Tegnap este, - hosszú idő után-, újra a nyakunkba vettük Budapest belvárosát, hogy megvizsgáljunk néhány régi és új bárt whisky felhozatal szempontjából. Nézelődtünk, kóstolgattunk a benyomásainkat és tapasztalatainkat pedig szorgosan lejegyzeteltünk (vagy éppen megjegyeztük), hogy Nektek, - kedves olvasók-, már ne kelljen kitennetek magatokat a belvárosi dzsungelben sompolygó rossz whisky-k támadásainak, hanem az általunk kitaposott ösvényeken haladhassatok a single malt mennyország felé...

Forrás: By Infrogmation

Az estét, néhány apró és említésre sem méltó kitérő után a Publin-ban indítottuk, ahol kiváló ír párlatokkal kezdtük meg az „éjszaka végrehajtását”.

Bushmills single malt 10 éves

A Bushmills Original kiadásával régi jó barátságot ápolok, de a single malt-al eddig elkerültük egymást. Valahogy mindig volt jobb választás, ha malt-ra vágytam. Most azonban ideális ötletnek tűnt az első ital pozíciójának elnyerésére.

Illat: Őszintén szólva az első, ami az illata kapcsán az eszembe jutott, a tinta volt. Van egyfajta sűrű, fanyar, egészen egyedi illata, amiről mindig a régi tinta jut eszembe. Ennek a malt-nak pedig ilyen illata van. Persze némi levegőzés után ez is finomodik kissé és előkerülnek a meggyes-alkoholos és némileg fás aromák is.

Íz: Egészen érdekesen nyers, fű, földes, frissen szedett nyers zöldségek ízét mutatja némi,  borsos csípős-kesernyés kiegészítő aromával. Ezek mellett csak lassan és enyhén sejlenek fel gyümölcsösebb összetevők.

Lecsengés: Kandírozott narancshéjas keserű-édes-fanyar nyomok.

Összegezve, kellemes ital a Bushmills single malt, de ne várjunk tőle többet, mint a többi 10 éves malt-tól várnánk.

Green Spot

Már régen meg akartam kóstolni ezt az ír különlegességet, egészen konkrétan azóta, amióta Ádám ódákat zengett róla a cikkében.

Nos… Alapvetően egyetértek minden gondolatával. A Green Spot egy rendkívül kellemes, könnyű ital, ami magában hordozza az Ír párlatokra jellemző jegyeket, melyeket szép kerek egésszé alakít az érlelés során. Bátran ajánlható mindenkinek. De semmi különös…

Connemara 12 éves

Hát, úgy tűnik ez az este lett a régi tartozások beteljesítésének estéje, hiszen a Connemara 12 éves verziójának bemutatásával én tartoztam nektek és saját magamnak is, már jó hosszú ideje. Már csak azért is, mert az évmegjelölés nélküli kiadás régi kedvenceim közé tartozik, ahogyan arról itt, írtam is.

Hm... Igazság szerint az a helyzet, hogy a jegyzeteimet és az emlékeimet átkutatva, nem igazán tudok szignifikáns különbséget felmutatni az évmegjelölés nélküli és a 12 éves kiadás ízei és aromái között. Talán a 12 éves egy-két fokkal még simább, kerekebb és kiforrottabb, a kistestvéréhez képest. De mindkettő remekül mutatja meg azt, hogy mi történik akkor, amikor keresztezzük az ír whisky-t a füstösebb skót ízvilággal.

Csak ajánlani tudom mindkét kiadást, viszont azt is hozzá kell tennem, hogy a fent emlegetett egyedi jellegzetességeket az olcsóbb kiadás ugyanolyan tökéletesen bemutatja, szóval a 12 éves létjogosultsága megkérdőjelezhető.

Azért talán egyszer még összekóstolom a kettőt.

Hableány

A következő megállónk szintén egy már a blogon is bemutatott hely volt, a Hableány, amit újfent csak ajánlani tudunk a single malt-ok rajongói számára. megjegyzem, itt már kezdett kissé elszabadulni az este.

Lagavullin 16 éves és Oban 14 éves

Mindkét ital megérdemelten tagja a Classic Malt sorozatnak. Emellett pedig régi kedves emlékek fűznek mindkét tételhez, ami annyit jelent, hogy előbb-utóbb mindkettőt külön írásban is be fogjuk mutatni.

Addig is csak annyit jegyeznék meg, hogy ha valaki még nem próbálta őket, akkor azonnal tegye meg!

XXX Shine LiberTea Corn Whisky

Amikor azt emlegettem, hogy „kezdett elszabadulni az este”, akkor többek között erre a whisky-re gondoltam… Szóval, az úgy történt, hogy nagyra becsült szerzőtársam úgy döntött, hogy kipróbál egy francia (?!) whisky-t. Ekkor böktem én is az itallapon erre a gyanús nevű italra.

Nos… csak abban az esetben kövessétek a példánkat, ha

• eleged van a jó whiskey-kből és akarsz valami kellemetlent is inni, mondjuk azért, hogy jobban értékeld a jó italokat utána…
• szereted a  medvecukrot, mert ez a „whisky” ízében és illatában is arra fog emlékeztetni
• az amerikai whiskey-k rajongója vagy és küldetésednek érzed, hogy minden ott gyártott italt megkóstolj.

Összegezve, ez a párlat nem jó és még csak nyomokban sem emlékeztet whiskey-re. Őszintén szólva, minden jellegzetességében közelebb áll egy alaposan elrontott gyomorkeserűhöz.

Ha azonban mégsem hallgatsz ránk, akkor legalább kérd meg a bártendert, hogy rejtse bele egy koktélba. Így is kipróbáltuk és ezen a módon egészen kellemes nyári frissítő vált az italból.

Valahol a Nagykörúton…

Az este legutolsó whisky-éről csak halvány emlékeim vannak, mint ahogyan a helyről is. Annyi biztos, hogy a körúton volt és rengeteg fiatal volt odabent, ami annyira nem meglepő szombat este révén. Ha jól emlékszem Gold Label-t akartunk inni a helyen, de végül ez nem sikerült, így a Johnnie Walker Platinum Label-re esett a választás.

Hogy milyen volt? Hát izé…

Az este összegzéséül pedig álljon itt az egyik kedvenc ír bandám idevágó száma:

Jura szigetének malt-jairól már olvashattatok nálunk, hiszen mind az 10 éves belépő szintű párlatáról, mind pedig az Elixír, Prophecy párosról is „áradoztunk” már nektek. Nem nagy titok az sem, hogy az itt készült whisky-k az első számú kedvenceim között vannak számon tartva. Így aztán, amikor kivételesen saját magam számára kerestem italt, akkor nem sokat hezitáltam, inkább csak gyorsan leemeltem a polcról ezt, - az eddig még nem ízlelt-, kiadást. A csalódás ki volt zárva.

