Agárd egy igazán fura kis város… Számomra kedves hely, mert közeli és fontos barátaim élnek arrafelé, mi több a tündéri keresztlányom is. Ők azt mondják Agárd világváros, amit én mindig csendes mosollyal hallgattam, mint a patriotizmus minden, - némileg túlzó -, megnyilvánulását. Aztán, hazánkban másodikként itt gyártottak értékelhető single malt whisky-t. Ez elmélázva pedig azt kell mondjam, Agárd talán tényleg világváros, vagy legalább is nagy léptekkel közelít afelé…

Forrás: Magányos Maláta

Nem meglepő módon a whisky itt is egy pálinkafőzdében készült, éppen úgy, mint a Békési Single Barrel  esetében. Ez persze valójában egy kifejezetten jó ajánlólevél, hiszen ahol minőségi gyümölcspárlatokat tudnak előállítani, ott alighanem a malátával is tudnak mit kezdeni és hogy ez mennyire így van, azt az alábbiakban elolvashatjátok.

A lepárló

Az Agárdi pálinkafőzde nem tartozik a túl hosszú múltra visszatekintő műhelyek közé, hiszen mindössze 2002-ben alapították. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a termékeiket is valamiféle kiforratlan, belépő szintű italoknak lehet tekinteni, sőt. A válogatott minőségű gyümölcsök, a szakértelem és a kisszériás előállítás mind-mind a magas minőség iránti elkötelezettséget mutatja, ami a szakma és a vásárlók pozitív visszajelzései is megerősítenek.

A whisky

A pálinka főzésében tapasztalható professzionalista hozzáállás az itt készült whisky-nek is a sajátja természetesen. Az alapanyagul szolgáló malátát Angliából rendeleték, melynek egyharmada füstölt, kétharmada füstöletlen volt. A mindössze két hordónyi malt az első kilenc évét új készítésű zempléni tölgyfahordóban töltötte, az utolsó hármat pedig olyan fiatal hordókban, amiben előtte 6 puttonyos aszút készítettek. Az elkészült párlatból mindösszesen 1200 palacknyi került forgalomba.

Külső

Az Agárdi whisky egy elegáns díszdobozban vehető kézbe a megfelelő kereskedésekben. A fekete, kellemes tapintású doboz minimális díszítéssel bír, mindössze az főzde neve és képe, valamint a címe található itt, kiforrott tipográfiával, arany színekben.

A palack maga engem erősen emlékeztet a Békési single maltra, bár közel sem ugyanolyan, de eléggé hasonlít ahhoz, hogy felmerüljön a gyanú, hogy esetleg ugyanazt a tervező irodát használták mindketten. De ez igazából mindegy is, hiszen a palack és a rajta lévő címkék összességében profi munkák, amikben valóban el lehet gyönyörködni, ha valaki fogékony a letisztult design iránt.

A párlat színe telt barnás, vöröses, kifejezetten meleg őszi színekben játszik.

Illat

Az első pillanatban meglepően édes, karamellás, vaníliás, kissé kávés csokoládés, amit hamarosan gyümölcsös illatok nyomnak el, onnantól kifejezetten szilvás aromák borítják be a orrunkat, azzal a fajta karakterek, némileg csípős szilvaillattal, a nagymamák kertjének és a lekvárjának a sajátossága a mai napig.

Íz

Belekortyolva rögtön kitölti a szájüreg egészét, kissé meg is csípve a szájpadlást itt ott. Az eddigi édesség itt eltűnik és inkább egyfajta fás szárazság érezhető benne. Kissé agresszív whisky ez, ami az első kortyban sem játssza meg magát, csíp, harap, de szerencsére külsérelmi nyomok nélkül. Koncentrálva helyenként megérezhető benne a füstöltölt maláta enyhén kesernyés íze is néhány pillanatig.

Lecsengés

Piros mogyorós! Egyenesen a kora nyolcvanas évekből! Ha valakinek ez nem mondana semmit, azok kóstolják meg most ezt a csokit és a jelenlegi ízéhez adjanak hozzá némi nyersességet és egy kevés avas mogyoró ízt. Maga a lecsengés közepesen hosszú, és közepesen intenzív.

Összegezve

Az Agárdi whisky egy karakteres párlat. Kóstolásra abszolút érdemes és nem csak a lokálpatrióták számára. Mindettől függetlenül én még kissé nyersnek érzem, de ez a tulajdonsága még változhat a későbbi kiadásokban.

Az egyetlen igazi hátulütőjének az árát érzem. Destillata győzelem ide vagy oda, szerintem az árképzés így is magasabb lett az ital valós értékénél.

Adatok:
Név: Agárdi Whisky
Érlelési idő: 12 év
Régió: Agárd

Források:
http://www.agardi.hu/webshop/hu/141-agardi-whisky-05-l-5999545371216.html
http://agardi.hu/main.php

A whisky készítés témáját boncolgató sorozatunk mai részében megpróbáljuk körüljárni a kedvenc italunkban felfedezhető megannyi különböző íz és illat „odakerülésének” kérdését, hiszen egészen biztosan állíthatjuk, hogy a maltok ízorgiája nem egy, hanem számos tényező összjátékának eredménye.

Forrás: Magányos Maláta

Nos, sajnos nem mondhatom el magamról, hogy a whisky világ termékeinek nagyobb részét megkóstoltam már (ehhez azt hiszem, egy egész, - erre szánt -, élet kellene), de a magam szerény tapasztalatával is kijelenthetem, hogy nincs olyan whisky, amiben csak egy-két íz összetevőt találnánk. Még a legdurvábban tőzegelt Islay single malt-ok keserű, füstös ízében is felfedezhetőek más, a lepárlóra és az italra jellemző aromák.

De akkor sem találunk eltérést ettől a komplexitástól, ha a single malt-blended vonalon vetjük össze az italokat, hiszen a keverékekben ugyanúgy több ízt különíthetünk el, mint a single maltokban.

Arra a kérdésre, hogy miért van ez így, szinte mindenki más választ ad. Van, aki szerint a hordó a felelős, van, aki szerint a gabona, vagy éppen a lepárlási eljárás. A jó hír az, hogy mindenkinek igaza van és mindenki téved. Igazunk van, mert a felsorolt tényezők (sok egyéb mellett), mind részt vesznek az ital ízeinek és aromáinak kialakításában és tévednek azért, mert úgy gondolják csak egy faktor játszik szerepet.

Remélem, azzal senkinek nem mondok újat, hogy a whisky kóstolás igazi élményéért nem egy érzékszervünk felelős. Ez az ital az összes érzékszervünkre hat, hiszen a párlat színe éppen úgy fontos, mint az, amikor a pohárba töltött ital buggyanását halljuk, vagy éppen jelenleg tárgyalt illatok és ízek. Az utóbbiak kialakulásáért az alábbiak tehetőek „felelőssé”:

Gabona

A whisky készítéséhez használt gabonák mind-mind más jellegzetességet hordoznak, de még egy adott fajtán belül is lehetnek más-más ízek a típustól függően. Az árpa lehet mogyorós, a rozs mentás, vagy éppen fűszeres, a búza csípős, a kukorica pedig akár tejszínes is.

