Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2016.aug.10.
Írta: D_Tamás komment

Octomore, a tőzeg maximuma

Kissé bizonytalan vagyok ennek a cikknek a kezdését illetően, hiszen a címben szinte mindent elmondtam arról, hogy mit is várhat az egyszeri kóstoló ettől a párlattól. Na jó… Ennyire természetesen nem egysíkú az ital és az általa okozott élmény sem ilyen egyszerű, de itt és most valójában elhihetitek nekem, hogy ha valaki belekortyol, akkor ez lesz az első, ami eszébe fog jutni. (Vagy esetleg a „Huh vazze, hát ezt meg a pokol melyik bugyrában érlelték!” mondat, de most mégis inkább maradjunk az első állításnál.)

octomore_6_1_scottish_barley_islay_single_malt_scotch_whisky.jpg

Forrás:By Bruichladdich Distillery (Own work) [CC BY-SA 3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0)], via Wikimedia Commons

Lássuk csak, honnan is érkezett ez a whisky, mert nem a pokolból, az tuti! A Bruichladdich lepárló, ahol ezt a remekművet előállították, - nem meglepő módon-, egyike az Islay szigeten található műhelyeknek. 1881-ben alapították a Harvey testvérek, elsősorban azért, hogy az itt készített párlatokkal elégítsék ki az egyre növekvő keresletet a tőzegelt whisky-k iránt. Az üzem többé-kevésbé ugyanazt az utat járta végig, mint a hasonló 19. században alapított lepárlók és 1995-ben be is zárta kapuit. Azonban némi szerencse és a rajongók imájának köszönhetően 2000-ben már újra is nyitott, köszönhetően egy helyi földtulajdonosokból és egy független lepárlóból álló konzorciumnak, akik láttak fantáziát a lepárlóban.

Napjainkban már az egyik legkreatívabb és leginkább újító szellemiségű üzemként tartják nyilván a Bruichladdich-ot. Jelenleg három fajta malt-ot készítenek itt:

  • A nem tőzegelt Buichladdich The Classic Laddie-t,
  • a tőzegelt Port Charlot-ot,
  • és a cikkünkben tárgyalt Octomore-t.

A whisky:

Nos, hogy mi volt az alapötlet a készítésnél, azt elképzelni sem tudom. Talán csak rossz napjuk volt a lepárlómestereknek? Vagy talán csak meg akarták nézni, hogy mi az, amit a közönség még elfogad? Esetleg egy gyakornok elnézett valamit? Nem tudom, bár őszintén kíváncsi lennék.

A marketingkampány szerint, - ami már az első palackok megjelenése előtt óriási hírverést csapott a párlatnak-, a készítők egyszerűen csak el akartak menni a „falig”, azaz elkészíteni a jelenlegi technológival elkészíthető legfüstösebb whisky-t. Nos, sikerült.

Csak összehasonlításképpen:

  • Ardbeg 10 yo – 50 ppm
  • Laphroaig 10 yo – 40-45 ppm
  • Bowmore – 20-25 ppm
  • Octomore 6.1 – 167 ppm

Ppm: Parts per million a tőzegeltség mértéke.

Külső:

Úgy gondolom sokatmondó. A matt fekete palack és a díszdoboz is jól érzékelteti, hogy itt nem gyerekjátékról van szó. Ezt erősítik a többi látványelemmel is, mint a színek, vagy éppen a szokatlan felirat elrendezés. Összességében azonban igazán egységes és tekintélyt sugárzó a whisky megjelenése.

Íz és illat:

Pontosan olyan, mint amilyet ettől nedűtől várnánk. Első kortyra és szippantásra mindent elfed a hihetetlenül markáns, kemény tőzegfüst, keserű, gyógyszeres, égett fás aromája. Azt hiszem a „gyengék” itt el is hullanak, mert őszintén szólva, kell némi bátorság az ital megkóstolásához, hiszen a tábortüzet sem harapnánk meg, nemde?

De ezt érdemes, már ha rám hallgattok, mert ami a füstös ízek mellett feltárul, az egészen egyedi. Olajos, de mégis száraz érzetet kelt a szájban az ital, amiből lassan elő-elő tűnnek az édeskés, étcsokoládét és erős, szárított szilvát idéző ízek, melyek igazán komplexé változtatják az ízhatást. Sokkal több ez az ital a füstösségnél.

A lecsengése azonban, kevésbé határozott, én legalább is valami intenzívebbre, hosszabbra számítottam, de elég tünékeny whisky ez, bár szó, mi szó, aki egyszer megkóstolja, az garantáltan nem felejti el soha többé.

Összegzés:

Ha szereted a single maltokat, akkor nincs mentség, meg KELL kóstolni, ha bírod a tőzeget, ha nem. A többieknek, csak erősen ajánlott.

Adatok:
Név: Octomore 6.1
Érlelési idő:
Régió: Islay

Forrás:
https://www.bruichladdich.com/

Helyajánló: Bar Pharma

Amikor legutóbb nyakunkba vettük a péntek éjszakát mindössze némi könnyű whiskyzés és beszélgetés volt tervezve. Semmi komoly, mert programunk volt későbbre. Szóval csak elkezdtünk sétálni a Kazinczy utcában, hogy találjunk egy szimpatikus, - lehetőleg új -, helyet, ahol tartanak legalább elfogadható minőségű whisky-t, arra, amivel találkoztunk, nem voltunk felkészülve. Én még csak nem is hallottam előtte erről a helyről és Ádámnak is csak annyi információja volt, hogy valamelyik ismerőse szerint itt tartanak Octomore-t. Valóban tartanak. Mellette rengeteg más különlegességet is. Azóta hivatalosan is ez a kedvenc bárom.

pharma_ok.jpg

Forrás: Magányos Maláta

Hol is kezdjem a bemutatást? Valójában annyi érdekes részlete van a helynek, hogy komolyan össze kell gereblyéznem a gondolataimat, hogy legalább egy félig-meddig összeszedett cikket olvashassatok. Talán álljon itt elöljáróba egy klasszikus kis fun fact:

Belépve a bárba a pulthoz telepedtünk, ahol az összes többi vendég is helyet foglalt (szám szerint 6 fő, velünk együtt, de erről később részletesebben).  Akkor még csak annyi tűnt fel, hogy mindannyian kedélyes beszélgetésben vannak a személyzet mindhárom tagjával. Ez a közvetlen hangulat rögtön megtetszett és arra is hamar rájöttünk, hogy ez nem csak a kivételezett vendégeknek jár, hiszen mi is rögtön belekeveredtünk egy könnyed, de mégis érdekes beszélgetésbe asz italunkról, amíg azt felszolgálták nekünk. Ez a hangulat és a kommunikáció aztán végig jellemezte az esténk ott töltött részét. Azt már csak később tudtuk meg, hogy a pultnál ülő vendégek közül ketten a Diageo-tól, ketten pedig a Whiskynet-től iszogattak a bárban. Ez a két cégnév pedig minden whisky rajongó számára garancia lehet arra, hogy jó helyre keveredett.

Helyszín és hangulat:

Ahogyan arra az előzőekben utaltam, maga a helyiség nem nagy. Összesen talán 10-15 fő tud, nagyjából kényelmesen fogyasztani itt egyszerre. A legjobb hely persze a bárpultnál álló hat bárszék. A dekoráció és az egész helyiség kialakítása egy békebeli gyógyszertárat idéz, de szerencsére az átlagos patikák kissé nyomasztó hangulata nélkül! Az illúzióért persze nagyban felelősek a falon elhelyezett itallapok, amik egyfajta periódusos rendszernek álcázzák magukat. Szóval egyedi a környezet és bár elsőre egyszerűnek tűnik a belső tér, de némi itt töltött idő után rengeteg olyan apró részletet fedezhetünk fel, amik mind-mind tovább finomítják az patikai illúziót.

A hangulatról szintén tettem már említést, amit csak tovább tudok erősíteni. Közvetlenek, barátságosak és profik a pult mögött állók és nem csak addig figyelnek a vendégre, amíg kitöltik az italát, hanem, - amennyiben igényli ezt-, akkor a továbbiakban is. Valójában már nem is tudom mi mindenről beszélgettünk a whisky-ken és egyéb párlatokon túl, de sok mindenről és higgyétek el, nagyon jól éreztük magunkat közben.

Italok:

Nos, itt senki nem fog kommerszeket találni, különlegességeket annál inkább. Ez egyébként bevallottan a hely filozófiájának materializálódása. Kifejezetten kerülik az olyan tételeket, amit bárhol máshol is megkaphat a kedves vendég. Azaz nincs Johnnie Walker Red Label, de még Black sem. Sőt, az egyetlen Label a Blue volt, de voltak nála is érdekesebb maltok.

Az általunk kóstoltak az alábbiak voltak:

  • Octomore (skót, a tőzeges maltok királya)
  • Canadian Club Classic (kanadai, 12 éves, döbbenetesen finom)
  • Cylnelish 18 éves Tokaji Finish (skót, maga a megtestesült csoda)
  • Penderyn (wales-i, madeira finish, érdekes)
  • Hedonism (skót, grain whisky, kellemes)
  • Mortlach (skót, 15 éves, újra meg kell kóstolni)

Impozáns sorozat, nemde? Szerintünk is.

Bár, mi mást nem kóstoltunk, de elnézve a bárpult többi részét, ahol a vodkáktól a rumokig ugyanilyen izgalmasnak, érdekesnek tűnő tételek sorakoztak. Ezért aztán nem lennék meglepve, ha például egy gin-ekkel foglalkozó blog hasonlóképpen nyilatkozna a Pharmáról, mint mi.

Árak:

Az ár-érték arány teljesen rendben van akkor is, ha nem számolom a hangulatot (de számolni kell, mert sokat hozzátesz az élményhez). Azonban ez nem egy olcsó hely, viszont nem hiszem, hogy ezeket az italokat bárhol olcsón mérnék.

Összegezve:

Ha valami különlegesre vágysz, akkor mindenképpen itt a helyed, ez nem lehet kérdés. De akkor is, ha éppen csak ismerkedsz a whisky-k, vagy más rövid italok világával, mert itt értő kezek között teheted meg az első lépéseket. A pultban állókra pedig mindig érdemes hallgatni, hát még akkor, ha ilyen szakértelemmel bírnak, mint a Bar Pharma-ban. Mi is így tettünk és nem bántuk meg, sőt!

Bar Pharma
Budapest, Kazinczy utca 35
https://www.facebook.com/barPharma/

 

Disclaimer: A helyre meghívás nélkül érkeztünk és fizettünk a fogyasztásunkért.

Tyrconnell, single malt ír módra…

Ha bármely hőn szeretett olvasónkat meglepnénk azzal az állítással, hogy „Szeretjük az Ír whiskey-ket!”, akkor az a valaki vagy első alkalommal jár nálunk, vagy funkcionális analfabéta. De mivel senki sem szeretnénk megbántani, így ilyesmire nem is gondolunk! Szóval igen… Szeretjük a Zöld sziget párlatait, főleg azokat, amik némi kis pluszt is hordoznak a malátázatlan árpa mellett, mint ahogyan azt a Tyrconnell is teszi.

tyr2ok.jpg

Forrás: Magányos Maláta

A whisky-t elsőként sikerre vivő lepárlót Watts-nak hívták és egészen az 1762-es évig nyúlik vissza a történelme (!), azaz ekkor említették először a krónikák, ami azért szép hosszú időszkot jelent, ezt el kell ismernünk. Így aztán nem is túl meglepő, hogy a Tyrconnell az USA piacának egyik legkeresettebb márkájává vált az alkoholtilalom előtt, volt idő bevezetni a márkát, annyi szent! (Még akkor is sikeres lett, ha a nevét egy versenyló után kapta, ami a Watt család tulajdonában volt.)

Persze minden történet és tündérmese véget ér egyszer, nem volt ez másként a Watts lepárlóval is, amit szintén utolértek a gondok, így bezárásra került. Ekkor a jelenleg tárgyalt ital is veszélybe került, de mindannyiunk örömére a Cooley (akkoriban az egyetlen független ír lepárló) úgy döntött, hogy életben tartja ezt a nagy múltú márkát. Szóval valójában felerészt nekik köszönhetjük, hogy ma is kóstolhatjuk ezt az italt. (Szóval, köszi!)

A whiskey

Külsőleg:

Nos, ebből a szempontból valójában kissé fantáziátlan a párlat. És nem arról van itt szó, hogy neonszínekben kellene pompáznia, de azért az is túlzás, amennyire jellegtelen a díszdoboz éppen úgy, mint a palack. Persze nem csúnya, de olyan hihetetlenül semmilyen, hogy minden egyes alkalommal külön meg kellett keresnek a bár polcán, amikor a cikk érdekében megkóstolgattam. (Pedig nem egy kört pusztítottunk el néhány barátommal.)

Illat:

Bár a szakirodalom szerint telt illatokkal kellene találkoznunk illatoláskor, én mégis inkább könnyednek és vékonynak éreztem az italt, amolyan nyáriasan frissítő jellegűnek, mint egy alkohollal dúsított limonádé. Ebben valószínűleg a citrusos illatok is közrejátszottam, ami ezen malt sajátja. Kivehető még némi fűszeres felhang is, ha eléggé sokáig tartjuk a pohárban az orrunkat. (Ami, valljuk be, nem kicsit szórakoztató látvány lehet ilyenkor, mind a barátainknak, mind pedig a bár többi vendégének. De mindent értetek, Kedves Olvasók!)

Íz:

Az illatok légiességéhez képest egészen összetett. Az olajos érzet, még némi „haraphatóságot” is kölcsönöz a whisky-nek, ami jól harmonizál a továbbra is citrusos ízekkel, amik mellé most már inkább édes, mézes jegyek költöznek. Határozott kellemes ital, ami úgy adja meg számunkra a telt ízvilágú whiskyk komplexségét, hogy közben megmarad könnyű, nyárias italnak.

Lecsengés:

Az eddig édes, gyümölcsös aromák a háttérbe szorulnak és innen már a maláta a domináns. De mivel whisky-ről beszélünk, ez talán nem is olyan nagy baj.

Összegezve:

Ez egy jó whisky. Nem váltja meg a világot, nem újítja meg a lepárlás művészetét, de becsületes munkával készült, amiben a hosszú múltra visszatekintő hagyomány éppen úgy megjelenik, mint a modern kor elvárásai.

Ráadásul ár-érték arányban könnyedén veri a skót vetélytársait, hiszen a single malt kategóriában ilyen kedvező áron ritkán találunk ennyire kellemes tételt.

Adatok:
Név: Tyrconnell Single Malt
Érlelési idő: -
Régió: Írország

Forrás:
http://www.kilbeggandistillingcompany.com/

Singleton és Laphroaig Select, női szemmel!

Bár nem terveztük nyári szünetet a blogon, mégis így alakult, elnézéseteket kérjük érte! Viszont így, most újult erővel,élményekkel és cikk ötletekkel megrakodva térünk vissza hozzátok, Tisztelt Olvasók!

Elsőként BOrsi új cikkét olvashatjátok, aki, megkezdte az ismerkedést a karakteresebb, füstösebb, erősebb ízvilágú malt-okkal... Mindannyiunk óriási szerencséjére, hiszen nem mindennap ismerhetjük meg kedvenceinket a nő nem ízlelésén keresztül!

singleton_laphroaig.jpg

Forrás: A szerző saját képei.

Ott kezdeném az egész történetet, hogy megkértem Tomit ajánljon nekem egy könnyed, nem füstös, nem karcos jó párlatot. Mivel az általam eddig kóstolt füstös, vagy épp karcos párlatok nem nagyon nyerték el a tetszésemet. Erre ő nagy mosolyogva a Singleton-t ajánlotta. Hittem neki, mondván eddig mindig bejöttek, amit ajánlott. Na, most az egyszer nem teljesen azt kaptam, amit vártam. Aztán megkóstoltatták velem a Laphroaig-t és revidiálnom kellett a Singleton-ról alkotott véleményemet. De ne szaladjunk ennyire előre.

A szóban forgó kóstolás egy 12 éves Singleton-al kezdődött.

Külsőre elég egyszerű üvegben egy szép aranyszínű, bársonyosan fénylő párlattal találkozunk. A doboz hiánya egy kicsit megingatott, de mivel Tamás ajánlotta, ám legyen, kóstoljuk meg.

Az illata picit nyers, és talán kissé a kávé és tőzeg illatát idézte számomra. Kedvenc kolléganőm, aki még soha nem kóstolt whiskyt fanyalogva szagolta, de némi unszolásra azért megkóstolta velünk együtt.

Első kóstolásra az ital egy kiegyensúlyozott párlat, enyhe citrusos és talán némi kávés beütéssel, ami már az illatán is érződött. Aztán ahogy lecsúszik, elkezded érezni a füstöt! Igen a füstöt! Nem tolakodóan, nem bántóan, de azért bizony füstöt érzel, jól beazonosíthatóan. (Tomi remélem csuklottál! Igen...) És ez a füstös íz bizony ott is marad a szádban, de annyira, hogy még egy pohárral iszol, mert valahogy nem akarod elhinni, hogy amit ittál abban bizony ott van a füst. Mégpedig jó értelemben, mert ez teszti teljessé az italt.

Én, aki nem szerettem eddig a füstös ízeket, azt mondanám, ez egyfajta belépője lehet ennek az ízvilágnak. Első kóstoló kolleginánk, köszönte szépen, de úgy érezte ez nem az ő itala lesz és megmarad a tequila-nál. Hát van ilyen, ízlések és pofonok, mint tudjuk különbözőek.

Ezt követően került elő a Laphroaig Select.

Hááááát, hol is kezdjem. Ha az előző párlatnál azt mondtam nyers az illata, akkor azt kell, mondjam ennek egyenesen olyan gyomorszájba vágó, kissé dízel szaga van, mert ezt azért nem nevezném illatnak.

Míg az illata ennyire jellegzetes, addig a színe eléggé haloványra sikeredett. Első ránézésre azt mondanám, hogy gondolj a Singleton bársonyos arany színére, vegyél belőle egy ujjnyit és öntsd tele a poharat vízzel. Na, hát kb. ilyen a színe a Laphroaig Select-nek. Ez után a szín és illat világ után el se tudtam képzelni mi vár rám a kóstolásnál.

Mintha beleharapnál a füstbe. Amíg a Singleton esetén a füstösség, csak jelzés értékűen volt jelen, addig ennél a párlatnál ez a legmarkánsabb vonás. Annyira, hogy én nem is igazán voltam képes más ízeket felfedezni benne. Viszont ami nagyon meglepő volt, hogy hiába volt ennyire füstös az ital, a hosszú lecsengés után valahogy mégis ott volt a kezedben a következő pohárral, és ízlelgetted, hátha felfedezel benne valami újat, valami mást is a füstön kívül. Kicsit olyan volt, mint egy jó kerti grillezés, csak itt most épp a füstöt harapod, és azon veszed észre magad, hogy élvezed…

Lezárásként annyit mindkét párlat érdemes a kóstolásra, még ha nem is vagy a füstös ízek szerelmese, mert bizony tudnak meglepetést okozni!

Adatok:
Név: Singleton of Dufftown
Érlelési idő: 12 év
Régió: Speyside

Név: Laphroaig Select
Érlelési idő: -
Régió: Islay

Oban, a Highland aranya...

Ma egy olyan single malt-ot szeretnék bemutatni nektek, ami számomra az egyik meghatározó volt a korai kóstolások közül. Mert bár az összes whisky, ami Skóciában kóstoltam remek volt, de az Oban, valahogy mégis más. Nem a világ legjobb, vagy legismertebb (vagy éppen elismertebb) whisky-je. nem is a legnagyobb üzem az Oban Distillery, szóval semmilyen szinten nem rekorder, sem az ital, sem a gyártó… De mégis, ez az egyetlen olyan single malt, amiről mindenki (én is) egyöntetűen csak szuperlatívuszokban beszél, miután megkóstolta. Ez pedig, higgyétek el, jelent valamit!

oban_14yo_ok.jpg

Forrás: By Björn Rath (BjörnR)

Az eddigi írásainkban sokszor utaltunk már erre a malt-ra, legutóbb éppen néhány héttel ezelőtti szombat éjszakánkat taglaló írásban, ami talán jól mutatja, hogy mennyire nem tudunk elszakadni a „bűvköréből”, hiszen, ha tehetjük, egy-egy pohár erejéig mindig visszatérünk hozzá.

Honnan is jön?

Oban városa tipikus példája a Highland régió városainak. Nem túl nagy, nem túl kicsi… Amolyan éppen megfelelő méretben terül el egy nagyobb tengeröböl partján, egyesítve ezzel a dombság és a tengerpart minden jellegzetességét. Meg a skót időjárásról szóló sztereotípiákat is, (legalább is akkor, amikor arra jártam) a ködös, esős, borongós időt. Ez persze nem igazán vesz el a táj szépségéből, sőt még hozzá is ad a hangulathoz…

A városka nevét viselő lepárló is szépen beleillik az összképbe, valójában az egyik mellékutcában található, immár 1794 óta. A választékuk nem túl nagy, az alap 14 éves kiadáson túl, az utóbbi időben megjelent egy-két újabb tétel, de valójában még így is inkább „egy whisky-s” lepárló az Oban. De az-az egy…

Classic Malts Collection

A Classic Malts gyűjtemény a Diageo terméke, melyben egy 6 üveges válogatáson keresztül mutatják be a nagyközönségnek a Skót whisky régiókat, egy-egy jellemző italon keresztül. Az Oban a Nyugat-felföld képviseletében került a válogatásba, olyan kitűnő maltok közé, mint a Talisker, a Cragganmore, a 16 éves Lagavulin, vagy éppen a Glenkinchie és a 15 éves Dalwhinnie.

Érdemdús válogatás az biztos, amit végigkóstolgatva valóban találkozhat minden rajongó azokkal a markáns jellemzőkkel, amik megkülönböztetik egymástól ezeket a párlatokat a single malt kategórián belül. Arról nem is beszélve, milyen klassz programlehetőség is ez egy esős délutánra...

Diageo PLC.

Nos, röviden a világ legnagyobb gyártója és a forgalmazója az alkoholok között, a rövid italok tekintetében, de a sörök és borok világában is a top gyártók közé tartozik. Többek mellett olyan márkák tartoznak a cég portfóliójába, mint a Johnnie Walker, a Baileys vagy a Smirnoff, de az övék a Guinness is. Valamint még rengeteg más ismert, vagy kevésbé ismert alkoholos ital szerte a világon. Természetesen ennek a családnak a tagja az Oban is.

És, hogy legyen magyar vonatkozása is az cégnek (mert mindennek van), a Diageo egyik irodája Budapest belvárosában található. Ebben az irodában pedig van egy pub, amiről nemes egyszerűséggel legendák szólnak a whisky kedvelők körében… De sajnos csak a munkatársak számára elérhető. Viszont ha egyszer sikerül bejutnunk…

Nos, a hosszúra nyúlt bevezetés után lássuk a mai cikk alanyát…

Megjelenés:

Egyszerű és elegáns. a kerek díszdoboz mintái egyszerre régiesek és mégis divatosak (ha élhetek ezzel a szóval). Semmi különös extrát nem kapunk a palackon sem, a szürkés, fehéres színek dominálnak és az üveg formája is a lehető legegyszerűbb, de összességében mégis működik. Legalább is én eddig még mindig kiszúrtam minden bár polcán, hiába vették körül tarkább, díszesebb palackok.

Az ital maga sötétebb aranysárga színű, egy kellemes melegséget sugárzó árnyalattal kiegészülve.

Illat:

Könnyed de elég lassan teljesedik ki. Az első pillanatokban inkább könnyed, boros aromákkal találkozunk, amikből csak egy kis idő elteltével szabadulnak fel először az édesebb, karamellás illatokat, majd az izgalmasabb füstös és sós-tengervizes fuvallatok, amiktől igazán unikum ez a párlat a single maltok világában is.

Íz:

Kicsit sós, kicsit füstös, kicsit édes. Amolyan minden egyben az első korty, de aztán szépen elkezdenek előtérbe kerülni az egyes rétegek és lassacskán dominánssá válik az édesebb íz. Valójában ez a whisky leginkább semleges pontja, mert bár finom, de a „semmi különös” a legjobb jelző az ízhatásra. De, ami utána jön…

Lecsengés:

Had kezdjem egy rövid történettel ezt a bekezdést… Amikor az első skóciai kiruccanásomról hazajöttem, akkor egy palack Oban volt, amit magammal hoztam (egyebek mellett). A megérkezés után pedig elsőként édesanyámat kínáltam meg belőle, megköszönve, hogy kijött értem a repülőtérre. Ő persze elkezdett szabadkozni, hogy nem szereti a whisky-t, semelyik sem ízlett neki, amit eddig kóstolt, stb… Azért csak rábeszéltem és kissé erőltetett „jóképet” vágva le is hajtott egy pici kortyot. Aztán lassan elkezdte volna mondani, hogy ez sem jó, mert…. És ebben a pillanatban kikerekedett a szeme és elakadt a szava. Megérkezett az Oban utóíze. Ami olyan markáns és finom, hogy azóta is emlegeti. (És a single malt-okban is visszahozta a hitét….)

Szóval az Oban utóíze valami egészen zseniális, én pedig nem is igazán tudom körülírni. Szóval csak annyit mondhatok, hogy próbáljátok ki.

Összegzés:

Nos, ha az eddigiekből nem lett volna világos, akkor megismétlem: KÖTELEZŐ DARAB!

Adatok:
Név: Oban
Érlelési idő: 14 év
Régió: Highland, Skócia

Forrás:
https://www.malts.com/en-ca/distilleries/oban/

Egy este whisky gőzben…

Tegnap este, - hosszú idő után-, újra a nyakunkba vettük Budapest belvárosát, hogy megvizsgáljunk néhány régi és új bárt whisky felhozatal szempontjából. Nézelődtünk, kóstolgattunk a benyomásainkat és tapasztalatainkat pedig szorgosan lejegyzeteltünk (vagy éppen megjegyeztük), hogy Nektek, - kedves olvasók-, már ne kelljen kitennetek magatokat a belvárosi dzsungelben sompolygó rossz whisky-k támadásainak, hanem az általunk kitaposott ösvényeken haladhassatok a single malt mennyország felé...

bar.jpg

Forrás: By Infrogmation

Az estét, néhány apró és említésre sem méltó kitérő után a Publin-ban indítottuk, ahol kiváló ír párlatokkal kezdtük meg az „éjszaka végrehajtását”.

Bushmills single malt 10 éves

A Bushmills Original kiadásával régi jó barátságot ápolok, de a single malt-al eddig elkerültük egymást. Valahogy mindig volt jobb választás, ha malt-ra vágytam. Most azonban ideális ötletnek tűnt az első ital pozíciójának elnyerésére.

Illat: Őszintén szólva az első, ami az illata kapcsán az eszembe jutott, a tinta volt. Van egyfajta sűrű, fanyar, egészen egyedi illata, amiről mindig a régi tinta jut eszembe. Ennek a malt-nak pedig ilyen illata van. Persze némi levegőzés után ez is finomodik kissé és előkerülnek a meggyes-alkoholos és némileg fás aromák is.

Íz: Egészen érdekesen nyers, fű, földes, frissen szedett nyers zöldségek ízét mutatja némi,  borsos csípős-kesernyés kiegészítő aromával. Ezek mellett csak lassan és enyhén sejlenek fel gyümölcsösebb összetevők.

Lecsengés: Kandírozott narancshéjas keserű-édes-fanyar nyomok.

Összegezve, kellemes ital a Bushmills single malt, de ne várjunk tőle többet, mint a többi 10 éves malt-tól várnánk.

Green Spot

Már régen meg akartam kóstolni ezt az ír különlegességet, egészen konkrétan azóta, amióta Ádám ódákat zengett róla a cikkében.

Nos… Alapvetően egyetértek minden gondolatával. A Green Spot egy rendkívül kellemes, könnyű ital, ami magában hordozza az Ír párlatokra jellemző jegyeket, melyeket szép kerek egésszé alakít az érlelés során. Bátran ajánlható mindenkinek. De semmi különös…

Connemara 12 éves

Hát, úgy tűnik ez az este lett a régi tartozások beteljesítésének estéje, hiszen a Connemara 12 éves verziójának bemutatásával én tartoztam nektek és saját magamnak is, már jó hosszú ideje. Már csak azért is, mert az évmegjelölés nélküli kiadás régi kedvenceim közé tartozik, ahogyan arról itt, írtam is.

Hm... Igazság szerint az a helyzet, hogy a jegyzeteimet és az emlékeimet átkutatva, nem igazán tudok szignifikáns különbséget felmutatni az évmegjelölés nélküli és a 12 éves kiadás ízei és aromái között. Talán a 12 éves egy-két fokkal még simább, kerekebb és kiforrottabb, a kistestvéréhez képest. De mindkettő remekül mutatja meg azt, hogy mi történik akkor, amikor keresztezzük az ír whisky-t a füstösebb skót ízvilággal.

Csak ajánlani tudom mindkét kiadást, viszont azt is hozzá kell tennem, hogy a fent emlegetett egyedi jellegzetességeket az olcsóbb kiadás ugyanolyan tökéletesen bemutatja, szóval a 12 éves létjogosultsága megkérdőjelezhető.

Azért talán egyszer még összekóstolom a kettőt.

Hableány

A következő megállónk szintén egy már a blogon is bemutatott hely volt, a Hableány, amit újfent csak ajánlani tudunk a single malt-ok rajongói számára. megjegyzem, itt már kezdett kissé elszabadulni az este.

Lagavullin 16 éves és Oban 14 éves

Mindkét ital megérdemelten tagja a Classic Malt sorozatnak. Emellett pedig régi kedves emlékek fűznek mindkét tételhez, ami annyit jelent, hogy előbb-utóbb mindkettőt külön írásban is be fogjuk mutatni.

Addig is csak annyit jegyeznék meg, hogy ha valaki még nem próbálta őket, akkor azonnal tegye meg!

XXX Shine LiberTea Corn Whisky

Amikor azt emlegettem, hogy „kezdett elszabadulni az este”, akkor többek között erre a whisky-re gondoltam… Szóval, az úgy történt, hogy nagyra becsült szerzőtársam úgy döntött, hogy kipróbál egy francia (?!) whisky-t. Ekkor böktem én is az itallapon erre a gyanús nevű italra.

Nos… csak abban az esetben kövessétek a példánkat, ha

  • eleged van a jó whiskey-kből és akarsz valami kellemetlent is inni, mondjuk azért, hogy jobban értékeld a jó italokat utána…
  • szereted a  medvecukrot, mert ez a „whisky” ízében és illatában is arra fog emlékeztetni
  • az amerikai whiskey-k rajongója vagy és küldetésednek érzed, hogy minden ott gyártott italt megkóstolj.

Összegezve, ez a párlat nem jó és még csak nyomokban sem emlékeztet whiskey-re. Őszintén szólva, minden jellegzetességében közelebb áll egy alaposan elrontott gyomorkeserűhöz.

Ha azonban mégsem hallgatsz ránk, akkor legalább kérd meg a bártendert, hogy rejtse bele egy koktélba. Így is kipróbáltuk és ezen a módon egészen kellemes nyári frissítő vált az italból.

Valahol a Nagykörúton…

Az este legutolsó whisky-éről csak halvány emlékeim vannak, mint ahogyan a helyről is. Annyi biztos, hogy a körúton volt és rengeteg fiatal volt odabent, ami annyira nem meglepő szombat este révén. Ha jól emlékszem Gold Label-t akartunk inni a helyen, de végül ez nem sikerült, így a Johnnie Walker Platinum Label-re esett a választás.

Hogy milyen volt? Hát izé…

Az este összegzéséül pedig álljon itt az egyik kedvenc ír bandám idevágó száma:

Diurachs’ own, azaz Isle of Jura 16 yo.

Jura szigetének malt-jairól már olvashattatok nálunk, hiszen mind az 10 éves belépő szintű párlatáról, mind pedig az Elixír, Prophecy párosról is „áradoztunk” már nektek. Nem nagy titok az sem, hogy az itt készült whisky-k az első számú kedvenceim között vannak számon tartva. Így aztán, amikor kivételesen saját magam számára kerestem italt, akkor nem sokat hezitáltam, inkább csak gyorsan leemeltem a polcról ezt, - az eddig még nem ízlelt-, kiadást. A csalódás ki volt zárva.

isle-of-jura-16-year-old-whisky_ok.jpg

Forrás: www.jurawhisky.com

Mivel a lepárlóval már a korábbi cikkekben foglalkoztunk, így most koncentráljunk erre az italra, ami a maga érdekes (számunkra kb. kiejthetetlen) nevével pont elég témával szolgál.

Diurachs’ own

Nos, nem kisebb megtiszteltetés érte ezt a nemes párlatot, mint hogy Jura szigetének népe ezt az italt választotta a „sziget single malt-jának”. Innen a név is, hiszen Jura szigetét gaelic nyelven, Diura-nak, vagy Diuarch-nak hívják. És bár nem beszélhetünk túl nagy lélekszámról ezen a kies kis földdarabon, de akkor sem akármilyen megtiszteltetés ez bármilyen italnak. Hiszen nem kevesebbet állítanak ezzel a névvel a lakók, mint hogy a párlat minden cseppje magában hordozza azt az esszenciát, amitől a sziget lakói magukénak érzik a lakhelyüket.

Brendan Quinn a neves folk és country zenész így beszél a Diurachs’ own-ról:

I have drunk many whiskies through the years, I have delved beyond the traditional and sought out all manner of drinks, and though there are many I feel comfortable with, Jura is the only one that I feel at home with, for me, it is a delicacy in its own right, a delectable experience.

A fentiek mellett szinte már csak zárójelben említendő meg az a számos díj, amit a párlat elnyert a különféle megmérettetéseken, San Francisco-tól Hong Kong-ig.

A whisky:

Megjelenés:

Nem tudom, más hogyan látja, de nekem mindig is tetszett a Jura párlatok doboza, legyen szó az alap 10 éves kivitelről éppen úgy, mint a prémium kiadásokról. Az évek során voltak változtatások, de a régebbi egyszerűbb minták éppen úgy tetszenek, mint az újabb, színesebb kiadások.

(Mondjuk volt egy cimborám, aki első látásra arcszeszes dobozokhoz hasonlított a régi csomagolást, de vele már évek óta nem beszélek.)

A 16 éves kiadások a tengerparton lemenő nap vörös-bíbor színei dominálnak szépen egybesimulva az előtérben látható szigetecske barnás árnyalataival.

A palack formájáról percekig tudnék áradozni, hiszen a maga formabontó alakjával, még az egytől-egyig egyedi whisky-s palackok között is kitűnik, de ezt most kihagyom, inkább nézzétek meg élőben.

Illat:

Nos, a dobozon úgy jellemzik a whisky-t, hogy „gazdag és testes”, amivel nem is vezetnek félre miket, hiszen a fenti két tulajdonság, már az illatában is megjelenik. Az első pillanatban a helyi whisky-kre jellemző kissé sós, ásványokkal teli, leginkább tengerre emlékeztető aromákat érezhetünk, amit gyorsan követnek a karamellre és narancsra hajazó illatok. Kevéssel később az illatok összeolvadnak egy zamatos csokoládés, süteményes zamattá, amitől igazán lágy illatokat kap ez, - az amúgy karakteres-, ital.

Íz:

Fűszeres. Ez lenne az a kifejezés, amit akkor használnék, ha egyetlen szóval kellene leírnom az élményt, de szerencsénkre itt több szót is használhatok. Így aztán mesélhetek még a barackos édes fanyar ízről, a méz édességéről, amit mandulás, marcipános ízek követnek, persze a karamella és a kesernyés csokoládé íze ide is követ minket. Az egész pedig szépen lassan átfordul egy egyszerre édes, de mégis fűszeres, helyenként borsos, olajos kompozícióba, ami lassan az egész szánkat körbeöleli kortyolás közben. Nem vicceltek a készítők, amikor a testességről beszéltek…

Lecsengés:

Hosszú és karakteres, az ízek sokáig velünk maradnak. Itt már a szárazabb jegyek kerülnek előtérbe, még némi füstösség is megjelenik, mintegy jelezve, hogy bár nem igazán tőzeges a párlat, de mégis csak egy szigeti whisky-ről van szó.

Összegzés:

Nos, elfogultság ide, vagy oda… Tessék szépen megkóstolni ezt a malt-ot. Minden rajongónak kötelező darab, amiben nem fognak csalódni. Kezdő kóstolóknak kissé „sok” lehet, de leginkább csak abban, hogy nagyon magasra teszi majd a lécet a többi whisky-vel szemben. Szerintem ár-érték arányban is kiváló választás.

Adatok:
Név: Isle of Jura Diurachs’ own
Érlelési idő: 16 év
Régió: Island

Források:
http://www.jurawhisky.com/en/our-whiskies/diurach

Glenfarclas 10 éves, belépő a Speyside-ra...

A Glenfarclas termékeivel már hosszú ideje tart az ismeretségem, hiszen évek óta nézegetem ezeket az italokat a szakboltok polcain, sőt itt-ott kóstoltam is egy-egy pohárkával az évek során, de őszintén megmondva, egyik tétel sem hagyott bennem túl mély nyomot. A boltokban pedig a túl nagy választékának okán kerültem, valamiért nem bízok az olyan whisky-k minőségében, amiből egyidejűleg 10 különböző tételt is a polcokon látok. Tudom, hogy ez egy teljesen értelmetlen előítélet, de még nem tudtam túllépni rajta..

Az utóbbi időben aztán több általam megbízhatónak tartott forrás is elkezdett ódákat zengeni erről a malt-ról, így, amikor az elmúlt héten whisky-t kerestem, amivel meglephetem néhány barátomat, akkor úgy döntöttem, kap egy esélyt egy alapos kóstolásra. Ennek az eredményét olvashatjátok alább.

glenfarclas_10_ok.jpg

Forrás: Internet

A lepárlóról:

A Glenfarclas lepárlót a Highalnd-en, konkrétan a Speyside szívében, a Spey folyó partján találja az erre járó szerencsés utazó, olyan illusztris szomszédsággal együtt, mint az Aberlour, a Cragganmore, vagy éppen a Tormore üzeme. Ember legyen a talpán, aki itt kalandozva „menetből” végig tudja kóstolni az ezen a környéken készített single malt-oknak akár csak a felét is.

Maga az üzem a Skóciában szokásosnak nevezhető utat járta be, valamikor 1797 környékén megalapította Robert Hay, de whisky főzési engedélyt csak 1836-ban váltott. Gondolom az első néhány év(tized)-ben jövedelmezőbbnek tűnt az illegális lepárlás. (Ennek az előnyeit aligha kell magyaráznom senkinek idehaza, hiszen nem nagyon ismerek olyan családot, ahol néhány évvel ezelőttig a babgulyás kedvéért vettek volna kuktát…)

Természetesen a Glenfarclas üzeme is megért néhány tulajdonosváltást, melyek végül a Grant’s család portfóliójába kerülésig vezettek.

A whisky:

A 10 éves, a belépő szint a lepárló termékeihez, azaz ez a legfiatalabb palackozás. A legöregebb momentán a 40 éves. Persze emellett számos, évmegjelölés nélküli kiadást is forgalomba hoztak, mint például a „világ első hordóerejű” single malt-jaként reklámozott 105-öst, vagy a „Family Casks” sorozatot.

Megjelenés:

Mint mindig, most is egy egyedi megjelenésű palackról és díszdobozról beszélhetünk, de mindezzel együtt, szerintem, elég átlagos, amolyan „polcba simuló” külcsínt kapott az ital. Persze a piros alapszínű díszdoboz nem nevezhető hétköznapinak, de nem is ad annyi pluszt, amitől ne siklana át rajta a szem.

A palack inkább tömzsi, mint kecses, nem csúnya, de nem is különösebben szép. Olyan átlagos.

Szín:

Világos, a gyártó szerint „szalma-arany” színű. Hajlamos vagyok egyetérteni velük.

Illat:

Az első, ami eszembe jutott a pohárba dugva az orrom, a meggyes joghurt kissé művi, de ezért kellemes illata. Ez a meggyes alapillat végig megmarad, még a könnyed fűszeresség előkerülése után is. Aki nagyon figyel, az még egy enyhe füstösséget is észrevehet, de a gyümölcsösség szinte teljesen elnyomja ezt az érzetet.

Íz:

Itt már inkább aszalt gyümölcsökké mélyülnek az illatában tapasztalt aromák és megerősödik a fűszeresség. A vanília és a szegfűszeg dominálja az ízeket, kiegészülve némi dohányra emlékeztető kesernyésséggel és fahéjas szárazsággal. Harmonikus, könnyed ízekkel operál a párlat.

Lecsengés:

Ebben a tulajdonságában is inkább a könnyedség a jellemző, bár meglepően hosszas lecsengést érezhetünk a kortyolás után. Itt már inkább csak a fűszeresség érzete a jellemző.

Összegezve:

Nos, nem ez a malt lesz az, ami miatt rajongóvá válik valaki, de első kóstolásra abszolút alkalmas, akár hölgyismerősöknek is, hiszen könnyű, de mégis mutatja a single maltokra jellemző összetett ízeket és finomságot. Alapvetően ajánlott ital, ami jó kísérője lehet egy baráti beszélgetésnek egy nyári estén, azaz kellemesen kortyolgatható, de nem igényel különösebb figyelmet.

Adatok:
Név: Glenfarclas
Érlelési idő: 10 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfarclas.co.uk/en/
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, whisky

Whisky a konyhában és az étkezőasztalon

Borsi jóvoltából már a blogon is bemutattunk Nektek whisky-vel megbolondított süteményreceptet, de most egy kicsit általánosabban fogunk a whisky és a konyha kapcsolatáról beszélni, avagy van-e helye a kedvenc párlatunknak ebben a helyiségben.

Forrás: Tory Avey

Nos, az többé-kevésbé elfogadott tény, hogy a sütemények világában használnak whisky-ket, elég csak a különböző Baileys-es szeletekre gondolnunk, ami szinte minden cukrászdában megtalálható, vagy éppen a Kukac tortára

Rengeteg receptet találunk az interneten, a népszerűbb oldalakon már külön kategóriát képeznek a whisky-vel készült sütemények, bár a legtöbb esetben nincs jobban specifikálva a felhasznált ital mint, hogy „whisky”. Ez pedig okot adhat némi félreértésre, hiszen abban egyetérthetünk, hogy ugyanaz a sütemény teljesen már arcát mutathatja némi bourbon hozzáadása után, mint ha mondjuk ugyanehhez a sütihez egy jobb fajta Islay maltot, mondjuk Ardbeg-et kevernék. Lenne meglepetés a kóstolásakor.

Egyáltalán szabad-e ezt a nemes italt főzéshez használni?

Röviden, igen. Viszont nem árt tisztában lenni az egyes tételek tulajdonságaival, amikor kiválasztjuk a megfelelő whisky-t az ételhez.

Meglepő módon a malt-ok őshazájában, Skóciában sem igazán van komoly kultúrája a whisky-s ételeknek. Jobbára ők is csak süteményekben gondolkodnak, amikor a whisky konyhai felhasználásáról van szó. Ez alól tipikus kivételt csak a skót nemzeti költőként tisztelt Burns emlékére adott vacsorákon felszolgált haggis kivétel, amit ilyenkor meglocsolnak némi single malt-al.

Talán azért alakult ez így, mert anno túlságosan nemes italnak tekintették a whisky-t, amit vétek volt főzés céljára „pazarolni”. De az is meglehet, hogy túl markánsnak tartották az ízvilágot ahhoz, hogy jól harmonizáljon az ételekkel. ezt már soha nem fogjuk megtudni.

Szerencsére napjaink kísérletezőbb kedvű konyháiban már nincsenek ilyen aggályok így egyre több helyen találkozhatunk whisky-vel készült ételekkel. Ebbe a trendbe pedig a lepárlók is megteszik a magukét, hiszen a látógatói központokban található éttermekben egyre több és több ételkülönlegesség található, amik jól reprezentálják az üzem termékeit is.

Mire figyeljünk sütéskor-főzéskor, ha nem egy ehetetlen, bár nagy „érdekes” új ételt szeretnénk végeredményként a tányérunkon látni?

Ahogy arról már szó esett a single maltok szerteágazó íz és aromavilága remekül alkalmazható a konyhában, de pontosan tisztában kell lennünk azzal, hogy melyik ital, milyen alapanyagokkal működik jól együtt.

  • A könnyű virágosabb, gyümölcsösebb Lowland és Highland maltok jól harmonizálnak a sült tésztákkal vagy éppen a krémlevesekkel, amikhez érdekes, pikáns ízt tudnak kölcsönözni.
  • A fűszeres fiatal maltokat a kagylós, halas ételekkel és salátákkal párosíthatjuk az öntetekben, pácokba keverve.

Speyside-i pác:

Keverjük össze reszelt gyömbér és egy lime levét, fokhagymát, tört mogyorót, fűszereket és egy kevés speyside malt-ot. A csirkehúst 15 percig pácoljuk benne, majd a sütés során többször kenegessük a páclével. Az eredmény garantált.

  • Az Islay maltokat elsőként mindenki a füstöt ételekhez párosítaná, ez azonban nem feltétlenül szerencsés társítás, hiszen az aromák kiolthatják egymást. Érdekes módon az egyik általam talált recept inkább narancs és grépfruit salátához ajánl tőzeges whisky-t, némi narancslekvárral összekeverve és felmelegítve öntsük rá a salátára az öntetet. Ezt alkalomadtán mindenképpen ki fogom próbálni.
  •  A füstölt húsokhoz egyébként inkább a mézesebb single maltokat ajánlják a szakértők.

Whisky az ételek mellé:

Ez esetben szintén a fentiek az irányadóak.

  • A krémes, aromás whisky-k jól párosíthatóak a kacsa és marhahús ételekhez, valamint a libamájhoz. Fűszerekben pedig inkább az őszi ízvilághoz, mint a petrezselyem, póréhagyma, alma, mazsola.
  • A tavaszias és nyárias ételekhez, mint a halak és tengeri ételek, valamint az ezekre jellemző zöldfűszeres ízekhez inkább a könnyű, fiatal maltok párosíthatóak, azon belül is inkább a bourbonos hordóban érleltek. A sherry-s érleléskor létrejövő aromák nem igazán illenek a felsorolt ételekhez.

Végezetül:

Nos, remélem sikerült egy kis bepillantást adni számotokra a kedvenc italunk „alternatív” felhasználásának módjairól. Mi mindenkit csak biztatni tudunk, hogy kísérletezzen,találjon új módszereket, recepteket arra, hogy minél széleskörűbben élvezhessük a whisky-k ízét és aromáit.

Tipp: Egyre gyakrabban szerveződnek whisky-s vacsorák, ahol profi szakácsok és bartenderek állítják össze a menüsor és az italok párosítását. Aki teheti próbálja ki ezeket, biztos vagyok benne, hogy remek élményeket szerezhetünk egy ilyen rendezvényen.

Jó étvágyat!

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a bourbon és a scotch világa

Bowmore 12, avagy Valami Visszahúz a Szigetekre

Érdekes tendencia mostanság, hogy míg Tamás a kislány-maltokat fogyasztja bőszen, én rendre különféle-kóbászos tételekkel próbálkozom, mintha a kettőnk motivációs rendszerét keresztbe kavarta volna valamiféle semmiből támadt, lélekbogozó agyvihar.
Ezen felvetés után talán nem meglepő, hogy ezúttal is egy szórakozóhely polcán random talált, füstös ízekben gazdag whiskyt fogok egy hétvégi kortyintásnál részletesebben kivesézni. Mégpedig azért, mert érdemes rá.


Forrás: Alco Store

Mint rendesen, fogalmam sem volt, mit fogok inni. Mint rendesen, megint a polcról válogattam (az itallapon lévő információk és a pultok valós tartalma között viszkifronton rendesen gyenge sztochasztikus a kapcsolat), és valamilyen tőzegmanó megint a füstös felé tolta a döntési fámat.

Mint rendesen, fogalmam sem volt arról, hogy a Bowmore lepárló 1779 óta üzemel, és hogy azóta csak a II. Világháború alatt szünetelt benne a termelés (ekkor ugyanis tengeralattjáró-ellenes hadműveleteket irányítottak az épületből). Kellően vicces-ironikus módon az Islay-szigeti lepárló manapság már különféle tulajdoni láncolatokon keresztül a japán Suntory lepárlócsaládba tartozik.

A 12 éves single maltjuk többszörös díjnyertes cucc; nem sorolom fel, utána lehet nézni. A csomagolásról és a palackról szokás szerint nem ejtenék szót, amihez ez esetben az is hozzájárul, hogy amúgy elég uncsi. A színe viszont kellemes élményeket ígért: erőteljesebb tónusa volt azoknál a whiskyknél, amelyekkel általában találkozom, és a pohár oldalra is élesebb kontúrokkal rajzolta a katedrálist, mint egy átlagos malt.

Illat

Mivel estefelé volt, és beszélgetéshez készültem, örömmel fogadtam a pirított kávé illatát, amellyel az első szippantás megajándékozott. Rögtön utána megérkezett a füst, de nem a torokkaparó fajta; emberközeli ital, kezdő whiskyseknek biztosan ajánlanám, mint a tőzegesebb tételekkel kötendő szorosabb barátság első, tapogatózó lépéseit.

Némi mazsolás-édes aroma, és az alkohol is jelen van az ital bukéjában, de csak a fentiek aláfestéseként; némi mentolosság kísérte édes, minőségi alkoholillatot (nem szagot!) éreztem, pont abban a fázisban, amely még nem fordul át bántó acetonbűzbe. 

Az orromnál tehát jelesre vizsgázott a párlat, tovább is lépett az emésztőrendszerembe vezető következő stációhoz.

Íz és lecsengés

Megmondtam már többször: a whiskyt nem az íze adja el.

Persze, megforgatod a szádban, lecsekkolod a textúráját (nem túl olajos), beengeded a nyelved alá, ahol előjönnek belőle az érett fű és földízek, és - érdekes módon - némi egzotikus fűszer. Meglepetésedben alig veszed észre a bújkáló, mégis mindent átható, lágy tőzegességet. Lenyeled.

Itt döbbensz rá, hogy a tenger partján állsz, lábadat az Loch Indal sziklás partokon megtörő hullámai nyaldossák... megérkezik a sós tengerillat, és megcsap a szigeti párlatokra jellemző, kesernyés füstösség, már-már a kellemetlenség határán. Az illat kellemes édessége teljesen eltűnik, a torokban csak az íz egzotikus fűszerei élnek tovább, keserű, átható gyógynövényillattal, pezsgő, masszírozó bizsergéssel ingerelve azt.

Összesítve

Erőteljes whisky, akármit is ígér az elején. Nem mondanám kellemetlennek, de olyan igya, aki gyakorlott szigeti whiskyfogyasztó, vagy fel van készülve az erőteljes füstösség rajzolta tónusokra. Kísérletezéshez ajánlott, ki tudja, talán még kellemes beszélgetésre is sokaknak, de nekem csak úgy marad meg, mint egy újabb whisky, amellyel egy kicsi lépést tettem a számomra még furcsa-idegen Island-Islay tengely whiskyjei felé.

Ha nyugalomra vágyom, ezzel együtt valami könnyedebbet iszom majd.

 

süti beállítások módosítása