Forrás: www.jurawhisky.com

Mivel a lepárlóval már a korábbi cikkekben foglalkoztunk, így most koncentráljunk erre az italra, ami a maga érdekes (számunkra kb. kiejthetetlen) nevével pont elég témával szolgál.

Diurachs’ own

Nos, nem kisebb megtiszteltetés érte ezt a nemes párlatot, mint hogy Jura szigetének népe ezt az italt választotta a „sziget single malt-jának”. Innen a név is, hiszen Jura szigetét gaelic nyelven, Diura-nak, vagy Diuarch-nak hívják. És bár nem beszélhetünk túl nagy lélekszámról ezen a kies kis földdarabon, de akkor sem akármilyen megtiszteltetés ez bármilyen italnak. Hiszen nem kevesebbet állítanak ezzel a névvel a lakók, mint hogy a párlat minden cseppje magában hordozza azt az esszenciát, amitől a sziget lakói magukénak érzik a lakhelyüket.

Brendan Quinn a neves folk és country zenész így beszél a Diurachs’ own-ról:

I have drunk many whiskies through the years, I have delved beyond the traditional and sought out all manner of drinks, and though there are many I feel comfortable with, Jura is the only one that I feel at home with, for me, it is a delicacy in its own right, a delectable experience.

A fentiek mellett szinte már csak zárójelben említendő meg az a számos díj, amit a párlat elnyert a különféle megmérettetéseken, San Francisco-tól Hong Kong-ig.

A whisky:

Megjelenés:

Nem tudom, más hogyan látja, de nekem mindig is tetszett a Jura párlatok doboza, legyen szó az alap 10 éves kivitelről éppen úgy, mint a prémium kiadásokról. Az évek során voltak változtatások, de a régebbi egyszerűbb minták éppen úgy tetszenek, mint az újabb, színesebb kiadások.

(Mondjuk volt egy cimborám, aki első látásra arcszeszes dobozokhoz hasonlított a régi csomagolást, de vele már évek óta nem beszélek.)

A 16 éves kiadások a tengerparton lemenő nap vörös-bíbor színei dominálnak szépen egybesimulva az előtérben látható szigetecske barnás árnyalataival.

A palack formájáról percekig tudnék áradozni, hiszen a maga formabontó alakjával, még az egytől-egyig egyedi whisky-s palackok között is kitűnik, de ezt most kihagyom, inkább nézzétek meg élőben.

Illat:

Nos, a dobozon úgy jellemzik a whisky-t, hogy „gazdag és testes”, amivel nem is vezetnek félre miket, hiszen a fenti két tulajdonság, már az illatában is megjelenik. Az első pillanatban a helyi whisky-kre jellemző kissé sós, ásványokkal teli, leginkább tengerre emlékeztető aromákat érezhetünk, amit gyorsan követnek a karamellre és narancsra hajazó illatok. Kevéssel később az illatok összeolvadnak egy zamatos csokoládés, süteményes zamattá, amitől igazán lágy illatokat kap ez, - az amúgy karakteres-, ital.

Íz:

Fűszeres. Ez lenne az a kifejezés, amit akkor használnék, ha egyetlen szóval kellene leírnom az élményt, de szerencsénkre itt több szót is használhatok. Így aztán mesélhetek még a barackos édes fanyar ízről, a méz édességéről, amit mandulás, marcipános ízek követnek, persze a karamella és a kesernyés csokoládé íze ide is követ minket. Az egész pedig szépen lassan átfordul egy egyszerre édes, de mégis fűszeres, helyenként borsos, olajos kompozícióba, ami lassan az egész szánkat körbeöleli kortyolás közben. Nem vicceltek a készítők, amikor a testességről beszéltek…

Lecsengés:

Hosszú és karakteres, az ízek sokáig velünk maradnak. Itt már a szárazabb jegyek kerülnek előtérbe, még némi füstösség is megjelenik, mintegy jelezve, hogy bár nem igazán tőzeges a párlat, de mégis csak egy szigeti whisky-ről van szó.

Összegzés:

Nos, elfogultság ide, vagy oda… Tessék szépen megkóstolni ezt a malt-ot. Minden rajongónak kötelező darab, amiben nem fognak csalódni. Kezdő kóstolóknak kissé „sok” lehet, de leginkább csak abban, hogy nagyon magasra teszi majd a lécet a többi whisky-vel szemben. Szerintem ár-érték arányban is kiváló választás.

Adatok:
Név: Isle of Jura Diurachs’ own
Érlelési idő: 16 év
Régió: Island

Források:
http://www.jurawhisky.com/en/our-whiskies/diurach

A Glenfarclas termékeivel már hosszú ideje tart az ismeretségem, hiszen évek óta nézegetem ezeket az italokat a szakboltok polcain, sőt itt-ott kóstoltam is egy-egy pohárkával az évek során, de őszintén megmondva, egyik tétel sem hagyott bennem túl mély nyomot. A boltokban pedig a túl nagy választékának okán kerültem, valamiért nem bízok az olyan whisky-k minőségében, amiből egyidejűleg 10 különböző tételt is a polcokon látok. Tudom, hogy ez egy teljesen értelmetlen előítélet, de még nem tudtam túllépni rajta..

Az utóbbi időben aztán több általam megbízhatónak tartott forrás is elkezdett ódákat zengeni erről a malt-ról, így, amikor az elmúlt héten whisky-t kerestem, amivel meglephetem néhány barátomat, akkor úgy döntöttem, kap egy esélyt egy alapos kóstolásra. Ennek az eredményét olvashatjátok alább.

Forrás: Internet

A lepárlóról:

A Glenfarclas lepárlót a Highalnd-en, konkrétan a Speyside szívében, a Spey folyó partján találja az erre járó szerencsés utazó, olyan illusztris szomszédsággal együtt, mint az Aberlour, a Cragganmore, vagy éppen a Tormore üzeme. Ember legyen a talpán, aki itt kalandozva „menetből” végig tudja kóstolni az ezen a környéken készített single malt-oknak akár csak a felét is.

Maga az üzem a Skóciában szokásosnak nevezhető utat járta be, valamikor 1797 környékén megalapította Robert Hay, de whisky főzési engedélyt csak 1836-ban váltott. Gondolom az első néhány év(tized)-ben jövedelmezőbbnek tűnt az illegális lepárlás. (Ennek az előnyeit aligha kell magyaráznom senkinek idehaza, hiszen nem nagyon ismerek olyan családot, ahol néhány évvel ezelőttig a babgulyás kedvéért vettek volna kuktát…)

Természetesen a Glenfarclas üzeme is megért néhány tulajdonosváltást, melyek végül a Grant’s család portfóliójába kerülésig vezettek.

