Ma egy olyan whisky-t mutatunk be nektek, amit abban a városban készítettek/készítenek, amit valaha, - teljes joggal -, nevezték a whisky gyártás központjának. Én bár mára ebből a szempontból némileg eljelentéktelenedett, sok szakíró még mindig ezt a helyet nevezi meg a nagyobb whisky régiók egyikeként.

Forrás: Internet

Cambeltown

A skóciai whisky lepárlás bölcsőjeként néhányan talán Fife megyét neveznék meg, ahol valaha John Corr apát ismereteink szerint meghonosította azt, de tévednénk ezzel az állítással. Sokkal inkább a Kintyre félszigeten, Cambeltown-ban keresnünk kedvenc italunk igazi bölcsöjét, ahol már a 18. században is 22 legális (és a jó ég tudja mennyi illegális) lepárló létezett.

Cambeltown jelentőségét a földrajzi elhelyezkedése adja, hiszen a félsziget (vagy éppen sziget, ez attól függ kit kérdezel) fontos hajózási csomópont volt akkoriban, ahonnan Skócia, Anglia, Írország, de még Kanada és az Egyesült Államok is könnyen elérhető volt.

Nem csoda tehát, hogy a kereskedelemben jelentős érdekeltséggel bíró lepárlók is ezen a környéken telepedtek meg. Ráadásul az idevágó törvények enyhítése után, ugrásszerűen növekedett a termelés volumene is, 1887-re már évi 9 millió liter whisky-t állítottak elő a városban megtelepedett lepárlók.

A város bukását a szakértők több különböző okra vezetik vissza, melyek között ugyanúgy szerepel a tengeren túli alkoholtilalom, mint az környék bányáinak kiapadása, de az a tény is, hogy a keverék whisky-ket előállító mesterek lassan elfordultak az itt készített nehezebb, olajosabb párlatoktól és inkább a Speyside vidéken készített italokat kezdték favorizálni. Az így kialakult helyzet pedig arra kényszerítette a helyi üzemeket, hogy a végletekig fokozzák a termelésüket, ami a minőség romlásához vezetett, ez pedig egyenes útnak bizonyult az összeomláshoz.

Napjainkban mindössze 3 lepárló található a városban.

A lepárló

A Hazelburn-t (is) előállító Sprigbank lepárló egyike a vidék nagy túlélőinek. 1828-ban alapította John és William Mitchell és még ma is a család birtokolja. Természetesen ezt az üzemet sem kímélték a várost érő csapások, sokszor kellett harcolniuk a fennmaradásért és sokszor tűnt úgy, hogy ez nem sikerül, de végül győzedelmeskedtek.

Az itt előállított single maltok a mai napig az eredeti, tradicionális módon készülnek, saját árpából, helyi főzéssel, érleléssel, palackozással. De még a tőzegeléshez is helyi tőzeget használnak. A whisky-ket 2,5-szer, vagy éppen háromszor párolják le és hűtve szűrés nélkül kerül az üzletek polcaira.

Ezt a kisüzemi előállítást sokáig egyfajta kuriózumként tekintette mindenki, de napjainkra a nagyobb lepárlók is sorban jelentetnek meg hasonlóan előállított kiadásokat, szóval végül a Sprigbank  megkapta a neki járó elégtételt.

A whisky

A lepárló termékei között találunk tőzeges kiadásokat, de a Hazelbrun a tőzegmenetes wisky-k közé tartozik, jellegében inkább a Lowland, vagy a Speyside régiókban készült párlatokhoz hasonlít.

Külső:

A palack és a díszdoboz is tetszetős, de inkább csak amolyan hétköznapi módon. Talán ezzel is a hagyományaira akartál felhívni a figyelmet a készítők. Egyszerű színek, formák és kissé régimódi címke jellemzi a Hazelburn-t, nekem talán túlságosan is régimódi. attól tartok, hogy annyira belesimulna egy bolt italkínálatába a palack, hogy talán észre sem venném.

Szín:

Könnyű, világos, fehérborra emlékeztető.

Illat:

Tűnékeny lágy illatot érzünk a whiskyt a pohárba töltve.  Jobban elmélyedve az aromákban megérezhetjük a barackos és marcipános édes illatokat, melyeket narancslekvárra és némi mandulásra emlékeztető zamat egészít ki. Az illatok némi levegőzés után teljesednek ki egy igazán gazdag, némi sherry-s behatást is hordozó illatfelhővé.

Íz:

Erősebb, mint azt a színe és az illata alapján gondolnánk. Engem legalább is meglepett az első korty markáns, határozott ereje, de ez valahol az én hibám, hiszen előre megnézhettem volna, hogy egy 46%-os párlatról beszélünk.

Szerencsére az első meglepetés után igazán kellemes, selymes gyümölcsökre hajazó ízhatást kapunk, ami gyorsan feledteti az első lórúgásszerű élményt. Én némi fás szárazságot is felfedezni véltem, továbbá egy egész kevés fanyar „zöld” ízt.

Lecsengés:

Ezen paraméterében is megörökli az ízleléskor tapasztalható határozottságot. a gyümölcsösség itt már kissé eltolódik az aszalt gyümölcsök irányába, de még mindig meghatározó az édesség, bár most már inkább a mazsola, az aszalt sárgabarack módján. Az alkohol torokmelegítő hatásán túl feltűnik egy kis nyers, fás, száraz érzet is a nyelvgyöknél, ami már-már füstösséget feltételezne, de inkább csak a tölgy tréfálkozik velünk.

Összegezve:

Kóstolásra érdemes. Nem mondanám kihagyhatatlannak, de az előállítás módja miatt mindenképpen kipróbálandó. Aki egyébként is szereti a könnyedebb, de mégis összetett malt-okat, az ebben sem fog csalódni.

Adatok:
Név: Hazelburn
Érlelési idő: 12 év
Régió: Cambeltown

Források:
http://www.springbankwhisky.com/whisky/hazelburn/12-years/
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

A 21 éves Glenfiddich-et szintén a whisky kóstolón ismerhettük meg és ez az utolsó tétel, amiről még nem jelent meg cikk az oldalunkon. Ez a kiadás már egyértelműen a luxus kategóriába tartozó ital, melyet minőségével, megjelenésével és árával is jelez, mi pedig, már csak ez utóbbi tényező miatt is igen hálásak vagyunk, hogy megkóstolhattuk. Az pedig, hogy még igen, igen finom is, nos az, ahogy mondani szokás, már csak a hab, a tortán.

