Kilchoman Loch Gorm, Islay single malt, Skócia

Forrás: Kilochman Distillery

A Whisky Show megkóstolt whisky-k következő darabja egy viszonylag új lepárló terméke Islay szigetéről. A beavatottak ebből valószínűleg már tudják is, hogy egy újabb füstös párlatról lesz szó.

A lepárló:

A Kilochman distillery 124 éve az első új alapítású lepárló Islay szigetén. Abban is elsőnek tekinthető, hogy mindössze farm méretű lepárlóról beszélünk, amikből bár napjainkra már több is létezik, ennek a méretnek az újraélesztésében, ők voltak az elsők. A méretéből (is) adódóan a Kilochman áll legközelebb a hagyományosnak tekinthető lepárláshoz, már ha az illegális főzdéket nem vesszük figyelembe.

A lepárlást 2005-ben kezdték meg, az első whisky-k pedig 2009-ben jelentek meg. Abban is hagyományosnak tekinthető a főzési folyamat, hogy az előállítás teljes egészében a szigeten történik. A felhasznált árpa a szomszédos farmon nő és sem a malátázás során, de érleléskor sem hagyja el a szigetet a párlat. Ebből adódik, hogy a végtermék palackozása is itt történik, így tényleg csak a kész palackok lépnek ki a nagyvilágba.

A lepárló méretének és az alkalmazott eljárásnak mindössze egyetlen negatív hozadéka van, mégpedig a viszonylag kis előállított mennyiség, nagyjából 90.000 liter párlatot tudnak előállítani évente. Ez pedig, - bár első látásra soknak tűnik-, de ha figyelembe vesszük, hogy ezzel az egész világ, összes whisky rajongóját el kell látni, nos, akkor egyáltalán nem olyan sok. Persze, még mindig több, mint a 3-5000 palackos „unikum” kiadások.

Szóval bátran mondhatjuk, hogy ez egy kisszériás, különleges whisky, már csak azért is, mert erre az íze és megjelenése ugyancsak okot szolgáltat. Ezt pedig több, különféle versenyeken elnyert aranyérmek is bizonyítják, hiszen ezekből az érmekből a lepárló összes terméke többet is fel tud mutatni.

A whisky:

Be kell vallanom, hogy én mindig meg tudok lepődni azon, hogy mennyi gondot fordítanak a whisky lepárlók a késztermék megjelenésére is.  Ez a fajta igényesség pedig a Kilchoman esetében is visszaköszön, hiszen a single maltoknál megszokott módon itt is egyedi, - engem kézi harangra emlékeztető, - igazán tetszetős üvegbe került. A zömök, de elegáns forma már ránézésre is azt sugározza, hogy „kóstolj meg, érdemes”. Az egyes sorozatokat a címkék és dobozok színezésével különböztetik meg, a Loch Gorm a feketét kapta, ami jól harmonizál az Islay whisky-ktől elvárt tőzeges, kesernyés ízzel. Ez pedig nem is csoda, hiszen a sorozat eleve a sziget híres tőzeglápjáról kapta a nevét.

A keverék 5-6 éves párlatokból került előállításra, ez azonban ne szegje kedvét az idősebb whisky-k rajongóinak se, hiszen ez, bár fiatal tétel, de bőven mutat olyan jegyeket, érdekességeket, ami egy jóval korosabb whiskynek is a dicsőségére válna.

Loch Gorm:

Illat:

Hát azt, hogy ez egy Islay whisky, le sem tagadhatná az ital. Az első illatolásnál szembe jön a helyi italokra oly jellemző szenes füst, ami csak lassan követ némi édesebb, gyümölcsös, fűszeres illat.

Szín:

Aranysárgás, abszolút kellemes halvány whisky szín. A lepárló többi sorozatához képest kissé azért sötétebb árnyalatú, amit alighanem az érleléshez használt sherry-s hordóknak köszönhet.

Íz:

Első kortyoláskor a nyersebb ízek jelennek meg tölgyes, füves, árpás aromák, amiket természetesen a kesernyés, tőzeges zamatok vesznek körbe. Aztán lassan kibomlanak a sherry-s hordós érlelésnek (teljes egészében Oroloso hordós érlelésű keverék) köszönhető édesebb, malátacukorra, szilvára, mazsolára emlékeztető könnyedebb aromák is, majd megjelennek a markáns fűszerek, mint a bors és a szegfűszeg.

Lecsengés:

Egészen hosszú és itt szintén a klasszikus Islay jegyek kerülnek előtérbe, mint a tengervizes sósság, a tőzeges, keserű, gyógyszeres füstösség. Ettől függetlenül nem mondható bántónak az összhatás, de az biztos, hogy ennek az italnak az élvezetéhez nem árt a füstös whisky-k rajongójának lenni.

Összegezve:

Ha teheted, mindenképpen kóstold meg. Már csak azért is, mert remekül elegyednek benne a sherry és a füstös jegyek, amik nem túl sok whisky-nél figyelhetőek meg, azonban, ha valaki a lágy ízeket kedveli, nos, ő inkább kerülje ezt a párlatot.

Annyit még mindenképpen meg kell említenünk, hogy a szokásos 40%-al szemben ez egy 46%-os whisky, ezt vegyétek figyelembe a kóstoláskor, mert bár 6% nem tűnik soknak, de okozhat meglepetéseket, ezt én a saját káromon is megtanultam.

Adatok:
Név: Kilchoman Loch Gorm
Érlelési idő:
Régió: Islay

Források, linkek:
http://kilchomandistillery.com/our-single-malt-whisky
Ian Buxton: 101 whisky, amit meg kell kóstolnod, mielőtt meghalsz

A következő cikk ismét BOrsi tollából került ki, aki a sütirecept után, most egy remek Jura beszámolóval örvendeztetett meg minket!

Forrás: A szerző saját képe.

Köszönöm, köszönöm, és még egyszer köszönöm neked… Hogy mit? Hát, amivel megleptél. Méghozzá igen alaposan megleptél! Úgy látszik nagyon jó „kislány” lehettem ebben az évben, ugyanis egy csodaszép díszdobozos 10 éves Jura Origin volt a csizmámban. Egészen pontosan előtte, mert a 2 pohárral együtt csomagolt doboz még az én csizmámba se fér el!

Az örömködés után akkor tárgyaljuk ki, csak így nőiesen ezt a finom italt.

Csomagolás:

Őszintén szólva, már a doboznál elolvadtam. A barna - szürke díszdoboz, egy formás üveget és 2 brandingelt poharat tartalmazott. A doboz épp elegendő információt tartalmazott, ahhoz hogy azonnal felkeltse az érdeklődésemet a tartalma iránt.

Megtudhatjuk például, hogy a lepárló alapvetően 4 féle párlatot készít:

Két édeset :

• Jura Origin, ami jelen írásunk tárgya lesz (ezt kaptam én),
• Jura Diuraschs’ Own, ami egy gazdag és testes ital, citrus és karammel utóérzettel.

