Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2016.ápr.13.
Írta: D_Tamás komment

Glenfarclas 10 éves, belépő a Speyside-ra...

A Glenfarclas termékeivel már hosszú ideje tart az ismeretségem, hiszen évek óta nézegetem ezeket az italokat a szakboltok polcain, sőt itt-ott kóstoltam is egy-egy pohárkával az évek során, de őszintén megmondva, egyik tétel sem hagyott bennem túl mély nyomot. A boltokban pedig a túl nagy választékának okán kerültem, valamiért nem bízok az olyan whisky-k minőségében, amiből egyidejűleg 10 különböző tételt is a polcokon látok. Tudom, hogy ez egy teljesen értelmetlen előítélet, de még nem tudtam túllépni rajta..

Az utóbbi időben aztán több általam megbízhatónak tartott forrás is elkezdett ódákat zengeni erről a malt-ról, így, amikor az elmúlt héten whisky-t kerestem, amivel meglephetem néhány barátomat, akkor úgy döntöttem, kap egy esélyt egy alapos kóstolásra. Ennek az eredményét olvashatjátok alább.

glenfarclas_10_ok.jpg

Forrás: Internet

A lepárlóról:

A Glenfarclas lepárlót a Highalnd-en, konkrétan a Speyside szívében, a Spey folyó partján találja az erre járó szerencsés utazó, olyan illusztris szomszédsággal együtt, mint az Aberlour, a Cragganmore, vagy éppen a Tormore üzeme. Ember legyen a talpán, aki itt kalandozva „menetből” végig tudja kóstolni az ezen a környéken készített single malt-oknak akár csak a felét is.

Maga az üzem a Skóciában szokásosnak nevezhető utat járta be, valamikor 1797 környékén megalapította Robert Hay, de whisky főzési engedélyt csak 1836-ban váltott. Gondolom az első néhány év(tized)-ben jövedelmezőbbnek tűnt az illegális lepárlás. (Ennek az előnyeit aligha kell magyaráznom senkinek idehaza, hiszen nem nagyon ismerek olyan családot, ahol néhány évvel ezelőttig a babgulyás kedvéért vettek volna kuktát…)

Természetesen a Glenfarclas üzeme is megért néhány tulajdonosváltást, melyek végül a Grant’s család portfóliójába kerülésig vezettek.

A whisky:

A 10 éves, a belépő szint a lepárló termékeihez, azaz ez a legfiatalabb palackozás. A legöregebb momentán a 40 éves. Persze emellett számos, évmegjelölés nélküli kiadást is forgalomba hoztak, mint például a „világ első hordóerejű” single malt-jaként reklámozott 105-öst, vagy a „Family Casks” sorozatot.

Megjelenés:

Mint mindig, most is egy egyedi megjelenésű palackról és díszdobozról beszélhetünk, de mindezzel együtt, szerintem, elég átlagos, amolyan „polcba simuló” külcsínt kapott az ital. Persze a piros alapszínű díszdoboz nem nevezhető hétköznapinak, de nem is ad annyi pluszt, amitől ne siklana át rajta a szem.

A palack inkább tömzsi, mint kecses, nem csúnya, de nem is különösebben szép. Olyan átlagos.

Szín:

Világos, a gyártó szerint „szalma-arany” színű. Hajlamos vagyok egyetérteni velük.

Illat:

Az első, ami eszembe jutott a pohárba dugva az orrom, a meggyes joghurt kissé művi, de ezért kellemes illata. Ez a meggyes alapillat végig megmarad, még a könnyed fűszeresség előkerülése után is. Aki nagyon figyel, az még egy enyhe füstösséget is észrevehet, de a gyümölcsösség szinte teljesen elnyomja ezt az érzetet.

Íz:

Itt már inkább aszalt gyümölcsökké mélyülnek az illatában tapasztalt aromák és megerősödik a fűszeresség. A vanília és a szegfűszeg dominálja az ízeket, kiegészülve némi dohányra emlékeztető kesernyésséggel és fahéjas szárazsággal. Harmonikus, könnyed ízekkel operál a párlat.

Lecsengés:

Ebben a tulajdonságában is inkább a könnyedség a jellemző, bár meglepően hosszas lecsengést érezhetünk a kortyolás után. Itt már inkább csak a fűszeresség érzete a jellemző.

Összegezve:

Nos, nem ez a malt lesz az, ami miatt rajongóvá válik valaki, de első kóstolásra abszolút alkalmas, akár hölgyismerősöknek is, hiszen könnyű, de mégis mutatja a single maltokra jellemző összetett ízeket és finomságot. Alapvetően ajánlott ital, ami jó kísérője lehet egy baráti beszélgetésnek egy nyári estén, azaz kellemesen kortyolgatható, de nem igényel különösebb figyelmet.

Adatok:
Név: Glenfarclas
Érlelési idő: 10 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfarclas.co.uk/en/
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, whisky

Nikka Super, 54 éve a piacon

Szerény véleményem szerint túl régen foglalkoztunk már a kedvenc Japán lepárlóm termékeivel, így egy pillanatig sem haboztam, amikor a polcon szembejött a Nikka Super, gyorsan lecsaptam rá, hiszen ezt a kiadást még én sem kóstoltam.

super_nikka_ok.jpg

Forrás: By Kentin

A Nikka külnféle kiadásainak már több írást is áldoztunk itt a blogon, elég csak a All Malt-ra, vagy éppen a Pure Malt: Black-re gondolni. Szóval sok mindent elmondtunk már erről a márkáról és egy dolog minden esetben igaz volt, hogy ezek mind-mind izgalmas és finom whisky-k.

Mivel a márka megalapítójáról és színes életútjáról már sokat beszéltünk, ezért most csak a lepárlóról ejtenénk néhány szót.

A lepárló:

Hokkaido szigete, mely otthont ad a Yoichi lepárlónak, Japán legészakibb része. Ezért is szokták hangsúlyozni a helyiek, hogy a sziget mind területében, mind pedig népességében megegyezik Skóciával. Arról nem is szólva, hogy az éghajlatának bizonyos elemei is gyakran felidézik az idelátogatóban a skót tájakat.

Talán ez a tény is közrejátszott abban, hogy Taketsuru Masataka annak idején úgy döntött, hogy ez a sziget és ez a város lesz a megfelelő hely a saját lepárlójának megalapításához.

Az üzem abban is hasonlít a Skót társaihoz, hogy itt sem volt könnyű sem a lepárlót, sem pedig a whiskyt létrehozni, sem pedig életben tartani. Elég ha csak annyit említünk, hogy amikor már éppen megindult volna a termelés a Yoichi-i létesítményben, éppen akkor vezették be Japánban a  fejadagrendszert többek között az árpára is. Hiába a II. világháború a whisky termelőket sem kímélte.

Szerencsénkre azonban ez a vész is elmúlt és egyebek között 1962-ben megjelent a Nikka Super első kiadása is, mely azóta is töretlen sikernek örvend.

A whisky:

Mint ahogyan említettem igen régi megjelenésű malt-ról van szó. Arról sajnos nincs információm, hogy az eltelt 54 év alatt változott-e a receptúra, vagy bármi más, de kétlem. Viszont ennek fényében kell értékelnünk minden tulajdonságát az italnak, azaz felesleges modernitást elvárnunk, hisz valószínűsíthető, hogy utoljára akkor lehetett ezt a jelzőt ráaggatni, amikor elsőként palackozták.

Megjelenés:

Nos, a palack formája valóban régies. A „hasas” üveg a hosszú nyakkal engem leginkább az olasz borok butéliáira emlékeztet, legfőképpen a régi kosztümös filmekben látottakra. Szóval a párlat eddig megfelel a róla kialakított előzetes képnek.

Szín:

A Nikkától megszokott kissé gesztenyés, borostyánszínben pompázik a Super is.

Illat:

Még az én – némileg náthás-, szaglószerveimet is rögtön kiütötték a némileg nyersnek ható, de nagyon karakteres malátás-vaníliás aromák. Nagyon határozott, de még éppen nem bántó illatokkal találkozik, aki ezzel a malt-al próbálkozik. Az első benyomás után felfedezhetünk még egy kevés fás és leheletnyi tőzeges illatot is valahol a vanília mögött és meglepő módon egy szolid édeskés aromát is, bár ez utóbbi már csak pillanatokra kaphatjuk el.

Íz:

A maga 43%-hoz képest határozottan csípős a szájba véve. De ezt a tényt sikeresen feledteti az ízárnyalatok sorban egymás utáni kibomlása, ami a citrusokkal indul és némi édes-tejes-joghurtos átmenetet maga mögött hagyva a tőzeg kesernyés zamatában tetőzik.

Kifejezetten sokrétű íz szempontjából a párlat.

Lecsengés:

Közepesen telt, de egészen hosszú. Sokáig érezzük még a könnyed gyümölcsös aromákat. Én itt erős barackos ízeket éreztem, amibe csak egy sóhajtásnyi malátás édesség keveredett.

Összegezve:

A Nikka Super egy nem túl komplex, de azért elég sokoldalú ital, amit mindenkinek kötelező megkóstolnia, aki egy picit is érdeklődik a Japán whisky-k iránt. Aki pedig nem érdeklődik, annak azért kell megkóstolnia.

Adatok:
Név: Nikka Super
Érlelési idő:
Régió: Japán

Források:

http://www.nikka.com/eng/products/blended/super.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Black Bull Kyloe, a dühös bika

Mivel régen kalandoztam már a keverék whisky-k világában így, amikor ehhez a cikkhez kerestem tesztalanyt a szokásommal ellentétben a blended whisky-ket tartalmazó polcon is körülnéztem. A Black Bull pedig szinte az első pillanatban megragadta a tekintetemet, hiszen messze nem tekinthető átlagosnak az, ha egy palack skót whisky-ről egy szőrös, fekete és szemmel láthatóan dühös bika néz szembe velünk. Ez pedig elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy ne is gondolkodjak tovább, csak levegyem a polcról és megkóstoljam. Már csak a saját biztonságom érdekében is…

black_bull.jpg

Forrás: Internet 

Maga a lepárló, - mondhatni, szokás szerint-, szép hosszú történelemre tekinthet vissza, hiszen az első bikák 1864-ben jelentek meg a boltok polcain először Skóciában, majd az évek alatt csendben terjeszkedve egész Európában (kb. 1897), majd az alkoholtilalom visszavonása után 1933-ban az Egyesült államokban is.

Arról, hogy a közönség, hogy fogadta az italt talán elég annyi adat, hogy 1974-re, csak az USA-ban 80.000 palackot értékesítettek évente.

A lepárló 2001 óta a Duncan Taylor független lepárló tulajdonában van, olyan neves és sikeres márkák társaságában, mint például a The Octave, a The Big Smoke, vagy éppen a Whisky Galore…

Duncan Taylor & Company eredetileg Glasgow-ban került megalapításra és a kezdetek kezdetén hordó kereskedéssel és közvetítéssel foglalkozott a lepárlók részére. Az alapítók eredeti szándéka az volt, hogy a legjobb Skót lepárlókat a legjobb minőségű hordókkal lássák el és ezt a filozófiát követték az a palackozóvá alakulásukkor is, amikor a Speyside költözve úgy döntöttek, hogy felhagynak a közvetítői munkával és saját márkák fejlesztésével és whisky forgalmazással kezdenek foglalkozni.

Napjainkban a Duncan Taylor Scotch Whisky Limited rendelkezik a legnagyobb hordógyűjteménnyel, melyben igazán ritka whisky-s hordók is szép számmal megtalálhatóak, ami biztató tény a rajongók számára is, hiszen ki tudja mikor és mire is használnak egyet-egyet ezekből a ritkaságokból.

A palackozó termékeinek minőségét az elnyert díjak sokasága is jól jellemzi, hiszen több jelentős versenyen is komoly helyezéseket értek el a termékeik és természetesen a Black Bull sorozat is, A Kyloe kiadás egyebek mellett magáénak tudhatja az IWSC bronze érmét és a San Francisco Spirit Competiton ezüst medálját.

