A Magányos Maláta szerzői

Jack Daniel's Old No. 7, Jameson, Tomintoul 10 yo.

Ma, BOrsi újabb cikkében rendhagyó módon egyszerre 3 remek párlatról lesz szó, amik mind egy este kerültek megkóstolásra, ebből pedig egy igazán jó kis "összehasonlító" cikk született.  

Forrás: Magányos Maláta

Eljött az év vége, eljött a céges karácsonyi partik és csapatépítések ideje. Általában ezek a lazulás, a gőz kieresztéséről (és a teljes lerészegedésről) szólnak. Én valójában pontosan ezért nem rajongtam értük. Azonban, mivel szerencsés ember vagyok, a kollégáim nagy része hozzám hasonló ízléssel bír, így egy-egy csapatépítő elengedhetetlen kelléke lett a whisky. Az idei éves felhozatal pedig egy kis kalandozásra is teret engedett. Volt minden ami szem szájnak ingere, a kommersz belépő szintű whiskey-től kezdve, egészen a szívet melengető már igazán jónak, még egyszer mondom Igazán Jónak (igen nagy I-vel és nagy J-vel ;) ) mondhatókig. 

A rövid bevezetés után lássuk is az ideig év felhozatalát.

Belépő szint: Jack Daniel’s Old No. 7

Tennessee whisky, Egyesült Államok

Csomagolás:

Már a külső is kemény belső tartalmat ígér. Szögletes üveg, markáns fekete-fehér címke. Nem rejti véka alá mit is takar. Véleményem szerint a csomagolás is azt sugallja, hogy egy karcos, „igazi” férfiaknak való italt rejt. (Kockás ing, baseball sapka, puskák, Jack Daniel's... Amolyan igazi Redneck életérzés... Szerk.)

Illat:

Amikor kibontod elsőként egy erős acetonra emlékeztető alkohol szag csap meg. Nem, nem illat. Ez szag a javából. Tovább erősíti azt az érzetet, hogy ez csak a férfiak itala! Semmi finomság, semmi kellem, semmi plusz, csak az alkohol tiszta, egyszerű és brutális szaga.

Íz:

Pontosan ahogy a csomagolás és a szaga felvezeti, ez a párlat, - véleményem szerint-, egy karcos, a torkot rozsdás, életlen fűrészként végigmaró whiskey. Ahogy megkóstolod elzsibbasztja miden ízlelőbimbódat, így még ha lenne is bármilyen hozzáadott íze, aromája, azt már nem igazán tudod érzékelni.

Lecsengés:

A lenyelést követően is megmarad az égető, karcos, savas érzés, míg az ital lefelé hömpölyög a gyomrodig. És hogy valami jót is mondjak róla, így december közepén az éjszakai mínusz 1-2 fokban, ha kibírtad a nyelved és nyelőcsöved sav általi leégetését, akkor igazán jól fel tud melegít ez a whiskey.

Középkategória: Jameson

Irish whiskey

Ennek az italnak a kritikájával már néhány hónapja adós vagyok. Eddig ez volt nálam az első számú kedvenc, amit bárhol, bármikor bátran kikértem és nem csalódtam benne. Azonban ez után az este után hátrább sorolódott a rangsorban. Majd meglátjátok ki az aki kiütötte és remélhetőleg megértitek majd azt is, hogy miért történt mindez.

Csomagolás:

Nekem már doboz színe is bejön. Igazán szeretem ezt a mély, sötétzöld szín. Ruhában is szívesen hordom ezt az árnyalatot és szerintem ennek az italnak is nagyon jól áll. Ahogy a Jack Daniel’s csomagolása a férfiasságot, ennek a csomagolása sokkal inkább a nőiességet sugározza. Sokkal lágyabb, sokkal inkább azt mondja, hogy itt egy könnyedebb, kiegyensúlyozottabb itallal fogunk találkozni.

Illat:

Ennek az illata már határozottan jobb, mint előző párlatunké, igaz még itt is dominánsan érződik az alkohol csípőssége, de emellett már egy enyhe enyhe gyümölcsös illatot is érezhet az, aki megkóstolja.

Íz:

Az első gondolat itt is beigazolódik, ez egy lényegesen lágyabb, könnyedebben fogyasztható ital, mint az amerikai társa. Semmi füstösség, és őszintén mondom, csak egy egészen enyhe karcosság érződik benne. Itt már nem jelenik meg az ízlelőbimbókat elzsibbasztó maró hatás, igaz az igazi kiegyensúlyozottság is hiányzik belőle. Viszont nagyon jól használható különböző longdrink-ekhez, mert nem nyomja el a gyümölcsök ízét, de mégis markánsan megfigyelhető a vele készített italban a whisky íze. Az est folyamán is inkább így fogyasztottuk, gyömbérrel és egy csepp lime-al kiegészítve.

Lecsengés:

A whiskey utóízében már markánsabban megjelenik a vanília aromája és még egy kevés gyümölcsös, fűszeres  ízt is tapasztalhatunk.

Az este TOP kategóriája: Tomintoul 10 yo.

Tomintoul the gentle dram, Speyside, Skócia

Azért mondom, hogy az est top kategóriája, mert a kóstolt párlatok közül ténylegesen ez volt a legkiegyensúlyozottabb, leginkább csemegének való. Az este alatt egyértelműen a Tomintoul vitte a pálmát, a társaságban. Megkóstoltattuk mindenkivel aki csak hajlandó volt megízlelni (ami, így utólag belegondolva hatalmas hiba volt, mert nagyon gyorsan fogyott), de erről a whisky-ről csak és kizárólag pozitív vélemény érkezett!

Csomagolás:

Le sem tagadhatja az igényesség, és a prémium kategória felé való törekvését. A fehér és a lilás, zöldes színek, a fekete – arany feliratok mind-mind a kiemelkedőséget, a különbözőséget sugallják. A dobozt kibontva a palack is szépséges és valóban kézre álló. Itt is tovább vitték a dobozon megismert fehér és lila alapon fekete-arany betűket. Nekem külön tetszik, hogy az üveg dombornyomott. Ettől csak még egyedibb lett a végeredmény.

Illat:

Már az illata is ínycsiklandozó. Sokat gondolkodtunk az illatán, mi lányok csokoládét éreztünk, míg a fiúk a méz és citrom aromáját érezték ki belőle. A lényeg, hogy ennek már egyáltalán nincs semmiféle alkohol szaga, amint kibontod elmerülsz a remek illatok kavalkádjában.

