Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2016.feb.02.
Írta: D_Tamás komment

BenRiach 10 éves, a Speyside-i sztenderd...

A BenRiach, mint márka elsőként a Whisky Show-n került a kezünk közé és azonnal elnyerte a tetszésünket a 18 éves kiadásuk, ahogyan azt az erről szóló cikkben olvashatjátok is. Ezért aztán adta magát az, hogy tovább kóstolgassuk a termékeiket.

benriach_10_ok.jpg

Forrás: Magányos Maláta

A fenti elhatározást hamarosan tett is követte, miután Ádám beszerezte a márka 10 éves, belépő szintű verzióját. Úgy gondoltuk, hogy az egyik prémium kiadás kipróbálása után érdekes lesz a belépő szintet is megkóstolni. Ennek az eredményét pedig alább olvashatjátok.

A lepárlóra és történetére nem vesztegetnék újabb karaktereket, aki az emlékei felfrissítésére vágyik az itt  megtalálja a megfelelő cikket. A „vörös szarvas hegyén” (Ben Riach) azóta nem történt olyan változás, amit érdemes lenne itt leírnunk.

A whisky:

A 10 éves kiadás az iparági hírek szerint azért jött létre, hogy a későbbiekben a most még létező 12 éves kiadás váltóitala legyen. Ebben az kiadásban már szinte csak olyan whisky-k keveréke szerepel, amit a lepárló 2004-es újranyitása után készítettek, tehát már abszolút az új tulajdonos szája íze szerint készült párlatról van szó.

Megjelenés:

Nos, én eddig ezt a márkát, - ahogyan erről már meséltem-, a harsány színek, címkék honának ismertem, ezért is kellemes meglepetés volt ennek a kiadásnak a visszafogott, sötétszürke, bronzos árnyalatú feliratokkal díszített külseje. Alapvetően tetszetős, mind a doboz, mind pedig a feliratok színvilága, bár az tény, hogy ezekkel nem igazán tűnik ki sem a boltok polcain, sem pedig a bárokban az ital.

Szerintem az egész külsőnek van egy „steampunk”-os beütése, amit a dobozon és az üvegen lévő rajz is erősít, ugyanis elsőre engem egy páncélvonatra emlékeztetett és csak alaposabb megnézés után lett világos, hogy a lepárlót és az előtte sorakozó hordókat ábrázolja.

Szín:

Kellemesen sötét tónusú, telt bronzos árnyalatok csillannak elő a poharunkban és az üvegben is a színt vizsgálva.

Illat:

Friss, fanyar, citromos, lime-os illattok az elsők, amik felénk szállnak a pohárból. Valamivel később ezek az illatok szépen lassan átadják a helyüket egyfajta krémes édességnek, amik még mindig gyümölcsöket hordoznak magukkal, engem leginkább a barackos joghurtra emlékeztetően. A vége felé némi vanília is előkerül, de inkább csak könnyű kiegészítő illatként.

Íz:

Az alkohol határozott csípésével indít a párlat, ami első lépésként elzsibbasztja a szájunk egészét. Ez viszonylag gyorsan elenyészik és ekkor előkerül némi gabonás, könnyű ízkompozíció, amolyan háztartási kekszes, semleges, édesség. Végül ez is elhalványul és a helyére fás, fanyar ízek érkeznek, amiben nyomokban meggyes ízek vegyülnek.

Lecsengés:

Könnyű és viszonylag rövid. Valójában eléggé semmitmondó utóízekkel távozik az ital. Egy kevés híg borsos csípéssel és egy mélyen megbúvó fafüstre hajazó kesernyésséggel.  

Összegzés:

Nem könnyű. A 18 éves Latada kiadással nem korrekt összehasonlítani ezt a maltot, de valójában más Speyside single maltokkal sem. Igazság szerint csak azoknak ajánlanám, akik már megkóstoltak más, erről a vidékről származó whisky-ket is, mert így nézve lehet legfeljebb érdekes az ital, ami tartalmaz minden olyan jegyet, - amit az itt készült párlatoknak tartalmaznia kell-, de minden különösebb egyéniség nélkül. Azok, akik most ismerkednek ezzel a vidékkal, azok kóstolják meg inkább a Singleton-t, vagy éppen a Tomintoul-t.

Adatok:
Név: BenRiach
Érlelési idő: 10 év
Régió: Speyside

Forrás:

http://www.benriachdistillery.co.uk/our-whiskies/10-years-old/

Whisky Show 2015 - A taiwani megálló

Kavalan Sherry Oak és Kavalan Solist ex-Bourbon Single Cask Strength, Single Malt Whisky, Taiwan

Forrás: Man of Many

A Show elején, a bourbon-ök után, friss torokkal alig vártuk, hogy egy jó single malt-ot ihassunk, és erre közös megegyezéssel a taiwainak találtattak szinte elsőnek alkalmasnak.

Kíváncsiak voltunk. Az alapverzió (lásd itt és itt) - bár nem hozta a díjeső által neki megelőlegezett minőséget - kellemes választásnak minősült, akkor is, ha ár-érték arányban sok fiatalabb skót és ír single malt is messze maga mögött hagyja. Olyan tételeket kóstoltunk hát, amelyeket nem lehet értelmes áron a magyar piacon beszerezni, és amelyek felé a nemzetközi díjak odaítélői is nagyobb figyelemmel viseltettek. Én egy egyszerűbb verziót, Tamás pedig egy Solist kiadást kóstolt.

Kavalan Sherry Oak 46%

A 2015-ös Whisky Show-n vált számomra nyilvánvalóvá, hogy jók-jók ezek a füstös whiskyk, de ha saját italválasztásról van szó, menthetetlenül édesszájú vagyok. A sok lehetséges választásból ezúttal is a sherry-hordóban utóérlelt tételek egyikét választottam. Ez gyakorlatilag  Solist verzió taiwani forrásvízzel 46 fokosra visszabutított verziója...

Illat

...amely illatában nekem egyértelműen savanykás, bourbon-szerű érzést adott. Kerestem azt a cseresznyét mindenhol, de nem találtam; talán a meglepetéstől, talán lustaságból nem is írtam többet a témáról. Illatra csillagos egyes a cucc.

Íz és utóíz

Az íze erős, karcos, forróság a nyelven és a torokban. Le kellett nyelnem, hogy valami érdemlegeset kapjak, de továbbra is mintha borbon-t innék. Keserű, savanykás utóíze volt, mint az éretlen pöszmétének. Semmi malátára emlékeztető vaníliás gabonát, füstöt, édes gyümölcsöt nem éreztem, és utoljára single-grain whiskyktől fintorogtam ennyire.

Összecserelték az üvegeket? Vagy az egész whisky-t netán? Csak Ádám a finnyás? Vagy épp a Kavalan nem akkrora ász, mint ahová pozicionálja magát? Nos, ezt mindenki döntse el maga.

Innentől Tamás.

Kavalan Solist Bourbon 57,8%

A Kavalan használt bourbon hordóban érlelt kiadása a sherry hordós kiadás párja, mely szintén jelentős mennyiségű díjjat tudhat a magáénak. A whisky-t hordó erősségre, non chill filtered eljárással készítik, egyszerre mindig csak egy hordót palackozva.

A legjellemzőbb és egyben legérdekesebb tulajdonsága a komoly alkoholtartalom, mely markánsan jelenik meg az italban, de szerencsére nem nyomja el a többi ízt sem. Pedig őszintén szólva tartottam ettől.

A whisky egyébként a fiatalabb kiadások közé tartozik, de a Taiwan-i különleges klímán történő érlelésnek köszönhetően ez mégsem érhető tetten sem az ízében, sem az összetettségében. Ha nem tudnánk, hogy mindössze 5-8 éves whisky-t iszunk, akkor könnyen összekeverhető lenne ennél sokkal, de sokkal idősebb malt-okkal is.

Megjelenés:

A palack az egész sorozatra jellemző magas, kerek üveget kapta, mely hangulatában a békebeli, hogyúgymondjam „gyarmati” whisky-ket idézi, a címkék és a doboz feliratai is egyfajta visszafogott, de azért határozottan megjelenő eleganciát sugároznak.

Maga az ital a világosabb, erősebben áttetsző, aranysága whisky-k közé tartozik, mely megtévesztően könnyednek mutatja, így érhetnek meglepetések mindenkit, aki megkóstolja.

Illat:

A illat, az érleléshez használt hordónak köszönhetően abszolút a bourbon whisky-k jellemző, vaníliás, kókuszos, enyhén gyümölcsös képét mutatja, mint ahogyan az erős alkoholosság is megjelenik, ami szintén a Kentucky párlatok sajátja. Összességében azonban egész kellemes az összhatás, ami az illatolás során megjelenik, bár tény, ami tény a bourbon whisky rajongók itt erősen előnyben vannak.

