Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2015.nov.21.
Írta: D_Tamás komment

Fiktív Pub, avagy a skótok már a pultban vannak!

A helyajánló rovatunkban olyan bárokat, pubokat tervezünk bemutatni, melyek minden whisky rajongó számára érdekesek lehetnek.

fiktiv_m.jpg

Forrás: Fiktív Pub

Azt, hogy a főváros whisky-s közössége egyre aktívabb mi sem mutat jobban, mint hogy egyre-másra futunk bele olyan bárokba, ahol kitűnő whisky-ket tartanak egyre nagyobb választékban.

Őszintén szólva arra már nem is emlékszem, hogy hol jött szemben a címben említett pub, de a weboldalukat átfutva nem is volt kérdés, hogy meglátogatjuk őket, hiszen a több mint 40 whisky tétel olyan csáberővel bírt, aminek nem tudtunk ellenállni.

Egy késő őszi hétköznap estéjén ültünk be, egy kisebb baráti társasággal, amik amúgy is nyaggatták már egy ideje nagyra becsült szerzőtársamat, hogy „vigyük el” őket whisky-zni és mutassunk be egy-két italt élőben is, a blog cikkei után. Nos, azért olyan sokat nem kérettük magunkat, elvégre is néhány finom malt megkóstolása elől soha nem térünk ki.

A hely a Krúdy Gyula és a Horánszky utca sarkán található. Valójában elmondhatjuk, hogy a Fiktívvel indul ez a kis sétálóutca, ahol egymást érik az érdekes vendéglők, bárok, kocsmák egészen a Kálvin térig. Szóval kellemes környékről beszélünk, ahol hétköznap este is volt akkora nyüzsgés, ami még éppen komfortos. Mert hát ki szeret olyan helyre járni, ahol egy posztapokaliptikus díszletei között érezné magát? Hm. Mondjuk, biztos vannak ilyen emberek is. Nos, ők ne ide jöjjenek kalandot keresni.

Belépve egy kifejezetten hangulatos, fehér abroszos kis éttermet képzeljetek el, ami mégsem merevséget sugároz, inkább egyfajta elegáns, de otthonos, laza légkört. Ehhez egyébként nagyban köszönhető a mosolygós, kedves kiszolgálásnak, ami úgy tud közvetlen lenni, hogy egyáltalán nem tolakodó. Egyébként azt, hogy mennyire barátságos a pub légköre az épp ott lévő vendégkör is jól reprezentálta, hiszen a sarokban ülő rocker srác ugyanolyan élvezettel és nyugalommal ette a hamburgerét, mint a terem másik sarkában vacsorázó idősebb házaspár, vagy éppen a középkorú úriemberekből álló baráti kör, akik szintén ott szórakoztak aznap este. Szóval igen változatos a vendégek összetétele, de szemmel láthatóan mindenki jól érezte magát, ahogyan mi is.

A whisky-k:

Ahogyan azt a bevezetésben is jeleztük egész komoly választékban találhatóak meg a helyen. A skót blended whisky-ktől, az amerikai, ír tételeken keresztül egészen az kellemesen széles körű single malt készletekig bezárólag.

Mi alapvetően ezeket vettük tüzetesebb vizsgálat alá, bár azért egy-egy Green Label is becsúszott a kóstoló sorba, már csak a ritkasága okán is. Ezen felül előkerült a Glenmorangie, a Talisker, a Lagavullin és az Oban is. Ádám barátom pedig egy 21 éves Ballantine’s-t sem tudott kihagyni. Több tételt aznap este nem tudtunk megkóstolni, lévén másnap munkanap, de mivel így kihagytunk rengeteg érdekes whisky-t, így mindenképpen visszatérünk még.

Más italok szintén széles választékban elérhetőek, akár sörökről, borokról, akár egyéb párlatokról beszélünk.

Némi kóstolást az ételválasztékon is elkövettünk és azt kell, hogy mondjam ebben sem csalódtunk. Így ebből a szempontból is csak ajánlani tudom a Fiktívet, határozottan kellemes konyhát üzelemtetnek, ahol a hamburgerek ugyanúgy fellelhetőek, mint a „komolyabb” vacsorák tételei.

Az étel-ital mellett képzőművészek kiállításait is megtekintheti a nagyközönség az étteremben.

Hogy kinek ajánlanám:

Röviden, mindenkinek. Itt tényleg mindenki megtalálhatja a neki való ételt-italt. Jó helyszín lehet a randevúktól, a családi vacsorákon keresztül a céges összejövetelekig egyaránt. A legjobb pedig az benne, hogy az egyszeri whisky rajongó bátran jöhet olyan barátokkal, akik nem szeretik ezt az italt, hiszen, amíg ők isszák a sörüket, borukat, bármilyüket, mi kényelmesen hátradőlve, egy pohár malt-al a kezünkben sajnálkozhatunk rajtuk.

Fiktív Pub – GastroGaléria
Budapest, Horánszky u. 27

Disclaimer: A helyre meghívás nélkül érkeztünk és fizettünk a fogyasztásunkért.