Íz:

Tomintoul személyében egy tökéletesen kiegyensúlyozott, lágy ízeket magában hordozó maltot ismerhetsz meg. Egyszerűen mellőz minden keménységet és karcosságot. Selymes és krémes. Ezért aztán könnyedén lecsúszik belőle jó pár pohár. Ha megkóstoltad azt mondod kérek még, még és még.

Lecsengés:

Ahogyan az első korty ízlett úgy fog tetszeni az utóhatása is, melyben ismét édes, mézes érzést ismerhetünk meg. Amilyen jól bánik a nyelveddel, olyan finom, melengető érzést érzel majd a gyomrodban is.

Összegezve:

Ez a csapatépítő egy igazi kalandozás volt a whisky-k világába, az alapoktól az igazi kincsekig.Remélem a következő „túra” is hasonló élvezetekkel szolgál majd.  

Koval Millet, Single Barrel, Organic Whiskey, Egyesült Államok

Amikor láttam, hogy a Koval whiskyk is ki vannak téve a Whisky Shown, egyből taktikázni kezdtem, hogy az este mely pontján, milyen sorrendiséggel, milyen taktikával kóstoljam meg régi kiszemeltemet, a Koval köleswhiskey-t. A Bourbön-ök után, de még a skótok előtt sikerült végül rápróbálni; és Tamást is sikeresen vettem rá ugyanerre, mielőtt elmerülünk a skót kincsek tengerébe. Neki nem jött be annyira az élmény, mint nekem, pedig az övé is finom volt: a Four Grain a fiatalkorom Borovicka-partyjait juttatta eszembe éles fenyőillatával, és tajgához illő, gyantás gabonásságával.

A Koval a kísérletező lepárló, különcök, már csak ezért is imádom őket; a köles mint alapanyag inkább a new-age-es organikus konyhák, mint italok alapanyaga szerte a világon. A próbálkozás mindazonáltal a whiskykészítés mintapéldája: csak a lepárlás "szívét" azaz a legértékesebb, minőségi középpárlatot teszik az új tölgyfahordókba, amelyben az érlelés végéig tartják. Kíváncsi voltam, na.

Illat

Miután megpörgettem a pohárban, tűéles katedrálist rajzolva kezdte az aromáit eregetni, amelyet érezve kedvet kaptam hozzá, hogy a tervezett Bulleit Rye mellett ez legyen a másik amerikai whisky, amit otthon tartok. Éles-szintetikus almalikör illatot érztem, mintha egy Berentzent szagolgatnék, csak épp összehasonlíthatatlanul jobb minőségben. Az almaszag nem tartozik a kedvenceim közé, de ebben kissé illatosító-mosogatószeres verzióban valahogy el tudom viselni.

Íz és lecsengés

A számba kerülve az ital almáról körtére váltott, amely csípősen nyalta körbe a nyelvemet és a lecsengésbe is tovább kisért. Sós-kesernyés ízeket hagy maga után, de korántsem kellemetlenül, inkább valahogy úgy, mikor kicsikorodban véletlenül másfajta nyalókát vettél. Az elején nem ízlett, a végére egész megszoktad, és adott esetben máskor is ilyet választottál.

Felböfögve az ízek közül a kellemesek jöttek vissza.

Összesítés

A Koval Millet a kísérleti whisky-nördizmus kicsúcsosodása. A Koval Millet egy érdekes és kellemes ízélmény, amilyet tuti, hogy még nem tapasztaltál. A Koval Millet olyan, hogy ha van egy tisztességes whiskypolcod, meg felesleges tíz rugód egy kiegészítő különlegességre, akkor egy pillanatig se gondolkodj, rohanj megvenni. Én már csak azért is veszek majd egyet, hogy elmondhassam a haveroknak, hogy ilyen köleswhiskey is van, aztán hadd hüledezzenek.

Koval Four Grain, Single Barrel, Non-Chill Filtered, Egyesült Államok

Forrás: Koval

A Koval lepárlót egy, a legpárlási technikákban elismert szakértő, egy házaspár Robert és Sonat Birnecker alapította 2008-ban Chicago-ban. Mindketten hosszú évek óta lepárló berendezések tervezésében és építésében vettek részt az egyetemi karrierjük mellett. Ezt adták fel a lepárló alapításakor, amikor úgy döntöttek, hogy a jövőben a saját kézműves whiskey-üket fogják megjelentetni, gondozni.

Minden általuk lepárolt whisky single barrel, azaz csak egy hordót palackoznak le és csak a középpárlatot érlelik, az elő és utópárlattal nem foglalkoznak. Az érleléshez új, erősen kiégetett, úgynevezett aligátor hordókat alkalmaznak.

A Koval specialitása az, hogy olyan, új gabonafélékkel kísérleteznek, amikkel eddig senki más. Így készül náluk többek között köles whisky, de például van a portfólióban zab whisky is. Az aktuális trendeknek megfelelően minden italuk „organikus” és van például kóser whisky-jük is.

A koval kifejezés egyébként sok nyelvben kovácsot jelent, de itt-ott használják „fekete bárány” értelemben is, ami ugyebár egy különc, a megszokottól eltérő utakat kereső személyt jelöl, ami jól egybecseng a lepárló filozófiájával is.

A whiskey:

A Koval Four Grain a nevének megfelelően négy különböző gabonából készült párlatot rejt. Ezek a zab, a rozs, a búza és a malátázott árpa. Már ennek a ténynek az ismeretében is érdekes ital, hiszen ritkán találkozhatunk is gabona összetétellel, ha a whisky-re gondolunk.

Megjelenés:

A kellemesen letisztult, a skandináv minimalizmust felidézően egyszerű, de elegáns üvegben kapjuk a kezeink közé a párlatot. A címke szintén puritán, csak a legszükségesebb információkat tárja elénk, de ezzel illik a palackon alkalmazott dizájnhoz.

Az ital színe határozottan kellemes, rezes, óaranyt idéző.

Illat:

Az első, amit éreztem az erős alkoholos aroma, ami minden amerikai whisky sajátja, de megvallom őszintén itt mégis meglepett, mert valamiért arra számítottam, hogy ez kivétel lesz. Hát, nem lett. Emellett csak egy különös, általam „tinta” illatként meghatározható fanyar illatot éreztem, ami nem volt ugyan kellemetlen, de nem állt túl messze ettől a határtól.

Íz:

Nagyon, nagyon határozottan csípős volt az első korty. A szakírók által megénekelt krémes, gyümölcsös ízekből én semmit nem éreztem, azonban szinte az összes, a készítés során felhasznált gabona nyers íze kiérezhető az italból. Nálam szépen sorban érkeztek a gyermekkoromban megismert nyers búza, rozs és a cukros árpás hatások. Ez mindenképpen érdekes volt, de egyértelműen azért nem nyerte el a tetszésemet.