Íz:

Összetett, de jól kiegyensúlyozott, a vaníliás, fűszeres jellegek itt is megjelennek, de már némi tölgyes, kiegészítéssel. Később az engem szőlőre emlékeztető édesség is megérkezik az ízlelőbimbókhoz. Mindezeket foglalja keretbe az alkoholos csípősség, ami itt már élesen felbukkan.

Lecsengés:

A szőlő itt már inkább mazsolává változik, azaz egyértelműen felerősödnek az édes, cukros, házi lekvárokra emlékeztető zamatok. Viszont itt sem kerülhetjük el az erős alkohol csípését, ami érdekes kontrasztot alkot az ital édességével.

Összegzés:

A Kavalan ezen kiadása egy érdekes whisky, amit bátran kóstoljon meg minden single malt rajongó, de hogy érdemes-e kifizetni egy teljes üveggel? Nos, ez mindenki döntse el maga.

Adatok:
Név: Kavalan Sherry Oak és Kavalan Solist Bourbon
Érlelési idő: nem jelölt
Régió: Taiwan

Források, linkek:
http://www.kavalanwhisky.com/en/product/index.aspx

Whisky Show 2015 – Woodford Reserve Rye

Woodford Reserve Kentucky Straight Rye Whiskey, USA, négykezes kritika

woodford_rye.jpg

A szerző engedélyével.

 

Szereti az amerikai viszkit, de még nem találta meg az igazán megfelelőt? Hisz az amerikai viszkiben, de folyton csalódik annak puritán, karamellás jellegtelenségében? Át akarja élni az amerikai álmot, de a televízió már túlontúl elavult, az egyéb kutúrhordozókból pedig kisápadt a hitelesség? Mi a tudjuk a megoldást: igyon ön is Woodford Reserve Rozsviszkit!

Hogy miért?

A Woodford Reserver Rye viszki magában hordozza a tipikus-édeskés amerikai érzésvilágot, de nem oly élesen, mint az átlag bourbon-ök. Kellemes, parfümszerű, tutti-frutti gyümölcslillattal kezdheti meg barangolását az USA niche-whisky piacán.

Kortyoljon bele a Woodford Reserve Rye-ba, élje át a kellemes gabonásságot, amely mérföldekre hagyja le a megszokott, kesernyés borbon-ízeket a kietlen 66-os úton, és hallgassa Ön is a fehérfejű rétisasok rikoltását!

Bizonyára ön is emlékszik a boldog 90-es évekre, amikor frissítő forrásvízként áradt Nyugatról mindaz, ami friss, új volt, és feledtette a legvidámabb barakk sírva-vigadó cifra-szürkeségét. Ön is megismerhette a számítógépet, a színes tévét, a mobiltelefont, a Nutellát és a dobozos jégkrémet. A Woodford Reserve Rye most elhozza önnek az édes, reggeli gabonapehely, és a nyugati rágógumi kellemes ízét, amely lecsengésében él velünk tovább, és csak a pohár vége felé idézi fel a csillogó cukormáz mögötti kesernyés igazságot...  

Kóstoljon Ön is Rozswhiskey-t, mert az király!

A Woodford Reserve alapkiadásával kapcsolatos kalandjainkat már sokszor, sokféleképpen megírtuk a blogon. Most ennek következik az újabb felvonása hála a Whisky Show szervezőinek, akiknek jóvoltából a standard bourbon whiskey-n túl, most a Rye kiadást is megkóstolhattuk.

Nos, mint mindig, most is felhívnám a figyelmet arra, hogy az amerikai whiskey-kkel kapcsolatos viszonyom, finoman fogalmazva ambivalens. Egyrészt egyszerűen nem szeretem őket. Az eddig kóstolt tételekből valahogy mindig hiányzott számomra valami, egy kis testesség, egy kis komplexitás, vagy valami más meghatározhatatlan elem. Másrészt viszont úgy gondolom, hogy egy ekkora whiskey lepárló régióban kell lennie igazán jó italoknak is, még az én Skót whisky-ben tartósított torkom számára is. Ezért is kapott egy esélyt a Woodford Rye, az eredményt pedig alább olvashatjátok.

De mindenekelőtt nézzük meg, hogy mi is az a rozs whiskey?

Az USA-ban, a vonatkozó törvények szerint rozs whisky-nek nevezik azokat az italokat, amelyet legalább 51% rozst tartalmazó cefréből párolnak le maximum 80% alkoholtartalmúra és új kiégetett tölgyfahordókban tárolnak. Érdekes módon kötelező érlelési ideje nincs az italnak. A rozs mellett jellemzően kukorica és árpamalátát tartalmaznak még ezek a whiskey-k.

Anno, ez a whiskey típus inkább az ésszakkeleti államokban volt jellemző. Hogy mennyit gyártottak belőle, azt jól jellemzi az az adat, hogy voltak olyan évek, amikor bizonyos területeket, fél hordónyi eladott whiskey jutott minden egyes lakosra. Pedig nem túl ritkán lakott régiókról beszélünk!

A szesztilalom, mint annyi más lepárló esetében is, a rozzsal foglalkozó lepárlók körében is nagy pusztítást végzett, olyannyira, hogy az eredeti körzetekben ki is halt ez a hagyomány, így napjainkra a rye whiskey-ket is Kentucky-ban a bourbon hazájában készítik. Egyébként a szakértők szerint a rozs whiseky-k napjainkban az új reneszánszukat élik.

Woodford Reserve Rye

Megjelenés:

Az üveg külsejében a klasszikus Woodford jegyeket hordozza, mint ahogyan a testvéreinek is, ennek is széles, lapos üvege van. A megkülönböztetést a címke fűzöld színe segíti, amiből egyértelműen kiderül, hogy mivel is áll szemben az érdeklődő. Ebben az esetben igazi, kisszériás italról beszélhetünk, így a palackon a „batch” szám és a palackszám is feltüntetésre kerül.

Batch szám: Ezzel az azonosítóval többnyire kis szériás whiskey-k esetében találkozhatunk. A megadott szám alapján pontosan visszakövethető, hogy az adott ital melyik palackozási széria részeként került kiadásra.        

Illat:

Hát, ha illik így kezdeni, ha nem, nekem az első, ami eszembe jutott az orromat a pohárba dugva az a használt autógumik illata egy nyári napom. Ez nem feltétlenül kellemetlen illat, de, őszintén szólva, nem egy whiskey-ben szeretném érezni. Aztán persze kissé feltisztult az illat és a levegővel érintkezve ki is bomlott, így már a gyümölcsös, gabonás aromák is életre keltek az akác és a rozs vezetésével.

Íz:

Kesernyés, fűszeres ízeket érezhetünk az első kortyban és, mint ahogyan az illatban is, itt is csak lassan különülnek el az ízek és válnak szépen lassan azonosíthatóvá az egyes alkotóelemek, mint a szegfűszeg, a menta és a méz. Együtt izgalmas „medvecukorra” emlékeztető íz adnak, szóval, aki szerette ezt az édességet, az ki ne hagyja ezt a whisky-t.

Egyébb iránt a Woodford Rye meglepően telt érzetet kelt a szájban, és a bourbonokra jellemző vizes, híg érzetek teljesen hiányoznak belőle.

Utóíz:

Elsőre egy kicsit csípős, fűszeres, borsos-chilis ízeket hagy a szájban, de idővel ezek is eltolódnak az édesebb mézek felé.

Összegezve:

A Woodford Reserve Rye egy igazán érdekes ital, mely engem ugyan nem tett rajongóvá, de az el kell ismernem, hogy egy esélyt érdemes adni neki. El tudok képzelni olyan élethelyzetet, amikor kellemesen el lehetne kortyolgatni ezt a párlatot.

Igen igen, tessék szépen kipróbálni, mert jó! - a Társszerző

Adatok:
Név: Woodford Reserve Rye
Érlelési idő: -
Régió: Egyesült Államok, Kentucky

Források, linkek:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Rozswhisky
http://www.woodfordreserve.com/whiskey/rye/

Whisky Show 2015 - Jura Prophecy és Elixir

Jura Prophecy és Jura Elixir, Single malt, Skócia

jura_filter.jpg

Forrás: Magányos Maláta

Talán már említettem valamelyik cikkben, hogy az egyik kedvenc single malt-om hosszú évek óta a Jura Superstition, amely anno egyike volt a Skóciában megkóstolt és megkedvelt whisky-knek. Ezért aztán az sem meglepő, hogy a lepárló többi terméke is érdekel, főleg ha olyan kiadásokról van szó, amivel ritkán futhatunk össze itthon.

