Grant’s Select Reserve, blended, Skócia

Forrás: https://www.makro.co.za/

A Grant’s termékei mindig is a kedvenceim közé tartoznak, hiszen a közepes árkategóriájú blended whisky-k között több olyan márkát is köszönhetünk ennek a lepárlónak, melyek kiválóan alkalmasak egy könnyed esti italozáshoz, de arra is, hogy a barátainkat meglepjük valami újdonsággal, lásd például a Tullamore Dew-ról szóló írásunkat.

Egyszóval kellemes, finom whisky-k, melyekkel még hazánkban is, szinte minden, magára valamit is adó bárban összefuthatunk. Mindemellett kevéssé ismert tény az, hogy ezeknek az italoknak sorra jelennek meg a prémium kiadásai is. Például a fentebb említett Tullamore Dew single malt verziója.

Jelen írásunkban is egy ilyen prémium kategóriás whisky-t szeretnénk bemutatni nektek, mely egészen friss megjelenés, hiszen csak az idei év első félévében került a boltokba. De a márka nagykövetei is csak 2014 végén kezdték el bemutatni a nagyközönségnek ezt a párlatot.

Itthon több helyen is beszerezhető, valójában egészen meglepő helyeken is találkozhattok vele, a nagyáruházak polcaitól kezdve, a kis delikát üzletekig bezárólag.

Mi egy egész hétvégés rendezvény keretein belül vetettük alapos tesztelés alá ezt a whisky-t, két nap alatt többször vissza-vissza térve az üveghez, alkalmanként pedig más whisky-kkel is összevetettük, így azt hiszem kijelenthetjük, hogy alaposan megismertük az italt. Az ismerkedés eredményét pedig az alábbiakban olvashatjátok.

Megjelenés:

A whisky-t elegáns sötét, fekete és szürke színű dobozban találjuk, mely színek a címkén is visszaköszönnek. Azt, hogy ez az ital valami már lesz, mint a többi Grant’s, azt már a palack kézbevételekor észrevesszük, hiszen bár az üveg ugyanolyan háromszög alakú és ugyanazokat a feliratokat, mintákat találjuk rajta, mint a többi terméken, mégis más, hiszen ellenben a többi üveg magasabb, keskenyebb kivitelével a Select Reserve palackja kifejezetten tömzsibb. Ez azonban jót tesz neki, - legalább is szerintem-, hiszen az alacsonyabb, teltebb forma is elegánsabb hatást kelt.

A whisky világosabb rezes, napos árnyalatú. Könnyed, gyümölcsös ital ígéretét mutatja felénk.

Illat:

Finom, egészen enyhén alkoholos illat az első, amivel találkozunk, de némi levegőzés után kibomlanak az enyhén füstös és édes gyümölcsös cseresznyére, barackra emlékeztető karakterek is.

Íz:

Belekortyolva egy enyhén olajos, közepesen testes állagot érzünk, melyben sorban érkeznek az ízek rétegei. Elsőként a gyümölcsös édes aromák jelentkeznek édes körtés, barackos ízekkel, egy enyhe vaníliás körítéssel, melyeket a füstös aromák követnek, végül pedig egy karakteres paprikás csípősség veszi körbe a nyelvet.

Lecsengés:

A csípős, kormos, füstös íz az utóízben is magmarad, egy-egy nagyobb korty után „nyelvzsibbasztó” érzést kelt az ital, de ezen túlmenően izgalmas fás, tölgyes ízek is érkeznek az utóízben, valahogy úgy, ahogyan a frissen gyalult deszke illatának elképzeljük az ízét.

Összefoglalva:

A Select Reserve egy valóban tartalmas, izgalmas whisky, amit minden Grant’s rajongónak meg kell kóstolnia valamikor, de bőven tartogat kellemes meglepetéseket a szárazabb, füstösebb italok rajongóinak is.

Tehát a Grant’s Selected Reserve a márka többi képviselőjével szemben valóban a felsőbb kategóriákat célozza meg, mind minőségben, mind pedig árban is, hiszen a szokásosnál kissé mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk, ha meg szeretnénk kóstolni ezt a blend-et. Megérni azonban mindenképpen megéri, legalább is az én véleményem szerint.

Adatok:
Név: Grant’s Select Reserve
Érlelési idő: blended
Régió: Skócia

Források, linkek:
https://www.grantswhisky.com/en/our-blends/select-reserve/

Singletown of Dufftown, single malt skót whisky, 12 éves, dupla kritika

Forrás: Magányos Maláta Instagram

Ádám

A kékes árnyalatú, elegáns palack hetek óta gubbasztott a polcomon, ahová egy félig-sem átgondolt impulzus vásárlás eredményeképp került. Számtalan üveget látott maga mellett jönni-menni, és ha lett volna szíve, talán elszorult volna amikor rendre a kevésbé minőségi, általában kevert vetélytársakat választottuk helyette. Nem tudhatta, hogy valamiféle alkalomra tartogattam… és végül a Kavalan kóstolásával egy időben, egy esti, kulináris program keretében került rá sor.

Tengerszín fénysugarak táncoltak vidáman, ahogy a szekrényből elővéve átcsillant az üvegen a kissé sápadt, ősz délutáni napsütés. Éreztem egy kis büszkeséget, és egy kis cinkos, baráti örömöt, mikor a tervezett Highland Park helyett mégis őt nyitottuk ki a taiwani kisterstvére mellé; speyside-i eredetét fennen hirdető, pergamenszín cimkéje kidüllesztett mellkasként villant, szolid fadugóját pedig keménykalapként emelte üdözlésünkre, miután a feltörtük a zárjegy pecsétjét, és kiszabadítottuk fólia-börtönéből.

Érzelmek kötnek ehhez az italhoz, mert az első single-malt whisky volt, amit a saját pénzemből, magamnak vettem… és mert azonnal beleszerettem a küllemébe. A palack kékje és az ital borostyánja együtt a legszebb lányok tekintetének igéző kora-őszi erdőzöldjét idézte fel, és mint ilyen, engem is elvarázsolt.

Mondják, hogy az életben mindent a megfelelő pillanatban kapunk meg, s talán a Singleton is arra várt, hogy méltóképp, egy Glencairn pohárban bontakozhasson ki, és fűzhesse a kapcsolatunkat még szorosabbra.

Illat

A whiskyspohár koncentrálja a whisky illóanyagait. Ez jelen esetben azért volt hasznos, mert a Singletonnak - talán az európai hordókban történt utóérlelés hatására - egész jellegzetes karaktere van, ami így még jobban kijöhetett.

A gyártó által hangoztatott csiszolt fa és mogyoró aromák helyett mi inkább átható bor és mazsolaillatot éreztünk, de ezt azonnal a palack kinyitása itán. Amikor az italt levegőzni hagytuk, kellemes, málnás illatokat éreztem, amelyeket az addigra felszabaduló alkohol némileg kölyökpezsgő-szerűvé tett. A legvégén-legalján némi pörkölt kávéillatot is éreztem, de ekkor már nagyon rajtunk volt az ihatnék.