Forrás:Auction catawiki

Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy azok a whisky-k, melynek csomagolásán a 21 éves kormegjelölés látható, mind remek italok. Az érettségnek ezen a szintjén már messze elszakadunk a hétköznapi finomságtól és elindulunk az ízek olyan komplexitása, különlegessége felé, ami jóval túlmutat azokon a whisky-ken, amivel anno megkezdtük ennek a világnak a megismerését.

Azon pedig, hogy a 21 éves single maltok mennyivel jobbak, érdekesebbek, vagy éppen különlegesebbek, mint ugyanezen párlatok 18 éves kiadásai, lehet vitatkozni. Ha egy olyan esetről van szó, ahol semmi már nem különbözteti meg a két whisky-t mint az a plusz három év ugyanabban a hordóban, akkor időnként még egyet is értek abban, hogy talán nem olyan szignifikáns a különbség.

A Glenfiddich viszont nem csak az évek számában különbözik a fiatalabb kortársaitól, hanem az elkészítés mikéntjében is, hiszen az első- és másodtöltésű bourbonos hordós, és a sherry-s hordós érlelés után még eltölt néhány hónapot a Karib tengerről származó, használt rumos hordókban is, melyek olyan ízkomponensekkel egészítik ki ezt az amúgy is összetett italt, amit máshol nemigen érezhetünk.

A gyártóaz ital „felélesztőjeként” jellemzi ezt a kis, -palackozás előtti-, kitérőt a rumos hordóban és bizton állíthatjuk, hogy igazuk is van. Ez az utóérlelés olyan komplex íz és illatanyagokkal gazdagított a cikkben tárgyalt whisky-t, amit nem tudom, honnan máshonnan lehetne még belecsempészni, főképp ilyen gazdagságban és harmóniában.

De lássuk is, hogy konkrétan miről is áradozok itt Nektek:

Megjelenés:

Elegáns, azon a módon, ahogyan ezt a szót az angol arisztokrácia fénykorában megtestesítette. Sötét színek, apró minták és abszolút egyedi tervezés jellemzi mind a díszdobozt, mind pedig a palackot, ami bár egyértelműen hasonlít a sorozat többi darabjára, de mégis különbözik annyira, hogy már itt is jelezze, hogy itt valami extrával állunk szembe.

Szín:

Ebből a szempontból a 18 éves kiadásra hasonlít leginkább, de mégis más egy kissé, ezt is sötétbarnás, gesztenyés árnyalatok jellemzik, de mindemellett akad benne egyfajta óaranyat és borostyánt idéző csillogás is, ami jól harmonizál a doboz és a palack arany felirataival. Már a megjelenésével is felébreszti az emberben az „akarom” vágyat.

Illat:

Nagyon masszív, némileg mellbevágóan erős illatokkal találkozhatunk a poharat az orrunkhoz közelítve. Éppen olyan ebből a szempontból, mint egy komoly óbor, kissé fanyar, rengeteg érett gyümölcs illatát árasztja magából ez az aroma. Elsőre szinte szétválogathatatlanul sok mindet érezhetünk ki belőle, de némi levegőzés után szépen sorban elkülöníthetővé vállnak az almára, narancsra, a barackos joghurtra és banánra emlékeztető illatok, de érezhetővé válik a méz  és a karamell édessége is. Kissé olyan, mintha egy nagyon érett lédús gyümölcsökkel teli tál illatát éreznénk.

Íz:

Az illathoz képest könnyedebb, de még mindig nagyon gazdag ízek ölelik körbe a szánkat az első kortyot követően. A korának megfelelően olajos whisky, mely hamar bevonja a szánk egészét. Komplex, de kiegyensúlyozott ízeket érezhetünk, melyekben megjelenik a tölgyfa aromája éppen úgy, mint a tejkaramella és a füge, a banán és az narancs édessége is.

Lecsengés:

Hosszas, és mély nyomokat hagy maga után. Itt továbbra is a gyümölcsök és a tölgyes jegyek dominálnak, de nem tűnik el az édesség sem nyomtalanul, inkább csak beleolvad valami fanyarabb, töményebb ízben, mint amit egy erős, fűszeres forró csokoládéban is érezhetünk.

Összegzés:

Azzal, hogy ez egy karakteres és remek ital, nem mondanék túl sokat. Így inkább csak azt mondanám, hogy ha valahol sikerül hozzájutnotok, akkor semmiképpen ne hagyjátok ki! Lassan kóstolgassátok, adjatok elég időt minden korty kiélvezéséhez. Korra, nemre tekintet nélkül, mindenkinek ajánlom, mert igazi különlegesség, a hasonló korú whisky-k között is.

Adatok:
Név: Glenfiddich 21
Érlelési idő: 21 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfiddich.com/collection/core-range/21-year-old/

A Glenfiddich kóstoló egyik izgalmas tétele a „The Original” volt. Ez a single malt sok szempontból különleges és minden rajongó számára kötelező tétel! Hogy miért? Arról az alábbiakban olvashattok.

Forrás: Koktélbolt facebook oldal

Egy kis történelem:

A Glenfiddich lepárlót 1886-ban alapította William Grant. Az addig írnokként dolgozó Grant vett egy darab földet a Highland-en, ahol aztán 1887-re már a lepárlót is megépítették, sőt ebben az évben az első szesz is kijött az új üzem desztillálóiból.

Eleinte keverék whisky-ket készítettek, de 1963-ban a cég összeveszett az addigi partnerével, így nem jutottak több gabona whisky-hez. Ez a röpke válság később meghatározó változásokhoz vezetett a világ whisky termelésében. De a Glenfiddich esetében is ráébresztette a tulajdonosokat, hogy mennyire sérülékeny a saját termelésük a külső beszállítók miatt. Ők két módon próbálták kiküszöbölni a függőséget, egyrészt építettek egy saját gabonaüzemet, másrészt pedig megjelentettek egy új whisky típust a piacon, ami már csak a saját termékeik keverékét tartalmazta, ezzel megalkották a whisky gyártás egy új kategóriáját a Single Malt whisky-t.

Mondanom sem kell, hogy a lepárló ma is létezik, sőt, mára a whisky készítés egyik óriás üzemévé nőtte ki magát, ahol egyebek mellett 3 lepárló, egy palackozó, egy kádárműhely és 45 raktárház található. Az üzem első volt abban is, hogy 1969-ben a nagyközönség számára is megnyitotta a kapuit és napjainkban már több, mint évi 20.000 látogatót fogadnak.

