Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2016.már.15.
Írta: D_Tamás komment

Hazelburn 12 yo, a hétköznapi érdekesség

Ma egy olyan whisky-t mutatunk be nektek, amit abban a városban készítettek/készítenek, amit valaha, - teljes joggal -, nevezték a whisky gyártás központjának. Én bár mára ebből a szempontból némileg eljelentéktelenedett, sok szakíró még mindig ezt a helyet nevezi meg a nagyobb whisky régiók egyikeként.

koll_1.jpg

Forrás: Internet

Cambeltown

A skóciai whisky lepárlás bölcsőjeként néhányan talán Fife megyét neveznék meg, ahol valaha John Corr apát ismereteink szerint meghonosította azt, de tévednénk ezzel az állítással. Sokkal inkább a Kintyre félszigeten, Cambeltown-ban keresnünk kedvenc italunk igazi bölcsöjét, ahol már a 18. században is 22 legális (és a jó ég tudja mennyi illegális) lepárló létezett.

Cambeltown jelentőségét a földrajzi elhelyezkedése adja, hiszen a félsziget (vagy éppen sziget, ez attól függ kit kérdezel) fontos hajózási csomópont volt akkoriban, ahonnan Skócia, Anglia, Írország, de még Kanada és az Egyesült Államok is könnyen elérhető volt.

Nem csoda tehát, hogy a kereskedelemben jelentős érdekeltséggel bíró lepárlók is ezen a környéken telepedtek meg. Ráadásul az idevágó törvények enyhítése után, ugrásszerűen növekedett a termelés volumene is, 1887-re már évi 9 millió liter whisky-t állítottak elő a városban megtelepedett lepárlók.

A város bukását a szakértők több különböző okra vezetik vissza, melyek között ugyanúgy szerepel a tengeren túli alkoholtilalom, mint az környék bányáinak kiapadása, de az a tény is, hogy a keverék whisky-ket előállító mesterek lassan elfordultak az itt készített nehezebb, olajosabb párlatoktól és inkább a Speyside vidéken készített italokat kezdték favorizálni. Az így kialakult helyzet pedig arra kényszerítette a helyi üzemeket, hogy a végletekig fokozzák a termelésüket, ami a minőség romlásához vezetett, ez pedig egyenes útnak bizonyult az összeomláshoz.

Napjainkban mindössze 3 lepárló található a városban.

A lepárló

A Hazelburn-t (is) előállító Sprigbank lepárló egyike a vidék nagy túlélőinek. 1828-ban alapította John és William Mitchell és még ma is a család birtokolja. Természetesen ezt az üzemet sem kímélték a várost érő csapások, sokszor kellett harcolniuk a fennmaradásért és sokszor tűnt úgy, hogy ez nem sikerül, de végül győzedelmeskedtek.

Az itt előállított single maltok a mai napig az eredeti, tradicionális módon készülnek, saját árpából, helyi főzéssel, érleléssel, palackozással. De még a tőzegeléshez is helyi tőzeget használnak. A whisky-ket 2,5-szer, vagy éppen háromszor párolják le és hűtve szűrés nélkül kerül az üzletek polcaira.

Ezt a kisüzemi előállítást sokáig egyfajta kuriózumként tekintette mindenki, de napjainkra a nagyobb lepárlók is sorban jelentetnek meg hasonlóan előállított kiadásokat, szóval végül a Sprigbank  megkapta a neki járó elégtételt.

A whisky

A lepárló termékei között találunk tőzeges kiadásokat, de a Hazelbrun a tőzegmenetes wisky-k közé tartozik, jellegében inkább a Lowland, vagy a Speyside régiókban készült párlatokhoz hasonlít.

Külső:

A palack és a díszdoboz is tetszetős, de inkább csak amolyan hétköznapi módon. Talán ezzel is a hagyományaira akartál felhívni a figyelmet a készítők. Egyszerű színek, formák és kissé régimódi címke jellemzi a Hazelburn-t, nekem talán túlságosan is régimódi. attól tartok, hogy annyira belesimulna egy bolt italkínálatába a palack, hogy talán észre sem venném.

Szín:

Könnyű, világos, fehérborra emlékeztető.

Illat:

Tűnékeny lágy illatot érzünk a whiskyt a pohárba töltve.  Jobban elmélyedve az aromákban megérezhetjük a barackos és marcipános édes illatokat, melyeket narancslekvárra és némi mandulásra emlékeztető zamat egészít ki. Az illatok némi levegőzés után teljesednek ki egy igazán gazdag, némi sherry-s behatást is hordozó illatfelhővé.

Íz:

Erősebb, mint azt a színe és az illata alapján gondolnánk. Engem legalább is meglepett az első korty markáns, határozott ereje, de ez valahol az én hibám, hiszen előre megnézhettem volna, hogy egy 46%-os párlatról beszélünk.