Íz és lecsengés

A két dolog a Singletonnál nekem valahogy összekapcsolódik, nem tudok róluk külön-külön beszélni. Az ital nem túl olajos, és úgy csípi a nyelvet, mint az őszi dér a fonnyadt szőlőt. az éles csípősség utóbb a nyelésnél is folytatódik, és az első pillanatban hagy némi kesernyésséget a szájpadláson, ami elnyomja az illatában markánsan képviselt szőlős jegyeket. A kóstolás ezen része némileg csalódást keltett, ugyanis csak középtávon engedett némi mustot az ital, de a hosszú lecsengésben már kijöttek a fenti málnás aromák, markánsan, telten; a végére a cucc gyermekkorunk kedvenc málnaszörpjévé áll össze a nyolcvanas évekből. Igazi kulináris élvezet, ami hosszú ideig uralja az érzékeket.

Összegzés

Nem ragozom, szerelem első látásra, kötődés az első ízlelésre, meggyűrűzném, mint a hülye japánok a játékkonzolt, és ha végrendelkeznem kéne még némi vagyonkát is ráhagynék… olvassatok inkább egy objektív kritikát Tamás tollából.

Tamás

Nos, a címmel ellentétben, természetesen whisky-ről van szó ebben a cikkben is, de ígérem, hogy mire a végére értek megértitek, hogy miért is az aszús utalás. És nem, nem azért mert aszús hordóban érlelik ezt a malt-ot.

A Singletont a Speyside régió szívében Dufftown-ban palackozza a Diageo társaság. Rengeteg féle kivitelben készül, mi az alapkivitelt a 12 éves változatot teszteltük, melynek eredményét lentebb olvashatjátok.

Elöljáróban még annyit, hogy ezzel a whisky-vel már évek óta szemezek a boltok polcain, de eddig valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy le is emeljem onnan. Igazából nem tudom mi tartott vissza, talán a kiszerelés szokatlansága, hiszen ez 1 literes palackokban jelenik meg a szokványos 7 deciliteres helyett, illetve talán az ismeretlensége is. Hiszen ellentétben az jól ismert márkákkal, mint pl. a Macallan, vagy éppen a Laphroaig, a Singleton-ról nem sokat hallottam sehol. Így némileg bizalmatlan voltam, amolyan tucat whisky-nek gondoltam, ami csak azért kerül a polcokra, hogy „ilyen is legyen”.

Nem is tévedhettem volna nagyobbat, aminek őszintén örülök, hiszen, bár továbbra sem ez lesz a kedvenc italom, ettől még bátran javaslom mindenkinek a kipróbálását, mert új és érdekes élményt jelenthet minden whisky rajongó számára. Akik pedig szeretik a speyside-i whiskyket, annak egyenesen kötelező darab, még akkor is, ha vannak ennél ismertebb, a piacon jobban pozícionált speyside malt-ok.

De nézzük is meg, hogy miről is beszélek:

Megjelenés, szín:

Kifejezetten nagy üvegről beszélhetünk, mely elöl ívelt, hátul ellaposodó formájával szokatlan hatást kelt, valahogy nem kényelmes kézbe venni, legalább is számomra, de ezen azért hamar túlléptem. Az üveg világoszöldes árnyalata miatt az ital, a pohárba töltés előtt inkább aranybarnás, melybronzos árnyalatúnak tűnik, de a whisky színe önmagában is tetszetős, bár átlagosnak mondható „whisky” színű.

Illat:

Az első illatolás után felhúzott szemöldökkel néztük össze Ádámmal, némiképp hitetlenkedve az orrunkba tóduló illatoktól. Magamban csak annyit gondoltam, hogy „Hűha, ez nagyon ott van!”.

Édes, szőlős, mazsolás illatok telítették el az orromat, amik egyáltalán nem whisky-re emlékeztettek, hanem sokkal inkább egy jófajta aszúra, olyan 4-5 puttonyos kiadásra. Alkoholos illatok nem is voltak kivehetőek, mindent elnyomott a mazsola cukros aromája.

Íz:

Az első apró kortyban már inkább semlegesebb ízek domináltak. Még mindig jól kivehető volt a szőlő íze, de már kevésbé határozottan, helyenként inkább a szőlőcukor íz volt jellemzőbb. Olajos, közepesen testes, közepesen csípős, erőspaprikás mellékízzel. A következő, már emberesebb korty azonban újra előtérbe helyezte a gyümölcsöket, de érdekes módon ezek már inkább egzotikus gyümölcsök voltak, mint az ananász, lime és a narancs.

Lecsengés:

Földes, poros, enyhén dohos ízek kerültek elő, olyasmi mint ahogyan én a borospince szagának az ízét elképzelem. Mindezeket az ízeket az alkoholos csípősség keretezte be.

Összegezve:

A Singleton nem lesz a kedvenc italom, de mégis mindenkinek javaslom a kipróbálását, legalább egy pohár erejéig, hiszen az illata mindenképpen zseniális, főleg nekünk Magyaroknak, hiszen aszú illatú whisky-vel nem túl sok tételben találkozhatunk. Jó ötlet lehetet továbbá, ha a hölgyismerőseinket kínáljuk vele, főleg, ha saját bevallásuk szerint nem szeretik a whisky-t. Ezt nem fogják visszautasítani.

Adatok:
Név: Singleton of Dufftown
Érlelési idő: 12 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.thesingleton.com/en-us/
https://www.malts.com/en-gb/our-whisky-collection/the-singleton-of-dufftown/the-singleton-of-dufftown-12-years-old/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/singleton-of-dufftown-12-year-old-whisky/

Cikkfordítás. Forrás: Westchester Magazine, Jonathan Ortiz
A dőlt betűs betoldások a fordító megjegyzései.

Forrás: Wikimedia.org

A Westchester Magazine Október 7-én, szerdán rendezi meg a “Macallan: Super Premium Whisky Tasting” című rendezvényét, melynek során az érdeklődők a Macallan legjobb whiskyjeit kóstolhatják, és megtudhatják, hogyan élvezhetik és értékelhetik ezeket a maguk teljességében. A kóstolószemináriumot Craig Bridger, a márka nagykövete vezeti majd, a kipróbálható italok pedig a Macallan 12,15 és 18 éves single malt whisky-jei, valamint ezek fine és rare cask verziói lesznek. (Megj.: felénk ugyanerre a November 7-én megrendezésre kerülő Whisky Show ad majd remek lehetőséget.)

Whiskyk. ‘E’ nélkül.

Tudniillik a “whisky” szó a skót whiskyre utal, amelyet itt az államokban Scotch-nak hívunk (megj.: a cikk amerikai folyóíratban jelent meg). A whiskey szó alatt, ha ‘e’ betűvel írjuk, amerikai - Tenessee, bourbon, rye - vagy ír párlatokat értünk. Természetesen más, japán és kanadai (vagy épp kínai) lepárlók is a “whisky” szót használják, de az egyszerűség kedvéért maradjunk most a single-malt skót whiskyknél.