Talán közismert, talán nem, de érdekes tény az is, hogy az üzem a mai napig az eredeti tulajdonosok, a Grant család birtokában van.

A whisky:

Az Originalt Brian Kinsman malt master alkotta meg, aki az eredeti 1963-ban kiadott első single maltot akarta rekonstruálni. Az pedig talán csak a rajongókat lepte meg, hogy sikerült is neki. Ez a tény talán egy apró bepillantást enged abba a ténybe, hogy a Glenfiddich lepárló milyen óriási és milyen értékes whisky készletekkel rendelkezhet..

Megjelenés:

A palack meglehetősen ódivatú, de mi mást is várhatnánk egy ilyen tételtől. Egyszerű, egyenes formák jellemzik az üveget, ami megmarad a címkék kapcsán is. Ez, bár nem teljesen, de azért kellő mértékben felidézi a ’63-as megjelenés színeit, formáit.

A modernitás csak a whisky díszdobozában jelenik meg, ami mind méreteivel, mind pedig eleganciájával igazán impozánssá teszi az Original-t.

Szín:

Könnyű, világos, mint a „aktuális” 12 éves kiadásé, vagy talán még inkább az. Valójában egy könnyű fehérbor színét idézi.

Illat:

A színéhez méltóan virágos, kevés vaníliával, citrusokkal és a márkára jellemző fanyar körtével keveredve. Ezekhez a nyárias ízekhez hamarosan megérkezik egy markáns tölgyes kesernyés illat is némi kekszre emlékeztető hatással együtt.

Íz:

A könnyedség itt is tetten érhető. Tűnékeny gyümölcsös ízeket produkál az ital, amiben ismét megjelenik a tölgy jellemző íze. Én a vaníliát már nem éreztem, de a szakemberek szerint ez is felfedezhető. Kevés víz hozzáadásával kevés fűszeres, citrusos ízkombinációk is előcsalogathatóak a párlatból.

Lecsengés:

Gyors és száraz. Itt is a tölgy dominál, de ha nagyon figyelünk némi kesernyés füstösségre emlékeztető íz is kiérezhető a nyelvgyök környékén.

Összegezve:

Nos, bár egyáltalán nem rossz ital, de a legnagyobb értékét mégis az unikum jellege adja. A mai rajongók számára talán túl egyszerű, túl könnyű, de ha valaki kíváncsi arra, hogy milyen lehetett az első single malt whisky, akkor gyorsan tegye rá a kezét egy üvegre, mert csak limitált példányszámban jelent meg, és ha elfogy, akkor nem biztos, hogy lesz újabb. Ebben az esetben pedig mi, egyszerű földi halandók, akiknek nincs a pincéjében eldugva néhány eredeti „első” kiadás, többet nem kóstolhatunk ilyen maltot.

Adatok:
Név: Glenfiddich, The original
Érlelési idő: 12 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfiddich.com/collection/special-editions/the-original/
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

A Glenfiddich az a whisky, amelyet minden whiskyrajongó legalább egyszer megkóstolt már: a Dufftown-környéki lepárló palackjait 180 országában árulják, s a világszerte eladott single-maltok több mint egyharmada közülük kerül ki.  A kínálat leglényegesebb tagjai, templomának rendíthetetlen oszlopai - és (szerintem) üzleti könyveinek legfényesebben ragyogó csillagai - a 12, 15 és 18 éves kiadások, amelyek tagjai a világ legtöbb, magára valamit is adó italozóhely polcán fellelhetők. Joggal voltam hát kíváncsi arra, mi teszi őket különlegessé, mit adott a világnak William Grant, amely ennyire népszerűvé tette ezt az italt? Mit lehet leírni arról a whiskyről, amely defíniálta a single-malt whisky fogalmát? És ez is olyan, mint a nőknél, hogy az öregebb rendszerint jobb?

Maradj velünk, és talán elmondom.

Forrás: Brand New Glenfiddich

Jelenleg is bimbózó whisky-karrierem fontos állomása volt a spontán kocsmázás, amikor először rendeltem meg a sokszor látott 12 éves Glenfiddich-et. Szó sem volt még blogról, azt sem tudtam, mi fán terem ez az egész, egyedül a Tamás által addig velem itatott párlatokat ismertem. Tamás pedig él-hal a füstös italokért, így amikor először kóstoltam igazzy Speyside-it, gondolhatod, hogy agyam töredékes whisky-térképe rögvest új, meglehetősen izgalmas részletekkel gazdagodott...

Glenfiddich 12 Year Old, the signature malt

Az origó. A whiskyelméleti nullpont. A whiskykedvelők őslevese, Greenich Village-e, Genezise, életadó meteoritja, 'A' hangja, és ki tudja mi mindene még. Ha ezt nem kóstoltad, semmit sem tudsz, John Snow... egész egyszerűen azért, mert nincs mihez viszonyítanod.

Rémlett, a kóstoláson is csak a miheztartás végett töltötték ki, de így legalább olyan párlattal kezdhettem "hivatalos" kóstolói karrieremet, amelynek kognitív ekhói minden valaha bepötyögött vagy bepötyögésre váró cikkemhez vezetőként szolgálhatnak, és ez így van jól.

Illat

Az van, hogy ez itt a textbook speyside-i whisky, csak a jó, és nem a 10-es benriach-i értelemben: könnyű, gyümölcsös.citrusos illata van, pici mézzel és gabonával, semmi bántó füsttel és épp csak annyi alkohollal, hogy érezzük, a prémium körtelénél sokkal magasztosabb dologgal van dolgunk.

Íz

Nincs mit mondanom, megkóstolod, és szereted. A 12 éves Glenfiddich lágyan végig fog gördülni a nyelveden, enyhe olajossággal körbeöleli, majd forró símítással továbbáll a garat felé, közben csipetnyi fűszerességével hódít meg, és a paplant is leteríti a nem kevésbé kellemes folytatáshoz:

Lecsengés

A lepárlómesterek által addig gondosan palástolt tőzeg végül megjelenik, nem túl bántón: épp csak annyira, hogy skót dudákat halljunk feljajdulni a ködbe vesző magasföldi bércek messzi távolából... édes gabonát, mentolos gyümölcsöket hagy maga után, és a körvonalazatlan érzést, hogy jobb ez a világ, mint két perce volt.