Talisker, a Skye szigeti gyöngyszem

Talisker, 10 éves, Island (Skye) whisky

talisker_10_blau_voll.jpg

By Benutzer:Urs, via Wikimedia Commons

Az első találkozásom a Taliskerrel egy baráti beszélgetés keretein belül történt. Akkor még kezdő whisky rajongóként szerettünk volna valamilyen karakteres, érdekes single malt-ot kóstolni és, amikor az egyik srác felvettette ezt a nevet rábólintottunk. Bár azt mondhatnám, hogy ez egy teljesen tudatos döntés volt, de valójában csak alig-alig tudtuk, hogy milyen is ez az ital, inkább csak arra blazíroztunk, hogy egy szigeti single malt csak nem lehet rossz.

Szerencsére nem is kellett csalatkoznunk ebben a reményben. Az ital az első kortytól az utolsóig meggyőző volt, így a társaság egyetértett abban, hogy ez a malt méltó folytatása, a néhány héttel azelőtt elfogyasztott Isle of Jura Superstition-nek, amiről hamarosan ennek a blognak a cikkei között is olvashattok. Elöljáróban most legyen elég annyi, hogy bár két hasonló karakterű italról van szó, de mégis, mindkettő, mástól jó, így mindkettő igazi egyéniség.

Egyébként, tapasztalatom szerint maga a Talisker a többi single malt whisky-hez képest viszonylag elterjedt Budapesten is, több helyen sikeresen belefutottam a belvárosban, bár legfőképpen a drágább klubok polcain találkozhatunk vele.

A Talisker jobb megismerése érdekében ejtenék most néhány szót magáról Skye szigetéről is, ahol ezt a kitűnő italt készítik, hiszen azt már mindannyian tudjuk, hogy a single malt-ok szempontjából a készítés helyének is óriási jelentősége van.

Skye szigete Skócia északnyugati partjainál helyezkedik el, a Hebridák szigetcsoport tagjaként. A sziget lakosainak száma valamivel 9000 fő fölött van ez körülbelül Solymár lakóinak számával egyenlő, bár Skye szigetén kissé nagyobb a maga 1656 km2-vel. (Solymár körülbelül 18 km2)

A terület a kőkor óta lakott éltek itt például vikingek is, de a sziget birtokolta többek között a külföldön egyik legismertebb Skót klán a MacLeod is.

A sziget egyetlen lepárlója a Talisker Distillery, mely így önmagában élvezheti a sziget nyújtotta természeti erőforrásokat és konkurencia nélkül készítheti egyedülálló whisky-ét.

De lássuk most a Talisker legismertebb és elterjedtebb whisky-ét a 10 éves single malt-ot.

Megjelenés:

Elsőként a whisky dobozáról érdemes szót ejtenünk, amely sötétkék, visszafogottan elegáns megjelenése rejt egy-két apró meglepetést, mint például a dobozra dombornyomással felvitt térképet melyen megtekinthetjük a sziget és a lepárló elhelyezkedését, valamint a doboz szélén a pontos koordinátákat is leolvashatjuk. Elegáns, egyedi megoldás ez a díszítés, legalább is szerintem.

A visszafogott elegancia a whisky üvegén is folytatódik, letisztult ízléses palackban kapjuk meg az italt, melyen egy egyszerű, de hozzáillő világos címkéről tudhatjuk meg a legszükségesebbeket.

Illat:

Nos, ez az a pont, ahol az eddigi visszafogottság, mely a párlat külsejét jellemezte, egy pillanat alatt eltűnik. Az erős füstös aromák egy pillanat alatt eltöltik az orrunkat, amint megillatoljuk az italt, hasonlóképpen a többi a különböző szigeteken készült tőzeges whisky-hez. Itt azonban a füstösség mellett enyhén sós, tengeri aromákat is érezhetünk a kormos, füstös jegyek mellett.

Íz:

Telt, testes whisky. Az illattal ellentétben, az ízében inkább az édesebb, gyümölcsös ízek kerülnek előtérbe, itt a füstösebb ízek csak keretbe foglalják a többi ízt és azt az enyhe csípősséget, amit a nyelvünk tövénél érezhetünk.

Lecsengés:

Az ízben tapasztalt aromák a korty lenyelése után is hosszan, markánsan érezhetőek, de az ital utóízében már felerősödnek a borsos, csípős ízek és sós, tengervizet idéző aromák.

Összességében a Talisker egy határozott, egyedi malt, ami komoly rajongói kört tudhat magáénak szerte a világon. A kipróbálása mindenkinek javasolt, aki kedveli a füstösebb, vagy éppen csípősebb ízeket, de kezdő whisky kóstolók számára akár túl sok is lehet, hiába egy „mindössze” 10 éves malt.

Érdemes még figyelni az alkoholfokra is, hiszen ellenben az átlaggal ez az ital némileg erősebb 45,8 fokos. Szóval, csak óvatosan. Ne járjatok úgy, mint én, amikor nem vettem észre, hogy a kortyolgatott Laphroaig a Cask Strenght kiadás és nem a normál. Csak azt vettem észre, hogy két-három pohártól szédülni kezdek…

Adatok:

Név: Talisker
Érlelési idő: 10 év
Régió: Islands, Skócia

Forrás:

http://www.malts.com/taliskerwhisky/index.html#/TALISKER/1
https://hu.wikipedia.org/wiki/Skye

süti beállítások módosítása