Lecsengés:

Az utóízében kap még némi fűszeres, ánizsos, gyömbéres kiegészítést a különböző magvak mellett és itt jelenik meg leginkább markánsan egyfajta földes nyersesség is. A lecsengés egyébként rövis és nem túl testes, hamar elillan a szánkból az ital.

Összességében:

Nos, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor ez a whiskey egy érdekes kísérlet, aminek abszolút helye van a piacon, de nekem nem igazán jön be. Mindemellett mégis megkóstolásra érdemesnek, sőt talán kötelezőnek is tartom minden a whisky-k iránt érdeklődő embernek, mert érdekes új ízekkel, aromákkal találkozhatnak ebben a párlatban. És ki tudja, nekik lehet, hogy jobban meg fog ízleni ez, a vitathatatlan gondossággal és odafigyeléssel készült ital.

Ja és csak óvatosan az ízlelgetéssel, mert ez egy 47%-os ital.

Adatok:
Név: Koval Four Grain
Érlelési idő:
Régió: Egyesült Államok

Forrás:
http://www.koval-distillery.com/newsite/whiskey/four-grain

Ebben a sorozatban a kedvenc italunk készítésének folyamatába fogunk részről-részre bepillantani, hiszen egy igazi rajongó nem csak a kedvenc márkáját ismeri, hanem azt is, hogy hogyan készül az az ital.

Mint ahogyan hazánkban is mindenki tud pálinkát is főzni az idevágó legendáriumok szerint…

Forrás: Wikimedia Commons

Az első részben a whisky ízéhez maghatározó módon hozzájáruló hordót vesszük górcső alá, amivel egyben olvasónk Benkóczi Péter kérésének is megpróbálunk megfelelni. Mert mi ilyen kedves srácok vagyunk!

De lássuk is, milyen a jó, de legalább is alkalmas hordó, a whisky érleléséhez?

Az első, és legfontosabb összetevő, nem meglepő módon a fa, amiből a hordó készül.

A whisky-k címkéjén feltüntetett időtartam (10, 18, stb…) mutatja meg nekünk, hogy az adott ital mennyi ideig érlelődött a hordókban, mielőtt palackozásra került. Ezek alatt az évek alatt a whisky a korábban megszerzett illatok, ízek mellett a fa aromáit is kioldja, magába szívja. Ezért fontos, hogy a fa a megfelelő, vagyis az elvárt kiegészítő ízeket adja az italhoz.

A párlat érlelése szempontjából a legjobbak a 100 éves fából készült hordók, amik felkutatására az üzemek külön szakembereket (adott esetben erdészeket, biológusokat) alkalmaznak. Már ez a tény is jól mutatja, hogy milyen fontos összetevőről beszélünk, amikor a fát vizsgáljuk.

A sherry hordó

Mivel a brit és spanyol sherry forgalmazók legendásan jó kapcsolatokat ápoltak egymással évszázadokon át, sokáig nem volt probléma a Nagy Britanniába szállított és ott eladott sherry hordóinak újrafelhasználása a ködös skót tájakon.

Többnyire ezek a száraz Oroloso sherry hordói voltak, de kisebb számban előfordult a PX, azaz a Pedro Ximenez édes sherry-s hordóinak újrafelhasználása is. Ezeket a mai napig használják ugyanúgy, ahogy a kezdetekkor is.

A probléma a sherry fogyasztás visszaesésekor következett, amikor a lepárlóüzemeknek lépniük kellett, hogy elegendő hordó álljon a rendelkezésükre.

A Macallan például úgy próbálta meg megoldani a kérdést, hogy a spanyol üzemekkel közvetlen kapcsolatba lépve, saját hordókat gyártatott, amiket aztán ő adott kölcsön a sherry csapszékeknek. Ezzel néhány évre megoldva az ellátási problémát.

A hordóhiány elkerülésére kitalált trükkök azonban csak ideig-óráig jelentettek megoldást, így a cégek elkezdtek új területeket, módszereket felkutatni, amivel hosszú távon orvosolhatják a gondjaikat. Ekkor jutottak többen is arra a meglepő megállapításra, hogy a sherry aromája jóval kevésbé meghatározó, mint magáé a fáé. Fene gondolta volna – sóhajtották akkoriban a lepárló mesterek.

Az európai tölgy

A tölgy, mint fa faj a kontinens nagyobb részén megtalálható, de az egyes lepárlók általában csak konkrét alfajokat használnak a hordókhoz. Mint például a kocsányos tölgy, ami északnyugat Spanyolországban található. Ebből a fából kitermelnek az építő és a bútor ipar számára is, de a legnagyobb felvásárlók a whisky gyártók.

Ez a fajta fa mogyorós, almás, barackos és szerecsendiós ízeket kölcsönöz a whisky-nek. Természetesen a vanilin mellett, ami minden tölgy jellemzője.

Az amerikai tölgy

Az itteni alfaj, amit például a Glenmorangie is használ, a fehér tölgy, ami az Ozark vidéken honos. Az itt található faanyagból kézműves munkával készülnek a hordók, amikben első lépésként, többnyire bourbon whisky készül, ami még jobban ráerősít a tölgy egyébként is vaníliás aromáira, így az ezután érlelt single malt-ban igazán dominánssá válhat ez a jegy.

Bourbon hordó

A bourbon whiskey-t minden esetben friss, még nem használt tölgyfa hordókban érlelik, általában 4 évig, ami után a még fiatalnak számító hordók készen állnak, hogy skót whisky érlelődjön bennük.

A Glenmorangie számára szállított bourbonos hordókban elsőként egy évjáratnyi Jack Daniel’s készül. Véleményem szerint ez lehet az egyik döntő érv a máig csak a sherry-s hordókat használó lepárlókkal szemben, hiszen, ha az ex-bourbon hordókban olyan remek whisky-t lehet érlelni, mint a Glenmorangie 10 yo, akkor butaság csak a tradíciók kedvéért ignorálni ezt a hordó típust. (Igen, elfogult vagyok a Glenmorangie-vel szemben.)

Hogy készül a hordó?

Első lépésként megkeresik az ideális fákat, amik 1 m átmérőjű, 6-7,5 méter magas tölgyfák. A fákat használható hosszúságúra fűrészelik, majd a fűrészmalomban először 4 egyenlő részre vágják hosszában. Ezekből a szeletekből készülnek később a dongák alapanyagául szolgáló deszkák.

