Talisker, 10 éves, Island (Skye) whisky

By Benutzer:Urs, via Wikimedia Commons

Az első találkozásom a Taliskerrel egy baráti beszélgetés keretein belül történt. Akkor még kezdő whisky rajongóként szerettünk volna valamilyen karakteres, érdekes single malt-ot kóstolni és, amikor az egyik srác felvettette ezt a nevet rábólintottunk. Bár azt mondhatnám, hogy ez egy teljesen tudatos döntés volt, de valójában csak alig-alig tudtuk, hogy milyen is ez az ital, inkább csak arra blazíroztunk, hogy egy szigeti single malt csak nem lehet rossz.

Szerencsére nem is kellett csalatkoznunk ebben a reményben. Az ital az első kortytól az utolsóig meggyőző volt, így a társaság egyetértett abban, hogy ez a malt méltó folytatása, a néhány héttel azelőtt elfogyasztott Isle of Jura Superstition-nek, amiről hamarosan ennek a blognak a cikkei között is olvashattok. Elöljáróban most legyen elég annyi, hogy bár két hasonló karakterű italról van szó, de mégis, mindkettő, mástól jó, így mindkettő igazi egyéniség.

Egyébként, tapasztalatom szerint maga a Talisker a többi single malt whisky-hez képest viszonylag elterjedt Budapesten is, több helyen sikeresen belefutottam a belvárosban, bár legfőképpen a drágább klubok polcain találkozhatunk vele.

A Talisker jobb megismerése érdekében ejtenék most néhány szót magáról Skye szigetéről is, ahol ezt a kitűnő italt készítik, hiszen azt már mindannyian tudjuk, hogy a single malt-ok szempontjából a készítés helyének is óriási jelentősége van.

Skye szigete Skócia északnyugati partjainál helyezkedik el, a Hebridák szigetcsoport tagjaként. A sziget lakosainak száma valamivel 9000 fő fölött van ez körülbelül Solymár lakóinak számával egyenlő, bár Skye szigetén kissé nagyobb a maga 1656 km²-vel. (Solymár körülbelül 18 km²)

A terület a kőkor óta lakott éltek itt például vikingek is, de a sziget birtokolta többek között a külföldön egyik legismertebb Skót klán a MacLeod is.

A sziget egyetlen lepárlója a Talisker Distillery, mely így önmagában élvezheti a sziget nyújtotta természeti erőforrásokat és konkurencia nélkül készítheti egyedülálló whisky-ét.

De lássuk most a Talisker legismertebb és elterjedtebb whisky-ét a 10 éves single malt-ot.

Megjelenés:

Elsőként a whisky dobozáról érdemes szót ejtenünk, amely sötétkék, visszafogottan elegáns megjelenése rejt egy-két apró meglepetést, mint például a dobozra dombornyomással felvitt térképet melyen megtekinthetjük a sziget és a lepárló elhelyezkedését, valamint a doboz szélén a pontos koordinátákat is leolvashatjuk. Elegáns, egyedi megoldás ez a díszítés, legalább is szerintem.

A visszafogott elegancia a whisky üvegén is folytatódik, letisztult ízléses palackban kapjuk meg az italt, melyen egy egyszerű, de hozzáillő világos címkéről tudhatjuk meg a legszükségesebbeket.

Illat:

Nos, ez az a pont, ahol az eddigi visszafogottság, mely a párlat külsejét jellemezte, egy pillanat alatt eltűnik. Az erős füstös aromák egy pillanat alatt eltöltik az orrunkat, amint megillatoljuk az italt, hasonlóképpen a többi a különböző szigeteken készült tőzeges whisky-hez. Itt azonban a füstösség mellett enyhén sós, tengeri aromákat is érezhetünk a kormos, füstös jegyek mellett.

Íz:

Telt, testes whisky. Az illattal ellentétben, az ízében inkább az édesebb, gyümölcsös ízek kerülnek előtérbe, itt a füstösebb ízek csak keretbe foglalják a többi ízt és azt az enyhe csípősséget, amit a nyelvünk tövénél érezhetünk.

Lecsengés:

Az ízben tapasztalt aromák a korty lenyelése után is hosszan, markánsan érezhetőek, de az ital utóízében már felerősödnek a borsos, csípős ízek és sós, tengervizet idéző aromák.

Összességében a Talisker egy határozott, egyedi malt, ami komoly rajongói kört tudhat magáénak szerte a világon. A kipróbálása mindenkinek javasolt, aki kedveli a füstösebb, vagy éppen csípősebb ízeket, de kezdő whisky kóstolók számára akár túl sok is lehet, hiába egy „mindössze” 10 éves malt.

Érdemes még figyelni az alkoholfokra is, hiszen ellenben az átlaggal ez az ital némileg erősebb 45,8 fokos. Szóval, csak óvatosan. Ne járjatok úgy, mint én, amikor nem vettem észre, hogy a kortyolgatott Laphroaig a Cask Strenght kiadás és nem a normál. Csak azt vettem észre, hogy két-három pohártól szédülni kezdek…

Adatok:

Név: Talisker
Érlelési idő: 10 év
Régió: Islands, Skócia

Forrás:

http://www.malts.com/taliskerwhisky/index.html#/TALISKER/1
https://hu.wikipedia.org/wiki/Skye

Queen Margot Blended Scotch Whisky, blended, 5 éves, Skócia

Forrás: MagányosMaláta Instagram

Egy barátom jóvoltából a semmiből jutottam hozzá ehhez a pofa szeszhez (nyitott üveg utolsó két decije), amelyet Horvátországból utaztatott idáig. Egy ideig az ottani lokális piacra szánt bálás whiskynek hittem, de kis utánanézéssel kiderült, hogy a Lidl diszkontlánc exkluzív termékéről van szó, amit történetesen itthon is forgalmaz.

Mivel ezen tény egy cikk relevanciáját is jelentősen megnöveli, előkotortam hevenyészett jegyzeteimet; az italról anno elrakott emlékanyag ugyanis nem elegendő, hogy bekezdésnél nagyobb írás születhessen belőle…

Diszklémer: fogyasztás előtt botor módon sajtot és dinnyét ettem -  nem kérdezed meg, hogyan jött össze ez a kombó, helyénmaradsz - és nem emlékszem már mennyire sikerült kóstolás előtt az ízlelőbimbóimat gyári állapotúra hozni.

Megszaggintás

Sem az alkalom, sem a feltételek nem voltak meg egy alapos kóstoláshoz, de próbáltam a legtöbbet kihozni belőle. A szippantásnál meglepve tapasztaltam, hogy a kategóriában megszokott tömény acetonszag helyett bourbon-ös hatású, krémes, karamellás illatok fogadtak, valami megfoghatatlan, lágy illatosítóval, leghátul pedig némi citrussal elegyítve; frissen mosott ruháknál, teregetés közben éreztem ilyesmit. Az enyhe alkohol inkább élményszerűvé mint kellemetlenné tette a fogyasztás ezen részét. Az illata tehát kategóriájában ötös alá. No de az íze..