Ízek és aromák: fű, füves édesség, magvak, bölényfű

Kőzet és víz

A hegyeken, köveken, kőzetrétegeken átfolyó patakok, melyeket utóbb a gyártás során felhasználnak szintén fontos elemeket tartalmaz. Ezért is használ minden lepárló „saját” vízforrást, ami egyenletesen, ugyanolyan minőségű és ízű vízzel látja el. (A hozzáértők szerint, ha vízzel hígítanánk a malt-unkat, akkor azt ugyanazzal a forrásvízzel kellene megtenni, amiből készült, hisz így maradna teljes az élmény, de ez gyakorlatilag lehetetlen sajnos.)

Viszont azt, úgy gondolom, könnyű belátni, hogy a víz kérdése mennyire fontos a végleges termék szempontjából.

Ízek és aromák: mész, vas, lágyság, föld, passiógyümölcs

Tőzeg

A kedvenc alkotóelemem. Az előzőekben említett víz is felvehet tőzeges jegyeket, amikor a mocsarakon átfolyik, de a tőzegességért elsősorban a maláta szárítása során felhasznált tőzegtéglák füstje a felelős.

Ízek és aromák: füst, korom, gyógyszeresség, kátrány, égetett fű

Hanga és más virágos növények

A mézes, virágos aromák részben akkor alakulnak ki, amikor a víz (akár még esőként), a növényekkel borított hegyoldalakon lefolyik, másrészt viszont az erjesztési folyamat során is kialakulhatnak ezek az jegyek.

Ízek és aromák: ibolya, hanga, méz, páfrány

Erjesztés  

Bár a whisky nem tartalmaz gyümölcsöket, az erjesztés során mégis kialakulhatnak gyümölcsös jellegek az italban.

Ízek és aromák: eper, narancs, lime, körte, alma

Tölgyfa és a hordó

A hordók szerepének egy egész cikket szántunk, ami jól mutatja mennyire fontos ez a tényező a kedvenc párlatunk ízének, állagának kialakítása szempontjából. Ettől függetlenül innen sem maradhat ki, hiszen valóban fontos szerepe van az ebben a kérdésben.

Ízek és aromák: alma, mazsola, eper, vanília, barack, kókusz, szőlő

Szél és tenger

Amikor a tengerparton a szél feltámad, párával telíti a levegőt, ami a tengeri aromákat és a víz közelében lévő mocsarak aromáit is elegyítheti. Ez pedig befolyással van az itt készített whisky ízére is.

Ízek és aromák: só, homok, alga, tengervíz

Véleményem szerint ez a kis felsorolás, ami korántsem teljes, sem az ízek terén, sem pedig az ízekre ható összetevők terén, jól mutatja, hogy tényleg mennyire összetett ez az ital. A fentiek mellett biztosan lehet még számtalan hatást felsorolni, de a legfőbbek talán ezek.

Remélem minden kedves olvasónk számára tudtunk érdekességet mutatni és talán a whisky-k élvezetéhez is hozzájárulhattunk ezzel, hiszen mindig szórakoztató új ízeket felfedeznünk a kortyolgatás közben, az pedig még érdekesebbé teheti ezt a játékot, ha azt is tudjuk, hogy az az íz honnan került az italban, majd pedig a poharunkba.

Sláinthe!

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Bár nincs semmi közöm ehhez a whisky-hez, azok kívül, hogy lelkes fogyasztója vagyok, mégis némi büszkeséggel gondolok rá, hiszen mégis csak egy magyar single malt! Nem hiszem, hogy van olyan whisky rajongó hazánkfia, akiknek ez ne dobogtatná meg a szívét.

Forrás: Magányos Maláta

2014-ben a Budai Pálinka- és Kolbászfesztiválon debütált ez a single malt, melyet Békés megyében, Békés városában készített Békési Zoltán. (Nos, békében errefelé nincs itt hiány az biztos!)

A lepárló, avagy a pálinkafőzde…

A Békési család 1984-ben alapította meg a nevüket viselő pálinkafőzdét, mely azóta is üzemel és túlzás nélkül állítható, hogy remek eredményeket mutat fel. A termékeik talán nem annyira ismertek a nagyközönségnek, mint a piacokat elárasztó „kommersz” márkák, de a pálinkáért rajongók körében ismert és elismert márkanév a Békési.

Ezt az elismertséget tette „kockára” az ifjabb családtag akkor, amikor úgy döntött, hogy valahol a pincében jól elrejtett hordókban whisky-t kezd érlelni. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora bátorság is kellett ehhez, hiszen, - kis túlzással-, amikor bekerül a hordókba ez a párlat, akkor még csak reménykedhet a főzőmester, hogy majd 12 év múlva valami olyasmi kerül elő belőle, ami legalább iható. Ez a tény persze sokkal kisebb gondot okoz a skót, ír, amerikai lepárlókban, hiszen náluk néhány elrontott hordó, nem túl nagy gondo, legfeljebb abban az évben kevesebb palack kerül ki tőlük és ennyi.

Itthon viszont nem kis kockázat ennyire előre tervezni egy vadonat új termékkel, de itt szerencsére bejött a dolog, azaz a szakmai tudás és tapasztalat legyőzött minden akadályt.

A whisky

Megjelenés:

A díszboz szerintem abszolút szépre sikeredett. a fehér alapszín, amit némi patinás árnyalat keretez,jól kiemeli az italt többi whisky közül. Elől csak minimális információt kapunk, azonban a doboz hátsó oldalán már részletesebb leírást találunk arról, hogy mit is várhatunk a belül levő párlattól. Itt szerepel a készítő rövid vallomása is, ami meglepően bensőséges hangulatot sugároz az olvasása közben.

A palack tervezésénél is követték a single malt-oknál tradicionális egyediséget. A zömök, de valahogy mégis karcsúnak ható üveg méltó a versenytársaihoz.

Címke:

Bár én inkább a letisztult, már-már minimalista dizájn kedvelője vagyok és a Békési címkéje minden, csak nem ez, mégis ez a kedvenc részem a whisky megjelenésében. Ennek az oka pedig abban rejlik, hogy bár tényleg rengeteg információt kapunk a címkét nézegetve, a rajta szereplő kézírásos részek, amiben megismerkedhetünk az ital hordóba kerülésének és onnan kikerülésének dátumával, valamint a hordó és a palack számával, valahogy mégis adnak egyfajta bizalmas hangulatot az egésznek és ezt kevés más whisky-nél lehet megtapasztalni, azt garantálom.

Szín:

Inkább a barnás, telt, konyakokra emlékeztető árnyalatú. A whisky-k közül inkább a japán malt-ok színárnyalatára hasonlít. A készítő szerint dohány és gesztenye árnyalatok keveredése alkotja ezt a színt, ami igaz is lehet.

Illat:

Elsőként némi fás aroma támadja meg az orrunkat, ami azonban gyorsan átadja a helyét a szőlős, mazsolás, kissé fügés, édes illatoknak. Engem azokra az időkre emlékeztet, amikor ősszel a család szőlőjében szüreteltünk. A kissé csípős levegő, az édeskés illatok, a pince száraz dohos illata mind-mind megtalálható ebben a malt-ban. Még némi nagyon-nagyon enyhe tőzeges felhangot is kiérezhetünk, ha elég sokáig illatoljuk.

Íz:

Meglepően sűrű érzetet kelt a szájban. Itt is inkább az édesség (karamell) a domináns, de itt már felfedezhetünk szárazabb erőseben fás jellegeket is. A fás karakterek mellett borra emlékeztető komponensek is megjelennek, amolyan igazi száraz, telt ízek, amiket az idősebb borokban fedezhetünk fel.

Lecsengés:

Sűrű, hosszú, alkalmanként nyelvzsibbasztóan alkoholos, de mégis inkább gyümölcsös utóízű a whisky. itt újra feltűnik a tőzeg kesernyés, füstös aromája, de újfent nem bántóan, csak amolyan emlékeztetőként.

Összegzés:

Ha szereted a singel maltokat, akkor kötelező tétel. Ezen szerintem nincs mit ragozni. Ha inkább blended párti valaki, akkor is csak ajánlani fogom, hiszen egy teljesen új íz világgal lehet találkozni az italban, ami ráadásképpen igazén könnyed, de mégis komplex, összetett ital, ami a típus össze pozitívumát felmutatja.

Adatok:
Név: Békési Single Barrel
Érlelési idő: 12 év
Régió: Békés megye, Magyarország

Források, linkek:
http://www.palinkarium.hu/termek/56/whisky.html#.VqDYy5rhBdI

Úgy gondolom, hogy az az állítás, hogy a blog szerzői kedvelik az Ír whisky-ket (is), az senkit nem fog meglepetésként érni. Legalább is azokat biztosan nem, akik több-kevesebb rendszerességgel olvassák az írásainkat.Több cikket is szenteltünk már a Smaragd sziget párlatainak, történetének, de még mindig bőven akad megismerni és kóstolni való arrafelé, így újabb és újabb cikkek várhatóak a témában.

A mai tesztünk anyaga A Teeling Small Batch egy független ír lepárló a Teeling Whisky Co. zászlóshajója.

Forrás: Magányos Maláta

Be kell vallanom, hogy egy régi tartozásomat teljesítem ezzel az írással, hiszen, akik olvasták a tavalyi év októberében megjelent helyajánlónkat, azok már találkozhattak ennek az ital nevével.

A lepárló

A Teeling család 1782-ben keltette életre a Teeling whiskey-t, ekkor alapította az eleinte kézműves módszerekkel dolgozó lepárlót Dublin-ban. Szóval akárhogy is nézzük, nagyjából 230 éves tapasztalattal rendelkeznek a lepárlás terén. Azaz azok közé az üzemek közé tartoznak, amelyek túlélték az Ír lepárlókat sorban érő csapásokat, mint az USA-beli felvevőpiac összeomlása az 1900-as évek elején, vagy éppen a brit embargót. Ez pedig már önmagában is csoda egy független, mondhatni családi lepárló esetében.

Sőt, 2015 tavaszán új üzemet is nyitott Dublinban (125 év után az elsőt) a család új generációjának két tagja Jack és Stephen Teeling.

Ilyen örökséggel a háta mögött nem is csoda, hogy a szakértők és a piac is nagyra értékeli a Teeling whiskey-ket, amit jól mutat az a tény is, hogy az elmúlt években több, mint 70 (!) díjat nyertek ezek a párlatok kifejezetten rangos versenyeken. Az írásunk témáját képző Small batch például 2015-ben dupla aranyérmet nyert a San Francisco World Spirit Competition-on, így ez lett ebben az évben a legjobb ír blended whiskey.

A whiskey

Mi is az a small batch?

Röviden, az ilyen jelöléssel ellátott italokat kis adagokban palackozzák, egyszerre mindig csak egy-egy hordót kiadva.

A Teeling Small Batch pedig egy magas maláta tartalommal bíró, első töltésű bourbonos hordókban érlelt és rumos hordókban érlelve befejezett ital.

Megjelenés:

Van benne valami régies. Talán a feketének látszó (de valójában sötétzöldes) palack kelti ezt a hatást. Igazából nem tudom, de egészen egyszerűen a palack formája és az egész megjelenése azt sugallja, hogy pont ugyanilyen volt az a whiskey is, amit az ír melósok bontottak meg egy nehéz nap végén a kocsmában  az 1800-as években is.

Szóval egy igen hangulatos megjelenése van a párlatnak. Emellett, abszolút kézbeillően zömök az üveg, de a karcsú nyakrész még is ad hozzá némi eleganciát.

A címkék is a régies hatást sugározzák, az egyszerű fekete és aranyszínű feliratok, a lepárló jelképe a főnix mintája, mind ezt erősíti. Emellett persze rengeteg információt is kapunk a címkéket olvasgatva, mind a whiskey-ről, mind pedig a lepárlóról.

A sötét üvegtől eltérően az ital színe egészen világos, enyhén sárgás, mint a tavaszi napsütés. Ez egyébként a hosszabb ideig történő bourbon-os hordós érlelésnek köszönhető.

Illat:

Könnyű, tiszta egészen csekély mértékben alkoholos, ellenben a blended whiskey-knél megszokottal. Inkább gyümölcsös, virágos aromák fedezhetőek fel benne, mint a narancs, az alma, de némi vaníliásság is tetten érhető

Íz:

Az első kortyra a fahéj száraz csípőssége jellemző, ami szinte mindent elnyom. De miután megnyugszanak az ízlelőbimbóink előkerülnek a további ízek is, mint a citromos pudingra emlékeztető édesség, kevés fűszeres és szárított gyógynövényes csípős, fás íz is. Mindezt pedig egy krémes, sűrű érzet keretezi, ami egyáltalán nem hasonlít semmilyen más keverék whiskey-re.

Lecsengés:

Közepesen hosszú, erős lecsengést produkál, amiben újra előkerülnek az eddig jellemző jegyek, mint a fahéj, vagy éppen a fás, gyógynövényes ízek. A nyelvgyöknél pedig egy egészen enyhe füstös-tőzeges keserűség is érezhető.

Összegzés:

Az nem vitás, hogy ez a whiskey kiemelkedik a többi blended közül, mind a komplexitásával, mind pedig a kiforrott, kerek, jól kiegyensúlyozott ízeivel. Így aztán nyugodt szívvel merem ajánlani a single malt rajongóknak is, hiszen szinte minden megvan benne, ami miatt a single malt-okat kedveljük, azaz illatban és ízben is méltó párjuk lehet.

Az ajánlása mellett szól az a tény is, hogy viszonylag könnyen beszerezhető, akár csak egy rövid kóstolásra is (lsd. Publin), de akár akkor is, ha egy teljes palackkal, akarunk hazavinni belőle. Az ára a blended-ek között vizsgálva kb. közepes, a single malt-ok szemszögéből nézve viszont kifejezetten olcsó.

Adatok:
Név: Teeling Small Batch
Érlelési idő:
Régió: Írország

Források, linkek:
http://teelingwhiskey.com/teeling-whiskeys/#whiskey

Lassan a végére érünk a 2015-ös Whisky show-n kóstolt tételeket bemutató sorozatunknak, de ne aggódjatok, azóta is sok-sok új élménnyel gazdagodtunk ezen a téren, szóval nem hagyunk benneteket olvasnivaló nélkül. Még akkor sem, ha a következő show-ra még sajnos várnunk kell néhány hónapot.

Forrás: BenRiach Distillery 

A BenRiach termékek számomra mindig is inkább, egyfajta érdekességként tűntek fel a polcokon, nem pedig olyan whisky-ként, amit feltétlenül (és azonnal) meg akarok kóstolni. Hogy ennek mi volt az oka, azt akkor sem tudnám megmondani, ha megvadult Hamish marhák ugrándoznának a hátamon. Talán, a többihez képest, kissé kevésbé különleges üvegforma, vagy a túl sok felirat? Nos, ha egyszer rájövök, ígérem, hogy elmondom nektek.

Szóval, tény, ami tény, ez a whisky egészen addig kimaradt az életemből, amíg a Whisky Show-n el nem jutottunk Ádámmal abba az állapotba, amikor a „kötelező” körök, már megízlelésre kerültek, azaz jöhettek azok a malt-ok, amiket én csak „ilyet még úgy sem ittam, próbáljuk ki” csoportnak hívok. Ekkor szerencsére a közelünkben termett egy BenRiach pult, így adta magát a dolog… És ennek azóta is kifejezetten örülök.

A lepárló termékei viszonylag széles választékban voltak jelen az eseményen, de én ekkor már a különlegességekre hajtottam, így nem is volt kérdés, hogy a 18 éves verzióból kérek egy adagot.

A lepárló

A lepárlót a Speyside-on, Elgin városának közelében találjuk. Ezt a környéket méltán nevezik a Speyside szívének, ahogyan az az ital palackján is megjelenik, hiszen csak Elgin városka közelében, azaz az itt kanyargó Lossie folyó környékén 8 kisebb-nagyobb lepárló található. Ezek története nagyjából egyforma. Valamikor az 1900 évek környékén megalakították őket és azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal üzemelnek, de sokszor inkább csak már, nagyobb ismertséggel rendelkező whiskykhez állítanak elő alapanyagot.

A BenRiach esetében 1898-as alapításról beszélhetünk, de az első virágzása nem tartott csk néhány rövidke évig, miután gazdasági nehézségek miatt az eredeti tulajdonos John Duff kénytelen volt megválni az üzemtől. Így valójában igazi, tartós működésről, csak 1965-től számolhatunk be.

Persze ezek után is akadt néhány tulajdonos váltás, de a lepárló működött. A 2004-es év tekinthető az igazi újjászületésnek a BenRiach életében, ekkor jelenik meg a „Heart of Speyside” sorozat is, aminek tagja a jelen cikkünkben tárgyalt whisky is.

A whisky

Külcsín:

Nos, ahogyan arra már utaltam is, szerintem ez lehet a gyenge pontja ennek az márkának. Mert, bár a palackja ugyanúgy egyedi, ahogyan a többi single malt-é is, itt valahogy mégsem sikerült igazán hívogató formát találni, legalább is szerintem. Ráadásul a palackokon nekem egy kissé túl sok a címke, túl sok az aranyozás és túl rikítóak a színek. Valahogy az egész túl harsány, így kissé „bazári” benyomást kelt.

Persze az igazsághoz hozzátartozik az a tény is, hogy a 18 éves Latada kiadás egyáltalán nem olyan harsány, sőt, az itt használt sötétzöld árnyalat és a megszokott kerek doboztól eltérő szögletes forma némi, - tagadhatatlan-, eleganciát kölcsönöz az italnak. (Csak sajnos ez nem feltétlenül tűnik fel a harsányan figyelmet követelő „kistestvérei” mellett)

Az ital színe halvány rezes, nekem leginkább gyermekkorom cukros, citromos teájának színárnyalatát idézi fel. (De ez nem baj, mert azóta is szeretem így a teát.)

Illat:  

Édes és füstös egyszerre. Ez pedig egy nagyon érdekes összetett illatot eredményez, ahogy a virágmézes, édes és némileg gyümölcsös (sárgadinnyés) illatot masszívan keretezi egyfajta tavaszi éjszakai tábortűz illat. Érdekes, de egyben nagyon finom illat is, ha valaki kedveli a füstös whisky-ket.

Íz:

Az édesség itt is előtérbe kerül. A füstös, kissé keserű aromák azért megmaradnak, de itt már jobban elnyomja őket az édes, gyümölcsös, fanyar íz, ami talán a madeira hordós utóérlelésnek köszönhető. Kellemesen összetett ízkavalkád, amit a szánkban érzünk kortyolás után, elég változatos, de még jóval belül a könnyen feldolgozhatóság határán.

Lecsengés:

Barátságosan hosszú. A tőzeges ízek itt bontakoznak ki igazán, hiszen a nyelvünk tövében sokáig megmarad a kormos íz, de azért itt is találhatunk édesebb pillanatokat is.

Összegezve:

Csak javasolni tudom. Azaz, ha a közeletekbe kerül, akkor semmiképpen se essetek az előítéletesség hibájába, (mint én anno) hiszen ez egy igazán jó whisky!

Adatok:
Név: BenRiach Latada (Madeira wood finish)
Érlelési idő: 18 év
Régió: Speyside

Források, linkek:
http://www.benriachdistillery.co.uk/BenRiach18YOLatada.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa
Helen Arthur: Whisky, ínyencek kézikönyve

Ballantine's Finest, skót blended whisky - VS - Ballantine's Aged 30 Years, skót blended whisky

A most következő összehasonlítás nem ígérkezik fair-nek. A kék sarokban az egyik legnépszerűbb skót whiskybrand termékpiramisának legalja, csikókorban lévő, hordót alig szagolt párlatokból való keveréke, amellyel a képzetlen fogyasztók tömegeit próbálják a Red Labeltől elhódítani. A még kékebb sarokban ugyanezen márka prémium terméke, ínyenceknek szánt (és tehetős ínyenceknek árazott), féltett műremeke, öreg harcos, akinek már bizonyítania sem kell.

Lássuk, mire mennek egymással.

Forrás: A Ballantines honlapja és a Paint.NET-em

Ballantine's Finest

A Ballantine's jelenlegi kínálatának legrégebbi, 1910-es receptje 4 skót tájegység több mint 40 féle alkotóelemét keveri egy állításuk szerint "kifinomult, édeskés" keverékbe "vaníliás lecsengéssel" és "citrusos, virágos jegyekkel"...