Ezt a whisky-kóstoló kisokost azért állítottuk össze, hogy felkészítsük látogatóink érzékszerveit az eseményen fellelhető sokféle ital kóstolására (és, nos, gyakorlásképpen).

1. Használj megfelelő eszközöket

A whisky kóstolása során számos különféle aromával és ízzel találkozhatunk, így a megfelelő pohár kiválasztása rendkívül fontos. A tulipán-alakú és az konyakospoharak közös tulajdonsága, hogy egyrészt széles az aljuk, így a whisky illatanyagai nagyobb területen szabadulhatnak fel, másrészt szükebb a karimájuk, amely segít ezek az az illatokat a pohárban, koncentráltan tartani. Az ilyen poharak a nyelven is segítenek jobban eloszlatni az italt, lehetővé téve, hogy jobban elkülönítsük annak változatos ízeit. (Ilyenek pl. a klasszikus whiskykóstoló Glencairn poharak.)

A klasszikus, egyenes oldalú poharak a legtöbb szakértők szerint nem a legmegfelelőbbek erre a célra, nem engedik az aromákat kellőképpen felszabadulni és érvényesülni.

2. Válaszd ki az italodat

A whiskyket a lepárlási és érési folyamatok rendkívül mély, kifinomult és változatos ízélményekkel látják el, amelyek egy kezdeti, enyhe csípést követően jelentkeznek, és emiatt szükség van egy kis személyes kutatásra és próbálkozásra, hogy a saját preferenciáinknak leginkább megfelelő italokat megtaláljuk. A 12 éves Macallan Sherry Oak whiskyben például fellehető vanília, aszalt gyümölcs, némi gyömbér és egy kis faszén hatás. Más single malt whiskyk lehetnek édesek, sósak, keserűek, füstösek vagy épp gyümölcsösek-virágillatúak.

Az ital színéből annak érlelési módjára következtethetünk (pl. a bourbon hordókkal világosabb, a sherry-s hordókkal sötétebb színű ital állítható elő) de a színezett üvegek megnehezíthetik az efféle találgatásokat. (Megjegyzés: a fenitek nem minden setben igazak, a whisky színét számos más tényező is befolyásolhatja!)

3. És most lélegezz…

Most, hogy meg van a cucc, jöhetnek az élvezetek. Miután töltöttünk az italból, dönstd meg és forgasd a poharat, hogy a whisky annak minden oldalával érintkezzen. Ez megnöveli a területet, ahonnan megindulhat az ital párolgása.

Ezután “szaglászd” meg a whiskyt. Végy egy mély lélegzetet a pohárból, kb. kettő centivel az orrod alatt tartva azt, és próbáld észrevenni a benne fellelhető különféle aromákat. Érdemes egy második, sőt, harmadik szippantásnyit is várni, ugyanis a “nehezebb” illatok csak később, a pohár további forgatásával szabadulnak fel.

4. Keverés kezdőknek

Számos vita tárgya, hogy érdemes-e a single-malt whiskyhez vizet vagy jeget adni; de ezt leginkább a személyes ízlés határozza meg. Néhány csepp szobahőmérsékletű víz segíthet felszabadítani az aromákat és enyhíteni az alkohol csípését. Ami lényeges, hogy a víz-whisky arány soha ne haladja meg az 50%-ot, és ne használjunk erre a célra csapvizet; a vízben lévő ásványok torzíthatják a whisky érzetét.

Ha jéggel hűtjük a whiskyt, azzal általában elzárjuk az aromák és ízek előtt a “menkülési utat”, de ha valaki így szereti a whiskyjét, ám legyen.

Miután vízzel kevertük, érdemes újra megszagolni a whiskyt, a víz ugyanis gyakran új, addig nem érzékelt aromákat szabadít fel.

5.Élvezd!

Ahogy az első korty beburkolja a nyelvet, érezzük meg annak állagát és textúráját. orron át lélegezzünk, és még ne nyeljünk. A második korttyal együtt vegyünk némi levegőt szájon át. (Én az utolsó kortyok egyikét nyelv alá is szoktam engedni, ez bombasztikus ízhatást ad egy lágy whiskynél.)

És most nyelj.

Az első két korttyal megérezhetjük a whisky ízeinek teljes spektrumát, de az igazán mély ízek nyelés után válnak érezhetővé, amelyet szaknyelven lecsengésnek hívnak.

A whiskyknek annyiféle ízhatása, annyiféle stílusa van, hogy nem lehet csak egyféle módot meghatározni, ahogy ezt az ital élvezhető. Mint minden hobbi, itt is idő és gyakorlás kell, hogy valaki ráérezzen az egyéni ízlésére és preferenciáira.

Így reméljük, egyetértesz abban, hogy ideje elkezdeni gyakorolni. Remélhetőleg november 7-re Te is készen leszel arra, hogy befogadd és átérezd a Macallan és más whiskyk dúsgazdag ízvilágát. Jó gyakorlást!

Talisker, 10 éves, Island (Skye) whisky

By Benutzer:Urs, via Wikimedia Commons

Az első találkozásom a Taliskerrel egy baráti beszélgetés keretein belül történt. Akkor még kezdő whisky rajongóként szerettünk volna valamilyen karakteres, érdekes single malt-ot kóstolni és, amikor az egyik srác felvettette ezt a nevet rábólintottunk. Bár azt mondhatnám, hogy ez egy teljesen tudatos döntés volt, de valójában csak alig-alig tudtuk, hogy milyen is ez az ital, inkább csak arra blazíroztunk, hogy egy szigeti single malt csak nem lehet rossz.

Szerencsére nem is kellett csalatkoznunk ebben a reményben. Az ital az első kortytól az utolsóig meggyőző volt, így a társaság egyetértett abban, hogy ez a malt méltó folytatása, a néhány héttel azelőtt elfogyasztott Isle of Jura Superstition-nek, amiről hamarosan ennek a blognak a cikkei között is olvashattok. Elöljáróban most legyen elég annyi, hogy bár két hasonló karakterű italról van szó, de mégis, mindkettő, mástól jó, így mindkettő igazi egyéniség.

Egyébként, tapasztalatom szerint maga a Talisker a többi single malt whisky-hez képest viszonylag elterjedt Budapesten is, több helyen sikeresen belefutottam a belvárosban, bár legfőképpen a drágább klubok polcain találkozhatunk vele.

A Talisker jobb megismerése érdekében ejtenék most néhány szót magáról Skye szigetéről is, ahol ezt a kitűnő italt készítik, hiszen azt már mindannyian tudjuk, hogy a single malt-ok szempontjából a készítés helyének is óriási jelentősége van.

Skye szigete Skócia északnyugati partjainál helyezkedik el, a Hebridák szigetcsoport tagjaként. A sziget lakosainak száma valamivel 9000 fő fölött van ez körülbelül Solymár lakóinak számával egyenlő, bár Skye szigetén kissé nagyobb a maga 1656 km²-vel. (Solymár körülbelül 18 km²)

A terület a kőkor óta lakott éltek itt például vikingek is, de a sziget birtokolta többek között a külföldön egyik legismertebb Skót klán a MacLeod is.