Bognárok

Azaz hordó készítők napjainkban is a tradicionális eljárással készítik a hordókat. A legyalult deszkákat hézag nélkül illesztik egymáshoz mindenféle ragasztóanyag nélkül. A hordó egyben maradásáért az abroncsok felelnek, amiket szintén ragasztás, vagy csavarok, szögek nélkül rögzítenek a hordón. Így az ital biztosan nem kaphat semmiféle oda nem illő ízt ezektől a kiegészítőktöl.

A hordók alját néha befestik, logózzák de ez sem általános eljárás, hiszen csak a festetlen fa tud lélegezni, ami az érlelés során fontos lehet.

Kiégetés

A bognárok a faanyag meghajításához használják a melegítést, de alighanem innen ered a bourbon-os hordók készítése során alkalmazott kiégetés is. Ennek három fokozata ismert: az enyhén és közepesen kiégetett és az úgynevezett aligátor hordók, amikor a kiégetett fa, az aligátor bőrére hasonlít az eljárás után. Magyarán, ekkor kvázi rommá égetik a hordó belsejét.

A hordó használata

Első, második töltés

Első töltésűnek, vagy nyersnek azt a hordót nevezzük, melyben először érlelődik whisky. Ez lehet már használt sherry-s vagy bourbon-ös hordó, de éppen lehet vadonatúj hordó is.

Egyes lepárlómesterek az első töltés során egyfajta „be nem járatott berendezésként” tekintenek a sherry-s hordóra. Szerintük ilyenkor még túl erős lesz a sherry íze az elkészült italban, így inkább a második töltést tekintik alkalmasnak, mert itt már kiegyensúlyozottabb italok születnek.

Második töltés, tehát az adott hordó, második használata whisky érlelésére.

Harmadik töltés általában nincs, ilyenkorra a hordók többnyire már alkalmatlanok a feladatukra.

Miért nem használunk pálinkás hordót utóérleléshez sem? Ezt a némileg naiv kérdést tettük fel a Whisky show-n az Agárdi pálinkaház standján, miközben az új maltjukról beszélgettünk. A választ magunk is kitalálhattuk volna. Egyszerűen arról van szó, hogy a pálinka, a whisky-hez hasonlóan egyszerűen tönkreteszi a hordót érés közben. A magas alkoholtartalom olyan mértékben roncsolja azt, hogy értelmetlen lenne újrafelhasználni.

Rejuvenated, azaz megfiatalított/felújított hordók

Bizonyos esetekben lehetőség van a hordók felújítására is. Ilyenkor a hordók elhasználódott belsejét kimaratják és a hordót újrafüstölik. Ezután a hordó újnak tekinthető, hiszen a fa elérhetővé tett, mélyebb rétegeiben még rendelkezésre állnak azok az aromák, melyek általában csak az új hordót jellemzik.

Hordó méretek

Ez nehéz kérdés, hiszen erre nincs kőbe vésett standard. Alapvetően 3 típust szoktak említeni, de a használt hordó métert mindig az adott lepárló döntése.

Az általánosan használt hordók:
Butt – 500 liter
Hogshead – 250 liter
Barrel – 200 liter

Nos, röviden ennyit a hordókról. Természetesen ez is olyan téma, amiről cikkek százait lehetne írni, de bevezetésnek talán ennyi elég lesz. Hisz nem célunk, hogy bognárokat, vagy hordó kereskedőket képezzünk a blog oldalain. Ahhoz azért, - úgy gondolom-, elég, hogy egy kis betekintést kapjuk a whisky gyártásának ezen szegmensébe.

Sláinthe!

Források:
https://www.whisky.com/information/knowledge/production/background-knowledge/types-of-whisky-casks.html
http://whiskyforeveryone.blogspot.hu/2009/05/explain-about-whisky-cask-types-and.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Kilchoman Loch Gorm, Islay single malt, Skócia

Forrás: Kilochman Distillery

A Whisky Show megkóstolt whisky-k következő darabja egy viszonylag új lepárló terméke Islay szigetéről. A beavatottak ebből valószínűleg már tudják is, hogy egy újabb füstös párlatról lesz szó.

A lepárló:

A Kilochman distillery 124 éve az első új alapítású lepárló Islay szigetén. Abban is elsőnek tekinthető, hogy mindössze farm méretű lepárlóról beszélünk, amikből bár napjainkra már több is létezik, ennek a méretnek az újraélesztésében, ők voltak az elsők. A méretéből (is) adódóan a Kilochman áll legközelebb a hagyományosnak tekinthető lepárláshoz, már ha az illegális főzdéket nem vesszük figyelembe.

A lepárlást 2005-ben kezdték meg, az első whisky-k pedig 2009-ben jelentek meg. Abban is hagyományosnak tekinthető a főzési folyamat, hogy az előállítás teljes egészében a szigeten történik. A felhasznált árpa a szomszédos farmon nő és sem a malátázás során, de érleléskor sem hagyja el a szigetet a párlat. Ebből adódik, hogy a végtermék palackozása is itt történik, így tényleg csak a kész palackok lépnek ki a nagyvilágba.

A lepárló méretének és az alkalmazott eljárásnak mindössze egyetlen negatív hozadéka van, mégpedig a viszonylag kis előállított mennyiség, nagyjából 90.000 liter párlatot tudnak előállítani évente. Ez pedig, - bár első látásra soknak tűnik-, de ha figyelembe vesszük, hogy ezzel az egész világ, összes whisky rajongóját el kell látni, nos, akkor egyáltalán nem olyan sok. Persze, még mindig több, mint a 3-5000 palackos „unikum” kiadások.

Szóval bátran mondhatjuk, hogy ez egy kisszériás, különleges whisky, már csak azért is, mert erre az íze és megjelenése ugyancsak okot szolgáltat. Ezt pedig több, különféle versenyeken elnyert aranyérmek is bizonyítják, hiszen ezekből az érmekből a lepárló összes terméke többet is fel tud mutatni.

A whisky:

Be kell vallanom, hogy én mindig meg tudok lepődni azon, hogy mennyi gondot fordítanak a whisky lepárlók a késztermék megjelenésére is.  Ez a fajta igényesség pedig a Kilchoman esetében is visszaköszön, hiszen a single maltoknál megszokott módon itt is egyedi, - engem kézi harangra emlékeztető, - igazán tetszetős üvegbe került. A zömök, de elegáns forma már ránézésre is azt sugározza, hogy „kóstolj meg, érdemes”. Az egyes sorozatokat a címkék és dobozok színezésével különböztetik meg, a Loch Gorm a feketét kapta, ami jól harmonizál az Islay whisky-ktől elvárt tőzeges, kesernyés ízzel. Ez pedig nem is csoda, hiszen a sorozat eleve a sziget híres tőzeglápjáról kapta a nevét.