Szerencsére az első meglepetés után igazán kellemes, selymes gyümölcsökre hajazó ízhatást kapunk, ami gyorsan feledteti az első lórúgásszerű élményt. Én némi fás szárazságot is felfedezni véltem, továbbá egy egész kevés fanyar „zöld” ízt.

Lecsengés:

Ezen paraméterében is megörökli az ízleléskor tapasztalható határozottságot. a gyümölcsösség itt már kissé eltolódik az aszalt gyümölcsök irányába, de még mindig meghatározó az édesség, bár most már inkább a mazsola, az aszalt sárgabarack módján. Az alkohol torokmelegítő hatásán túl feltűnik egy kis nyers, fás, száraz érzet is a nyelvgyöknél, ami már-már füstösséget feltételezne, de inkább csak a tölgy tréfálkozik velünk.

Összegezve:

Kóstolásra érdemes. Nem mondanám kihagyhatatlannak, de az előállítás módja miatt mindenképpen kipróbálandó. Aki egyébként is szereti a könnyedebb, de mégis összetett malt-okat, az ebben sem fog csalódni.

Adatok:
Név: Hazelburn
Érlelési idő: 12 év
Régió: Cambeltown

Források:
http://www.springbankwhisky.com/whisky/hazelburn/12-years/
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

A whisky készítés titkai: A malátázás

Nos, elismerem, kissé összevissza sorrendben haladunk a whisky készítés titkai sorozatunkkal, de mi már csak ilyen izgága srácok vagyunk. Azért remélem ettől még ugyanolyan élvezetesnek és érdekesnek találjátok majd ezt a cikkünket is.

Figyelem! Most egy, -a szokásostól eltérő- némileg szárazabb anyag következik, biológusok, kémikusok, whisky fanatikusok előnyben!

laphroaig_distillery_islay_geograph_org_uk_550662.jpg

Forrás: Ross 

A malátázás, a whisky gyártásának első lépése. Ekkor alakul át az árpa annak a nemes nedűnek az alapanyagává, amit mindannyian annyira szeretünk. Hogy mennyire fontos ennek a folyamatnak a tökéletes végrehajtása? Hát, ezt talán jól mutatja az a tény, hogy a malátázott árpa előállításának a költsége a gyártás teljes költségének a kétharmadát teszi ki. Szóval itt hibának már csak ezért sincs helye.

Miért is van szükség erre az eljárásra? Legfőképpen azért, mert ennek az eljárásnak a során szabadítják fel az árpa keményítőtartalmát, amiből később cukor, majd pedig cefre lesz.. A folyamat a következő lépésekből áll: áztatás, csíráztatás, szárítás.

Áztatás

Ez úgynevezett „áztatódézsákban” történik, 2-3 adag víz felhasználásával. Az egyes áztatási szakaszok között oxigént fújnak a dézsába ezzel is növelve a magok azon képességét, hogy még több vizet tudjanak magukba szívni. (Bevallom, ezt én sem értem teljesen, de hiszek a szakirodalomnak.)

Érdekes még, hogy ehhez a folyamathoz minden lepárló csak és kizárólag a saját forrásának a vízét hajlandó használni. Ezért alkalmanként felmerül a kérdés, hogy ez, - a néha igen tőzeges- víz mennyiben befolyásolja az elkészült ital ízét, de erre vonatkozó tapasztalatokkal nem igazán rendelkezünk, hiszen, ahogyan az már említettem, minden lepárló a saját forrásvízét használja.

Csíráztatás

A csíráztatás 5-9 napig tart, függően a környezeti hőmérséklettől. A dézsákból kiemelt magvakat szétterítik a „malátázószérűn” és nekilátnak az árpa forgatásának. Itt nagyon fontos a magok hőmérséklete, ezt folyamatosan figyelik az árpában elhelyezett hőmérőkkel, hiszen még a napközbeni hőmérséklet ingadozás is hatással lehet a csíráztatási folyamatra. Ha a hőmérők túl magas hőfokot mutatnak, akkor kezdődik a maláta forgatása, aminek segítségével elvezetődik a felgyülemlett hő és elkerülhető a szemek összetapadását.

Ezt egyrészt egy borona szerű eszközzel végzik, amivel hatékonyan tudják szellőztetni a maláta felső rétegeit, másrészt egy egyszerű lapáttal, amivel az alsóbb rétegekhez tudnak hozzáférni. Ha szükséges a forgatást naponta többször is végre kell hajtani. (Ez egyébként annyira kemény munka tud lenni, hogy némely whisky gyártók külön is megemlékeztek a munkások erőfeszítéseiről!)

A szérűk hagyományosan kőpadlós helyiségek voltak, de napjainkban már inkább a betonpadló a jellemzőbb.

Mi történik itt?

A magban felszabaduló növekedési hormonok beindítják a sejtfalak lebontásában részt vevő enzimek kialakulását és felszabadítását, így hozzájárulnak a keményítő előkerüléséhez, ami a csíra táplálására szolgál.

A diasztázoknak nevezett enzimek közül az alfa-amiláz és az árpában amúgy is jelen lévő béta-amiláz játsszák a legfontosabb szerepet. Ezek alakítják át az eddig felszabadult keményítőket erjedésre alkalmas cukorrá.

Szárítás

Amikor a kialakult csíra eléri a mag hosszának háromnegyedét, a szárítással leállítják a folyamatot. Ha tovább engednék a csírázást, akkor a mag elkezdené felélni a keményítőt, ami negatívan befolyásolná a párlat alkoholtartalmát. Ekkor a gabonát még „zöld malátának” nevezik. (emlékezzük meg itt az Ír whisky gyártásáról) Ezt terítik szét a lyukacsos felületű szárító szérűn, ahol az alatta lévő kemencéből felszálló hő segítségével megszárítják a malátát.

Itt a maláta gabonára emlékeztető keményítős ízei édesebbé válnak, mivel kiválik a magvakban található cukor.

Tőzegelés

A kedvenc füstös italaink is ezen eljárás során nyerik el a kesernyés, gyógyszeres, faszenes ízüket. Ilyenkor egyszerűen annyi történik, hogy a szárítás során tőzegtéglákat használnak a kemence fűtésére, ami által a füstben szálló fenol részecskék megtapadnak a magvakon. Más esetben többnyire egyszerű kokszot használnak.   

Érdekesség:

Doig-kürtő

Charles Chree Doig tervezte meg elsőként azt a pagoda tetős kürtőt a szárító szérű fölé, ami valóban erőteljesebb levegőáramlást tesz lehetővé, ami által a szárítás hatékonysága nő, az erre szánt idő pedig csökkenhet. Az építész 1889-ban készítette el az első ilyen kürtőt a Dailuaine lepárlónak. Az újítás annyira bevált, hogy Doig gyakorlatilag az összes Speyside-i lepárlótól megbízást kapott a tető áttervezésére.

 

Röviden ennyit a malátázás folyamatáról. Mint máskor, most sem törekedtünk tudomány alaposságra, de azért reméljük eléggé informatívak voltak ahhoz, hogy a kíváncsiságotokat kielégítsük. De ha nem, akkor azt reméljük, hogy legalább jól szórakoztatok olvasás közben.

Sláinthe!

 

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Egy kis whisky történelem...

Bár az érdeklődők sok helyen utána nézhetnek a kedvenc italunk „őstörténetének”, de tematikus blogként mi sem hagyhatjuk ki ezt a témát. Ki tudja, talán még valami újat is tudunk mondani…

castle_on_the_hill_nagy.jpg

By Macieklew

A kezdetek:

A lepárlás tudománya, mint ahogyan az olcsó tornacipő is, Kínából ered. Az időszámításunk előtti 9. században már elkezdtek lepárlási technikákkal parfümöket előállítani. Csak ekkor még nem hamisítási céllal. De szerencsére a kínai vegyészek arra is hamar rájöttek, hogy ezen a módon nem csak illatos „vizeket”, hanem valami érdekesebbet is lehet csinálni, így a történelmi források szerint arra is vannak bizonyítékok, hogy rizsből készítettek tömény italokat is.

Tőlük aztán a kereskedők vitték tovább a Mediterrániumba a az előállított párlatokat éppen úgy, mint az előállítás mikéntjét, hogyanját. Később innen vitték magukkal misszionáriusok Írországba.

Hát igen, akkoriban internet híján maradt a talpas módszer az ismeretek és üzenetek továbbítására. Még mailer-daemon is volt… Csak úgy hívták, hogy útonálló!

Nos, az ír törzsek szerencsére nem vágták le gondolkodás nélkül az összes misszionáriust, így a lepárlás tudománya hamarosan elterjedt a „környéken”. (Megjegyzem ha az íreket kérdezzük, akkor ők azt válaszolják, hogy a szeszfőzés az ő találmányuk, vagy legfeljebb Szent Patrik-é, de ezt ne higgyük el.)

Nos, akárhogyan is, de az biztos, hogy 1170-ben már ismerték a környéken az alkohollepárlás művészetét, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az első alkoholmérgezésben meghalt híresség esetét 1405-ből ismerjük. A Clonmacnoise-i évkönyv emeli ki, hogy Richard Macgrannal törzsfőnök, olyan sok aqua vitae-t ivott, hogy belehalt. Mondjuk szerintem még mindig jobb így átköltözni a másvilágra, mint kard által, de ez azt hiszem ízlés dolga.

Aqua vitae: Az élet vize latin nyelven. A középkorban így nevezték a gyógyszerészeti céllal előállított, elsősorban alkoholos párlatokat, majd később az összes égetett szeszt. A skót Usige Beatha és az ír Usice Beatha Eireannach gyakorlatilag ennek a latin kifejezés tükörfordítása a helyi gael dialektusra.

1494-ben keletkezett az első Skóciából származó írásos bizonyíték a maláta whisky készítésére. Az ekkor keltezett királyi pénzügyi jegyzék tanulsága szerint egy John Cor nevű szerzetes számára kiutaltak 8 hordó malátát aqua vitae előállítására. Ebből is látszik, hogy az unalom a Skót kolostorokat sem kerülte el, bár itt a barátok sajt készítése helyett whisky-t kezdet főzni… Áldassék a nevük.

A XIV. században már meglehetősen elterjednek a lepárlóüzemek, mind Skóciában, mind pedig Írországban. 1527-ben már könyvben is megjelenik az aqua vitae készítésének módja. (Hieronymus Braunschweig német vegyész könyvének angol nyelvű fordításában.) Sőt 1579-ben az első törvény is megjelenik a lepárlással kapcsolatban. Nos igen, a kormányok már akkoriban sem fértek a bőrükbe.

Az állami kotnyeleskedés, mint az adó kivetése a whisky készítőkre és kereskedőkre, indukálja a több, mint 100 évig tartó „whisky háború” kitörését a Brit szigeteken, de az Egyesült államok sem döntött jól, amikor adót vetett ki a whisky-kre, a felzúdulás itt is zavargásokhoz vezetett. Na ja... A napi betevő whisky-vel, még a kormányzat sem szórakozhat!

A helyzet végérvényesen csak 1823-ban rendeződött, amikor egy skót főnemes, bizonyos Gordon herceg meggyőzi IV. Györgyöt, hogy mindenki jobban jár, ha mérséklik az adókat és hivatalos engedélyhez köti a lepárlók üzemeltetését. Ezek után már csak egy szűk évet kellett várni a Glenlivet lepárló megalakulására, aki az első volt, aki hivatalos engedéllyel űzte a tevékenységet és azon kevesek egyike, aki a mai napig is létezik.

A lepárló üzemek fejlődése innentől szinte töretlen, főleg miután 1830 környékén Aeneas Coffey megalkotja a Patent (vagy Coffey) lepárló berendezést, mellyel lehetővé válik a whisky-k nagyüzemi előállítása.

A technikai fejlődés mellett a szerencse is a whisky lepárlók mellé áll, mivel 1860-ban a francia szőlőültetvényeket pusztítja betegség, aztán a porosz háború veti vissza a brandy és konyak kereskedelmet, így a whisky újabb és újabb piacokon tud elterjedni.

Az 1900-as években igazán már csak az alkoholtilalom tud negatív hatást gyakorolni a lepárlókra. Írországban szinte megsemmisíti az üzemeket az amerikai piac kiesése, de végül ők is megússzák a dolgot.

Napjainkban pedig elmondható, hogy a whisky-k és whiskey-k népszerűsége csak növekszik, a single malt-ok épp meghódítják a világot de a blended-ek népszerűsége is töretlen. Egyre-másra jelennek meg az új párlatok, az üzemeknek pedig az új termékek mellett arra is van idejük, hogy a rég elfelejtett lepárlókban készült whisky-ket megpróbálják rekonstruálni.

Hazánkban 2014-ben debütált az első magyar whisky a Békési Single Barrel, de hamarosan megismerkedhetünk egy újabb hazai whisky-vel is az Agárdi Pálinkafőzde jóvoltából.

További érdekességek:

Whisky receptre

A szesztilalom idején, az Egyesült Államokban egy single malt whisky-hez legálisan hozzá lehetett jutni, ugyanis orvosi rendelvényre vásárolható volt Laphroaig. Az erősen füstös, jódos illata miatt kvázi gyógyszernek tekintették. Azt hiszem, ezt most is bevezethetnénk… a TB támogatott whisky gondolata nem hangzik olyan rosszul.

A whisky, mint pénz

A II. világháborúban az Egyesült Királyság nem csak pénzzel, hanem whiskyvel is fizetett az amerikai hadianyagokért. Én speciel nagyon kíváncsi lennék, hogy egy palack whisky mennyi lőszert ért…

 

Nos, röviden és kivonatosan ennyi lenne a whisky történelme. Teljességre most sem törekedtünk, lévén, hogy ez nem egy történelmi blog, de ettől függetlenül szívesen vesszük bárki hozzáfűzni valóját/kiegészítését akár itt a blogon, akár a Facebook kommentek között.

Sláinthe!

Források:
http://hvg.hu/shake/20100404_whisky_tortenet_gyogyhatas
https://hu.wikipedia.org/wiki/Whisky
https://en.wikipedia.org/wiki/Whisky