A whisky:

A 10 éves, a belépő szint a lepárló termékeihez, azaz ez a legfiatalabb palackozás. A legöregebb momentán a 40 éves. Persze emellett számos, évmegjelölés nélküli kiadást is forgalomba hoztak, mint például a „világ első hordóerejű” single malt-jaként reklámozott 105-öst, vagy a „Family Casks” sorozatot.

Megjelenés:

Mint mindig, most is egy egyedi megjelenésű palackról és díszdobozról beszélhetünk, de mindezzel együtt, szerintem, elég átlagos, amolyan „polcba simuló” külcsínt kapott az ital. Persze a piros alapszínű díszdoboz nem nevezhető hétköznapinak, de nem is ad annyi pluszt, amitől ne siklana át rajta a szem.

A palack inkább tömzsi, mint kecses, nem csúnya, de nem is különösebben szép. Olyan átlagos.

Szín:

Világos, a gyártó szerint „szalma-arany” színű. Hajlamos vagyok egyetérteni velük.

Illat:

Az első, ami eszembe jutott a pohárba dugva az orrom, a meggyes joghurt kissé művi, de ezért kellemes illata. Ez a meggyes alapillat végig megmarad, még a könnyed fűszeresség előkerülése után is. Aki nagyon figyel, az még egy enyhe füstösséget is észrevehet, de a gyümölcsösség szinte teljesen elnyomja ezt az érzetet.

Íz:

Itt már inkább aszalt gyümölcsökké mélyülnek az illatában tapasztalt aromák és megerősödik a fűszeresség. A vanília és a szegfűszeg dominálja az ízeket, kiegészülve némi dohányra emlékeztető kesernyésséggel és fahéjas szárazsággal. Harmonikus, könnyed ízekkel operál a párlat.

Lecsengés:

Ebben a tulajdonságában is inkább a könnyedség a jellemző, bár meglepően hosszas lecsengést érezhetünk a kortyolás után. Itt már inkább csak a fűszeresség érzete a jellemző.

Összegezve:

Nos, nem ez a malt lesz az, ami miatt rajongóvá válik valaki, de első kóstolásra abszolút alkalmas, akár hölgyismerősöknek is, hiszen könnyű, de mégis mutatja a single maltokra jellemző összetett ízeket és finomságot. Alapvetően ajánlott ital, ami jó kísérője lehet egy baráti beszélgetésnek egy nyári estén, azaz kellemesen kortyolgatható, de nem igényel különösebb figyelmet.

Adatok:
Név: Glenfarclas
Érlelési idő: 10 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfarclas.co.uk/en/
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, whisky

Mivel régen kalandoztam már a keverék whisky-k világában így, amikor ehhez a cikkhez kerestem tesztalanyt a szokásommal ellentétben a blended whisky-ket tartalmazó polcon is körülnéztem. A Black Bull pedig szinte az első pillanatban megragadta a tekintetemet, hiszen messze nem tekinthető átlagosnak az, ha egy palack skót whisky-ről egy szőrös, fekete és szemmel láthatóan dühös bika néz szembe velünk. Ez pedig elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy ne is gondolkodjak tovább, csak levegyem a polcról és megkóstoljam. Már csak a saját biztonságom érdekében is…

Forrás: Internet 

Maga a lepárló, - mondhatni, szokás szerint-, szép hosszú történelemre tekinthet vissza, hiszen az első bikák 1864-ben jelentek meg a boltok polcain először Skóciában, majd az évek alatt csendben terjeszkedve egész Európában (kb. 1897), majd az alkoholtilalom visszavonása után 1933-ban az Egyesült államokban is.

Arról, hogy a közönség, hogy fogadta az italt talán elég annyi adat, hogy 1974-re, csak az USA-ban 80.000 palackot értékesítettek évente.

A lepárló 2001 óta a Duncan Taylor független lepárló tulajdonában van, olyan neves és sikeres márkák társaságában, mint például a The Octave, a The Big Smoke, vagy éppen a Whisky Galore…

Duncan Taylor & Company eredetileg Glasgow-ban került megalapításra és a kezdetek kezdetén hordó kereskedéssel és közvetítéssel foglalkozott a lepárlók részére. Az alapítók eredeti szándéka az volt, hogy a legjobb Skót lepárlókat a legjobb minőségű hordókkal lássák el és ezt a filozófiát követték az a palackozóvá alakulásukkor is, amikor a Speyside költözve úgy döntöttek, hogy felhagynak a közvetítői munkával és saját márkák fejlesztésével és whisky forgalmazással kezdenek foglalkozni.

Napjainkban a Duncan Taylor Scotch Whisky Limited rendelkezik a legnagyobb hordógyűjteménnyel, melyben igazán ritka whisky-s hordók is szép számmal megtalálhatóak, ami biztató tény a rajongók számára is, hiszen ki tudja mikor és mire is használnak egyet-egyet ezekből a ritkaságokból.

A palackozó termékeinek minőségét az elnyert díjak sokasága is jól jellemzi, hiszen több jelentős versenyen is komoly helyezéseket értek el a termékeik és természetesen a Black Bull sorozat is, A Kyloe kiadás egyebek mellett magáénak tudhatja az IWSC bronze érmét és a San Francisco Spirit Competiton ezüst medálját.

A whisky

A legszembeötlőbb tulajdonsága a címkén szereplő kép mellett az ereje, hiszen még a whisky között is ritkaságszámba megy az olyan tétel, amit 50%-an palackoznak. A keverék magas malátawhisky tartalommal bír és hűtve szűrés nélkül kerül az üvegbe.

Megjelenés:

A fentiekben már említett bika képe egy egyszerű, de mégis formás palackot díszít, amin a névhez méltóan a fekete színek dominálnak, ettől eltérést csak a címke alján lévő információs sávon találunk, ahol a lepárlóhoz és a kiadáshoz kapcsolódó minimális adatok kaptak helyet.

A whisky színe inkább világos, rezes, megtévesztően könnyű ital képzetét kelti.

Illat:

Könnyed, de mégis sűrű karamellás, tejeskávé illatok szállnak fel a pohárból az első pillanatokban, amiket pörkölt mogyoróra emlékeztető aromák kísérnek. Némi levegőzés után kibomlanak gyümölcsösebb, főként savanyú körtére és citrusokra emlékeztető illatok is, de érdekes módon alkoholt dominánsan nem, csak a háttérbe megbújva érzünk.