Bekortyintás

(Disclaimer: nem tudom, mióta volt nyitva az üveg, tehát már oxidálódott kicsit!)

...nos, az odabasz. Erősen csíp, karcol, a lecsengésnek nem hagy túl sok szerepet. Bohó ifjúként gyakran és tévesen emlegettem, hogy a whiskyknek per definitionem mosogatólé íze van, de a Queen Margo-nál azt érezni, hogy a fent kifejtett pcsuliszagot tényleg valami öblítőtől kapja. Ha viszont túléled, és adsz neki még egy (legfeljebb két) esélyt, akkor a háttérben megtalálhatod az illatában lévő markáns krémességet, és némi kapucsinós fílinget is.. vagy valami olyasmit, franc emlékszik már ebben a kaparászásban.

Ha rám hallgatsz, jéggel kóstolod, én kihagytam ezt a ziccert.

Lecsörgentés

A lecsengése durván-forró lüktetés, a finom szeretkezésen már bőven túl, de a nemi erőszakon még épp innen. De lehet, hogy ezt azért írtam le anno, mert a háttérben épp Ananda Project és Danny Tenaglia dübögött.

Jellegek? Milyen jellegek, hülye vagy? Kb. Mint a királyvízé.

Összegzintés

Textbook bálás whisky: nem ez lesz életed legjobb dugása, de a legdrágább sem, ami egy királynőnél azért nem kis dolog!

Adatok:

Név: Queen Margot, Blended Scotch Whisky
Érlelési idő: 5 év
Régió: Skócia
http://www.lidl.co.uk/en/8767.htm?action=showDetail&id=24151
http://whiskyrover.blogspot.hu/2015/07/review-queen-margot-blended-scotch.html

Ben Nevis Special Reserve, blended, Skócia

 Forrás: Magányos Maláta Instagram

Ha az embert az egyik legjobb barátja felhívja egy kóbor csütörtök reggel, hogy másnap este meg kell ünnepelnünk a lánya születését, azaz be kell mutatnunk némi italáldozatot annak érdekében, hogy az újszülött megfelelő mennyiségű táplálékhoz jusson az édesanyja által, akkor egy igazi barát csak igent mondhat.

Aztán a telefon letétele után meg kapkodhat a fejéhez, hogy akkor honnan, hogyan fogja beszerezni a megfelelő whiskyt, a kissé rendhagyó munkaideje és egyéb elfoglaltságai mellett. Nos, tapasztalatom szerint az ilyen esetekben értékelődnek fel azok a speciális kisboltok, amik bőven a normál nyitva tartási idő után is elérhetőek és még tartanak néhány értékelhető whisky-t is.

Szerencsére ismerek ilyen üzletet, amit az ifjú apukához indulva útba is ejtettem, így lettem egy kerámia dekanteres Ben Nevis boldog és ideiglenes tulajdonosa, amely néhány további akadály leküzdése után szerencsésen landolt az ünnepelt asztalán. Azután pedig hamarosan a poharainkban.

Hogy a kissé terjedelmes bevezetés után a lényegre térjek, a Ben Nevis nagyszerű választás lehet, a fentebb részletezett célra. Már csak a dekanteres kiszerelés okán is, amely egészen „ajándékszerű” megjelenést kölcsönöz az italnak. A meleg, barátságos színekkel megfestett és archaizáló betűkkel feliratozott palack egészen exkluzív külsőt kölcsönöz az italnak. A palack fogása is meglepően, - én tartottam egy kicsit tőle- kényelmes, így könnyen, kilötyögtetéstől mentesen tölthetjük ki belőle az újabb és újabb adagokat, amit úgy is kérni fog mindenki.

Szín:

Inkább sötétebb aranyszínű ital, az aranynak az az árnyalata, amelyet leginkább régi, kissé kopott, antik hatású ékszereken láthatunk.

Illat:

Bár egy blended whiskyről beszélünk, amiknek többnyire nem túl kellemes az illata, itt nem találkozunk milyen problémával. A pohárba szagolva meleg, mézes, malátás aromákat találunk, bántó alkoholos felhangok nélkül. Az illat hosszan megmarad, az oxidáció hatására sem módosul számottevően.

Íz:

Édes, karamellás, malátás ízek jelennek meg az első kortyban, tőzeges ízeket csak pillanatokig érezhetünk, inkább a könnyebb édeskés ízek dominálnak. Ettől aztán a hozzám hasonló édesszájúak számára abszolút igaz, hogy szinte itatja magát az ital.

Utóíz:

Az átlagnál némileg hosszabb lecsengéssel rendelkezik a Ben Nevis, mely ízeiben továbbra is az édes, karamellás ízek jellemeznek. Száraz, enyhén füstös ízeket csak a legvégén éreztünk.

Bár ebben az esetben, a mi amatőr érzékelésünk és a szakírók professzionális ízlelőbimbói szinte ugyanazt érezték, azért a profik szerint az igazán avatott olvasóink a fentiek mellett tölgyes ízeket is felfedezhetnek a whisky-ben.

Ajánlani mindenki számára ajánlanám a Ben Nevis-t. A kellemesen édes, lágy ízek minden érdeklődő számára élvezhetővé teszik az italt, legyen az nő, vagy férfi, profi, vagy műkedvelő kóstoló, rajongó.

Bár abban az árfekvésben, ahol ez az ital található, már fellelhetőek ennél valamivel érdekesebb tételek is, azért érdemes adni ennek is egy esélyt.

Elvégre is mindenki számára eljöhet a pillanat, amikor egy jó barát felhívja…

Adatok:

Név: Ben Nevis, Special reserve
Érlelési idő: -
Régió: Skócia

Forrás:

Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve: Whisky

Web:

http://www.bennevisdistillery.com/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/ben-nevis-10-year-old-whisky/

The Black Grouse, blended whisky, dupla kritika

 Forrás: Már megint az Istengrammunk, egyre jobb ott a kontent, nézzétek meg :)

Ádám

A Grouse whiskyknek különleges csücsköt tartok fent a szívemben.

Egyrészt baromi jól néz ki a címkéjük ezzel a fajddal rajta, vonzza a szemem (főleg a feketéé, komolyan, tedd oda bármelyik itthoni blend márka mellé tíz rugó alatt. Red Label? Ne röhögtess.) Valószínűleg ezért is választottam a bálás kistesót, mikor bimbózó whiskyfetisizmusomat valami addig nem ismert, de ránézésre nem teljesen szar büdzséwhiskyvel akartam táplálni.

Választottam maximálisan rászolgált a bizalmamra, és bebizonyította, hogy egy kedvező árfekvésű, kevert whisky is lehet rendkívül jól összerakott, karakteres, minőségi ital, és ezzel nemcsak a bálás, de az egész blended kategóriával szembeni látásmódomat is alaposan kifordította. Ez a másrészt. (A harmadrészt most nem mesélem el, mert az privát ügy.)