Értem, srácok, építeni kell a brandet, de a realitás az, hogy ezt a cuccot a Tesco általában négy rugó környékére akciózza. A vásárlóerő nagy, kivagyi százaléka ennek megfelelően a kétliteres kólát is mellé fogja pattintani, és kifinomultnak érzi magát, amikor utána elindul a zöldségosztályra citromért. Ha pedig otthon jég is kerül hozzá, akkor arisztokrácia van, like a sir, simán lenyúljuk anyu kristálypoharait.

Lássuk hát, mennyire teszik ezt jól a fenti urak-hölgyek: kitöltöttem egy adaggal magamnak, mert pont van itthon egy liter. 

Illat

Ne szépítsük: tipikus bálás blended. Az elején próbál úgy tenni, mintha virágos-gyümölcsös jegyekkel rendelkezne, aztán mint a csábító fruska bőrébe bújt succubus, elősejlik és eluralkodik rajta a klasszikus acetongőz. Oké, klotyóillatosító, mert valamennyire citromos jegyekkel is bír.

Íz

Meglepően édeskés-gabonás, kevéssé bántó, jobb pillanataimban még jég nélkül is eliszogatnám. Gyümölcsök? Citrus? ...Dió? Mintha éreznék benne némi aszalt valamit is. Valami aszalt kellemetlent.

Lecsengés

Kicsit kesernyés, de nem viselkedik rosszul: csak a nagyobbacska kortyokra torzul az ember feje. Az aszalt valami-kellemetlen ide is kísér, és némi füstösség kíséretében szukkubusz-körmökkel végigkarmolja a torkot. Úgy, hogy akarj még, mert dögös.

Rakjunk bele jeget

Azta, de sukár karamellaillata lett! Az aceton egy lágy citromaromává szelídült, a démonok savanyította virágmező újult erővel virult ki a hűs simogatástól. Ájsz-ájsz-bébi. Az íze nem sokat változott, csak megjelent benne a vizezés okozta tompaság. A lecsengését viszont mintha elfújták volna, az édes szivarfüst emléke és valami tinédzser toroknak kellemetlen kaparás marad mindössze. 

Összességében...

...szeretném leszögezni, hogy kultúrált ember a csúnya és költséghatékony berúgásához ideális partnerére lelhet ebben az italban: pontosan azt kapja a pénzéért, amit a belépő-bálás kategóriában kapni szokás, csak épp a skótokra jellemző szakmai hozzáértéssel, ami rejtett értékeket ígér a képzett ízlelőbimbók tapogatózó csápjai számára.

Ballantine's Aged 30 Years impresszió

Képzeljétek el a szitut, amikor főszereplőink mája egy délutánnyi főuraknak való hedonizmus vége felé kezd elvékonyodni, mégpedig gyorsabban, mint azt a birtokukban lévő italjegyek indokolnák. Mit tesz ilyenkor főhősünk? Természetesen megpróbálja kisajtolni az utolsó élményt is tompuló érzékeiből, és számolatlanul szórja drága, de teljesen vállalható pénzért vett zsetonjait a látókörében lévő legkifinomultabb párlatokra. A környéken pedig  - miután konstatálta, hogy a Blue label-t a kedves látogatók az utolsó cseppig kiitták - a 30 éves Balázst találja legméltóbbnak eme nemes célra.

Ezt követően az asztalához visszatérve, s a dicső múltból való párlattól új erőre kapva bizonytalan kézzel rója kapkodó glosszáit, s eközben írótársa felől halk mondatfoszlányok jutnak a fülébe csupán (mégpedig arról, hogy hallgasdmeg: ki kéne borítani ezt a huszonegy évest, mert már nem csúszik).

Illat - íz - lecsengés - összegzés

Tekintettel fent vázolt állapotomra, kérlek, elégedjetek meg azzal, hogy ez egy nagyon finom, kifinomult, letisztult és könnyed whisky, amit mindenkinek meg kell kóstolnia, ha erre alkalma nyílik. Akinek ez kevés, annak álljanak itt jegyzetfüzetem megsárgult lapjairól az utókornak lejegyzett reszketeg sorok:

Gyümölcsillat-kakofónia

Maláta-komló-gyümölcskakofónia

ami lágyan átcsúszik egy kellemes

füves-földes-virágos-szenes

le

füst jelent meg a végén a levegőre

 

Nappali!

Mint egy haiku, nem?

Old Pulteney Single malt scotch whisky, Wick, Scotland

A röpke újévi szünetünkből visszatérve rögtön egy olyan tétellel kezdenénk, ami úgy gondolom minden single malt rajongó szívét megdobogtatja, hiszen ez az a whisky, ami Jim Murray 2012-es Whisky Bibliájában 97,5 pontra értékelt. Ami valljuk be eléggé csábítóvá teszi ezt az italt, még látatlanba is.

Forrás: Internet

A lepárló:

A lepárló története egészen 1826-ig nyúlik vissza, amikor is az addigi zugszeszfőző James Henderson úgy döntött, hogy „napvilágra” lép és legalizálja az üzletét. Ehhez a lépéshez nagyban hozzájárult az a tény, hogy a lepárlónak helyt adó Wick városa akkoriban Európa egyik „hering fővárosa” volt, ahol nyaranta több, mint 1000 (igen, ezer) halászhajó tevékenykedett. Azt pedig mindenki tudja, hogy az egyszeri tengerész, a nap végén, csak egy dolgot szeret jobban egy jó hallevesnél… Az alkoholt. És míg a Karib térség matrózai a rum mellett tették le a voksukat, addig egy igazi skót tengeri medve nem is ihat mást, mint whisky-t.

A rossznyelvek szerint (aki a helyi ministráns volt) a hathetes hering szezon alatt naponta 2275 liter (!) whisky fogyott a kocsmákban. Igen, jól látjátok. (Azaz hat hét alatt 81900 liter, ami kb. 117.000 palack. Döbbenetes szám, nemde?)

Szóval Mr. Henderson nem igazán kockáztatott akkor, amikor lepárlásba fogott, hiszen egy ekkora piac mellett ez tuti üzlet.

Természetesen ez a lepárló sem úszta meg az élet viharait, a heringüzlet összeomlása és a városi alkoholtilalom után bezárt és csak 1959-ben nyitott újra, de az igazi felvirágzásra egészen 1997-ig, amikor is az Inver House tulajdonába kerülve újra single maltokat kezdtek készíteni és forgalmazni. Ma, évente kb. 1 millió liter kiváló malt készül itt.

A whisky:

Külső:

Mint minden single malt whisky esetén, az Old Pulteney esetében is már messziről felismerhető az ital, az üveg egyedi formájának köszönhetően. A designerek itt a lepárló üstök gömbölyded formáit jelenítették meg a palackon, ami vitán felül tetszetős és egyedi.

