Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2017.máj.02.
Írta: EdBoyWW komment

Tesco Finest 12 Highland Single Malt, avagy takaroggyámá-teszkóviszki?

A félig megbontott palackot az érintettek orra elé tartva rendre a fenti, vagy azzal ekvivalens reakciókat kaptam, amely a hozzáértők esetén kiegészült némi távolságtartó érdeklődéssel. Ez persze érthető; egy olyan forgalmazó saját márkás portfóliójában, amely a termékkínálatát leginkább az olcsóvíz-szarabbikcsipsz-buékvirsli háromszögben pozicionálja, kicsit nehéz értelmezni egy 12 éves single maltot. Lecsekkoltuk hát, mit tud az anyag hétezer-ötér'.

img_6755.jpgForrás: akármelyik Tesco webshop

(Igen, visszatértem, jupii, ugorjunk.)

A Tesco-s online vásárlásaimnál klinikai kíváncsiságból mindig bekattintom a whisky-kínálatot, hogy megnézzem, van-e épp valami jóárasítás, amit hozzádobhatok a 48 üveg ásványvizemhez megháromszorozandó a rendelés összértékét. Cikkünk főhősét kínálatban felfedezve természetesen nem is lehetett kérdés a próba, főleg ennyiér'; és igazából a blogos feléledésem is neki köszönhető: ki nem hagytam volna a sanszot, hogy 10 év feletti single malt whiskyról írhatok cikket a #bálás_whiskyk sorozatba.

A rendelést követően átböngésztem néhány review-t. Mint kiderült, az italt profi keverőmester álmodta meg: a legalsó címke büszkén hirdeti Richard Paterson nevét, aki 1970-től a Whyte & Mackay lepárló master blender-e*, s ebben a minőségében olyan márkák bukéját menedzseli, mint a Dalmore, vagy a Jura. A releváns szakértelem tehát elméletileg adott.

Lássuk, mit rakott az öreg.

Megnéztük

A palack meglehetősen ízléses, nekem egy mérsékelten cifrálkodó gótikus templomot juttat az eszembe. A polcra téve méltó helye van osztályos társai között, akár a közepes blendeket, akár a belépő maltokat tekintjük, sőt, a tízezres kategóriában is bőven találni gagyibbul kinéző kompozíciókat (igen, rád nézek, Glenmorangie Original). A címkén alig észrevehető dombornyomás hirdeti, hogy itten kérem kvaliti van, de a csomagolás ezen részét vehették volna komolyabban is.

Az üveg ünnepélyességén, és az itallal kapcsolatos várakozásaimon egyaránt sokat dobott annak mélybarna színe, amelyről szerencsére a kóstolás után is a megkövült borostyánra, és nem a régóta visszatartott, sűrű vizeletre fogok asszociálni. Bíztató kezdés, főleg ennyiér'.

Kibontottuk

Tamás cimborámmal-szerzőtársammal volt szerencsém az első kortyokat megízlelni. Előrebocsájtom, hogy

  • a szakirodalomban fellelhető ízlelőbimbók percepciói továbbra is hidegen hagynak, és
  • mivel a kóstoláskor épp buliztunk, ezt a cikket most séróból írom.

Arra viszont emlékszem, hogy az első szippantásaink egész kellemesek voltak. Egy minőségibb blend illatgazdagságát kaptam, amelyet csupán egy egészen mérsékelt alkoholgőz kísér. Mandula, a szokásos, gyümölcsös vanília, némi ipari tutti-frutti és egy leheletnyi füst volt benne, de alapvetően semmi komoly. Éreztem én, hogy nem az illatáért fogom szeretni a Tesco párlatát.

Az ízében is tovább élt egy kellemes, erős gyümölcsaroma, én ha jól emlékszem némi erdei bogyót éreztem benne, sok-sok mandulával. A közönségesség persze kezdte már kimutatni a foga fehérjét, amely a lecsengésében egyre erősödő, s a nyelv tövébe utóbb tartósan beköltöző, kesernyés füstösségben teljesedett ki. Tamás magyarázott valamit a krokodilos hordókról, de nekem erről a Lacoste márka és arra az ósdi egyiptomi cigányos krokodilos vicc jutott eszembe. Túrjatok vissza, biztos van erről valami cikkünk, nem értek én ehhez.

Eddig tehát nagyjából megvett a cucc kilóra. A gondok később kezdődtek, miután kicsit...

Állni hagytuk

Nos, gyerekek, ez így gáz.

Olcsóság ide, Jurá-s blendermájszter oda, én még olyan whiskyvel nem találkoztam, aminek így lement volna a kreditje, miután szívott egy kis levegőt. Az illatköltemények lapjait szertefújta a cefreszagú passzátszél, az erdei gumibogyó kellemes ízét egy tolakodó, guggoltatós blended whisky-é váltotta fel, a lecsengésnek pedig már-már örültünk, mert azt jelentette, hogy túl vagyunk az egészen, és mert az nem is romlott akkorát, mint az ital többi része.

Ha kibontottad, tudd, hogy romlandó árut fogyasztasz, ami legkésőbb a palack feléhez érve felveszi árkategóriája legrosszabb blended-einek ismertetőjegyeit, talán a rájuk jellemező vegyigyümi-jelleg kivételével. Mire ide jutunk, az egyetlen megmaradt erénye a maltokra jellemző letisztultság, amely leginkább pszichológiai; annak puszta tudata adja, hogy single malt whiskyt iszol... és ha nem figyelsz oda, ennyi kognitív torzítás épp elegendő.

Az még hiányzott, hogy löttyintsek bele némi vizet, de nem volt kéznél, és a francnak se jutott eszébe. Egy próbát simán megér, mert hogy én még veszek ebből párszor, az tuti. Főleg ennyiér'.

Összesítve

A fent linkelt review-k konklúziója lényegében összecseng az enyémmel: a Tesco párlata nem egy komplex darab, ellenben olcsó whiskyhez képest kimondottan fogyasztható, legalábbis némely esetben. Egynek elmegy, az árához képest meg pláne.