A sziget egyetlen lepárlója a Talisker Distillery, mely így önmagában élvezheti a sziget nyújtotta természeti erőforrásokat és konkurencia nélkül készítheti egyedülálló whisky-ét.

De lássuk most a Talisker legismertebb és elterjedtebb whisky-ét a 10 éves single malt-ot.

Megjelenés:

Elsőként a whisky dobozáról érdemes szót ejtenünk, amely sötétkék, visszafogottan elegáns megjelenése rejt egy-két apró meglepetést, mint például a dobozra dombornyomással felvitt térképet melyen megtekinthetjük a sziget és a lepárló elhelyezkedését, valamint a doboz szélén a pontos koordinátákat is leolvashatjuk. Elegáns, egyedi megoldás ez a díszítés, legalább is szerintem.

A visszafogott elegancia a whisky üvegén is folytatódik, letisztult ízléses palackban kapjuk meg az italt, melyen egy egyszerű, de hozzáillő világos címkéről tudhatjuk meg a legszükségesebbeket.

Illat:

Nos, ez az a pont, ahol az eddigi visszafogottság, mely a párlat külsejét jellemezte, egy pillanat alatt eltűnik. Az erős füstös aromák egy pillanat alatt eltöltik az orrunkat, amint megillatoljuk az italt, hasonlóképpen a többi a különböző szigeteken készült tőzeges whisky-hez. Itt azonban a füstösség mellett enyhén sós, tengeri aromákat is érezhetünk a kormos, füstös jegyek mellett.

Íz:

Telt, testes whisky. Az illattal ellentétben, az ízében inkább az édesebb, gyümölcsös ízek kerülnek előtérbe, itt a füstösebb ízek csak keretbe foglalják a többi ízt és azt az enyhe csípősséget, amit a nyelvünk tövénél érezhetünk.

Lecsengés:

Az ízben tapasztalt aromák a korty lenyelése után is hosszan, markánsan érezhetőek, de az ital utóízében már felerősödnek a borsos, csípős ízek és sós, tengervizet idéző aromák.

Összességében a Talisker egy határozott, egyedi malt, ami komoly rajongói kört tudhat magáénak szerte a világon. A kipróbálása mindenkinek javasolt, aki kedveli a füstösebb, vagy éppen csípősebb ízeket, de kezdő whisky kóstolók számára akár túl sok is lehet, hiába egy „mindössze” 10 éves malt.

Érdemes még figyelni az alkoholfokra is, hiszen ellenben az átlaggal ez az ital némileg erősebb 45,8 fokos. Szóval, csak óvatosan. Ne járjatok úgy, mint én, amikor nem vettem észre, hogy a kortyolgatott Laphroaig a Cask Strenght kiadás és nem a normál. Csak azt vettem észre, hogy két-három pohártól szédülni kezdek…

Adatok:

Név: Talisker
Érlelési idő: 10 év
Régió: Islands, Skócia

Forrás:

http://www.malts.com/taliskerwhisky/index.html#/TALISKER/1
https://hu.wikipedia.org/wiki/Skye

Queen Margot Blended Scotch Whisky, blended, 5 éves, Skócia

Forrás: MagányosMaláta Instagram

Egy barátom jóvoltából a semmiből jutottam hozzá ehhez a pofa szeszhez (nyitott üveg utolsó két decije), amelyet Horvátországból utaztatott idáig. Egy ideig az ottani lokális piacra szánt bálás whiskynek hittem, de kis utánanézéssel kiderült, hogy a Lidl diszkontlánc exkluzív termékéről van szó, amit történetesen itthon is forgalmaz.

Mivel ezen tény egy cikk relevanciáját is jelentősen megnöveli, előkotortam hevenyészett jegyzeteimet; az italról anno elrakott emlékanyag ugyanis nem elegendő, hogy bekezdésnél nagyobb írás születhessen belőle…

Diszklémer: fogyasztás előtt botor módon sajtot és dinnyét ettem -  nem kérdezed meg, hogyan jött össze ez a kombó, helyénmaradsz - és nem emlékszem már mennyire sikerült kóstolás előtt az ízlelőbimbóimat gyári állapotúra hozni.

Megszaggintás

Sem az alkalom, sem a feltételek nem voltak meg egy alapos kóstoláshoz, de próbáltam a legtöbbet kihozni belőle. A szippantásnál meglepve tapasztaltam, hogy a kategóriában megszokott tömény acetonszag helyett bourbon-ös hatású, krémes, karamellás illatok fogadtak, valami megfoghatatlan, lágy illatosítóval, leghátul pedig némi citrussal elegyítve; frissen mosott ruháknál, teregetés közben éreztem ilyesmit. Az enyhe alkohol inkább élményszerűvé mint kellemetlenné tette a fogyasztás ezen részét. Az illata tehát kategóriájában ötös alá. No de az íze..

Bekortyintás

(Disclaimer: nem tudom, mióta volt nyitva az üveg, tehát már oxidálódott kicsit!)

...nos, az odabasz. Erősen csíp, karcol, a lecsengésnek nem hagy túl sok szerepet. Bohó ifjúként gyakran és tévesen emlegettem, hogy a whiskyknek per definitionem mosogatólé íze van, de a Queen Margo-nál azt érezni, hogy a fent kifejtett pcsuliszagot tényleg valami öblítőtől kapja. Ha viszont túléled, és adsz neki még egy (legfeljebb két) esélyt, akkor a háttérben megtalálhatod az illatában lévő markáns krémességet, és némi kapucsinós fílinget is.. vagy valami olyasmit, franc emlékszik már ebben a kaparászásban.

Ha rám hallgatsz, jéggel kóstolod, én kihagytam ezt a ziccert.

Lecsörgentés

A lecsengése durván-forró lüktetés, a finom szeretkezésen már bőven túl, de a nemi erőszakon még épp innen. De lehet, hogy ezt azért írtam le anno, mert a háttérben épp Ananda Project és Danny Tenaglia dübögött.

Jellegek? Milyen jellegek, hülye vagy? Kb. Mint a királyvízé.

Összegzintés

Textbook bálás whisky: nem ez lesz életed legjobb dugása, de a legdrágább sem, ami egy királynőnél azért nem kis dolog!

Adatok:

Név: Queen Margot, Blended Scotch Whisky
Érlelési idő: 5 év
Régió: Skócia
http://www.lidl.co.uk/en/8767.htm?action=showDetail&id=24151
http://whiskyrover.blogspot.hu/2015/07/review-queen-margot-blended-scotch.html

Ben Nevis Special Reserve, blended, Skócia

 Forrás: Magányos Maláta Instagram

Ha az embert az egyik legjobb barátja felhívja egy kóbor csütörtök reggel, hogy másnap este meg kell ünnepelnünk a lánya születését, azaz be kell mutatnunk némi italáldozatot annak érdekében, hogy az újszülött megfelelő mennyiségű táplálékhoz jusson az édesanyja által, akkor egy igazi barát csak igent mondhat.