Feltűnt, ugye? A fenti soroknál marketinges bullshitterek sem tudtak volna szebbet írni, minden bennük van, ami miatt a blog mellé ragasztom az impresszió címkét. Ami az illatot, az ízet és a lecsengést valójában illeti az az, hogy kóstold meg magad, vagy igyál még egy pohárral, és fogd rá a nyuszira. Esetleg rám, én úgyis fogok helyetted.

Akkor is tégy így, ha meg akarsz állni, és nem továbbmenni az idősebb kiadásokra. Pedig hiba lenne, tudniillik a következő tétel, a 15 éves Solera Reserve igazi különlegesség, amelyet már csak a készítése során alkalmazott eljárás miatt is érdemes közelebbről megismerni.

Glenfiddich 15 Year Old, the Solera Reserve

A készítés során főhősünk új európai tölgyfa és használt amerikai bourbon hordókban érlelődik, majd egy hatalmas, andalúziai sherry-s hordóban fejeződik be. A különleges az, hogy ez a hordó soha nem ürül teljesen, immár évek óta: mindig csak a felét ürítik, majd az előző hordókból újratöltik. Ez az eljárás nem csak a Glenfiddich sorozatban, hanem a világ whisky-kínálatában is egyedülállóvá teszi a 15 éves Solera Reserve kiadást.

Illat

A tapasztaltabb whiskyfogyasztónak azonnal feltűnik a sherry-s érlelés. A fiatalabb testvér kissé almás-körtés illata helyett itt némileg fanyarabb, erdeigyümölcsösebb jegyeket éreztem, de azt a mai napig nem tudnám megmondani, hogy az ital érettsége a címke által kiváltott placebo-hatás volt-e.

Íz

Érdekes módon jobban csípett, mint a 12 éves kiadás, és az íze is kevesebb hatást tett rám, úgyhogy gyorsan le is nyeltem, és vártam az eredményt.

Lecsengés

A 15 éves itt mutatja meg igazi erejét, ami nem is baj: véleményem szerint a whiskyk esetén az illat és a lecsengés adja az ital élvezeti értékének 80%-át. Kevésbé érződik a tőzeg, határozottan simább élmény. A gyümölcs érezhetően leér az aljára, hosszan tartó, savanykás gabonásságot hagy a szájban. Határozottan lájkolom a WG&S dolgozóinak teljesítményét.

Ezek után kíváncsi voltam arra a Glenfiddichre, amely már elég idős hozzá, hogy megrendelje a saját Glenfiddich-ét, ezzel egy sajátos Glenfiddichception-t hozva létre, amely az általam elképzelhető legjobb redundáns tér- és időparadoxon...

Ugorjunk.

Glenfiddich 18 Year Old, the barely legal Small Batch Reserve

Nesze neked, limitált széria, amikor a legtutibb whiskyzős helyek polcán rendre megtalállak, és mint egy 18 éveshez illik, meg is kívánlak. Ilyen alakkal, hülye vagy, még jó! Gyere hát, Kicsim, lássuk, mit tudsz.

Illat

Nemcsak a cuccod jó, de az alsóneműdre is figyelsz: te rajzoltad a legszebb katedrálist, amit pohár oldalán a kóstolás során láttam. A parfümöd érdekesebb, érettebb, és kicsit savanykásabb, mint ifjabb követőidé, de egyáltalán nem bántja az orrot. Rátarti feltűnősködést nem, csak a szabadság iránti vágyat érzem rajtad: épp eléget tartottak bezárva, hogy megérezd a messzi Atlanti Óceán illatát, és ez a benyomás kitörölhetetlen nyomokat hagyjon az aurádon.

Íz

Érezni Téged olyan, mint fiatalkorom sült, kelt tésztáit. Gyermekkort idéző, forró, citrusos érzeteket adsz, ezzel transzcendens módon vezetsz vissza egy más letűnt ifjúságba. Köszönöm Neked, méltósággal viselem távozásod.

Lecsengés

Miután magamra hagysz, meghatározhatatlan, ellentmondásos érzetek törnek rám. Egyszerre érzem illatod gyümölcsösségét, ízed érett teltségét, és enyhe keserűséget, mintha a szerelem utolsó szikrája égett volna ki bennem. Te vagy a gyermeki szíveket megtöltő nyarak zsenge aromája, a zsibongó piac legérdekesebb, legfinomabb édessége és a letűnt, szabad ifjúkor hagyta, soha nem szűnő mélabú. Hogy megízleljelek, hogy megértselek, ahhoz férfi kell.

És én örömmel állok e kihívás elé máskor is.

Összegzés

Zseniális kóstolás volt, piros betűkkel fogom 2016 emlékei között számon tartani. Másnak is ajánlom, hogy ha máskor nem, egyszer szánja rá a pénzt és az időt, hogy végigpróbálja ezt a három, eladott példányszám ellenére is különleges italt. Nem fog csalódni.

És dokumentáció van arról, hogy a 12 éves verzió bulikba is kiváló.

A Glenrothes lepárló termékeivel már sokszor, sok helyen találkoztam és mindenütt felfigyeltem a palack szokatlan formájára, el-el gondolkodva azon, hogy vajon milyen italt rejt ez a furcsa üveg. megkóstolni mégis csak mostanában kóstoltam meg, ne kérdezzétek miért, mert erről fogalmam sincs. talán úgy éreztem, hogy ehhez az italhoz még nekem is érni kellett.

 Forrás: http://www.theglenrothes.com

A lepárló

Mint, ahogyan ezen a vidéken sok másik lepárlót, a Glenrothes-ot is az 1800 évek második felében, konkrétan 1878-ban alapított két banki alkalmazott, Robert Dick, William Grant, valamint egy ügyvéd John Cruikshank. Nos, úgy tűnik a szeszfőzés már akkor is az unatkozó középosztály hobby-ja volt, de ennek mi ma csak örülhetünk. A termelés hamarosan 1879 december 28. meg is indult az új lepárlóban.

Azt, hogy a frissen alapított lepárló mekkora hírnevet szerzett, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy alig tíz évvel az alapkőletétel után a Glenrothes, az Islay Distillery-vel és a Bunnahabhain lepárló tulajdonosával együtt  megalapították a Highland Distillers társaságot, amivel igazán illusztris társaságba került az új cég.

Az itt gyártott maltok kezdettől fogva nagy megbecsülésnek örvendtek az olyan nagyobb keverék gyártó cégek körében is mint a Cutty Shark, vagy éppen a Famous Grouse. A Glenrothes-t whisky-t felhasználó egyik nagyvállalat a Berry Bros & Rudd Ltd. volt az, aki a borokhoz hasonlóan évjáratonként kezdte kiadni a whisky-t. Az egyes kiadások, bár alapjaiban ugyanazok voltak, de valamicskét mégis különböztek egymástól. Így egyfajta unikumként létezhettek azon a piacon, ahol a többi whisky termelő évről-évre ugyanolyan kiadásokat készített. 

A whisky:

A Vintage Reserve nem kevesebb, mint 10 féle különböző Glenrothes évjárat keveréke, melyből a legöregebb az 1989-es, a legfiatalabb pedig a 2007-es. Ha csak ez utóbbi alapján ítélnénk meg a párlatot, akkor egy fiatal italról beszélhetnénk, amibtől valószínűleg nem sok érdekességet várnánk. Nagyobbat pedig nem is tévedhetnénk.

Megjelenés:

Nos, az, hogy egyedi, azzal csak annyit mondtam, hogy az ég kék. Ez a whisky még abban az, amúgy is erős mezőnyben is kiemelkedik, ahol a többi single malt, egytől-egyik egyedi palackja, doboza versenyez.

A kétoldalt nyitott, inkább csak egyfajta keretnek, vagy éppen állványzatnak tűnő doboz, a gömbölyded, tömzsi palack messziről felismerhetővé teszi az italt. Egyedülálló külseje van, az biztos, de ettől függetlenül nem tűnik sem hivalkodónak, sem harsánynak. Inkább egy különös finomságot sugároz, mely miatt az egyszeri szemlélődő sokkal magasabbra pozícionálja a párlat árát, mint ahol eredetileg elhelyezkedik.

Szín:

A whisky egészen halvány sárgás, rezes, én még mindig egy jó citromos teára asszociálok róla, de ez csak kellemes emlékeket ébreszt, így én nem bánom.

Illat:

A tíz különböző évjárat, millió illata tódul az orrunkba, amint a pohár felé közelítjük azt. Az összhatás mégis lágy, narancs, mandarin, csipkebogyó, meggy, cseresznye, málna érződik. Fanyar, de édes is. Még egy kevés mézes felhang is elő-elő tűnik az illatban. Csak egy egészen enyhe alkoholosság érhető tetten a fenti gyümölcsöskertre hajazó illatfelhőben, ami azért jelzi, hogy itt egy whisky-ről beszélünk, nem pedig a nagyi vegyes gyümölcs szörpjéről.

Íz:

A gyenge ponthoz érkeztünk. Vagy talán nem is, de az whisky illata annyira magasra teszi a lécet, hogy némiképpen csalódás belekortyolni, hiszen itt már nem érkezik az a fergeteges komplexitás, amit illatolás közben érezhettünk. Ettől függetlenül kellemesen, krémesen vonja be szánkat a párlat kortyolás után. Még a gyümölcsösség is fel-fel villan, de hamar átadja a helyét egy száraz, kesernyés, zöld diós íznek, ami éles kontrasztot képez a lágysággal. Itt már egyértelműen a száraz sherry-s hordó hatása érvényesül.

Lecsengés:

Ezen a ponton sajnos végképp elveszti a Glenrothes a maradék egyediségét is. Csak egy átlagos, bár kellemes, whisky-vé változik a szokásos vaníliás, enyhén citrusos utóízével.

Összegzés:

Nagyon nehéz kérdés. Semmiképpen nem rossz whisky, sőt! Igazából már csak a külseje és az illata miatt is ott a helye minden rajongó polcán. Ár/érték arányban pedig még jobban teljesít az ital.

Adatok:
Név: Glenrithes Vintage Reserve
Érlelési idő:
Régió: Speyside

Források:
http://www.theglenrothes.com/en/our-whisky/vintage-reserve.html

Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve: Whisky

Nemigen mondok újat azzal, hogy a Glenmorangie original kiadása a mai napig az egyik kedvenc malt-om. Ezt kóstoltam először és ez máig ható érzéseket keltett bennem. Valójában minden whisky-ben azt az aha élményt keresem azóta is, - több kevesebb sikerrel-, amit ettől az italtól kaptam. Nem véletlen, hogy a blog első cikke is erről szólt.

A Nectar D’Or kiadás megkóstolása régóta szerepelt a képzeletbeli listámon, ahol a kötelező tételeket tartottam számon, az eredményét pedig alább olvashatjátok.

Forrás: glenmorangie.com

Bár sok mindent megírtunk már erről az italról, de a lepárlóval eddig még nem igazán foglalkoztunk, így, most ezt a hiányosságunkat is pótolhatjuk.

A lepárló

A Glenmorangie céget eredetileg sörfőzdének alapították a a Highland dombjai és hegyei között, de mindannyiunk nagy szerencséjére a tulajdonosok hamar belátták, hogy az ő jövőjük a single malt-okban van, így 1843-ban lepárlóvá építették át és nem pazarolták többet a malátát holmi sörökre. Bár gondolom abban sem alkottak rosszat.

Persze ez a lepárló sem úszta meg a pénzügyi válságokat, illetve a többszöri tulajdonosváltást. Azonban mindezen hátráltató tényezők mellett is életben tudtak maradni, sőt volt, hogy évi 4 millió liter whisky-t állítottak elő, ami semmiképpen sem lebecsülendő szám.

A mennyiség mellett a minőség felé is elköteleződtek, ami a folyamatos megújulásban is tetten érhető. Mint „egymárkás” lepárló megtehették volna, hogy csak egyre öregebb és öregebb évjáratokat jelentetnek meg a  10 éves kiadás mellett, de ehelyett elkezdtek az utóízekkel kísérletezni, amit az érlelés során használt hordókkal érnek el.

Az összes whisky-jük amerikai tölgy hordókban tölti az első néhány évét azután pedig különböző vidékekről származó használt hordók következnek. Esetünkben ez egy francia desszertbor, a Sauternes hordója, mely a Bordeaux-i borvidékről származik, ami azért valljuk be, nem hangzik rosszul.

A whisky

Külső:

Az ital színe engem a sűrű, friss mustra emlékeztet a mély, kissé opálos áttetszőségével. Ínycsiklandó szín, azt kell, hogy mondjam, bár egy kissé becsapós, hiszen ettől a színtől én egy édes italt vártam.

