Az ír whiskey-k, azon belül is a Jameson különböző kiadásai már sokat szerepeltek a blogon, ami valahol nem is csoda, hiszen hazánkban, a többség ezzel az itallal azonosítja az ír whisky gyártást. Ez egyfelől jó, hiszen legalább tudják, hogy mi ez (Gratula a marketingeseknek!), másfelől pedig nem annyira jó, hiszen, - mondjuk ki-, ez nem az a párlat, ami a magas minőséget szimbolizálná. Persze ettől függetlenül egyáltalán nem rossz, de inkább csak a belépő szintje a whisky élvezetének, amit jobbára akkor kérünk, ha a pultban csak ennél is gyengébb párlatok kapnak helyet. Mert van, aminél sokkal jobb… De ezekről nem valószínű, hogy írni fogunk a blogon.

Forrás: By Iceman7840 (Own work)

A fentiek után már talán mondanom sem kell, hogy kifejezetten megörültem annak, hogy a bár itallapján, ahová a kollégáimmal ültünk be, némi csapatépítő iszogatásra, szerepelt egy „jobb fajta” ital is a kommersz whisky-k között. Nem is volt kérdés, hogy mit rendelek és mivel egészen kellemesnek bizonyult, így maradtam is ennél egész éjjel. (Bár a végére sikerült kiinnom a készletet.)

Megjelenés:

Mivel egy bárban találkoztam ezzel a whisky-vel, így csak az interneten fellelhető képanyagra támaszkodhatom, ami alapján a külcsíny erősen hasonlít az Original-ra, mindössze a világosabb színvilágot cserélték feketére, ami határozottan komolyabb fellépést biztosít az italnak.

Illat:

Míg az eredeti kiadás illata nem túl kellemes, addig a Select Reserve kifejezetten érdekes aromákat ereget magából, az orrunk felé közelítve a poharat. Ezt egy, amolyan „negatív teszttel” is megerősítettem, azaz megkértem a társaságban lévő, - nem whiskey kedvelő -, kollégáimat, hogy illatolják meg és mondjanak véleményt. Nos, egyöntetűen a „érdekes, kellemes” jelzőt használták.

Csodálkoztam volna is, ha más válaszokat kapok, mert valóban kellemes gyümölcsös, nektarinra és kókuszra jellemző aromákat érezhetünk a pohárból. A kevert bourbonos és sherry-s érlelés egyértelműen megtette a hatását.

Íz:

Egészen telt ízek érkeznek az első korttyal, ami elég szokatlan lehet annak, aki a szokásos Jameson-os zamatokat várja. A kókuszos- barackos jellegek megmaradnak, de kapnak egy krémes felhangot, illetve egy egész kevés fahéjjas csípősséget. Egészen édes ital, ami engem már-már a forró puncsra emlékeztet.

Lecsengés:

Hosszú és meglepően intenzív. Továbbra is a gyümölcsök dominálják, de itt már enyhébben kiérezhetően, melléjünk kapunk egy különös virágos-mézes ízt miközben hagyjuk, hogy a párlat elillanjon a torkunkból.

Összegezve:

Nehéz kérdés. Mindenképpen kellemes whiskey, ami kitűnik a blended whisky-k közül, de annyira azért nem, hogy kihagyhatatlan legyen. Ha valaki szereti a Jameson termékeket, akkor mindenképpen kóstolja meg ezt is, de azoknak is ajánlható, akik szeretnének egy lágy, könnyed, de mégis fűszeres whisky-t kóstolni. Egy laza, tavaszi, esti poharazgatásnak megfelelő kísérője lehet, de csak akkor, ha nincs a pultban semmiféle single malt whisky.

Az ár-érték arányára pedig ugyanez igaz. Ha nincs jobb, akkor jó választás, de annyiért, amennyiért beszerezhetünk egy üveggel, már a malt-ok világában is kalandozhatunk.

Adatok:
Név: Jameson Select Reserve
Érlelési idő:
Régió: Írország

Források:

https://www.jamesonwhiskey.com/en/

A Glenfarclas termékeivel már hosszú ideje tart az ismeretségem, hiszen évek óta nézegetem ezeket az italokat a szakboltok polcain, sőt itt-ott kóstoltam is egy-egy pohárkával az évek során, de őszintén megmondva, egyik tétel sem hagyott bennem túl mély nyomot. A boltokban pedig a túl nagy választékának okán kerültem, valamiért nem bízok az olyan whisky-k minőségében, amiből egyidejűleg 10 különböző tételt is a polcokon látok. Tudom, hogy ez egy teljesen értelmetlen előítélet, de még nem tudtam túllépni rajta..

Az utóbbi időben aztán több általam megbízhatónak tartott forrás is elkezdett ódákat zengeni erről a malt-ról, így, amikor az elmúlt héten whisky-t kerestem, amivel meglephetem néhány barátomat, akkor úgy döntöttem, kap egy esélyt egy alapos kóstolásra. Ennek az eredményét olvashatjátok alább.

Forrás: Internet

A lepárlóról:

A Glenfarclas lepárlót a Highalnd-en, konkrétan a Speyside szívében, a Spey folyó partján találja az erre járó szerencsés utazó, olyan illusztris szomszédsággal együtt, mint az Aberlour, a Cragganmore, vagy éppen a Tormore üzeme. Ember legyen a talpán, aki itt kalandozva „menetből” végig tudja kóstolni az ezen a környéken készített single malt-oknak akár csak a felét is.

Maga az üzem a Skóciában szokásosnak nevezhető utat járta be, valamikor 1797 környékén megalapította Robert Hay, de whisky főzési engedélyt csak 1836-ban váltott. Gondolom az első néhány év(tized)-ben jövedelmezőbbnek tűnt az illegális lepárlás. (Ennek az előnyeit aligha kell magyaráznom senkinek idehaza, hiszen nem nagyon ismerek olyan családot, ahol néhány évvel ezelőttig a babgulyás kedvéért vettek volna kuktát…)

Természetesen a Glenfarclas üzeme is megért néhány tulajdonosváltást, melyek végül a Grant’s család portfóliójába kerülésig vezettek.

A whisky:

A 10 éves, a belépő szint a lepárló termékeihez, azaz ez a legfiatalabb palackozás. A legöregebb momentán a 40 éves. Persze emellett számos, évmegjelölés nélküli kiadást is forgalomba hoztak, mint például a „világ első hordóerejű” single malt-jaként reklámozott 105-öst, vagy a „Family Casks” sorozatot.