A whisky

A legszembeötlőbb tulajdonsága a címkén szereplő kép mellett az ereje, hiszen még a whisky között is ritkaságszámba megy az olyan tétel, amit 50%-an palackoznak. A keverék magas malátawhisky tartalommal bír és hűtve szűrés nélkül kerül az üvegbe.

Megjelenés:

A fentiekben már említett bika képe egy egyszerű, de mégis formás palackot díszít, amin a névhez méltóan a fekete színek dominálnak, ettől eltérést csak a címke alján lévő információs sávon találunk, ahol a lepárlóhoz és a kiadáshoz kapcsolódó minimális adatok kaptak helyet.

A whisky színe inkább világos, rezes, megtévesztően könnyű ital képzetét kelti.

Illat:

Könnyed, de mégis sűrű karamellás, tejeskávé illatok szállnak fel a pohárból az első pillanatokban, amiket pörkölt mogyoróra emlékeztető aromák kísérnek. Némi levegőzés után kibomlanak gyümölcsösebb, főként savanyú körtére és citrusokra emlékeztető illatok is, de érdekes módon alkoholt dominánsan nem, csak a háttérbe megbújva érzünk.

Íz:

Nos, itt már megérkezik az erő is, hiszen a korty lenyelése után rögtön betölti a szájüreget egy határozott csípősség, ami bár lágyan, de végig érezhetően magrarad a nyelőcsőben is. (Szerencsére azért ez még nagyon messze van a „nagyfater házi szilvájától”.) Viszont a csípés mellett határozottan mazsolás, aszalt szilvás, kissé égett ízeket produkál az ital, ami nem csak érdekessé teszi, de provokálja is az újabb és újabb kortyolást.

Lecsengés:

Közepesen hosszú, de eleinte elég erőteljes utóízt kapunk, amiben újfent megjelennek az enyhén füstre, vagy még inkább égett fára emlékeztető aromák. Emellett egészen enyhe vaníliás és karamelles ízeket is felmutat a lecsengés. Szerintem kifejezetten finomra sikerült ez a része az italnak.

A whisky erejére való tekintettel kipróbáltam néhány csepp víz hozzáadásával is, de sok értelmét nem látom a hígításnak. Persze az erősségen enyhít valamelyest, de az ital minőségén, komplexitásán sokat ront, vizezve inkább már egy átlagos bourbonra emlékeztet, mind ízében, mind illatában. Viszont ha borbon-t akar valaki inni az vegyen bourbon. Ha pedig túl erősnek tartja a Black Bull-t, akkor szintén szép számmal talál könnyebb tételeket a whisky-k között.Szóval nem érdemes "elrontani".

Összegezve:

Nos, a bikaszelídítés férfias játék és ez a whisky is férfias ital. Kipróbálását csak azoknak merem ajánlani, akik tisztában vannak azzal, hogy mit csinálnak, mert ez nem a whisky-zés belépő szintje. Ha azonban szereted az összetett, markáns italokat és nem ijedsz meg az erősségétől, akkor a maga nemében páratlan élményt szerezhetsz kóstolgatás közben.

Adatok:
Név: Black Bull Kyloe
Érlelési idő: blended
Régió: Skócia
Palackozó: Black Bull Whisky (Duncan Taylor Scotch Whisky Limited)

Forrás:
http://www.blackbullwhisky.com/

Bowmore 12, avagy Valami Visszahúz a Szigetekre

Érdekes tendencia mostanság, hogy míg Tamás a kislány-maltokat fogyasztja bőszen, én rendre különféle-kóbászos tételekkel próbálkozom, mintha a kettőnk motivációs rendszerét keresztbe kavarta volna valamiféle semmiből támadt, lélekbogozó agyvihar.
Ezen felvetés után talán nem meglepő, hogy ezúttal is egy szórakozóhely polcán random talált, füstös ízekben gazdag whiskyt fogok egy hétvégi kortyintásnál részletesebben kivesézni. Mégpedig azért, mert érdemes rá.


Forrás: Alco Store

Mint rendesen, fogalmam sem volt, mit fogok inni. Mint rendesen, megint a polcról válogattam (az itallapon lévő információk és a pultok valós tartalma között viszkifronton rendesen gyenge sztochasztikus a kapcsolat), és valamilyen tőzegmanó megint a füstös felé tolta a döntési fámat.

Mint rendesen, fogalmam sem volt arról, hogy a Bowmore lepárló 1779 óta üzemel, és hogy azóta csak a II. Világháború alatt szünetelt benne a termelés (ekkor ugyanis tengeralattjáró-ellenes hadműveleteket irányítottak az épületből). Kellően vicces-ironikus módon az Islay-szigeti lepárló manapság már különféle tulajdoni láncolatokon keresztül a japán Suntory lepárlócsaládba tartozik.

A 12 éves single maltjuk többszörös díjnyertes cucc; nem sorolom fel, utána lehet nézni. A csomagolásról és a palackról szokás szerint nem ejtenék szót, amihez ez esetben az is hozzájárul, hogy amúgy elég uncsi. A színe viszont kellemes élményeket ígért: erőteljesebb tónusa volt azoknál a whiskyknél, amelyekkel általában találkozom, és a pohár oldalra is élesebb kontúrokkal rajzolta a katedrálist, mint egy átlagos malt.

Illat

Mivel estefelé volt, és beszélgetéshez készültem, örömmel fogadtam a pirított kávé illatát, amellyel az első szippantás megajándékozott. Rögtön utána megérkezett a füst, de nem a torokkaparó fajta; emberközeli ital, kezdő whiskyseknek biztosan ajánlanám, mint a tőzegesebb tételekkel kötendő szorosabb barátság első, tapogatózó lépéseit.

Némi mazsolás-édes aroma, és az alkohol is jelen van az ital bukéjában, de csak a fentiek aláfestéseként; némi mentolosság kísérte édes, minőségi alkoholillatot (nem szagot!) éreztem, pont abban a fázisban, amely még nem fordul át bántó acetonbűzbe. 

Az orromnál tehát jelesre vizsgázott a párlat, tovább is lépett az emésztőrendszerembe vezető következő stációhoz.

Íz és lecsengés

Megmondtam már többször: a whiskyt nem az íze adja el.

Persze, megforgatod a szádban, lecsekkolod a textúráját (nem túl olajos), beengeded a nyelved alá, ahol előjönnek belőle az érett fű és földízek, és - érdekes módon - némi egzotikus fűszer. Meglepetésedben alig veszed észre a bújkáló, mégis mindent átható, lágy tőzegességet. Lenyeled.

Itt döbbensz rá, hogy a tenger partján állsz, lábadat az Loch Indal sziklás partokon megtörő hullámai nyaldossák... megérkezik a sós tengerillat, és megcsap a szigeti párlatokra jellemző, kesernyés füstösség, már-már a kellemetlenség határán. Az illat kellemes édessége teljesen eltűnik, a torokban csak az íz egzotikus fűszerei élnek tovább, keserű, átható gyógynövényillattal, pezsgő, masszírozó bizsergéssel ingerelve azt.

Összesítve

Erőteljes whisky, akármit is ígér az elején. Nem mondanám kellemetlennek, de olyan igya, aki gyakorlott szigeti whiskyfogyasztó, vagy fel van készülve az erőteljes füstösség rajzolta tónusokra. Kísérletezéshez ajánlott, ki tudja, talán még kellemes beszélgetésre is sokaknak, de nekem csak úgy marad meg, mint egy újabb whisky, amellyel egy kicsi lépést tettem a számomra még furcsa-idegen Island-Islay tengely whiskyjei felé.

Ha nyugalomra vágyom, ezzel együtt valami könnyedebbet iszom majd.

 

Scapa, Észak-Skócia túlélője

A Scapa distillery egyike Skócia legészakibb lepárlóinak, mely címért a Highland Park-kal versenyez. Az erősen hányatott sorsú lepárlót többször fenyegette a végleges bezárás, de végül minden esetben megmenekült a dicstelen végtől, sőt évről-évre meg is tudott újulni, így, amolyan kistestvérként megbújva a népszerű Highland Park mellett a mai napig üzemel és évről-évre jelennek meg az újabb kiadású single malt-jaik.

scapa_koll.jpg

Forrás: Internet

A Scapa 12, majd 16 éves kiadása az egyik első malt élményeim közé tartozik, hiszen Skóciából hazatérve ezen whisky-k azok közé tartoztak, amiket viszonylag elérhető áron és egyszerűen be lehetett szerezi hazánkban, köszönhetően az egyik Brit tulajdonú áruházláncnak. Néhány éve aztán elkezdtek kikopni az üzletekből és ma már inkább csak a szaküzletekben találkozhatunk a 16 éves kiadással.

Bár egyik érlelés sem volt kimagasló, de mindkettő a könnyedebb, de az összes „island” single malt jegyet magába hordozó, rendkívül kellemes malt volt, amit a mai napig nyugodt szívvel tudok ajánlani azon szerencséseknek, akik hozzájuk tudnak férni.

Jelen írásukban a whisky egy speciális kiadásával foglalkozunk, amit a Gordon & MacPhail független lepárló és palackozó cég védnöksége alatt jelent meg a nagyközönség számára.

Gordon & MacPhail

A cég 1895 óta található meg a Speyside-on, egy bizonyos Elgin nevű városkában, amely talán nem nagyváros, de a jelentősége bizony az. A cég üzlete a város főutcáján található. A bolt egyik felében egy minőségi csemegeüzletet talál az ide látogató, a másik felében pedig a „sztár” whisky-k egész sorának szentelték, melyek közül a többséget saját maguk palackozták.

A vállalt hordóiban a mai napig komoly ritkaságokat találhatnak azon szerencsések, akik hozzáférnek, hiszen a többi hasonló profilú céggel ellentétben a Gordon & MacPhail kizárólag fiatal készítményekkel tölti fel a készleteit és így figyelemmel tudják kísérni azokat a kezdetektől a végig. Ezen hozzáállásnak köszönhető az is, hogy a cég be tud mutatni a rajongóknak olyan, már bezárt lepárlók whisky-eit is, amit máshonnan bizony lehetetlen lenne megismerni.

A whisky:

Megjelenés:

Az ital díszdoboza és palackozása inkább egyszerű, egyfajta minimál stílusú. Olyan, mint aki nem ezen külsőségekkel akar feltűnni, hanem a beltartalommal. A palack maga egyszerű, már-már klasszikus megjelenésű üveg, melyen a szintén világosabb árnyalatokkal feliratozott címke is szinte „megbújik”, még akkor is, ha egyébként elég sok információval zsúfolták tele.

Szín:

Halvány, aranysárga. Megfelelő fényviszonyok között szinte már színtelennek tűnik.

Illat:

Alma és talán zöldalma az elsődlegesen az orrunkba tóduló illat, ami némi levegőzés után felvesz egyfajta száraz pezsgőre jellemző fanyar, szőlős aromát is. Lassan teljesedik ki az illat, a vanília és a tölgyes-fás kissé szúrós fanyarság csak egészen későn érkezik meg, ahogyan a pohárban az italt forgatjuk. Nagyon-nagyon halványan egy kis borsos csípősség is előtűnik.

Íz:

Meglepően csípős az első korty, a chilis íz azonnal körbeér a szájüregben és elsőre minden mást elnyom. Némi idő után aztán megérkeznek a diós és az egzotikus gyümölcsökre hajazó ízek is. A végén pedig határozottan nugátos csokoládéra emlékeztető érzet jelenik meg az ízlelőbimbóinkon, ami – legalább is számomra -,  egészen meglepő a kezdeti határozott csípés után.

Lecsengés:

Van benne valamiféle vaníliás, krémes íz, ami nyilvánvalóan az érleléshez használt első töltésű bourbon hordó hagyatéka, de ezért a könnyed, hosszan tartó ízért hálásabb talán nem is lehetek.  Szép befejezése ez a kortyolásnak.

Összegzés:

Egyértelműen izgalmas és érdekes tétel, ami jól reprezentálja, hogy egy független palackozó mennyire más ízeket, élményeket tud kihozni ugyanabból az alapanyagból, mint amiből a whisky eredeti tulajdonosa dolgozik. Ha valaki megteheti, feltétlenül hasonlítsa össze az eredeti 12 éves kiadással, de ha nincs erre mód, akkor is az ajánlott kategóriába trtozik ez a single malt.

Adatok:
Név: Scapa
Érlelési idő: 12 év
Régió: Island
Palackozó: Gordon & MacPhail

Források:
http://www.gordonandmacphail.com/tastingnotes/distillery-labels/distillery-labels-scapa-distilled-2001-strength-43-781.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Hazelburn 12 yo, a hétköznapi érdekesség

Ma egy olyan whisky-t mutatunk be nektek, amit abban a városban készítettek/készítenek, amit valaha, - teljes joggal -, nevezték a whisky gyártás központjának. Én bár mára ebből a szempontból némileg eljelentéktelenedett, sok szakíró még mindig ezt a helyet nevezi meg a nagyobb whisky régiók egyikeként.

koll_1.jpg

Forrás: Internet

Cambeltown

A skóciai whisky lepárlás bölcsőjeként néhányan talán Fife megyét neveznék meg, ahol valaha John Corr apát ismereteink szerint meghonosította azt, de tévednénk ezzel az állítással. Sokkal inkább a Kintyre félszigeten, Cambeltown-ban keresnünk kedvenc italunk igazi bölcsöjét, ahol már a 18. században is 22 legális (és a jó ég tudja mennyi illegális) lepárló létezett.

Cambeltown jelentőségét a földrajzi elhelyezkedése adja, hiszen a félsziget (vagy éppen sziget, ez attól függ kit kérdezel) fontos hajózási csomópont volt akkoriban, ahonnan Skócia, Anglia, Írország, de még Kanada és az Egyesült Államok is könnyen elérhető volt.

Nem csoda tehát, hogy a kereskedelemben jelentős érdekeltséggel bíró lepárlók is ezen a környéken telepedtek meg. Ráadásul az idevágó törvények enyhítése után, ugrásszerűen növekedett a termelés volumene is, 1887-re már évi 9 millió liter whisky-t állítottak elő a városban megtelepedett lepárlók.

A város bukását a szakértők több különböző okra vezetik vissza, melyek között ugyanúgy szerepel a tengeren túli alkoholtilalom, mint az környék bányáinak kiapadása, de az a tény is, hogy a keverék whisky-ket előállító mesterek lassan elfordultak az itt készített nehezebb, olajosabb párlatoktól és inkább a Speyside vidéken készített italokat kezdték favorizálni. Az így kialakult helyzet pedig arra kényszerítette a helyi üzemeket, hogy a végletekig fokozzák a termelésüket, ami a minőség romlásához vezetett, ez pedig egyenes útnak bizonyult az összeomláshoz.

Napjainkban mindössze 3 lepárló található a városban.

A lepárló

A Hazelburn-t (is) előállító Sprigbank lepárló egyike a vidék nagy túlélőinek. 1828-ban alapította John és William Mitchell és még ma is a család birtokolja. Természetesen ezt az üzemet sem kímélték a várost érő csapások, sokszor kellett harcolniuk a fennmaradásért és sokszor tűnt úgy, hogy ez nem sikerül, de végül győzedelmeskedtek.

Az itt előállított single maltok a mai napig az eredeti, tradicionális módon készülnek, saját árpából, helyi főzéssel, érleléssel, palackozással. De még a tőzegeléshez is helyi tőzeget használnak. A whisky-ket 2,5-szer, vagy éppen háromszor párolják le és hűtve szűrés nélkül kerül az üzletek polcaira.

Ezt a kisüzemi előállítást sokáig egyfajta kuriózumként tekintette mindenki, de napjainkra a nagyobb lepárlók is sorban jelentetnek meg hasonlóan előállított kiadásokat, szóval végül a Sprigbank  megkapta a neki járó elégtételt.

A whisky

A lepárló termékei között találunk tőzeges kiadásokat, de a Hazelbrun a tőzegmenetes wisky-k közé tartozik, jellegében inkább a Lowland, vagy a Speyside régiókban készült párlatokhoz hasonlít.

Külső:

A palack és a díszdoboz is tetszetős, de inkább csak amolyan hétköznapi módon. Talán ezzel is a hagyományaira akartál felhívni a figyelmet a készítők. Egyszerű színek, formák és kissé régimódi címke jellemzi a Hazelburn-t, nekem talán túlságosan is régimódi. attól tartok, hogy annyira belesimulna egy bolt italkínálatába a palack, hogy talán észre sem venném.

Szín:

Könnyű, világos, fehérborra emlékeztető.

Illat:

Tűnékeny lágy illatot érzünk a whiskyt a pohárba töltve.  Jobban elmélyedve az aromákban megérezhetjük a barackos és marcipános édes illatokat, melyeket narancslekvárra és némi mandulásra emlékeztető zamat egészít ki. Az illatok némi levegőzés után teljesednek ki egy igazán gazdag, némi sherry-s behatást is hordozó illatfelhővé.

Íz:

Erősebb, mint azt a színe és az illata alapján gondolnánk. Engem legalább is meglepett az első korty markáns, határozott ereje, de ez valahol az én hibám, hiszen előre megnézhettem volna, hogy egy 46%-os párlatról beszélünk.

Szerencsére az első meglepetés után igazán kellemes, selymes gyümölcsökre hajazó ízhatást kapunk, ami gyorsan feledteti az első lórúgásszerű élményt. Én némi fás szárazságot is felfedezni véltem, továbbá egy egész kevés fanyar „zöld” ízt.

Lecsengés:

Ezen paraméterében is megörökli az ízleléskor tapasztalható határozottságot. a gyümölcsösség itt már kissé eltolódik az aszalt gyümölcsök irányába, de még mindig meghatározó az édesség, bár most már inkább a mazsola, az aszalt sárgabarack módján. Az alkohol torokmelegítő hatásán túl feltűnik egy kis nyers, fás, száraz érzet is a nyelvgyöknél, ami már-már füstösséget feltételezne, de inkább csak a tölgy tréfálkozik velünk.

Összegezve:

Kóstolásra érdemes. Nem mondanám kihagyhatatlannak, de az előállítás módja miatt mindenképpen kipróbálandó. Aki egyébként is szereti a könnyedebb, de mégis összetett malt-okat, az ebben sem fog csalódni.

Adatok:
Név: Hazelburn
Érlelési idő: 12 év
Régió: Cambeltown

Források:
http://www.springbankwhisky.com/whisky/hazelburn/12-years/
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Glenfiddich 21 yo Gran Reserva, a luxus kategória

A 21 éves Glenfiddich-et szintén a whisky kóstolón ismerhettük meg és ez az utolsó tétel, amiről még nem jelent meg cikk az oldalunkon. Ez a kiadás már egyértelműen a luxus kategóriába tartozó ital, melyet minőségével, megjelenésével és árával is jelez, mi pedig, már csak ez utóbbi tényező miatt is igen hálásak vagyunk, hogy megkóstolhattuk. Az pedig, hogy még igen, igen finom is, nos az, ahogy mondani szokás, már csak a hab, a tortán.

glen_21_ok.jpg

Forrás:Auction catawiki

Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy azok a whisky-k, melynek csomagolásán a 21 éves kormegjelölés látható, mind remek italok. Az érettségnek ezen a szintjén már messze elszakadunk a hétköznapi finomságtól és elindulunk az ízek olyan komplexitása, különlegessége felé, ami jóval túlmutat azokon a whisky-ken, amivel anno megkezdtük ennek a világnak a megismerését.

Azon pedig, hogy a 21 éves single maltok mennyivel jobbak, érdekesebbek, vagy éppen különlegesebbek, mint ugyanezen párlatok 18 éves kiadásai, lehet vitatkozni. Ha egy olyan esetről van szó, ahol semmi már nem különbözteti meg a két whisky-t mint az a plusz három év ugyanabban a hordóban, akkor időnként még egyet is értek abban, hogy talán nem olyan szignifikáns a különbség.

A Glenfiddich viszont nem csak az évek számában különbözik a fiatalabb kortársaitól, hanem az elkészítés mikéntjében is, hiszen az első- és másodtöltésű bourbonos hordós, és a sherry-s hordós érlelés után még eltölt néhány hónapot a Karib tengerről származó, használt rumos hordókban is, melyek olyan ízkomponensekkel egészítik ki ezt az amúgy is összetett italt, amit máshol nemigen érezhetünk.

A gyártóaz ital „felélesztőjeként” jellemzi ezt a kis, -palackozás előtti-, kitérőt a rumos hordóban és bizton állíthatjuk, hogy igazuk is van. Ez az utóérlelés olyan komplex íz és illatanyagokkal gazdagított a cikkben tárgyalt whisky-t, amit nem tudom, honnan máshonnan lehetne még belecsempészni, főképp ilyen gazdagságban és harmóniában.

De lássuk is, hogy konkrétan miről is áradozok itt Nektek:

Megjelenés:

Elegáns, azon a módon, ahogyan ezt a szót az angol arisztokrácia fénykorában megtestesítette. Sötét színek, apró minták és abszolút egyedi tervezés jellemzi mind a díszdobozt, mind pedig a palackot, ami bár egyértelműen hasonlít a sorozat többi darabjára, de mégis különbözik annyira, hogy már itt is jelezze, hogy itt valami extrával állunk szembe.

Szín:

Ebből a szempontból a 18 éves kiadásra hasonlít leginkább, de mégis más egy kissé, ezt is sötétbarnás, gesztenyés árnyalatok jellemzik, de mindemellett akad benne egyfajta óaranyat és borostyánt idéző csillogás is, ami jól harmonizál a doboz és a palack arany felirataival. Már a megjelenésével is felébreszti az emberben az „akarom” vágyat.

Illat:

Nagyon masszív, némileg mellbevágóan erős illatokkal találkozhatunk a poharat az orrunkhoz közelítve. Éppen olyan ebből a szempontból, mint egy komoly óbor, kissé fanyar, rengeteg érett gyümölcs illatát árasztja magából ez az aroma. Elsőre szinte szétválogathatatlanul sok mindet érezhetünk ki belőle, de némi levegőzés után szépen sorban elkülöníthetővé vállnak az almára, narancsra, a barackos joghurtra és banánra emlékeztető illatok, de érezhetővé válik a méz  és a karamell édessége is. Kissé olyan, mintha egy nagyon érett lédús gyümölcsökkel teli tál illatát éreznénk.

Íz:

Az illathoz képest könnyedebb, de még mindig nagyon gazdag ízek ölelik körbe a szánkat az első kortyot követően. A korának megfelelően olajos whisky, mely hamar bevonja a szánk egészét. Komplex, de kiegyensúlyozott ízeket érezhetünk, melyekben megjelenik a tölgyfa aromája éppen úgy, mint a tejkaramella és a füge, a banán és az narancs édessége is.

Lecsengés:

Hosszas, és mély nyomokat hagy maga után. Itt továbbra is a gyümölcsök és a tölgyes jegyek dominálnak, de nem tűnik el az édesség sem nyomtalanul, inkább csak beleolvad valami fanyarabb, töményebb ízben, mint amit egy erős, fűszeres forró csokoládéban is érezhetünk.

Összegzés:

Azzal, hogy ez egy karakteres és remek ital, nem mondanék túl sokat. Így inkább csak azt mondanám, hogy ha valahol sikerül hozzájutnotok, akkor semmiképpen ne hagyjátok ki! Lassan kóstolgassátok, adjatok elég időt minden korty kiélvezéséhez. Korra, nemre tekintet nélkül, mindenkinek ajánlom, mert igazi különlegesség, a hasonló korú whisky-k között is.

Adatok:
Név: Glenfiddich 21
Érlelési idő: 21 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfiddich.com/collection/core-range/21-year-old/

The Glenrothes Vintage Reserve, 10 évjárat keveréke...

A Glenrothes lepárló termékeivel már sokszor, sok helyen találkoztam és mindenütt felfigyeltem a palack szokatlan formájára, el-el gondolkodva azon, hogy vajon milyen italt rejt ez a furcsa üveg. megkóstolni mégis csak mostanában kóstoltam meg, ne kérdezzétek miért, mert erről fogalmam sincs. talán úgy éreztem, hogy ehhez az italhoz még nekem is érni kellett.

 the_glenrothes_vintage_reserve_ok.jpg

 Forrás: http://www.theglenrothes.com

A lepárló

Mint, ahogyan ezen a vidéken sok másik lepárlót, a Glenrothes-ot is az 1800 évek második felében, konkrétan 1878-ban alapított két banki alkalmazott, Robert Dick, William Grant, valamint egy ügyvéd John Cruikshank. Nos, úgy tűnik a szeszfőzés már akkor is az unatkozó középosztály hobby-ja volt, de ennek mi ma csak örülhetünk. A termelés hamarosan 1879 december 28. meg is indult az új lepárlóban.

Azt, hogy a frissen alapított lepárló mekkora hírnevet szerzett, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy alig tíz évvel az alapkőletétel után a Glenrothes, az Islay Distillery-vel és a Bunnahabhain lepárló tulajdonosával együtt  megalapították a Highland Distillers társaságot, amivel igazán illusztris társaságba került az új cég.

Az itt gyártott maltok kezdettől fogva nagy megbecsülésnek örvendtek az olyan nagyobb keverék gyártó cégek körében is mint a Cutty Shark, vagy éppen a Famous Grouse. A Glenrothes-t whisky-t felhasználó egyik nagyvállalat a Berry Bros & Rudd Ltd. volt az, aki a borokhoz hasonlóan évjáratonként kezdte kiadni a whisky-t. Az egyes kiadások, bár alapjaiban ugyanazok voltak, de valamicskét mégis különböztek egymástól. Így egyfajta unikumként létezhettek azon a piacon, ahol a többi whisky termelő évről-évre ugyanolyan kiadásokat készített. 

A whisky:

A Vintage Reserve nem kevesebb, mint 10 féle különböző Glenrothes évjárat keveréke, melyből a legöregebb az 1989-es, a legfiatalabb pedig a 2007-es. Ha csak ez utóbbi alapján ítélnénk meg a párlatot, akkor egy fiatal italról beszélhetnénk, amibtől valószínűleg nem sok érdekességet várnánk. Nagyobbat pedig nem is tévedhetnénk.

Megjelenés:

Nos, az, hogy egyedi, azzal csak annyit mondtam, hogy az ég kék. Ez a whisky még abban az, amúgy is erős mezőnyben is kiemelkedik, ahol a többi single malt, egytől-egyik egyedi palackja, doboza versenyez.

A kétoldalt nyitott, inkább csak egyfajta keretnek, vagy éppen állványzatnak tűnő doboz, a gömbölyded, tömzsi palack messziről felismerhetővé teszi az italt. Egyedülálló külseje van, az biztos, de ettől függetlenül nem tűnik sem hivalkodónak, sem harsánynak. Inkább egy különös finomságot sugároz, mely miatt az egyszeri szemlélődő sokkal magasabbra pozícionálja a párlat árát, mint ahol eredetileg elhelyezkedik.

Szín:

A whisky egészen halvány sárgás, rezes, én még mindig egy jó citromos teára asszociálok róla, de ez csak kellemes emlékeket ébreszt, így én nem bánom.

Illat:

A tíz különböző évjárat, millió illata tódul az orrunkba, amint a pohár felé közelítjük azt. Az összhatás mégis lágy, narancs, mandarin, csipkebogyó, meggy, cseresznye, málna érződik. Fanyar, de édes is. Még egy kevés mézes felhang is elő-elő tűnik az illatban. Csak egy egészen enyhe alkoholosság érhető tetten a fenti gyümölcsöskertre hajazó illatfelhőben, ami azért jelzi, hogy itt egy whisky-ről beszélünk, nem pedig a nagyi vegyes gyümölcs szörpjéről.

Íz:

A gyenge ponthoz érkeztünk. Vagy talán nem is, de az whisky illata annyira magasra teszi a lécet, hogy némiképpen csalódás belekortyolni, hiszen itt már nem érkezik az a fergeteges komplexitás, amit illatolás közben érezhettünk. Ettől függetlenül kellemesen, krémesen vonja be szánkat a párlat kortyolás után. Még a gyümölcsösség is fel-fel villan, de hamar átadja a helyét egy száraz, kesernyés, zöld diós íznek, ami éles kontrasztot képez a lágysággal. Itt már egyértelműen a száraz sherry-s hordó hatása érvényesül.

Lecsengés:

Ezen a ponton sajnos végképp elveszti a Glenrothes a maradék egyediségét is. Csak egy átlagos, bár kellemes, whisky-vé változik a szokásos vaníliás, enyhén citrusos utóízével.

Összegzés:

Nagyon nehéz kérdés. Semmiképpen nem rossz whisky, sőt! Igazából már csak a külseje és az illata miatt is ott a helye minden rajongó polcán. Ár/érték arányban pedig még jobban teljesít az ital.

Adatok:
Név: Glenrithes Vintage Reserve
Érlelési idő:
Régió: Speyside

Források:
http://www.theglenrothes.com/en/our-whisky/vintage-reserve.html

Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve: Whisky

BenRiach 10 éves, a Speyside-i sztenderd...

A BenRiach, mint márka elsőként a Whisky Show-n került a kezünk közé és azonnal elnyerte a tetszésünket a 18 éves kiadásuk, ahogyan azt az erről szóló cikkben olvashatjátok is. Ezért aztán adta magát az, hogy tovább kóstolgassuk a termékeiket.

benriach_10_ok.jpg

Forrás: Magányos Maláta

A fenti elhatározást hamarosan tett is követte, miután Ádám beszerezte a márka 10 éves, belépő szintű verzióját. Úgy gondoltuk, hogy az egyik prémium kiadás kipróbálása után érdekes lesz a belépő szintet is megkóstolni. Ennek az eredményét pedig alább olvashatjátok.

A lepárlóra és történetére nem vesztegetnék újabb karaktereket, aki az emlékei felfrissítésére vágyik az itt  megtalálja a megfelelő cikket. A „vörös szarvas hegyén” (Ben Riach) azóta nem történt olyan változás, amit érdemes lenne itt leírnunk.