Két füstöset:

• Jura Superstition, ami enyhén tőzeges, füstös és fűszeres utóérzettel,
• Jura Prophecy, ami erősen tőzeges friss fahéj és fűszeres utóérzettel.

(Természetesen készít még más tételeket is a lepárló,mint például az Elixírt, de ezt itt valamiért nem említették. Szerk.)

A Jura Origin-ről a doboz szerint azt kell tudni, hogy idézem: „Lágy és finom. Melegítő mézes befejezéssel”. Hát lássuk, bontsuk ki a csomagot.

Ami elsőre feltűnt az az üveg és a poharak kézre állósága. Mind az üveg mind a pohár csak úgy hívogatja a kezet, hogy fogj meg. Ha pedig megfogtad már nem akarod letenni! De tényleg!

A whisky:

Illat:

A színe mély, egészen sötéten aranyló, ami számomra telt ízekre utal. Az első meglepetést az okozta, hogy az eddig általam ismert maltokkal ellentétben ennek az üvegnek a lezárására parafa dugót alkalmaztak! Ettől rögtön magasabbra emelkedett az ital ázsiója a szememben. Miután kinyitottam, már a dugót megszaglászva éreztem ezt érdemes lesz megkóstolni. Enyhén gyümölcsös, lágy, könnyű illatokat éreztem. A 4 éves kisfiam aki látva anya lelkesedését szintén meg akarta szaglászni, azonnal el is kezdte nyalogatni Azt "cuppogva", hogy finom.

Jó ízlése van a gyereknek nem? (DE! szerk.)

Íz és lecsengés:

Hosszas illatolgatás után megkóstoltam. És nem csalódtam... Egy kicsit sem. Finom, lágy ízeket éreztem, amelyben valamilyen gyümölcs utánérzés is volt, de meg ne kérdezzétek, hogy mi, mert nem tudnám megmondani, pedig hosszasan ízlelgettem, hogy rájöjjek.

Közben pedig beindultak a fogaskerekek az agyamban, milyen recept remek kiegészítője lehetne ez a malt. Sok minden eszembe jutott, így az biztos, hogy fog még születni a tollamból olyan cikk, ahol e kitűnő ital konyhai felhasználásáról áradozom.

Mire idáig jutottam a gondolataimban meg kellett állapítsam, hogy nem hazudtak a gyártók, az ital tényleg meleg, mézes utóhatást kelt. Ugyanis kellemes meleg szétáradását éreztem úgy pocak tájon.

Összegzés:

Nem csodálom, hogy Tamás egyik kedvenc lepárlója. (Ugye hogy ugye? :-D szerk.) Mert a Jura Origin személyében egy igen kellemes, lágy, a hideg téli estéken kortyolgatni való italt ismertem meg, amely mostantól biztosan szerepelni fog a kedvenceim között!

Laphroaig Select, islay single malt scotch whisky

Forrás: Magányos Maláta

Idén 200 éves a kedvenc Islay-i lepárlóm a Laphroaig, ami erre a szép kerek évfordulóra jelentette meg ezt a single malt kiadást. Akik olvasták a cikkeimet, azok tudhatják, hogy a gyengéim a tőzeges whisky-k, így amikor észrevettem ezt a gyönyörűséget az egyik áruház polcán, akkor nem is volt kérdés, hogy akarom. Ráadásul jubileumi kiadás ide, vagy oda az ára is bőven belül maradt azon a árkategórián, amit még „remek fogásként” tudok jellemezni.

Hazahozatal után nem sokat pihenhetett a polcomon egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne ismerjem meg közelebbről, hiszen a 10 éves kiadással nagyon régi és közeli barátok vagyunk, így kíváncsi voltam mit tud a kisöccse. Nos, nem csalódtam, de ezt szerintem nem is kell mondanom…

A lepárló:

Islay az egyik legnépesebb szigete Skóciának a maga 4000 főjével, amihez úgy gyanítom, hogy sok köze van annak a ténynek, hogy nem kevesebb mint 7 whisky lepárló található a szigeten. Hát igen, én is szívesen odaköltöznék, még a klíma sem tudna zavarni ilyen italbőség mellett.

A lepárlót 1815-ben alapította egy testvérpár Donald és Alexander Johnston, akik szarvasmarha tenyésztéssel akarták elütni az idejüket, de mivel túl sok takarmány árpa maradt rajtuk elgondolkodtak, hogy mit kezdjenek vele. A válasz valójában egyszerű volt:

„Well, ferment beer if you are English – but for an Islay Scotsman there is only one thing – distil whisky!”

(A németesek kedvéért: Nos, készíts sört, ha Angol vagy, de ha te egy Islay szigeti skót vagy, akkor csak egy dolgot tehetsz, készíts whisky-t!)

Nos a Johnston fivérek ízig-vérig skótnak tartották magukat, így megszületett a Laphroaig single malt whisky! Ráadásul a malt hamarosan annyira népszerű lett, hogy jövedelmezőbbé vált a marhatenyésztésnél.Na, mit csinál ekkor egy igazi skót? Eltaláltad… Steaket…

A whisky:

Nos, a Select igazi különlegesség, mely az előállítása során is emléket állít az elmúlt két évszázadnak. A keveréket többféle hordós érlelésű whiskyből állítják elő, melyek között megtalálhatóak Oroloso sherry-s, Pedro Ximenez, az első töltésű bourbonos hordók éppen úgy, mint az amerikai, még nem használt tölgyfa hordók is. Összesen 6 féle új íz kombinációja az ital.

Megjelenés:

Ebből a szempontból a doboz és az palack is illeszkedik a Laphroaig esetében már jól megszokott látványvilágba. letisztult fehér alapszínű a doboz és a címkék is, különbséget csak a feliratok sötétzöld színében és a csomagolás közepén végigfutó zöld sávban találunk, amiben a Select feliraton kívül, egy klasszikus kelta csomó és némi alapinformáció található.

Szín:

Világos, rezes, mint minden Islay whisky, talán egy-két árnyalatnyival sötétebb, mint a 10 éves alapkiadás, de erre nem mernék megesküdni. Mindenesetre szép, whisky színű.

Illat:

Egészen zseniális. Én, bevallom, a jól megszokott gyógyszeres, füstös, kesernyés illatot vártam, de valami egészen mást kaptam. A Select esetében a füstös, tőzeges illatok inkább csak keretezik az édeskés, gyümölcsös illatokat, ami elsőre a kissé fanyar szőlőére emlékeztetett, de hamarosan megjelent egy édeskés, fűszeres citromosság is, amiről én a répatorta citromos cukormázára asszociáltam. Erre egyéként rásegített az enyhe fahéjas illat is. Összegezve talán olyan, mint az a karácsonyi gyümölcskenyér, amit a kandalló előtt ülve eszegetünk, miáltal keveredik az édes, gyümölcsös aroma, a fafüst illatával.