Megjelenés:

Mint mindig, most is egy egyedi megjelenésű palackról és díszdobozról beszélhetünk, de mindezzel együtt, szerintem, elég átlagos, amolyan „polcba simuló” külcsínt kapott az ital. Persze a piros alapszínű díszdoboz nem nevezhető hétköznapinak, de nem is ad annyi pluszt, amitől ne siklana át rajta a szem.

A palack inkább tömzsi, mint kecses, nem csúnya, de nem is különösebben szép. Olyan átlagos.

Szín:

Világos, a gyártó szerint „szalma-arany” színű. Hajlamos vagyok egyetérteni velük.

Illat:

Az első, ami eszembe jutott a pohárba dugva az orrom, a meggyes joghurt kissé művi, de ezért kellemes illata. Ez a meggyes alapillat végig megmarad, még a könnyed fűszeresség előkerülése után is. Aki nagyon figyel, az még egy enyhe füstösséget is észrevehet, de a gyümölcsösség szinte teljesen elnyomja ezt az érzetet.

Íz:

Itt már inkább aszalt gyümölcsökké mélyülnek az illatában tapasztalt aromák és megerősödik a fűszeresség. A vanília és a szegfűszeg dominálja az ízeket, kiegészülve némi dohányra emlékeztető kesernyésséggel és fahéjas szárazsággal. Harmonikus, könnyed ízekkel operál a párlat.

Lecsengés:

Ebben a tulajdonságában is inkább a könnyedség a jellemző, bár meglepően hosszas lecsengést érezhetünk a kortyolás után. Itt már inkább csak a fűszeresség érzete a jellemző.

Összegezve:

Nos, nem ez a malt lesz az, ami miatt rajongóvá válik valaki, de első kóstolásra abszolút alkalmas, akár hölgyismerősöknek is, hiszen könnyű, de mégis mutatja a single maltokra jellemző összetett ízeket és finomságot. Alapvetően ajánlott ital, ami jó kísérője lehet egy baráti beszélgetésnek egy nyári estén, azaz kellemesen kortyolgatható, de nem igényel különösebb figyelmet.

Adatok:
Név: Glenfarclas
Érlelési idő: 10 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfarclas.co.uk/en/
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, whisky

Szerény véleményem szerint túl régen foglalkoztunk már a kedvenc Japán lepárlóm termékeivel, így egy pillanatig sem haboztam, amikor a polcon szembejött a Nikka Super, gyorsan lecsaptam rá, hiszen ezt a kiadást még én sem kóstoltam.

Forrás: By Kentin

A Nikka külnféle kiadásainak már több írást is áldoztunk itt a blogon, elég csak a All Malt-ra, vagy éppen a Pure Malt: Black-re gondolni. Szóval sok mindent elmondtunk már erről a márkáról és egy dolog minden esetben igaz volt, hogy ezek mind-mind izgalmas és finom whisky-k.

Mivel a márka megalapítójáról és színes életútjáról már sokat beszéltünk, ezért most csak a lepárlóról ejtenénk néhány szót.

A lepárló:

Hokkaido szigete, mely otthont ad a Yoichi lepárlónak, Japán legészakibb része. Ezért is szokták hangsúlyozni a helyiek, hogy a sziget mind területében, mind pedig népességében megegyezik Skóciával. Arról nem is szólva, hogy az éghajlatának bizonyos elemei is gyakran felidézik az idelátogatóban a skót tájakat.

Talán ez a tény is közrejátszott abban, hogy Taketsuru Masataka annak idején úgy döntött, hogy ez a sziget és ez a város lesz a megfelelő hely a saját lepárlójának megalapításához.

Az üzem abban is hasonlít a Skót társaihoz, hogy itt sem volt könnyű sem a lepárlót, sem pedig a whiskyt létrehozni, sem pedig életben tartani. Elég ha csak annyit említünk, hogy amikor már éppen megindult volna a termelés a Yoichi-i létesítményben, éppen akkor vezették be Japánban a  fejadagrendszert többek között az árpára is. Hiába a II. világháború a whisky termelőket sem kímélte.

Szerencsénkre azonban ez a vész is elmúlt és egyebek között 1962-ben megjelent a Nikka Super első kiadása is, mely azóta is töretlen sikernek örvend.

A whisky:

Mint ahogyan említettem igen régi megjelenésű malt-ról van szó. Arról sajnos nincs információm, hogy az eltelt 54 év alatt változott-e a receptúra, vagy bármi más, de kétlem. Viszont ennek fényében kell értékelnünk minden tulajdonságát az italnak, azaz felesleges modernitást elvárnunk, hisz valószínűsíthető, hogy utoljára akkor lehetett ezt a jelzőt ráaggatni, amikor elsőként palackozták.

Megjelenés:

Nos, a palack formája valóban régies. A „hasas” üveg a hosszú nyakkal engem leginkább az olasz borok butéliáira emlékeztet, legfőképpen a régi kosztümös filmekben látottakra. Szóval a párlat eddig megfelel a róla kialakított előzetes képnek.

Szín:

A Nikkától megszokott kissé gesztenyés, borostyánszínben pompázik a Super is.

Illat:

Még az én – némileg náthás-, szaglószerveimet is rögtön kiütötték a némileg nyersnek ható, de nagyon karakteres malátás-vaníliás aromák. Nagyon határozott, de még éppen nem bántó illatokkal találkozik, aki ezzel a malt-al próbálkozik. Az első benyomás után felfedezhetünk még egy kevés fás és leheletnyi tőzeges illatot is valahol a vanília mögött és meglepő módon egy szolid édeskés aromát is, bár ez utóbbi már csak pillanatokra kaphatjuk el.

Íz:

A maga 43%-hoz képest határozottan csípős a szájba véve. De ezt a tényt sikeresen feledteti az ízárnyalatok sorban egymás utáni kibomlása, ami a citrusokkal indul és némi édes-tejes-joghurtos átmenetet maga mögött hagyva a tőzeg kesernyés zamatában tetőzik.

Kifejezetten sokrétű íz szempontjából a párlat.

Lecsengés:

Közepesen telt, de egészen hosszú. Sokáig érezzük még a könnyed gyümölcsös aromákat. Én itt erős barackos ízeket éreztem, amibe csak egy sóhajtásnyi malátás édesség keveredett.