Íz:

Nos, itt már megérkezik az erő is, hiszen a korty lenyelése után rögtön betölti a szájüreget egy határozott csípősség, ami bár lágyan, de végig érezhetően magrarad a nyelőcsőben is. (Szerencsére azért ez még nagyon messze van a „nagyfater házi szilvájától”.) Viszont a csípés mellett határozottan mazsolás, aszalt szilvás, kissé égett ízeket produkál az ital, ami nem csak érdekessé teszi, de provokálja is az újabb és újabb kortyolást.

Lecsengés:

Közepesen hosszú, de eleinte elég erőteljes utóízt kapunk, amiben újfent megjelennek az enyhén füstre, vagy még inkább égett fára emlékeztető aromák. Emellett egészen enyhe vaníliás és karamelles ízeket is felmutat a lecsengés. Szerintem kifejezetten finomra sikerült ez a része az italnak.

A whisky erejére való tekintettel kipróbáltam néhány csepp víz hozzáadásával is, de sok értelmét nem látom a hígításnak. Persze az erősségen enyhít valamelyest, de az ital minőségén, komplexitásán sokat ront, vizezve inkább már egy átlagos bourbonra emlékeztet, mind ízében, mind illatában. Viszont ha borbon-t akar valaki inni az vegyen bourbon. Ha pedig túl erősnek tartja a Black Bull-t, akkor szintén szép számmal talál könnyebb tételeket a whisky-k között.Szóval nem érdemes "elrontani".

Összegezve:

Nos, a bikaszelídítés férfias játék és ez a whisky is férfias ital. Kipróbálását csak azoknak merem ajánlani, akik tisztában vannak azzal, hogy mit csinálnak, mert ez nem a whisky-zés belépő szintje. Ha azonban szereted az összetett, markáns italokat és nem ijedsz meg az erősségétől, akkor a maga nemében páratlan élményt szerezhetsz kóstolgatás közben.

Adatok:
Név: Black Bull Kyloe
Érlelési idő: blended
Régió: Skócia
Palackozó: Black Bull Whisky (Duncan Taylor Scotch Whisky Limited)

Forrás:
http://www.blackbullwhisky.com/

Érdekes tendencia mostanság, hogy míg Tamás a kislány-maltokat fogyasztja bőszen, én rendre különféle-kóbászos tételekkel próbálkozom, mintha a kettőnk motivációs rendszerét keresztbe kavarta volna valamiféle semmiből támadt, lélekbogozó agyvihar.
Ezen felvetés után talán nem meglepő, hogy ezúttal is egy szórakozóhely polcán random talált, füstös ízekben gazdag whiskyt fogok egy hétvégi kortyintásnál részletesebben kivesézni. Mégpedig azért, mert érdemes rá.

Forrás: Alco Store

Mint rendesen, fogalmam sem volt, mit fogok inni. Mint rendesen, megint a polcról válogattam (az itallapon lévő információk és a pultok valós tartalma között viszkifronton rendesen gyenge sztochasztikus a kapcsolat), és valamilyen tőzegmanó megint a füstös felé tolta a döntési fámat.

Mint rendesen, fogalmam sem volt arról, hogy a Bowmore lepárló 1779 óta üzemel, és hogy azóta csak a II. Világháború alatt szünetelt benne a termelés (ekkor ugyanis tengeralattjáró-ellenes hadműveleteket irányítottak az épületből). Kellően vicces-ironikus módon az Islay-szigeti lepárló manapság már különféle tulajdoni láncolatokon keresztül a japán Suntory lepárlócsaládba tartozik.

A 12 éves single maltjuk többszörös díjnyertes cucc; nem sorolom fel, utána lehet nézni. A csomagolásról és a palackról szokás szerint nem ejtenék szót, amihez ez esetben az is hozzájárul, hogy amúgy elég uncsi. A színe viszont kellemes élményeket ígért: erőteljesebb tónusa volt azoknál a whiskyknél, amelyekkel általában találkozom, és a pohár oldalra is élesebb kontúrokkal rajzolta a katedrálist, mint egy átlagos malt.

Illat

Mivel estefelé volt, és beszélgetéshez készültem, örömmel fogadtam a pirított kávé illatát, amellyel az első szippantás megajándékozott. Rögtön utána megérkezett a füst, de nem a torokkaparó fajta; emberközeli ital, kezdő whiskyseknek biztosan ajánlanám, mint a tőzegesebb tételekkel kötendő szorosabb barátság első, tapogatózó lépéseit.

Némi mazsolás-édes aroma, és az alkohol is jelen van az ital bukéjában, de csak a fentiek aláfestéseként; némi mentolosság kísérte édes, minőségi alkoholillatot (nem szagot!) éreztem, pont abban a fázisban, amely még nem fordul át bántó acetonbűzbe. 

Az orromnál tehát jelesre vizsgázott a párlat, tovább is lépett az emésztőrendszerembe vezető következő stációhoz.

Íz és lecsengés

Megmondtam már többször: a whiskyt nem az íze adja el.

Persze, megforgatod a szádban, lecsekkolod a textúráját (nem túl olajos), beengeded a nyelved alá, ahol előjönnek belőle az érett fű és földízek, és - érdekes módon - némi egzotikus fűszer. Meglepetésedben alig veszed észre a bújkáló, mégis mindent átható, lágy tőzegességet. Lenyeled.

Itt döbbensz rá, hogy a tenger partján állsz, lábadat az Loch Indal sziklás partokon megtörő hullámai nyaldossák... megérkezik a sós tengerillat, és megcsap a szigeti párlatokra jellemző, kesernyés füstösség, már-már a kellemetlenség határán. Az illat kellemes édessége teljesen eltűnik, a torokban csak az íz egzotikus fűszerei élnek tovább, keserű, átható gyógynövényillattal, pezsgő, masszírozó bizsergéssel ingerelve azt.

Összesítve

Erőteljes whisky, akármit is ígér az elején. Nem mondanám kellemetlennek, de olyan igya, aki gyakorlott szigeti whiskyfogyasztó, vagy fel van készülve az erőteljes füstösség rajzolta tónusokra. Kísérletezéshez ajánlott, ki tudja, talán még kellemes beszélgetésre is sokaknak, de nekem csak úgy marad meg, mint egy újabb whisky, amellyel egy kicsi lépést tettem a számomra még furcsa-idegen Island-Islay tengely whiskyjei felé.

Ha nyugalomra vágyom, ezzel együtt valami könnyedebbet iszom majd.

A Scapa distillery egyike Skócia legészakibb lepárlóinak, mely címért a Highland Park-kal versenyez. Az erősen hányatott sorsú lepárlót többször fenyegette a végleges bezárás, de végül minden esetben megmenekült a dicstelen végtől, sőt évről-évre meg is tudott újulni, így, amolyan kistestvérként megbújva a népszerű Highland Park mellett a mai napig üzemel és évről-évre jelennek meg az újabb kiadású single malt-jaik.