A negyedrészt a címszereplő. Szintén spontán választás volt, közepesen jó whiskyt kerestem egy hosszú hétvégére, ami nem a Tullamore DEW, és úgy döntöttem, rászánom azt a plusz ezrest erre a jól kinéző fekete címkére. A sztorihoz hozzátartozik, hogy Tamás ugyanerre az alkalomra egy belépőszintű JURÁ-t hozott, így a fajdunk némi hendikeppel indult a hétvégézők kegyeiért folytatott versenyben.

Mégis a Black Grouse fogyott el hamarabb.

Illat

Természetesen a Jurával kezdtük. Én nem mondom, hogy finnyás vagyok, megittam én előtte a Laphroaig-ot is, egy Oban vette el a szüzességem, de nem igazán kedveltem a füstöt a whiskyben. A Jurát is csak ímmel-ámmal tekergettem, valahogy nem kúszott úgy, ahogy egy harminc fontos whiskytől elvárná az ember. Gondoltam, felszakítom a Black Grouse-t, mert hát szegényember dízelgőz.

Milyen igaz.

Ijedt meglepődéssel konstatáltam az enyhe füstöt, mint az első dolgot, ami kijött a palackból, nem tudván, hogy épp a Változás Dzsinnje simogatja az orrom. A meglepődés annak szólt, hogy egy sorozat két, ennyire egymáshoz közeli árszínvonalú terméke ennyire eltérő jegyeket mutat, az ijedtség pedig a füstös aromának, amely a pohárba töltve csak fokozódott, és ezzel együtt kissé savanykás, de még mindig nem alkoholos jegyeket kapott.

Amikor pedig az első kortyot az ajkamhoz emeltem, kiszabadult, és jól fejbe is vágott a Dzsinn; a biciklibelső illata egy fixis futárnak, aki a kétkerekűekért él és hal; a forrasztópáka illata az elektroműszerész-szakinak, aki értő kezekkel javítja a régi, szeretett elektromos gépeket; némi kávé, ami a füst mögött megbújva ellenpontozza kissé az eddigre már markánsabbá (de még nem zavaróvá) váló acetonaromát. Határozottan jó volt, olyannyira, hogy az enyhén olajos ízre nem is vesztegetnék túl sok szót. Csípte a nyelvem, mint egy bekokózott egérfogó. Ami itt igazán számít, az inkább az

Utóíz

A korty erős csípéssel fejezi be a pályafutását, de ez ahogy elengedi az arcunkat, nyers, kormos füstösséget érezhetünk, amiben némi indusztriális, szintetikus jelleg bújik meg. Az egész whiskyről valahogy a brit ipari forradalom hőskora jut eszembe, gyárkéményekkel, vidám munkásokkal és a megingathatatlan hittel, hogy egy új, jobb világot építünk. A forradalmat pedig némi keserű csoki és kávéíz követi, mint egy kis nasi a jól megérdemelt munka után.

A torkot viszont lenyelés után sokkal is perzseli, mint a olvasztókemencék hülő hamuja. Jó meginni utána egy pohár hideg kólát.

Összegzés

Az egész Black Grouse a füstön kívül semmi különösebb extrát nem ad, de azt nagyon. Nem lesz olyan kifinomult, mint egy Laphroaig vagy egy Oban, sem olyan mellbevágóan karakteres, mint egy Caol Ila, de olyan megyőzően hozza a smoky-t, hogy mindenkinek ajánlom: szavazzon neki bizamat. Ha szereti a füstöset, akkor azért, ha pedig még nem tudja hogy szereti, akkor azért.

Én már tudom, hogy szeretem. A Változás Fekete Madaras Dzsinnje megmutatta nekem.

Tamás

Amikor néhány évvel ezelőtt a születésnapomra kaptam egy üveggel ebből a párlatból, még nem igazán volt ismert itthon ez a Grouse verzió, így aztán eleinte egy kissé gyanakodva tekintettem az amúgy tetszetős üvegre. Bevallom, magamban arra gyanakodtam, hogy valami hamisított panccsal leptek meg az ajándékozók. Szerencsére kis utánajárással kiderítettem, hogy nem erről van szó, sőt ez csak az egyik mutációja a Famous Grouse whisky-knek.

Mostanra –szerencsére-, egyre több üzletben találkozhatunk ezzel a whisky-vel, ami eszerint sikeresen lovagolja meg az ismertebb testvére növekvő népszerűségét. Már csak azért is, mert szerintem, aki egyszer megkóstolja ezt a verziót, az attól fogva csak akkor választja a normál kivitelt, ha nem tud hozzáférni a Black Grouse-hoz.

Megjelenés:

Az üveg külseje a klasszikus Famous Grouse formáját idézi, jelentős különbsége a címke színeiben és mintájában van. A piros-fehér színvilág helyett, itt a fekete-szürke dominál összhangban az ital nevével. Illetve más címkén szereplő fajd, ha jól azonosítottam itt a Nyírfajd szerepel.

Illat:

A külső megjelenés után a Black Grouse illatában is nagy mértékben eltér a sorozat zászlóhajójától. A készítés során felhasznált Islay single maltok füstössége enyhén, de figyelemre méltóan megjelenik az illatolás első pillanatában. A füstös, őszies illatot édeskésebb illatok is kiegészítik, nyomokban barnacukros, makadámdiós illatok is megjelennek.

Íz:

Az whisky íze telt és kiegyensúlyozott. A kesernyés íz itt is az első és egyben meghatározó jellemző, egészen enyhe borsossággal körítve, de nem hiányoznak a karamelles, édes ízek sem. Mindemellett az olajosságot kell kiemelni a tétel ízében, az első kortytól kellemesen bevonja a nyelvet a Black Grouse.

Utóíz:

A lecsengés hosszas és ebben is megjelenik a füstösség, de kiegészíti a nyelv tövénél érzett borsos, közepes erejű csípősség is.

A fentiek mellett a hivatásos kóstolók az ital fás, elsősorban tölgyes jellegét is megjegyzik, ami valóban tetten érhető az italban

Meg kell említenünk, hogy bár a füstös illatok, ízek a kóstolás minden pillanatában jelen vannak, ettől az ital nem tartozik a veszélyesen füstös whisky-k közé. Inkább úgy képzeljétek el, hogy a keverék, amiből ez a whisky összeállt tartalmazott egy közepesen füstös tételt is.

Összegezve azt mondanám, hogy bátran, bárki kipróbálhatja ezt az italt, akkor is ha nem igazán ismeri, vagy szereti a füstösebb whisky-ket, hiszen ez jó ismerkedő ital lehet.

Az enyhe, de mégis karakteres ízével és illatával komoly játékosa lehet a belépő szintű whisky-k világának, hiszen az ára alapján, mindenképpen oda tartozik.