Összegezve:

A Nikka Super egy nem túl komplex, de azért elég sokoldalú ital, amit mindenkinek kötelező megkóstolnia, aki egy picit is érdeklődik a Japán whisky-k iránt. Aki pedig nem érdeklődik, annak azért kell megkóstolnia.

Adatok:
Név: Nikka Super
Érlelési idő:
Régió: Japán

Források:

http://www.nikka.com/eng/products/blended/super.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Borsi jóvoltából már a blogon is bemutattunk Nektek whisky-vel megbolondított süteményreceptet, de most egy kicsit általánosabban fogunk a whisky és a konyha kapcsolatáról beszélni, avagy van-e helye a kedvenc párlatunknak ebben a helyiségben.

Forrás: Tory Avey

Nos, az többé-kevésbé elfogadott tény, hogy a sütemények világában használnak whisky-ket, elég csak a különböző Baileys-es szeletekre gondolnunk, ami szinte minden cukrászdában megtalálható, vagy éppen a Kukac tortára. 

Rengeteg receptet találunk az interneten, a népszerűbb oldalakon már külön kategóriát képeznek a whisky-vel készült sütemények, bár a legtöbb esetben nincs jobban specifikálva a felhasznált ital mint, hogy „whisky”. Ez pedig okot adhat némi félreértésre, hiszen abban egyetérthetünk, hogy ugyanaz a sütemény teljesen már arcát mutathatja némi bourbon hozzáadása után, mint ha mondjuk ugyanehhez a sütihez egy jobb fajta Islay maltot, mondjuk Ardbeg-et kevernék. Lenne meglepetés a kóstolásakor.

Egyáltalán szabad-e ezt a nemes italt főzéshez használni?

Röviden, igen. Viszont nem árt tisztában lenni az egyes tételek tulajdonságaival, amikor kiválasztjuk a megfelelő whisky-t az ételhez.

Meglepő módon a malt-ok őshazájában, Skóciában sem igazán van komoly kultúrája a whisky-s ételeknek. Jobbára ők is csak süteményekben gondolkodnak, amikor a whisky konyhai felhasználásáról van szó. Ez alól tipikus kivételt csak a skót nemzeti költőként tisztelt Burns emlékére adott vacsorákon felszolgált haggis kivétel, amit ilyenkor meglocsolnak némi single malt-al.

Talán azért alakult ez így, mert anno túlságosan nemes italnak tekintették a whisky-t, amit vétek volt főzés céljára „pazarolni”. De az is meglehet, hogy túl markánsnak tartották az ízvilágot ahhoz, hogy jól harmonizáljon az ételekkel. ezt már soha nem fogjuk megtudni.

Szerencsére napjaink kísérletezőbb kedvű konyháiban már nincsenek ilyen aggályok így egyre több helyen találkozhatunk whisky-vel készült ételekkel. Ebbe a trendbe pedig a lepárlók is megteszik a magukét, hiszen a látógatói központokban található éttermekben egyre több és több ételkülönlegesség található, amik jól reprezentálják az üzem termékeit is.

Mire figyeljünk sütéskor-főzéskor, ha nem egy ehetetlen, bár nagy „érdekes” új ételt szeretnénk végeredményként a tányérunkon látni?

Ahogy arról már szó esett a single maltok szerteágazó íz és aromavilága remekül alkalmazható a konyhában, de pontosan tisztában kell lennünk azzal, hogy melyik ital, milyen alapanyagokkal működik jól együtt.

• A könnyű virágosabb, gyümölcsösebb Lowland és Highland maltok jól harmonizálnak a sült tésztákkal vagy éppen a krémlevesekkel, amikhez érdekes, pikáns ízt tudnak kölcsönözni.
• A fűszeres fiatal maltokat a kagylós, halas ételekkel és salátákkal párosíthatjuk az öntetekben, pácokba keverve.

Speyside-i pác:

Keverjük össze reszelt gyömbér és egy lime levét, fokhagymát, tört mogyorót, fűszereket és egy kevés speyside malt-ot. A csirkehúst 15 percig pácoljuk benne, majd a sütés során többször kenegessük a páclével. Az eredmény garantált.

• Az Islay maltokat elsőként mindenki a füstöt ételekhez párosítaná, ez azonban nem feltétlenül szerencsés társítás, hiszen az aromák kiolthatják egymást. Érdekes módon az egyik általam talált recept inkább narancs és grépfruit salátához ajánl tőzeges whisky-t, némi narancslekvárral összekeverve és felmelegítve öntsük rá a salátára az öntetet. Ezt alkalomadtán mindenképpen ki fogom próbálni.
•  A füstölt húsokhoz egyébként inkább a mézesebb single maltokat ajánlják a szakértők.

Whisky az ételek mellé:

Ez esetben szintén a fentiek az irányadóak.

• A krémes, aromás whisky-k jól párosíthatóak a kacsa és marhahús ételekhez, valamint a libamájhoz. Fűszerekben pedig inkább az őszi ízvilághoz, mint a petrezselyem, póréhagyma, alma, mazsola.
• A tavaszias és nyárias ételekhez, mint a halak és tengeri ételek, valamint az ezekre jellemző zöldfűszeres ízekhez inkább a könnyű, fiatal maltok párosíthatóak, azon belül is inkább a bourbonos hordóban érleltek. A sherry-s érleléskor létrejövő aromák nem igazán illenek a felsorolt ételekhez.

Végezetül:

Nos, remélem sikerült egy kis bepillantást adni számotokra a kedvenc italunk „alternatív” felhasználásának módjairól. Mi mindenkit csak biztatni tudunk, hogy kísérletezzen,találjon új módszereket, recepteket arra, hogy minél széleskörűbben élvezhessük a whisky-k ízét és aromáit.

Tipp: Egyre gyakrabban szerveződnek whisky-s vacsorák, ahol profi szakácsok és bartenderek állítják össze a menüsor és az italok párosítását. Aki teheti próbálja ki ezeket, biztos vagyok benne, hogy remek élményeket szerezhetünk egy ilyen rendezvényen.

Jó étvágyat!