Aztán a telefon letétele után meg kapkodhat a fejéhez, hogy akkor honnan, hogyan fogja beszerezni a megfelelő whiskyt, a kissé rendhagyó munkaideje és egyéb elfoglaltságai mellett. Nos, tapasztalatom szerint az ilyen esetekben értékelődnek fel azok a speciális kisboltok, amik bőven a normál nyitva tartási idő után is elérhetőek és még tartanak néhány értékelhető whisky-t is.

Szerencsére ismerek ilyen üzletet, amit az ifjú apukához indulva útba is ejtettem, így lettem egy kerámia dekanteres Ben Nevis boldog és ideiglenes tulajdonosa, amely néhány további akadály leküzdése után szerencsésen landolt az ünnepelt asztalán. Azután pedig hamarosan a poharainkban.

Hogy a kissé terjedelmes bevezetés után a lényegre térjek, a Ben Nevis nagyszerű választás lehet, a fentebb részletezett célra. Már csak a dekanteres kiszerelés okán is, amely egészen „ajándékszerű” megjelenést kölcsönöz az italnak. A meleg, barátságos színekkel megfestett és archaizáló betűkkel feliratozott palack egészen exkluzív külsőt kölcsönöz az italnak. A palack fogása is meglepően, - én tartottam egy kicsit tőle- kényelmes, így könnyen, kilötyögtetéstől mentesen tölthetjük ki belőle az újabb és újabb adagokat, amit úgy is kérni fog mindenki.

Szín:

Inkább sötétebb aranyszínű ital, az aranynak az az árnyalata, amelyet leginkább régi, kissé kopott, antik hatású ékszereken láthatunk.

Illat:

Bár egy blended whiskyről beszélünk, amiknek többnyire nem túl kellemes az illata, itt nem találkozunk milyen problémával. A pohárba szagolva meleg, mézes, malátás aromákat találunk, bántó alkoholos felhangok nélkül. Az illat hosszan megmarad, az oxidáció hatására sem módosul számottevően.

Íz:

Édes, karamellás, malátás ízek jelennek meg az első kortyban, tőzeges ízeket csak pillanatokig érezhetünk, inkább a könnyebb édeskés ízek dominálnak. Ettől aztán a hozzám hasonló édesszájúak számára abszolút igaz, hogy szinte itatja magát az ital.

Utóíz:

Az átlagnál némileg hosszabb lecsengéssel rendelkezik a Ben Nevis, mely ízeiben továbbra is az édes, karamellás ízek jellemeznek. Száraz, enyhén füstös ízeket csak a legvégén éreztünk.

Bár ebben az esetben, a mi amatőr érzékelésünk és a szakírók professzionális ízlelőbimbói szinte ugyanazt érezték, azért a profik szerint az igazán avatott olvasóink a fentiek mellett tölgyes ízeket is felfedezhetnek a whisky-ben.

Ajánlani mindenki számára ajánlanám a Ben Nevis-t. A kellemesen édes, lágy ízek minden érdeklődő számára élvezhetővé teszik az italt, legyen az nő, vagy férfi, profi, vagy műkedvelő kóstoló, rajongó.

Bár abban az árfekvésben, ahol ez az ital található, már fellelhetőek ennél valamivel érdekesebb tételek is, azért érdemes adni ennek is egy esélyt.

Elvégre is mindenki számára eljöhet a pillanat, amikor egy jó barát felhívja…

Adatok:

Név: Ben Nevis, Special reserve
Érlelési idő: -
Régió: Skócia

Forrás:

Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve: Whisky

Web:

http://www.bennevisdistillery.com/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/ben-nevis-10-year-old-whisky/

The Black Grouse, blended whisky, dupla kritika

 Forrás: Már megint az Istengrammunk, egyre jobb ott a kontent, nézzétek meg :)

Ádám

A Grouse whiskyknek különleges csücsköt tartok fent a szívemben.

Egyrészt baromi jól néz ki a címkéjük ezzel a fajddal rajta, vonzza a szemem (főleg a feketéé, komolyan, tedd oda bármelyik itthoni blend márka mellé tíz rugó alatt. Red Label? Ne röhögtess.) Valószínűleg ezért is választottam a bálás kistesót, mikor bimbózó whiskyfetisizmusomat valami addig nem ismert, de ránézésre nem teljesen szar büdzséwhiskyvel akartam táplálni.

Választottam maximálisan rászolgált a bizalmamra, és bebizonyította, hogy egy kedvező árfekvésű, kevert whisky is lehet rendkívül jól összerakott, karakteres, minőségi ital, és ezzel nemcsak a bálás, de az egész blended kategóriával szembeni látásmódomat is alaposan kifordította. Ez a másrészt. (A harmadrészt most nem mesélem el, mert az privát ügy.)

A negyedrészt a címszereplő. Szintén spontán választás volt, közepesen jó whiskyt kerestem egy hosszú hétvégére, ami nem a Tullamore DEW, és úgy döntöttem, rászánom azt a plusz ezrest erre a jól kinéző fekete címkére. A sztorihoz hozzátartozik, hogy Tamás ugyanerre az alkalomra egy belépőszintű JURÁ-t hozott, így a fajdunk némi hendikeppel indult a hétvégézők kegyeiért folytatott versenyben.

Mégis a Black Grouse fogyott el hamarabb.

Illat

Természetesen a Jurával kezdtük. Én nem mondom, hogy finnyás vagyok, megittam én előtte a Laphroaig-ot is, egy Oban vette el a szüzességem, de nem igazán kedveltem a füstöt a whiskyben. A Jurát is csak ímmel-ámmal tekergettem, valahogy nem kúszott úgy, ahogy egy harminc fontos whiskytől elvárná az ember. Gondoltam, felszakítom a Black Grouse-t, mert hát szegényember dízelgőz.

Milyen igaz.

Ijedt meglepődéssel konstatáltam az enyhe füstöt, mint az első dolgot, ami kijött a palackból, nem tudván, hogy épp a Változás Dzsinnje simogatja az orrom. A meglepődés annak szólt, hogy egy sorozat két, ennyire egymáshoz közeli árszínvonalú terméke ennyire eltérő jegyeket mutat, az ijedtség pedig a füstös aromának, amely a pohárba töltve csak fokozódott, és ezzel együtt kissé savanykás, de még mindig nem alkoholos jegyeket kapott.