Nem ajánlom ezt az italt, ha a cél a kifinomult ízélmény, vagy az élet vize szellemének szertartásszerű megidézése. Ha viszont csak annyi van, hogy mérsékelt áron bebasznál valami ihatótól, vagy az italos cimborák közé vinnél valami különlegesebbet, mint egy mezítlábas redlébel, akkor a Tesco Finest 12 Highland simán reális választás lehet.

Slusszpoén a végére: közben belefutottam ebbe a Reddit thread-be, és az okosok szerint valójában egy átcimkézett 12 éves Dalmore-ról van szó. Ha tehát majd arról írunk cikket, akkor csak simán be lehet linkelni ezt, osz'csá. 

* Adekvát és ízléses magyar fordításért ingyen adunk egy pohár belépő szintű single malt valamelyik belvárosi kocsmában.

Whisky Show 2016 - Lossit

A Lost Distillery termékei már jó ideje a látóterembe kerültek, hiszen hihetetlenül érdekes és nehéz küldetésre vállalkozott ez a csapat, azonban a kóstolásuk mindezidáig váratott magára. Hiába… Egyszerűen túl sok a finom malt, így a kívánságlistám is szinte végtelen, mint minden whisky rajongóé, mármint szerintem.

lossit_ok.jpg

Forrás: Lost Distillery

Kik is ők, mi is ez a Lost Distillery dolog…

Nos, mint ahogyan arra már a whisky történelmével foglalkozó cikkekben mi is utaltunk, az 20. század nem volt éppen a legjobb az ír és skót lepárlók számára. A világháborúk, a szesztilalom, a gazdasági válság mind-mind nehezítette az életet az üzemekben, így nem annyira meglepő, hogy jó néhány ezek közül sajnos be is zárt.

Ezért aztán el is vesztek az általuk gyártott italok, pedig jó néhány olyan akadt közöttük, amit jó eséllyel érdemes lett volna megőrizni az utókornak is.Egyetlen palack sem maradt belőlük, így az újbóli rekonstrukciójuk, megérdemli a "Mission Impossible" jelzőt.

Ezen küldetés végrehajtására alakult azonban a Lost Distillery különleges csapata, azaz, hogy felélesszék azokat a whisky-ket, amelyekből manapság legfeljebb írásos emlékeink vannak. Nem semmi feladat, nemde?

A csapat szakértői az alábbi szempontokat veszik figyelembe az italok újraalkotásakor:

  • Az utolsó lepárlás dátuma (az akkori technikai színvonal)
  • A lepárló elhelyezkedése, akkori szomszédai
  • A vízforrás milyensége, minősége
  • A felhasznált árpa fajtája
  • Az élesztő
  • A tőzeg
  • A cefréző kád típusa
  • Az erjesztő kád milyensége
  • A használt lepárló típusa
  • Valamint az érlelésre használt hordók milyensége.

Ha ezek rendelkezésre állnak, akkor az itt-ott leírt ízek alapján már újraalkotható az ital.

A Lossit

A Lossit a 19. század leghosszabban üzemelő farmlepárlója volt, Islay szigetén, mielőtt utolérte volna a végzete. Érdekesség, hogy a lepárló épülete a mai napig megvan, mostanság lakóházként funkcionál. Nem egy pazarló nép a skót, az már biztos.

Megjelenés és illat:

A palack külső jegyei nem különböznek a sorozat többi darabjától, markáns, egyedi, matt fekete, kellemesen telt alakú, hosszú nyakú üvegről beszélhetünk itt is. A címke sötétszürke, kevés színnel díszített, de érthetően tartalmazza az ital behatárolásához szükséges adatokat. Egyszerű, de kifejezetten tetszetős a malt külseje.

A whisky a pohárban kifejezetten világos, napsárgás, aranyra emlékeztető színeket produkál éppen úgy, mint a jelenleg ezen a környéken készülő nedűk.

Az ital illata olyan, mint amilyet elvárhatunk egy Islay malt-tól. Telt, tőzeges, füstös, de mégis felmutat édesebb, könnyedebb jellemzőket is, mint a tetten érhető vaníliás ízek, vagy éppen az étcsokoládé komplex ízvilága.

Íz és lecsengés:

Az illatoláskor megjelent összetevők jó része ide is elkísér minket, ilyen a füstös kesernyésség, vagy éppen a sűrű, erős étcsokoládés aromák, amik némi kávéval keveredve egészen izgalmas édes-keserű elegyet alkotnak a szájban.

A kortyolás után rövid utóízt hagy, melyben már inkább a könnyű gyümölcsösség kerül elő egy egészen kevés füstösséggel.

Összegezve:

Talán nem a világ legjobb whisky-je a Lossit, de egy kóstolást mindenképpen megér, hiszen nem feledhetjük, hogy milyen fáradtságos munka volt előállítani is.

Adatok:
Név: Lost Distillery - Lossit
Érlelési idő: keverék (12-15 éves whisky-kből)
Régió: Islay

Források:
http://www.lost-distillery.com/pages/Classic-Selection

Élménybeszámoló: A Whisky Show női szemmel!

Tamás tavalyi beszámolója után azonnal elhatároztam, hogy idén meglepem apukám és elmegyünk mi is a whisky show-ra. Még alkalom is adódott hozzá, hiszen pont a születés napja után volt pár nappal az esemény, ami igazán jó időzítés! Ezúton is köszönet érte a szervezőknek!

szendo.jpg

Mert enni is kell a whisky-k között!
Forrás: BOrsi-Magányos Maláta

Szóval csaptunk egy olyan igazi apa-lánya estét és nagyon élveztük.

Nem csak a sok finomság miatt, amit kóstoltunk, nem csak a csodálatos környezet miatt, hanem az emberekből áradó kedvesség miatt is. Nem volt olyan pult, ahol ne fogadták volna kitörő lelkesedéssel a gondolom ezredszer felhangzó „mit kell erről az italról tudni” vagy a „te melyiket ajánlanád megkóstolásra” kérdéseinket.

Mivel apukám volt az ünnepelt így, első körben az ő kedvenc márkáinak általunk kevésbé ismert tagjait kóstoltuk végig. Igy ízleltük meg a Chivas Regal Ultis-t, a Marker’s Mark-ot és Basil Hayden’s-t is.