A whisky:

A 10 éves kiadás az iparági hírek szerint azért jött létre, hogy a későbbiekben a most még létező 12 éves kiadás váltóitala legyen. Ebben az kiadásban már szinte csak olyan whisky-k keveréke szerepel, amit a lepárló 2004-es újranyitása után készítettek, tehát már abszolút az új tulajdonos szája íze szerint készült párlatról van szó.

Megjelenés:

Nos, én eddig ezt a márkát, - ahogyan erről már meséltem-, a harsány színek, címkék honának ismertem, ezért is kellemes meglepetés volt ennek a kiadásnak a visszafogott, sötétszürke, bronzos árnyalatú feliratokkal díszített külseje. Alapvetően tetszetős, mind a doboz, mind pedig a feliratok színvilága, bár az tény, hogy ezekkel nem igazán tűnik ki sem a boltok polcain, sem pedig a bárokban az ital.

Szerintem az egész külsőnek van egy „steampunk”-os beütése, amit a dobozon és az üvegen lévő rajz is erősít, ugyanis elsőre engem egy páncélvonatra emlékeztetett és csak alaposabb megnézés után lett világos, hogy a lepárlót és az előtte sorakozó hordókat ábrázolja.

Szín:

Kellemesen sötét tónusú, telt bronzos árnyalatok csillannak elő a poharunkban és az üvegben is a színt vizsgálva.

Illat:

Friss, fanyar, citromos, lime-os illattok az elsők, amik felénk szállnak a pohárból. Valamivel később ezek az illatok szépen lassan átadják a helyüket egyfajta krémes édességnek, amik még mindig gyümölcsöket hordoznak magukkal, engem leginkább a barackos joghurtra emlékeztetően. A vége felé némi vanília is előkerül, de inkább csak könnyű kiegészítő illatként.

Íz:

Az alkohol határozott csípésével indít a párlat, ami első lépésként elzsibbasztja a szájunk egészét. Ez viszonylag gyorsan elenyészik és ekkor előkerül némi gabonás, könnyű ízkompozíció, amolyan háztartási kekszes, semleges, édesség. Végül ez is elhalványul és a helyére fás, fanyar ízek érkeznek, amiben nyomokban meggyes ízek vegyülnek.

Lecsengés:

Könnyű és viszonylag rövid. Valójában eléggé semmitmondó utóízekkel távozik az ital. Egy kevés híg borsos csípéssel és egy mélyen megbúvó fafüstre hajazó kesernyésséggel.  

Összegzés:

Nem könnyű. A 18 éves Latada kiadással nem korrekt összehasonlítani ezt a maltot, de valójában más Speyside single maltokkal sem. Igazság szerint csak azoknak ajánlanám, akik már megkóstoltak más, erről a vidékről származó whisky-ket is, mert így nézve lehet legfeljebb érdekes az ital, ami tartalmaz minden olyan jegyet, - amit az itt készült párlatoknak tartalmaznia kell-, de minden különösebb egyéniség nélkül. Azok, akik most ismerkednek ezzel a vidékkal, azok kóstolják meg inkább a Singleton-t, vagy éppen a Tomintoul-t.

Adatok:
Név: BenRiach
Érlelési idő: 10 év
Régió: Speyside

Forrás:

http://www.benriachdistillery.co.uk/our-whiskies/10-years-old/

Jameson 18 Years Old Limited Reserve - A leprikón már vehet cigit

Jameson 18 Years Old Limited Reserve, 18 éves, ír, blended whiskey

A büdzsé-kistesót, a Jameson Original-t lentebb már párszor kielemeztük, és némileg eltérő színezetű, mégis hasonló véleményre jutottunk: költséghatékony középkategória, ami reális választás lehet egy whiskey-kedvelőnek, ha nincs jobb... de amúgy semmi említésre méltó. Mégis gyakran kikérjük, mert a Jameson-brand beette magát a fejünkbe.

Forrás: Jamesonwhiskey.com

Ezzel együtt régóta érdekelt, hogy az idősebb kiadásai mit adnak, így a legutóbbi Publinos beszélgetés során ki is kértem egyet. A szakmai hozzáértés garantált, akár az odafigyelés: két potstill és egy single grain whiskey keverékét Oloroso sherry-s hordókban érlelik, majd az utolsó 6 hónapban bourbon-hordóban fejezik be. Az üveg amibe végül töltik, nagyon hasonló az összes többi Jameson-os üveghez; ha egyszer láttál egyet, láttad az összeset, csak képzelj alá egy trafiklogót talpas betűtípussal.

A whisky színéről csakazértsem fogok írni, emberek, totál irreleváns.

Illat

Lágy, persze, mint szinte minden ír whiskey, édes karamella, és... igen, kávé csapja meg az orrod, meglepő intenzitással. A markáns kapucsinó-illat mögött ott incselkedik némi menta, és ezt az egészet egy zivatar utáni tisztáson fogyasztod, mikor picit érzed a nedves füvet, a kövér termőföldet, a virágok illatát, és a levegőben még ott feszülnek az épp elhasznált óriási energiák.

Íz

Gyümölcsösödünk, de csak egy kicsit csípősödünk. A fentiek az ízbe már csak nyomokban jöttek át, egzotikus gyümölcsöket, lédús narancsot, és némi borsosságot érzékeltem az ízlelőbimbócskáimmal.

Lecsengés

Itt döntöttem el, hogy ez a whisky nem lesz a kedvencem: egyszerűen túl sok marad belőle a single grainből. Minimális, kesernyés-édeskés füst jelenik meg a nyelv tövénél, ezzel együtt a savanykás gyümölcs, és némi füves-földes aroma is tovább él a szájban. 

Összegzés

Egy próbát megér. Nem prognosztizálom azt, hogy mindenkinek a füle kettéáll tőle, nem magasztalom az égig: kezdőknek túlságosan kifinomult, haladóknak túlságosan tompa, egyszerű élmény. Különös whisky, de nem a szó "különleges", inkább annak "furcsa" értelmében.

süti beállítások módosítása