Amikor pedig az első kortyot az ajkamhoz emeltem, kiszabadult, és jól fejbe is vágott a Dzsinn; a biciklibelső illata egy fixis futárnak, aki a kétkerekűekért él és hal; a forrasztópáka illata az elektroműszerész-szakinak, aki értő kezekkel javítja a régi, szeretett elektromos gépeket; némi kávé, ami a füst mögött megbújva ellenpontozza kissé az eddigre már markánsabbá (de még nem zavaróvá) váló acetonaromát. Határozottan jó volt, olyannyira, hogy az enyhén olajos ízre nem is vesztegetnék túl sok szót. Csípte a nyelvem, mint egy bekokózott egérfogó. Ami itt igazán számít, az inkább az

Utóíz

A korty erős csípéssel fejezi be a pályafutását, de ez ahogy elengedi az arcunkat, nyers, kormos füstösséget érezhetünk, amiben némi indusztriális, szintetikus jelleg bújik meg. Az egész whiskyről valahogy a brit ipari forradalom hőskora jut eszembe, gyárkéményekkel, vidám munkásokkal és a megingathatatlan hittel, hogy egy új, jobb világot építünk. A forradalmat pedig némi keserű csoki és kávéíz követi, mint egy kis nasi a jól megérdemelt munka után.

A torkot viszont lenyelés után sokkal is perzseli, mint a olvasztókemencék hülő hamuja. Jó meginni utána egy pohár hideg kólát.

Összegzés

Az egész Black Grouse a füstön kívül semmi különösebb extrát nem ad, de azt nagyon. Nem lesz olyan kifinomult, mint egy Laphroaig vagy egy Oban, sem olyan mellbevágóan karakteres, mint egy Caol Ila, de olyan megyőzően hozza a smoky-t, hogy mindenkinek ajánlom: szavazzon neki bizamat. Ha szereti a füstöset, akkor azért, ha pedig még nem tudja hogy szereti, akkor azért.

Én már tudom, hogy szeretem. A Változás Fekete Madaras Dzsinnje megmutatta nekem.

Tamás

Amikor néhány évvel ezelőtt a születésnapomra kaptam egy üveggel ebből a párlatból, még nem igazán volt ismert itthon ez a Grouse verzió, így aztán eleinte egy kissé gyanakodva tekintettem az amúgy tetszetős üvegre. Bevallom, magamban arra gyanakodtam, hogy valami hamisított panccsal leptek meg az ajándékozók. Szerencsére kis utánajárással kiderítettem, hogy nem erről van szó, sőt ez csak az egyik mutációja a Famous Grouse whisky-knek.

Mostanra –szerencsére-, egyre több üzletben találkozhatunk ezzel a whisky-vel, ami eszerint sikeresen lovagolja meg az ismertebb testvére növekvő népszerűségét. Már csak azért is, mert szerintem, aki egyszer megkóstolja ezt a verziót, az attól fogva csak akkor választja a normál kivitelt, ha nem tud hozzáférni a Black Grouse-hoz.

Megjelenés:

Az üveg külseje a klasszikus Famous Grouse formáját idézi, jelentős különbsége a címke színeiben és mintájában van. A piros-fehér színvilág helyett, itt a fekete-szürke dominál összhangban az ital nevével. Illetve más címkén szereplő fajd, ha jól azonosítottam itt a Nyírfajd szerepel.

Illat:

A külső megjelenés után a Black Grouse illatában is nagy mértékben eltér a sorozat zászlóhajójától. A készítés során felhasznált Islay single maltok füstössége enyhén, de figyelemre méltóan megjelenik az illatolás első pillanatában. A füstös, őszies illatot édeskésebb illatok is kiegészítik, nyomokban barnacukros, makadámdiós illatok is megjelennek.

Íz:

Az whisky íze telt és kiegyensúlyozott. A kesernyés íz itt is az első és egyben meghatározó jellemző, egészen enyhe borsossággal körítve, de nem hiányoznak a karamelles, édes ízek sem. Mindemellett az olajosságot kell kiemelni a tétel ízében, az első kortytól kellemesen bevonja a nyelvet a Black Grouse.

Utóíz:

A lecsengés hosszas és ebben is megjelenik a füstösség, de kiegészíti a nyelv tövénél érzett borsos, közepes erejű csípősség is.

A fentiek mellett a hivatásos kóstolók az ital fás, elsősorban tölgyes jellegét is megjegyzik, ami valóban tetten érhető az italban

Meg kell említenünk, hogy bár a füstös illatok, ízek a kóstolás minden pillanatában jelen vannak, ettől az ital nem tartozik a veszélyesen füstös whisky-k közé. Inkább úgy képzeljétek el, hogy a keverék, amiből ez a whisky összeállt tartalmazott egy közepesen füstös tételt is.

Összegezve azt mondanám, hogy bátran, bárki kipróbálhatja ezt az italt, akkor is ha nem igazán ismeri, vagy szereti a füstösebb whisky-ket, hiszen ez jó ismerkedő ital lehet.

Az enyhe, de mégis karakteres ízével és illatával komoly játékosa lehet a belépő szintű whisky-k világának, hiszen az ára alapján, mindenképpen oda tartozik.

Adatok:
Név: The Black Grouse
Érlelési idő: -
Régió: Skócia

Forrás:

• https://www.thefamousgrouse.com/our-whiskies/black-grouse
• https://www.masterofmalt.com/whiskies/famous-grouse-the-black-grouse-whisky/

Laphroaig, Islay Single Malt, 10 éves

Forrás: By Blueye

Az egyik első és mindmáig meghatározó, whisky-s élményem ehhez az italhoz kötődik, had kezdjem rögtön ezzel ezt a bejegyzést.

Szóval valahol Skóciában a kétezres évek első felében gyanútlanul levettem egy kis, alig két decis üveg Laphroaig-ot az polcról a megszokott hipermarketben. Addigra már kipróbáltam néhány single malt-ot, szóval úgy gondoltam van fogalmam ezekről az italokról, de arra, ami az üveg kinyitása után ért, nem voltam felkészülve.

Képzeljetek el egy kb. 40-50 négyzetméteres L alakú, a konyhával egybenyitott nappalit. Na, ennek álltam az egyik végében, amikor a másik végén kinyitotta a cimborám azt az aprócska kis üveget. A következő percben pedig mindent elárasztott egy olyan markáns, összetéveszthetetlen illat, amit soha életemben nem éreztem azelőtt és hirtelen megnevezni sem tudtam volna. Kellett egy kis idő, mire sikerült definiálnom magamban, de végül sikerült. A Laphroaig-nak olyan az illata, mintha beleharapnál egy ázott, égett fadarabba. A mai napig odavagyok ezért az illatért.

Nos igen, az Islay whisky-k már csak ilyenek, a füstös, gyógyszeres, tőzeges aromák szinte kivétel nélkül mindegyikre jellemzőek. Azóta, természetesen, arra is rájöttem, hogy a Laphroaig messze nem a legfüstösebb whisky a világon, de hát, akkoriban még kezdő rajongója voltam ezeknek az italoknak, ezért nem is csoda, hogy sem a Kilchoman, sem az Ardbeg nem került még a figyelmem középpontjába. (és akkor az Bruichladdich lepárló Octomore-át még nem is említettem)

Viszont ez a masszívan füstös illattal szemben tisztességtelen lenne nem kiemelni azt a fontos tényt, hogy bár egy nagyon markáns illatról beszélhetünk, de ettől még ez az illat nem lesz kellemetlen! Sőt, a magam részéről elmondhatom, hogy kifejezetten megszerettem, pedig higgyétek el, én sem brikettet szoktam ropogtatni szabadidőmben.