Adatok:
Név: The Black Grouse
Érlelési idő: -
Régió: Skócia

Forrás:

• https://www.thefamousgrouse.com/our-whiskies/black-grouse
• https://www.masterofmalt.com/whiskies/famous-grouse-the-black-grouse-whisky/

Laphroaig, Islay Single Malt, 10 éves

Forrás: By Blueye

Az egyik első és mindmáig meghatározó, whisky-s élményem ehhez az italhoz kötődik, had kezdjem rögtön ezzel ezt a bejegyzést.

Szóval valahol Skóciában a kétezres évek első felében gyanútlanul levettem egy kis, alig két decis üveg Laphroaig-ot az polcról a megszokott hipermarketben. Addigra már kipróbáltam néhány single malt-ot, szóval úgy gondoltam van fogalmam ezekről az italokról, de arra, ami az üveg kinyitása után ért, nem voltam felkészülve.

Képzeljetek el egy kb. 40-50 négyzetméteres L alakú, a konyhával egybenyitott nappalit. Na, ennek álltam az egyik végében, amikor a másik végén kinyitotta a cimborám azt az aprócska kis üveget. A következő percben pedig mindent elárasztott egy olyan markáns, összetéveszthetetlen illat, amit soha életemben nem éreztem azelőtt és hirtelen megnevezni sem tudtam volna. Kellett egy kis idő, mire sikerült definiálnom magamban, de végül sikerült. A Laphroaig-nak olyan az illata, mintha beleharapnál egy ázott, égett fadarabba. A mai napig odavagyok ezért az illatért.

Nos igen, az Islay whisky-k már csak ilyenek, a füstös, gyógyszeres, tőzeges aromák szinte kivétel nélkül mindegyikre jellemzőek. Azóta, természetesen, arra is rájöttem, hogy a Laphroaig messze nem a legfüstösebb whisky a világon, de hát, akkoriban még kezdő rajongója voltam ezeknek az italoknak, ezért nem is csoda, hogy sem a Kilchoman, sem az Ardbeg nem került még a figyelmem középpontjába. (és akkor az Bruichladdich lepárló Octomore-át még nem is említettem)

Viszont ez a masszívan füstös illattal szemben tisztességtelen lenne nem kiemelni azt a fontos tényt, hogy bár egy nagyon markáns illatról beszélhetünk, de ettől még ez az illat nem lesz kellemetlen! Sőt, a magam részéről elmondhatom, hogy kifejezetten megszerettem, pedig higgyétek el, én sem brikettet szoktam ropogtatni szabadidőmben.

Arra pedig, hogy a whisky-k illatai, ízei mennyire más képzetet váltanak ki belőlünk nem is kell jobb példa néhány közeli barátomnál, akik szerint az általam fentebb leírt whisky-ben egyszerűen benne van a kolbász. Ők legalább is a füstölt sonka, kolbász aromáját érzik ezeken az italokon. Nos, ahány ház, annyi füstölő, mondaná erre a művelt skót!

Az ital színe világos aranysárgaként írható le, ez egyébként sok hasonlóan füstös whisky-re igaz az Islay szigetén készültek közül.

Az íze az illatához hasonló, kesernyés, kormos, enyhén gyógyszeres ízeket érezhetünk kortyolás közben, mely bár nem bántó, de sokakban felidézheti gyermekkora kellemetlen kalandjait a kötelező orvosságokkal szemben. A fentiek mellett enyhén olajos mellékízeket is kiérezhetünk.

Az ital lecsengése hosszú, sokáig a szánkban érezzük a füstös, kesernyés ízeket.

Összefoglalva a Laphroaig egy érdekes, izgalmas single malt, ami jól megtestesíti az Islay régió whisky-einek jellegzetességeit. A kipróbálását mindenkinek ajánlom, bár azt nem garantálom, hogy mindenkinek ízleni is fog.

Budapesten ráadásul egészen váratlan helyeken is tartják, így a kipróbáláshoz nem feltétlenül szükséges egy teljes üveget megvenni. Akinek ízlik, az úgy sem tudja majd megállni.

Ja, és ha egy ismerősötök azt mondja, hogy kóstolt valami füstös, kesernyés, kimondhatatlan nevű whisky-t, akkor nyugodtan világosítsátok fel arról, hogy az a Laphroaig volt.

Adatok:

Név: Laphroaig
Érlelési idő: 10 év
Régió: Islay

Monkey Shoulder, blended malt whisky, dupla kritika

Forrás: Az Instengrammunk

Ádám

Ilyen lusta dög nincs a világon, mint én; ennek a cikknek már legalább egy hete meg kellett volna születnie, ugyanis a majmokat egy madárlátta Grant's-el együtt, a kétrészes William Grant & Sons sorozatunk részeként kóstoltuk. Tamás becsületére legyen mondva, Ő kész is lett vele még akkor, én koptatom ilyen lassan a billentyűzetet.

A Monkey Shoulder ezzel együtt megérdemli, hogy megfontoltan írjak róla. Tudniillik, az egyik kedvenc whiskym, és kistestvérével ellentétben messzi van attól, hogy a bálásként kezeljük: a három majom motívummal ellátott, igényes kinézetű palack kizárólag malátaviszkiből készült, egyéb gabonát nem látott, gyönyörű borostyánszín, prémium keveréket tartalmaz.

Illat:
Mivel a cikk írásakor a fent említett palack egy ideje már nyitva volt, elnéztem neki a markáns alkohol-érzetet, főleg azért, mert ezzel együtt is sokkal igényesebb, letisztultabb benyomást tett rám, mint a percekkel azelőtt kóstolt Grant's. Elsőre virágmézet, majd némi vizsgálódás után szilvát, bogyós gyümölcsökből készült lekvárt éreztem rajta. Ahhoz képest tehát, hogy a blended maltokat kimondottan nem az illatukért szeretjük, ez a konkrét típus elég jól kezdett nálunk.

Íz:
Az első kortynál mindig megnézem az olajosságot, amelyet a nem teljesen szar típusok rendre hoznak. Ezúttal is kipipáltam ezt a tételt, de sem ez, sem az íze nem nyűgözött le különösebben (némi tinta, talán ezúttal is a régóta nyitott üveg miatt). A torokhatása inkább forró, mint karcos, ez ízlés dolga.

Lecsengés:
Az általam kóstolt jó blended whiskyk közös tulajdonsága, hogy a végjátékban hódítottak meg. A Monkey Shoulder pedig jó blended whisky, tehát a boldog befejezés itt is garantált: a forró toroksimi után némi szilvamaradványt, és nyers, kormos gabonákat éreztem, amelyet Nikkáéhoz hasonló hűs érintések követtek, talán annyi különbséggel, hogy ebben nem éreztem a mentolt.

Összegzés:
Azt írtam fel, hogy kétféle whisky van: amelyikből jó az utolsó korty, és amelyikből szar. A Monkey Shoulderből jó, szépen, lágyan siklik, jöhet még. Eredetileg a Grant's-hez kellene hasonlítani a cuccot, mivel amellé ittuk, de ez nem lenne tisztességes: igényesebb dolog ez, igényesebb alkalmakra. Mint a Nikka.