Forrás: Internet

A Scapa 12, majd 16 éves kiadása az egyik első malt élményeim közé tartozik, hiszen Skóciából hazatérve ezen whisky-k azok közé tartoztak, amiket viszonylag elérhető áron és egyszerűen be lehetett szerezi hazánkban, köszönhetően az egyik Brit tulajdonú áruházláncnak. Néhány éve aztán elkezdtek kikopni az üzletekből és ma már inkább csak a szaküzletekben találkozhatunk a 16 éves kiadással.

Bár egyik érlelés sem volt kimagasló, de mindkettő a könnyedebb, de az összes „island” single malt jegyet magába hordozó, rendkívül kellemes malt volt, amit a mai napig nyugodt szívvel tudok ajánlani azon szerencséseknek, akik hozzájuk tudnak férni.

Jelen írásukban a whisky egy speciális kiadásával foglalkozunk, amit a Gordon & MacPhail független lepárló és palackozó cég védnöksége alatt jelent meg a nagyközönség számára.

Gordon & MacPhail

A cég 1895 óta található meg a Speyside-on, egy bizonyos Elgin nevű városkában, amely talán nem nagyváros, de a jelentősége bizony az. A cég üzlete a város főutcáján található. A bolt egyik felében egy minőségi csemegeüzletet talál az ide látogató, a másik felében pedig a „sztár” whisky-k egész sorának szentelték, melyek közül a többséget saját maguk palackozták.

A vállalt hordóiban a mai napig komoly ritkaságokat találhatnak azon szerencsések, akik hozzáférnek, hiszen a többi hasonló profilú céggel ellentétben a Gordon & MacPhail kizárólag fiatal készítményekkel tölti fel a készleteit és így figyelemmel tudják kísérni azokat a kezdetektől a végig. Ezen hozzáállásnak köszönhető az is, hogy a cég be tud mutatni a rajongóknak olyan, már bezárt lepárlók whisky-eit is, amit máshonnan bizony lehetetlen lenne megismerni.

A whisky:

Megjelenés:

Az ital díszdoboza és palackozása inkább egyszerű, egyfajta minimál stílusú. Olyan, mint aki nem ezen külsőségekkel akar feltűnni, hanem a beltartalommal. A palack maga egyszerű, már-már klasszikus megjelenésű üveg, melyen a szintén világosabb árnyalatokkal feliratozott címke is szinte „megbújik”, még akkor is, ha egyébként elég sok információval zsúfolták tele.

Szín:

Halvány, aranysárga. Megfelelő fényviszonyok között szinte már színtelennek tűnik.

Illat:

Alma és talán zöldalma az elsődlegesen az orrunkba tóduló illat, ami némi levegőzés után felvesz egyfajta száraz pezsgőre jellemző fanyar, szőlős aromát is. Lassan teljesedik ki az illat, a vanília és a tölgyes-fás kissé szúrós fanyarság csak egészen későn érkezik meg, ahogyan a pohárban az italt forgatjuk. Nagyon-nagyon halványan egy kis borsos csípősség is előtűnik.

Íz:

Meglepően csípős az első korty, a chilis íz azonnal körbeér a szájüregben és elsőre minden mást elnyom. Némi idő után aztán megérkeznek a diós és az egzotikus gyümölcsökre hajazó ízek is. A végén pedig határozottan nugátos csokoládéra emlékeztető érzet jelenik meg az ízlelőbimbóinkon, ami – legalább is számomra -,  egészen meglepő a kezdeti határozott csípés után.

Lecsengés:

Van benne valamiféle vaníliás, krémes íz, ami nyilvánvalóan az érleléshez használt első töltésű bourbon hordó hagyatéka, de ezért a könnyed, hosszan tartó ízért hálásabb talán nem is lehetek.  Szép befejezése ez a kortyolásnak.

Összegzés:

Egyértelműen izgalmas és érdekes tétel, ami jól reprezentálja, hogy egy független palackozó mennyire más ízeket, élményeket tud kihozni ugyanabból az alapanyagból, mint amiből a whisky eredeti tulajdonosa dolgozik. Ha valaki megteheti, feltétlenül hasonlítsa össze az eredeti 12 éves kiadással, de ha nincs erre mód, akkor is az ajánlott kategóriába trtozik ez a single malt.

Adatok:
Név: Scapa
Érlelési idő: 12 év
Régió: Island
Palackozó: Gordon & MacPhail

Források:
http://www.gordonandmacphail.com/tastingnotes/distillery-labels/distillery-labels-scapa-distilled-2001-strength-43-781.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Ma egy olyan whisky-t mutatunk be nektek, amit abban a városban készítettek/készítenek, amit valaha, - teljes joggal -, nevezték a whisky gyártás központjának. Én bár mára ebből a szempontból némileg eljelentéktelenedett, sok szakíró még mindig ezt a helyet nevezi meg a nagyobb whisky régiók egyikeként.

Forrás: Internet

Cambeltown

A skóciai whisky lepárlás bölcsőjeként néhányan talán Fife megyét neveznék meg, ahol valaha John Corr apát ismereteink szerint meghonosította azt, de tévednénk ezzel az állítással. Sokkal inkább a Kintyre félszigeten, Cambeltown-ban keresnünk kedvenc italunk igazi bölcsöjét, ahol már a 18. században is 22 legális (és a jó ég tudja mennyi illegális) lepárló létezett.

Cambeltown jelentőségét a földrajzi elhelyezkedése adja, hiszen a félsziget (vagy éppen sziget, ez attól függ kit kérdezel) fontos hajózási csomópont volt akkoriban, ahonnan Skócia, Anglia, Írország, de még Kanada és az Egyesült Államok is könnyen elérhető volt.

Nem csoda tehát, hogy a kereskedelemben jelentős érdekeltséggel bíró lepárlók is ezen a környéken telepedtek meg. Ráadásul az idevágó törvények enyhítése után, ugrásszerűen növekedett a termelés volumene is, 1887-re már évi 9 millió liter whisky-t állítottak elő a városban megtelepedett lepárlók.

A város bukását a szakértők több különböző okra vezetik vissza, melyek között ugyanúgy szerepel a tengeren túli alkoholtilalom, mint az környék bányáinak kiapadása, de az a tény is, hogy a keverék whisky-ket előállító mesterek lassan elfordultak az itt készített nehezebb, olajosabb párlatoktól és inkább a Speyside vidéken készített italokat kezdték favorizálni. Az így kialakult helyzet pedig arra kényszerítette a helyi üzemeket, hogy a végletekig fokozzák a termelésüket, ami a minőség romlásához vezetett, ez pedig egyenes útnak bizonyult az összeomláshoz.