Arra pedig, hogy a whisky-k illatai, ízei mennyire más képzetet váltanak ki belőlünk nem is kell jobb példa néhány közeli barátomnál, akik szerint az általam fentebb leírt whisky-ben egyszerűen benne van a kolbász. Ők legalább is a füstölt sonka, kolbász aromáját érzik ezeken az italokon. Nos, ahány ház, annyi füstölő, mondaná erre a művelt skót!

Az ital színe világos aranysárgaként írható le, ez egyébként sok hasonlóan füstös whisky-re igaz az Islay szigetén készültek közül.

Az íze az illatához hasonló, kesernyés, kormos, enyhén gyógyszeres ízeket érezhetünk kortyolás közben, mely bár nem bántó, de sokakban felidézheti gyermekkora kellemetlen kalandjait a kötelező orvosságokkal szemben. A fentiek mellett enyhén olajos mellékízeket is kiérezhetünk.

Az ital lecsengése hosszú, sokáig a szánkban érezzük a füstös, kesernyés ízeket.

Összefoglalva a Laphroaig egy érdekes, izgalmas single malt, ami jól megtestesíti az Islay régió whisky-einek jellegzetességeit. A kipróbálását mindenkinek ajánlom, bár azt nem garantálom, hogy mindenkinek ízleni is fog.

Budapesten ráadásul egészen váratlan helyeken is tartják, így a kipróbáláshoz nem feltétlenül szükséges egy teljes üveget megvenni. Akinek ízlik, az úgy sem tudja majd megállni.

Ja, és ha egy ismerősötök azt mondja, hogy kóstolt valami füstös, kesernyés, kimondhatatlan nevű whisky-t, akkor nyugodtan világosítsátok fel arról, hogy az a Laphroaig volt.

Adatok:

Név: Laphroaig
Érlelési idő: 10 év
Régió: Islay

Monkey Shoulder, blended malt whisky, dupla kritika

Forrás: Az Instengrammunk

Ádám

Ilyen lusta dög nincs a világon, mint én; ennek a cikknek már legalább egy hete meg kellett volna születnie, ugyanis a majmokat egy madárlátta Grant's-el együtt, a kétrészes William Grant & Sons sorozatunk részeként kóstoltuk. Tamás becsületére legyen mondva, Ő kész is lett vele még akkor, én koptatom ilyen lassan a billentyűzetet.

A Monkey Shoulder ezzel együtt megérdemli, hogy megfontoltan írjak róla. Tudniillik, az egyik kedvenc whiskym, és kistestvérével ellentétben messzi van attól, hogy a bálásként kezeljük: a három majom motívummal ellátott, igényes kinézetű palack kizárólag malátaviszkiből készült, egyéb gabonát nem látott, gyönyörű borostyánszín, prémium keveréket tartalmaz.

Illat:
Mivel a cikk írásakor a fent említett palack egy ideje már nyitva volt, elnéztem neki a markáns alkohol-érzetet, főleg azért, mert ezzel együtt is sokkal igényesebb, letisztultabb benyomást tett rám, mint a percekkel azelőtt kóstolt Grant's. Elsőre virágmézet, majd némi vizsgálódás után szilvát, bogyós gyümölcsökből készült lekvárt éreztem rajta. Ahhoz képest tehát, hogy a blended maltokat kimondottan nem az illatukért szeretjük, ez a konkrét típus elég jól kezdett nálunk.

Íz:
Az első kortynál mindig megnézem az olajosságot, amelyet a nem teljesen szar típusok rendre hoznak. Ezúttal is kipipáltam ezt a tételt, de sem ez, sem az íze nem nyűgözött le különösebben (némi tinta, talán ezúttal is a régóta nyitott üveg miatt). A torokhatása inkább forró, mint karcos, ez ízlés dolga.

Lecsengés:
Az általam kóstolt jó blended whiskyk közös tulajdonsága, hogy a végjátékban hódítottak meg. A Monkey Shoulder pedig jó blended whisky, tehát a boldog befejezés itt is garantált: a forró toroksimi után némi szilvamaradványt, és nyers, kormos gabonákat éreztem, amelyet Nikkáéhoz hasonló hűs érintések követtek, talán annyi különbséggel, hogy ebben nem éreztem a mentolt.

Összegzés:
Azt írtam fel, hogy kétféle whisky van: amelyikből jó az utolsó korty, és amelyikből szar. A Monkey Shoulderből jó, szépen, lágyan siklik, jöhet még. Eredetileg a Grant's-hez kellene hasonlítani a cuccot, mivel amellé ittuk, de ez nem lenne tisztességes: igényesebb dolog ez, igényesebb alkalmakra. Mint a Nikka.

A szubjektív észosztással ezzel megvolnánk, imhol vala a szakértés:

Tamás

Bár blended whisky-ről van szó, a Monkey Shouder az egyik, igen jó bizonyíték arra, hogy ebben a műfajban is lehet érdekeset, különlegeset alkotni. A whisky-t eredetileg azzal a céllal készítették, hogy szélesebb körben megismertessék a keverék alapjául szolgáló single malt whisky-ket, a Kininvie-t, a Balvenie-t és a Glenfiddich-et.

A nevét állítólag arról a jelenségről kapta, hogy a malátát forgató munkásoknak folyamatosan megrándul az egyik válluk a munkájuk miatt. Szóval az italt tekinthetjük egyfajta tisztelgésnek is azon fizikai munkát végző emberek előtt, akik nélkül mi sem kortyolgathatnánk a kedvenc párlatainkat. Ez úgy gondolom, hogy nagyon szép gesztus!
(Ehhez hozzátenném azt, ami a honlapon is szerepel: a Monkey Shoulder malátáit még mindig kézi erővel forgatják, mégis elérték valahogy, hogy javultak a munkakörülmények, és ezért ilyen balesetek már nem történnek. Hát biztos... - Ádám)

A Monkey Shoulder már a külső megjelenésében is érdekes jellegzetességeket mutat, hiszen ahogyan azt a minőségi whisky-k esetében megszokhattuk már az üvege is egyedi, tetszetős, jól megkülönböztethető jegyeket hordoz. A kissé zömök, de még éppen kézbeillő palackot három majom díszíti a nyak alatt, utalva ezzel az ital nevére és egyúttal jelezve azt, hogy itt valami különleges rejtőzik.

Illat:
Az első pillanatban az illata a frissen kinyitott tintásüveg illatára emlékeztetett, arra a sűrű savanykás és egészen egyedi illatra, ami ilyenkor felszabadul. Azt mondjuk nem tudom, hogy a kedves olvasók közül hányan éreztek ilyet, hiszen digitális korban élünk, de aki nem próbálta, az feltétlenül próbálja ki, csak hogy tudja miről is beszélek.