Ezután tettünk egy kis kitérőt a füstös izvilág felé, és teszteltük az Ardbeg Corryvreckan kiadását. Nekem nagyon bejött, apumnak kevésbé. Még jó, hogy csak az egyikünk poharába kértük, mert az illata még egy jó fél órával és két malac szendóval később is a pohárban volt... Karakteres ital, az biztos!

Mivel a füsttel nem értem el túl nagy családi sikert, ezért bemutattam az én kedvenceimet is. Így sorra kerül Jura Elixir és a Jura Diurachs’Own. Hogy ezek milyenek, arról már itt is olvashattatok!

De elkalandoztunk egy kóstolás erejéig Japánba is, a Nikka Coffey Grain párlatához. Mint megtudtuk az ital nevében a Coffey nem a kávéra, hanem a lepárlás módjára, egészen pontosan a lepárló üstökre utal. Emellett  valami egészen zseniális és kiegyensúlyozott whisky-t tapasztaltunk meg ebben a párlatban..

Nekünk egy estére elegendő is volt ennyi. Nagy jókedvvel és elégedettséggel mentünk haza. A haza úton a buszon már csak azt sajnáltuk, hogy nem álltunk meg a Johnnie Walker standnál egy – egy pofás fekete cilinderért emlékbe.

Az esemény margójára még nagyon halkan hozzá tenném, hogy szendóink fogyasztása közepette fedeztük fel a Gin galériát, ahol még egy nagy élménnyel gazdagodtam. Kedvenc sorozatomból a Halló Halló-ból ismert Bols -t is megkóstolhattam, ami - mint a sorozat óta tudjuk - halvány kék színű, mint a nitroglicerin. És még a pultnál álló host is vette a lapot, mikor mondtam csak óvatosan emelgesse nehogy robbanjon!

Élménybeszámoló: Whisky Show 2016

Idén is eljött a hazai whisky rajongó előrehozott karácsonya, ami bár korábban jön, mint a gyermekkorunkban megszokott, de azért semmivel sem kisebb ünnep! Hogy miért is, arról egyfelől a tavalyi cikkünkben olvashattok, másrészt pedig itt és most.

Most két napunk is volt elmerülni a különlegességek világában és bár az első nap hivatalosan szakmai napként volt hirdetve, - véleményem szerint-, semmivel sem voltak kevesebben, mint a második, mondhatni megszokott napon.

show_2016.jpg

Forrás: Magányos Maláta

Ha valaki csak egy rövid összefoglalót akar olvasni az eseményről, annak annyit mondanék, hogy idén is remek volt, csakúgy, mint az elmúlt évben. 

Sőt, alapvetően kevés dolog változott a helyszín és a szolgáltatások kapcsán, bár apróságokban sokat fejlődött a Show, mint például a kóstolójegy vásárlás, víz vételezési lehetőség. Tavaly ezekben találhatott hiányosságokat az egyszeri részt vevő, de az idén már biztosan nem! 

De azok kedvéért, akik az mostanában kezdtek el érdeklődni a whisky-k világa iránt lássuk egy rövid felsorolást, a rendezvény főbb paramétereiről: 

  • Helyszín: Egy öt csillagos hotel a belvárosban, remek közlekedéssel (amit taxis partner is támogatott) és igazi exkluzív környezettel, ami mind megjelenésében, mind pedig hangulatában, méretében is kitűnő keretet adott az egész délutános kóstolgatásnak.
  • Szolgáltatások: Étel, ital, víz és egyebek. Nos, a szervezők idén is igazán érdekes és különleges partnereket választottak ki, hogy kielégítsék a whiskyzésben megéhezett, megszomjazott (mármint valami másra) vendégek igényeit. A kávé éppen olyan kitűnő volt, mint a szendvicsek és egyéb falatkák, amivel az éhségünket száműzhettük. De például különleges söröket és koktélokat is ízlelhetett a nagyérdemű, ha erre támadt kedve. 
  • Kiállítók: Nos, nem hinném, hogy ezen a téren bárki is panaszkodhatott. Szinte az összes népszerű és ismert márkát megtalálhattuk a két terem egyikében. Persze, nem volt itt mindenki, aki csak gyárt és vagy palackoz whisky-t, de ezt lehetetlen is lenne elvárni bármiféle rendezvénytől. Ráadásul az idén sokkal több márka küldött saját képviselőt, mint az elmúlt évben, így igazán autentikus forrásból tájékozódhattunk az adott italról. 
  • Árak: Igen, ez ügyben hallottam némi morgást innen-onnan, hiszen az esemény ára emelkedett az idén. Viszont nem árt figyelembe venni ilyenkor azt a tényt, hogy egy nappal hosszabb is lett, ami extra kiadást jelent a szervezőknek, illetve azt is, hogy az élet minden területe drágább lett. De mindettől függetlenül még mindig ez az a hely, ahol hihetetlenül olcsón kóstolhat az ember fia/lánya olyan whisky-ket, amit máshol csak sokszoros áron, akár súlyos tízezrekért lehet csak ízlelni. Ebből a szempontból nézve pedig nemhogy drága, hanem kifejezetten olcsó a részvétel. 
  • Közönség: Évről-évre meg kell állapítanom, hogy a maláta rajongó milyen remek emberek! Előzékenyek, udvariasak, jó humoruk van, szóval igazi társasági lények. Az idén egyedül voltam kint mindkét napon, így akár magányosnak is érezhettem volna magam, de erre esély sem volt. Hol itt, hol ott mindig kialakult egy-egy beszélgetés a kiállítókkal éppen úgy, mint a többi vendéggel, akikkel vagy egy pult előtt, vagy egy asztal mellett sodródtunk össze, ilyen módon pedig soha nem tört rám az elveszettség érzése.

 Whisky-k!

 A megkóstolt tételek a következők voltak:

  • Woodford Reserve Rye és Double Oaked
  • Glenfiddich IPA
  • Johnnie Walker Blue Label
  • Benromach 15 éves
  • Wilson & Morgan Tobermory 18 éves Marsala finish
  • Teeling Single Malt és Spirit of Dublin
  • Lost Distillery, Lossit Classic
  • Glenfarclas 105
  • Balblair 2005
  • Dalmore 18 éves

Nem rossz sorozat, nemde? Nos, persze ez nem az összes kóstolt ital, csak azok, amelyekről jegyzet is készült, így előbb-útóbb külön cikk formájában is meg fognak jelenni a blogon. Ezek mellett kóstolgattam mást is, amolyan saját szórakozás céljára, hiszen én is emberből vagyok. De persze cikk ebből is születhet, ki tudja?