Az üveg színezetlen és még a címke alapja is átlátszó így szinte akadály nélkül élvezhetjük az illat eredeti színét már kibontás előtt is.

Színezéssel csak a dobozon és az üveg nyakán találkozunk. A lepárló egyes tételeit különböző színekkel is megkülönbözteti, ezek közül a 21 éves kivitelé a sötétzöld lett. A dobozon egy halászhajó szeli a hullámokat, utalva a város és a lepárló történetére is. (Valamint magára az italra is, hogy hogyan, azt a továbbiakban meglátjátok.)

Szín:

Áttetsző, tiszta, mégis teltnek tűnő, enyhén bronzos árnyalatú az ital. Engem még a borostyánra emlékeztet ez a tónus, ami végül is, akár „whisky színnek” is hívhatunk, ha nagyon akarjuk.

Illat:

Telt, valahogy nagyon kerek, letisztult illattal találkozunk, miután megillatoljuk ezt a malt-ot. Némi édes-fanyar gyümölcs aroma érezhető, olyan ’vadkörtés” módon, de a malátacukros édességek fűszeres illata is határozottan bejelentkezik. Alkoholos csípősség csak egészen enyhén érzékelhető, pedig itt is egy 46%-os whisky-ről van szó.

Íz:

Mivel aznap ez már a „tizensokadik” kóstolásom volt, így az első korty inkább csak egyfajta alkoholos, paprikás, borsos csípősséggel kínozta meg az, amúgy is kissé elgyötört ízlelőbimbóimat. A következő azonban már jobban kibomlott a számban, így érezhetővé váltak az édes, malátás-árpás, vaníliás, mézes ízek is, melyek a bourbon és sherry hordós érlelésnek köszönhetőek. Előjött azonban egy enyhén sós, tengervízre emlékeztető aroma is. (Itt utalnék vissza a dobozon látható tengeres-hajós mintára)

Lecsengés:

Hosszú, a kortyolás után még sokáig érezzük a szánkban az enyhén citrusos, fűszeres, sós ízeket némi füstösséggel kiegészülve. Ezek a lecsengés vége felé összeolvadnak egy fanyar, száraz érzetté és lassan elhalványulnak.

Összegezve:

A 21 éves Old Pulteney egy finom, érdekes ital, amely igazi unikum lehet minden whisky rajongónak és nem csak a némileg borsos ára miatt. Komplex ízeivel bármilyen környezetbe megállja a helyét és mivel nem tekinthető általánosan ismert márkának (legalább is hazánkban), így egyfajta plusz különlegességet is hordozhat azon szerencsések számára, akik hozzájutnak.

Ezt megerősítendő, zárásképpen álljanak itt a skót író Neil M. Gunn szavai:

„Amikor olyan időssé váltam, hogy megértsem az Old Pulteney-t, akkor tudtam igazán értékelni a minőségét… felismerve benne az északi temperamentum erős karaktervonásait.”

Adatok:
Név: Old Pulteney
Érlelési idő: 21 év
Régió: Highland

Források, linkek:
http://www.oldpulteney.com/

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa
Ian Buxton: 101 whisky, amit feltétlenül meg kell kóstolnod, mielőtt meghalsz

A mai, kissé rendhagyó, cikkünkben könnyedebb vizekre evezünk. Két olyan híres, (vagy hírhedt) honfitársunkról lesz szó, akik első, második helyen jutnak eszébe mindenkinek, ha a whisky-vel kapcsolatosan kell asszociálni valakire. (Ahelyett, hogy az ivásra asszociálnának. Igen. Szerintem is furák az ilyen emberek.)

(Elöljáróban, amolyan disclaimer-ként megjegyezném, hogy az alábbi cikk sem teljes, sem abszolút hiteles életrajznak nem tekinthető egyik személy esetében sem. Az adatok gyűjtése során, a cikk végén felsorolt forrásokra támaszkodtunk. Továbbá megjegyezném még, hogy a cikk célja a szórakoztatás, ítélkezni, vagy megbántani senkit nem szeretnénk.)

Forrás:By Chitrapa at English Wikipedia 

Első alanyunk az a sztár, akinek a kissé rekedtes (whisky-ben pácolt hangja), majdnem olyan gyakran hangzik fel a rádiókban, mint Zámbó (Király) Jimmy „százoktávos” orgánuma. Ha még ennyiből sincs tipped, hogy ki is ez, akkor vagy soha nem hallgatsz rádiót, nézel tv-t, vagy a kétezres években születtél. (Ez, utóbbi esetben viszont mit is keresel itt? Böngészőablakot bezárni és tipli a Disney oldalára! Irgum-burzum!)

Igen, ő Charlie, azaz Horváth Károly.

Forrás: Internet

Azt tudtátok, hogy eredetileg balett-táncosnak készült az úriember? (Hagyjuk most a „Jobban jártunk volna… jellegű vicceket.) De a táncos karrier hamar dugába dőlt egy betegségnek köszönhetően, amiről nem tudunk részleteket. (De valójában nem is vagyunk kíváncsiak rá.)

Ezután zenélni kezdett, az első rock együttesét még gimnazistaként alapította, majd 1967-től az Olympia együttes tagja lett. A banda kisebb hírnévre is szert tett, de mindössze három évig élt, majd belső ellentétek miatt feloszlott. (Hja… 20 évesen biztos nehezen dolgozták fel a „szex, drog, rákendroll” életérzést.)

Charlie-ka, vagy most már inkább Charles ezután egy időre lelépett az országból és a fantáziadús Afrika együttessel két és fél évig Afrikában turnézott. (Nem, nem, ő énekli a nagy sikerű (ja persze) „Afrika” című számot, az a KFT.)

’75-től a Generál nevű formációban zenél Tátrai Tiborral, de még az évtized vége előtt feloszlanak és a cikkünk tárgyában szereplő trubadúr ismét átlép a vasfüggönyön. Ekkor azonban már nem dél felé veszi az irányt, inkább Svájcban és Skandináviában kalandozott jó tíz évig. (Meg is értem…)

Miután 1990-ben újra Magyarországra telepedett újfent összeállt Tátrai Tiborral, akivel 10 lemezt adtak ki, de hamar beindult a szólókarrierje is.  Ekkor jelent meg az a dal is, ami feljogosította arra Mr. Charlie-t, hogy blogunk cikkében szerepeljen.

Igen, ez a „Jég dupla whiskyvel”… A dal ’94-ben a szerényen, csak „Charlie” című albumon jelent meg. Illetve még egy rakat válogatásalbumon és a mai napig népszerű. Szerintem ebben az országban nem nagyon van olyan felnőtt, aki ne tudná eldúdolni a refrént, vagy legalább is ne hallotta volna már valahol, valamikor.