A szubjektív észosztással ezzel megvolnánk, imhol vala a szakértés:

Tamás

Bár blended whisky-ről van szó, a Monkey Shouder az egyik, igen jó bizonyíték arra, hogy ebben a műfajban is lehet érdekeset, különlegeset alkotni. A whisky-t eredetileg azzal a céllal készítették, hogy szélesebb körben megismertessék a keverék alapjául szolgáló single malt whisky-ket, a Kininvie-t, a Balvenie-t és a Glenfiddich-et.

A nevét állítólag arról a jelenségről kapta, hogy a malátát forgató munkásoknak folyamatosan megrándul az egyik válluk a munkájuk miatt. Szóval az italt tekinthetjük egyfajta tisztelgésnek is azon fizikai munkát végző emberek előtt, akik nélkül mi sem kortyolgathatnánk a kedvenc párlatainkat. Ez úgy gondolom, hogy nagyon szép gesztus!
(Ehhez hozzátenném azt, ami a honlapon is szerepel: a Monkey Shoulder malátáit még mindig kézi erővel forgatják, mégis elérték valahogy, hogy javultak a munkakörülmények, és ezért ilyen balesetek már nem történnek. Hát biztos... - Ádám)

A Monkey Shoulder már a külső megjelenésében is érdekes jellegzetességeket mutat, hiszen ahogyan azt a minőségi whisky-k esetében megszokhattuk már az üvege is egyedi, tetszetős, jól megkülönböztethető jegyeket hordoz. A kissé zömök, de még éppen kézbeillő palackot három majom díszíti a nyak alatt, utalva ezzel az ital nevére és egyúttal jelezve azt, hogy itt valami különleges rejtőzik.

Illat:
Az első pillanatban az illata a frissen kinyitott tintásüveg illatára emlékeztetett, arra a sűrű savanykás és egészen egyedi illatra, ami ilyenkor felszabadul. Azt mondjuk nem tudom, hogy a kedves olvasók közül hányan éreztek ilyet, hiszen digitális korban élünk, de aki nem próbálta, az feltétlenül próbálja ki, csak hogy tudja miről is beszélek.

Némi levegőzés után az illat kibomlik kissé és a tintás aromák a szilva illata felé tolódnak el, majd meg sem állnak a friss szilvalekvár édes, savanykás illatorgiájáig.

Íz:
A fentebb leírt illatok a ital ízében sajnos, vagy éppen szerencsére nem köszönnek vissza. Az első korty némi sós, tengervizes ízt hagy maga után, ami mellett csak az alkohol kap szerepet. Egyszóval egy könnyű, jól „csúszó” whisky-ről beszélhetünk ebben az esetben.

Utóíz:
Az ital lecsengése enyhén füstös, az őszre, az őszi avar elképzelt ízére jellemző jegyeket mutat.

Összegezve:
A Monkey Shoulder egy nem túl komplex, de kipróbálásra mindenképpen ajánlott ital, ami jó kísérője lehet a baráti összejöveteleknek, beszélgetéseknek, hiszen bár kellemes kortyolgatni valót biztosít, mégsem vonja el a figyelmet iszogatás közben a partnereinkről.
(Na tessék, a Nikkáról is ilyesmit írtam, ugyeugye? :) - perszehogyÁdám)

Forrás:
https://www.monkeyshoulder.com/
Egyéb:
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, Whisky

Maker's Mark, straight bourbon, tulajdonképpen dupla kritika

Egy vallomással tartozom, én alapvetően nem szeretem az amerikai whiskey-ket. Nekem valahogy minden eddig kóstolt tétel túlságosan üres, híg, vízízű volt, amiben mindössze némi kesernyés mellékízt éreztem ez pedig kevés volt ahhoz, hogy további tapasztalatokat akarjak szerezni velük.

A Maker’s Mark-ra is csak azért esett a választás, mert a kiszemelt ír whiskey elfogyott a bárban, ahol épp ültünk, így ezen kívül csak az igazán kommersz whisky-k maradtak és ez a bourbon. Mivel ehhez még nem volt szerencsénk, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes tenni vele egy próbát, ha másra nem is lesz jó, legfeljebb elrettentő példának használhatjuk. Elvégre is, elhivatott bloggerként nem csak finom italokat kóstolunk, hanem olyat is, amit meg akarunk óvni titeket kedves olvasók. (És lesz ilyen is bőven, csak győzzétek kivárni, ittatok már például cseh whisky-t? Én igen… )

(Hogy ne legyen ennyire sötét a kép, az egyensúly kéretlen hirnökeként a Dőlt Betűs Felirat, a Fogadatlan Prókátor, vagy ha úgy tetszik, a Társszerző Jobbik Énje próbál majd botcsinálta Advocatus Diaboli-t játszani, miután az italt - talán méltatlanul - ekéző kísérletei rendre az asztalfiókban végezték.)

Kezdjük némi háttérinformációval, avagy mi is az a straight bourbon? A bourbon olyan whiskey típus, amit legalább felerészben kukoricából erjesztenek és a lepárlás után belülről elszenesített tölgyfahordóban érlelik. A vonatkozó jogi definiciók szerint a straight bourbon megnevezést az az ital kaphatja meg, amit legalább két évig érlelnek a hordókban.

A Maker’s Mark az alábbi összetevőkből áll: 70% kukorica, 16% búza, 14% malátázott árpa.  A búza az, amiben a cikkben tárgyalt whisky különbözik az többi bourbon-től. A lepárló tulajdonosa Bill Samuels 1953-ban elhatározta, hogy olyan whiskeyt fog előállítani, ami kifinomultabb az akkori bourbon-öknél, aminek nincs meg az a forró égető utóíze, mint a versenytársainak.

Hogy ez hogyan sikerült, azt a alábbiakban megtudhatjátok…

Illat:  
Az első benyomást a 45% alkoholtartalom okozza. Ha hagyjuk egy kicsit szellőzni és elillanni a brutális alkoholszagot, akkor némi citrusos illatot is felfedezhetünk az alkohol mellett, ami engem gyermekkorom zselés szaloncukorjára elmékeztetett. nem mondanám kellemetlennek, de valójábn én semmit nem éreztem a szakírók által felfedezett tölgyes, karamellás és gyümölcsös illatokból.

Pedig ott vannak azok. Ha igazán, de igazán próbálkozunk, és hagyjuk elvonulni a kölnis-alkoholos illat-kakofónia Caterpillar-nehézgépeit, lágy tutti-frutti ízű szaloncukoraromák sejlenek fel tönkrenyomorított szaglószerveinkben.

Íz és lecsengés:
Az íze sem hozott többet számomra a fentebb emlegetett tipikus vizes, kesernyés ízeknél, talán az enyhe dohosság volt a plusz, de sajnos ez még kevés volt, hogy megkülönböztető karaktert kapjon az ital. Az utóízben már több árnyalat volt felfedezhető, az alkoholos ízek mellett az zöld dió és a mogyoró íze volt felfedezhető, ami adott egy kis pikáns jelleget az amúgy rövid, gyors lecsengésnek.