A fentebb leírtak után gondolom, az sem lep meg senkit különösebben, hogy a Whisky Show-n az első utam a Jura és a Dalmore közös pultjához vezetett, ahol rövid nézelődés után a Prophecy-re esett a választásom, így ez lett a találkozón elsőként kóstolt whisky-m, amit hamarosan követett az Elixir megízlelése is.

De honnan is jönnek ezek a malt-ok?

Jura (gael nyelven Diúra) szigete a Belső Hebridák szigetcsoport része, mely Skócia nyugati partjai mellett található, Islay szigetének szomszédságában. Mindösszesen kb. 200 ember él itt, akik több ezer szarvassal osztoznak a területen. A sziget egyike Nagy Britannia utolsó vad, természetes állapotában megőrzött tájainak. A fő látnivalók is inkább a természetjáróknak szólnak, mint például a Paps of Jura hegycsúcsai, vagy a Jura és a Scarba sziget közötti szorosban található Corrywreckan örvény.

A sziget lepárlóját a hatvanas években alapították és bár átesett néhány tulajdonosváltáson, azóta is üzemel és jobbnál jobb whisky-kel örvendezteti meg a single maltok rajongóit. A márka 2010 óta a Whyte and Mackay Company tulajdona.

A whisky-k:

Megjelenés:

A Jura whisky-k összetéveszthetetlenül egyedi megjelenését a különleges formájú üvegük garantálja, ami bár furcsa lehet a single malt whisky-ket nem ismerők számára (hallottam már, hogy valaki arcszeszes üveghez hasonlította, ez pedig a szememben majdnem akkora szentségtörés, mint ha kólát keverne bele), de hamar meg fogja kedvelni mindenki a kézre álló formát és az elegáns feliratozást. Az egyes kiadásokat az üvegeken lévő különböző szimbólumok különböztetik meg. Ezek hangulatosan egészítik ki az alapinformációkat tartalmazó címkéket. A felhasznált jelképek pedig egy kissé misztikusabbá, izgalmasabbá teszik az italok megjelenését.

Jura Elixir

Szín:

A 12 éves whisky-knél megfigyelhető, kissé bronzos árnyalatú, aranybarna, némi patinával. Mint például a régi rézedények és más használati eszközök, amiket előszeretettel használnak dísztárgyként mostanság.

Illat:

Az első lépésben a gyümölcsök támadják meg az orrunkat. Szilva, narancs és egyéb citrusfélék, melyeket néhány pillanattal később könnyű fűszeres zamatok és egy pici tőzeges füst egészít ki. Mintha egyszerre éreznéd egy kellemes forralt bor aromáját az őszi vidék falvai fölött lebegő kályhafüstös levegővel együtt.

Íz:

A gyümölcsök ízleléskor is velünk maradnak, csak némileg elmélyülve, erősebb inkább lekvárokra emlékeztető ízeket mutatnak. A fűszeresség is megerősödik és elmozdul a csípősebb borsos, fahéjas irányba. Az alkohol csak jelképesen kerül elő, inkább csak a nyelv alján érezhető, mint ahogyan a tűzeges aromák is épp csak megmutatják magukat.

Lecsengés:

Könnyű, közepesen hosszú lecsengést produkál az Elixir, amiben már jobban dominálnak a füstös ízek, de még mindig megvannak a szilvás érzetek is, kiegészülve egy kis fás, földes ízzel.

 

Jura Prophecy

Szín:

Bár hasonló az Elixir-hez (és minden más Jurához), de valahogy mégis sötétebb kissé, mintha ezzel is jelezni szeretné a whisky, hogy itt valami öregebbel, komolyabbal állunk szemben. Mint egy igazi, baljós prófécia, amit egy sötét erdő mélyen, dörgés-villámlás közepette suttognak a fülünkbe.

Illat:

Nos, míg az Elixir esetén a gyümölcsök domináltak addig itt már a tőzeges, füstös aromáké a főszerep melyek, szépen sorban be is robbannak a orrunkba. Nem véletlenül jelzik az üvegen, hogy erősen tőzeges whiskyvel állunk szemben. A tőzeg után hamarosan befutnak a földes és gyógyszeres illatok is, de ezek mellett halványan fűszeres, meggyes alkotóelemek is előkerülnek. Azonban még így is inkább egy viharos tengerpartra emlékeztet ez az illat, szemben az előbb emlegetett forralt boros, falusi idillel.

Íz:

A só és a füst itt is elsődleges. Ezek mellett csak némi meghatározhatatlan, kissé csípős, vaníliás, szerecsendiós és fahéjas aromát érezni benne, ami hozzáad egy fűszeres mellékízt az egyébként erős, tőzeges italhoz. A párlat sűrű és kissé olajos érzetet kelt a szájban megforgatva. Érdekes módon az alkohol szinte nincs is jelen, vagy talán inkább elnyomja a többi íz, ami már csak azért is meglepő, mert amúgy egy 46%-os whisky-ről beszélünk.

Lecsengés:

Közepesen hosszú, továbbra is csípős, füstös. Ha a pohár kiürítése után szeretnénk valami más ízt is érezni, akkor mindenképpen javasolt egy nagy pohár víz elfogyasztása.

Összegezve:

Mindkét ital nagyszerű a maga kategóriájában, de jó szívvel inkább csak az Elixir-t ajánlanám szélesebb körnek. A kellemesen komplex, gyümölcsös-fűszeres ízek mindenkinek tetszeni fognak, legalább is az én, - alighanem kissé elfogult-, véleményem szerint.

A Prophecy már egy kicsit bonyolultabb ügy. Én speciel nagyon szeretem az ilyen jellegű whisky-ket, de ez nem kezdők számára ajánlott ital. Viszont annak, aki szereti az extrémebb párlatokat, feltétlenül javasolt a kipróbálása, már csak azért is, mert remekül tetten érhetőek benne az Island-i párlatokra jellemző jegyek és sajátosságok. Ha pedig kedveled az Islay whisky-ket, akkor egyenesen kihagyhatatlan a szomszéd sziget produktumának megízlelése.

Adatok:
Név: Jura Prophecy/Jura Elixir
Érlelési idő: nem jelölt/12 éves
Régió: Island

Források:
https://www.masterofmalt.com/whiskies/isle-of-jura-prophecy-whisky/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/isle-of-jura/isle-of-jura-elixir-12-year-old-whisky/
www.jurawhisky.com/
http://isleofjura.scot/

Singleton of Dufftown 12, a skót aszú

Singletown of Dufftown, single malt skót whisky, 12 éves, dupla kritika

Forrás: Magányos Maláta Instagram

Ádám

A kékes árnyalatú, elegáns palack hetek óta gubbasztott a polcomon, ahová egy félig-sem átgondolt impulzus vásárlás eredményeképp került. Számtalan üveget látott maga mellett jönni-menni, és ha lett volna szíve, talán elszorult volna amikor rendre a kevésbé minőségi, általában kevert vetélytársakat választottuk helyette. Nem tudhatta, hogy valamiféle alkalomra tartogattam… és végül a Kavalan kóstolásával egy időben, egy esti, kulináris program keretében került rá sor.

Tengerszín fénysugarak táncoltak vidáman, ahogy a szekrényből elővéve átcsillant az üvegen a kissé sápadt, ősz délutáni napsütés. Éreztem egy kis büszkeséget, és egy kis cinkos, baráti örömöt, mikor a tervezett Highland Park helyett mégis őt nyitottuk ki a taiwani kisterstvére mellé; speyside-i eredetét fennen hirdető, pergamenszín cimkéje kidüllesztett mellkasként villant, szolid fadugóját pedig keménykalapként emelte üdözlésünkre, miután a feltörtük a zárjegy pecsétjét, és kiszabadítottuk fólia-börtönéből.

Érzelmek kötnek ehhez az italhoz, mert az első single-malt whisky volt, amit a saját pénzemből, magamnak vettem… és mert azonnal beleszerettem a küllemébe. A palack kékje és az ital borostyánja együtt a legszebb lányok tekintetének igéző kora-őszi erdőzöldjét idézte fel, és mint ilyen, engem is elvarázsolt.

Mondják, hogy az életben mindent a megfelelő pillanatban kapunk meg, s talán a Singleton is arra várt, hogy méltóképp, egy Glencairn pohárban bontakozhasson ki, és fűzhesse a kapcsolatunkat még szorosabbra.