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a bourbon és a scotch világa

Mivel régen kalandoztam már a keverék whisky-k világában így, amikor ehhez a cikkhez kerestem tesztalanyt a szokásommal ellentétben a blended whisky-ket tartalmazó polcon is körülnéztem. A Black Bull pedig szinte az első pillanatban megragadta a tekintetemet, hiszen messze nem tekinthető átlagosnak az, ha egy palack skót whisky-ről egy szőrös, fekete és szemmel láthatóan dühös bika néz szembe velünk. Ez pedig elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy ne is gondolkodjak tovább, csak levegyem a polcról és megkóstoljam. Már csak a saját biztonságom érdekében is…

Forrás: Internet 

Maga a lepárló, - mondhatni, szokás szerint-, szép hosszú történelemre tekinthet vissza, hiszen az első bikák 1864-ben jelentek meg a boltok polcain először Skóciában, majd az évek alatt csendben terjeszkedve egész Európában (kb. 1897), majd az alkoholtilalom visszavonása után 1933-ban az Egyesült államokban is.

Arról, hogy a közönség, hogy fogadta az italt talán elég annyi adat, hogy 1974-re, csak az USA-ban 80.000 palackot értékesítettek évente.

A lepárló 2001 óta a Duncan Taylor független lepárló tulajdonában van, olyan neves és sikeres márkák társaságában, mint például a The Octave, a The Big Smoke, vagy éppen a Whisky Galore…

Duncan Taylor & Company eredetileg Glasgow-ban került megalapításra és a kezdetek kezdetén hordó kereskedéssel és közvetítéssel foglalkozott a lepárlók részére. Az alapítók eredeti szándéka az volt, hogy a legjobb Skót lepárlókat a legjobb minőségű hordókkal lássák el és ezt a filozófiát követték az a palackozóvá alakulásukkor is, amikor a Speyside költözve úgy döntöttek, hogy felhagynak a közvetítői munkával és saját márkák fejlesztésével és whisky forgalmazással kezdenek foglalkozni.

Napjainkban a Duncan Taylor Scotch Whisky Limited rendelkezik a legnagyobb hordógyűjteménnyel, melyben igazán ritka whisky-s hordók is szép számmal megtalálhatóak, ami biztató tény a rajongók számára is, hiszen ki tudja mikor és mire is használnak egyet-egyet ezekből a ritkaságokból.

A palackozó termékeinek minőségét az elnyert díjak sokasága is jól jellemzi, hiszen több jelentős versenyen is komoly helyezéseket értek el a termékeik és természetesen a Black Bull sorozat is, A Kyloe kiadás egyebek mellett magáénak tudhatja az IWSC bronze érmét és a San Francisco Spirit Competiton ezüst medálját.

A whisky

A legszembeötlőbb tulajdonsága a címkén szereplő kép mellett az ereje, hiszen még a whisky között is ritkaságszámba megy az olyan tétel, amit 50%-an palackoznak. A keverék magas malátawhisky tartalommal bír és hűtve szűrés nélkül kerül az üvegbe.

Megjelenés:

A fentiekben már említett bika képe egy egyszerű, de mégis formás palackot díszít, amin a névhez méltóan a fekete színek dominálnak, ettől eltérést csak a címke alján lévő információs sávon találunk, ahol a lepárlóhoz és a kiadáshoz kapcsolódó minimális adatok kaptak helyet.

A whisky színe inkább világos, rezes, megtévesztően könnyű ital képzetét kelti.

Illat:

Könnyed, de mégis sűrű karamellás, tejeskávé illatok szállnak fel a pohárból az első pillanatokban, amiket pörkölt mogyoróra emlékeztető aromák kísérnek. Némi levegőzés után kibomlanak gyümölcsösebb, főként savanyú körtére és citrusokra emlékeztető illatok is, de érdekes módon alkoholt dominánsan nem, csak a háttérbe megbújva érzünk.

Íz:

Nos, itt már megérkezik az erő is, hiszen a korty lenyelése után rögtön betölti a szájüreget egy határozott csípősség, ami bár lágyan, de végig érezhetően magrarad a nyelőcsőben is. (Szerencsére azért ez még nagyon messze van a „nagyfater házi szilvájától”.) Viszont a csípés mellett határozottan mazsolás, aszalt szilvás, kissé égett ízeket produkál az ital, ami nem csak érdekessé teszi, de provokálja is az újabb és újabb kortyolást.

Lecsengés:

Közepesen hosszú, de eleinte elég erőteljes utóízt kapunk, amiben újfent megjelennek az enyhén füstre, vagy még inkább égett fára emlékeztető aromák. Emellett egészen enyhe vaníliás és karamelles ízeket is felmutat a lecsengés. Szerintem kifejezetten finomra sikerült ez a része az italnak.

A whisky erejére való tekintettel kipróbáltam néhány csepp víz hozzáadásával is, de sok értelmét nem látom a hígításnak. Persze az erősségen enyhít valamelyest, de az ital minőségén, komplexitásán sokat ront, vizezve inkább már egy átlagos bourbonra emlékeztet, mind ízében, mind illatában. Viszont ha borbon-t akar valaki inni az vegyen bourbon. Ha pedig túl erősnek tartja a Black Bull-t, akkor szintén szép számmal talál könnyebb tételeket a whisky-k között.Szóval nem érdemes "elrontani".

Összegezve:

Nos, a bikaszelídítés férfias játék és ez a whisky is férfias ital. Kipróbálását csak azoknak merem ajánlani, akik tisztában vannak azzal, hogy mit csinálnak, mert ez nem a whisky-zés belépő szintje. Ha azonban szereted az összetett, markáns italokat és nem ijedsz meg az erősségétől, akkor a maga nemében páratlan élményt szerezhetsz kóstolgatás közben.

Adatok:
Név: Black Bull Kyloe
Érlelési idő: blended
Régió: Skócia
Palackozó: Black Bull Whisky (Duncan Taylor Scotch Whisky Limited)

Forrás:
http://www.blackbullwhisky.com/

Érdekes tendencia mostanság, hogy míg Tamás a kislány-maltokat fogyasztja bőszen, én rendre különféle-kóbászos tételekkel próbálkozom, mintha a kettőnk motivációs rendszerét keresztbe kavarta volna valamiféle semmiből támadt, lélekbogozó agyvihar.
Ezen felvetés után talán nem meglepő, hogy ezúttal is egy szórakozóhely polcán random talált, füstös ízekben gazdag whiskyt fogok egy hétvégi kortyintásnál részletesebben kivesézni. Mégpedig azért, mert érdemes rá.