Napjainkban mindössze 3 lepárló található a városban.

A lepárló

A Hazelburn-t (is) előállító Sprigbank lepárló egyike a vidék nagy túlélőinek. 1828-ban alapította John és William Mitchell és még ma is a család birtokolja. Természetesen ezt az üzemet sem kímélték a várost érő csapások, sokszor kellett harcolniuk a fennmaradásért és sokszor tűnt úgy, hogy ez nem sikerül, de végül győzedelmeskedtek.

Az itt előállított single maltok a mai napig az eredeti, tradicionális módon készülnek, saját árpából, helyi főzéssel, érleléssel, palackozással. De még a tőzegeléshez is helyi tőzeget használnak. A whisky-ket 2,5-szer, vagy éppen háromszor párolják le és hűtve szűrés nélkül kerül az üzletek polcaira.

Ezt a kisüzemi előállítást sokáig egyfajta kuriózumként tekintette mindenki, de napjainkra a nagyobb lepárlók is sorban jelentetnek meg hasonlóan előállított kiadásokat, szóval végül a Sprigbank  megkapta a neki járó elégtételt.

A whisky

A lepárló termékei között találunk tőzeges kiadásokat, de a Hazelbrun a tőzegmenetes wisky-k közé tartozik, jellegében inkább a Lowland, vagy a Speyside régiókban készült párlatokhoz hasonlít.

Külső:

A palack és a díszdoboz is tetszetős, de inkább csak amolyan hétköznapi módon. Talán ezzel is a hagyományaira akartál felhívni a figyelmet a készítők. Egyszerű színek, formák és kissé régimódi címke jellemzi a Hazelburn-t, nekem talán túlságosan is régimódi. attól tartok, hogy annyira belesimulna egy bolt italkínálatába a palack, hogy talán észre sem venném.

Szín:

Könnyű, világos, fehérborra emlékeztető.

Illat:

Tűnékeny lágy illatot érzünk a whiskyt a pohárba töltve.  Jobban elmélyedve az aromákban megérezhetjük a barackos és marcipános édes illatokat, melyeket narancslekvárra és némi mandulásra emlékeztető zamat egészít ki. Az illatok némi levegőzés után teljesednek ki egy igazán gazdag, némi sherry-s behatást is hordozó illatfelhővé.

Íz:

Erősebb, mint azt a színe és az illata alapján gondolnánk. Engem legalább is meglepett az első korty markáns, határozott ereje, de ez valahol az én hibám, hiszen előre megnézhettem volna, hogy egy 46%-os párlatról beszélünk.

Szerencsére az első meglepetés után igazán kellemes, selymes gyümölcsökre hajazó ízhatást kapunk, ami gyorsan feledteti az első lórúgásszerű élményt. Én némi fás szárazságot is felfedezni véltem, továbbá egy egész kevés fanyar „zöld” ízt.

Lecsengés:

Ezen paraméterében is megörökli az ízleléskor tapasztalható határozottságot. a gyümölcsösség itt már kissé eltolódik az aszalt gyümölcsök irányába, de még mindig meghatározó az édesség, bár most már inkább a mazsola, az aszalt sárgabarack módján. Az alkohol torokmelegítő hatásán túl feltűnik egy kis nyers, fás, száraz érzet is a nyelvgyöknél, ami már-már füstösséget feltételezne, de inkább csak a tölgy tréfálkozik velünk.

Összegezve:

Kóstolásra érdemes. Nem mondanám kihagyhatatlannak, de az előállítás módja miatt mindenképpen kipróbálandó. Aki egyébként is szereti a könnyedebb, de mégis összetett malt-okat, az ebben sem fog csalódni.

Adatok:
Név: Hazelburn
Érlelési idő: 12 év
Régió: Cambeltown

Források:
http://www.springbankwhisky.com/whisky/hazelburn/12-years/
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Ha az ember egy jól ellátott helyen whiskyzik, nem mindig van kedve tematikusan összeválogatni az aznap kóstolandó párlatokat, pláne, ha ez az alkalom jó barátok körében találja. Ezúttal a Caledoniában sikerült egy kellemeset szemezgetni, ebből válogattam össze nektek egy jó hosszú utazásnyit.

Highland Park Svein

Forrás: Whiskey For Everyone

A Highland Park Skócia egyik legészakibb lepárlója, Orkney szigetéről, amely számos szálon kötődik a viking történelemhez és mondavilághoz. A Highland Park ezen történelmi múltat aprópénzre váltva elkezdte a kormegjelölés nélküli whiskyjeit különféle viking istenekről és neves harcosokról elnevezni. 

A kormegjelölés nélküli single-malt whskyk egyre jobban terjednek, de szerencsére az évszámok hiánya nem jelenti egyúttal a minőség leromlását. Aki picit is ismeri a Highland Park lepárlót, annak talán nem lövöm le a poént, hogy a Sveinnek, a márka Warrior Series sorozatának legköltséghatékonyabb darabjának sincs ebből a szempontból szégyellnivalója.

Illat

Meg kell mondjam, vegyesek az érzelmeim: egyszerre jelenik meg a felföldi párlatokra jellemző komplexitás és nyomokban az olcsó blended-ekre jellemző acetonillat. Aki ez utóbbitól képes elvonatkoztatni, komplex, karamellás-citrusos gyümölcsaromában lelheti örömét, és a szigeti whiskyken érezhető tengeri tőzegességet is megtalálja benne. Fél pont.

Íz

A tőzeg lesújt. Csípős, fűszeres ízhatással mar a nyálkahártyába az ital, közel sem kellemetlenül, bár elég erősen ahhoz, hogy elvesszenek benne az érdesség mögött megbúvó finom részletek. Forró torokhatás, erős füst. Aki az ilyesmit szereti, annak - gondolom - egy pont.

Lecsengés

Eddig nem az én világom, de ha kitisztul a torkunkban meggyűlt korom, nagyon érdekes zöldséges és virágos-füves aromák szabadulnak fel, valahogy úgy, ahogy a természet visszahódítja a leégett tarlót. Némi édeskés karamella érkezik végül, visszaidézve az illata által okozott egyik első érzetet. Kellően izgis, hogy megszavazzam neki az egy pontot.

Összegzés

Ízléstől függően kettő-kettő és fél pont, ami a kategóriában megszerezhető háromhoz képest szép eredmény. (Lehet, hogy be kellene vezetnünk a pontrendszert?) Tamás, kóstold meg, te szereted az ilyen füstöset, és sürgősen szerezzük be a széria többi darabját is, jó, plíz?