A keverék 5-6 éves párlatokból került előállításra, ez azonban ne szegje kedvét az idősebb whisky-k rajongóinak se, hiszen ez, bár fiatal tétel, de bőven mutat olyan jegyeket, érdekességeket, ami egy jóval korosabb whiskynek is a dicsőségére válna.

Loch Gorm:

Illat:

Hát azt, hogy ez egy Islay whisky, le sem tagadhatná az ital. Az első illatolásnál szembe jön a helyi italokra oly jellemző szenes füst, ami csak lassan követ némi édesebb, gyümölcsös, fűszeres illat.

Szín:

Aranysárgás, abszolút kellemes halvány whisky szín. A lepárló többi sorozatához képest kissé azért sötétebb árnyalatú, amit alighanem az érleléshez használt sherry-s hordóknak köszönhet.

Íz:

Első kortyoláskor a nyersebb ízek jelennek meg tölgyes, füves, árpás aromák, amiket természetesen a kesernyés, tőzeges zamatok vesznek körbe. Aztán lassan kibomlanak a sherry-s hordós érlelésnek (teljes egészében Oroloso hordós érlelésű keverék) köszönhető édesebb, malátacukorra, szilvára, mazsolára emlékeztető könnyedebb aromák is, majd megjelennek a markáns fűszerek, mint a bors és a szegfűszeg.

Lecsengés:

Egészen hosszú és itt szintén a klasszikus Islay jegyek kerülnek előtérbe, mint a tengervizes sósság, a tőzeges, keserű, gyógyszeres füstösség. Ettől függetlenül nem mondható bántónak az összhatás, de az biztos, hogy ennek az italnak az élvezetéhez nem árt a füstös whisky-k rajongójának lenni.

Összegezve:

Ha teheted, mindenképpen kóstold meg. Már csak azért is, mert remekül elegyednek benne a sherry és a füstös jegyek, amik nem túl sok whisky-nél figyelhetőek meg, azonban, ha valaki a lágy ízeket kedveli, nos, ő inkább kerülje ezt a párlatot.

Annyit még mindenképpen meg kell említenünk, hogy a szokásos 40%-al szemben ez egy 46%-os whisky, ezt vegyétek figyelembe a kóstoláskor, mert bár 6% nem tűnik soknak, de okozhat meglepetéseket, ezt én a saját káromon is megtanultam.

Adatok:
Név: Kilchoman Loch Gorm
Érlelési idő:
Régió: Islay

Források, linkek:
http://kilchomandistillery.com/our-single-malt-whisky
Ian Buxton: 101 whisky, amit meg kell kóstolnod, mielőtt meghalsz

Ahogyan azt a rovat indító cikkében megígértem, most folytatjuk a kedvenc italunkhoz kapcsolódó fogalmak bemutatását, tisztázását.

Forrás: TCY (Own work)

Bár a mostani válogatásban lesznek olyan kifejezések, amik a többség számára világosak, azért remélem lesz olyan is, ami a tájékozottabb rajongóknak is újdonság. Az alapokat pedig, - tapasztalatom szerint-, soha nem árt átismételni.

Kezdjünk is rögtön bele.

Elsőként egy olyan kérdéskörrel foglalkoznék, amivel minden whisky-t szerető ember újra és újra találkozik a baráti társaságában. Igen, az a bizonyos "e betűs" téma, azaz:

Whisky vagy whiskey: Ha kaptam volna 500 forintot minden alkalommal, amikor nekem szegezték ezt a kérdést, akkor most egy roppant jómódú ember lennék. Nos,a magam részéről úgy látom, hogy legfőbb gondot az okozza, hogy alapvetően ugyanarról az italról beszélünk, így a külső szemlélő számára érthetetlen, hogy miért írják különböző módon.

A legegyszerűbben talán a földrajzi különbséget kiemelve magyarázhatjuk meg a két írásmód közötti különbséget, hiszen míg Skóciában és Japánban és Kanadában a „whisky” a hivatalos megnevezés, addig Írországban és az Egyesült Államokban a „whiskey” az elfogadott.

A gyártási különbségekbe és a többi finomságba, - azt hiszem-, itt nem érdemes belemenni.

Rye whisky: Röviden, rozswhisky. Ezen belül két fő csoportot különböztethetünk meg, az amerikai és a kanadai rozswhiskyt. Az USA-ban gyártott párlatnak legalább 51% rozst tartalmazó cefréből kell készülnie, amit vadonatúj, kiégetett tölgyfahordóban tárolnak, maximum 62,5% alkoholtartalommal. Kanadában már zavarosabb a helyzet, mert az ottani szabályozás szerint akkor is használhatják a rye whisky megnevezést az itt készült italokra, ha azok csak minimális mennyiségű rozst tartalmaznak. Az egyetlen feltétel, hogy az italnak idézem: „rendelkezik azzal az aromával, ízzel és jelleggel, amit általában a kanadai whiskynek tulajdonítanak”. Nos, ezen elv mentén szerintem békési barackpálinkát is forgalmazhatnánk ”Canadian rye whisky” felirattal, amennyi magyar él ott…

Corn whisky: A rozshoz hasonlóan itt is van ökölszabály, így kukoricawhiskey-nek azt a párlatot nevezhetjük, amelynek a cefréje legalább 80% kukoricát tartalmaz. Többnyire ezeket a párlatokat nem érlelik túl sokáig lepárlás után, sőt ez az eljárás teljesen elhagyató. A köznyelben „Moonshine” whiskey-nek nevezett italok többnyire szintén kukorica párlatok. Nevezik még „corn liquor-nak, vagy nemes egyszerűséggel „white lightning-nak”, azaz fehér villámnak is.

Grain whisky: Gabona whiskey-k. ezeket búzából, kukoricából és egyéb malátázatlan gabonafélékből készítik, úgynevezett „folyamatos lepárlás” alkalmazásával. Többnyire a blended whisky-k egyik összetevője.

Organic whiskey: Ez a kategória csak azért tudott megszületni, mert a világ whisky termelését sem kerülték ez a különféle divathullámok. Az „organic” felirattal ellátott párlatok olyan gabonából készülnek, amelyek termesztéséhez semmiféle műtrágyát, vagy növényvédő szert nem használtak.