Forrás: Alco Store

Mint rendesen, fogalmam sem volt, mit fogok inni. Mint rendesen, megint a polcról válogattam (az itallapon lévő információk és a pultok valós tartalma között viszkifronton rendesen gyenge sztochasztikus a kapcsolat), és valamilyen tőzegmanó megint a füstös felé tolta a döntési fámat.

Mint rendesen, fogalmam sem volt arról, hogy a Bowmore lepárló 1779 óta üzemel, és hogy azóta csak a II. Világháború alatt szünetelt benne a termelés (ekkor ugyanis tengeralattjáró-ellenes hadműveleteket irányítottak az épületből). Kellően vicces-ironikus módon az Islay-szigeti lepárló manapság már különféle tulajdoni láncolatokon keresztül a japán Suntory lepárlócsaládba tartozik.

A 12 éves single maltjuk többszörös díjnyertes cucc; nem sorolom fel, utána lehet nézni. A csomagolásról és a palackról szokás szerint nem ejtenék szót, amihez ez esetben az is hozzájárul, hogy amúgy elég uncsi. A színe viszont kellemes élményeket ígért: erőteljesebb tónusa volt azoknál a whiskyknél, amelyekkel általában találkozom, és a pohár oldalra is élesebb kontúrokkal rajzolta a katedrálist, mint egy átlagos malt.

Illat

Mivel estefelé volt, és beszélgetéshez készültem, örömmel fogadtam a pirított kávé illatát, amellyel az első szippantás megajándékozott. Rögtön utána megérkezett a füst, de nem a torokkaparó fajta; emberközeli ital, kezdő whiskyseknek biztosan ajánlanám, mint a tőzegesebb tételekkel kötendő szorosabb barátság első, tapogatózó lépéseit.

Némi mazsolás-édes aroma, és az alkohol is jelen van az ital bukéjában, de csak a fentiek aláfestéseként; némi mentolosság kísérte édes, minőségi alkoholillatot (nem szagot!) éreztem, pont abban a fázisban, amely még nem fordul át bántó acetonbűzbe. 

Az orromnál tehát jelesre vizsgázott a párlat, tovább is lépett az emésztőrendszerembe vezető következő stációhoz.

Íz és lecsengés

Megmondtam már többször: a whiskyt nem az íze adja el.

Persze, megforgatod a szádban, lecsekkolod a textúráját (nem túl olajos), beengeded a nyelved alá, ahol előjönnek belőle az érett fű és földízek, és - érdekes módon - némi egzotikus fűszer. Meglepetésedben alig veszed észre a bújkáló, mégis mindent átható, lágy tőzegességet. Lenyeled.

Itt döbbensz rá, hogy a tenger partján állsz, lábadat az Loch Indal sziklás partokon megtörő hullámai nyaldossák... megérkezik a sós tengerillat, és megcsap a szigeti párlatokra jellemző, kesernyés füstösség, már-már a kellemetlenség határán. Az illat kellemes édessége teljesen eltűnik, a torokban csak az íz egzotikus fűszerei élnek tovább, keserű, átható gyógynövényillattal, pezsgő, masszírozó bizsergéssel ingerelve azt.

Összesítve

Erőteljes whisky, akármit is ígér az elején. Nem mondanám kellemetlennek, de olyan igya, aki gyakorlott szigeti whiskyfogyasztó, vagy fel van készülve az erőteljes füstösség rajzolta tónusokra. Kísérletezéshez ajánlott, ki tudja, talán még kellemes beszélgetésre is sokaknak, de nekem csak úgy marad meg, mint egy újabb whisky, amellyel egy kicsi lépést tettem a számomra még furcsa-idegen Island-Islay tengely whiskyjei felé.

Ha nyugalomra vágyom, ezzel együtt valami könnyedebbet iszom majd.

A Scapa distillery egyike Skócia legészakibb lepárlóinak, mely címért a Highland Park-kal versenyez. Az erősen hányatott sorsú lepárlót többször fenyegette a végleges bezárás, de végül minden esetben megmenekült a dicstelen végtől, sőt évről-évre meg is tudott újulni, így, amolyan kistestvérként megbújva a népszerű Highland Park mellett a mai napig üzemel és évről-évre jelennek meg az újabb kiadású single malt-jaik.

Forrás: Internet

A Scapa 12, majd 16 éves kiadása az egyik első malt élményeim közé tartozik, hiszen Skóciából hazatérve ezen whisky-k azok közé tartoztak, amiket viszonylag elérhető áron és egyszerűen be lehetett szerezi hazánkban, köszönhetően az egyik Brit tulajdonú áruházláncnak. Néhány éve aztán elkezdtek kikopni az üzletekből és ma már inkább csak a szaküzletekben találkozhatunk a 16 éves kiadással.

Bár egyik érlelés sem volt kimagasló, de mindkettő a könnyedebb, de az összes „island” single malt jegyet magába hordozó, rendkívül kellemes malt volt, amit a mai napig nyugodt szívvel tudok ajánlani azon szerencséseknek, akik hozzájuk tudnak férni.

Jelen írásukban a whisky egy speciális kiadásával foglalkozunk, amit a Gordon & MacPhail független lepárló és palackozó cég védnöksége alatt jelent meg a nagyközönség számára.

Gordon & MacPhail

A cég 1895 óta található meg a Speyside-on, egy bizonyos Elgin nevű városkában, amely talán nem nagyváros, de a jelentősége bizony az. A cég üzlete a város főutcáján található. A bolt egyik felében egy minőségi csemegeüzletet talál az ide látogató, a másik felében pedig a „sztár” whisky-k egész sorának szentelték, melyek közül a többséget saját maguk palackozták.

A vállalt hordóiban a mai napig komoly ritkaságokat találhatnak azon szerencsések, akik hozzáférnek, hiszen a többi hasonló profilú céggel ellentétben a Gordon & MacPhail kizárólag fiatal készítményekkel tölti fel a készleteit és így figyelemmel tudják kísérni azokat a kezdetektől a végig. Ezen hozzáállásnak köszönhető az is, hogy a cég be tud mutatni a rajongóknak olyan, már bezárt lepárlók whisky-eit is, amit máshonnan bizony lehetetlen lenne megismerni.

A whisky:

Megjelenés:

Az ital díszdoboza és palackozása inkább egyszerű, egyfajta minimál stílusú. Olyan, mint aki nem ezen külsőségekkel akar feltűnni, hanem a beltartalommal. A palack maga egyszerű, már-már klasszikus megjelenésű üveg, melyen a szintén világosabb árnyalatokkal feliratozott címke is szinte „megbújik”, még akkor is, ha egyébként elég sok információval zsúfolták tele.