A youtub-on a dal rengeteg verzióban elérhető, de mindegyik több tízezres letöltés számmal dicsekedhet, de van olyan, amit több, mint 1.2 millióan töltöttek le. De ha ez nem győzne meg valakit, akkor sokatmondó lehet az a tény is, hogy magát a dalt is rengetegen, rengeteg stílusban feldolgozták, a metal-tól a rap-ig. Ráadásul van közöttük néhány jól sikerült darab is... Másolni pedig csak az arra érdemeseket szokták!

Hogy milyen whisky-ről lenne szó? Nos, erre hiteles forrást nem találtam, de a jégből és a korszakból kiindulva alighanem valamiféle bourbon lehet… (Hm. Talán egyszer megkérdezzük erről…)

Mai következő vendégünk hírneve talán még nagyobb, mint Horváth úré, de alapvetően már jellegű tevékenységével hívta fel magára a figyelmet. De ahogyan a marketing szakemberek mondják: ’ A negatív reklám is reklám!”. Egyébként pedig melyik celeb, sztárocska, vagy éppen sztár mondhatja el magáról, hogy még ötven éves kora előtt könyvet írnak és filmet mutatnak be az életéről? Na ugye…

Igen, gondolom, hogy már mindenki kitalálta, hogy ki is ő…

Ambrus Attila, avagy a Viszkis Rabló!

Forrás: By Tibor Végh [CC BY 3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by/3.0)], via Wikimedia Commons 

Nem, a nevét nem írtam el. Ez tűnik a hivatalos írásmódnak. De nézzük az embert a pohár mögött, azaz honnan jött ez a fiatal srác és miért is lett híres. (Na jó, ez utóbbit mindenki tudja, aki pedig nem, az olvasson tovább!)

Erdélyben Csíkszentléleken született 1967. október 6.-án, az aradi vértanúk napján, bár azt nemigen állíthatnánk, hogy valamelyik tábornok kelt új életre személyében, bár tervezni azt ő is tudott, csak nem hadműveleteket. Az élet nem volt túl kegyes hozzá, hisz a szülei helyett először a nagymamája, majd a nagynénje nevelte. Talán ezek a körülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy már fiatalon jobban vonzotta a bűnözői életmód, mint mondjuk a kishivatalnoki életpálya modell. (Ezt speciel megértem, de azért úgy gondolom egy-két „gondolat igazító” talán ráférhetett volna a kis viszkisre akkortájban és akkor egészen más életet élhetett volna.)

A balhék miatt elkezdett elfogyni körülötte az otthoni levegő, ezért ’88-ban semi-legális módon országot váltott és hazánkban folytatta a pályafutását. Itt az UTE jégkorongcsapatának kapusaként talált állást magának, de mivel kevesellte a fizetést hamarosan új karrierbe kezdett a meglévő mellé, azaz elkezdett eleinte postákat, majd bankokat, utazási irodákat és takarékokat kirabolni.

Ezen akciói során mindig körültekintően és profin járt el, mint hokisként is, így nagyon sokáig nem is tudták elkapni a rendvédelmi szervek. Később is csak a bűntársát lefülelve jutottak el hozzá.

A letartóztatása után egyszer sikeresen megszökött, a szökés során klasszikus filmes eszközöket használt, például egy lepedőcsíkokból készített hágcsót, amivel átjutott az első falon, ami a szabadságtól elválasztotta, majd egy telefonzsinórból és cipőfűzőből készített újabb hágcsóval lépett meg fényes nappal, Buda belvárosának legközepén. Nos, ezek után bátran kijelenthetjük, hogy Attilának stílusa az mindenképpen van!

Ezt az is bizonyítja, hogy bár erőszakosnak erőszakos volt, de egyáltalán nem primitív módon. A rablások során annyira tervszerű volt, hogy erre igazán szüksége sem volt. Sőt, a praxisában az is előfordult, hogy virágot vitt annak a dolgozónak, akit aztán kirabolt. Később aztán volt, hogy keményebben lépett fel. Szóval mindennel együtt azért se Robin Hood, sem pedig Rob Roy nem volt ő, a körülötte kialakult rajongással együtt sem.

Manapság keramikusként éli az életét és nemrég meg is nősült. Az általa gyártott kerámiák között természetesen (és újfent stílusosan) megtalálhatóak a whisky dekanterek, kulacsok és poharak is.

Ja igen, és hogy miért is„viszkis”?… Nos, főhősünk az akciói előtt minden alkalommal felhajtott néhány adag skót whisky-t, ezzel új tételt adva az alkohol káros hatásait felsoroló listákhoz. Szóval csak mértékkel fogyasszátok, nehogy egyszer egy malátában úszó este után símaszkban ébredjetek egy szatyor pénz mellett arra, hogy a rendőrség dörömböl az ajtón!

Igen, dal is született róla:

Nos, ennyi volt a szilveszteri különszámunk, remélem jól szórakoztatok az olvasása közben! Nem is maradt más hátra, mint hogy az Magányos Maláta blog csapata nevében:

Boldog, Whisky-ben gazdag Új Évet Kívánjunk Nektek!

Jövőre találkozunk!
Sláinthe!

Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Charlie
https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1trai_Tibor#Gener.C3.A1l
http://www.charliemusic.hu/main.php
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ambrs_Attila

Nos, elismerem, kissé összevissza sorrendben haladunk a whisky készítés titkai sorozatunkkal, de mi már csak ilyen izgága srácok vagyunk. Azért remélem ettől még ugyanolyan élvezetesnek és érdekesnek találjátok majd ezt a cikkünket is.

Figyelem! Most egy, -a szokásostól eltérő- némileg szárazabb anyag következik, biológusok, kémikusok, whisky fanatikusok előnyben!

Forrás: Ross 

A malátázás, a whisky gyártásának első lépése. Ekkor alakul át az árpa annak a nemes nedűnek az alapanyagává, amit mindannyian annyira szeretünk. Hogy mennyire fontos ennek a folyamatnak a tökéletes végrehajtása? Hát, ezt talán jól mutatja az a tény, hogy a malátázott árpa előállításának a költsége a gyártás teljes költségének a kétharmadát teszi ki. Szóval itt hibának már csak ezért sincs helye.

Miért is van szükség erre az eljárásra? Legfőképpen azért, mert ennek az eljárásnak a során szabadítják fel az árpa keményítőtartalmát, amiből később cukor, majd pedig cefre lesz.. A folyamat a következő lépésekből áll: áztatás, csíráztatás, szárítás.

Áztatás

Ez úgynevezett „áztatódézsákban” történik, 2-3 adag víz felhasználásával. Az egyes áztatási szakaszok között oxigént fújnak a dézsába ezzel is növelve a magok azon képességét, hogy még több vizet tudjanak magukba szívni. (Bevallom, ezt én sem értem teljesen, de hiszek a szakirodalomnak.)

Érdekes még, hogy ehhez a folyamathoz minden lepárló csak és kizárólag a saját forrásának a vízét hajlandó használni. Ezért alkalmanként felmerül a kérdés, hogy ez, - a néha igen tőzeges- víz mennyiben befolyásolja az elkészült ital ízét, de erre vonatkozó tapasztalatokkal nem igazán rendelkezünk, hiszen, ahogyan az már említettem, minden lepárló a saját forrásvízét használja.