Straight whisky: Legfőképpen az amerikai whiskey-knél használt megjelölés, amit akkor kaphat meg egy ital, ha legalább 2 évig érlelték és minden összetevője ugyanabban az államban készült.

Balance: Egyensúly. Az ízek, az illatok és a különböző aromák együttes megjelenése. A tökéletes egyensúly egy whisky-ben természetesen abszolút szubjektív dolog, amit csak akkor ismer meg valaki, ha személyesen megkóstolja az italt, de néha azért a mi érzékelésünk egybecsenghet a készítőkével. Mint, ahogyan az én esetemben a Laphroaig Select kapcsán.

Cask Finish: Ezt a kifejezést általában nem önmagában látjuk, hanem összekapcsolva egy másik szóval, pl.: sherry cask finish, vagy sauternes cack finnish. A szó arra a hordóra utal, amiben az érlelést befejezték az adott lepárlóban. Eddigre az ital már több más hordót is megjárhat, de mindenképpen ez az a hordó, ami után a whisky már palackozásra kerül.

Single Barrell (single cask): Egyfajta prémium kategória a whisky-k között, olyan párlatokat jelent, amiket egyetlen hordóban érleltek (bár ez alól akadnak kivételek). A palackon általában feltüntetésre kerül a hordó száma és gyakran az érlelés kezdete és vége is. Itthon ilyen whisky például a Békési Single Barrell.

Slainthe Mhath: Egészségedre! Csak éppen gaelic-ül.

Nos, a mai leckénknek is a végére értünk, remélem hasznosnak találtátok. Terveim szerint lesz még folytatás. Ha pedig eljuttatjátok hozzánk, hogy milyen kifejezésekkel foglalkozzunk, akkor igazán testreszabott lesz, szóval, hajrá!

Sláinthe!

Forrás:
https://en.wikipedia.org/wiki/Single_barrel_whiskey
https://www.masterofmalt.com/whisky-glossary/#b

A következő cikk ismét BOrsi tollából került ki, aki a sütirecept után, most egy remek Jura beszámolóval örvendeztetett meg minket!

Forrás: A szerző saját képe.

Köszönöm, köszönöm, és még egyszer köszönöm neked… Hogy mit? Hát, amivel megleptél. Méghozzá igen alaposan megleptél! Úgy látszik nagyon jó „kislány” lehettem ebben az évben, ugyanis egy csodaszép díszdobozos 10 éves Jura Origin volt a csizmámban. Egészen pontosan előtte, mert a 2 pohárral együtt csomagolt doboz még az én csizmámba se fér el!

Az örömködés után akkor tárgyaljuk ki, csak így nőiesen ezt a finom italt.

Csomagolás:

Őszintén szólva, már a doboznál elolvadtam. A barna - szürke díszdoboz, egy formás üveget és 2 brandingelt poharat tartalmazott. A doboz épp elegendő információt tartalmazott, ahhoz hogy azonnal felkeltse az érdeklődésemet a tartalma iránt.

Megtudhatjuk például, hogy a lepárló alapvetően 4 féle párlatot készít:

Két édeset :

• Jura Origin, ami jelen írásunk tárgya lesz (ezt kaptam én),
• Jura Diuraschs’ Own, ami egy gazdag és testes ital, citrus és karammel utóérzettel.

Két füstöset:

• Jura Superstition, ami enyhén tőzeges, füstös és fűszeres utóérzettel,
• Jura Prophecy, ami erősen tőzeges friss fahéj és fűszeres utóérzettel.

(Természetesen készít még más tételeket is a lepárló,mint például az Elixírt, de ezt itt valamiért nem említették. Szerk.)

A Jura Origin-ről a doboz szerint azt kell tudni, hogy idézem: „Lágy és finom. Melegítő mézes befejezéssel”. Hát lássuk, bontsuk ki a csomagot.

Ami elsőre feltűnt az az üveg és a poharak kézre állósága. Mind az üveg mind a pohár csak úgy hívogatja a kezet, hogy fogj meg. Ha pedig megfogtad már nem akarod letenni! De tényleg!

A whisky:

Illat:

A színe mély, egészen sötéten aranyló, ami számomra telt ízekre utal. Az első meglepetést az okozta, hogy az eddig általam ismert maltokkal ellentétben ennek az üvegnek a lezárására parafa dugót alkalmaztak! Ettől rögtön magasabbra emelkedett az ital ázsiója a szememben. Miután kinyitottam, már a dugót megszaglászva éreztem ezt érdemes lesz megkóstolni. Enyhén gyümölcsös, lágy, könnyű illatokat éreztem. A 4 éves kisfiam aki látva anya lelkesedését szintén meg akarta szaglászni, azonnal el is kezdte nyalogatni Azt "cuppogva", hogy finom.

Jó ízlése van a gyereknek nem? (DE! szerk.)

Íz és lecsengés:

Hosszas illatolgatás után megkóstoltam. És nem csalódtam... Egy kicsit sem. Finom, lágy ízeket éreztem, amelyben valamilyen gyümölcs utánérzés is volt, de meg ne kérdezzétek, hogy mi, mert nem tudnám megmondani, pedig hosszasan ízlelgettem, hogy rájöjjek.

Közben pedig beindultak a fogaskerekek az agyamban, milyen recept remek kiegészítője lehetne ez a malt. Sok minden eszembe jutott, így az biztos, hogy fog még születni a tollamból olyan cikk, ahol e kitűnő ital konyhai felhasználásáról áradozom.

Mire idáig jutottam a gondolataimban meg kellett állapítsam, hogy nem hazudtak a gyártók, az ital tényleg meleg, mézes utóhatást kelt. Ugyanis kellemes meleg szétáradását éreztem úgy pocak tájon.

Összegzés:

Nem csodálom, hogy Tamás egyik kedvenc lepárlója. (Ugye hogy ugye? :-D szerk.) Mert a Jura Origin személyében egy igen kellemes, lágy, a hideg téli estéken kortyolgatni való italt ismertem meg, amely mostantól biztosan szerepelni fog a kedvenceim között!

Laphroaig Select, islay single malt scotch whisky

Forrás: Magányos Maláta

Idén 200 éves a kedvenc Islay-i lepárlóm a Laphroaig, ami erre a szép kerek évfordulóra jelentette meg ezt a single malt kiadást. Akik olvasták a cikkeimet, azok tudhatják, hogy a gyengéim a tőzeges whisky-k, így amikor észrevettem ezt a gyönyörűséget az egyik áruház polcán, akkor nem is volt kérdés, hogy akarom. Ráadásul jubileumi kiadás ide, vagy oda az ára is bőven belül maradt azon a árkategórián, amit még „remek fogásként” tudok jellemezni.

