincs semmiféle alkohol szaga, amint kibontod elmerülsz a remek illatok kavalkádjában.

Íz:

Tomintoul személyében egy tökéletesen kiegyensúlyozott, lágy ízeket magában hordozó maltot ismerhetsz meg. Egyszerűen mellőz minden keménységet és karcosságot. Selymes és krémes. Ezért aztán könnyedén lecsúszik belőle jó pár pohár. Ha megkóstoltad azt mondod kérek még, még és még.

Lecsengés:

Ahogyan az első korty ízlett úgy fog tetszeni az utóhatása is, melyben ismét édes, mézes érzést ismerhetünk meg. Amilyen jól bánik a nyelveddel, olyan finom, melengető érzést érzel majd a gyomrodban is.

Összegezve:

Ez a csapatépítő egy igazi kalandozás volt a whisky-k világába, az alapoktól az igazi kincsekig.Remélem a következő „túra” is hasonló élvezetekkel szolgál majd.  

Bár az érdeklődők sok helyen utána nézhetnek a kedvenc italunk „őstörténetének”, de tematikus blogként mi sem hagyhatjuk ki ezt a témát. Ki tudja, talán még valami újat is tudunk mondani…

By Macieklew

A kezdetek:

A lepárlás tudománya, mint ahogyan az olcsó tornacipő is, Kínából ered. Az időszámításunk előtti 9. században már elkezdtek lepárlási technikákkal parfümöket előállítani. Csak ekkor még nem hamisítási céllal. De szerencsére a kínai vegyészek arra is hamar rájöttek, hogy ezen a módon nem csak illatos „vizeket”, hanem valami érdekesebbet is lehet csinálni, így a történelmi források szerint arra is vannak bizonyítékok, hogy rizsből készítettek tömény italokat is.

Tőlük aztán a kereskedők vitték tovább a Mediterrániumba a az előállított párlatokat éppen úgy, mint az előállítás mikéntjét, hogyanját. Később innen vitték magukkal misszionáriusok Írországba.

Hát igen, akkoriban internet híján maradt a talpas módszer az ismeretek és üzenetek továbbítására. Még mailer-daemon is volt… Csak úgy hívták, hogy útonálló!

Nos, az ír törzsek szerencsére nem vágták le gondolkodás nélkül az összes misszionáriust, így a lepárlás tudománya hamarosan elterjedt a „környéken”. (Megjegyzem ha az íreket kérdezzük, akkor ők azt válaszolják, hogy a szeszfőzés az ő találmányuk, vagy legfeljebb Szent Patrik-é, de ezt ne higgyük el.)

Nos, akárhogyan is, de az biztos, hogy 1170-ben már ismerték a környéken az alkohollepárlás művészetét, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az első alkoholmérgezésben meghalt híresség esetét 1405-ből ismerjük. A Clonmacnoise-i évkönyv emeli ki, hogy Richard Macgrannal törzsfőnök, olyan sok aqua vitae-t ivott, hogy belehalt. Mondjuk szerintem még mindig jobb így átköltözni a másvilágra, mint kard által, de ez azt hiszem ízlés dolga.

Aqua vitae: Az élet vize latin nyelven. A középkorban így nevezték a gyógyszerészeti céllal előállított, elsősorban alkoholos párlatokat, majd később az összes égetett szeszt. A skót Usige Beatha és az ír Usice Beatha Eireannach gyakorlatilag ennek a latin kifejezés tükörfordítása a helyi gael dialektusra.

1494-ben keletkezett az első Skóciából származó írásos bizonyíték a maláta whisky készítésére. Az ekkor keltezett királyi pénzügyi jegyzék tanulsága szerint egy John Cor nevű szerzetes számára kiutaltak 8 hordó malátát aqua vitae előállítására. Ebből is látszik, hogy az unalom a Skót kolostorokat sem kerülte el, bár itt a barátok sajt készítése helyett whisky-t kezdet főzni… Áldassék a nevük.