Cragganmore 12 Year Old

Forrás: The Whisky Exchange

Biztosra mentem, és egy Speyside-ival fejeztem be a kocsmázást. Érdekelt, mit tud az a márka, amelynek a 15 éves verziója a kedvenc blended malt-omat is alkotta (amíg volt belőle). Nem ez volt a hét legjobb döntése, de ezt azért részletezném picit.

Az illata

...Speysidei whiskyhez képest meglepően sós, már-már tengerízű volt, olyannyira, hogy az eredetét illetően is elbizonytalanodtam kissé. A következő pillanatban aztán megérkezik a vaníliás gabona, és a leheletnyi, kissé savanykás körtearoma. Az eddigiek alapján ígéretes, komplex italra számítottam, azonban...

az íze

...rögtön visszarántott a valóságba. Tipikus Speyside-i aromákat éreztem, a gazdag illatvilágból némi kesernyés körte maradt csupán.

A lecsengése

...ezek után már nem szolgált különösebb meglepetéssel. Az ízben felfedezett kesernyésség a lecsengésben is tovább él, enyhe: bár nem kellemetlen tőzeges fűízt érzek, minimális gyümölcsösséggel fűszerezve. Alapvetően semmi extra, egyszerűen csak finom, ahogy azt a régió hasonló termékeitől már megszokhattuk.

Összességében tehát

...egyre inkább azt látom, hogy ha kóstoltál egy alsó-középkategóriás Speyside-i single-maltot, kóstoltad az összeset, és a kicsit is haladó whisky-ínyencek a betevő izgalmat más, északabbra-nyugatabbra fekvő régiókban fogják megtalálni. 

Semmiképpen ne gondoljátok persze azt, hogy a 12 éves Cragganmore egy rossz whisky! Egyáltalán nem erről van szó, de újdonságot, izgalmakat ne várjatok tőle. Tudja, amit kell: bármilyen baráti társaságba bevihető, letisztult ízvilágú, kellemes ital, amely méltán kapott helyet a Diageo Classic Malts sorozatában. 

A whisky készítésről szóló sorozatunkban kitértünk már a hordókra, a malátázásra és az éghajlat szerepére is, de foglalkoztunk a kedvenc italunk ízére hatást gyakorló összetevőkkel is. Viszont kimaradt eddig az ital egyik, ha nem a legfontosabb összetevője, a víz.

Eme hiányosságunkat most pótoljuk. A cikkből megismerhetitek mindazokat a tényezőket, ami azt befolyásolják, hogy hol, milyen vizet használnak a lepárlók, és hogy ez a víz mit ad hozzá a kedvencünk karakteréhez.

Forrás: Mick Garratt Abhainn an Loch Bhig

Azt talán nem is kell külön kiemelni, hogy mennyire fontos a víz a whisky (és minden más ital) gyártáságban. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy minden lepárló saját vízforrással kell, hogy rendelkezzen, ami egész évben egyenletes mennyiségű és minőségű vízzel látja el az üzemet. Ez pedig fontosabb, mint gondolnánk, mert jelentősége nem csak abban rejlik, hogy legyen mivel beállítani a whisky alkoholfokát.

Egy kis geológia…

Azt, hogy milyen víz áll rendelkezésre az egyes lepárlókban, az adott környék földtani elemei határozzák meg. Hiszen, minél puhább az adott kőzet, amin a víz átfolyik, annál több ásványi anyagot old magába belőle.

A Skót whisky-k sokszínűségének oka is részben a sziget talajának sokszínűségéből ered, hiszen nagyon sokféle kőzet megtalálható errefelé, kezdve a Speyside régió gránit alapzatával, melyben számos ásványi anyag megtalálható, valamint mindig kiemelkedően tiszta és lágy vizet nyerhetnek ezáltal az itteni lepárlók. De akad itt a homoköveken átszivárgó kemény víz is, mely sokkal több ásványi anyagot hordoz magával, ezáltal pedig fontos szerephez jut például a Glenmorangie jellegzetes karakterének kialakításában is. A Skye sziget vulkanikus kőzetéből eredő patakok pedig a Talisker csípős, tőzeges whisky-ének a jellegét színesítik.

Írországban a bazaltrétegeken átszivárgó kemény víz, amelyet például a Bushmills előállításához használnak, adja meg a helyi whisky-k jellegzetes ízét. De itt is akadnak olyan üzemek, melyek vízfelhasználásukhoz olyan patakokból nyerik a vizet, ami inkább homokköves rétegeken halad át, mint például a Jameson, ami a Dungourney folyóból vételez vizet.

Az észak-amerikai Kentucky-ban azonban a valaha arrafelé fodrozódó sekély tenger által maga után hagyott mészköves talaj a meghatározó. Az itteni, magas kalcium tartalmú víz nemcsak a végtermék ízéért felel, de már az erjesztés során kifejti jótékony hatását.

Kemény víz, lágy víz:

Vízkeménységnek, a vízben oldódott ásványi anyagok (kalcium és magnézium) mennyiségét nevezzük, mely befolyással van a víz minőségére és annak lehetséges felhasználási módjaira is, de befolyásolja a víz egészségügyi minőségét is. (Meg a mosógépek élet tartamát is, de ez most nem tartozik a tárgyhoz.)

Áztatás ás forrázás

Az áztatás és a forrázás az első két olyan lépcsőfok a whisky készítésében, amikor a gabona vízzel találkozik, ami jól mutatja, hogy mennyire meghatározó ez a komponens, már a gyártás korai szakaszában is.

A víz kalciumtartalma az erjedési folyamatban is fontos szerepet játszik, hiszen komoly befolyással van az művelet sebességére és az itt megszülető ízre. A lágy vizek siettetik az erjedési folyamatot, növelve a cukortermelés hatékonyságát. A kemény víz a Kentucky bourbon esetében a legmeghatározóbb, mert az itt használt speciális élesztőfajtával együtt, alapvetően befolyásolják az elkészült ital ízvilágát.

Műveleti víz:

A whisky készítés során először az áztatás során adnak vizet a gabonához, legközelebb pedig a malátázott árpa leforrázásakor. Az ezekben a fázisokban használt vizet nevezik műveleti víznek.

Lepárlás és érlelés

Bár a lepárlásban az alkohol jellemzői jutnak elsődleges szerephez, mégis fontos tényező itt is a víz, mert az üstökben egy nagyon összetett kölcsönhatás alakul ki ennek a folyamatnak a során. A folyamatban az alkohol tartalma folyamatosan nő, majd a csúcspontját elérve csökkeni kezd, azaz megváltozik az alkohol-víz aránya, mely itt is befolyásolja a készülő whisky ízét. A lefőtt whisky-knek általában 30-40%-át teszik ki a víz.