Hazahozatal után nem sokat pihenhetett a polcomon egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne ismerjem meg közelebbről, hiszen a 10 éves kiadással nagyon régi és közeli barátok vagyunk, így kíváncsi voltam mit tud a kisöccse. Nos, nem csalódtam, de ezt szerintem nem is kell mondanom…

A lepárló:

Islay az egyik legnépesebb szigete Skóciának a maga 4000 főjével, amihez úgy gyanítom, hogy sok köze van annak a ténynek, hogy nem kevesebb mint 7 whisky lepárló található a szigeten. Hát igen, én is szívesen odaköltöznék, még a klíma sem tudna zavarni ilyen italbőség mellett.

A lepárlót 1815-ben alapította egy testvérpár Donald és Alexander Johnston, akik szarvasmarha tenyésztéssel akarták elütni az idejüket, de mivel túl sok takarmány árpa maradt rajtuk elgondolkodtak, hogy mit kezdjenek vele. A válasz valójában egyszerű volt:

„Well, ferment beer if you are English – but for an Islay Scotsman there is only one thing – distil whisky!”

(A németesek kedvéért: Nos, készíts sört, ha Angol vagy, de ha te egy Islay szigeti skót vagy, akkor csak egy dolgot tehetsz, készíts whisky-t!)

Nos a Johnston fivérek ízig-vérig skótnak tartották magukat, így megszületett a Laphroaig single malt whisky! Ráadásul a malt hamarosan annyira népszerű lett, hogy jövedelmezőbbé vált a marhatenyésztésnél.Na, mit csinál ekkor egy igazi skót? Eltaláltad… Steaket…

A whisky:

Nos, a Select igazi különlegesség, mely az előállítása során is emléket állít az elmúlt két évszázadnak. A keveréket többféle hordós érlelésű whiskyből állítják elő, melyek között megtalálhatóak Oroloso sherry-s, Pedro Ximenez, az első töltésű bourbonos hordók éppen úgy, mint az amerikai, még nem használt tölgyfa hordók is. Összesen 6 féle új íz kombinációja az ital.

Megjelenés:

Ebből a szempontból a doboz és az palack is illeszkedik a Laphroaig esetében már jól megszokott látványvilágba. letisztult fehér alapszínű a doboz és a címkék is, különbséget csak a feliratok sötétzöld színében és a csomagolás közepén végigfutó zöld sávban találunk, amiben a Select feliraton kívül, egy klasszikus kelta csomó és némi alapinformáció található.

Szín:

Világos, rezes, mint minden Islay whisky, talán egy-két árnyalatnyival sötétebb, mint a 10 éves alapkiadás, de erre nem mernék megesküdni. Mindenesetre szép, whisky színű.

Illat:

Egészen zseniális. Én, bevallom, a jól megszokott gyógyszeres, füstös, kesernyés illatot vártam, de valami egészen mást kaptam. A Select esetében a füstös, tőzeges illatok inkább csak keretezik az édeskés, gyümölcsös illatokat, ami elsőre a kissé fanyar szőlőére emlékeztetett, de hamarosan megjelent egy édeskés, fűszeres citromosság is, amiről én a répatorta citromos cukormázára asszociáltam. Erre egyéként rásegített az enyhe fahéjas illat is. Összegezve talán olyan, mint az a karácsonyi gyümölcskenyér, amit a kandalló előtt ülve eszegetünk, miáltal keveredik az édes, gyümölcsös aroma, a fafüst illatával.

Íz:

Itt sem a megszokott nyers, földes ízek a dominánsak, bár a füstös, őszi avarra emlékeztető aromák már megjelennek, de csak kiegészítik az édeskés ízeket. Az első kóstolástól számítva, néhány héttel később újrakóstolva, már erősebbek a füstösebb, kesernyés, jódos ízek is, de az édesség még mindig elő-elő tűnik. Kicsit olyan az íze, mintha beleharapnánk az ősszel a völgyek fölött megülő, kályhafüstbe.

Utó:

Ez már hagyományosabb. Közepesen hosszú, de enyhe. Itt már előlép az alkoholos csípősség is. A kormos íz is kezd túlsúlyba kerülni, de még felsejlenek az árpacukorra hajazó ízek is a szájban.

Összegezve:

Nos, a készítők nem vicceltek, amikor a tökéletesen kiegyensúlyozott whisky-t emlegették a címkéken, valóban ilyen. Egyszerre kapjuk a klasszikus Islay és Laphroaig jegyeket, kiegészítve, megszelídítve némi gyengéd édességgel. Bátran ajánlom azoknak is ezt a malt-ot, aki nem igazán szeretik a füstös ízeket, vagy éppen még nem ismerik azokat. Ez egy igazán kellemes első ital lehet a whisky-k ezen szegmenséből.

A haladó whisky rajongóknak pedig ajánlom a Laphroaig 10 éves kiadásáról szóló cikkünket!

Adatok:
Név: Laphroaig Select
Érlelési idő:
Régió: Islay

Források:
https://www.masterofmalt.com/whiskies/laphroaig-/laphroaig-select-whisky/
http://www.laphroaig.com/whiskies/select.aspx
https://hu.wikipedia.org/wiki/Islay

Nem fogok elkezdeni azon lamentálni, hogy jééé, nézdmár, új rovat a malátán. Múltkor süti volt, most filmkritika, deal with it. Lesz is még, ha látunk olyan filmet, aminek valami pici köze van a whiskyhez vagy valami azzal kapcsolatoshoz, és szeretjük.

Miután a minap sikerült életet lehelnem a Netflixbe, az egyik első cím, amit a Szent Perszonalizáció a kezem ügyébe rekommendált, a Braveheart volt. Több se kellett hozzá, hogy pattanjon a trigger, amit Tamás történelmi jelenőségű első, Glenmorangie-ról szóló cikke ültetett el bennem, nevzetesen hogy skócia és tájak és ilyesmi. Kattintottam is azonnal, hogy ráfüggjek a heti betevő kardozós-baszós kontentre, de alig fél óra alatt kiderült, hogy itt többről lesz szó... és hogy a múltam egyik félig elfeledett, nemkülönben rendkívül alulértékelt darabjának méltó módon szeretnék emléket állítani.

MTK szurkolók ha haverkodnak

Filmkritikát írni mellesleg nehéz. Főleg akkor nehéz, amikor egy olyan, több, mint 2,5 órás alkotást kell darabokra szedni, amelyet Gibson elmondása szerint vezetői utasításra húztak vissza kicsivel több, mint három óráról. A módszertan így inkább az lesz, hogy általam teljesen véletlenszerűen választott szempontokat fogok rövid bekezdésekben tárgyalni.