A XIV. században már meglehetősen elterjednek a lepárlóüzemek, mind Skóciában, mind pedig Írországban. 1527-ben már könyvben is megjelenik az aqua vitae készítésének módja. (Hieronymus Braunschweig német vegyész könyvének angol nyelvű fordításában.) Sőt 1579-ben az első törvény is megjelenik a lepárlással kapcsolatban. Nos igen, a kormányok már akkoriban sem fértek a bőrükbe.

Az állami kotnyeleskedés, mint az adó kivetése a whisky készítőkre és kereskedőkre, indukálja a több, mint 100 évig tartó „whisky háború” kitörését a Brit szigeteken, de az Egyesült államok sem döntött jól, amikor adót vetett ki a whisky-kre, a felzúdulás itt is zavargásokhoz vezetett. Na ja... A napi betevő whisky-vel, még a kormányzat sem szórakozhat!

A helyzet végérvényesen csak 1823-ban rendeződött, amikor egy skót főnemes, bizonyos Gordon herceg meggyőzi IV. Györgyöt, hogy mindenki jobban jár, ha mérséklik az adókat és hivatalos engedélyhez köti a lepárlók üzemeltetését. Ezek után már csak egy szűk évet kellett várni a Glenlivet lepárló megalakulására, aki az első volt, aki hivatalos engedéllyel űzte a tevékenységet és azon kevesek egyike, aki a mai napig is létezik.

A lepárló üzemek fejlődése innentől szinte töretlen, főleg miután 1830 környékén Aeneas Coffey megalkotja a Patent (vagy Coffey) lepárló berendezést, mellyel lehetővé válik a whisky-k nagyüzemi előállítása.

A technikai fejlődés mellett a szerencse is a whisky lepárlók mellé áll, mivel 1860-ban a francia szőlőültetvényeket pusztítja betegség, aztán a porosz háború veti vissza a brandy és konyak kereskedelmet, így a whisky újabb és újabb piacokon tud elterjedni.

Az 1900-as években igazán már csak az alkoholtilalom tud negatív hatást gyakorolni a lepárlókra. Írországban szinte megsemmisíti az üzemeket az amerikai piac kiesése, de végül ők is megússzák a dolgot.

Napjainkban pedig elmondható, hogy a whisky-k és whiskey-k népszerűsége csak növekszik, a single malt-ok épp meghódítják a világot de a blended-ek népszerűsége is töretlen. Egyre-másra jelennek meg az új párlatok, az üzemeknek pedig az új termékek mellett arra is van idejük, hogy a rég elfelejtett lepárlókban készült whisky-ket megpróbálják rekonstruálni.

Hazánkban 2014-ben debütált az első magyar whisky a Békési Single Barrel, de hamarosan megismerkedhetünk egy újabb hazai whisky-vel is az Agárdi Pálinkafőzde jóvoltából.

További érdekességek:

Whisky receptre

A szesztilalom idején, az Egyesült Államokban egy single malt whisky-hez legálisan hozzá lehetett jutni, ugyanis orvosi rendelvényre vásárolható volt Laphroaig. Az erősen füstös, jódos illata miatt kvázi gyógyszernek tekintették. Azt hiszem, ezt most is bevezethetnénk… a TB támogatott whisky gondolata nem hangzik olyan rosszul.

A whisky, mint pénz

A II. világháborúban az Egyesült Királyság nem csak pénzzel, hanem whiskyvel is fizetett az amerikai hadianyagokért. Én speciel nagyon kíváncsi lennék, hogy egy palack whisky mennyi lőszert ért…

Nos, röviden és kivonatosan ennyi lenne a whisky történelme. Teljességre most sem törekedtünk, lévén, hogy ez nem egy történelmi blog, de ettől függetlenül szívesen vesszük bárki hozzáfűzni valóját/kiegészítését akár itt a blogon, akár a Facebook kommentek között.

Sláinthe!

Források:
http://hvg.hu/shake/20100404_whisky_tortenet_gyogyhatas
https://hu.wikipedia.org/wiki/Whisky
https://en.wikipedia.org/wiki/Whisky