Mr. Dőlt Betű nem érti a problémát. Ez olyan, hogy miután a Rambo 2-ben a címszereplőt átkergeti a dzsungelen a napalm tűzvihara, hűsítő balzsamnak érzi a koszos patakvizet, amelybe sikerül az utolsó pillanatban fejest ugrania. Valahogy ilyesformán hat a fenti tutti-frutti aroma utójátékaként jelentkező keserű rágógumi-ízű ipari nyalókajelleg.

Jéggel:
Bár nem támogatjuk a whisky-k jéggel vagy bármi mással való hígítását, de itt most tettünk egy kísérletet.

A magad nevében beszélj, kedves Tamás, néhány esetben nagyon jó kis nyári itóka kerekedik egy jéggel bolondított whiskyből. Igen, még egy bourbon-ből is. Üdvözlettel, a Fogadatlan Prókátor.

Az ital jéggel hűtve, hígítva feljavult kissé. Az illatában előretörtek az édeskés, karamelles, barnacukros jegyek. Az ízében háttérbe szorult az alkohol és megerősödött a nem kellemetlen kesernyésség. Az utóíze pedig határozottan csípős felhangokat kapott. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy jót tett az italnak némi jég.

Határozottan jót, amennyiben annak számít, hogy az életúnt redneckeken kívül bárki más számára is fogyaszthatóvá teszi. Polcmelegen sehogy máshogy nem tudom elképzelni a Markot, csak úgy, ha épp akkor vitte el a ruhámat és a motoromat egy baltaarcú, hármasszekrény alak, pirosan csillogó szemekkel. Viszont ha rakunk bele jeget, akkor kellemesen hűvös, kaliforniai paprikaízű löttyöt kapunk, zöldfűszeres-füstös aromákkal. Az Advocatus Diabolit hallották.

Külső:
Nos, a Maker’s Mark külseje az, amiről a legtöbb jót el tudok mondani. Az egyedi, jól megkülönböztethető formájú és igen tetszetős üveg mindenképpen elismerésre méltó, főleg úgy, ha figyelembe vesszük, hogy a lezáráshoz használt vörös viaszba minden üveget külön, kézzel mártanak bele.

Összefoglalva elmondható, hogy ez a whisky többet tud nyújtani az érdeklődők számára a kommersz bourbon-nél, de még minidig messze van attól a kifinomultságtól, amivel a leggyengébb single maltok esetében is találkozhatunk.

Egy próbát azonban mindenképpen megér, főleg ha a körülmények baljós összejátszása folytán egyszer olyan helyzetbe kerül a tisztelt olvasó, hogy csak bourbon whisky-k állnak rendelkezésre. akkor mindenféleképpen ez a helyes választás. De csak jéggel.

És kólával ne igyátok, mert ahhoz drága, és nem jön ki a karaktere, ezt üzeni Nektek a Társszerző Jobbik Énje. Uff.

Adatok:
Név: Maker’ Mark
Érlelési idő: -
Régió: USA, Kentucky

Források, linkek:

Web:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bourbon_whisky
https://www.makersmark.com/

Egyéb:
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, Whisky
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Grant's Family Reserve - Dupla kritika

Forrás: Pixababy

Tamás

A Glenfiddich kifejezés jelentése a szarvas völgye. Ezt a telket vásárolta meg a Grant család 1886-ban, hogy régi vágyukat beteljesítve saját lepárlót alapítsanak. A lepárlót végül tégláról téglára haladva a saját kezükkel építették fel. Ezzel kiválóan mutatva azt az elszántságot, ami tetten érhető a lepárló működésében, az italok népszerűségében mind a mai napig. az pedig már önmagában is komoly jelentőséggel bír, hogy a világon legismertebb single malt whisky a Glenfiddich is a cég termékei  közé tartozik. (Amiről szó is lesz egy önálló cikkben később)

A Grant’s első kiadása 1898-ben született meg és az elmúlt több., mint 100 évben a népszerűsége és ismertsége csak növekedett. Jellegzetes háromszög alakú üvege, jól megkülönböztethetővé teszi az olcsóbb whisky-k között és ez is mutatja, hogy itt valami érdekesebbről beszélhetünk, mint az árkategóriájában szereplő többi ital esetében, mert bár valóban nem drága whisky, de mégis felmutat olyan jellegzetességeket, amik messze túlmutatnak az áránál.

Szín, illat:

Színében a nyári naplementéket idéző világos bronzos árnyalatokat láthatunk, amik előre jelzik, hogy itt egy kellemes, barátságos ital vár ránk.

Az illata nem túl markáns, az első pillanatban inkább az alkoholt érezhetjük, de szerencsére nem túl bántó módon. Egy kis ismerkedés után eltűnnek a gyümölcsös aromák is, itt jelesül a karácsony környékén, a fűtőtesten aszalt narancshéj, szegfűszeggel megbolondított illatát érezhetjük.

A szakavatott kóstolók találkozhatnak még némi tölgyes, szilvabefőttes, mézes illatokkal is.

Íz, utóíz:

Az ízében inkább semleges, legfeljebb egy kis kormos, füstös ízt érezhetünk, én itt nyomát sem találtam a szakértők által megénekelt „krémességnek”. Az utóízek viszont durvább alkoholos csípősséget mutatnak, itt már-már kellemetlennek volt mondható az egész nyelvet beborító csípősség.

Ahogyan a Maker’s Mark esetében, itt is kipróbáltuk jéggel szelídítve is az italt:

Az előző esethez hasonlóan itt is pozitív irányba változott az ital néhány tulajdonsága. Az illatában az alkohol helyett marcipánra emlékeztető és kissé odaégett szilvalekvárra emlékeztető aromák jelentek meg, ami valljuk be sokkal kellemesebb, mint az előbb érzett alkohol. Az ízében itt is előkerült az olajosság és nagyobb szerepet kap az előbb is érzett kormos, füstös ízvilág. Szerencsére a jég az utóízt is megszelídíti kissé, eltűnik a csípősség és előkerülnek a földes, kesernyés ízek.

Ádám

A blog indulása óta foglalkoztat egy “bálás whiskyk” sorozat, melyben a magyar piacon fellelhető belépőszintet kóstolnánk végig. Ez kategória a benzinkutak és a Teszkók polcain az Old Man’s-szel és a Canadian Special-lel indul, s a kocsmai örökzöld Jim Beam-Jack Daniels-Ballantines-Red Label négyesen, valamint néhány, különféle áruházláncok által exkluzív termékként tartott, exotikus csemegén át (jó esetben) a Tullamore DEW-al, a Famous  és a Black Grouse-szal zárul, amelyek magasan lekörözve osztályos társaikat zseniális kapudrogokként szolgálnak a magasabb szintek felé. A Grant’s a William Grant & Sons lepárló-birodalom termékpiramisának legalsó lépcsőfokaként a kategória kiváló reprezentánsa.