Íz:

Itt sem a megszokott nyers, földes ízek a dominánsak, bár a füstös, őszi avarra emlékeztető aromák már megjelennek, de csak kiegészítik az édeskés ízeket. Az első kóstolástól számítva, néhány héttel később újrakóstolva, már erősebbek a füstösebb, kesernyés, jódos ízek is, de az édesség még mindig elő-elő tűnik. Kicsit olyan az íze, mintha beleharapnánk az ősszel a völgyek fölött megülő, kályhafüstbe.

Utó:

Ez már hagyományosabb. Közepesen hosszú, de enyhe. Itt már előlép az alkoholos csípősség is. A kormos íz is kezd túlsúlyba kerülni, de még felsejlenek az árpacukorra hajazó ízek is a szájban.

Összegezve:

Nos, a készítők nem vicceltek, amikor a tökéletesen kiegyensúlyozott whisky-t emlegették a címkéken, valóban ilyen. Egyszerre kapjuk a klasszikus Islay és Laphroaig jegyeket, kiegészítve, megszelídítve némi gyengéd édességgel. Bátran ajánlom azoknak is ezt a malt-ot, aki nem igazán szeretik a füstös ízeket, vagy éppen még nem ismerik azokat. Ez egy igazán kellemes első ital lehet a whisky-k ezen szegmenséből.

A haladó whisky rajongóknak pedig ajánlom a Laphroaig 10 éves kiadásáról szóló cikkünket!

Adatok:
Név: Laphroaig Select
Érlelési idő:
Régió: Islay

Források:
https://www.masterofmalt.com/whiskies/laphroaig-/laphroaig-select-whisky/
http://www.laphroaig.com/whiskies/select.aspx
https://hu.wikipedia.org/wiki/Islay

Nem fogok elkezdeni azon lamentálni, hogy jééé, nézdmár, új rovat a malátán. Múltkor süti volt, most filmkritika, deal with it. Lesz is még, ha látunk olyan filmet, aminek valami pici köze van a whiskyhez vagy valami azzal kapcsolatoshoz, és szeretjük.

Miután a minap sikerült életet lehelnem a Netflixbe, az egyik első cím, amit a Szent Perszonalizáció a kezem ügyébe rekommendált, a Braveheart volt. Több se kellett hozzá, hogy pattanjon a trigger, amit Tamás történelmi jelenőségű első, Glenmorangie-ról szóló cikke ültetett el bennem, nevzetesen hogy skócia és tájak és ilyesmi. Kattintottam is azonnal, hogy ráfüggjek a heti betevő kardozós-baszós kontentre, de alig fél óra alatt kiderült, hogy itt többről lesz szó... és hogy a múltam egyik félig elfeledett, nemkülönben rendkívül alulértékelt darabjának méltó módon szeretnék emléket állítani.

MTK szurkolók ha haverkodnak

Filmkritikát írni mellesleg nehéz. Főleg akkor nehéz, amikor egy olyan, több, mint 2,5 órás alkotást kell darabokra szedni, amelyet Gibson elmondása szerint vezetői utasításra húztak vissza kicsivel több, mint három óráról. A módszertan így inkább az lesz, hogy általam teljesen véletlenszerűen választott szempontokat fogok rövid bekezdésekben tárgyalni.

Atmoszféra

A Rettenthetetlennél ezzel nincs baj: a tájak, a képi világ, a tradicionális kelta hangszerek használata (fuvola, skót duda, stb.), a kiváló jelmezek és a nyelvi elemek is maximálisan a helyükön voltak. Érdekesség, hogy a filmet csak az elején fogatták a skót Felföldön, a film egyharmadánál a stáb Írországba hurcolkodott át, mert ott volt meg az az infrastruktúra (főképp a lovak elhelyezése) amely a csatajelenetek lebonyolításához kellett. A filmet nagyrészt egy versenypálya mellett forgatták, hogy legyen hol etetni a népes állatseregletet.

Ettől még nyugi, el fogod hinni az illúziót az utolsó percig. Nekem még a láncingek szemcséi is hitelesnek tűntek, átjön a fegyverek súlya, a szegények nyomora, a skót seregek elszántsága. Az ízes tájszólással ejtett mondatokat kellemesen színezik a latin és a gaelic nyelvű toldatok (ebből a szempontból ajánlom figyelmetekbe a titkos-esküvő jelenetből a papot), főleg akkor, amikor a francia nyelv szelymesz hajlítászaival halljuk őket összecsengeni.

És itt toldanám be a "whisky" szó egyetlen említését, ott is fertőtlenítőszernek használják az italt:

I know it seems like a waste of good whisky. Indulge me.

- Campbell, közvetlenül a vállába fúródott nyilvessző kipiszkálása előtt

Az, hogy az uisge beatha kifejezés csak a cselekmény udősikja után kb. 200 évvel kezd el közszájon forogni, csak azoknak fog feltűnni, akik pl. olvasták a vonatkozó cikkünket. :)

Csatajelenetek

Már bocsi, hogy ezen ennyit rugózom, de nekem anno valahogy a Gladiátor előtt minden filmes csata gagyinak tűnt... mint kiderült, elfelejtkeztem erről az alkotásról.

Itt nem viccelnek: belek ugyan nem loccsannak a vásznon, de nincs betojva a kamera, ha lekaszált végtagokat vagy feltépett torkokat kell mutatni. A csatajelenetek lendületesek, a vásznon nem statiszták által begyakorolt táncot, hanem nekidühödött fegyverhordozókat látunk, akiket a harcból felocsúdva tetőtől talpig ellep a saját és ellenségeik vére. A film közepén esedékes lovasrohamnál tiszta szívből fogod sajnálni szegény párákat, miután a skót gyalogság felvonja a meglehetős hatékonysággal működő védvonalat (kiváló példája, milyen egyszerű trükkökkel lehet kivédeni egy elbizakodott harctéri parancsnok bevált és tévedhetetlennek hitt fogásait).

Egy-két esetben Lóg csak ki a lóláb (höhö, pun intended), ezeken - ha ugyan észreveszed - kellemes mosollyal tovább lehet lépni... Wallace és cimborái ádáz tekintete azonnal hangulatba ránt.

Tesióra után

Színészi játék és karakterek

Nem mondom, hogy forradalmi, de még úgy is elhittem mindenkiről, hogy az, aki, hogy sorra azonosítottam későbbi nagy filmkedvenceim szereplőit. Egy-két esetben volt olyan érzésem, hogy Randall Wallace kicsit megúszósra vette a forgatókönyvet, és egydimenziós karaktereket skiccelt. Az angol király nagyon intrikus szemétláda, a vén leprás igazi cinikus megalkuvó, a főszereplő első szerelme egy tipikus szomszédlány, akitől mindössze egy casus belli-re és néhány szerelmes pillantásra tellett, a skótok nagyon hazafiak, az angolok pedig mind-mind megtestesült démonok. Az egyetlen karakter, akinek elnéztem a karaktere egysíkúságát, az a francia hercegnő társalkodóhölgye, aki rendkívül hatékonyan pengeti a férfilibidónak oly kedves húrokat, még tetőtől talpig "csadorban" is.