A fenti italok mellett elidőztem még egy pultnál, ahol kóstolni ugyan most még nem lehetett, de illatolni annál inkább. Ez pedig a Gemenc Whisky pultja volt, ahol illatmintákat találhattunk a különböző évjáratú, épp készülő grain whisky-jükből. Igen, jól értitek... Grain és Magyarország a szülőhazája. Eddig én is csak pletykaként hallottam a 3. hazai whisky-ről, de itt megerősítették az információimat. A várható megjelenés 2018 és egyszerre 15 különféle érleléssel lépnek piacra a tervek szerint! Mi már nagyon várjuk!

Összegezve:

Nos, a magam részéről idén is csak gratulálni tudok a szervezőknek a szuper munkáért, amit folytatnak ennek a rendezvények az érdekében! Aki kilátogatott az egészen biztosan megtalálhatta a maga italát és nagyszerű élményekkel távozhatott a nap végén. Már most várom a jövő évet!

Singleton és Laphroaig Select, női szemmel!

Bár nem terveztük nyári szünetet a blogon, mégis így alakult, elnézéseteket kérjük érte! Viszont így, most újult erővel,élményekkel és cikk ötletekkel megrakodva térünk vissza hozzátok, Tisztelt Olvasók!

Elsőként BOrsi új cikkét olvashatjátok, aki, megkezdte az ismerkedést a karakteresebb, füstösebb, erősebb ízvilágú malt-okkal... Mindannyiunk óriási szerencséjére, hiszen nem mindennap ismerhetjük meg kedvenceinket a nő nem ízlelésén keresztül!

singleton_laphroaig.jpg

Forrás: A szerző saját képei.

Ott kezdeném az egész történetet, hogy megkértem Tomit ajánljon nekem egy könnyed, nem füstös, nem karcos jó párlatot. Mivel az általam eddig kóstolt füstös, vagy épp karcos párlatok nem nagyon nyerték el a tetszésemet. Erre ő nagy mosolyogva a Singleton-t ajánlotta. Hittem neki, mondván eddig mindig bejöttek, amit ajánlott. Na, most az egyszer nem teljesen azt kaptam, amit vártam. Aztán megkóstoltatták velem a Laphroaig-t és revidiálnom kellett a Singleton-ról alkotott véleményemet. De ne szaladjunk ennyire előre.

A szóban forgó kóstolás egy 12 éves Singleton-al kezdődött.

Külsőre elég egyszerű üvegben egy szép aranyszínű, bársonyosan fénylő párlattal találkozunk. A doboz hiánya egy kicsit megingatott, de mivel Tamás ajánlotta, ám legyen, kóstoljuk meg.

Az illata picit nyers, és talán kissé a kávé és tőzeg illatát idézte számomra. Kedvenc kolléganőm, aki még soha nem kóstolt whiskyt fanyalogva szagolta, de némi unszolásra azért megkóstolta velünk együtt.

Első kóstolásra az ital egy kiegyensúlyozott párlat, enyhe citrusos és talán némi kávés beütéssel, ami már az illatán is érződött. Aztán ahogy lecsúszik, elkezded érezni a füstöt! Igen a füstöt! Nem tolakodóan, nem bántóan, de azért bizony füstöt érzel, jól beazonosíthatóan. (Tomi remélem csuklottál! Igen...) És ez a füstös íz bizony ott is marad a szádban, de annyira, hogy még egy pohárral iszol, mert valahogy nem akarod elhinni, hogy amit ittál abban bizony ott van a füst. Mégpedig jó értelemben, mert ez teszti teljessé az italt.

Én, aki nem szerettem eddig a füstös ízeket, azt mondanám, ez egyfajta belépője lehet ennek az ízvilágnak. Első kóstoló kolleginánk, köszönte szépen, de úgy érezte ez nem az ő itala lesz és megmarad a tequila-nál. Hát van ilyen, ízlések és pofonok, mint tudjuk különbözőek.

Ezt követően került elő a Laphroaig Select.

Hááááát, hol is kezdjem. Ha az előző párlatnál azt mondtam nyers az illata, akkor azt kell, mondjam ennek egyenesen olyan gyomorszájba vágó, kissé dízel szaga van, mert ezt azért nem nevezném illatnak.

Míg az illata ennyire jellegzetes, addig a színe eléggé haloványra sikeredett. Első ránézésre azt mondanám, hogy gondolj a Singleton bársonyos arany színére, vegyél belőle egy ujjnyit és öntsd tele a poharat vízzel. Na, hát kb. ilyen a színe a Laphroaig Select-nek. Ez után a szín és illat világ után el se tudtam képzelni mi vár rám a kóstolásnál.

Mintha beleharapnál a füstbe. Amíg a Singleton esetén a füstösség, csak jelzés értékűen volt jelen, addig ennél a párlatnál ez a legmarkánsabb vonás. Annyira, hogy én nem is igazán voltam képes más ízeket felfedezni benne. Viszont ami nagyon meglepő volt, hogy hiába volt ennyire füstös az ital, a hosszú lecsengés után valahogy mégis ott volt a kezedben a következő pohárral, és ízlelgetted, hátha felfedezel benne valami újat, valami mást is a füstön kívül. Kicsit olyan volt, mint egy jó kerti grillezés, csak itt most épp a füstöt harapod, és azon veszed észre magad, hogy élvezed…

Lezárásként annyit mindkét párlat érdemes a kóstolásra, még ha nem is vagy a füstös ízek szerelmese, mert bizony tudnak meglepetést okozni!