Nagyjából ezekkel az elvárásokkal kezdtem kóstolni is.

Az illata nem lepett meg különösebben. Mint minden fiatalabb viszki, ez is egy erősebb, alkoholos lórúgással indított, de később meglepett némi fűszerességgel
szegfűszeg?
is, még ha ez nem is markáns, sem nem meghatározó jegye. Nem az illatáért szeretjük, na.

Íze nem nagyon van. Miután azt csináltuk vele, amit a kóstoláskor szoktunk, rádöbbentem, hogy ennél az italnál ez felesleges; ennyi erővel mosogatólevet is gargarizálhattam volna. Le kellett nyelnem a kortyot ahhoz, hogy egy pillanatra, érdekes, kicsit kesernyés, sajtos, fűszeres érzeteim legyenek, de az a korty friss kenyér falatjához méltón kellemes, telt érzést adott.

A lecsengése az illatához mérhető: érzete van inkább, mint jellege, s az acetonos maró érzet helyett forró bizsergést hagy a nyelven. Belépőszinű, ülésfűtött kínai masszázsfotelt kell elképzelni, amelyben a motor és a fűtőszál teljesítményét is túltolták, még is jó benne ülni egy kimerítő nap után.

Jéggel némileg, de nem jelentősen más az élmény, az általános alkoholgőzt elnyomva grillázsos, karamellés illatokat hozott elő az italból, amihez hasonlót frissensült, tálca zserbók közelében érezni. Az első korty után azért lehűlt kissé az első lelkesedésem is, ugyanis az illat-kakofóniából ide már nem sok jött át; a jég az erővel együtt a jelleget is kiveszi az italból. Érdemes lehet hűvös vízzel is próbát tenni, ugyanis miután a jégkocka feloldódott, a pohár pedig kapott egy kis levegőt , nagyon szépen csúszott az utolsó korty.

Összességében ha a csak négy rugóm lenne egy üveg whiskyre, gondolkodás nélkül ezt venném... de mindenképp pakolnék mellé valami mókusvizet.

Nikka All Malt, blended whisky - dupla kritika

Forrás: The Church, JQ

Tamás

Budapest egyre jobb hely lesz! Mármint a whisky kedvelő emberek szempontjából is. Nem, itt nem a nagykörúton gomba mód elszaporodó sörözők párszáz forintos Jim Beam akciójára gondolok. Nagyon nem. Viszont mostanra a belváros egyre több vendéglátóhelyén lehet legalább egy-egy érdekesebb, különlegesebb tételbe belefutni, mint ahogyan sikerült nekünk is a PIVO & BAR-ban összefutnunk a címben szereplő whiskyvel.

Az első palack Nikka whisky-met egy barátom lakásában tartott borbemutatón rendeltem meg, akkor még látatlanban. Érdekes volt, hogy egy borok forgalmazásával foglalkozó cég ilyen italt is tart a kínálatában, így nem tudtam ellenállni a csábításnak. Szerencsére az első kortyok után kiderült, hogy nem is hozhattam volna jobb döntést, a Nikka from the Barrel kiadása megéri az árát az utolsó fillérig. Hogy miért arról hamarosan egy önálló bejegyzésben mesélek nektek.

A fentiek miatt nagy örömmel és reményekkel telve rendeltem egy pohárral az All Malt-ból, kíváncsi voltam, hogy ez a kiadás is hozza-e azt a színvonalat, amit volt szerencsém megismerni a Nikka termékeivel való első találkozásomkor.

A megkapott ital színe biztató bronzbarna volt, amolyan igazi „whisky” színű.

Az illata egy markáns, alkoholos, kissé acetonos blended whisky illat, amit többé kevésbé minden olyan whisky produkál, aminek az üvege már egy ideje nyitva van. Hiába az oxidáció mindig megteszi a hatását. Kellemetlennek azért szerencsére nem mondható. Engem ez az illat mindig Skóciára emlékeztet, arra ahogyan ott egy bárba belépve, a pult közelében fogadott az ott lévő 50-60 palack whisky kipárolgásából összeállt illatfelhő. A szakértők egyébként füstölt húsos, füves, almás jegyeket éreznek a füstösség mellett. Nos, nekem még fejlődnöm kell ezen a téren az biztos.

Az első kortyot lenyelve a meglepő selymesség és a szembetűnően semleges íz volt feltűnő. A második kortyot a számban kicsit megforgatva már előkerültek a gyümölcsök is, az éretlen körte, fanyar aromája a nyelvem tövénél, némi mazsolás édességgel kombinálva. A kortyolgatás közben egyre dominánsabb volt az olajos „tapintás” is, ha élhetek ezzel a képzavarral. Ez, olyasmi, mintha az ital percről percre egyre jobban bevonná a nyelvet, sűrűbbé válna, ezzel tovább hangsúlyozva az eddig is megjelent aromákat.

Az utóíz újabb meglepetéseket hozott, itt más feltűntek a füstösebb, kormosabb , citrusosabb ízek is, sőt az utolsó kortyokban már némi tengervízre emlékeztető sósságot is éreztem.

Összegezve elmondható, hogy a Nikka All Malt nyugodtan ajánlható a whisky-kel mostanában ismerkedő személyeknek éppúgy, mint azoknak, akik már jártasabbak ebben a műfajban. Kellemes, könnyed ital, ami éppen csak annyira komplex, hogy a tapasztaltabb kóstolók is megtalálhassák benne azokat az aromákat, ami miatt megszerették a whisky-t.

Ádám

Eredetileg egy Macallant akartunk inni az Aquariumban, de ügyfélkezelési problémák miatt - és az agyvizem hőmérsékletének megőrzése érdekében - távozni voltam kénytelen. Tamással így a 47-es végállomásnál találkoztunk
“Na mivan, Pesti, már én tervezek neked útvonalat?”
és egy hirtelen jött sugallattól vezérelve a Pivo bár ponyvái alá rejtőztünk a Gozsdu udvart beragyogó napvilág hamis aranya elől. Hogy japán italt iszunk, az azután dőlt el, hogy kiderült, hogy az előre kinézett ír Bushmills kifogyott a készletről.

Hülyék ezek a japánok, na. Van egyfajta karmatikus kattantságuk, mintha az egész szigetük kapott volna valami durva, pszichoaktív serkentőszert, mikor Izanagi isten kardjáról a vízbe csöppent annak idején; s ha a minőség iránti elkötelezettségük a Nikkát kóstolgatva nem is volt elsőre nyilvánvaló, a végén szépen összeállt minden egy kerek egésszé.