A palack is jelentős megújuláson esett át azóta, mióta először a kezembe vettem. Megkarcsúsodott és szerencsére a rengeteg címkétől is megszabadították. Ezzel a sokkal minimalistább dizájnnal nekem jobban is tetszik. Valahogy kifinomultabb lett ezáltal külső, ami jobban harmonizál a beltartalommal is.

Illat:

Intenzív. Elsőre nem is nagyon éreztem mást ki belőle, mint a jól megszokott, átlagos „whisky” illatot, de szépen lassan előkerültek belőle a gyümölcsök is, főleg egyfajta kesernyés, kandírozott citrusfélékre jellemző illat. Ezt sorban követték a fűszeres aromák, de a pörkölt mogyoró is helyet kapott a végén. Komplex illata van, az biztos és már itt leszámol azokkal a tévképzetekkel, amit a színéből eredő édességre számítottak.

Íz:

Igazán testes ital, ami szinte már harapás hatását kelti, nem is kortyolásét. Igazán érett íz hatása van, amiben tobzódnak a gyümölcsök. Barack, málna, citrusfélék együtt, mézes édességgel és egy cseppnyi fűszeres, hol kesernyés, hol csípős körítéssel teljesednek ki.

Lecsengés:

Hosszú, közepesen intenzív utóízt hagy a szánkban. Ehelyütt már a fás, kicsit kesernyés íz dominál, de azért felfedezhetőek a gyümölcsök is újfent, de elég tünékenyen. Inkább boros utóérzetet kelt, mint whisky-set. Sokat veszít a komplexitásából is az ital, ami valahol sajnálatos.

Összegzés:

Nos, ha valaki még nem kóstolt Glenmorangie-t, akkor azt javasolnám, hogy mindenképpen az Original kiadással kezdje és ne ezzel. A Nectar D’Or inkább a haladó szinte ennek a párlatnak. Ez persze nem von le semmit az értékéből, sőt. De úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy ezt a kiadást élvezni tudjuk, szükség van némi előzetes kóstolási tapasztalatra. Továbbá bár remek ital, de ha választanom kéne én az Originalt választanám.

Adatok:
Név: Glenmorangie Nectar D’Or Sauternes
Érlelési idő: 12 év
Régió: Highland

Források, linkek:
http://glenmorangie.com/

Egyéb:
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve Whisky

A BenRiach, mint márka elsőként a Whisky Show-n került a kezünk közé és azonnal elnyerte a tetszésünket a 18 éves kiadásuk, ahogyan azt az erről szóló cikkben olvashatjátok is. Ezért aztán adta magát az, hogy tovább kóstolgassuk a termékeiket.

Forrás: Magányos Maláta

A fenti elhatározást hamarosan tett is követte, miután Ádám beszerezte a márka 10 éves, belépő szintű verzióját. Úgy gondoltuk, hogy az egyik prémium kiadás kipróbálása után érdekes lesz a belépő szintet is megkóstolni. Ennek az eredményét pedig alább olvashatjátok.

A lepárlóra és történetére nem vesztegetnék újabb karaktereket, aki az emlékei felfrissítésére vágyik az itt  megtalálja a megfelelő cikket. A „vörös szarvas hegyén” (Ben Riach) azóta nem történt olyan változás, amit érdemes lenne itt leírnunk.

A whisky:

A 10 éves kiadás az iparági hírek szerint azért jött létre, hogy a későbbiekben a most még létező 12 éves kiadás váltóitala legyen. Ebben az kiadásban már szinte csak olyan whisky-k keveréke szerepel, amit a lepárló 2004-es újranyitása után készítettek, tehát már abszolút az új tulajdonos szája íze szerint készült párlatról van szó.

Megjelenés:

Nos, én eddig ezt a márkát, - ahogyan erről már meséltem-, a harsány színek, címkék honának ismertem, ezért is kellemes meglepetés volt ennek a kiadásnak a visszafogott, sötétszürke, bronzos árnyalatú feliratokkal díszített külseje. Alapvetően tetszetős, mind a doboz, mind pedig a feliratok színvilága, bár az tény, hogy ezekkel nem igazán tűnik ki sem a boltok polcain, sem pedig a bárokban az ital.

Szerintem az egész külsőnek van egy „steampunk”-os beütése, amit a dobozon és az üvegen lévő rajz is erősít, ugyanis elsőre engem egy páncélvonatra emlékeztetett és csak alaposabb megnézés után lett világos, hogy a lepárlót és az előtte sorakozó hordókat ábrázolja.

Szín:

Kellemesen sötét tónusú, telt bronzos árnyalatok csillannak elő a poharunkban és az üvegben is a színt vizsgálva.

Illat:

Friss, fanyar, citromos, lime-os illattok az elsők, amik felénk szállnak a pohárból. Valamivel később ezek az illatok szépen lassan átadják a helyüket egyfajta krémes édességnek, amik még mindig gyümölcsöket hordoznak magukkal, engem leginkább a barackos joghurtra emlékeztetően. A vége felé némi vanília is előkerül, de inkább csak könnyű kiegészítő illatként.

Íz:

Az alkohol határozott csípésével indít a párlat, ami első lépésként elzsibbasztja a szájunk egészét. Ez viszonylag gyorsan elenyészik és ekkor előkerül némi gabonás, könnyű ízkompozíció, amolyan háztartási kekszes, semleges, édesség. Végül ez is elhalványul és a helyére fás, fanyar ízek érkeznek, amiben nyomokban meggyes ízek vegyülnek.

Lecsengés:

Könnyű és viszonylag rövid. Valójában eléggé semmitmondó utóízekkel távozik az ital. Egy kevés híg borsos csípéssel és egy mélyen megbúvó fafüstre hajazó kesernyésséggel.  

Összegzés:

Nem könnyű. A 18 éves Latada kiadással nem korrekt összehasonlítani ezt a maltot, de valójában más Speyside single maltokkal sem. Igazság szerint csak azoknak ajánlanám, akik már megkóstoltak más, erről a vidékről származó whisky-ket is, mert így nézve lehet legfeljebb érdekes az ital, ami tartalmaz minden olyan jegyet, - amit az itt készült párlatoknak tartalmaznia kell-, de minden különösebb egyéniség nélkül. Azok, akik most ismerkednek ezzel a vidékkal, azok kóstolják meg inkább a Singleton-t, vagy éppen a Tomintoul-t.