Illat

A whiskyspohár koncentrálja a whisky illóanyagait. Ez jelen esetben azért volt hasznos, mert a Singletonnak - talán az európai hordókban történt utóérlelés hatására - egész jellegzetes karaktere van, ami így még jobban kijöhetett.

A gyártó által hangoztatott csiszolt fa és mogyoró aromák helyett mi inkább átható bor és mazsolaillatot éreztünk, de ezt azonnal a palack kinyitása itán. Amikor az italt levegőzni hagytuk, kellemes, málnás illatokat éreztem, amelyeket az addigra felszabaduló alkohol némileg kölyökpezsgő-szerűvé tett. A legvégén-legalján némi pörkölt kávéillatot is éreztem, de ekkor már nagyon rajtunk volt az ihatnék.

Íz és lecsengés

A két dolog a Singletonnál nekem valahogy összekapcsolódik, nem tudok róluk külön-külön beszélni. Az ital nem túl olajos, és úgy csípi a nyelvet, mint az őszi dér a fonnyadt szőlőt. az éles csípősség utóbb a nyelésnél is folytatódik, és az első pillanatban hagy némi kesernyésséget a szájpadláson, ami elnyomja az illatában markánsan képviselt szőlős jegyeket. A kóstolás ezen része némileg csalódást keltett, ugyanis csak középtávon engedett némi mustot az ital, de a hosszú lecsengésben már kijöttek a fenti málnás aromák, markánsan, telten; a végére a cucc gyermekkorunk kedvenc málnaszörpjévé áll össze a nyolcvanas évekből. Igazi kulináris élvezet, ami hosszú ideig uralja az érzékeket.

Összegzés

Nem ragozom, szerelem első látásra, kötődés az első ízlelésre, meggyűrűzném, mint a hülye japánok a játékkonzolt, és ha végrendelkeznem kéne még némi vagyonkát is ráhagynék… olvassatok inkább egy objektív kritikát Tamás tollából.

Tamás

Nos, a címmel ellentétben, természetesen whisky-ről van szó ebben a cikkben is, de ígérem, hogy mire a végére értek megértitek, hogy miért is az aszús utalás. És nem, nem azért mert aszús hordóban érlelik ezt a malt-ot.

A Singletont a Speyside régió szívében Dufftown-ban palackozza a Diageo társaság. Rengeteg féle kivitelben készül, mi az alapkivitelt a 12 éves változatot teszteltük, melynek eredményét lentebb olvashatjátok.

Elöljáróban még annyit, hogy ezzel a whisky-vel már évek óta szemezek a boltok polcain, de eddig valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy le is emeljem onnan. Igazából nem tudom mi tartott vissza, talán a kiszerelés szokatlansága, hiszen ez 1 literes palackokban jelenik meg a szokványos 7 deciliteres helyett, illetve talán az ismeretlensége is. Hiszen ellentétben az jól ismert márkákkal, mint pl. a Macallan, vagy éppen a Laphroaig, a Singleton-ról nem sokat hallottam sehol. Így némileg bizalmatlan voltam, amolyan tucat whisky-nek gondoltam, ami csak azért kerül a polcokra, hogy „ilyen is legyen”.

Nem is tévedhettem volna nagyobbat, aminek őszintén örülök, hiszen, bár továbbra sem ez lesz a kedvenc italom, ettől még bátran javaslom mindenkinek a kipróbálását, mert új és érdekes élményt jelenthet minden whisky rajongó számára. Akik pedig szeretik a speyside-i whiskyket, annak egyenesen kötelező darab, még akkor is, ha vannak ennél ismertebb, a piacon jobban pozícionált speyside malt-ok.

De nézzük is meg, hogy miről is beszélek:

Megjelenés, szín:

Kifejezetten nagy üvegről beszélhetünk, mely elöl ívelt, hátul ellaposodó formájával szokatlan hatást kelt, valahogy nem kényelmes kézbe venni, legalább is számomra, de ezen azért hamar túlléptem. Az üveg világoszöldes árnyalata miatt az ital, a pohárba töltés előtt inkább aranybarnás, melybronzos árnyalatúnak tűnik, de a whisky színe önmagában is tetszetős, bár átlagosnak mondható „whisky” színű.

Illat:

Az első illatolás után felhúzott szemöldökkel néztük össze Ádámmal, némiképp hitetlenkedve az orrunkba tóduló illatoktól. Magamban csak annyit gondoltam, hogy „Hűha, ez nagyon ott van!”.

Édes, szőlős, mazsolás illatok telítették el az orromat, amik egyáltalán nem whisky-re emlékeztettek, hanem sokkal inkább egy jófajta aszúra, olyan 4-5 puttonyos kiadásra. Alkoholos illatok nem is voltak kivehetőek, mindent elnyomott a mazsola cukros aromája.

Íz:

Az első apró kortyban már inkább semlegesebb ízek domináltak. Még mindig jól kivehető volt a szőlő íze, de már kevésbé határozottan, helyenként inkább a szőlőcukor íz volt jellemzőbb. Olajos, közepesen testes, közepesen csípős, erőspaprikás mellékízzel. A következő, már emberesebb korty azonban újra előtérbe helyezte a gyümölcsöket, de érdekes módon ezek már inkább egzotikus gyümölcsök voltak, mint az ananász, lime és a narancs.

Lecsengés:

Földes, poros, enyhén dohos ízek kerültek elő, olyasmi mint ahogyan én a borospince szagának az ízét elképzelem. Mindezeket az ízeket az alkoholos csípősség keretezte be.

Összegezve:

A Singleton nem lesz a kedvenc italom, de mégis mindenkinek javaslom a kipróbálását, legalább egy pohár erejéig, hiszen az illata mindenképpen zseniális, főleg nekünk Magyaroknak, hiszen aszú illatú whisky-vel nem túl sok tételben találkozhatunk. Jó ötlet lehetet továbbá, ha a hölgyismerőseinket kínáljuk vele, főleg, ha saját bevallásuk szerint nem szeretik a whisky-t. Ezt nem fogják visszautasítani.

Adatok:
Név: Singleton of Dufftown
Érlelési idő: 12 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.thesingleton.com/en-us/
https://www.malts.com/en-gb/our-whisky-collection/the-singleton-of-dufftown/the-singleton-of-dufftown-12-years-old/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/singleton-of-dufftown-12-year-old-whisky/

Suntory Yamazaki & Nikka, avagy két Japán egy csárdában

Suntory Yamazaki Distillers Reserve, Nikka Pure Malt Black, single malt - blended, Japán, másfélkritika

12042258_10207136793155089_916455117_n.jpgForrás: Maláta instagram

Az egész a másfélből: Tamás

Amikor egy csütörtök este elindultunk Budapest belvárosába az volt a terv, hogy egy skót single malt-ot kóstolunk, de ezek a túrák lassan hagyományszerűen azzal végződnek, hogy valami egészen mást iszunk.

Szerencsére azonban, Budapesten egyre több az olyan hely, ahol rejtett kincsekre lehet bukkanni, mint ahogyan az velünk is történt, hiszen a tervezett Skót helyett két remek és érdekes Japán whisky-t sikerült kóstolnunk.

Bár attól azért – szerencsére -  nem kell tartani, hogy elpártoljak a kedvenc skót szigeteimtől és a felföldtől, de ezzel együtt kezdem egyre inkább megkedvelni a felkelő nap országának whisky-eit. Lehet, hogy nem akkora a választék maltokból, mint Skóciában, de amiket eddig kóstoltam (és szerencsére ez a szám szépen növekszik) azok felvették a versenyt a nagy elődökkel. Ezt pedig nem csak én mondom, hanem a szakértők is, hiszen a Yamazaki termékek évek óta a világ élvonalába tartoznak.

A most bemutatott italok bár két különböző lepárlóban készültek, nem csak az ország közös bennük, ahol készültek, de erre majd a cikkben térünk ki.

Suntory Yamazaki Distillers Reserve

Illat:

Szinte hihetetlenül könnyed, gyümölcsös illatok szabadulnak fel a pohárból. Citrusfélék, eper kiegészítve némi aszalt gyümölcsös, sűrű, édeskésen fanyar illattal. Ha vakon kóstolnék, akkor elsőre meg sem tudnám mondani, hogy whisky-t kóstolok, mert az erre az ital fajtára jellemző illatok, csak lassan és nagyon enyhén kerülnek elő ebben a keverékben maltban.

Íz:

Az első korty itt is a citromos, lime-os ízeket hozza elő. ami lassan kiegészül a fahéj ízével és kissé fás, tölgyes zamatokkal. Az illatában érzett könnyedséget az ital itt is fenntartja, a szájban is  enyhe, finom selymességgel operál.

Utóíz:

Az alkohol csípését először itt érhetjük tettem, de itt is csak egy kezdeti alapos zsibbadással a nyelvünk tövénél aztán ennek múltával ismét csak a citrusos aromák kerülnek elő.

Összességében ez a tétel egy nagyon könnyű whisky-t takar, ami helyenként sokkal jobban emlékeztet a citromos zöld teára, mint whisky-re, de azért kóstolásra ajánlott tétel, főleg a Lowland whisky-ket kedvelők körében, hiszen ha a Skót régiókhoz kellene hasonlítani, akkor leginkább ideillik. Talán érdemes lenne összekóstolni egyszer egy Glenkinchie-vel.

Nikka Pure Malt Black

Illat:

Itt markánsan megjelenik az alkohol, de hamar eltakarja a csipősségét a tőzeges, füstös aroma, de ez valahogy más, mint például az Islay szigeti whisky-k gyógyszeres, keserű füstje. A Nikka füstössége nekem inkább egy barbecue party-n terjengő fűszeres, zamatos, fás füstre emlékezetet, ami szerintem minden húsevő arcára elégedett mosolyt varázsol.

Íz:

Enyhén olajos, kissé édeskés, fűszeres és elég karakteres, intenzív ahhoz, hogy a kortyintás után azonnal beterítse az egész szájüregünket.

Utóíz:

Az ital utóízében ismét a füstösségé a főszerep, de mindannyiunk óriási mázlijára még mindig inkább fűszeres, sós füstöt érezhetünk és nem keserű gyógyszerest.

Összegezve, ez a Nikka nem túl komplex whisky, de egyben lévő és jól megkülönböztethető egész. Nem fog benne senki csalódni, aki kipróbálna egy jó Japán whisky-t, de nem szeretne lemondani a megszokott, füstösebb illatokról, ízekről sem.

Végkövetkeztetés:

Nos, azt ki kell jelentenem, hogy mindkét whisky jó, vagy akár azt is hogy remek. Kóstolásra mindenképpen, mindenkinek ajánlható. Az én személyesen inkább a Nikkára szavaznék, ha választanom kéne, de én kifejezetten füstös whisky párti vagyok. Továbbá valahogy nekem jobban bejön a Nikka kissé egyszerűbb, de kerek kellemessége, mint a Suntory már nem is kerek, hanem kockára vágott tökéletessége, ami már-már túlzás is, hiszen helyenként már az ital, a whisky alapvető karakterét is veszélyezteti.

És hogy mi az a több, ami a földrajzi lokáción túl összeköti a két whisky-t?

Nos, az a személy, akinek köszönhető az, hogy ma egyáltalán kóstolhatunk Japánban készült whisky-ket. Ez az ember pedig Taketsuru Masataka, aki a skóciai diákévei után hazatérve elsőként a Suntory céggel együtt megalapította a Yamazaki lepárlót, néhány évvel később pedig a saját lepárlóját a Nikkát. Nos, megnéztem volna azokat a koleszos bulikat, ahol egy visszafogott japán fiatalembert így meg lehet fertőzni a whisky szeretetével… Bár nem, a fene akarja nézni, inkább beszállok.

A fél a másfélből: Ádám

Mivel a helyzet csak majdnem olyan rózsás, ahogy Tamás barátom az elején kifejtette, és a “rejtett kincsekből” nem tudtak a helyen egy pohárnál többet felszolgálni, én mindenféle bourbönökkel kínoztam magam (mert rendületlenül hiszek a Szent Börböngrál létezésében továbbra is). A Nikka blackről így annyi van meg, hogy egy-az egyben hozza a Nikka feelinget nyakonöntve némi korommal, a Yamazakiból viszont nekem is jutott, így bővebben is tudok írni róla.

Illat:

Csodát vártam, és túl sokat nem is csalódtam: amit a japánok elkezdenek, az tisztességgel meg van csinálva, legyen szó akár sportautóról, animációs filmről vagy csápos hentairól (ezt guglizd ki magadnak).

Míg a blendjük illata nagyon jól tudta leplezni keverék mivoltát, a maltjuké egy költemény, egy művészi kidolgozású tusrajz… Messziről érezhető, átható erdeigyümölcs-illata először egy nagyon minőségi pálinkára emlékeztetett, majd az ezzel elvegyülő, Nikkából is megismert rizses aroma sikeresen visszavitt a boldog óvodáskoromba, ahol kétpofára zabáltuk a gyümölcsös tejberizst, ha aznap épp ezt találta ki a Központi Kajáltató Elvtárs. Gyorsan kortyolnom kellett tehát, hogy újra felnőtt férfinek érezzem magam.

Íz:

Nem túl olajos, nagyon enyhén karcos, mintha nem is whiskyt innék. Valószínűtlenül, szinte éterien bársonyos a cucc, egy enyhe csípéssel, ami soha nem tud kellemetlenre fejlődni, csak bizserget, mint az épp eléggé forró fürdővíz. Máskülönben olyan húdenagyot ez sem adott ízben, nem is értem ezt az íz dolgot a viszkikóstolásnál, őszinténmegmondom.
Valaki magyarázza el.

Lecsengés:

Olvasom a jegyzeteimet és gondolkodom, hogy mi csúszott el.
Tisztán emlékszem ugyanis, hogy nem voltam olyan húde elborulva ettől a whiskytől, a papíron viszont olyan dolgok vannak, mintha a Fiatalság Forrását kortyolgatnám. Gondolatkísérlet: ha kidobom a szemetet, elvonatkoztatok attól, hogy mit vártam egy háromszoros best-single-malt nyertes Suntory lepárlótól, és bízom az objektivitásban, ami a tollamat vezette a kóstoláskor, akkor egy csodálatos és különleges párlatot kapok eredményül.

Egy párlatot, amely lenyelés után is az illatához méltó, kellemes, savanykás gyümölcsösséget hagy a szájban, majd a rizses faktorok megjelenésekor egy fincsi citromtorta emelkedik ki a kutyulékból, hogy aztán egy pici füst után némi kanalas orvosságot is érzékeljek. De olyant, aminél eurószázezreket költöttek arra, hogy anyuci hülye  gyereke ne hányja el magát közvetlenül lenyelés után.

Összefoglaló:

Ennyiért többet vártam, le is van írva, de máshonnan kell ezt a kérdést megnézni. Vegyük észre és vegyük számításba, hogy egy Skóciánál sokkal távolibb ország helyben készült termékét fogyasztottam, amelynek ráadásul a logisztikája sincs idáig kikövezve. Ha ezt megtesszük, és korrigáljuk a kapcsolódó ár-érték együtthatót, az a konklúzió, hogy a Yamazaki Distillers Reserve kategóriájának egyik legjobb whiskije, amelyet címkéje egyszerűsége dacára bármikor szívesen a polcomon tudnék… És mivel a whiskys jegyek közel sem olyan markánsak benne, kínálnám vele azokat a tudatlan, barbárságban vergődő felebarátaimat, akik szerint a whisky úgy ánblokk szar.

És miközben felbüfögöd, tényleg olyan mint egy nagyon jó pálesz.

Adatok:

Név: Suntory Yamazaki Distillers Reserve, Nikka Pure Malt Black
Érlelési idő: -
Régió: Japán

Források, linkek:

https://www.masterofmalt.com/whiskies/nikka-pure-malt-black-whisky/
http://whisky.suntory.com/distilleries/yamazaki/

Egyéb: Michael Jackson: Whisky

The Black Grouse, a Füsstöss Dzsinn

The Black Grouse, blended whisky, dupla kritika

11881643_1458675767775652_1898480699_n.jpg

 Forrás: Már megint az Istengrammunk, egyre jobb ott a kontent, nézzétek meg :)

Ádám

A Grouse whiskyknek különleges csücsköt tartok fent a szívemben.

Egyrészt baromi jól néz ki a címkéjük ezzel a fajddal rajta, vonzza a szemem (főleg a feketéé, komolyan, tedd oda bármelyik itthoni blend márka mellé tíz rugó alatt. Red Label? Ne röhögtess.) Valószínűleg ezért is választottam a bálás kistesót, mikor bimbózó whiskyfetisizmusomat valami addig nem ismert, de ránézésre nem teljesen szar büdzséwhiskyvel akartam táplálni.

Választottam maximálisan rászolgált a bizalmamra, és bebizonyította, hogy egy kedvező árfekvésű, kevert whisky is lehet rendkívül jól összerakott, karakteres, minőségi ital, és ezzel nemcsak a bálás, de az egész blended kategóriával szembeni látásmódomat is alaposan kifordította. Ez a másrészt. (A harmadrészt most nem mesélem el, mert az privát ügy.)

A negyedrészt a címszereplő. Szintén spontán választás volt, közepesen jó whiskyt kerestem egy hosszú hétvégére, ami nem a Tullamore DEW, és úgy döntöttem, rászánom azt a plusz ezrest erre a jól kinéző fekete címkére. A sztorihoz hozzátartozik, hogy Tamás ugyanerre az alkalomra egy belépőszintű JURÁ-t hozott, így a fajdunk némi hendikeppel indult a hétvégézők kegyeiért folytatott versenyben.

Mégis a Black Grouse fogyott el hamarabb.

Illat

Természetesen a Jurával kezdtük. Én nem mondom, hogy finnyás vagyok, megittam én előtte a Laphroaig-ot is, egy Oban vette el a szüzességem, de nem igazán kedveltem a füstöt a whiskyben. A Jurát is csak ímmel-ámmal tekergettem, valahogy nem kúszott úgy, ahogy egy harminc fontos whiskytől elvárná az ember. Gondoltam, felszakítom a Black Grouse-t, mert hát szegényember dízelgőz.

Milyen igaz.

Ijedt meglepődéssel konstatáltam az enyhe füstöt, mint az első dolgot, ami kijött a palackból, nem tudván, hogy épp a Változás Dzsinnje simogatja az orrom. A meglepődés annak szólt, hogy egy sorozat két, ennyire egymáshoz közeli árszínvonalú terméke ennyire eltérő jegyeket mutat, az ijedtség pedig a füstös aromának, amely a pohárba töltve csak fokozódott, és ezzel együtt kissé savanykás, de még mindig nem alkoholos jegyeket kapott.

Amikor pedig az első kortyot az ajkamhoz emeltem, kiszabadult, és jól fejbe is vágott a Dzsinn; a biciklibelső illata egy fixis futárnak, aki a kétkerekűekért él és hal; a forrasztópáka illata az elektroműszerész-szakinak, aki értő kezekkel javítja a régi, szeretett elektromos gépeket; némi kávé, ami a füst mögött megbújva ellenpontozza kissé az eddigre már markánsabbá (de még nem zavaróvá) váló acetonaromát. Határozottan jó volt, olyannyira, hogy az enyhén olajos ízre nem is vesztegetnék túl sok szót. Csípte a nyelvem, mint egy bekokózott egérfogó. Ami itt igazán számít, az inkább az

Utóíz

A korty erős csípéssel fejezi be a pályafutását, de ez ahogy elengedi az arcunkat, nyers, kormos füstösséget érezhetünk, amiben némi indusztriális, szintetikus jelleg bújik meg. Az egész whiskyről valahogy a brit ipari forradalom hőskora jut eszembe, gyárkéményekkel, vidám munkásokkal és a megingathatatlan hittel, hogy egy új, jobb világot építünk. A forradalmat pedig némi keserű csoki és kávéíz követi, mint egy kis nasi a jól megérdemelt munka után.

A torkot viszont lenyelés után sokkal is perzseli, mint a olvasztókemencék hülő hamuja. Jó meginni utána egy pohár hideg kólát.

Összegzés

Az egész Black Grouse a füstön kívül semmi különösebb extrát nem ad, de azt nagyon. Nem lesz olyan kifinomult, mint egy Laphroaig vagy egy Oban, sem olyan mellbevágóan karakteres, mint egy Caol Ila, de olyan megyőzően hozza a smoky-t, hogy mindenkinek ajánlom: szavazzon neki bizamat. Ha szereti a füstöset, akkor azért, ha pedig még nem tudja hogy szereti, akkor azért.

Én már tudom, hogy szeretem. A Változás Fekete Madaras Dzsinnje megmutatta nekem.

Tamás

Amikor néhány évvel ezelőtt a születésnapomra kaptam egy üveggel ebből a párlatból, még nem igazán volt ismert itthon ez a Grouse verzió, így aztán eleinte egy kissé gyanakodva tekintettem az amúgy tetszetős üvegre. Bevallom, magamban arra gyanakodtam, hogy valami hamisított panccsal leptek meg az ajándékozók. Szerencsére kis utánajárással kiderítettem, hogy nem erről van szó, sőt ez csak az egyik mutációja a Famous Grouse whisky-knek.

Mostanra –szerencsére-, egyre több üzletben találkozhatunk ezzel a whisky-vel, ami eszerint sikeresen lovagolja meg az ismertebb testvére növekvő népszerűségét. Már csak azért is, mert szerintem, aki egyszer megkóstolja ezt a verziót, az attól fogva csak akkor választja a normál kivitelt, ha nem tud hozzáférni a Black Grouse-hoz.

Megjelenés:

Az üveg külseje a klasszikus Famous Grouse formáját idézi, jelentős különbsége a címke színeiben és mintájában van. A piros-fehér színvilág helyett, itt a fekete-szürke dominál összhangban az ital nevével. Illetve más címkén szereplő fajd, ha jól azonosítottam itt a Nyírfajd szerepel.

Illat:

A külső megjelenés után a Black Grouse illatában is nagy mértékben eltér a sorozat zászlóhajójától. A készítés során felhasznált Islay single maltok füstössége enyhén, de figyelemre méltóan megjelenik az illatolás első pillanatában. A füstös, őszies illatot édeskésebb illatok is kiegészítik, nyomokban barnacukros, makadámdiós illatok is megjelennek.

Íz:

Az whisky íze telt és kiegyensúlyozott. A kesernyés íz itt is az első és egyben meghatározó jellemző, egészen enyhe borsossággal körítve, de nem hiányoznak a karamelles, édes ízek sem. Mindemellett az olajosságot kell kiemelni a tétel ízében, az első kortytól kellemesen bevonja a nyelvet a Black Grouse.

Utóíz:

A lecsengés hosszas és ebben is megjelenik a füstösség, de kiegészíti a nyelv tövénél érzett borsos, közepes erejű csípősség is.

A fentiek mellett a hivatásos kóstolók az ital fás, elsősorban tölgyes jellegét is megjegyzik, ami valóban tetten érhető az italban

Meg kell említenünk, hogy bár a füstös illatok, ízek a kóstolás minden pillanatában jelen vannak, ettől az ital nem tartozik a veszélyesen füstös whisky-k közé. Inkább úgy képzeljétek el, hogy a keverék, amiből ez a whisky összeállt tartalmazott egy közepesen füstös tételt is.

Összegezve azt mondanám, hogy bátran, bárki kipróbálhatja ezt az italt, akkor is ha nem igazán ismeri, vagy szereti a füstösebb whisky-ket, hiszen ez jó ismerkedő ital lehet.

Az enyhe, de mégis karakteres ízével és illatával komoly játékosa lehet a belépő szintű whisky-k világának, hiszen az ára alapján, mindenképpen oda tartozik.

Adatok:
Név: The Black Grouse
Érlelési idő: -
Régió: Skócia

Forrás:

 

 

A William Grant & Sons remekei 2. - Monkey Shoulder

Monkey Shoulder, blended malt whisky, dupla kritika

11417425_1622793331343507_683850474_n.jpg

Forrás: Az Instengrammunk

Ádám

Ilyen lusta dög nincs a világon, mint én; ennek a cikknek már legalább egy hete meg kellett volna születnie, ugyanis a majmokat egy madárlátta Grant's-el együtt, a kétrészes William Grant & Sons sorozatunk részeként kóstoltuk. Tamás becsületére legyen mondva, Ő kész is lett vele még akkor, én koptatom ilyen lassan a billentyűzetet.

A Monkey Shoulder ezzel együtt megérdemli, hogy megfontoltan írjak róla. Tudniillik, az egyik kedvenc whiskym, és kistestvérével ellentétben messzi van attól, hogy a bálásként kezeljük: a három majom motívummal ellátott, igényes kinézetű palack kizárólag malátaviszkiből készült, egyéb gabonát nem látott, gyönyörű borostyánszín, prémium keveréket tartalmaz.

Illat:
Mivel a cikk írásakor a fent említett palack egy ideje már nyitva volt, elnéztem neki a markáns alkohol-érzetet, főleg azért, mert ezzel együtt is sokkal igényesebb, letisztultabb benyomást tett rám, mint a percekkel azelőtt kóstolt Grant's. Elsőre virágmézet, majd némi vizsgálódás után szilvát, bogyós gyümölcsökből készült lekvárt éreztem rajta. Ahhoz képest tehát, hogy a blended maltokat kimondottan nem az illatukért szeretjük, ez a konkrét típus elég jól kezdett nálunk.

Íz:
Az első kortynál mindig megnézem az olajosságot, amelyet a nem teljesen szar típusok rendre hoznak. Ezúttal is kipipáltam ezt a tételt, de sem ez, sem az íze nem nyűgözött le különösebben (némi tinta, talán ezúttal is a régóta nyitott üveg miatt). A torokhatása inkább forró, mint karcos, ez ízlés dolga.

Lecsengés:
Az általam kóstolt jó blended whiskyk közös tulajdonsága, hogy a végjátékban hódítottak meg. A Monkey Shoulder pedig jó blended whisky, tehát a boldog befejezés itt is garantált: a forró toroksimi után némi szilvamaradványt, és nyers, kormos gabonákat éreztem, amelyet Nikkáéhoz hasonló hűs érintések követtek, talán annyi különbséggel, hogy ebben nem éreztem a mentolt.

Összegzés:
Azt írtam fel, hogy kétféle whisky van: amelyikből jó az utolsó korty, és amelyikből szar. A Monkey Shoulderből jó, szépen, lágyan siklik, jöhet még. Eredetileg a Grant's-hez kellene hasonlítani a cuccot, mivel amellé ittuk, de ez nem lenne tisztességes: igényesebb dolog ez, igényesebb alkalmakra. Mint a Nikka.

A szubjektív észosztással ezzel megvolnánk, imhol vala a szakértés:

Tamás

Bár blended whisky-ről van szó, a Monkey Shouder az egyik, igen jó bizonyíték arra, hogy ebben a műfajban is lehet érdekeset, különlegeset alkotni. A whisky-t eredetileg azzal a céllal készítették, hogy szélesebb körben megismertessék a keverék alapjául szolgáló single malt whisky-ket, a Kininvie-t, a Balvenie-t és a Glenfiddich-et.

A nevét állítólag arról a jelenségről kapta, hogy a malátát forgató munkásoknak folyamatosan megrándul az egyik válluk a munkájuk miatt. Szóval az italt tekinthetjük egyfajta tisztelgésnek is azon fizikai munkát végző emberek előtt, akik nélkül mi sem kortyolgathatnánk a kedvenc párlatainkat. Ez úgy gondolom, hogy nagyon szép gesztus!
(Ehhez hozzátenném azt, ami a honlapon is szerepel: a Monkey Shoulder malátáit még mindig kézi erővel forgatják, mégis elérték valahogy, hogy javultak a munkakörülmények, és ezért ilyen balesetek már nem történnek. Hát biztos... - Ádám)

A Monkey Shoulder már a külső megjelenésében is érdekes jellegzetességeket mutat, hiszen ahogyan azt a minőségi whisky-k esetében megszokhattuk már az üvege is egyedi, tetszetős, jól megkülönböztethető jegyeket hordoz. A kissé zömök, de még éppen kézbeillő palackot három majom díszíti a nyak alatt, utalva ezzel az ital nevére és egyúttal jelezve azt, hogy itt valami különleges rejtőzik.

Illat:
Az első pillanatban az illata a frissen kinyitott tintásüveg illatára emlékeztetett, arra a sűrű savanykás és egészen egyedi illatra, ami ilyenkor felszabadul. Azt mondjuk nem tudom, hogy a kedves olvasók közül hányan éreztek ilyet, hiszen digitális korban élünk, de aki nem próbálta, az feltétlenül próbálja ki, csak hogy tudja miről is beszélek.

Némi levegőzés után az illat kibomlik kissé és a tintás aromák a szilva illata felé tolódnak el, majd meg sem állnak a friss szilvalekvár édes, savanykás illatorgiájáig.

Íz:
A fentebb leírt illatok a ital ízében sajnos, vagy éppen szerencsére nem köszönnek vissza. Az első korty némi sós, tengervizes ízt hagy maga után, ami mellett csak az alkohol kap szerepet. Egyszóval egy könnyű, jól „csúszó” whisky-ről beszélhetünk ebben az esetben.

Utóíz:
Az ital lecsengése enyhén füstös, az őszre, az őszi avar elképzelt ízére jellemző jegyeket mutat.

Összegezve:
A Monkey Shoulder egy nem túl komplex, de kipróbálásra mindenképpen ajánlott ital, ami jó kísérője lehet a baráti összejöveteleknek, beszélgetéseknek, hiszen bár kellemes kortyolgatni valót biztosít, mégsem vonja el a figyelmet iszogatás közben a partnereinkről.
(Na tessék, a Nikkáról is ilyesmit írtam, ugyeugye? :) - perszehogyÁdám)

 

Forrás:
https://www.monkeyshoulder.com/
Egyéb:
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, Whisky

Maker's Mark, az Amerikai Nektár

Maker's Mark, straight bourbon, tulajdonképpen dupla kritika

maker_s_mark_bottle.jpg

Egy vallomással tartozom, én alapvetően nem szeretem az amerikai whiskey-ket. Nekem valahogy minden eddig kóstolt tétel túlságosan üres, híg, vízízű volt, amiben mindössze némi kesernyés mellékízt éreztem ez pedig kevés volt ahhoz, hogy további tapasztalatokat akarjak szerezni velük.

A Maker’s Mark-ra is csak azért esett a választás, mert a kiszemelt ír whiskey elfogyott a bárban, ahol épp ültünk, így ezen kívül csak az igazán kommersz whisky-k maradtak és ez a bourbon. Mivel ehhez még nem volt szerencsénk, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes tenni vele egy próbát, ha másra nem is lesz jó, legfeljebb elrettentő példának használhatjuk. Elvégre is, elhivatott bloggerként nem csak finom italokat kóstolunk, hanem olyat is, amit meg akarunk óvni titeket kedves olvasók. (És lesz ilyen is bőven, csak győzzétek kivárni, ittatok már például cseh whisky-t? Én igen… )

(Hogy ne legyen ennyire sötét a kép, az egyensúly kéretlen hirnökeként a Dőlt Betűs Felirat, a Fogadatlan Prókátor, vagy ha úgy tetszik, a Társszerző Jobbik Énje próbál majd botcsinálta Advocatus Diaboli-t játszani, miután az italt - talán méltatlanul - ekéző kísérletei rendre az asztalfiókban végezték.)

Kezdjük némi háttérinformációval, avagy mi is az a straight bourbon? A bourbon olyan whiskey típus, amit legalább felerészben kukoricából erjesztenek és a lepárlás után belülről elszenesített tölgyfahordóban érlelik. A vonatkozó jogi definiciók szerint a straight bourbon megnevezést az az ital kaphatja meg, amit legalább két évig érlelnek a hordókban.

A Maker’s Mark az alábbi összetevőkből áll: 70% kukorica, 16% búza, 14% malátázott árpa.  A búza az, amiben a cikkben tárgyalt whisky különbözik az többi bourbon-től. A lepárló tulajdonosa Bill Samuels 1953-ban elhatározta, hogy olyan whiskeyt fog előállítani, ami kifinomultabb az akkori bourbon-öknél, aminek nincs meg az a forró égető utóíze, mint a versenytársainak.

Hogy ez hogyan sikerült, azt a alábbiakban megtudhatjátok…

Illat:  
Az első benyomást a 45% alkoholtartalom okozza. Ha hagyjuk egy kicsit szellőzni és elillanni a brutális alkoholszagot, akkor némi citrusos illatot is felfedezhetünk az alkohol mellett, ami engem gyermekkorom zselés szaloncukorjára elmékeztetett. nem mondanám kellemetlennek, de valójábn én semmit nem éreztem a szakírók által felfedezett tölgyes, karamellás és gyümölcsös illatokból.

Pedig ott vannak azok. Ha igazán, de igazán próbálkozunk, és hagyjuk elvonulni a kölnis-alkoholos illat-kakofónia Caterpillar-nehézgépeit, lágy tutti-frutti ízű szaloncukoraromák sejlenek fel tönkrenyomorított szaglószerveinkben.

Íz és lecsengés:
Az íze sem hozott többet számomra a fentebb emlegetett tipikus vizes, kesernyés ízeknél, talán az enyhe dohosság volt a plusz, de sajnos ez még kevés volt, hogy megkülönböztető karaktert kapjon az ital. Az utóízben már több árnyalat volt felfedezhető, az alkoholos ízek mellett az zöld dió és a mogyoró íze volt felfedezhető, ami adott egy kis pikáns jelleget az amúgy rövid, gyors lecsengésnek.

Mr. Dőlt Betű nem érti a problémát. Ez olyan, hogy miután a Rambo 2-ben a címszereplőt átkergeti a dzsungelen a napalm tűzvihara, hűsítő balzsamnak érzi a koszos patakvizet, amelybe sikerül az utolsó pillanatban fejest ugrania. Valahogy ilyesformán hat a fenti tutti-frutti aroma utójátékaként jelentkező keserű rágógumi-ízű ipari nyalókajelleg.

Jéggel:
Bár nem támogatjuk a whisky-k jéggel vagy bármi mással való hígítását, de itt most tettünk egy kísérletet.

A magad nevében beszélj, kedves Tamás, néhány esetben nagyon jó kis nyári itóka kerekedik egy jéggel bolondított whiskyből. Igen, még egy bourbon-ből is. Üdvözlettel, a Fogadatlan Prókátor.

Az ital jéggel hűtve, hígítva feljavult kissé. Az illatában előretörtek az édeskés, karamelles, barnacukros jegyek. Az ízében háttérbe szorult az alkohol és megerősödött a nem kellemetlen kesernyésség. Az utóíze pedig határozottan csípős felhangokat kapott. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy jót tett az italnak némi jég.

Határozottan jót, amennyiben annak számít, hogy az életúnt redneckeken kívül bárki más számára is fogyaszthatóvá teszi. Polcmelegen sehogy máshogy nem tudom elképzelni a Markot, csak úgy, ha épp akkor vitte el a ruhámat és a motoromat egy baltaarcú, hármasszekrény alak, pirosan csillogó szemekkel. Viszont ha rakunk bele jeget, akkor kellemesen hűvös, kaliforniai paprikaízű löttyöt kapunk, zöldfűszeres-füstös aromákkal. Az Advocatus Diabolit hallották.

Külső:
Nos, a Maker’s Mark külseje az, amiről a legtöbb jót el tudok mondani. Az egyedi, jól megkülönböztethető formájú és igen tetszetős üveg mindenképpen elismerésre méltó, főleg úgy, ha figyelembe vesszük, hogy a lezáráshoz használt vörös viaszba minden üveget külön, kézzel mártanak bele.

Összefoglalva elmondható, hogy ez a whisky többet tud nyújtani az érdeklődők számára a kommersz bourbon-nél, de még minidig messze van attól a kifinomultságtól, amivel a leggyengébb single maltok esetében is találkozhatunk.

Egy próbát azonban mindenképpen megér, főleg ha a körülmények baljós összejátszása folytán egyszer olyan helyzetbe kerül a tisztelt olvasó, hogy csak bourbon whisky-k állnak rendelkezésre. akkor mindenféleképpen ez a helyes választás. De csak jéggel.

És kólával ne igyátok, mert ahhoz drága, és nem jön ki a karaktere, ezt üzeni Nektek a Társszerző Jobbik Énje. Uff.

Adatok:
Név: Maker’ Mark
Érlelési idő: -
Régió: USA, Kentucky

Források, linkek:

Web:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bourbon_whisky
https://www.makersmark.com/

Egyéb:
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, Whisky
Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

A William Grant & Sons remekei 1. - Grant's Family Reserve

Grant's Family Reserve - Dupla kritika

whiskey-237898_640.jpg

Forrás: Pixababy

Tamás

A Glenfiddich kifejezés jelentése a szarvas völgye. Ezt a telket vásárolta meg a Grant család 1886-ban, hogy régi vágyukat beteljesítve saját lepárlót alapítsanak. A lepárlót végül tégláról téglára haladva a saját kezükkel építették fel. Ezzel kiválóan mutatva azt az elszántságot, ami tetten érhető a lepárló működésében, az italok népszerűségében mind a mai napig. az pedig már önmagában is komoly jelentőséggel bír, hogy a világon legismertebb single malt whisky a Glenfiddich is a cég termékei  közé tartozik. (Amiről szó is lesz egy önálló cikkben később)

A Grant’s első kiadása 1898-ben született meg és az elmúlt több., mint 100 évben a népszerűsége és ismertsége csak növekedett. Jellegzetes háromszög alakú üvege, jól megkülönböztethetővé teszi az olcsóbb whisky-k között és ez is mutatja, hogy itt valami érdekesebbről beszélhetünk, mint az árkategóriájában szereplő többi ital esetében, mert bár valóban nem drága whisky, de mégis felmutat olyan jellegzetességeket, amik messze túlmutatnak az áránál.

Szín, illat:

Színében a nyári naplementéket idéző világos bronzos árnyalatokat láthatunk, amik előre jelzik, hogy itt egy kellemes, barátságos ital vár ránk.

Az illata nem túl markáns, az első pillanatban inkább az alkoholt érezhetjük, de szerencsére nem túl bántó módon. Egy kis ismerkedés után eltűnnek a gyümölcsös aromák is, itt jelesül a karácsony környékén, a fűtőtesten aszalt narancshéj, szegfűszeggel megbolondított illatát érezhetjük.

A szakavatott kóstolók találkozhatnak még némi tölgyes, szilvabefőttes, mézes illatokkal is.

Íz, utóíz:

Az ízében inkább semleges, legfeljebb egy kis kormos, füstös ízt érezhetünk, én itt nyomát sem találtam a szakértők által megénekelt „krémességnek”. Az utóízek viszont durvább alkoholos csípősséget mutatnak, itt már-már kellemetlennek volt mondható az egész nyelvet beborító csípősség.

Ahogyan a Maker’s Mark esetében, itt is kipróbáltuk jéggel szelídítve is az italt:

Az előző esethez hasonlóan itt is pozitív irányba változott az ital néhány tulajdonsága. Az illatában az alkohol helyett marcipánra emlékeztető és kissé odaégett szilvalekvárra emlékeztető aromák jelentek meg, ami valljuk be sokkal kellemesebb, mint az előbb érzett alkohol. Az ízében itt is előkerült az olajosság és nagyobb szerepet kap az előbb is érzett kormos, füstös ízvilág. Szerencsére a jég az utóízt is megszelídíti kissé, eltűnik a csípősség és előkerülnek a földes, kesernyés ízek.

Ádám

A blog indulása óta foglalkoztat egy “bálás whiskyk” sorozat, melyben a magyar piacon fellelhető belépőszintet kóstolnánk végig. Ez kategória a benzinkutak és a Teszkók polcain az Old Man’s-szel és a Canadian Special-lel indul, s a kocsmai örökzöld Jim Beam-Jack Daniels-Ballantines-Red Label négyesen, valamint néhány, különféle áruházláncok által exkluzív termékként tartott, exotikus csemegén át (jó esetben) a Tullamore DEW-al, a Famous  és a Black Grouse-szal zárul, amelyek magasan lekörözve osztályos társaikat zseniális kapudrogokként szolgálnak a magasabb szintek felé. A Grant’s a William Grant & Sons lepárló-birodalom termékpiramisának legalsó lépcsőfokaként a kategória kiváló reprezentánsa.

Nagyjából ezekkel az elvárásokkal kezdtem kóstolni is.

Az illata nem lepett meg különösebben. Mint minden fiatalabb viszki, ez is egy erősebb, alkoholos lórúgással indított, de később meglepett némi fűszerességgel
szegfűszeg?
is, még ha ez nem is markáns, sem nem meghatározó jegye. Nem az illatáért szeretjük, na.

Íze nem nagyon van. Miután azt csináltuk vele, amit a kóstoláskor szoktunk, rádöbbentem, hogy ennél az italnál ez felesleges; ennyi erővel mosogatólevet is gargarizálhattam volna. Le kellett nyelnem a kortyot ahhoz, hogy egy pillanatra, érdekes, kicsit kesernyés, sajtos, fűszeres érzeteim legyenek, de az a korty friss kenyér falatjához méltón kellemes, telt érzést adott.

A lecsengése az illatához mérhető: érzete van inkább, mint jellege, s az acetonos maró érzet helyett forró bizsergést hagy a nyelven. Belépőszinű, ülésfűtött kínai masszázsfotelt kell elképzelni, amelyben a motor és a fűtőszál teljesítményét is túltolták, még is jó benne ülni egy kimerítő nap után.

Jéggel némileg, de nem jelentősen más az élmény, az általános alkoholgőzt elnyomva grillázsos, karamellés illatokat hozott elő az italból, amihez hasonlót frissensült, tálca zserbók közelében érezni. Az első korty után azért lehűlt kissé az első lelkesedésem is, ugyanis az illat-kakofóniából ide már nem sok jött át; a jég az erővel együtt a jelleget is kiveszi az italból. Érdemes lehet hűvös vízzel is próbát tenni, ugyanis miután a jégkocka feloldódott, a pohár pedig kapott egy kis levegőt , nagyon szépen csúszott az utolsó korty.

Összességében ha a csak négy rugóm lenne egy üveg whiskyre, gondolkodás nélkül ezt venném... de mindenképp pakolnék mellé valami mókusvizet.