Csíráztatás

A csíráztatás 5-9 napig tart, függően a környezeti hőmérséklettől. A dézsákból kiemelt magvakat szétterítik a „malátázószérűn” és nekilátnak az árpa forgatásának. Itt nagyon fontos a magok hőmérséklete, ezt folyamatosan figyelik az árpában elhelyezett hőmérőkkel, hiszen még a napközbeni hőmérséklet ingadozás is hatással lehet a csíráztatási folyamatra. Ha a hőmérők túl magas hőfokot mutatnak, akkor kezdődik a maláta forgatása, aminek segítségével elvezetődik a felgyülemlett hő és elkerülhető a szemek összetapadását.

Ezt egyrészt egy borona szerű eszközzel végzik, amivel hatékonyan tudják szellőztetni a maláta felső rétegeit, másrészt egy egyszerű lapáttal, amivel az alsóbb rétegekhez tudnak hozzáférni. Ha szükséges a forgatást naponta többször is végre kell hajtani. (Ez egyébként annyira kemény munka tud lenni, hogy némely whisky gyártók külön is megemlékeztek a munkások erőfeszítéseiről!)

A szérűk hagyományosan kőpadlós helyiségek voltak, de napjainkban már inkább a betonpadló a jellemzőbb.

Mi történik itt?

A magban felszabaduló növekedési hormonok beindítják a sejtfalak lebontásában részt vevő enzimek kialakulását és felszabadítását, így hozzájárulnak a keményítő előkerüléséhez, ami a csíra táplálására szolgál.

A diasztázoknak nevezett enzimek közül az alfa-amiláz és az árpában amúgy is jelen lévő béta-amiláz játsszák a legfontosabb szerepet. Ezek alakítják át az eddig felszabadult keményítőket erjedésre alkalmas cukorrá.

Szárítás

Amikor a kialakult csíra eléri a mag hosszának háromnegyedét, a szárítással leállítják a folyamatot. Ha tovább engednék a csírázást, akkor a mag elkezdené felélni a keményítőt, ami negatívan befolyásolná a párlat alkoholtartalmát. Ekkor a gabonát még „zöld malátának” nevezik. (emlékezzük meg itt az Ír whisky gyártásáról) Ezt terítik szét a lyukacsos felületű szárító szérűn, ahol az alatta lévő kemencéből felszálló hő segítségével megszárítják a malátát.

Itt a maláta gabonára emlékeztető keményítős ízei édesebbé válnak, mivel kiválik a magvakban található cukor.

Tőzegelés

A kedvenc füstös italaink is ezen eljárás során nyerik el a kesernyés, gyógyszeres, faszenes ízüket. Ilyenkor egyszerűen annyi történik, hogy a szárítás során tőzegtéglákat használnak a kemence fűtésére, ami által a füstben szálló fenol részecskék megtapadnak a magvakon. Más esetben többnyire egyszerű kokszot használnak.   

Érdekesség:

Doig-kürtő

Charles Chree Doig tervezte meg elsőként azt a pagoda tetős kürtőt a szárító szérű fölé, ami valóban erőteljesebb levegőáramlást tesz lehetővé, ami által a szárítás hatékonysága nő, az erre szánt idő pedig csökkenhet. Az építész 1889-ban készítette el az első ilyen kürtőt a Dailuaine lepárlónak. Az újítás annyira bevált, hogy Doig gyakorlatilag az összes Speyside-i lepárlótól megbízást kapott a tető áttervezésére.

Röviden ennyit a malátázás folyamatáról. Mint máskor, most sem törekedtünk tudomány alaposságra, de azért reméljük eléggé informatívak voltak ahhoz, hogy a kíváncsiságotokat kielégítsük. De ha nem, akkor azt reméljük, hogy legalább jól szórakoztatok olvasás közben.

Sláinthe!

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Forrás: Johnny Pump's Facebook Page

Az eredeti koncepció szerint csak be akartunk ugrani a Blahára melegíteni egy alapos lerészegedés előfutáraként, de nem voltam felkészülve arra, amivel Johnny Pump's-ban találkoztam, és ezt sajnos a pénztárcám bánta.

Trükkösek a srácok. A hely egy tökátlagos körúti kocsmának álcázza magát, és ezt meglehetős hitelességgel teszi: az utcán és a bejárati ajtónál egynyári loliták és pihekorból épp kinőtt legénykék eregetik a cigarettafüstöt; a fronton terpeszkedő transzparens budapesti színvonalhoz képest nevetséges áron hirdet belépő szintű italokat; a levegőben folyamatosan lüktet a lejárt szavatosságú lakossági house monoton dübögése.

Minden adott volt tehát, hogy elhiggyem, én itt most indokolatlan mennyiségű Ballantine's-t iszom majd öccázér, miközben tinédzser lányok fenekét mustrálom, és nem kívánok többet az estétől, talán az utóbbiak telefonszámától eltekintve. Tévedtem.

Ha a csatolt kép nem lenne elég meggyőző, akkor elárulom, hogy az itallapon 37 féle viszki van, és nem tudtam belőle olyat mondani a csaposnak, amit ebből ne tudott volna kihozni (oké, a Nikka From the Barrelt emlékeim szerint az este egyik pontján kiittuk). Ezzel együtt jelen van a teljes, jelenleg forgalmazott Johnnie Walker paletta, a Blue Label-t is beleértve. A szokásos bálás kategória mindegyikét tartják, köztük a Famous Grouse-t és a Bushmills-t is, utóbbi Black verziója is kapható. Japánból a Nikka, írországból egy idősebb Jameson kiadás képviselteti magát, de bourbon-kedvelők találhatnak pl. Woodford Reserve-et is. Újdonságok is előfordultak, a kezembe került egy Amrut Single Malt indiából, amelynek a nemzetközi megítélése némileg felemás, de nekem nagyon ízlett - cikket érdemlő ital - és nem gondoltam, hogy egy ilyen helyen találkozom majd vele. A fentiekkel pedig az itallapnak csak egy részét fedtem le, és a 15+ éves különlegességeket leszámítva és Budapesthez mérve nevetséges áron kínálják ezeket a tételeket.

Ha pedig nem viszkizni mennél (akkor WTF keresel itt?...), a hely akkor is kínál inni, bámulni és hallgatnivalót... de nem a kifinomult úriembereknek. A Johnny Pump's egy igazzy körúti csehó, annak minden zsivajával, fapados komfortérzetével és vélt vagy valós értékeivel/értéktelenségével. Az italválasztéka ezzel együtt megdöbbentő, a kiszolgálás gyors és jó, és ha szerencse fia vagy, anélkül találhatsz benne társaságot, hogy valamelyik felkapott pesti bulihely nyomasztó tömegmagányába kellene fojtsd az estéd. 

Tutira visszamegyek még, mert züllött alak vagyok. Ámen.