A lepárlás cseppfolyósító szakaszában is szerephez jut a víz, hiszen a csőkígyót szintén ez hűti. Itt a víz hőmérséklete az, ami elsődleges fontosságú.

A párlatok alkoholfokát az úgynevezett hígítóvízzel való elegyítéssel állítják be még az érlelés megkezdése előtt az optimális értékre, melyet az egyes lepárlómesterek határoznak meg. Véleményük szerint ha erősebb ital kerül a hordókba az elnyújthatja az érlelési folyamatot. A párlat víztartalma azt is befolyásolja, hogy az érlelés során az ital milyen mennyiségű a hordóból kioldódó íz és illatanyagot tud magába olvasztani.

Palackozás

Az iparágban bevett szabvány szerint palackozáskor ion-, vagy PH semleges (magyarán kb. dessztilált) vizet használnak a kívánt alkoholfok beállítása érdekében. Ez a víz nem befolyásolja az érlelés során kialakult aromákat és ízeket, csupán kiemeli ezeket a karakterjegyeket. Ha nem ilyet használnának, akkor félő lenne, hogy a víz kalciumtartalma idővel kicsapódik az italban és fehéres üledék formájában a palack aljára rakódna.

Befejezésül 

Nos, a mai leckénk itt véget ért. Mint, ahogyan soha, most sem törekedtünk tudományos alaposságra, csak érthetőségre. De azt azért reméljük, hogy mindannyian jól szórakoztatok olvasás közben.

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

A 21 éves Glenfiddich-et szintén a whisky kóstolón ismerhettük meg és ez az utolsó tétel, amiről még nem jelent meg cikk az oldalunkon. Ez a kiadás már egyértelműen a luxus kategóriába tartozó ital, melyet minőségével, megjelenésével és árával is jelez, mi pedig, már csak ez utóbbi tényező miatt is igen hálásak vagyunk, hogy megkóstolhattuk. Az pedig, hogy még igen, igen finom is, nos az, ahogy mondani szokás, már csak a hab, a tortán.

Forrás:Auction catawiki

Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy azok a whisky-k, melynek csomagolásán a 21 éves kormegjelölés látható, mind remek italok. Az érettségnek ezen a szintjén már messze elszakadunk a hétköznapi finomságtól és elindulunk az ízek olyan komplexitása, különlegessége felé, ami jóval túlmutat azokon a whisky-ken, amivel anno megkezdtük ennek a világnak a megismerését.

Azon pedig, hogy a 21 éves single maltok mennyivel jobbak, érdekesebbek, vagy éppen különlegesebbek, mint ugyanezen párlatok 18 éves kiadásai, lehet vitatkozni. Ha egy olyan esetről van szó, ahol semmi már nem különbözteti meg a két whisky-t mint az a plusz három év ugyanabban a hordóban, akkor időnként még egyet is értek abban, hogy talán nem olyan szignifikáns a különbség.

A Glenfiddich viszont nem csak az évek számában különbözik a fiatalabb kortársaitól, hanem az elkészítés mikéntjében is, hiszen az első- és másodtöltésű bourbonos hordós, és a sherry-s hordós érlelés után még eltölt néhány hónapot a Karib tengerről származó, használt rumos hordókban is, melyek olyan ízkomponensekkel egészítik ki ezt az amúgy is összetett italt, amit máshol nemigen érezhetünk.

A gyártóaz ital „felélesztőjeként” jellemzi ezt a kis, -palackozás előtti-, kitérőt a rumos hordóban és bizton állíthatjuk, hogy igazuk is van. Ez az utóérlelés olyan komplex íz és illatanyagokkal gazdagított a cikkben tárgyalt whisky-t, amit nem tudom, honnan máshonnan lehetne még belecsempészni, főképp ilyen gazdagságban és harmóniában.

De lássuk is, hogy konkrétan miről is áradozok itt Nektek:

Megjelenés:

Elegáns, azon a módon, ahogyan ezt a szót az angol arisztokrácia fénykorában megtestesítette. Sötét színek, apró minták és abszolút egyedi tervezés jellemzi mind a díszdobozt, mind pedig a palackot, ami bár egyértelműen hasonlít a sorozat többi darabjára, de mégis különbözik annyira, hogy már itt is jelezze, hogy itt valami extrával állunk szembe.

Szín:

Ebből a szempontból a 18 éves kiadásra hasonlít leginkább, de mégis más egy kissé, ezt is sötétbarnás, gesztenyés árnyalatok jellemzik, de mindemellett akad benne egyfajta óaranyat és borostyánt idéző csillogás is, ami jól harmonizál a doboz és a palack arany felirataival. Már a megjelenésével is felébreszti az emberben az „akarom” vágyat.

Illat:

Nagyon masszív, némileg mellbevágóan erős illatokkal találkozhatunk a poharat az orrunkhoz közelítve. Éppen olyan ebből a szempontból, mint egy komoly óbor, kissé fanyar, rengeteg érett gyümölcs illatát árasztja magából ez az aroma. Elsőre szinte szétválogathatatlanul sok mindet érezhetünk ki belőle, de némi levegőzés után szépen sorban elkülöníthetővé vállnak az almára, narancsra, a barackos joghurtra és banánra emlékeztető illatok, de érezhetővé válik a méz  és a karamell édessége is. Kissé olyan, mintha egy nagyon érett lédús gyümölcsökkel teli tál illatát éreznénk.

Íz:

Az illathoz képest könnyedebb, de még mindig nagyon gazdag ízek ölelik körbe a szánkat az első kortyot követően. A korának megfelelően olajos whisky, mely hamar bevonja a szánk egészét. Komplex, de kiegyensúlyozott ízeket érezhetünk, melyekben megjelenik a tölgyfa aromája éppen úgy, mint a tejkaramella és a füge, a banán és az narancs édessége is.

Lecsengés:

Hosszas, és mély nyomokat hagy maga után. Itt továbbra is a gyümölcsök és a tölgyes jegyek dominálnak, de nem tűnik el az édesség sem nyomtalanul, inkább csak beleolvad valami fanyarabb, töményebb ízben, mint amit egy erős, fűszeres forró csokoládéban is érezhetünk.

Összegzés:

Azzal, hogy ez egy karakteres és remek ital, nem mondanék túl sokat. Így inkább csak azt mondanám, hogy ha valahol sikerül hozzájutnotok, akkor semmiképpen ne hagyjátok ki! Lassan kóstolgassátok, adjatok elég időt minden korty kiélvezéséhez. Korra, nemre tekintet nélkül, mindenkinek ajánlom, mert igazi különlegesség, a hasonló korú whisky-k között is.

Adatok:
Név: Glenfiddich 21
Érlelési idő: 21 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfiddich.com/collection/core-range/21-year-old/