Némi levegőzés után az illat kibomlik kissé és a tintás aromák a szilva illata felé tolódnak el, majd meg sem állnak a friss szilvalekvár édes, savanykás illatorgiájáig.

Íz:
A fentebb leírt illatok a ital ízében sajnos, vagy éppen szerencsére nem köszönnek vissza. Az első korty némi sós, tengervizes ízt hagy maga után, ami mellett csak az alkohol kap szerepet. Egyszóval egy könnyű, jól „csúszó” whisky-ről beszélhetünk ebben az esetben.

Utóíz:
Az ital lecsengése enyhén füstös, az őszre, az őszi avar elképzelt ízére jellemző jegyeket mutat.

Összegezve:
A Monkey Shoulder egy nem túl komplex, de kipróbálásra mindenképpen ajánlott ital, ami jó kísérője lehet a baráti összejöveteleknek, beszélgetéseknek, hiszen bár kellemes kortyolgatni valót biztosít, mégsem vonja el a figyelmet iszogatás közben a partnereinkről.
(Na tessék, a Nikkáról is ilyesmit írtam, ugyeugye? :) - perszehogyÁdám)

Forrás:
https://www.monkeyshoulder.com/
Egyéb:
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, Whisky

Grant's Family Reserve - Dupla kritika

Forrás: Pixababy

Tamás

A Glenfiddich kifejezés jelentése a szarvas völgye. Ezt a telket vásárolta meg a Grant család 1886-ban, hogy régi vágyukat beteljesítve saját lepárlót alapítsanak. A lepárlót végül tégláról téglára haladva a saját kezükkel építették fel. Ezzel kiválóan mutatva azt az elszántságot, ami tetten érhető a lepárló működésében, az italok népszerűségében mind a mai napig. az pedig már önmagában is komoly jelentőséggel bír, hogy a világon legismertebb single malt whisky a Glenfiddich is a cég termékei  közé tartozik. (Amiről szó is lesz egy önálló cikkben később)

A Grant’s első kiadása 1898-ben született meg és az elmúlt több., mint 100 évben a népszerűsége és ismertsége csak növekedett. Jellegzetes háromszög alakú üvege, jól megkülönböztethetővé teszi az olcsóbb whisky-k között és ez is mutatja, hogy itt valami érdekesebbről beszélhetünk, mint az árkategóriájában szereplő többi ital esetében, mert bár valóban nem drága whisky, de mégis felmutat olyan jellegzetességeket, amik messze túlmutatnak az áránál.

Szín, illat:

Színében a nyári naplementéket idéző világos bronzos árnyalatokat láthatunk, amik előre jelzik, hogy itt egy kellemes, barátságos ital vár ránk.

Az illata nem túl markáns, az első pillanatban inkább az alkoholt érezhetjük, de szerencsére nem túl bántó módon. Egy kis ismerkedés után eltűnnek a gyümölcsös aromák is, itt jelesül a karácsony környékén, a fűtőtesten aszalt narancshéj, szegfűszeggel megbolondított illatát érezhetjük.

A szakavatott kóstolók találkozhatnak még némi tölgyes, szilvabefőttes, mézes illatokkal is.

Íz, utóíz:

Az ízében inkább semleges, legfeljebb egy kis kormos, füstös ízt érezhetünk, én itt nyomát sem találtam a szakértők által megénekelt „krémességnek”. Az utóízek viszont durvább alkoholos csípősséget mutatnak, itt már-már kellemetlennek volt mondható az egész nyelvet beborító csípősség.

Ahogyan a Maker’s Mark esetében, itt is kipróbáltuk jéggel szelídítve is az italt:

Az előző esethez hasonlóan itt is pozitív irányba változott az ital néhány tulajdonsága. Az illatában az alkohol helyett marcipánra emlékeztető és kissé odaégett szilvalekvárra emlékeztető aromák jelentek meg, ami valljuk be sokkal kellemesebb, mint az előbb érzett alkohol. Az ízében itt is előkerült az olajosság és nagyobb szerepet kap az előbb is érzett kormos, füstös ízvilág. Szerencsére a jég az utóízt is megszelídíti kissé, eltűnik a csípősség és előkerülnek a földes, kesernyés ízek.

Ádám

A blog indulása óta foglalkoztat egy “bálás whiskyk” sorozat, melyben a magyar piacon fellelhető belépőszintet kóstolnánk végig. Ez kategória a benzinkutak és a Teszkók polcain az Old Man’s-szel és a Canadian Special-lel indul, s a kocsmai örökzöld Jim Beam-Jack Daniels-Ballantines-Red Label négyesen, valamint néhány, különféle áruházláncok által exkluzív termékként tartott, exotikus csemegén át (jó esetben) a Tullamore DEW-al, a Famous  és a Black Grouse-szal zárul, amelyek magasan lekörözve osztályos társaikat zseniális kapudrogokként szolgálnak a magasabb szintek felé. A Grant’s a William Grant & Sons lepárló-birodalom termékpiramisának legalsó lépcsőfokaként a kategória kiváló reprezentánsa.

Nagyjából ezekkel az elvárásokkal kezdtem kóstolni is.

Az illata nem lepett meg különösebben. Mint minden fiatalabb viszki, ez is egy erősebb, alkoholos lórúgással indított, de később meglepett némi fűszerességgel
szegfűszeg?
is, még ha ez nem is markáns, sem nem meghatározó jegye. Nem az illatáért szeretjük, na.

Íze nem nagyon van. Miután azt csináltuk vele, amit a kóstoláskor szoktunk, rádöbbentem, hogy ennél az italnál ez felesleges; ennyi erővel mosogatólevet is gargarizálhattam volna. Le kellett nyelnem a kortyot ahhoz, hogy egy pillanatra, érdekes, kicsit kesernyés, sajtos, fűszeres érzeteim legyenek, de az a korty friss kenyér falatjához méltón kellemes, telt érzést adott.

A lecsengése az illatához mérhető: érzete van inkább, mint jellege, s az acetonos maró érzet helyett forró bizsergést hagy a nyelven. Belépőszinű, ülésfűtött kínai masszázsfotelt kell elképzelni, amelyben a motor és a fűtőszál teljesítményét is túltolták, még is jó benne ülni egy kimerítő nap után.

Jéggel némileg, de nem jelentősen más az élmény, az általános alkoholgőzt elnyomva grillázsos, karamellés illatokat hozott elő az italból, amihez hasonlót frissensült, tálca zserbók közelében érezni. Az első korty után azért lehűlt kissé az első lelkesedésem is, ugyanis az illat-kakofóniából ide már nem sok jött át; a jég az erővel együtt a jelleget is kiveszi az italból. Érdemes lehet hűvös vízzel is próbát tenni, ugyanis miután a jégkocka feloldódott, a pohár pedig kapott egy kis levegőt , nagyon szépen csúszott az utolsó korty.

Összességében ha a csak négy rugóm lenne egy üveg whiskyre, gondolkodás nélkül ezt venném... de mindenképp pakolnék mellé valami mókusvizet.