Szín:

Halvány, aranysárga. Megfelelő fényviszonyok között szinte már színtelennek tűnik.

Illat:

Alma és talán zöldalma az elsődlegesen az orrunkba tóduló illat, ami némi levegőzés után felvesz egyfajta száraz pezsgőre jellemző fanyar, szőlős aromát is. Lassan teljesedik ki az illat, a vanília és a tölgyes-fás kissé szúrós fanyarság csak egészen későn érkezik meg, ahogyan a pohárban az italt forgatjuk. Nagyon-nagyon halványan egy kis borsos csípősség is előtűnik.

Íz:

Meglepően csípős az első korty, a chilis íz azonnal körbeér a szájüregben és elsőre minden mást elnyom. Némi idő után aztán megérkeznek a diós és az egzotikus gyümölcsökre hajazó ízek is. A végén pedig határozottan nugátos csokoládéra emlékeztető érzet jelenik meg az ízlelőbimbóinkon, ami – legalább is számomra -,  egészen meglepő a kezdeti határozott csípés után.

Lecsengés:

Van benne valamiféle vaníliás, krémes íz, ami nyilvánvalóan az érleléshez használt első töltésű bourbon hordó hagyatéka, de ezért a könnyed, hosszan tartó ízért hálásabb talán nem is lehetek.  Szép befejezése ez a kortyolásnak.

Összegzés:

Egyértelműen izgalmas és érdekes tétel, ami jól reprezentálja, hogy egy független palackozó mennyire más ízeket, élményeket tud kihozni ugyanabból az alapanyagból, mint amiből a whisky eredeti tulajdonosa dolgozik. Ha valaki megteheti, feltétlenül hasonlítsa össze az eredeti 12 éves kiadással, de ha nincs erre mód, akkor is az ajánlott kategóriába trtozik ez a single malt.

Adatok:
Név: Scapa
Érlelési idő: 12 év
Régió: Island
Palackozó: Gordon & MacPhail

Források:
http://www.gordonandmacphail.com/tastingnotes/distillery-labels/distillery-labels-scapa-distilled-2001-strength-43-781.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Ma egy olyan whisky-t mutatunk be nektek, amit abban a városban készítettek/készítenek, amit valaha, - teljes joggal -, nevezték a whisky gyártás központjának. Én bár mára ebből a szempontból némileg eljelentéktelenedett, sok szakíró még mindig ezt a helyet nevezi meg a nagyobb whisky régiók egyikeként.

Forrás: Internet

Cambeltown

A skóciai whisky lepárlás bölcsőjeként néhányan talán Fife megyét neveznék meg, ahol valaha John Corr apát ismereteink szerint meghonosította azt, de tévednénk ezzel az állítással. Sokkal inkább a Kintyre félszigeten, Cambeltown-ban keresnünk kedvenc italunk igazi bölcsöjét, ahol már a 18. században is 22 legális (és a jó ég tudja mennyi illegális) lepárló létezett.

Cambeltown jelentőségét a földrajzi elhelyezkedése adja, hiszen a félsziget (vagy éppen sziget, ez attól függ kit kérdezel) fontos hajózási csomópont volt akkoriban, ahonnan Skócia, Anglia, Írország, de még Kanada és az Egyesült Államok is könnyen elérhető volt.

Nem csoda tehát, hogy a kereskedelemben jelentős érdekeltséggel bíró lepárlók is ezen a környéken telepedtek meg. Ráadásul az idevágó törvények enyhítése után, ugrásszerűen növekedett a termelés volumene is, 1887-re már évi 9 millió liter whisky-t állítottak elő a városban megtelepedett lepárlók.

A város bukását a szakértők több különböző okra vezetik vissza, melyek között ugyanúgy szerepel a tengeren túli alkoholtilalom, mint az környék bányáinak kiapadása, de az a tény is, hogy a keverék whisky-ket előállító mesterek lassan elfordultak az itt készített nehezebb, olajosabb párlatoktól és inkább a Speyside vidéken készített italokat kezdték favorizálni. Az így kialakult helyzet pedig arra kényszerítette a helyi üzemeket, hogy a végletekig fokozzák a termelésüket, ami a minőség romlásához vezetett, ez pedig egyenes útnak bizonyult az összeomláshoz.

Napjainkban mindössze 3 lepárló található a városban.

A lepárló

A Hazelburn-t (is) előállító Sprigbank lepárló egyike a vidék nagy túlélőinek. 1828-ban alapította John és William Mitchell és még ma is a család birtokolja. Természetesen ezt az üzemet sem kímélték a várost érő csapások, sokszor kellett harcolniuk a fennmaradásért és sokszor tűnt úgy, hogy ez nem sikerül, de végül győzedelmeskedtek.

Az itt előállított single maltok a mai napig az eredeti, tradicionális módon készülnek, saját árpából, helyi főzéssel, érleléssel, palackozással. De még a tőzegeléshez is helyi tőzeget használnak. A whisky-ket 2,5-szer, vagy éppen háromszor párolják le és hűtve szűrés nélkül kerül az üzletek polcaira.

Ezt a kisüzemi előállítást sokáig egyfajta kuriózumként tekintette mindenki, de napjainkra a nagyobb lepárlók is sorban jelentetnek meg hasonlóan előállított kiadásokat, szóval végül a Sprigbank  megkapta a neki járó elégtételt.

A whisky

A lepárló termékei között találunk tőzeges kiadásokat, de a Hazelbrun a tőzegmenetes wisky-k közé tartozik, jellegében inkább a Lowland, vagy a Speyside régiókban készült párlatokhoz hasonlít.

Külső:

A palack és a díszdoboz is tetszetős, de inkább csak amolyan hétköznapi módon. Talán ezzel is a hagyományaira akartál felhívni a figyelmet a készítők. Egyszerű színek, formák és kissé régimódi címke jellemzi a Hazelburn-t, nekem talán túlságosan is régimódi. attól tartok, hogy annyira belesimulna egy bolt italkínálatába a palack, hogy talán észre sem venném.

Szín:

Könnyű, világos, fehérborra emlékeztető.