A kedvencem a filmből: Angus Macfayden

Mások viszont sorra hozzák a kellemes meglepetéseket, mint pl. a francia királynő, aki a kezdeti botladozásai ellenére film végére bámulatos lelkierőt mutat, vagy a skót király, aki cinikus megalkuvóból a film végére hitelesen válik meghasonlott ember, akiből süt a bűnbánat és a jóvátenni akarás. Ha rajtam múlt volna, Angus Macfaydan ezért az alakításért mellékszereplő-Oscart kap.

A film legnagyobb átverése szerintem a főszereplő. William Wallace, a rettenthetetlen hős, a skót szabdságeszmény élő szobra, akit <SPOILER>a belébe fúródó húskampók sem képesek megtörni.</SPOILER>

Miután a menetrendszerű fordulattal (persze, hogy gyanús a film eleji romantikus idill) előrángatják belőle a Bosszúálló Bajnokot, onnantól rendre azt csinálja, amit a fenti eszmény és a cselekmény további folyása megkíván. Ha béke kell, békés, ha szerelem kell, szerelmes (itt jegyzem meg, hogy a francia hercegnő szerepeltetése szerintem tottál felesleges eye-candy volt), ha csatajelenet kell, akkor igény szerint dicső hadvezér vagy vérnősző barbár, ha pedig hősiességről van szó, hát azt is kirángatja a kisujjából. Megjegyzem, és ez a kritika egyik legfontosabb mondata: Mel Gibson zsenijét mutatja, hogy a fentiek mindegyikét kevés szóval, színészi játékkal tudja elmesélni, és alacsony ausztrálként volt képes egy magas skót hőst hitelesen játszani és rendezni. Gratulálok, Mr. Gibson!

Történet és összefoglalás

Nem mondok róla semmit, a film szempontjából másodlagos. Nincsenek különösebb kiszámíthatatlan fordulatok, sem nagy mindfuck-ok; ez egy kalandfilm. Legyen elég annyi, hogy ebbe a játékidőbe pontosan elég kincstári szerelem, bosszú, háború, intrika és pátosz fért ahhoz, hogy majdnem végig lekössön, és még egy kis fejlődéstörténettel is nyakon önthessék. A torta habján a cseresznye pedig az esszenciális, középkori skót hangulat.

Ilyenkor azt szokták mondani, hogy hétpertíz. Ja, és a csajoddal is nézheted, mert sírós kvázi-hepiend, és mert Mel Gibson ereje teljében pucéron.

Macallan Amber (The 1824 series), Skócia

Forrás: By JIP

A MaCallan Distillery egyike a legismertebb Speyside-i lepárlóknak, a whisky-jük különféle kiadásaiba a világ minden táján belefuthatunk az Egyesült Államoktól, Skócián át, egésze Ausztráliáig. A lepárló sok tekintetben különbözik még a többi Speyside-i üzemtől is, akár az érleléshez használt hordókat, akár a lepárló berendezéseket, vagy éppen a felhasznált árpát tekintetbe véve. Az itt készített single malt-ok sikere ettől (vagy éppen ezért) mégis töretlen. Nemigen akad olyan whisky iránt rajongó, akinek ne szerepelne a kóstolási listáján a cég valamely terméke.

Jómagam elsőként Glasgow-ban, egy félhomályos rock klub bárpultjánál ízleltem meg a MaCallan 12 éves változatát, mely bár határozottan ízlett, mély nyomot mégsem hagyott bennem. Az azóta eltelt években azonban többször megfordult a fejemben az újra kóstolás gondolata, mert egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy egy ilyen ismert és elismert ital olyan kevés emléket hagyott maga után. Így aztán kifejezetten komoly terveket dédelgettem magamban a Whisky Show-ra menet ezzel a malt-al kapcsolatban. Ezért aztán kifejezetten hideg zuhanyként ért az a tény, hogy a lepárlónak mindössze egy terméke képviseli a márkát az egész eseményen. Azért természetesen ezt is megkóstoltam, ennek az eredményét olvashatjátok alább.

A whisky:

Az ital kor megjelölés nélkül kerül az üzletekbe a lepárló korábbi sorozatainak (Sherry Oak, Fine Oak) fiatalabb kiadásainak utódjaként. A széria egyes darabjai a színűk után kapták a nevüket, melyek a Gold, Amber, Sienna és Ruby. A nevek a színek mellet arra is utalnak, hogy az egyes tételekben mennyire markáns a sherry-s hatás. Ebből a szempontból a Gold a legenyhébb és a Ruby a legerősebb a szakértők szerint. A sorozat hivatalos neve az 1824 series, amely a lepárló alapításának az évére utal.

Megjelenés:

A whisky kifejezetten elegáns tört fehér alapszínű dobozban található, melynek díszítései is az „amber” borostyánsárgás-barnás színeiből állnak, a dobozon és a palackon a jól megszokott információkat kapjuk, a jól megszokott stílusban. Magam a palack is pontosan ugyanolyan, mint a legtöbb MaCallan palack, visszafogott, egyenes vonalú, felfelé szélesedő üveg.

Egyébként a címke és a doboz borostyános színei lámpafénynél hajlamosan sima narancssárgának tűnni, legalább is számomra, ami kissé komolytalanná teszi a párlat megjelenését.

Illat:

Könnyű, elsőre meglehetősen tünékeny, megfoghatatlan illat jelenik meg, mely inkább citrusos, virásos jellegeket idéz fel. Lassan azért kibontakoznak a markánsabb, édeskés gyümölcsös illatok is, mint a mazsola, alma, szőlő, amiket enyhe vaníliás aromák kísérnek.

Íz:

A könnyű, gyümölcsös, virágos jellegek itt is elkísérnek minket, ezen whisky íze valóban olyan, mint az illata. Az egyetlen, de valójában alig-alig feltűnő különbség a fel-fel tűnő szárazabb, fás, tölgyes íz, melyet alkalmanként megtalálhatunk a kortyokban.

Lecsengés:

Elsőre szinte csak egy alkoholos csapást éreztem a nyelvem alatt, de ez a következő kortyokra sokat szelídült és kiérezhetőkké váltak az immár inkább fásabb, gabonásabb ízek. A gyümölcsök itt már csak kísérő szerepben tünedeznek fel időnként.

Angostura Bitters-el keverve:

Nos igen, bár nem vagyok túl nagy támogatója a single malt-ok bármivel való keverésének, de a Show, a MaCallan pultjában álló mixer sráccal beszélgetve szóba került, hogy szerinte azért is remek ez az ital, mert az enyhe ízei jól keverhetővé teszik, így és most idézem: „Olyan ízeket lehet kihozni belőle, amilyenek csak szeretnénk.”

Bevallom ez érdekes gondolatnak tűnt, így megegyeztünk, hogy a poharamban maradt fél adag Amber-en bizonyíthatja az állítását. Fűszeresebb italt kértem és mindössze két csepp Angostura hozzáadásával meg is kaptam. (Az Angostura bitters-ről további információkat ebben a cikkünkben találtok.)

Szín:

Határozottan elmélyült, sötétebbé vált, így már inkább egy hosszasan érlelt whisky mélyebb, bordóbb színét idézte.

Illat:

Az ital ezen paramétere felett teljesen átvette az uralmat az Angostura fűszeres, gyógynövényes aromája, így erről hosszabban nem is értekeznék.

Íz:

A fentebb leírt gyümölcsös, virágos jellegek kiegészültek egy karakteresebb gyógynövényes aromavilággal és némi csípősebb fűszerezéssel, amiben az enyhén csípő gyömbér éppen úgy képviseltette magát, mint a vanília, a fahéj és a szegfűszeg.

Lecsengés:

Érdekes módon itt nem a whisky alap ízében megjelenő fás, száraz érzetek domináltak, hanem az ízleléskor megismert fűszeres ízek mellé jelent meg egy édes, szőlőcukorra emlékeztető aroma.

Összefoglalva:

A MaCallan Amber egy könnyű, gyümölcsös ital, ami engem inkább egyfajta alkoholos frissítőre emlékeztetett, mint whisky-re. Inkább azok számára lehet érdekes, akik fogékonyak az effajta lazább párlatokra. A komplexebb, testesebb whisky-k rajongói inkább másfelé kalandozzanak.

Adatok:
Név: MaCallan Amber
Érlelési idő: -
Régió: Highland/Speyside

Források:
http://www.themacallan.com/the-whisky/the-1824-series/amber/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/the-macallan/the-macallan-amber-1824-series-whisky/

Folytatódik a Whisky Show 2015-ös kóstolásainkat feldolgozó cikkorozat. Ádám szörpikedvelő ízlelőbimbói a rendezvény különféle pontjain két, skót Felföldről származó tételben is lubickolhattak: Original Glenmorangie és 21 éves Glenfarclas. Mindkettőre jellemző, hogy a könnyed, gyümis, Speyside-szerű ízvilágot, és a Highland-i komplexitást sikerült ésszerű áron ötvözniük, és mindketten az este lokális csúcspontjaiként hatottak.

Glenfarclas 21

Forrás: The Whisky Exchange

A tizenöt éves verzióját életem egyik legkellemesebb, spontán italélményeként tartom számon, így fokozott érdeklődéssel álltam neki a 21 éves kiadásnak.

Illata lágy gabonával indít, amit kis pihenő után zöldalmás jegyekkel gazdagít. A 15 éves kiadásnál több gyümölcsösségre emlékszem, talán ez az egyik olyan eset, amikor a nagyobb életkor már nem feltétlenül jelent jobb minőséget is. Jellegében tér el a két ital.

Íze kicsit furcsa: édeskés salátát képzeltem el, némi kávé kíséretében, de egyáltalán nem volt kellemetlen. Ellenben kellően olajos hatású, aki az ilyesmit szereti, az itt meg fogja találni a számítását.

Lecsengésében finom csokoládét és harmatos zöld mezőt ad, nagyon enyhe füstöség kíséretében. Itt már szépen kijön a Felföld, ha valaki több tájegységet felölelő élményt akar, vagy csak simán inna valami igényeset, annak melegen ajánlott. 

De csak ha hajlandó ennyit rászánni.

Glenmorangie Original 10

Forrás: The Whisky Exchange

Tamás mindent leírt, ami leírható, de engedődjön meg egy rövid másodvéleményt megfogalmaznom, ha más nem, azért, hogy az előzőt megerősítsem. Vodka- és abszintfogyasztó barátomon teszteltem az elméletem, mely szerint a 10 éves Glenmorangie igazi, alacsony árkategóriás konverter-whisky. (A konverter-whisky olyan ital, amely alkalmas arra, hogy whisky-rajongóvá tegyen egy szkeptikust.) Az egyelemű mintám alapján eredmény némileg felemás: konvertálni ugyan nem sikerült az illetőt, de azt mondta, közelebb került ahhoz az ájult tisztelethez, amellyel mi szeretjük és wannabe-szakértjük ezeket a párlatokat.

Glencair-poharunkba beleszippantva némi alkohol-kísérte vaníliás-citrusos gyümölcsaromát érezhetünk, nagyon komplex, nagyon sokféle. A barátom mellettem fel sem fogta, mi történt vele, inkább belekortyolt gyorsan, ezzel elveszítve a hosszantartó levegőztetés eredményezte lágyulást. Érdemes kivárni.

Én inkább forgattam kicsit a whiskyt a számban, keresvén a pohár oldalán lassan végigforgó, viszkózus folyadék olajosságát. Amellett, hogy abból nem találtam sokat, a Glenmorangie esetében mindenképp érdemes ízvilágról is beszélni. Steril, gabonás ízeket éreztem enyhe csípéssel; gyümölcsös jellegett egyedül a nyelvem alá engedett apró félkorty hordozott, ahol érdekes módon leginkább az eper dominált... de a csípés erősödésével egyre sürgősebbé vált, hogy lenyeljem a kortyot.

Amikor beüt az utóíz, gondolatban észak felé nézel, ahol a Skót felföld hegycsúcsai az atlanti áramlatok ködébe vesznek. Markáns, karakteres: amellett, hogy a fenti érzetek rendre visszaköszönnek, édeskés-mustáros csípés kísérte a bizsergető torokérzést. Az egészet megkoronázandó pedig még a nyelv tövét is bekormozza, hogy az se csalódjon, aki az ilyesmit szereti.

Egyre jobban adja ez a Highland régió, valami ilyesmi hangja lehet a seggemet takaró tojáshéj földet érésének.

A helyajánló rovatunkban olyan bárokat, pubokat tervezünk bemutatni, melyek minden whisky rajongó számára érdekesek lehetnek.

Forrás: Fiktív Pub

Azt, hogy a főváros whisky-s közössége egyre aktívabb mi sem mutat jobban, mint hogy egyre-másra futunk bele olyan bárokba, ahol kitűnő whisky-ket tartanak egyre nagyobb választékban.

Őszintén szólva arra már nem is emlékszem, hogy hol jött szemben a címben említett pub, de a weboldalukat átfutva nem is volt kérdés, hogy meglátogatjuk őket, hiszen a több mint 40 whisky tétel olyan csáberővel bírt, aminek nem tudtunk ellenállni.

Egy késő őszi hétköznap estéjén ültünk be, egy kisebb baráti társasággal, amik amúgy is nyaggatták már egy ideje nagyra becsült szerzőtársamat, hogy „vigyük el” őket whisky-zni és mutassunk be egy-két italt élőben is, a blog cikkei után. Nos, azért olyan sokat nem kérettük magunkat, elvégre is néhány finom malt megkóstolása elől soha nem térünk ki.

A hely a Krúdy Gyula és a Horánszky utca sarkán található. Valójában elmondhatjuk, hogy a Fiktívvel indul ez a kis sétálóutca, ahol egymást érik az érdekes vendéglők, bárok, kocsmák egészen a Kálvin térig. Szóval kellemes környékről beszélünk, ahol hétköznap este is volt akkora nyüzsgés, ami még éppen komfortos. Mert hát ki szeret olyan helyre járni, ahol egy posztapokaliptikus díszletei között érezné magát? Hm. Mondjuk, biztos vannak ilyen emberek is. Nos, ők ne ide jöjjenek kalandot keresni.

Belépve egy kifejezetten hangulatos, fehér abroszos kis éttermet képzeljetek el, ami mégsem merevséget sugároz, inkább egyfajta elegáns, de otthonos, laza légkört. Ehhez egyébként nagyban köszönhető a mosolygós, kedves kiszolgálásnak, ami úgy tud közvetlen lenni, hogy egyáltalán nem tolakodó. Egyébként azt, hogy mennyire barátságos a pub légköre az épp ott lévő vendégkör is jól reprezentálta, hiszen a sarokban ülő rocker srác ugyanolyan élvezettel és nyugalommal ette a hamburgerét, mint a terem másik sarkában vacsorázó idősebb házaspár, vagy éppen a középkorú úriemberekből álló baráti kör, akik szintén ott szórakoztak aznap este. Szóval igen változatos a vendégek összetétele, de szemmel láthatóan mindenki jól érezte magát, ahogyan mi is.

A whisky-k:

Ahogyan azt a bevezetésben is jeleztük egész komoly választékban találhatóak meg a helyen. A skót blended whisky-ktől, az amerikai, ír tételeken keresztül egészen az kellemesen széles körű single malt készletekig bezárólag.

Mi alapvetően ezeket vettük tüzetesebb vizsgálat alá, bár azért egy-egy Green Label is becsúszott a kóstoló sorba, már csak a ritkasága okán is. Ezen felül előkerült a Glenmorangie, a Talisker, a Lagavullin és az Oban is. Ádám barátom pedig egy 21 éves Ballantine’s-t sem tudott kihagyni. Több tételt aznap este nem tudtunk megkóstolni, lévén másnap munkanap, de mivel így kihagytunk rengeteg érdekes whisky-t, így mindenképpen visszatérünk még.

Más italok szintén széles választékban elérhetőek, akár sörökről, borokról, akár egyéb párlatokról beszélünk.

Némi kóstolást az ételválasztékon is elkövettünk és azt kell, hogy mondjam ebben sem csalódtunk. Így ebből a szempontból is csak ajánlani tudom a Fiktívet, határozottan kellemes konyhát üzelemtetnek, ahol a hamburgerek ugyanúgy fellelhetőek, mint a „komolyabb” vacsorák tételei.

Az étel-ital mellett képzőművészek kiállításait is megtekintheti a nagyközönség az étteremben.

Hogy kinek ajánlanám:

Röviden, mindenkinek. Itt tényleg mindenki megtalálhatja a neki való ételt-italt. Jó helyszín lehet a randevúktól, a családi vacsorákon keresztül a céges összejövetelekig egyaránt. A legjobb pedig az benne, hogy az egyszeri whisky rajongó bátran jöhet olyan barátokkal, akik nem szeretik ezt az italt, hiszen, amíg ők isszák a sörüket, borukat, bármilyüket, mi kényelmesen hátradőlve, egy pohár malt-al a kezünkben sajnálkozhatunk rajtuk.

Fiktív Pub – GastroGaléria
Budapest, Horánszky u. 27

Disclaimer: A helyre meghívás nélkül érkeztünk és fizettünk a fogyasztásunkért.

Jura Prophecy és Jura Elixir, Single malt, Skócia

Forrás: Magányos Maláta

Talán már említettem valamelyik cikkben, hogy az egyik kedvenc single malt-om hosszú évek óta a Jura Superstition, amely anno egyike volt a Skóciában megkóstolt és megkedvelt whisky-knek. Ezért aztán az sem meglepő, hogy a lepárló többi terméke is érdekel, főleg ha olyan kiadásokról van szó, amivel ritkán futhatunk össze itthon.

A fentebb leírtak után gondolom, az sem lep meg senkit különösebben, hogy a Whisky Show-n az első utam a Jura és a Dalmore közös pultjához vezetett, ahol rövid nézelődés után a Prophecy-re esett a választásom, így ez lett a találkozón elsőként kóstolt whisky-m, amit hamarosan követett az Elixir megízlelése is.

De honnan is jönnek ezek a malt-ok?

Jura (gael nyelven Diúra) szigete a Belső Hebridák szigetcsoport része, mely Skócia nyugati partjai mellett található, Islay szigetének szomszédságában. Mindösszesen kb. 200 ember él itt, akik több ezer szarvassal osztoznak a területen. A sziget egyike Nagy Britannia utolsó vad, természetes állapotában megőrzött tájainak. A fő látnivalók is inkább a természetjáróknak szólnak, mint például a Paps of Jura hegycsúcsai, vagy a Jura és a Scarba sziget közötti szorosban található Corrywreckan örvény.

A sziget lepárlóját a hatvanas években alapították és bár átesett néhány tulajdonosváltáson, azóta is üzemel és jobbnál jobb whisky-kel örvendezteti meg a single maltok rajongóit. A márka 2010 óta a Whyte and Mackay Company tulajdona.

A whisky-k:

Megjelenés:

A Jura whisky-k összetéveszthetetlenül egyedi megjelenését a különleges formájú üvegük garantálja, ami bár furcsa lehet a single malt whisky-ket nem ismerők számára (hallottam már, hogy valaki arcszeszes üveghez hasonlította, ez pedig a szememben majdnem akkora szentségtörés, mint ha kólát keverne bele), de hamar meg fogja kedvelni mindenki a kézre álló formát és az elegáns feliratozást. Az egyes kiadásokat az üvegeken lévő különböző szimbólumok különböztetik meg. Ezek hangulatosan egészítik ki az alapinformációkat tartalmazó címkéket. A felhasznált jelképek pedig egy kissé misztikusabbá, izgalmasabbá teszik az italok megjelenését.

Jura Elixir

Szín:

A 12 éves whisky-knél megfigyelhető, kissé bronzos árnyalatú, aranybarna, némi patinával. Mint például a régi rézedények és más használati eszközök, amiket előszeretettel használnak dísztárgyként mostanság.

Illat:

Az első lépésben a gyümölcsök támadják meg az orrunkat. Szilva, narancs és egyéb citrusfélék, melyeket néhány pillanattal később könnyű fűszeres zamatok és egy pici tőzeges füst egészít ki. Mintha egyszerre éreznéd egy kellemes forralt bor aromáját az őszi vidék falvai fölött lebegő kályhafüstös levegővel együtt.

Íz:

A gyümölcsök ízleléskor is velünk maradnak, csak némileg elmélyülve, erősebb inkább lekvárokra emlékeztető ízeket mutatnak. A fűszeresség is megerősödik és elmozdul a csípősebb borsos, fahéjas irányba. Az alkohol csak jelképesen kerül elő, inkább csak a nyelv alján érezhető, mint ahogyan a tűzeges aromák is épp csak megmutatják magukat.

Lecsengés:

Könnyű, közepesen hosszú lecsengést produkál az Elixir, amiben már jobban dominálnak a füstös ízek, de még mindig megvannak a szilvás érzetek is, kiegészülve egy kis fás, földes ízzel.

Jura Prophecy

Szín:

Bár hasonló az Elixir-hez (és minden más Jurához), de valahogy mégis sötétebb kissé, mintha ezzel is jelezni szeretné a whisky, hogy itt valami öregebbel, komolyabbal állunk szemben. Mint egy igazi, baljós prófécia, amit egy sötét erdő mélyen, dörgés-villámlás közepette suttognak a fülünkbe.

Illat:

Nos, míg az Elixir esetén a gyümölcsök domináltak addig itt már a tőzeges, füstös aromáké a főszerep melyek, szépen sorban be is robbannak a orrunkba. Nem véletlenül jelzik az üvegen, hogy erősen tőzeges whiskyvel állunk szemben. A tőzeg után hamarosan befutnak a földes és gyógyszeres illatok is, de ezek mellett halványan fűszeres, meggyes alkotóelemek is előkerülnek. Azonban még így is inkább egy viharos tengerpartra emlékeztet ez az illat, szemben az előbb emlegetett forralt boros, falusi idillel.

Íz:

A só és a füst itt is elsődleges. Ezek mellett csak némi meghatározhatatlan, kissé csípős, vaníliás, szerecsendiós és fahéjas aromát érezni benne, ami hozzáad egy fűszeres mellékízt az egyébként erős, tőzeges italhoz. A párlat sűrű és kissé olajos érzetet kelt a szájban megforgatva. Érdekes módon az alkohol szinte nincs is jelen, vagy talán inkább elnyomja a többi íz, ami már csak azért is meglepő, mert amúgy egy 46%-os whisky-ről beszélünk.

Lecsengés:

Közepesen hosszú, továbbra is csípős, füstös. Ha a pohár kiürítése után szeretnénk valami más ízt is érezni, akkor mindenképpen javasolt egy nagy pohár víz elfogyasztása.

Összegezve:

Mindkét ital nagyszerű a maga kategóriájában, de jó szívvel inkább csak az Elixir-t ajánlanám szélesebb körnek. A kellemesen komplex, gyümölcsös-fűszeres ízek mindenkinek tetszeni fognak, legalább is az én, - alighanem kissé elfogult-, véleményem szerint.

A Prophecy már egy kicsit bonyolultabb ügy. Én speciel nagyon szeretem az ilyen jellegű whisky-ket, de ez nem kezdők számára ajánlott ital. Viszont annak, aki szereti az extrémebb párlatokat, feltétlenül javasolt a kipróbálása, már csak azért is, mert remekül tetten érhetőek benne az Island-i párlatokra jellemző jegyek és sajátosságok. Ha pedig kedveled az Islay whisky-ket, akkor egyenesen kihagyhatatlan a szomszéd sziget produktumának megízlelése.

Adatok:
Név: Jura Prophecy/Jura Elixir
Érlelési idő: nem jelölt/12 éves
Régió: Island

Források:
https://www.masterofmalt.com/whiskies/isle-of-jura-prophecy-whisky/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/isle-of-jura/isle-of-jura-elixir-12-year-old-whisky/
www.jurawhisky.com/
http://isleofjura.scot/

Bár az érdeklődők sok helyen utána nézhetnek a kedvenc italunk „őstörténetének”, de tematikus blogként mi sem hagyhatjuk ki ezt a témát. Ki tudja, talán még valami újat is tudunk mondani…

By Macieklew

A kezdetek:

A lepárlás tudománya, mint ahogyan az olcsó tornacipő is, Kínából ered. Az időszámításunk előtti 9. században már elkezdtek lepárlási technikákkal parfümöket előállítani. Csak ekkor még nem hamisítási céllal. De szerencsére a kínai vegyészek arra is hamar rájöttek, hogy ezen a módon nem csak illatos „vizeket”, hanem valami érdekesebbet is lehet csinálni, így a történelmi források szerint arra is vannak bizonyítékok, hogy rizsből készítettek tömény italokat is.

Tőlük aztán a kereskedők vitték tovább a Mediterrániumba a az előállított párlatokat éppen úgy, mint az előállítás mikéntjét, hogyanját. Később innen vitték magukkal misszionáriusok Írországba.

Hát igen, akkoriban internet híján maradt a talpas módszer az ismeretek és üzenetek továbbítására. Még mailer-daemon is volt… Csak úgy hívták, hogy útonálló!

Nos, az ír törzsek szerencsére nem vágták le gondolkodás nélkül az összes misszionáriust, így a lepárlás tudománya hamarosan elterjedt a „környéken”. (Megjegyzem ha az íreket kérdezzük, akkor ők azt válaszolják, hogy a szeszfőzés az ő találmányuk, vagy legfeljebb Szent Patrik-é, de ezt ne higgyük el.)

Nos, akárhogyan is, de az biztos, hogy 1170-ben már ismerték a környéken az alkohollepárlás művészetét, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az első alkoholmérgezésben meghalt híresség esetét 1405-ből ismerjük. A Clonmacnoise-i évkönyv emeli ki, hogy Richard Macgrannal törzsfőnök, olyan sok aqua vitae-t ivott, hogy belehalt. Mondjuk szerintem még mindig jobb így átköltözni a másvilágra, mint kard által, de ez azt hiszem ízlés dolga.

Aqua vitae: Az élet vize latin nyelven. A középkorban így nevezték a gyógyszerészeti céllal előállított, elsősorban alkoholos párlatokat, majd később az összes égetett szeszt. A skót Usige Beatha és az ír Usice Beatha Eireannach gyakorlatilag ennek a latin kifejezés tükörfordítása a helyi gael dialektusra.

1494-ben keletkezett az első Skóciából származó írásos bizonyíték a maláta whisky készítésére. Az ekkor keltezett királyi pénzügyi jegyzék tanulsága szerint egy John Cor nevű szerzetes számára kiutaltak 8 hordó malátát aqua vitae előállítására. Ebből is látszik, hogy az unalom a Skót kolostorokat sem kerülte el, bár itt a barátok sajt készítése helyett whisky-t kezdet főzni… Áldassék a nevük.

A XIV. században már meglehetősen elterjednek a lepárlóüzemek, mind Skóciában, mind pedig Írországban. 1527-ben már könyvben is megjelenik az aqua vitae készítésének módja. (Hieronymus Braunschweig német vegyész könyvének angol nyelvű fordításában.) Sőt 1579-ben az első törvény is megjelenik a lepárlással kapcsolatban. Nos igen, a kormányok már akkoriban sem fértek a bőrükbe.

Az állami kotnyeleskedés, mint az adó kivetése a whisky készítőkre és kereskedőkre, indukálja a több, mint 100 évig tartó „whisky háború” kitörését a Brit szigeteken, de az Egyesült államok sem döntött jól, amikor adót vetett ki a whisky-kre, a felzúdulás itt is zavargásokhoz vezetett. Na ja... A napi betevő whisky-vel, még a kormányzat sem szórakozhat!

A helyzet végérvényesen csak 1823-ban rendeződött, amikor egy skót főnemes, bizonyos Gordon herceg meggyőzi IV. Györgyöt, hogy mindenki jobban jár, ha mérséklik az adókat és hivatalos engedélyhez köti a lepárlók üzemeltetését. Ezek után már csak egy szűk évet kellett várni a Glenlivet lepárló megalakulására, aki az első volt, aki hivatalos engedéllyel űzte a tevékenységet és azon kevesek egyike, aki a mai napig is létezik.

A lepárló üzemek fejlődése innentől szinte töretlen, főleg miután 1830 környékén Aeneas Coffey megalkotja a Patent (vagy Coffey) lepárló berendezést, mellyel lehetővé válik a whisky-k nagyüzemi előállítása.

A technikai fejlődés mellett a szerencse is a whisky lepárlók mellé áll, mivel 1860-ban a francia szőlőültetvényeket pusztítja betegség, aztán a porosz háború veti vissza a brandy és konyak kereskedelmet, így a whisky újabb és újabb piacokon tud elterjedni.

Az 1900-as években igazán már csak az alkoholtilalom tud negatív hatást gyakorolni a lepárlókra. Írországban szinte megsemmisíti az üzemeket az amerikai piac kiesése, de végül ők is megússzák a dolgot.

Napjainkban pedig elmondható, hogy a whisky-k és whiskey-k népszerűsége csak növekszik, a single malt-ok épp meghódítják a világot de a blended-ek népszerűsége is töretlen. Egyre-másra jelennek meg az új párlatok, az üzemeknek pedig az új termékek mellett arra is van idejük, hogy a rég elfelejtett lepárlókban készült whisky-ket megpróbálják rekonstruálni.

Hazánkban 2014-ben debütált az első magyar whisky a Békési Single Barrel, de hamarosan megismerkedhetünk egy újabb hazai whisky-vel is az Agárdi Pálinkafőzde jóvoltából.

További érdekességek:

Whisky receptre

A szesztilalom idején, az Egyesült Államokban egy single malt whisky-hez legálisan hozzá lehetett jutni, ugyanis orvosi rendelvényre vásárolható volt Laphroaig. Az erősen füstös, jódos illata miatt kvázi gyógyszernek tekintették. Azt hiszem, ezt most is bevezethetnénk… a TB támogatott whisky gondolata nem hangzik olyan rosszul.

A whisky, mint pénz

A II. világháborúban az Egyesült Királyság nem csak pénzzel, hanem whiskyvel is fizetett az amerikai hadianyagokért. Én speciel nagyon kíváncsi lennék, hogy egy palack whisky mennyi lőszert ért…

Nos, röviden és kivonatosan ennyi lenne a whisky történelme. Teljességre most sem törekedtünk, lévén, hogy ez nem egy történelmi blog, de ettől függetlenül szívesen vesszük bárki hozzáfűzni valóját/kiegészítését akár itt a blogon, akár a Facebook kommentek között.

Sláinthe!

Források:
http://hvg.hu/shake/20100404_whisky_tortenet_gyogyhatas
https://hu.wikipedia.org/wiki/Whisky
https://en.wikipedia.org/wiki/Whisky

Highland Park, 10 éves, Skócia. A teszt első része

Forrás: Magányos Maláta Instagram

Úgy illendő, hogy ha ketten kóstolunk egy italt Tamással, akkor nem csak ő tépi róla a száját, ráadásul a címszereplőt egy skót ismerősömtől kaptam ajándékba. Egyértelmű volt tehát, hogy az előző cikk folytatásaként az én írásom is meg fog születni.

A highland-i lepárlóról Tamás részletesen mesélt az előző cikkben, így nekem csak szubjektív vélemények jutottak. Az egyik az volt, hogy belépőszintű termék ellenére mennyire szépen ki volt dolgozva a domborozott, fekete selyemként csillogó kartondoboz, és a karakán kis háromdekás palack, amiben az italt kaptam. A Highland Park logót - amely a kedvencem az összes eddig látott whiskymárkák között - a doboz és a palack is büszkén viseli különféle helyeken, ezüsttel kikontúrozva emitt, a doboz dombornyomott hátterének főmotívumaként amott, az üveg anyagában, vagy a keménykalapként viselt fakupak fejébe maratva, valahogy így:

Azért szeretem a jó whiskyt, mert többnyire a csomagolása is nagyon igényes, és ez beindítja a lelkem mélyén lakozó dizájnbuzit. További szájtépés helyett inkább prezentálom Önöknek az 50 éves kiadás palackját, és mindent meg fognak érteni. Köszönöm szépen, zokogjunk együtt a gyönyörtől.

Illat

Highland-i whiskyként komplexitást vártam el az italtól, de az első pillanatban inkább emberközeliséget kaptam tőle. Némi alkoholos illat kíséretében krémes gyümölcsösséget kapunk, mintha konyakmeggyet és vajas cipót szagolgatnék egyszerre egy citromos illatosítóval befújt szobában. Ahogy levegőt kap, gabonaás, vaníliás és mézes érzetek jönnek, majd a legvégén egy pici füst (de tényleg csak egy hangyányi). Mentolos vajas-mézes kenyér.

Íz

Szeretem nagyon azokat a whiskyket, ahol erről a témáról külön bekezdést írhatok, márpedig itt ez a helyzet. Egyáltalán nem olajos whisky, single malthoz képest meglehetősen kevés benne a minta. A nyelvet sem bántja, így egy fél kortyot alá tudtam löttyinteni: meg nem tudom határozni, milyeneket, de nagyon sokféle gyümölcsöt éreztem benne némi kesernyésség kíséretében, amely a lenyeléskor - a torkot továbbra sem bántva, de - fokozódott.

Lecsengés

Valahol ez szokta eldönteni, hogy végül mit gondolok egy italról, a Highland Park pedig ebben a tekintetben irodalmi szintű teljesítményt nyújtott, amennyiben a lecsengése által megrajzolt keretes szerkezetet annak tekintjük. A keserű korty végeztével ugyanis, mikor a levegőt kifújjuk, robbanásszerűen tér vissza a kellemes, citromos gyümölcsíz és konyakmeggy, legvégül egy kellemes, steril tisztaságérzést hagy a szájban, mintha előtte mostunk volna fogat.

Összegzés

Bárcsak lehetne itthon is kapni ezt a kiszerelést! Nem túl komplex whisky, viszont sokféle érzetet ad, és gyönyörű íve van, sebtiben nem éri meg fogyasztani. Az élvezeti értékét lassan kortyolva adja ki, és bármennyire gyengéd is legyen, a szigeti párlatok kedvelői is megtalálhatják benne a nekik kedves keserű harapást a közepén. Ha whiskyszűz csajokat kéne ebbe a világba csábítanom, azoknak kínálnám ezt az italt, akik más tételek kapcsán első körben érdemesnek bizonyultak rá.

Szerencsés vagyok, hogy hozzájuthattam.