Illat

Az első slukk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A japánok iránti minden tiszteletemre szükségem volt, hogy szétzavarjam az átható acetonillat keltette asszociációk fiatalkori, csapnivaló párlatok emléke által gyalázott Yūrei szellemeit, és tiszta elmével várhassam a második próbálkozást. A harsány alkoholgőz persze ekkor sem maradt el, de annak hagymahéját lehántva először egy megfoghatatlan, markáns illatosítót, legvégül a gyermekkori vaníliás-szörpös tejberizs csendben megbúvó felharmonikusait találtam, amely feledtette valamelyest az első szippantás okozta sokkot. Gondterhelten körmöltem kurta tanulságaimat, mert akkor még nem tudtam azt, ami csak a legvégén állt össze: azt, hogy ezt az italt nem a szagolgatásra találták ki.

Íz

A fentiek után félve lehajtott első kor meglepő könnyedséggel simított végig a garaton, mondhatni csont nélkül, olyannyira, hogy elsőre a jelleget is hiába kerestem benne.

Údefinombazmeg

Ez volt az első szó, ami a papírra került, és a második kortyra is csak a nyelv hegyén érzett kellemes olajossággal tudtam a jegyzeteimet kiegészíteni. A konklúzió: a Nikka úgy viszonyul a kellemes iszogatáshoz, ahogy egy száguldó, szélcsatornában végletekig csiszolt japán szupersportkocsi a levegőhöz.

Lecsengés

Ahogy egy szupersportkocsi is távolodáskor, a látványa emlékével, Doppler-effektus torzította hangjával és kipufogógázai illatával tud igazán maradandó hatást tenni, a Nikkának is a lecsengésében rejlik az igazi ereje. Miután lenyeltem az első kortyot, és előkerültek az addig eldugott jellegek, addig kietlen jegyzeteim sakura-cseresznyefák módjára virágoztak ki. Enyhén kesernyés utóízről, kellemes csípősségről, egzotikus fűszerességről szólnak, édeskés gabonáról és hűs érintésekről. A Nikka lecsengése egy pillanatra újra felszínre hozta gyermekkorom kedvenc tejberizsének eldugott emlékfoszlányait, s végül egy kellemes, mentolos aromát hagyott a torokban, ami úgy halványult el, mint a vörös alkony utolsó sugara a Fuji vulkáni kúpja mögött.

Végszó

A pohár végét már tét és jegyzetelés nélkül, csak élvezetből fogyasztottuk. Finomabban siklott, mint egy Masamune tantō a lakkfa hüvelyébe, és ez adta az ihletet az utolsó lejegyzetelt mondatomhoz:

Arra tökéletes, amire kitalálták.

A Nikkát túltolt, japános minimalizmusa, és kimért, ergonomikus jellegei kiválóan alkalmassá teszik azokra az alkalmakra, ha valaki egy társadalmi eseményen, vagy akár privát ötletmag kicsiráztatása közben szeretne valami minőségit elfogyasztani, és nem a whisky jellegeit keresgélni közben.

Csak ne szagolgassátok.

Adatok

Név: Nikka All Malt
Érlelési idő: -
Régió: japán

Web:
http://www.nikka.com/eng/products/blended/allmalt.html
https://www.thewhiskyexchange.com/P-6034.aspx

Glenmorangie,  The Original, 10 éves

Forrás: https://commons.wikimedia.org/

Amikor a kétezres évek elején, - egy ott élő barátom kedvességének köszönhetően – volt szerencsén Skóciába látogatni két dolgot szerettem volna mindenképpen megtenni, ellátogatni a Highland-re és megkóstolni az igazi Skót single malt whiskyt.

A Highland-re vonatkozó tervemet – mint a kortársaim nagy részének - természetesen a  Rettenthetetlen (The Braveheart) című remek film indukálta, az abban látható tájak azonnal magukkal ragadtak, amint megnéztem a filmet.

A single malt whisky-ről egy kollégám mesélt, akivel először kezdtük tervezgetni az utazást, tőle hallottam arról, hogy ez valami más, mint amit itthon whisky-nek hívnak és hogy mindenképpen meg kell kóstolnom. Aztán a szerencse úgy hozta, hogy kettőnk közül csak én utaztam. Pech. Mármint neki.

Szóval ezekkel a tervekkel és egy üveg itthoni pálinkával a bőröndömben érkeztem meg a vendéglátóimhoz. És mivel a pálinka már a megérkezésem estélyén elfogyott másnap, a városnézésből hazafelé menet útba ejtettem egy nagyobb áruházat, hogy kipipálhassam az egyik tételt a „feladataim” közül.

A megfelelő polc előtt – akkor még - némiképp tanácstalanul álldogálva egy sárgásbarna dobozú whisky-re esett a választásom. Ránézésre olyan volt, mint amit én keresek, ennél komolyabb válogatási szempontokkal pedig ott és akkor nem rendelkeztem.

Megvettem. Hazavittem. Megkóstoltam… Azóta pedig nem tudok szabadulni ezen italok bűvöletéből. Na, nem mintha annyira küzdenék.

Hogy milyen is a Glenmorangie?

Az első szó, ami eszembe jut az a „Hihetetlen”. Nagy mázlim volt, hogy ezt vettem le a polcról.

Illatos, gazdag, karakteres ital éppen annyi füstös mellékízzel, amit egy kezdő whiskyrajongó elvár ezektől az italoktól. Ráadásul teszi ezt úgy, hogy kortyolás közben végig selymes marad, nem karcolja végig a torkot és az utóíze is újabb élménnyel gazdagít.

A színe engem a mézre emlékeztet, de aki szeretné, hívhatja napsárgának is. Az akkori kiadása egy egyszerűbb de tetszetős üvegbe volt palackozva sok címkével, ez azóta megváltozott, de szerencsére a változástól csak letisztultabb egyedibb lett az ital megjelenése.

Ízek, illatok:

Ízre kissé nálam inkább az édeskés, mézesebb jegyek domináltak, ezt a fentebb emlegetett enyhe füstösség csak még jobban kihangsúlyozta. A mézes jelleg az utóízében is megmarad, tovább növelve a korty által kiváltott elégedett mosolygást.

A szakértők tölgyes, árpás jegyeket hangsúlyoznak ki az ital kapcsán, amit gyümölcsök és vanília egészít  ki. Nos, ők jobbak ebben, így nem vitatkoznék a véleményükkel.

Az ital nemzetközi megítélése is kiemelkedően pozitív, több neves versenyen ért el nagyon jó helyezéseket a lepárló, ezzel a termékével.

Összefoglalva úgy gondolom, hogy kifejezetten szerencsém volt azzal, hogy a véletlen e felé az ital felé irányított, mert bár azóta rengeteg remek single maltot kóstoltam, de a Glenmorangie mindig emlékezetes marad. Kezdő whisky kóstolóként pedig inkább ilyen tétellel fussak össze, mint egy kevésbé emlékezetessel.

Adatok:

Név: Glenmorangie
Érlelési idő: 10 év
Régió: Highland

Források, linkek:

Web:
http://glenmorangie.com/
http://www.whiskynet.hu/glenmorangie_1012

Egyéb:
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve - Whisky