Illat:

Tűnékeny lágy illatot érzünk a whiskyt a pohárba töltve.  Jobban elmélyedve az aromákban megérezhetjük a barackos és marcipános édes illatokat, melyeket narancslekvárra és némi mandulásra emlékeztető zamat egészít ki. Az illatok némi levegőzés után teljesednek ki egy igazán gazdag, némi sherry-s behatást is hordozó illatfelhővé.

Íz:

Erősebb, mint azt a színe és az illata alapján gondolnánk. Engem legalább is meglepett az első korty markáns, határozott ereje, de ez valahol az én hibám, hiszen előre megnézhettem volna, hogy egy 46%-os párlatról beszélünk.

Szerencsére az első meglepetés után igazán kellemes, selymes gyümölcsökre hajazó ízhatást kapunk, ami gyorsan feledteti az első lórúgásszerű élményt. Én némi fás szárazságot is felfedezni véltem, továbbá egy egész kevés fanyar „zöld” ízt.

Lecsengés:

Ezen paraméterében is megörökli az ízleléskor tapasztalható határozottságot. a gyümölcsösség itt már kissé eltolódik az aszalt gyümölcsök irányába, de még mindig meghatározó az édesség, bár most már inkább a mazsola, az aszalt sárgabarack módján. Az alkohol torokmelegítő hatásán túl feltűnik egy kis nyers, fás, száraz érzet is a nyelvgyöknél, ami már-már füstösséget feltételezne, de inkább csak a tölgy tréfálkozik velünk.

Összegezve:

Kóstolásra érdemes. Nem mondanám kihagyhatatlannak, de az előállítás módja miatt mindenképpen kipróbálandó. Aki egyébként is szereti a könnyedebb, de mégis összetett malt-okat, az ebben sem fog csalódni.

Adatok:
Név: Hazelburn
Érlelési idő: 12 év
Régió: Cambeltown

Források:
http://www.springbankwhisky.com/whisky/hazelburn/12-years/
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Ha az ember egy jól ellátott helyen whiskyzik, nem mindig van kedve tematikusan összeválogatni az aznap kóstolandó párlatokat, pláne, ha ez az alkalom jó barátok körében találja. Ezúttal a Caledoniában sikerült egy kellemeset szemezgetni, ebből válogattam össze nektek egy jó hosszú utazásnyit.

Highland Park Svein

Forrás: Whiskey For Everyone

A Highland Park Skócia egyik legészakibb lepárlója, Orkney szigetéről, amely számos szálon kötődik a viking történelemhez és mondavilághoz. A Highland Park ezen történelmi múltat aprópénzre váltva elkezdte a kormegjelölés nélküli whiskyjeit különféle viking istenekről és neves harcosokról elnevezni. 

A kormegjelölés nélküli single-malt whskyk egyre jobban terjednek, de szerencsére az évszámok hiánya nem jelenti egyúttal a minőség leromlását. Aki picit is ismeri a Highland Park lepárlót, annak talán nem lövöm le a poént, hogy a Sveinnek, a márka Warrior Series sorozatának legköltséghatékonyabb darabjának sincs ebből a szempontból szégyellnivalója.

Illat

Meg kell mondjam, vegyesek az érzelmeim: egyszerre jelenik meg a felföldi párlatokra jellemző komplexitás és nyomokban az olcsó blended-ekre jellemző acetonillat. Aki ez utóbbitól képes elvonatkoztatni, komplex, karamellás-citrusos gyümölcsaromában lelheti örömét, és a szigeti whiskyken érezhető tengeri tőzegességet is megtalálja benne. Fél pont.

Íz

A tőzeg lesújt. Csípős, fűszeres ízhatással mar a nyálkahártyába az ital, közel sem kellemetlenül, bár elég erősen ahhoz, hogy elvesszenek benne az érdesség mögött megbúvó finom részletek. Forró torokhatás, erős füst. Aki az ilyesmit szereti, annak - gondolom - egy pont.

Lecsengés

Eddig nem az én világom, de ha kitisztul a torkunkban meggyűlt korom, nagyon érdekes zöldséges és virágos-füves aromák szabadulnak fel, valahogy úgy, ahogy a természet visszahódítja a leégett tarlót. Némi édeskés karamella érkezik végül, visszaidézve az illata által okozott egyik első érzetet. Kellően izgis, hogy megszavazzam neki az egy pontot.

Összegzés

Ízléstől függően kettő-kettő és fél pont, ami a kategóriában megszerezhető háromhoz képest szép eredmény. (Lehet, hogy be kellene vezetnünk a pontrendszert?) Tamás, kóstold meg, te szereted az ilyen füstöset, és sürgősen szerezzük be a széria többi darabját is, jó, plíz?

Cragganmore 12 Year Old

Forrás: The Whisky Exchange

Biztosra mentem, és egy Speyside-ival fejeztem be a kocsmázást. Érdekelt, mit tud az a márka, amelynek a 15 éves verziója a kedvenc blended malt-omat is alkotta (amíg volt belőle). Nem ez volt a hét legjobb döntése, de ezt azért részletezném picit.

Az illata

...Speysidei whiskyhez képest meglepően sós, már-már tengerízű volt, olyannyira, hogy az eredetét illetően is elbizonytalanodtam kissé. A következő pillanatban aztán megérkezik a vaníliás gabona, és a leheletnyi, kissé savanykás körtearoma. Az eddigiek alapján ígéretes, komplex italra számítottam, azonban...

az íze

...rögtön visszarántott a valóságba. Tipikus Speyside-i aromákat éreztem, a gazdag illatvilágból némi kesernyés körte maradt csupán.

A lecsengése

...ezek után már nem szolgált különösebb meglepetéssel. Az ízben felfedezett kesernyésség a lecsengésben is tovább él, enyhe: bár nem kellemetlen tőzeges fűízt érzek, minimális gyümölcsösséggel fűszerezve. Alapvetően semmi extra, egyszerűen csak finom, ahogy azt a régió hasonló termékeitől már megszokhattuk.

Összességében tehát

...egyre inkább azt látom, hogy ha kóstoltál egy alsó-középkategóriás Speyside-i single-maltot, kóstoltad az összeset, és a kicsit is haladó whisky-ínyencek a betevő izgalmat más, északabbra-nyugatabbra fekvő régiókban fogják megtalálni. 