Atmoszféra

A Rettenthetetlennél ezzel nincs baj: a tájak, a képi világ, a tradicionális kelta hangszerek használata (fuvola, skót duda, stb.), a kiváló jelmezek és a nyelvi elemek is maximálisan a helyükön voltak. Érdekesség, hogy a filmet csak az elején fogatták a skót Felföldön, a film egyharmadánál a stáb Írországba hurcolkodott át, mert ott volt meg az az infrastruktúra (főképp a lovak elhelyezése) amely a csatajelenetek lebonyolításához kellett. A filmet nagyrészt egy versenypálya mellett forgatták, hogy legyen hol etetni a népes állatseregletet.

Ettől még nyugi, el fogod hinni az illúziót az utolsó percig. Nekem még a láncingek szemcséi is hitelesnek tűntek, átjön a fegyverek súlya, a szegények nyomora, a skót seregek elszántsága. Az ízes tájszólással ejtett mondatokat kellemesen színezik a latin és a gaelic nyelvű toldatok (ebből a szempontból ajánlom figyelmetekbe a titkos-esküvő jelenetből a papot), főleg akkor, amikor a francia nyelv szelymesz hajlítászaival halljuk őket összecsengeni.

És itt toldanám be a "whisky" szó egyetlen említését, ott is fertőtlenítőszernek használják az italt:

I know it seems like a waste of good whisky. Indulge me.

- Campbell, közvetlenül a vállába fúródott nyilvessző kipiszkálása előtt

Az, hogy az uisge beatha kifejezés csak a cselekmény udősikja után kb. 200 évvel kezd el közszájon forogni, csak azoknak fog feltűnni, akik pl. olvasták a vonatkozó cikkünket. :)

Csatajelenetek

Már bocsi, hogy ezen ennyit rugózom, de nekem anno valahogy a Gladiátor előtt minden filmes csata gagyinak tűnt... mint kiderült, elfelejtkeztem erről az alkotásról.

Itt nem viccelnek: belek ugyan nem loccsannak a vásznon, de nincs betojva a kamera, ha lekaszált végtagokat vagy feltépett torkokat kell mutatni. A csatajelenetek lendületesek, a vásznon nem statiszták által begyakorolt táncot, hanem nekidühödött fegyverhordozókat látunk, akiket a harcból felocsúdva tetőtől talpig ellep a saját és ellenségeik vére. A film közepén esedékes lovasrohamnál tiszta szívből fogod sajnálni szegény párákat, miután a skót gyalogság felvonja a meglehetős hatékonysággal működő védvonalat (kiváló példája, milyen egyszerű trükkökkel lehet kivédeni egy elbizakodott harctéri parancsnok bevált és tévedhetetlennek hitt fogásait).

Egy-két esetben Lóg csak ki a lóláb (höhö, pun intended), ezeken - ha ugyan észreveszed - kellemes mosollyal tovább lehet lépni... Wallace és cimborái ádáz tekintete azonnal hangulatba ránt.

Tesióra után

Színészi játék és karakterek

Nem mondom, hogy forradalmi, de még úgy is elhittem mindenkiről, hogy az, aki, hogy sorra azonosítottam későbbi nagy filmkedvenceim szereplőit. Egy-két esetben volt olyan érzésem, hogy Randall Wallace kicsit megúszósra vette a forgatókönyvet, és egydimenziós karaktereket skiccelt. Az angol király nagyon intrikus szemétláda, a vén leprás igazi cinikus megalkuvó, a főszereplő első szerelme egy tipikus szomszédlány, akitől mindössze egy casus belli-re és néhány szerelmes pillantásra tellett, a skótok nagyon hazafiak, az angolok pedig mind-mind megtestesült démonok. Az egyetlen karakter, akinek elnéztem a karaktere egysíkúságát, az a francia hercegnő társalkodóhölgye, aki rendkívül hatékonyan pengeti a férfilibidónak oly kedves húrokat, még tetőtől talpig "csadorban" is.

A kedvencem a filmből: Angus Macfayden

Mások viszont sorra hozzák a kellemes meglepetéseket, mint pl. a francia királynő, aki a kezdeti botladozásai ellenére film végére bámulatos lelkierőt mutat, vagy a skót király, aki cinikus megalkuvóból a film végére hitelesen válik meghasonlott ember, akiből süt a bűnbánat és a jóvátenni akarás. Ha rajtam múlt volna, Angus Macfaydan ezért az alakításért mellékszereplő-Oscart kap.

A film legnagyobb átverése szerintem a főszereplő. William Wallace, a rettenthetetlen hős, a skót szabdságeszmény élő szobra, akit <SPOILER>a belébe fúródó húskampók sem képesek megtörni.</SPOILER>

Miután a menetrendszerű fordulattal (persze, hogy gyanús a film eleji romantikus idill) előrángatják belőle a Bosszúálló Bajnokot, onnantól rendre azt csinálja, amit a fenti eszmény és a cselekmény további folyása megkíván. Ha béke kell, békés, ha szerelem kell, szerelmes (itt jegyzem meg, hogy a francia hercegnő szerepeltetése szerintem tottál felesleges eye-candy volt), ha csatajelenet kell, akkor igény szerint dicső hadvezér vagy vérnősző barbár, ha pedig hősiességről van szó, hát azt is kirángatja a kisujjából. Megjegyzem, és ez a kritika egyik legfontosabb mondata: Mel Gibson zsenijét mutatja, hogy a fentiek mindegyikét kevés szóval, színészi játékkal tudja elmesélni, és alacsony ausztrálként volt képes egy magas skót hőst hitelesen játszani és rendezni. Gratulálok, Mr. Gibson!

Történet és összefoglalás

Nem mondok róla semmit, a film szempontjából másodlagos. Nincsenek különösebb kiszámíthatatlan fordulatok, sem nagy mindfuck-ok; ez egy kalandfilm. Legyen elég annyi, hogy ebbe a játékidőbe pontosan elég kincstári szerelem, bosszú, háború, intrika és pátosz fért ahhoz, hogy majdnem végig lekössön, és még egy kis fejlődéstörténettel is nyakon önthessék. A torta habján a cseresznye pedig az esszenciális, középkori skót hangulat.

Ilyenkor azt szokták mondani, hogy hétpertíz. Ja, és a csajoddal is nézheted, mert sírós kvázi-hepiend, és mert Mel Gibson ereje teljében pucéron.