Adatok:
Név: Singleton of Dufftown
Érlelési idő: 12 év
Régió: Speyside

Név: Laphroaig Select
Érlelési idő: -
Régió: Islay

Bowmore 12, avagy Valami Visszahúz a Szigetekre

Érdekes tendencia mostanság, hogy míg Tamás a kislány-maltokat fogyasztja bőszen, én rendre különféle-kóbászos tételekkel próbálkozom, mintha a kettőnk motivációs rendszerét keresztbe kavarta volna valamiféle semmiből támadt, lélekbogozó agyvihar.
Ezen felvetés után talán nem meglepő, hogy ezúttal is egy szórakozóhely polcán random talált, füstös ízekben gazdag whiskyt fogok egy hétvégi kortyintásnál részletesebben kivesézni. Mégpedig azért, mert érdemes rá.


Forrás: Alco Store

Mint rendesen, fogalmam sem volt, mit fogok inni. Mint rendesen, megint a polcról válogattam (az itallapon lévő információk és a pultok valós tartalma között viszkifronton rendesen gyenge sztochasztikus a kapcsolat), és valamilyen tőzegmanó megint a füstös felé tolta a döntési fámat.

Mint rendesen, fogalmam sem volt arról, hogy a Bowmore lepárló 1779 óta üzemel, és hogy azóta csak a II. Világháború alatt szünetelt benne a termelés (ekkor ugyanis tengeralattjáró-ellenes hadműveleteket irányítottak az épületből). Kellően vicces-ironikus módon az Islay-szigeti lepárló manapság már különféle tulajdoni láncolatokon keresztül a japán Suntory lepárlócsaládba tartozik.

A 12 éves single maltjuk többszörös díjnyertes cucc; nem sorolom fel, utána lehet nézni. A csomagolásról és a palackról szokás szerint nem ejtenék szót, amihez ez esetben az is hozzájárul, hogy amúgy elég uncsi. A színe viszont kellemes élményeket ígért: erőteljesebb tónusa volt azoknál a whiskyknél, amelyekkel általában találkozom, és a pohár oldalra is élesebb kontúrokkal rajzolta a katedrálist, mint egy átlagos malt.

Illat

Mivel estefelé volt, és beszélgetéshez készültem, örömmel fogadtam a pirított kávé illatát, amellyel az első szippantás megajándékozott. Rögtön utána megérkezett a füst, de nem a torokkaparó fajta; emberközeli ital, kezdő whiskyseknek biztosan ajánlanám, mint a tőzegesebb tételekkel kötendő szorosabb barátság első, tapogatózó lépéseit.

Némi mazsolás-édes aroma, és az alkohol is jelen van az ital bukéjában, de csak a fentiek aláfestéseként; némi mentolosság kísérte édes, minőségi alkoholillatot (nem szagot!) éreztem, pont abban a fázisban, amely még nem fordul át bántó acetonbűzbe. 

Az orromnál tehát jelesre vizsgázott a párlat, tovább is lépett az emésztőrendszerembe vezető következő stációhoz.

Íz és lecsengés

Megmondtam már többször: a whiskyt nem az íze adja el.

Persze, megforgatod a szádban, lecsekkolod a textúráját (nem túl olajos), beengeded a nyelved alá, ahol előjönnek belőle az érett fű és földízek, és - érdekes módon - némi egzotikus fűszer. Meglepetésedben alig veszed észre a bújkáló, mégis mindent átható, lágy tőzegességet. Lenyeled.

Itt döbbensz rá, hogy a tenger partján állsz, lábadat az Loch Indal sziklás partokon megtörő hullámai nyaldossák... megérkezik a sós tengerillat, és megcsap a szigeti párlatokra jellemző, kesernyés füstösség, már-már a kellemetlenség határán. Az illat kellemes édessége teljesen eltűnik, a torokban csak az íz egzotikus fűszerei élnek tovább, keserű, átható gyógynövényillattal, pezsgő, masszírozó bizsergéssel ingerelve azt.

Összesítve

Erőteljes whisky, akármit is ígér az elején. Nem mondanám kellemetlennek, de olyan igya, aki gyakorlott szigeti whiskyfogyasztó, vagy fel van készülve az erőteljes füstösség rajzolta tónusokra. Kísérletezéshez ajánlott, ki tudja, talán még kellemes beszélgetésre is sokaknak, de nekem csak úgy marad meg, mint egy újabb whisky, amellyel egy kicsi lépést tettem a számomra még furcsa-idegen Island-Islay tengely whiskyjei felé.

Ha nyugalomra vágyom, ezzel együtt valami könnyedebbet iszom majd.

 

Scapa, Észak-Skócia túlélője

A Scapa distillery egyike Skócia legészakibb lepárlóinak, mely címért a Highland Park-kal versenyez. Az erősen hányatott sorsú lepárlót többször fenyegette a végleges bezárás, de végül minden esetben megmenekült a dicstelen végtől, sőt évről-évre meg is tudott újulni, így, amolyan kistestvérként megbújva a népszerű Highland Park mellett a mai napig üzemel és évről-évre jelennek meg az újabb kiadású single malt-jaik.

scapa_koll.jpg

Forrás: Internet

A Scapa 12, majd 16 éves kiadása az egyik első malt élményeim közé tartozik, hiszen Skóciából hazatérve ezen whisky-k azok közé tartoztak, amiket viszonylag elérhető áron és egyszerűen be lehetett szerezi hazánkban, köszönhetően az egyik Brit tulajdonú áruházláncnak. Néhány éve aztán elkezdtek kikopni az üzletekből és ma már inkább csak a szaküzletekben találkozhatunk a 16 éves kiadással.

Bár egyik érlelés sem volt kimagasló, de mindkettő a könnyedebb, de az összes „island” single malt jegyet magába hordozó, rendkívül kellemes malt volt, amit a mai napig nyugodt szívvel tudok ajánlani azon szerencséseknek, akik hozzájuk tudnak férni.

Jelen írásukban a whisky egy speciális kiadásával foglalkozunk, amit a Gordon & MacPhail független lepárló és palackozó cég védnöksége alatt jelent meg a nagyközönség számára.

Gordon & MacPhail

A cég 1895 óta található meg a Speyside-on, egy bizonyos Elgin nevű városkában, amely talán nem nagyváros, de a jelentősége bizony az. A cég üzlete a város főutcáján található. A bolt egyik felében egy minőségi csemegeüzletet talál az ide látogató, a másik felében pedig a „sztár” whisky-k egész sorának szentelték, melyek közül a többséget saját maguk palackozták.

A vállalt hordóiban a mai napig komoly ritkaságokat találhatnak azon szerencsések, akik hozzáférnek, hiszen a többi hasonló profilú céggel ellentétben a Gordon & MacPhail kizárólag fiatal készítményekkel tölti fel a készleteit és így figyelemmel tudják kísérni azokat a kezdetektől a végig. Ezen hozzáállásnak köszönhető az is, hogy a cég be tud mutatni a rajongóknak olyan, már bezárt lepárlók whisky-eit is, amit máshonnan bizony lehetetlen lenne megismerni.

A whisky:

Megjelenés:

Az ital díszdoboza és palackozása inkább egyszerű, egyfajta minimál stílusú. Olyan, mint aki nem ezen külsőségekkel akar feltűnni, hanem a beltartalommal. A palack maga egyszerű, már-már klasszikus megjelenésű üveg, melyen a szintén világosabb árnyalatokkal feliratozott címke is szinte „megbújik”, még akkor is, ha egyébként elég sok információval zsúfolták tele.

Szín:

Halvány, aranysárga. Megfelelő fényviszonyok között szinte már színtelennek tűnik.

Illat:

Alma és talán zöldalma az elsődlegesen az orrunkba tóduló illat, ami némi levegőzés után felvesz egyfajta száraz pezsgőre jellemző fanyar, szőlős aromát is. Lassan teljesedik ki az illat, a vanília és a tölgyes-fás kissé szúrós fanyarság csak egészen későn érkezik meg, ahogyan a pohárban az italt forgatjuk. Nagyon-nagyon halványan egy kis borsos csípősség is előtűnik.

Íz:

Meglepően csípős az első korty, a chilis íz azonnal körbeér a szájüregben és elsőre minden mást elnyom. Némi idő után aztán megérkeznek a diós és az egzotikus gyümölcsökre hajazó ízek is. A végén pedig határozottan nugátos csokoládéra emlékeztető érzet jelenik meg az ízlelőbimbóinkon, ami – legalább is számomra -,  egészen meglepő a kezdeti határozott csípés után.

Lecsengés:

Van benne valamiféle vaníliás, krémes íz, ami nyilvánvalóan az érleléshez használt első töltésű bourbon hordó hagyatéka, de ezért a könnyed, hosszan tartó ízért hálásabb talán nem is lehetek.  Szép befejezése ez a kortyolásnak.

Összegzés:

Egyértelműen izgalmas és érdekes tétel, ami jól reprezentálja, hogy egy független palackozó mennyire más ízeket, élményeket tud kihozni ugyanabból az alapanyagból, mint amiből a whisky eredeti tulajdonosa dolgozik. Ha valaki megteheti, feltétlenül hasonlítsa össze az eredeti 12 éves kiadással, de ha nincs erre mód, akkor is az ajánlott kategóriába trtozik ez a single malt.

Adatok:
Név: Scapa
Érlelési idő: 12 év
Régió: Island
Palackozó: Gordon & MacPhail

Források:
http://www.gordonandmacphail.com/tastingnotes/distillery-labels/distillery-labels-scapa-distilled-2001-strength-43-781.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Hazelburn 12 yo, a hétköznapi érdekesség

Ma egy olyan whisky-t mutatunk be nektek, amit abban a városban készítettek/készítenek, amit valaha, - teljes joggal -, nevezték a whisky gyártás központjának. Én bár mára ebből a szempontból némileg eljelentéktelenedett, sok szakíró még mindig ezt a helyet nevezi meg a nagyobb whisky régiók egyikeként.

koll_1.jpg

Forrás: Internet

Cambeltown

A skóciai whisky lepárlás bölcsőjeként néhányan talán Fife megyét neveznék meg, ahol valaha John Corr apát ismereteink szerint meghonosította azt, de tévednénk ezzel az állítással. Sokkal inkább a Kintyre félszigeten, Cambeltown-ban keresnünk kedvenc italunk igazi bölcsöjét, ahol már a 18. században is 22 legális (és a jó ég tudja mennyi illegális) lepárló létezett.

Cambeltown jelentőségét a földrajzi elhelyezkedése adja, hiszen a félsziget (vagy éppen sziget, ez attól függ kit kérdezel) fontos hajózási csomópont volt akkoriban, ahonnan Skócia, Anglia, Írország, de még Kanada és az Egyesült Államok is könnyen elérhető volt.

Nem csoda tehát, hogy a kereskedelemben jelentős érdekeltséggel bíró lepárlók is ezen a környéken telepedtek meg. Ráadásul az idevágó törvények enyhítése után, ugrásszerűen növekedett a termelés volumene is, 1887-re már évi 9 millió liter whisky-t állítottak elő a városban megtelepedett lepárlók.

A város bukását a szakértők több különböző okra vezetik vissza, melyek között ugyanúgy szerepel a tengeren túli alkoholtilalom, mint az környék bányáinak kiapadása, de az a tény is, hogy a keverék whisky-ket előállító mesterek lassan elfordultak az itt készített nehezebb, olajosabb párlatoktól és inkább a Speyside vidéken készített italokat kezdték favorizálni. Az így kialakult helyzet pedig arra kényszerítette a helyi üzemeket, hogy a végletekig fokozzák a termelésüket, ami a minőség romlásához vezetett, ez pedig egyenes útnak bizonyult az összeomláshoz.

Napjainkban mindössze 3 lepárló található a városban.

A lepárló

A Hazelburn-t (is) előállító Sprigbank lepárló egyike a vidék nagy túlélőinek. 1828-ban alapította John és William Mitchell és még ma is a család birtokolja. Természetesen ezt az üzemet sem kímélték a várost érő csapások, sokszor kellett harcolniuk a fennmaradásért és sokszor tűnt úgy, hogy ez nem sikerül, de végül győzedelmeskedtek.

Az itt előállított single maltok a mai napig az eredeti, tradicionális módon készülnek, saját árpából, helyi főzéssel, érleléssel, palackozással. De még a tőzegeléshez is helyi tőzeget használnak. A whisky-ket 2,5-szer, vagy éppen háromszor párolják le és hűtve szűrés nélkül kerül az üzletek polcaira.