Semmiképpen ne gondoljátok persze azt, hogy a 12 éves Cragganmore egy rossz whisky! Egyáltalán nem erről van szó, de újdonságot, izgalmakat ne várjatok tőle. Tudja, amit kell: bármilyen baráti társaságba bevihető, letisztult ízvilágú, kellemes ital, amely méltán kapott helyet a Diageo Classic Malts sorozatában. 

A whisky készítésről szóló sorozatunkban kitértünk már a hordókra, a malátázásra és az éghajlat szerepére is, de foglalkoztunk a kedvenc italunk ízére hatást gyakorló összetevőkkel is. Viszont kimaradt eddig az ital egyik, ha nem a legfontosabb összetevője, a víz.

Eme hiányosságunkat most pótoljuk. A cikkből megismerhetitek mindazokat a tényezőket, ami azt befolyásolják, hogy hol, milyen vizet használnak a lepárlók, és hogy ez a víz mit ad hozzá a kedvencünk karakteréhez.

Forrás: Mick Garratt Abhainn an Loch Bhig

Azt talán nem is kell külön kiemelni, hogy mennyire fontos a víz a whisky (és minden más ital) gyártáságban. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy minden lepárló saját vízforrással kell, hogy rendelkezzen, ami egész évben egyenletes mennyiségű és minőségű vízzel látja el az üzemet. Ez pedig fontosabb, mint gondolnánk, mert jelentősége nem csak abban rejlik, hogy legyen mivel beállítani a whisky alkoholfokát.

Egy kis geológia…

Azt, hogy milyen víz áll rendelkezésre az egyes lepárlókban, az adott környék földtani elemei határozzák meg. Hiszen, minél puhább az adott kőzet, amin a víz átfolyik, annál több ásványi anyagot old magába belőle.

A Skót whisky-k sokszínűségének oka is részben a sziget talajának sokszínűségéből ered, hiszen nagyon sokféle kőzet megtalálható errefelé, kezdve a Speyside régió gránit alapzatával, melyben számos ásványi anyag megtalálható, valamint mindig kiemelkedően tiszta és lágy vizet nyerhetnek ezáltal az itteni lepárlók. De akad itt a homoköveken átszivárgó kemény víz is, mely sokkal több ásványi anyagot hordoz magával, ezáltal pedig fontos szerephez jut például a Glenmorangie jellegzetes karakterének kialakításában is. A Skye sziget vulkanikus kőzetéből eredő patakok pedig a Talisker csípős, tőzeges whisky-ének a jellegét színesítik.

Írországban a bazaltrétegeken átszivárgó kemény víz, amelyet például a Bushmills előállításához használnak, adja meg a helyi whisky-k jellegzetes ízét. De itt is akadnak olyan üzemek, melyek vízfelhasználásukhoz olyan patakokból nyerik a vizet, ami inkább homokköves rétegeken halad át, mint például a Jameson, ami a Dungourney folyóból vételez vizet.

Az észak-amerikai Kentucky-ban azonban a valaha arrafelé fodrozódó sekély tenger által maga után hagyott mészköves talaj a meghatározó. Az itteni, magas kalcium tartalmú víz nemcsak a végtermék ízéért felel, de már az erjesztés során kifejti jótékony hatását.

Kemény víz, lágy víz:

Vízkeménységnek, a vízben oldódott ásványi anyagok (kalcium és magnézium) mennyiségét nevezzük, mely befolyással van a víz minőségére és annak lehetséges felhasználási módjaira is, de befolyásolja a víz egészségügyi minőségét is. (Meg a mosógépek élet tartamát is, de ez most nem tartozik a tárgyhoz.)

Áztatás ás forrázás

Az áztatás és a forrázás az első két olyan lépcsőfok a whisky készítésében, amikor a gabona vízzel találkozik, ami jól mutatja, hogy mennyire meghatározó ez a komponens, már a gyártás korai szakaszában is.

A víz kalciumtartalma az erjedési folyamatban is fontos szerepet játszik, hiszen komoly befolyással van az művelet sebességére és az itt megszülető ízre. A lágy vizek siettetik az erjedési folyamatot, növelve a cukortermelés hatékonyságát. A kemény víz a Kentucky bourbon esetében a legmeghatározóbb, mert az itt használt speciális élesztőfajtával együtt, alapvetően befolyásolják az elkészült ital ízvilágát.

Műveleti víz:

A whisky készítés során először az áztatás során adnak vizet a gabonához, legközelebb pedig a malátázott árpa leforrázásakor. Az ezekben a fázisokban használt vizet nevezik műveleti víznek.

Lepárlás és érlelés

Bár a lepárlásban az alkohol jellemzői jutnak elsődleges szerephez, mégis fontos tényező itt is a víz, mert az üstökben egy nagyon összetett kölcsönhatás alakul ki ennek a folyamatnak a során. A folyamatban az alkohol tartalma folyamatosan nő, majd a csúcspontját elérve csökkeni kezd, azaz megváltozik az alkohol-víz aránya, mely itt is befolyásolja a készülő whisky ízét. A lefőtt whisky-knek általában 30-40%-át teszik ki a víz.

A lepárlás cseppfolyósító szakaszában is szerephez jut a víz, hiszen a csőkígyót szintén ez hűti. Itt a víz hőmérséklete az, ami elsődleges fontosságú.

A párlatok alkoholfokát az úgynevezett hígítóvízzel való elegyítéssel állítják be még az érlelés megkezdése előtt az optimális értékre, melyet az egyes lepárlómesterek határoznak meg. Véleményük szerint ha erősebb ital kerül a hordókba az elnyújthatja az érlelési folyamatot. A párlat víztartalma azt is befolyásolja, hogy az érlelés során az ital milyen mennyiségű a hordóból kioldódó íz és illatanyagot tud magába olvasztani.

Palackozás

Az iparágban bevett szabvány szerint palackozáskor ion-, vagy PH semleges (magyarán kb. dessztilált) vizet használnak a kívánt alkoholfok beállítása érdekében. Ez a víz nem befolyásolja az érlelés során kialakult aromákat és ízeket, csupán kiemeli ezeket a karakterjegyeket. Ha nem ilyet használnának, akkor félő lenne, hogy a víz kalciumtartalma idővel kicsapódik az italban és fehéres üledék formájában a palack aljára rakódna.

Befejezésül 

Nos, a mai leckénk itt véget ért. Mint, ahogyan soha, most sem törekedtünk tudományos alaposságra, csak érthetőségre. De azt azért reméljük, hogy mindannyian jól szórakoztatok olvasás közben.

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa