Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2017.ápr.11.
Írta: D_Tamás komment

Arran Machrie Moor, a bronzkori legenda...

Azt szeretem Budapestben, hogy rengeteg meglepetést tartogat a gyanútlan járókelőknek az élet minden területén. Persze itt most kizárólag a pozitív meglepetésekről beszélek, a többit most hagyjuk. Szerencsére a whisky-k kapcsán is egyre gyakrabban lehet egészen megdöbbentő felfedezéseket tenni, ahogyan én is tettem egy baráti invitálás következtében. Én legalább is nem tudom máshogy leírni azt az érzést, amit akkor éltem át, amikor gyanútlanul lesétáltam egy félreeső mellékutcában utcában lévő pincekocsmába és a pultban cca. 50 jóféle single malt-tal találtam szembe magam, több, mint baráti áron… A kötelező daraboktól, a különlegességekig, minden ami szem-szájnak ingere. Ráadásul hozzáértő kiszolgálással. Még ma is keresem az állam... Hogy hol is voltam? Nos, a Mélypontban.

arran_ok.jpg

Forrás: https://www.arranwhisky.com/

A fenti helyen kóstoltak egyike a ma bemutatásra kerülő tétel is, amiért már önmagában megéri meglátogatni azt a bizonyos pincét! 

Az Arran lepárló egyike az újonnan alapított műhelyeknek, hiszen mindössze 1995-ben alapították meg Arran szigetén. Igen, a névadást jó skót szokás szerint nem gondolták túl.

Viszont szerencsére a malt-jaikon egyáltalán nem látszik meg a lepárlót jellemző fiatalság, hiszen mind választékban, mind pedig minőségben felveszik a versenyt a nagy múltú konkurenseikkel is már a kezdetek óta. Ebben természetesen óriási szerepe van az Arran lepárlómesterének James MacTaggart-nak, aki ezt a kiadást is megálmodta.

Miért pont Machrie Moor és mit keres itt egy kutya?

Nos, a név egy tőzeglápot takar, ahol bronzkori kőköröket találhatnak az erre járó szerencsések, ami már önmagában is okot ad némi misztikus felhangra. Hát még, ha tudjuk, hogy az egyik kör a „Finegal üstjének a helye” nevet viseli, mert a legenda szerint Finegal a kelta mítoszok óriása valamikor itt költötte el ebédjét. A kutyáját Bran-t pedig az ebéd idejére az egyik kőhöz kötötte ki, melyen azóta is megtekinthető egy vésett lyuk, ahová a nyakörvet erősítette az a bizonyos óriás. Nos, innen a címkén is látható motívum.

A whisky:

Külső:

Az Arran termékekre jellemző palackformát és díszdobozt most egészen sötét színvilág jellemzi. A fekete és bronzvörös kellemesen összecseng az italhoz kapcsolódó legendával és az ízek karakteres jellegével.

Maga az ital pedig világosabb árnyalatú, egészen halvány sárgás, mint a hasonlóan tőzegelt single malt-ok általában.

Illat:

Könnyű, mondhatni friss illatokat érezhetünk, amit meglepően határozott füstösség vesz körül. A tőzeg alatt, mellett azonban határozottan kivehetők a gyümölcsös, barackra emlékeztető aromák éppen úgy, mint a bourbonos, vaníliás jellegek is. Ezzel is előrevetítve a malt érdekesen "sokdimenziós" voltát.

Íz:

Erős alkohol ízzel bombázza meg az ital a felkészületlen kóstolót, hiszen mégis csak egy 46%-os whisky-ről beszélünk, de ezen túllépve egy fűszeres, már-már édeskésen mézes, vaníliás italt érezhetünk a szánkban, ami persze továbbra is határozottan füstös, de mégis szépen összhangban vannak az ízek.

Lecsengés:

Az édes-füstös ízvilág itt is kitart, ráadásul jó hosszan velünk marad, de egy ilyen karakteres italtól butaság is lenne mást várni.

Összegezve:

Árkategóriájában ez egy igen-igen érdekes ital, amit vétek lenne kihagyni azoknak, akik kedvelik a füstösebb ízeket. A többieknek pedig azért, mert kevés olyan single malt van, ami ilyen komplexitást és izgalmat ígér ilyen jó áron.

Adatok:
Név: Arran machrie Moor
Érlelési idő:
Régió: Skócia

Forrás:

https://www.arranwhisky.com/

Akashi, A Fehér tölgy gyermeke

A távol-keleti whisky-k iránti rajongásom csak a Skót felföld szeretetével vetekedhet, ezért is örültem, amikor egy általam még nem ismert Japán malt-ot sodort elém a jószerencse. Bár be kell vallanom, hogy az Akashi nevet megpillantva elsőként nem az ital, hanem az egyik régi kedves fantasy sorozatom egyik főszereplője ugrott be, aki az „Akasha” testvériség nevében irtotta az irtani valókat. Másodjára azért inkább a whisky-ben mélyedtem el és persze most sem bántam meg.

akashi_ok.jpg

Forrás: Magányos Maláta

A gyártó Eigashima lepárló története több, mint száz évre nyúlik vissza, de whisky készítésbe egészen 1984-ig nem kezdtek, addig legfőképpen a szakéra koncentráltak, ami Japán nem is olyan meglepő, bár érdekes módon az engedélyt már a század elején kiváltották.További érdekesség, hogy a whisky lepárlók évente mindössze egyetlen hónapig dolgoznak, így minden palackról elmondható, hogy igazán „kis szériás” italt tartalmaz.

Az Akashi nevet a lepárló közelében lévő városról kapta a whisky, az üzem pedig a költői „Fehér Tölgy” nevet viseli.

Itthon alapvetően két kiadás érhető el, a single malt verzió és egy blended. A mai írásunk ez utóbbiról szól.

A whisky:

Külső:

Nos, a minimalista dizájnt általában a Skandinávokkal szokás azonosítani, de szerintem a Japánoknak sem kell szégyenkezni ezen a téren. A whisky egy egyszerű karton dobozkában vehető kézbe, amit csak középtájon díszít egy információs matrica, ahol a legelemibb adatokról tájékozódhatunk. Egyszerű, de szerintem tetszetős megoldás.

A minimalizmus folytatódik a tömzsi kis palackon is (0,5 literes kiszerelésű az ital), amin a doboz matricájának ikertestvére látható. De végül is nem a külsejéért szeretjük ezeket az whisky-ket.

Illat:

Kissé kesernyés, száraz, fás illatokkal találkozunk első slukkra, ami később sem szelídül meg jelentősen. Inkább csak egyre szikárabb lesz és végül az őszi erdőt idéző, kissé fanyar avarillatban csúcsosodik ki. Nem kellemetlen egy percig sem, de nem árt, ha az illatoló kedveli a markáns tételeket.

Íz:

Igazán könnyű whisky, aminek az ízében is megmaradnak az őszies árnyalatok, a sűrű erős méz, némi aszalt gyümölcs, gabonafélék. Összességében azonban egy kerek egész italt kapunk, ami nagyon könnyen csúszik le a torkunkon és szinte követeli a következő kortyot.

Lecsengés:

Meglepően tőzeges, legalább is az eddigiekhez képest. Ráadásul az íz hosszasan velünk marad az egész szájat bevonva a kesernyés, füstös ízzel.

Összegezve:

Érdekes whisky ez… A blended voltához képest meglehetősen komplex íz élményt nyújt, a Japánsága pedig garantálja a „másságát” is. A kategóriájában mindenképpen kiemelkedő és kóstolásra ajánlott. Sőt, ezek után nagyon kíváncsi vagyok a single malt kiadásra is.

Forrás: https://dekanta.com/distilleries/the-eigashima-distillery/

Whisky Show 2016 - Lossit

A Lost Distillery termékei már jó ideje a látóterembe kerültek, hiszen hihetetlenül érdekes és nehéz küldetésre vállalkozott ez a csapat, azonban a kóstolásuk mindezidáig váratott magára. Hiába… Egyszerűen túl sok a finom malt, így a kívánságlistám is szinte végtelen, mint minden whisky rajongóé, mármint szerintem.

lossit_ok.jpg

Forrás: Lost Distillery

Kik is ők, mi is ez a Lost Distillery dolog…

Nos, mint ahogyan arra már a whisky történelmével foglalkozó cikkekben mi is utaltunk, az 20. század nem volt éppen a legjobb az ír és skót lepárlók számára. A világháborúk, a szesztilalom, a gazdasági válság mind-mind nehezítette az életet az üzemekben, így nem annyira meglepő, hogy jó néhány ezek közül sajnos be is zárt.

Ezért aztán el is vesztek az általuk gyártott italok, pedig jó néhány olyan akadt közöttük, amit jó eséllyel érdemes lett volna megőrizni az utókornak is.Egyetlen palack sem maradt belőlük, így az újbóli rekonstrukciójuk, megérdemli a "Mission Impossible" jelzőt.

Ezen küldetés végrehajtására alakult azonban a Lost Distillery különleges csapata, azaz, hogy felélesszék azokat a whisky-ket, amelyekből manapság legfeljebb írásos emlékeink vannak. Nem semmi feladat, nemde?

A csapat szakértői az alábbi szempontokat veszik figyelembe az italok újraalkotásakor:

  • Az utolsó lepárlás dátuma (az akkori technikai színvonal)
  • A lepárló elhelyezkedése, akkori szomszédai
  • A vízforrás milyensége, minősége
  • A felhasznált árpa fajtája
  • Az élesztő
  • A tőzeg
  • A cefréző kád típusa
  • Az erjesztő kád milyensége
  • A használt lepárló típusa
  • Valamint az érlelésre használt hordók milyensége.

Ha ezek rendelkezésre állnak, akkor az itt-ott leírt ízek alapján már újraalkotható az ital.

A Lossit

A Lossit a 19. század leghosszabban üzemelő farmlepárlója volt, Islay szigetén, mielőtt utolérte volna a végzete. Érdekesség, hogy a lepárló épülete a mai napig megvan, mostanság lakóházként funkcionál. Nem egy pazarló nép a skót, az már biztos.

Megjelenés és illat:

A palack külső jegyei nem különböznek a sorozat többi darabjától, markáns, egyedi, matt fekete, kellemesen telt alakú, hosszú nyakú üvegről beszélhetünk itt is. A címke sötétszürke, kevés színnel díszített, de érthetően tartalmazza az ital behatárolásához szükséges adatokat. Egyszerű, de kifejezetten tetszetős a malt külseje.

A whisky a pohárban kifejezetten világos, napsárgás, aranyra emlékeztető színeket produkál éppen úgy, mint a jelenleg ezen a környéken készülő nedűk.

Az ital illata olyan, mint amilyet elvárhatunk egy Islay malt-tól. Telt, tőzeges, füstös, de mégis felmutat édesebb, könnyedebb jellemzőket is, mint a tetten érhető vaníliás ízek, vagy éppen az étcsokoládé komplex ízvilága.

Íz és lecsengés:

Az illatoláskor megjelent összetevők jó része ide is elkísér minket, ilyen a füstös kesernyésség, vagy éppen a sűrű, erős étcsokoládés aromák, amik némi kávéval keveredve egészen izgalmas édes-keserű elegyet alkotnak a szájban.

A kortyolás után rövid utóízt hagy, melyben már inkább a könnyű gyümölcsösség kerül elő egy egészen kevés füstösséggel.

Összegezve:

Talán nem a világ legjobb whisky-je a Lossit, de egy kóstolást mindenképpen megér, hiszen nem feledhetjük, hogy milyen fáradtságos munka volt előállítani is.

Adatok:
Név: Lost Distillery - Lossit
Érlelési idő: keverék (12-15 éves whisky-kből)
Régió: Islay

Források:
http://www.lost-distillery.com/pages/Classic-Selection

Élménybeszámoló: A Whisky Show női szemmel!

Tamás tavalyi beszámolója után azonnal elhatároztam, hogy idén meglepem apukám és elmegyünk mi is a whisky show-ra. Még alkalom is adódott hozzá, hiszen pont a születés napja után volt pár nappal az esemény, ami igazán jó időzítés! Ezúton is köszönet érte a szervezőknek!

szendo.jpg

Mert enni is kell a whisky-k között!
Forrás: BOrsi-Magányos Maláta

Szóval csaptunk egy olyan igazi apa-lánya estét és nagyon élveztük.

Nem csak a sok finomság miatt, amit kóstoltunk, nem csak a csodálatos környezet miatt, hanem az emberekből áradó kedvesség miatt is. Nem volt olyan pult, ahol ne fogadták volna kitörő lelkesedéssel a gondolom ezredszer felhangzó „mit kell erről az italról tudni” vagy a „te melyiket ajánlanád megkóstolásra” kérdéseinket.

Mivel apukám volt az ünnepelt így, első körben az ő kedvenc márkáinak általunk kevésbé ismert tagjait kóstoltuk végig. Igy ízleltük meg a Chivas Regal Ultis-t, a Marker’s Mark-ot és Basil Hayden’s-t is.

Ezután tettünk egy kis kitérőt a füstös izvilág felé, és teszteltük az Ardbeg Corryvreckan kiadását. Nekem nagyon bejött, apumnak kevésbé. Még jó, hogy csak az egyikünk poharába kértük, mert az illata még egy jó fél órával és két malac szendóval később is a pohárban volt... Karakteres ital, az biztos!

Mivel a füsttel nem értem el túl nagy családi sikert, ezért bemutattam az én kedvenceimet is. Így sorra kerül Jura Elixir és a Jura Diurachs’Own. Hogy ezek milyenek, arról már itt is olvashattatok!

De elkalandoztunk egy kóstolás erejéig Japánba is, a Nikka Coffey Grain párlatához. Mint megtudtuk az ital nevében a Coffey nem a kávéra, hanem a lepárlás módjára, egészen pontosan a lepárló üstökre utal. Emellett  valami egészen zseniális és kiegyensúlyozott whisky-t tapasztaltunk meg ebben a párlatban..

Nekünk egy estére elegendő is volt ennyi. Nagy jókedvvel és elégedettséggel mentünk haza. A haza úton a buszon már csak azt sajnáltuk, hogy nem álltunk meg a Johnnie Walker standnál egy – egy pofás fekete cilinderért emlékbe.

Az esemény margójára még nagyon halkan hozzá tenném, hogy szendóink fogyasztása közepette fedeztük fel a Gin galériát, ahol még egy nagy élménnyel gazdagodtam. Kedvenc sorozatomból a Halló Halló-ból ismert Bols -t is megkóstolhattam, ami - mint a sorozat óta tudjuk - halvány kék színű, mint a nitroglicerin. És még a pultnál álló host is vette a lapot, mikor mondtam csak óvatosan emelgesse nehogy robbanjon!

Highland Park, Dark Origins...

Ha azt mondom, hogy figyelemfelhívó a cikkben tárgyalt Highland Park kiadás csomagolása, azzal csak annyit állítanék, hogy a fű zöld, az ég pedig kék. Mert itt többről van szó figyelemfelkeltésnél. A fekete-ezüst színekbe öltöztetett whisky szinte leugrik a polcról, annyira elüt az összes többi „testvére” külsejétől. Ráadásul a dobozon  lévő minta is igen vonzza a tekintetet, főleg mostanában, amikor lassan a csapból is az új Assassin’s Creed mozi előzetese folyik… Mert a dobozon lévő csuklyás fejről garantáltan mindenkinek ez fog beugrani. Véletlen lenne? Alig hiszem…

dark_origins.jpg

 Forrás: Magányos Maláta

Pedig mind a cég, mind pedig a promóterek állítása szerint véletlen, hogy pont most, pont ilyen köntösben jelent meg ez a malt. Állításuk szerint nem akartak a filmre utalni, a kép mindössze a lepárló kalandos, még az illegalitásban töltött idők homályos korszakát kell, hogy felidézze a szemlélőben, ahogyan erre utal a név is. A képen pedig nem más látható, mint Magnus Eunson „atya”, aki a lepárló alapítója volt. Nos, lelkük rajta, de ennyi véletlent egy kupacban... Én inkább a palack tartalmával foglalkozom a továbbiakban, a rejtély feloldását pedig az olvasókra bízom.

A whisky:

A megjelenést nem részletezném tovább, hiszen aki a fentiek alapján nem tudja elképzelni, az majd úgy is utána jár. Itt talán csak egy tulajdonságot emelnék ki, mégpedig a whisky telt, sötét mahagóni színét, ami remekül összecseng a névvel és a többi külső jeggyel egyaránt.

Illat:

Az első jellemző könnyen felderíthető, hiszen ez a Highland Park kiadás sem füstmentes, hála Eunson atyának! Szóval egy rendkívül kellemes, tábortüzes-gyógyszeres aromával találkozunk illatoláskor, amiből lassan bontakoznak ki a sherry-s jegyek és a szolid gyümölcsösség. Mintha a nagyi konyhájában ülnénk egy téli estén, ahol csendben ropog a tűz a sparheltben és a kiszivárgó füst kellemesen elkeveredik a stelázsin sorokozó almák és lekvárok kipárolgásával. Otthonos érzés, azt garantálom.

Íz:

A kesernyés füst ide is elkísér minket, de kifejezetten kiegyensúlyozott, hovatovább kellemes módon. A tőzeg markáns felhangjai itt csak halványan érzékelhetőek, a helyüket inkább az édes, csokoládéra és narancsra emlékeztető ízek veszik át. Ezek után a fűszereken már meg sem lepődtem, a vanília, szegfűszeg, fahéj, ánizs csak felteszi a koronát a karácsonyi hangulatra.  

A második kör után szinte már vártam a Mikulás szánjának csengettyűit, pedig akkor még józan voltam, ebben biztos vagyok.

Lecsengés:

Kitartó, édeskés füstösség jellemzi ezt a tulajdonságát a Dark Origins-nek. Itt már újabb meglepetések nem érik a kóstolót, de az előzőekben leírt hangulat megmarad az utolsó korty után is.

Összegzés:

Mindenképpen ajánlom, még a némileg borsosabb ára ellenére is. Legfeljebb kérjétek ezt karácsonyra, persze csak ha jók voltatok.

Persze rohanni nem kell, a hírek szerint a Dark Origins a Highland Park portfólió állandó tagjává vált.

 

Adatok:
Név: Highland Park Dark Origins
Érlelési idő: nem jelölt
Régió: Skócia, Orkney szigete

Források, linkek:

https://shop.highlandpark.co.uk/core-expressions/highland-park-dark-origins

 

The Famous Grouse Smoky Black, a tábortűz zamata

A Famous Grouse család termékei megérdemelten tartoznak minden whisky kedvelő kedvencei közé, hiszen az árkategóriájukban igazi prémium minőséget képviselnek. De ezt már megénekeltük Nektek itt a blogon is.

Nemrégiben azonban meglepve fedeztem fel egy újabb kiadást az üzletben és első pillantása nem is értettem, hogy minek még egy füstös tétel a Black Grouse mellé… Aztán persze Ádám felvilágosított, hogy ez nem mellette, hanem helyette került palackozásra. Így, mivel a szenet, hamut, gyógyszeraromákat tartalmazó maltokért én vagyok felelős a blogon, nem volt kérdés, hogy kinek „kell” megkóstolni. Ennek az eredményét olvashatjátok alább.