Adatok:
Név: BenRiach
Érlelési idő: 10 év
Régió: Speyside

Forrás:

http://www.benriachdistillery.co.uk/our-whiskies/10-years-old/

Jameson 18 Years Old Limited Reserve, 18 éves, ír, blended whiskey

A büdzsé-kistesót, a Jameson Original-t lentebb már párszor kielemeztük, és némileg eltérő színezetű, mégis hasonló véleményre jutottunk: költséghatékony középkategória, ami reális választás lehet egy whiskey-kedvelőnek, ha nincs jobb... de amúgy semmi említésre méltó. Mégis gyakran kikérjük, mert a Jameson-brand beette magát a fejünkbe.

Forrás: Jamesonwhiskey.com

Ezzel együtt régóta érdekelt, hogy az idősebb kiadásai mit adnak, így a legutóbbi Publinos beszélgetés során ki is kértem egyet. A szakmai hozzáértés garantált, akár az odafigyelés: két potstill és egy single grain whiskey keverékét Oloroso sherry-s hordókban érlelik, majd az utolsó 6 hónapban bourbon-hordóban fejezik be. Az üveg amibe végül töltik, nagyon hasonló az összes többi Jameson-os üveghez; ha egyszer láttál egyet, láttad az összeset, csak képzelj alá egy trafiklogót talpas betűtípussal.

A whisky színéről csakazértsem fogok írni, emberek, totál irreleváns.

Illat

Lágy, persze, mint szinte minden ír whiskey, édes karamella, és... igen, kávé csapja meg az orrod, meglepő intenzitással. A markáns kapucsinó-illat mögött ott incselkedik némi menta, és ezt az egészet egy zivatar utáni tisztáson fogyasztod, mikor picit érzed a nedves füvet, a kövér termőföldet, a virágok illatát, és a levegőben még ott feszülnek az épp elhasznált óriási energiák.

Íz

Gyümölcsösödünk, de csak egy kicsit csípősödünk. A fentiek az ízbe már csak nyomokban jöttek át, egzotikus gyümölcsöket, lédús narancsot, és némi borsosságot érzékeltem az ízlelőbimbócskáimmal.

Lecsengés

Itt döntöttem el, hogy ez a whisky nem lesz a kedvencem: egyszerűen túl sok marad belőle a single grainből. Minimális, kesernyés-édeskés füst jelenik meg a nyelv tövénél, ezzel együtt a savanykás gyümölcs, és némi füves-földes aroma is tovább él a szájban. 

Összegzés

Egy próbát megér. Nem prognosztizálom azt, hogy mindenkinek a füle kettéáll tőle, nem magasztalom az égig: kezdőknek túlságosan kifinomult, haladóknak túlságosan tompa, egyszerű élmény. Különös whisky, de nem a szó "különleges", inkább annak "furcsa" értelmében.

Agárd egy igazán fura kis város… Számomra kedves hely, mert közeli és fontos barátaim élnek arrafelé, mi több a tündéri keresztlányom is. Ők azt mondják Agárd világváros, amit én mindig csendes mosollyal hallgattam, mint a patriotizmus minden, - némileg túlzó -, megnyilvánulását. Aztán, hazánkban másodikként itt gyártottak értékelhető single malt whisky-t. Ez elmélázva pedig azt kell mondjam, Agárd talán tényleg világváros, vagy legalább is nagy léptekkel közelít afelé…

Forrás: Magányos Maláta

Nem meglepő módon a whisky itt is egy pálinkafőzdében készült, éppen úgy, mint a Békési Single Barrel  esetében. Ez persze valójában egy kifejezetten jó ajánlólevél, hiszen ahol minőségi gyümölcspárlatokat tudnak előállítani, ott alighanem a malátával is tudnak mit kezdeni és hogy ez mennyire így van, azt az alábbiakban elolvashatjátok.

A lepárló

Az Agárdi pálinkafőzde nem tartozik a túl hosszú múltra visszatekintő műhelyek közé, hiszen mindössze 2002-ben alapították. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a termékeiket is valamiféle kiforratlan, belépő szintű italoknak lehet tekinteni, sőt. A válogatott minőségű gyümölcsök, a szakértelem és a kisszériás előállítás mind-mind a magas minőség iránti elkötelezettséget mutatja, ami a szakma és a vásárlók pozitív visszajelzései is megerősítenek.

A whisky

A pálinka főzésében tapasztalható professzionalista hozzáállás az itt készült whisky-nek is a sajátja természetesen. Az alapanyagul szolgáló malátát Angliából rendeleték, melynek egyharmada füstölt, kétharmada füstöletlen volt. A mindössze két hordónyi malt az első kilenc évét új készítésű zempléni tölgyfahordóban töltötte, az utolsó hármat pedig olyan fiatal hordókban, amiben előtte 6 puttonyos aszút készítettek. Az elkészült párlatból mindösszesen 1200 palacknyi került forgalomba.

Külső

Az Agárdi whisky egy elegáns díszdobozban vehető kézbe a megfelelő kereskedésekben. A fekete, kellemes tapintású doboz minimális díszítéssel bír, mindössze az főzde neve és képe, valamint a címe található itt, kiforrott tipográfiával, arany színekben.

A palack maga engem erősen emlékeztet a Békési single maltra, bár közel sem ugyanolyan, de eléggé hasonlít ahhoz, hogy felmerüljön a gyanú, hogy esetleg ugyanazt a tervező irodát használták mindketten. De ez igazából mindegy is, hiszen a palack és a rajta lévő címkék összességében profi munkák, amikben valóban el lehet gyönyörködni, ha valaki fogékony a letisztult design iránt.

A párlat színe telt barnás, vöröses, kifejezetten meleg őszi színekben játszik.

Illat

Az első pillanatban meglepően édes, karamellás, vaníliás, kissé kávés csokoládés, amit hamarosan gyümölcsös illatok nyomnak el, onnantól kifejezetten szilvás aromák borítják be a orrunkat, azzal a fajta karakterek, némileg csípős szilvaillattal, a nagymamák kertjének és a lekvárjának a sajátossága a mai napig.

Íz

Belekortyolva rögtön kitölti a szájüreg egészét, kissé meg is csípve a szájpadlást itt ott. Az eddigi édesség itt eltűnik és inkább egyfajta fás szárazság érezhető benne. Kissé agresszív whisky ez, ami az első kortyban sem játssza meg magát, csíp, harap, de szerencsére külsérelmi nyomok nélkül. Koncentrálva helyenként megérezhető benne a füstöltölt maláta enyhén kesernyés íze is néhány pillanatig.