Ezt a kisüzemi előállítást sokáig egyfajta kuriózumként tekintette mindenki, de napjainkra a nagyobb lepárlók is sorban jelentetnek meg hasonlóan előállított kiadásokat, szóval végül a Sprigbank  megkapta a neki járó elégtételt.

A whisky

A lepárló termékei között találunk tőzeges kiadásokat, de a Hazelbrun a tőzegmenetes wisky-k közé tartozik, jellegében inkább a Lowland, vagy a Speyside régiókban készült párlatokhoz hasonlít.

Külső:

A palack és a díszdoboz is tetszetős, de inkább csak amolyan hétköznapi módon. Talán ezzel is a hagyományaira akartál felhívni a figyelmet a készítők. Egyszerű színek, formák és kissé régimódi címke jellemzi a Hazelburn-t, nekem talán túlságosan is régimódi. attól tartok, hogy annyira belesimulna egy bolt italkínálatába a palack, hogy talán észre sem venném.

Szín:

Könnyű, világos, fehérborra emlékeztető.

Illat:

Tűnékeny lágy illatot érzünk a whiskyt a pohárba töltve.  Jobban elmélyedve az aromákban megérezhetjük a barackos és marcipános édes illatokat, melyeket narancslekvárra és némi mandulásra emlékeztető zamat egészít ki. Az illatok némi levegőzés után teljesednek ki egy igazán gazdag, némi sherry-s behatást is hordozó illatfelhővé.

Íz:

Erősebb, mint azt a színe és az illata alapján gondolnánk. Engem legalább is meglepett az első korty markáns, határozott ereje, de ez valahol az én hibám, hiszen előre megnézhettem volna, hogy egy 46%-os párlatról beszélünk.

Szerencsére az első meglepetés után igazán kellemes, selymes gyümölcsökre hajazó ízhatást kapunk, ami gyorsan feledteti az első lórúgásszerű élményt. Én némi fás szárazságot is felfedezni véltem, továbbá egy egész kevés fanyar „zöld” ízt.

Lecsengés:

Ezen paraméterében is megörökli az ízleléskor tapasztalható határozottságot. a gyümölcsösség itt már kissé eltolódik az aszalt gyümölcsök irányába, de még mindig meghatározó az édesség, bár most már inkább a mazsola, az aszalt sárgabarack módján. Az alkohol torokmelegítő hatásán túl feltűnik egy kis nyers, fás, száraz érzet is a nyelvgyöknél, ami már-már füstösséget feltételezne, de inkább csak a tölgy tréfálkozik velünk.

Összegezve:

Kóstolásra érdemes. Nem mondanám kihagyhatatlannak, de az előállítás módja miatt mindenképpen kipróbálandó. Aki egyébként is szereti a könnyedebb, de mégis összetett malt-okat, az ebben sem fog csalódni.

Adatok:
Név: Hazelburn
Érlelési idő: 12 év
Régió: Cambeltown

Források:
http://www.springbankwhisky.com/whisky/hazelburn/12-years/
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Random-trip: Highland Park Svein és Cragganmore 12

Ha az ember egy jól ellátott helyen whiskyzik, nem mindig van kedve tematikusan összeválogatni az aznap kóstolandó párlatokat, pláne, ha ez az alkalom jó barátok körében találja. Ezúttal a Caledoniában sikerült egy kellemeset szemezgetni, ebből válogattam össze nektek egy jó hosszú utazásnyit.

Highland Park Svein

Forrás: Whiskey For Everyone

A Highland Park Skócia egyik legészakibb lepárlója, Orkney szigetéről, amely számos szálon kötődik a viking történelemhez és mondavilághoz. A Highland Park ezen történelmi múltat aprópénzre váltva elkezdte a kormegjelölés nélküli whiskyjeit különféle viking istenekről és neves harcosokról elnevezni. 

A kormegjelölés nélküli single-malt whskyk egyre jobban terjednek, de szerencsére az évszámok hiánya nem jelenti egyúttal a minőség leromlását. Aki picit is ismeri a Highland Park lepárlót, annak talán nem lövöm le a poént, hogy a Sveinnek, a márka Warrior Series sorozatának legköltséghatékonyabb darabjának sincs ebből a szempontból szégyellnivalója.

Illat

Meg kell mondjam, vegyesek az érzelmeim: egyszerre jelenik meg a felföldi párlatokra jellemző komplexitás és nyomokban az olcsó blended-ekre jellemző acetonillat. Aki ez utóbbitól képes elvonatkoztatni, komplex, karamellás-citrusos gyümölcsaromában lelheti örömét, és a szigeti whiskyken érezhető tengeri tőzegességet is megtalálja benne. Fél pont.

Íz

A tőzeg lesújt. Csípős, fűszeres ízhatással mar a nyálkahártyába az ital, közel sem kellemetlenül, bár elég erősen ahhoz, hogy elvesszenek benne az érdesség mögött megbúvó finom részletek. Forró torokhatás, erős füst. Aki az ilyesmit szereti, annak - gondolom - egy pont.

Lecsengés

Eddig nem az én világom, de ha kitisztul a torkunkban meggyűlt korom, nagyon érdekes zöldséges és virágos-füves aromák szabadulnak fel, valahogy úgy, ahogy a természet visszahódítja a leégett tarlót. Némi édeskés karamella érkezik végül, visszaidézve az illata által okozott egyik első érzetet. Kellően izgis, hogy megszavazzam neki az egy pontot.

Összegzés

Ízléstől függően kettő-kettő és fél pont, ami a kategóriában megszerezhető háromhoz képest szép eredmény. (Lehet, hogy be kellene vezetnünk a pontrendszert?) Tamás, kóstold meg, te szereted az ilyen füstöset, és sürgősen szerezzük be a széria többi darabját is, jó, plíz?

Cragganmore 12 Year Old

Forrás: The Whisky Exchange

Biztosra mentem, és egy Speyside-ival fejeztem be a kocsmázást. Érdekelt, mit tud az a márka, amelynek a 15 éves verziója a kedvenc blended malt-omat is alkotta (amíg volt belőle). Nem ez volt a hét legjobb döntése, de ezt azért részletezném picit.