smoky_ok.jpg

Forrás:https://www.thefamousgrouse.com/

Mivel a Black Grouse kifejezetten a kedvenceim közé tartozott, ezért nem csekély elvárásokkal tekertem ki a palack nyakát egy kora őszi pénteken, hogy a munkahelyem csapatépítő rendezvények reggelét hivatalosan is megnyissuk a kollégákkal. Ők ugyan nem túl nagy whisky rajongók (konkrétan egyáltalán nem azok), de hősiesen vállalták a tesztelés embert próbáló feladatát. Pedig akkor még nem is tudtuk mennyire az lesz…

Mert sajnos az ital különösebben nem jó. Hiába a belevetett reményeim, álmaim, ez valahogy nem áll össze olyan kerek egésszé, mint az ősei, ez pedig körülbelül olyan hiba, mint kötél nélkül kipróbálni a Bungee jumpig-ot. Azaz lehetni éppen lehet, de túl sok értelme azért nincs!

Ami jó benne:

Nos, ár-érték szempontjából még mindig versenyben van. Szóval, ha valaki még nem próbálkozott az Islay sziget gyöngyszemeinek a megízlelésével (azaz nem tudja, hogy szereti-e ezeket a whisky-ket. Pedig biztos lehet benne!) Akkor a Smoky Black gazdaságos lehetőset biztosít a kísérlet végrehajtására. Meg persze így nem kell elpocsékolni egy remek Laphroaig-ot, vagy éppen egy Kilchoman-t.

Ezek kívül talán még a könnyű beszerezhetőség, ami a javára válik az italnak, azaz mint minden Famous Grouse terméket, ezt is nagyon sok helyen forgalmazzák a városokban.Itt-ott pedig a pub-okban is fellelhető.

Ami nem jó benne:

Valójában pontosan az a füstösség nem jó benne, amit egyébként rajongásig szeretek a whisky-kben. Az, amitől ez a párlat is remek lehetne, hiszen egy kiegyensúlyozott, aromás maltot némi füstösség az egekbe tud emelni. A kesernyés szenes, olykor gyógyszeres aromák remekül erősíthetik, vagy ellenpontozzák a gyümölcsös, sós, vagy éppen édes ízeket, illatokat. Már persze ha a készítés során ügyelnek a megfelelő arányokra, mert ha nem, akkor az ital olyan lesz, mintha whisky ivás helyett német brikettet nyalogatnánk. Mint a Smoky Black esetében is. Szenet enni pedig nem jó. Főleg nem whisky kortyolás helyett.

És nyugodtan elhihetitek, hogy nem azért állítom a fentieket, mert nem szeretem, vagy éppen nem bírom az erősen füstös italokat. Bírom és szeretem. Lásd az Octomore-ról szóló írásunkat!

Összegezve:  

Ihatatlanul persze nem rossz, de nem csábít második pohár kitöltésére és ez mindent elmond véleményem szerint. Ha pedig mégis füstre vágytok, akkor keressetek inkább egy Laphroaig Select-et a boltokban, ami nem sokkal drágább, de összehasonlíthatatlanul jobb.

Adatok:
Név: Fampus Grouse Smoky Black
Érlelési idő:
Régió: Skócia

Források, linkek:

https://www.thefamousgrouse.com/our-whiskies/famous-grouse-smoky-black

Octomore, a tőzeg maximuma

Kissé bizonytalan vagyok ennek a cikknek a kezdését illetően, hiszen a címben szinte mindent elmondtam arról, hogy mit is várhat az egyszeri kóstoló ettől a párlattól. Na jó… Ennyire természetesen nem egysíkú az ital és az általa okozott élmény sem ilyen egyszerű, de itt és most valójában elhihetitek nekem, hogy ha valaki belekortyol, akkor ez lesz az első, ami eszébe fog jutni. (Vagy esetleg a „Huh vazze, hát ezt meg a pokol melyik bugyrában érlelték!” mondat, de most mégis inkább maradjunk az első állításnál.)

octomore_6_1_scottish_barley_islay_single_malt_scotch_whisky.jpg

Forrás:By Bruichladdich Distillery (Own work) [CC BY-SA 3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0)], via Wikimedia Commons

Lássuk csak, honnan is érkezett ez a whisky, mert nem a pokolból, az tuti! A Bruichladdich lepárló, ahol ezt a remekművet előállították, - nem meglepő módon-, egyike az Islay szigeten található műhelyeknek. 1881-ben alapították a Harvey testvérek, elsősorban azért, hogy az itt készített párlatokkal elégítsék ki az egyre növekvő keresletet a tőzegelt whisky-k iránt. Az üzem többé-kevésbé ugyanazt az utat járta végig, mint a hasonló 19. században alapított lepárlók és 1995-ben be is zárta kapuit. Azonban némi szerencse és a rajongók imájának köszönhetően 2000-ben már újra is nyitott, köszönhetően egy helyi földtulajdonosokból és egy független lepárlóból álló konzorciumnak, akik láttak fantáziát a lepárlóban.

Napjainkban már az egyik legkreatívabb és leginkább újító szellemiségű üzemként tartják nyilván a Bruichladdich-ot. Jelenleg három fajta malt-ot készítenek itt:

  • A nem tőzegelt Buichladdich The Classic Laddie-t,
  • a tőzegelt Port Charlot-ot,
  • és a cikkünkben tárgyalt Octomore-t.

A whisky:

Nos, hogy mi volt az alapötlet a készítésnél, azt elképzelni sem tudom. Talán csak rossz napjuk volt a lepárlómestereknek? Vagy talán csak meg akarták nézni, hogy mi az, amit a közönség még elfogad? Esetleg egy gyakornok elnézett valamit? Nem tudom, bár őszintén kíváncsi lennék.

A marketingkampány szerint, - ami már az első palackok megjelenése előtt óriási hírverést csapott a párlatnak-, a készítők egyszerűen csak el akartak menni a „falig”, azaz elkészíteni a jelenlegi technológival elkészíthető legfüstösebb whisky-t. Nos, sikerült.

Csak összehasonlításképpen:

  • Ardbeg 10 yo – 50 ppm
  • Laphroaig 10 yo – 40-45 ppm
  • Bowmore – 20-25 ppm
  • Octomore 6.1 – 167 ppm

Ppm: Parts per million a tőzegeltség mértéke.

Külső:

Úgy gondolom sokatmondó. A matt fekete palack és a díszdoboz is jól érzékelteti, hogy itt nem gyerekjátékról van szó. Ezt erősítik a többi látványelemmel is, mint a színek, vagy éppen a szokatlan felirat elrendezés. Összességében azonban igazán egységes és tekintélyt sugárzó a whisky megjelenése.

Íz és illat:

Pontosan olyan, mint amilyet ettől nedűtől várnánk. Első kortyra és szippantásra mindent elfed a hihetetlenül markáns, kemény tőzegfüst, keserű, gyógyszeres, égett fás aromája. Azt hiszem a „gyengék” itt el is hullanak, mert őszintén szólva, kell némi bátorság az ital megkóstolásához, hiszen a tábortüzet sem harapnánk meg, nemde?

De ezt érdemes, már ha rám hallgattok, mert ami a füstös ízek mellett feltárul, az egészen egyedi. Olajos, de mégis száraz érzetet kelt a szájban az ital, amiből lassan elő-elő tűnnek az édeskés, étcsokoládét és erős, szárított szilvát idéző ízek, melyek igazán komplexé változtatják az ízhatást. Sokkal több ez az ital a füstösségnél.

A lecsengése azonban, kevésbé határozott, én legalább is valami intenzívebbre, hosszabbra számítottam, de elég tünékeny whisky ez, bár szó, mi szó, aki egyszer megkóstolja, az garantáltan nem felejti el soha többé.

Összegzés:

Ha szereted a single maltokat, akkor nincs mentség, meg KELL kóstolni, ha bírod a tőzeget, ha nem. A többieknek, csak erősen ajánlott.

Adatok:
Név: Octomore 6.1
Érlelési idő:
Régió: Islay

Forrás:
https://www.bruichladdich.com/