Highland Park, 10 éves, Skócia, A cikk második része

Forrás: Magányos Maláta Instagram

A Highland Park lepárlót 1798-ban alapították az Orkney szigetcsoport fő szigetén, a szigetek fővárosában Kirkwall-ban. A szigeteken található még a Scapa lepárló is, így ez a két üzem verseng a legészakibb lepárló címéért.

A szigetek:

A 70 szigetből álló szigetcsoport i.e. 8000 óta lakott, köszönhetően a termékeny talajának. A gazdaságának legfontosabb szektora a mai napig a mezőgazdaság. Legfőbb exportcikkei a marhahús, a sör és a whisky.

Bár a szigetek alkotmányosan az Egyesült Királysághoz, azon belül pedig Skóciához tartoznak, valójában látványosan nem britek és nem is skótok. Mivel a szigetek tökéletes támaszpontot nyújtottak a Brit szigetek fosztogatásához, ezért a vikingek hamar megszállták őket, így 700 évig a Nyugati Óskandináv Birodalom része volt, a birodalom nyugati határának legfontosabb katonai támaszpontjaként. A XIII. századtól, néhány vesztes politikai manőver és csata után a szigeteket bérbe adják Skóciának, akik azonban némileg szabadon értelmezik a bérleti díj fizetését, így az 1400-as évekre már több évtizedes elmaradásban vannak. (Talán innen erednek a skót viccek…) Később a norvég király lányának hozományaként került a Brit korona fennhatósága alá és bár a dánok sokáig próbálták visszaszerezni ez többé nem sikerült.

A lepárló:

A fenti kis történelemlecke után talán nem is meglepő, hogy a Highland Park lepárlót egy Magnus Eunson nevű ember alapította. Eunson nappal lelkipásztor, éjjel pedig zug szeszfőző volt, aki egyszerre tudta ezt a két ellentétes személyiséget összeegyeztetni éppen úgy, mint ahogyan a kelta és viking hagyományokat is. A XVIII. századra Kirkwall a szeszcsempészet egyik központjává vált, ahol gyakran használták a templomokat a zugszesz elrejtésére. Bár ez nem igazán meglepő Eunson „nappali” hivatásának fényében. Hősünket 1813-ban letartoztatják, - bár el soha nem ítélik- azonban a letartóztatást végző őrmester, bizonyos John Robertson azonnal megvásárolja a birtokot és a lepárlót. Nos, a hatóságok a jelek szerint már akkor is tudták, hogy milyen úton-módon érdemes fizetés kiegészítésre szert tenni. Robertson mindenesetre legalizálja a lepárlót, mely azóta is működik és egyedi whiskyvel látja el a nagyérdemű közönséget.

A Skandináv, viking gyökereikről sem feledkeztek meg, ennek bizonyítéka a Higland Park Skandináv istenekről és hírek viking harcosokról elnevezett sorozatai.

A hanga:

A whisky ismertetés előtt, muszáj néhány szót ejtenünk erről a növényből, mely a Higland Park whisky-k meghatározó összetevője.

Hanga: A zárvatermők törzsébe tartozó növény, a hangafélék névadó nemzettsége. Nagyjából 500 fajból áll, melyek nagyrészt Afrika déli részén élnek, de megtalálhatóak a Mediterrániumban és észak Európában is.

A növényt többféle módon adhatják a whisky-hez, akár a tőzegelés során, akár erjesztés közben.

A Higland Park esetében a felhasznált tőzeget szinte teljes egészében komposztált hanga teszi ki, de az égetőkemencébe kerül szárított hangavirág is, melytől azt remélik, hogy további parfümös illatokat ad a malt-nak. Természetesen az illatok mellett a hanga felelős a virágos, édes ízek egy részért is az whiskyben.

A whisky:

Megjelenés:

Az ital színe kissé világosabb a megszokottnál, inkább napfényes, sárgás, bronzos, borostyános árnyalatokat mutat. A palack a Highland Parkra jellemző lapos, az oldalain lekerekített, elegáns megjelenésű, a címkéről minden fontos, a whisky-re jellemző, információnak a birtokába juthatunk.

Illat:

Meglepően, elsöprően édes és gyümölcsös. Engem az első pillanatban a barackos joghurt kissé fanyar édességére emlékeztető illatok csaptak meg, melyek mellett még némi vajas kekszes aromákat éreztem, ezek az ízek később kiegészültek egy kevés virágos, gyümölcsös aromákkal. Alkoholosság csak némi szellőzés után érkezett, de akkor is csak nagyon, nagyon enyhe mértékben, mint ahogyan a füstös aromákat is csak érintőlegesen lehetett felfedezni az italban.

Íz:

Az ital a szájban testes, sűrű benyomást kelt, bevonja az egész szájüreget. Az ízében elsődlegesen továbbra is a gyümölcsök uralkodnak, elsősorban a meggyes, barackos ízek, de kiegészülnek malátás, vaníliás ízekkel is. Itt már a tőzegesebb, füstösebb, sósabb ízek is megjelennek, de egyáltalán nem bántó módon, inkább csak a háttérben adják hozzá a magukét az ital komplexitásához.

Lecsengés:

Hosszú, közepes erősségű lecsengés. Mandulás, kesernyés ízeket maradnak a szájban, de az édes, mézes, gyümölcsös aromák is felfedezhetőek az utóízben is, bár itt már inkább csak a háttérben. A nyelvtőnél és a nyelv alján határozott, de nem túl erős csípősség érkezik, a füstös, sós, tengeri aromák itt is inkább keretbe foglalják az ízeket, de igazán dominánsak.

Összegzés:

Komplex, érdekes ital, mely szabályos íz orgiát rendez a szájban. Szóval mindenkinek ajánlható, kivétel nélkül, még annak is, aki nem szereti a whisky-ket. Szóval, aki még nem kóstolta, az haladéktalanul tegye meg.

Adatok:
Név: Highland Park
Érlelési idő: 10 év
Régió: Island (Orkney)

Források, linkek:
http://highlandpark.co.uk/
http://www.whiskynotes.be/2013/highland-park/highland-park-10-years/
https://www.whisky.com/forumblogchat/forum/forum/mm_forum_pi1/posts//whisky_tasting_highland_park_10_year_old.html

Michael Jackson: Whisky

Grant’s Select Reserve, blended, Skócia

Forrás: https://www.makro.co.za/

A Grant’s termékei mindig is a kedvenceim közé tartoznak, hiszen a közepes árkategóriájú blended whisky-k között több olyan márkát is köszönhetünk ennek a lepárlónak, melyek kiválóan alkalmasak egy könnyed esti italozáshoz, de arra is, hogy a barátainkat meglepjük valami újdonsággal, lásd például a Tullamore Dew-ról szóló írásunkat.

Egyszóval kellemes, finom whisky-k, melyekkel még hazánkban is, szinte minden, magára valamit is adó bárban összefuthatunk. Mindemellett kevéssé ismert tény az, hogy ezeknek az italoknak sorra jelennek meg a prémium kiadásai is. Például a fentebb említett Tullamore Dew single malt verziója.

Jelen írásunkban is egy ilyen prémium kategóriás whisky-t szeretnénk bemutatni nektek, mely egészen friss megjelenés, hiszen csak az idei év első félévében került a boltokba. De a márka nagykövetei is csak 2014 végén kezdték el bemutatni a nagyközönségnek ezt a párlatot.

Itthon több helyen is beszerezhető, valójában egészen meglepő helyeken is találkozhattok vele, a nagyáruházak polcaitól kezdve, a kis delikát üzletekig bezárólag.

Mi egy egész hétvégés rendezvény keretein belül vetettük alapos tesztelés alá ezt a whisky-t, két nap alatt többször vissza-vissza térve az üveghez, alkalmanként pedig más whisky-kkel is összevetettük, így azt hiszem kijelenthetjük, hogy alaposan megismertük az italt. Az ismerkedés eredményét pedig az alábbiakban olvashatjátok.

Megjelenés:

A whisky-t elegáns sötét, fekete és szürke színű dobozban találjuk, mely színek a címkén is visszaköszönnek. Azt, hogy ez az ital valami már lesz, mint a többi Grant’s, azt már a palack kézbevételekor észrevesszük, hiszen bár az üveg ugyanolyan háromszög alakú és ugyanazokat a feliratokat, mintákat találjuk rajta, mint a többi terméken, mégis más, hiszen ellenben a többi üveg magasabb, keskenyebb kivitelével a Select Reserve palackja kifejezetten tömzsibb. Ez azonban jót tesz neki, - legalább is szerintem-, hiszen az alacsonyabb, teltebb forma is elegánsabb hatást kelt.

A whisky világosabb rezes, napos árnyalatú. Könnyed, gyümölcsös ital ígéretét mutatja felénk.

Illat:

Finom, egészen enyhén alkoholos illat az első, amivel találkozunk, de némi levegőzés után kibomlanak az enyhén füstös és édes gyümölcsös cseresznyére, barackra emlékeztető karakterek is.

Íz:

Belekortyolva egy enyhén olajos, közepesen testes állagot érzünk, melyben sorban érkeznek az ízek rétegei. Elsőként a gyümölcsös édes aromák jelentkeznek édes körtés, barackos ízekkel, egy enyhe vaníliás körítéssel, melyeket a füstös aromák követnek, végül pedig egy karakteres paprikás csípősség veszi körbe a nyelvet.

Lecsengés:

A csípős, kormos, füstös íz az utóízben is magmarad, egy-egy nagyobb korty után „nyelvzsibbasztó” érzést kelt az ital, de ezen túlmenően izgalmas fás, tölgyes ízek is érkeznek az utóízben, valahogy úgy, ahogyan a frissen gyalult deszke illatának elképzeljük az ízét.

Összefoglalva:

A Select Reserve egy valóban tartalmas, izgalmas whisky, amit minden Grant’s rajongónak meg kell kóstolnia valamikor, de bőven tartogat kellemes meglepetéseket a szárazabb, füstösebb italok rajongóinak is.

Tehát a Grant’s Selected Reserve a márka többi képviselőjével szemben valóban a felsőbb kategóriákat célozza meg, mind minőségben, mind pedig árban is, hiszen a szokásosnál kissé mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk, ha meg szeretnénk kóstolni ezt a blend-et. Megérni azonban mindenképpen megéri, legalább is az én véleményem szerint.

Adatok:
Név: Grant’s Select Reserve
Érlelési idő: blended
Régió: Skócia

Források, linkek:
https://www.grantswhisky.com/en/our-blends/select-reserve/

Singletown of Dufftown, single malt skót whisky, 12 éves, dupla kritika

Forrás: Magányos Maláta Instagram

Ádám

A kékes árnyalatú, elegáns palack hetek óta gubbasztott a polcomon, ahová egy félig-sem átgondolt impulzus vásárlás eredményeképp került. Számtalan üveget látott maga mellett jönni-menni, és ha lett volna szíve, talán elszorult volna amikor rendre a kevésbé minőségi, általában kevert vetélytársakat választottuk helyette. Nem tudhatta, hogy valamiféle alkalomra tartogattam… és végül a Kavalan kóstolásával egy időben, egy esti, kulináris program keretében került rá sor.

Tengerszín fénysugarak táncoltak vidáman, ahogy a szekrényből elővéve átcsillant az üvegen a kissé sápadt, ősz délutáni napsütés. Éreztem egy kis büszkeséget, és egy kis cinkos, baráti örömöt, mikor a tervezett Highland Park helyett mégis őt nyitottuk ki a taiwani kisterstvére mellé; speyside-i eredetét fennen hirdető, pergamenszín cimkéje kidüllesztett mellkasként villant, szolid fadugóját pedig keménykalapként emelte üdözlésünkre, miután a feltörtük a zárjegy pecsétjét, és kiszabadítottuk fólia-börtönéből.

Érzelmek kötnek ehhez az italhoz, mert az első single-malt whisky volt, amit a saját pénzemből, magamnak vettem… és mert azonnal beleszerettem a küllemébe. A palack kékje és az ital borostyánja együtt a legszebb lányok tekintetének igéző kora-őszi erdőzöldjét idézte fel, és mint ilyen, engem is elvarázsolt.

Mondják, hogy az életben mindent a megfelelő pillanatban kapunk meg, s talán a Singleton is arra várt, hogy méltóképp, egy Glencairn pohárban bontakozhasson ki, és fűzhesse a kapcsolatunkat még szorosabbra.

Illat

A whiskyspohár koncentrálja a whisky illóanyagait. Ez jelen esetben azért volt hasznos, mert a Singletonnak - talán az európai hordókban történt utóérlelés hatására - egész jellegzetes karaktere van, ami így még jobban kijöhetett.

A gyártó által hangoztatott csiszolt fa és mogyoró aromák helyett mi inkább átható bor és mazsolaillatot éreztünk, de ezt azonnal a palack kinyitása itán. Amikor az italt levegőzni hagytuk, kellemes, málnás illatokat éreztem, amelyeket az addigra felszabaduló alkohol némileg kölyökpezsgő-szerűvé tett. A legvégén-legalján némi pörkölt kávéillatot is éreztem, de ekkor már nagyon rajtunk volt az ihatnék.

Íz és lecsengés

A két dolog a Singletonnál nekem valahogy összekapcsolódik, nem tudok róluk külön-külön beszélni. Az ital nem túl olajos, és úgy csípi a nyelvet, mint az őszi dér a fonnyadt szőlőt. az éles csípősség utóbb a nyelésnél is folytatódik, és az első pillanatban hagy némi kesernyésséget a szájpadláson, ami elnyomja az illatában markánsan képviselt szőlős jegyeket. A kóstolás ezen része némileg csalódást keltett, ugyanis csak középtávon engedett némi mustot az ital, de a hosszú lecsengésben már kijöttek a fenti málnás aromák, markánsan, telten; a végére a cucc gyermekkorunk kedvenc málnaszörpjévé áll össze a nyolcvanas évekből. Igazi kulináris élvezet, ami hosszú ideig uralja az érzékeket.

Összegzés

Nem ragozom, szerelem első látásra, kötődés az első ízlelésre, meggyűrűzném, mint a hülye japánok a játékkonzolt, és ha végrendelkeznem kéne még némi vagyonkát is ráhagynék… olvassatok inkább egy objektív kritikát Tamás tollából.

Tamás

Nos, a címmel ellentétben, természetesen whisky-ről van szó ebben a cikkben is, de ígérem, hogy mire a végére értek megértitek, hogy miért is az aszús utalás. És nem, nem azért mert aszús hordóban érlelik ezt a malt-ot.

A Singletont a Speyside régió szívében Dufftown-ban palackozza a Diageo társaság. Rengeteg féle kivitelben készül, mi az alapkivitelt a 12 éves változatot teszteltük, melynek eredményét lentebb olvashatjátok.

Elöljáróban még annyit, hogy ezzel a whisky-vel már évek óta szemezek a boltok polcain, de eddig valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy le is emeljem onnan. Igazából nem tudom mi tartott vissza, talán a kiszerelés szokatlansága, hiszen ez 1 literes palackokban jelenik meg a szokványos 7 deciliteres helyett, illetve talán az ismeretlensége is. Hiszen ellentétben az jól ismert márkákkal, mint pl. a Macallan, vagy éppen a Laphroaig, a Singleton-ról nem sokat hallottam sehol. Így némileg bizalmatlan voltam, amolyan tucat whisky-nek gondoltam, ami csak azért kerül a polcokra, hogy „ilyen is legyen”.

Nem is tévedhettem volna nagyobbat, aminek őszintén örülök, hiszen, bár továbbra sem ez lesz a kedvenc italom, ettől még bátran javaslom mindenkinek a kipróbálását, mert új és érdekes élményt jelenthet minden whisky rajongó számára. Akik pedig szeretik a speyside-i whiskyket, annak egyenesen kötelező darab, még akkor is, ha vannak ennél ismertebb, a piacon jobban pozícionált speyside malt-ok.

De nézzük is meg, hogy miről is beszélek:

Megjelenés, szín:

Kifejezetten nagy üvegről beszélhetünk, mely elöl ívelt, hátul ellaposodó formájával szokatlan hatást kelt, valahogy nem kényelmes kézbe venni, legalább is számomra, de ezen azért hamar túlléptem. Az üveg világoszöldes árnyalata miatt az ital, a pohárba töltés előtt inkább aranybarnás, melybronzos árnyalatúnak tűnik, de a whisky színe önmagában is tetszetős, bár átlagosnak mondható „whisky” színű.

Illat:

Az első illatolás után felhúzott szemöldökkel néztük össze Ádámmal, némiképp hitetlenkedve az orrunkba tóduló illatoktól. Magamban csak annyit gondoltam, hogy „Hűha, ez nagyon ott van!”.

Édes, szőlős, mazsolás illatok telítették el az orromat, amik egyáltalán nem whisky-re emlékeztettek, hanem sokkal inkább egy jófajta aszúra, olyan 4-5 puttonyos kiadásra. Alkoholos illatok nem is voltak kivehetőek, mindent elnyomott a mazsola cukros aromája.

Íz:

Az első apró kortyban már inkább semlegesebb ízek domináltak. Még mindig jól kivehető volt a szőlő íze, de már kevésbé határozottan, helyenként inkább a szőlőcukor íz volt jellemzőbb. Olajos, közepesen testes, közepesen csípős, erőspaprikás mellékízzel. A következő, már emberesebb korty azonban újra előtérbe helyezte a gyümölcsöket, de érdekes módon ezek már inkább egzotikus gyümölcsök voltak, mint az ananász, lime és a narancs.

Lecsengés:

Földes, poros, enyhén dohos ízek kerültek elő, olyasmi mint ahogyan én a borospince szagának az ízét elképzelem. Mindezeket az ízeket az alkoholos csípősség keretezte be.

Összegezve:

A Singleton nem lesz a kedvenc italom, de mégis mindenkinek javaslom a kipróbálását, legalább egy pohár erejéig, hiszen az illata mindenképpen zseniális, főleg nekünk Magyaroknak, hiszen aszú illatú whisky-vel nem túl sok tételben találkozhatunk. Jó ötlet lehetet továbbá, ha a hölgyismerőseinket kínáljuk vele, főleg, ha saját bevallásuk szerint nem szeretik a whisky-t. Ezt nem fogják visszautasítani.

Adatok:
Név: Singleton of Dufftown
Érlelési idő: 12 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.thesingleton.com/en-us/
https://www.malts.com/en-gb/our-whisky-collection/the-singleton-of-dufftown/the-singleton-of-dufftown-12-years-old/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/singleton-of-dufftown-12-year-old-whisky/

Talisker, 10 éves, Island (Skye) whisky

By Benutzer:Urs, via Wikimedia Commons

Az első találkozásom a Taliskerrel egy baráti beszélgetés keretein belül történt. Akkor még kezdő whisky rajongóként szerettünk volna valamilyen karakteres, érdekes single malt-ot kóstolni és, amikor az egyik srác felvettette ezt a nevet rábólintottunk. Bár azt mondhatnám, hogy ez egy teljesen tudatos döntés volt, de valójában csak alig-alig tudtuk, hogy milyen is ez az ital, inkább csak arra blazíroztunk, hogy egy szigeti single malt csak nem lehet rossz.

Szerencsére nem is kellett csalatkoznunk ebben a reményben. Az ital az első kortytól az utolsóig meggyőző volt, így a társaság egyetértett abban, hogy ez a malt méltó folytatása, a néhány héttel azelőtt elfogyasztott Isle of Jura Superstition-nek, amiről hamarosan ennek a blognak a cikkei között is olvashattok. Elöljáróban most legyen elég annyi, hogy bár két hasonló karakterű italról van szó, de mégis, mindkettő, mástól jó, így mindkettő igazi egyéniség.

Egyébként, tapasztalatom szerint maga a Talisker a többi single malt whisky-hez képest viszonylag elterjedt Budapesten is, több helyen sikeresen belefutottam a belvárosban, bár legfőképpen a drágább klubok polcain találkozhatunk vele.

A Talisker jobb megismerése érdekében ejtenék most néhány szót magáról Skye szigetéről is, ahol ezt a kitűnő italt készítik, hiszen azt már mindannyian tudjuk, hogy a single malt-ok szempontjából a készítés helyének is óriási jelentősége van.

Skye szigete Skócia északnyugati partjainál helyezkedik el, a Hebridák szigetcsoport tagjaként. A sziget lakosainak száma valamivel 9000 fő fölött van ez körülbelül Solymár lakóinak számával egyenlő, bár Skye szigetén kissé nagyobb a maga 1656 km²-vel. (Solymár körülbelül 18 km²)

A terület a kőkor óta lakott éltek itt például vikingek is, de a sziget birtokolta többek között a külföldön egyik legismertebb Skót klán a MacLeod is.

A sziget egyetlen lepárlója a Talisker Distillery, mely így önmagában élvezheti a sziget nyújtotta természeti erőforrásokat és konkurencia nélkül készítheti egyedülálló whisky-ét.

De lássuk most a Talisker legismertebb és elterjedtebb whisky-ét a 10 éves single malt-ot.

Megjelenés:

Elsőként a whisky dobozáról érdemes szót ejtenünk, amely sötétkék, visszafogottan elegáns megjelenése rejt egy-két apró meglepetést, mint például a dobozra dombornyomással felvitt térképet melyen megtekinthetjük a sziget és a lepárló elhelyezkedését, valamint a doboz szélén a pontos koordinátákat is leolvashatjuk. Elegáns, egyedi megoldás ez a díszítés, legalább is szerintem.

A visszafogott elegancia a whisky üvegén is folytatódik, letisztult ízléses palackban kapjuk meg az italt, melyen egy egyszerű, de hozzáillő világos címkéről tudhatjuk meg a legszükségesebbeket.

Illat:

Nos, ez az a pont, ahol az eddigi visszafogottság, mely a párlat külsejét jellemezte, egy pillanat alatt eltűnik. Az erős füstös aromák egy pillanat alatt eltöltik az orrunkat, amint megillatoljuk az italt, hasonlóképpen a többi a különböző szigeteken készült tőzeges whisky-hez. Itt azonban a füstösség mellett enyhén sós, tengeri aromákat is érezhetünk a kormos, füstös jegyek mellett.

Íz:

Telt, testes whisky. Az illattal ellentétben, az ízében inkább az édesebb, gyümölcsös ízek kerülnek előtérbe, itt a füstösebb ízek csak keretbe foglalják a többi ízt és azt az enyhe csípősséget, amit a nyelvünk tövénél érezhetünk.

Lecsengés:

Az ízben tapasztalt aromák a korty lenyelése után is hosszan, markánsan érezhetőek, de az ital utóízében már felerősödnek a borsos, csípős ízek és sós, tengervizet idéző aromák.

Összességében a Talisker egy határozott, egyedi malt, ami komoly rajongói kört tudhat magáénak szerte a világon. A kipróbálása mindenkinek javasolt, aki kedveli a füstösebb, vagy éppen csípősebb ízeket, de kezdő whisky kóstolók számára akár túl sok is lehet, hiába egy „mindössze” 10 éves malt.

Érdemes még figyelni az alkoholfokra is, hiszen ellenben az átlaggal ez az ital némileg erősebb 45,8 fokos. Szóval, csak óvatosan. Ne járjatok úgy, mint én, amikor nem vettem észre, hogy a kortyolgatott Laphroaig a Cask Strenght kiadás és nem a normál. Csak azt vettem észre, hogy két-három pohártól szédülni kezdek…

Adatok:

Név: Talisker
Érlelési idő: 10 év
Régió: Islands, Skócia

Forrás:

http://www.malts.com/taliskerwhisky/index.html#/TALISKER/1
https://hu.wikipedia.org/wiki/Skye

Ben Nevis Special Reserve, blended, Skócia

 Forrás: Magányos Maláta Instagram

Ha az embert az egyik legjobb barátja felhívja egy kóbor csütörtök reggel, hogy másnap este meg kell ünnepelnünk a lánya születését, azaz be kell mutatnunk némi italáldozatot annak érdekében, hogy az újszülött megfelelő mennyiségű táplálékhoz jusson az édesanyja által, akkor egy igazi barát csak igent mondhat.

Aztán a telefon letétele után meg kapkodhat a fejéhez, hogy akkor honnan, hogyan fogja beszerezni a megfelelő whiskyt, a kissé rendhagyó munkaideje és egyéb elfoglaltságai mellett. Nos, tapasztalatom szerint az ilyen esetekben értékelődnek fel azok a speciális kisboltok, amik bőven a normál nyitva tartási idő után is elérhetőek és még tartanak néhány értékelhető whisky-t is.

Szerencsére ismerek ilyen üzletet, amit az ifjú apukához indulva útba is ejtettem, így lettem egy kerámia dekanteres Ben Nevis boldog és ideiglenes tulajdonosa, amely néhány további akadály leküzdése után szerencsésen landolt az ünnepelt asztalán. Azután pedig hamarosan a poharainkban.

Hogy a kissé terjedelmes bevezetés után a lényegre térjek, a Ben Nevis nagyszerű választás lehet, a fentebb részletezett célra. Már csak a dekanteres kiszerelés okán is, amely egészen „ajándékszerű” megjelenést kölcsönöz az italnak. A meleg, barátságos színekkel megfestett és archaizáló betűkkel feliratozott palack egészen exkluzív külsőt kölcsönöz az italnak. A palack fogása is meglepően, - én tartottam egy kicsit tőle- kényelmes, így könnyen, kilötyögtetéstől mentesen tölthetjük ki belőle az újabb és újabb adagokat, amit úgy is kérni fog mindenki.

Szín:

Inkább sötétebb aranyszínű ital, az aranynak az az árnyalata, amelyet leginkább régi, kissé kopott, antik hatású ékszereken láthatunk.

Illat:

Bár egy blended whiskyről beszélünk, amiknek többnyire nem túl kellemes az illata, itt nem találkozunk milyen problémával. A pohárba szagolva meleg, mézes, malátás aromákat találunk, bántó alkoholos felhangok nélkül. Az illat hosszan megmarad, az oxidáció hatására sem módosul számottevően.

Íz:

Édes, karamellás, malátás ízek jelennek meg az első kortyban, tőzeges ízeket csak pillanatokig érezhetünk, inkább a könnyebb édeskés ízek dominálnak. Ettől aztán a hozzám hasonló édesszájúak számára abszolút igaz, hogy szinte itatja magát az ital.

Utóíz:

Az átlagnál némileg hosszabb lecsengéssel rendelkezik a Ben Nevis, mely ízeiben továbbra is az édes, karamellás ízek jellemeznek. Száraz, enyhén füstös ízeket csak a legvégén éreztünk.

Bár ebben az esetben, a mi amatőr érzékelésünk és a szakírók professzionális ízlelőbimbói szinte ugyanazt érezték, azért a profik szerint az igazán avatott olvasóink a fentiek mellett tölgyes ízeket is felfedezhetnek a whisky-ben.

Ajánlani mindenki számára ajánlanám a Ben Nevis-t. A kellemesen édes, lágy ízek minden érdeklődő számára élvezhetővé teszik az italt, legyen az nő, vagy férfi, profi, vagy műkedvelő kóstoló, rajongó.

Bár abban az árfekvésben, ahol ez az ital található, már fellelhetőek ennél valamivel érdekesebb tételek is, azért érdemes adni ennek is egy esélyt.

Elvégre is mindenki számára eljöhet a pillanat, amikor egy jó barát felhívja…

Adatok:

Név: Ben Nevis, Special reserve
Érlelési idő: -
Régió: Skócia

Forrás:

Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve: Whisky

Web:

http://www.bennevisdistillery.com/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/ben-nevis-10-year-old-whisky/

Laphroaig, Islay Single Malt, 10 éves

Forrás: By Blueye

Az egyik első és mindmáig meghatározó, whisky-s élményem ehhez az italhoz kötődik, had kezdjem rögtön ezzel ezt a bejegyzést.

Szóval valahol Skóciában a kétezres évek első felében gyanútlanul levettem egy kis, alig két decis üveg Laphroaig-ot az polcról a megszokott hipermarketben. Addigra már kipróbáltam néhány single malt-ot, szóval úgy gondoltam van fogalmam ezekről az italokról, de arra, ami az üveg kinyitása után ért, nem voltam felkészülve.

Képzeljetek el egy kb. 40-50 négyzetméteres L alakú, a konyhával egybenyitott nappalit. Na, ennek álltam az egyik végében, amikor a másik végén kinyitotta a cimborám azt az aprócska kis üveget. A következő percben pedig mindent elárasztott egy olyan markáns, összetéveszthetetlen illat, amit soha életemben nem éreztem azelőtt és hirtelen megnevezni sem tudtam volna. Kellett egy kis idő, mire sikerült definiálnom magamban, de végül sikerült. A Laphroaig-nak olyan az illata, mintha beleharapnál egy ázott, égett fadarabba. A mai napig odavagyok ezért az illatért.

Nos igen, az Islay whisky-k már csak ilyenek, a füstös, gyógyszeres, tőzeges aromák szinte kivétel nélkül mindegyikre jellemzőek. Azóta, természetesen, arra is rájöttem, hogy a Laphroaig messze nem a legfüstösebb whisky a világon, de hát, akkoriban még kezdő rajongója voltam ezeknek az italoknak, ezért nem is csoda, hogy sem a Kilchoman, sem az Ardbeg nem került még a figyelmem középpontjába. (és akkor az Bruichladdich lepárló Octomore-át még nem is említettem)

Viszont ez a masszívan füstös illattal szemben tisztességtelen lenne nem kiemelni azt a fontos tényt, hogy bár egy nagyon markáns illatról beszélhetünk, de ettől még ez az illat nem lesz kellemetlen! Sőt, a magam részéről elmondhatom, hogy kifejezetten megszerettem, pedig higgyétek el, én sem brikettet szoktam ropogtatni szabadidőmben.

Arra pedig, hogy a whisky-k illatai, ízei mennyire más képzetet váltanak ki belőlünk nem is kell jobb példa néhány közeli barátomnál, akik szerint az általam fentebb leírt whisky-ben egyszerűen benne van a kolbász. Ők legalább is a füstölt sonka, kolbász aromáját érzik ezeken az italokon. Nos, ahány ház, annyi füstölő, mondaná erre a művelt skót!

Az ital színe világos aranysárgaként írható le, ez egyébként sok hasonlóan füstös whisky-re igaz az Islay szigetén készültek közül.

Az íze az illatához hasonló, kesernyés, kormos, enyhén gyógyszeres ízeket érezhetünk kortyolás közben, mely bár nem bántó, de sokakban felidézheti gyermekkora kellemetlen kalandjait a kötelező orvosságokkal szemben. A fentiek mellett enyhén olajos mellékízeket is kiérezhetünk.

Az ital lecsengése hosszú, sokáig a szánkban érezzük a füstös, kesernyés ízeket.

Összefoglalva a Laphroaig egy érdekes, izgalmas single malt, ami jól megtestesíti az Islay régió whisky-einek jellegzetességeit. A kipróbálását mindenkinek ajánlom, bár azt nem garantálom, hogy mindenkinek ízleni is fog.

Budapesten ráadásul egészen váratlan helyeken is tartják, így a kipróbáláshoz nem feltétlenül szükséges egy teljes üveget megvenni. Akinek ízlik, az úgy sem tudja majd megállni.

Ja, és ha egy ismerősötök azt mondja, hogy kóstolt valami füstös, kesernyés, kimondhatatlan nevű whisky-t, akkor nyugodtan világosítsátok fel arról, hogy az a Laphroaig volt.

Adatok:

Név: Laphroaig
Érlelési idő: 10 év
Régió: Islay

Castle of Edinburgh

Mint ahogyan az összes ital esetében, úgy a whisky-knél is lényeges információ a származási hely, hiszen ennek a tudatában többnyire már rengeteg információ birtokába jutunk azelőtt, hogy az első kortyot megízlelnék a poharunkban lévő italból. Gondoljunk csak a borokra, ahol ugyanazon domb két lejtője más-más ízt jelenthet, vagy éppen a vodkákra, ahol az orosz, a finn, vagy éppen az ukrán vodka bár valahol ugyanaz az ital, mégis más és más pusztán attól, hogy hol készült.

A fenti állítások pedig hatványozottan igazak a kedvenc italunkra a whisky-re is, hiszen, mint a jó borok esetében is, itt nem csak az számít melyik országben készítették, de még az adott országon belül is megkülönböztethetünk régiókat, hogy a lepárlási eljárásbeli különbségekről, vagy éppen az érlelési eljárásról, vagy éppen a használt alapanyagokról ne is beszéljek. Komplex ital a whisky, ha eddig ez nem lett volna világos valakinek.

Éppen ezért indítjuk útnak ezt a sorozatunkat, amiben, szándékaink szerint, szépen végig fogjuk venni az országokat, bemutatva az ott készült whisky-k jellegzetességeit.

Ebben a cikkben a Skót single malt régiókat fogom vázlatosan bemutatni, hiszen sem a cikk terjedelme, sem pedig az olvasók (és a szerző) ideje nem engedi meg, hogy túlságosan belebonyolódjak a részletekbe. Már csak azért sem, mert feltett szándékunk, hogy az egyes italok bemutatásakor is kitérjük annak származási helyére és az innen eredő jellegzetességekre.

Mi is az a single malt? Nos, single malt whisky-nek azokat a whisky-ket nevezhetjük, amelyek előállításához csak egyetlen lepárló termékeit használják fel, ellentétben a whisky-k másik nagy családjával a blended whisky-kel, amik előállítása során több lepárló termékeit elegyítik. Lásd például a Johnnie Walker Green Label –t bemutató írásunkat.

Abban, hogy pontosan hány single malt régiót különböztethetünk meg még a szakírók között sincs teljes egyetértés. Van ahol négy nagyobb régiót különítenek el, de akad olyan aki ötöt különböztet meg, de ha a Classic Malt sorozatban szereplő whisky-k számát vesszük alapul, akkor hat régióról kell említést tennünk.

Nos, én most önkényesen öt jellegzetes régiót fogok nektek bemutatni, úgy gondolom ez elég ahhoz, hogy egy kis betekintést nyújtsak a skót whiky-k szerteágazóan bonyolult, de azért gyönyörű világába.

Lowland:

A Skócia déli részén elhelyezkedő nagy kiterjedésű Lowland régió, valaha több lepárló is létezett ebben a régióban, de mostanra alig néhány maradt. Az itt készített whisky-kre a könnyed, lágyabb ízek jellemzőek, füstös, tőzeges italok szinte egyáltalán nem készülnek itt.

A lowland-i whisky-ket bátran ajánlhatjuk a single malt-okkal most ismerkedő, vagy éppen az ír whisky-k iránt rajongóknak is, nem fogunk csalódást okozni.

A régió egyik jellemző whisky-je a Glenkinchie.

Highland:  

Skócia legnagyobb kiterjedésű whisky régiója a Highland régió, amely az ikonikus skót dombvidéken terül el. Az óriás területen rengeteg lepárló található, amelyek nagyon különböző whisky-ket állítanak elő, közös régió ide vagy oda. Az itt készült italok közös jegyeiben a tengervizes sós aromák éppen úgy megtalálhatóak, mint akár az enyhe füstössége, vagy éppen a sűrű mézes jellegek.

Ajánlani bátran lehet mindenkinek, a kezdő whisky kóstolótól a haladóig, az itt készülő párlatokban mindenki meg fogja találni a számára izgalmas dolgokat.

A régió egyik jellemző whisky-je az Oban.

Speyside:

A Speyside régióban található a skóciai lepárlók több, mint fele, így rengeteg különböző whisky kerül ki az ebből a régióból. Ezek a whisky-k bár minden esetben önálló karakterek, mégis közös jellemzőjük a mézes, vaníliás, gyümölcsös aroma, a komplex, telt ízvilág.

A Speyside maltokban mindenki megtalálhatja az elvárásainak megfelelő whisky-t, így ajánlani az égvilágon mindenkinek lehet.

A régió egyik jellemző whisky-je az Cardhu.

Islands:

Az islands régiót sokan a Highland régió részének tekintik, de a közvélemény önálló régióként tekint rá. AHebridák szigetein rengeteg lepárló telepedett le, kihasználva a whisky lepárlás számára ideális éghajlatot és a rendelkezésre álló természeti erőforrásokat. Sokfajta whisky-t állítanak elő a szigeteken, amelyek között éppúgy megtalálhatóak a könnyed, édesebb whisky-k éppen úgy, mint a karakteres, füstös, borsos jegyeket felmutató italok.

Ajánlani inkább a haladó kóstolók számára érdemes, de a könnyedebb tételekkel (pl. Arran lepárló termékei) mindenki bátran elkezdheti az utazását a Hebridák szigetei között.

A régió egyik jellemző whisky-je az Talisker.

Islay:

Islay a Belső-hebridák egyik szigete, mely az egyik legnépesebb is. Emellett ezen a szigeten állítják elő a legkarakteresebb, legerősebb whiskyket is, melyekre az erős füstös, tőzeges, orvosságos aromák a legjellemzőbbek.

Az erősségük okán ezt már csak haladó whisky rajongóknak ajánlanám, bár elképzelhetőnek tartom, hogy a kezdők között is akad olyan, aki beleszeret a csípős, füstös aromákban. Az én esetemben innen származott az életemben másodikként megkóstolt whisky és őszintén mondhatom, hogy nem bántam meg.

A régió egyik jellemző whisky-je az Caol Ila.

Nos, ennyi lett volna a skót whiskyrégiók gyors áttekintése, remélem hasznosnak találjátok. Amennyiben kérdés merül fel, kérlek ne habozzatok feltenni a kommentekben.

 Felhasznált irodalom:

 - Michael Jackson: Whisky

 Web:

 http://www.malts.com/index.php/Choosing-Whisky/Whisky-Regions-of-Scotland

Johnnie Walker Green Label

Tudnivaló, hogy ezt a blogot félig meddig magunknak írjuk. Ilyenformán pedig olyan strukturálatlan, zsigerekből szóló írások is rákerülhetnek olykor, amelyek nem a kóstolt italok által okozott érzetek teljességét vagy a választott téma szakszerűségét, hanem a blog szempontjából releváns, akár spontán élményeink esszenciáját próbálják átfogni. Most következő soraim is effélének tekintendők: a Romkert polcain fellelt Green Label whisky által ihletetten, egy görbe este jutalomjátékaként kerültek a billentyűkre, és nem volt szívem az általuk közvetített gondolatok nyers őszinteségét utólagos szerkesztéssel tompítani.

Olyan intenzív élmény volt, hogy muszáj azon melegében megírnom.

Akkor is, ha nem lesz összefüggő. Akkor is, ha az itthon magamba döntött Monkey Shoulder kell ébren tartsa bennem a szesz démonát.

A Romkert kellemes hely, ha valaki whiskyt akar inni. Jó idő esetén annak minden pozitívuma kiélvezhető a szabad levegőn, Glenfiddichből teljes sorozatot árulnak, és olyan különlegességek is akadnak a polcon, mint a 12 éves Glenfarclas, az Oban, vagy épp a Green Label Johnnie Walker, amely ezen írás témáját is képezi. Nem akartam én viszkizni, komolyan, egy pohár sörben állapodtunk meg, de éreztem én, hogy ha az üvegbe zárt avarillat Green Labellel találkozom, nem fogok tudni ellenálni. Egy ideig mondjuk sikerült… az itallapon nem szerepelt, a tehetségesek pedig tíz perc alatt sem tudták kirakni, mennyiért adják.

Nem volt lényeges.

A csupa szív, tölgyerdő-avarséta zöldcsíkost ki nem hagytam volna. Legalább tizenöt éves pure malt kutyulék, alkotórészei jó részét már nem kapni, üvegje ritka mint a fehér holló; s ha valaki egyszer-egyszer hozzájut, nem érzi, hogy blended whisky-t iszik, pláne nem Johnnie-t, melynek vöröscímkés verziójától világok választják el.

Nagyon zsenge, földszagú aromája van, egy picike szénnel, mintha valami orvosságos üveget szagolgatnék. De olyat, amelynek minden szippantása kipurgálja belőlem a rosszat, mint Aragornnak az Athelas, Son_Gokunak a Senzu-bab vagy Gorduinnak a felcsercsarab. Jó. Akkor is az volt, mikor a RAM Vakvarjúban egy levéldarab kiséretében kortyoltam az elsőt. Beleesett. Nem zavart.

Nem is karcolt, csak egy picit. Szén volt benne, szén, nem füst. Nem tudom, hogy csinálták, zseniálisak, földötörténetet alkottak üvegbe zárva, ami állapot volt inkább, mint esszencia. Európai kelta-dzsinn, ami nem szereti, ha megzavarják. Ezt jelezte az is, hogy kinyitás után nem sokkal gumibogyó szörp lett belőle, nem tudta már velem feledtetni az ugyanolyan-szép lányokat…  pedig ezt a csodát percekkel azelőtt, frissen kitöltve simán hozta.

Mondják, az igazi csodák a komfortzónádon kívül várnak rád. Ha ez így van, akkor igazi tejjel-mézzel folyó Kánaánnak kell annak lenni, ahonnan állandóan csengő kacajú hurik hívó szava hallik. Olyasféle, mint azé a barna hajú, bőrdzsekis angyalé, aki dévaj pillantással kísérte, ahogy átvettem a tizenkét éves Glenfiddichemet a pultostól. Olyat akartam kapni, amivel tudom, mit kezdjek, amitől tudtam, mit várjak, az élet mégis tartogatott meglepetést, amelyet kiaknáztlan kellett hagyjak. Szar ügy.

És mivel már a harmadik MajomVáll nyomja a májam, és kezdek bebaszcsizni, a Glenfiddich érzeteit zanzásítva kapjátok. Van belőle annyi, mint a szemét, így van időm, hogy folyamként hömpölygő Speyside-i sorozatom részeként terjedelmes összehasonlító cikket tervezzek a különféle évfolyamokból.

Fogyasszátok egészséggel és mértékkel.

 Oké. Valójában mit is ittam?

A Johnnie Walker Green Label egy 43%-os, vetted (vagy más szóval blended) malt whisky, amelyet kizárólag (!) 15 éves malátaviszkik párlatából kevernek, így a blended kategória legtöbb képviselőjével szemben nem tartalmaz gabonawhiskyt. Az összetevők listája impozánsnak mondható: Talisker, Linkwood, Cragganmore és Caol Ila. Ha összeadjuk, hogy a számban már ezek 10-12 éves verzióitól is külön-külön összefut a nyál, és a zöld címke csak gondosan válogatott és kimért elegyükre kerülhetett, adódik a konklúzió: mindenképp kóstolja meg, aki hozzájut...

Ez utóbbi viszont némi nehézséggel jár majd: a Green Label forgalmazását ugyanis néhány éve az egész világon megszüntették, mivel bizonyos összetevői elérhetetlenné váltak. (Érdekesség, hogy a tengerentúlon idén ismét piacra dobtak belőle egy limitált sorozatot.) Helyette a kormegjelölés nélküli Gold, vagy a némileg alacsonyabb kategóriában elhelyezkedő Black Label kiadásokat találhatja az érdeklődő... vagy ha igazán szerencsés, itt-ott még fellelhet belőle egy üveggel.

Jó kincskeresést mindenkinek!