Lecsengés

Piros mogyorós! Egyenesen a kora nyolcvanas évekből! Ha valakinek ez nem mondana semmit, azok kóstolják meg most ezt a csokit és a jelenlegi ízéhez adjanak hozzá némi nyersességet és egy kevés avas mogyoró ízt. Maga a lecsengés közepesen hosszú, és közepesen intenzív.

Összegezve

Az Agárdi whisky egy karakteres párlat. Kóstolásra abszolút érdemes és nem csak a lokálpatrióták számára. Mindettől függetlenül én még kissé nyersnek érzem, de ez a tulajdonsága még változhat a későbbi kiadásokban.

Az egyetlen igazi hátulütőjének az árát érzem. Destillata győzelem ide vagy oda, szerintem az árképzés így is magasabb lett az ital valós értékénél.

Adatok:
Név: Agárdi Whisky
Érlelési idő: 12 év
Régió: Agárd

Források:
http://www.agardi.hu/webshop/hu/141-agardi-whisky-05-l-5999545371216.html
http://agardi.hu/main.php

Bár nincs semmi közöm ehhez a whisky-hez, azok kívül, hogy lelkes fogyasztója vagyok, mégis némi büszkeséggel gondolok rá, hiszen mégis csak egy magyar single malt! Nem hiszem, hogy van olyan whisky rajongó hazánkfia, akiknek ez ne dobogtatná meg a szívét.

Forrás: Magányos Maláta

2014-ben a Budai Pálinka- és Kolbászfesztiválon debütált ez a single malt, melyet Békés megyében, Békés városában készített Békési Zoltán. (Nos, békében errefelé nincs itt hiány az biztos!)

A lepárló, avagy a pálinkafőzde…

A Békési család 1984-ben alapította meg a nevüket viselő pálinkafőzdét, mely azóta is üzemel és túlzás nélkül állítható, hogy remek eredményeket mutat fel. A termékeik talán nem annyira ismertek a nagyközönségnek, mint a piacokat elárasztó „kommersz” márkák, de a pálinkáért rajongók körében ismert és elismert márkanév a Békési.

Ezt az elismertséget tette „kockára” az ifjabb családtag akkor, amikor úgy döntött, hogy valahol a pincében jól elrejtett hordókban whisky-t kezd érlelni. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora bátorság is kellett ehhez, hiszen, - kis túlzással-, amikor bekerül a hordókba ez a párlat, akkor még csak reménykedhet a főzőmester, hogy majd 12 év múlva valami olyasmi kerül elő belőle, ami legalább iható. Ez a tény persze sokkal kisebb gondot okoz a skót, ír, amerikai lepárlókban, hiszen náluk néhány elrontott hordó, nem túl nagy gondo, legfeljebb abban az évben kevesebb palack kerül ki tőlük és ennyi.

Itthon viszont nem kis kockázat ennyire előre tervezni egy vadonat új termékkel, de itt szerencsére bejött a dolog, azaz a szakmai tudás és tapasztalat legyőzött minden akadályt.

A whisky

Megjelenés:

A díszboz szerintem abszolút szépre sikeredett. a fehér alapszín, amit némi patinás árnyalat keretez,jól kiemeli az italt többi whisky közül. Elől csak minimális információt kapunk, azonban a doboz hátsó oldalán már részletesebb leírást találunk arról, hogy mit is várhatunk a belül levő párlattól. Itt szerepel a készítő rövid vallomása is, ami meglepően bensőséges hangulatot sugároz az olvasása közben.

A palack tervezésénél is követték a single malt-oknál tradicionális egyediséget. A zömök, de valahogy mégis karcsúnak ható üveg méltó a versenytársaihoz.

Címke:

Bár én inkább a letisztult, már-már minimalista dizájn kedvelője vagyok és a Békési címkéje minden, csak nem ez, mégis ez a kedvenc részem a whisky megjelenésében. Ennek az oka pedig abban rejlik, hogy bár tényleg rengeteg információt kapunk a címkét nézegetve, a rajta szereplő kézírásos részek, amiben megismerkedhetünk az ital hordóba kerülésének és onnan kikerülésének dátumával, valamint a hordó és a palack számával, valahogy mégis adnak egyfajta bizalmas hangulatot az egésznek és ezt kevés más whisky-nél lehet megtapasztalni, azt garantálom.

Szín:

Inkább a barnás, telt, konyakokra emlékeztető árnyalatú. A whisky-k közül inkább a japán malt-ok színárnyalatára hasonlít. A készítő szerint dohány és gesztenye árnyalatok keveredése alkotja ezt a színt, ami igaz is lehet.

Illat:

Elsőként némi fás aroma támadja meg az orrunkat, ami azonban gyorsan átadja a helyét a szőlős, mazsolás, kissé fügés, édes illatoknak. Engem azokra az időkre emlékeztet, amikor ősszel a család szőlőjében szüreteltünk. A kissé csípős levegő, az édeskés illatok, a pince száraz dohos illata mind-mind megtalálható ebben a malt-ban. Még némi nagyon-nagyon enyhe tőzeges felhangot is kiérezhetünk, ha elég sokáig illatoljuk.

Íz:

Meglepően sűrű érzetet kelt a szájban. Itt is inkább az édesség (karamell) a domináns, de itt már felfedezhetünk szárazabb erőseben fás jellegeket is. A fás karakterek mellett borra emlékeztető komponensek is megjelennek, amolyan igazi száraz, telt ízek, amiket az idősebb borokban fedezhetünk fel.

Lecsengés:

Sűrű, hosszú, alkalmanként nyelvzsibbasztóan alkoholos, de mégis inkább gyümölcsös utóízű a whisky. itt újra feltűnik a tőzeg kesernyés, füstös aromája, de újfent nem bántóan, csak amolyan emlékeztetőként.

Összegzés:

Ha szereted a singel maltokat, akkor kötelező tétel. Ezen szerintem nincs mit ragozni. Ha inkább blended párti valaki, akkor is csak ajánlani fogom, hiszen egy teljesen új íz világgal lehet találkozni az italban, ami ráadásképpen igazén könnyed, de mégis komplex, összetett ital, ami a típus össze pozitívumát felmutatja.

Adatok:
Név: Békési Single Barrel
Érlelési idő: 12 év
Régió: Békés megye, Magyarország

Források, linkek:
http://www.palinkarium.hu/termek/56/whisky.html#.VqDYy5rhBdI