Az illata

...Speysidei whiskyhez képest meglepően sós, már-már tengerízű volt, olyannyira, hogy az eredetét illetően is elbizonytalanodtam kissé. A következő pillanatban aztán megérkezik a vaníliás gabona, és a leheletnyi, kissé savanykás körtearoma. Az eddigiek alapján ígéretes, komplex italra számítottam, azonban...

az íze

...rögtön visszarántott a valóságba. Tipikus Speyside-i aromákat éreztem, a gazdag illatvilágból némi kesernyés körte maradt csupán.

A lecsengése

...ezek után már nem szolgált különösebb meglepetéssel. Az ízben felfedezett kesernyésség a lecsengésben is tovább él, enyhe: bár nem kellemetlen tőzeges fűízt érzek, minimális gyümölcsösséggel fűszerezve. Alapvetően semmi extra, egyszerűen csak finom, ahogy azt a régió hasonló termékeitől már megszokhattuk.

Összességében tehát

...egyre inkább azt látom, hogy ha kóstoltál egy alsó-középkategóriás Speyside-i single-maltot, kóstoltad az összeset, és a kicsit is haladó whisky-ínyencek a betevő izgalmat más, északabbra-nyugatabbra fekvő régiókban fogják megtalálni. 

Semmiképpen ne gondoljátok persze azt, hogy a 12 éves Cragganmore egy rossz whisky! Egyáltalán nem erről van szó, de újdonságot, izgalmakat ne várjatok tőle. Tudja, amit kell: bármilyen baráti társaságba bevihető, letisztult ízvilágú, kellemes ital, amely méltán kapott helyet a Diageo Classic Malts sorozatában. 

Glenfiddich The Original

A Glenfiddich kóstoló egyik izgalmas tétele a „The Original” volt. Ez a single malt sok szempontból különleges és minden rajongó számára kötelező tétel! Hogy miért? Arról az alábbiakban olvashattok.

origonal_ok.jpg

Forrás: Koktélbolt facebook oldal

Egy kis történelem:

A Glenfiddich lepárlót 1886-ban alapította William Grant. Az addig írnokként dolgozó Grant vett egy darab földet a Highland-en, ahol aztán 1887-re már a lepárlót is megépítették, sőt ebben az évben az első szesz is kijött az új üzem desztillálóiból.

Eleinte keverék whisky-ket készítettek, de 1963-ban a cég összeveszett az addigi partnerével, így nem jutottak több gabona whisky-hez. Ez a röpke válság később meghatározó változásokhoz vezetett a világ whisky termelésében. De a Glenfiddich esetében is ráébresztette a tulajdonosokat, hogy mennyire sérülékeny a saját termelésük a külső beszállítók miatt. Ők két módon próbálták kiküszöbölni a függőséget, egyrészt építettek egy saját gabonaüzemet, másrészt pedig megjelentettek egy új whisky típust a piacon, ami már csak a saját termékeik keverékét tartalmazta, ezzel megalkották a whisky gyártás egy új kategóriáját a Single Malt whisky-t.

Mondanom sem kell, hogy a lepárló ma is létezik, sőt, mára a whisky készítés egyik óriás üzemévé nőtte ki magát, ahol egyebek mellett 3 lepárló, egy palackozó, egy kádárműhely és 45 raktárház található. Az üzem első volt abban is, hogy 1969-ben a nagyközönség számára is megnyitotta a kapuit és napjainkban már több, mint évi 20.000 látogatót fogadnak.

Talán közismert, talán nem, de érdekes tény az is, hogy az üzem a mai napig az eredeti tulajdonosok, a Grant család birtokában van.

A whisky:

Az Originalt Brian Kinsman malt master alkotta meg, aki az eredeti 1963-ban kiadott első single maltot akarta rekonstruálni. Az pedig talán csak a rajongókat lepte meg, hogy sikerült is neki. Ez a tény talán egy apró bepillantást enged abba a ténybe, hogy a Glenfiddich lepárló milyen óriási és milyen értékes whisky készletekkel rendelkezhet..

Megjelenés:

A palack meglehetősen ódivatú, de mi mást is várhatnánk egy ilyen tételtől. Egyszerű, egyenes formák jellemzik az üveget, ami megmarad a címkék kapcsán is. Ez, bár nem teljesen, de azért kellő mértékben felidézi a ’63-as megjelenés színeit, formáit.

A modernitás csak a whisky díszdobozában jelenik meg, ami mind méreteivel, mind pedig eleganciájával igazán impozánssá teszi az Original-t.

Szín:

Könnyű, világos, mint a „aktuális” 12 éves kiadásé, vagy talán még inkább az. Valójában egy könnyű fehérbor színét idézi.

Illat:

A színéhez méltóan virágos, kevés vaníliával, citrusokkal és a márkára jellemző fanyar körtével keveredve. Ezekhez a nyárias ízekhez hamarosan megérkezik egy markáns tölgyes kesernyés illat is némi kekszre emlékeztető hatással együtt.

Íz:

A könnyedség itt is tetten érhető. Tűnékeny gyümölcsös ízeket produkál az ital, amiben ismét megjelenik a tölgy jellemző íze. Én a vaníliát már nem éreztem, de a szakemberek szerint ez is felfedezhető. Kevés víz hozzáadásával kevés fűszeres, citrusos ízkombinációk is előcsalogathatóak a párlatból.

Lecsengés:

Gyors és száraz. Itt is a tölgy dominál, de ha nagyon figyelünk némi kesernyés füstösségre emlékeztető íz is kiérezhető a nyelvgyök környékén.

Összegezve:

Nos, bár egyáltalán nem rossz ital, de a legnagyobb értékét mégis az unikum jellege adja. A mai rajongók számára talán túl egyszerű, túl könnyű, de ha valaki kíváncsi arra, hogy milyen lehetett az első single malt whisky, akkor gyorsan tegye rá a kezét egy üvegre, mert csak limitált példányszámban jelent meg, és ha elfogy, akkor nem biztos, hogy lesz újabb. Ebben az esetben pedig mi, egyszerű földi halandók, akiknek nincs a pincéjében eldugva néhány eredeti „első” kiadás, többet nem kóstolhatunk ilyen maltot.

Adatok:
Név: Glenfiddich, The original
Érlelési idő: 12 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfiddich.com/collection/special-editions/the-original/
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa