Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2015.sze.17.
Írta: D_Tamás komment

Suntory Yamazaki & Nikka, avagy két Japán egy csárdában

Suntory Yamazaki Distillers Reserve, Nikka Pure Malt Black, single malt - blended, Japán, másfélkritika

12042258_10207136793155089_916455117_n.jpg Forrás: Maláta instagram

Az egész a másfélből: Tamás

Amikor egy csütörtök este elindultunk Budapest belvárosába az volt a terv, hogy egy skót single malt-ot kóstolunk, de ezek a túrák lassan hagyományszerűen azzal végződnek, hogy valami egészen mást iszunk.

Szerencsére azonban, Budapesten egyre több az olyan hely, ahol rejtett kincsekre lehet bukkanni, mint ahogyan az velünk is történt, hiszen a tervezett Skót helyett két remek és érdekes Japán whisky-t sikerült kóstolnunk.

Bár attól azért – szerencsére -  nem kell tartani, hogy elpártoljak a kedvenc skót szigeteimtől és a felföldtől, de ezzel együtt kezdem egyre inkább megkedvelni a felkelő nap országának whisky-eit. Lehet, hogy nem akkora a választék maltokból, mint Skóciában, de amiket eddig kóstoltam (és szerencsére ez a szám szépen növekszik) azok felvették a versenyt a nagy elődökkel. Ezt pedig nem csak én mondom, hanem a szakértők is, hiszen a Yamazaki termékek évek óta a világ élvonalába tartoznak.

A most bemutatott italok bár két különböző lepárlóban készültek, nem csak az ország közös bennük, ahol készültek, de erre majd a cikkben térünk ki.

Suntory Yamazaki Distillers Reserve

Illat:

Szinte hihetetlenül könnyed, gyümölcsös illatok szabadulnak fel a pohárból. Citrusfélék, eper kiegészítve némi aszalt gyümölcsös, sűrű, édeskésen fanyar illattal. Ha vakon kóstolnék, akkor elsőre meg sem tudnám mondani, hogy whisky-t kóstolok, mert az erre az ital fajtára jellemző illatok, csak lassan és nagyon enyhén kerülnek elő ebben a keverékben maltban.

Íz:

Az első korty itt is a citromos, lime-os ízeket hozza elő. ami lassan kiegészül a fahéj ízével és kissé fás, tölgyes zamatokkal. Az illatában érzett könnyedséget az ital itt is fenntartja, a szájban is  enyhe, finom selymességgel operál.

Utóíz:

Az alkohol csípését először itt érhetjük tettem, de itt is csak egy kezdeti alapos zsibbadással a nyelvünk tövénél aztán ennek múltával ismét csak a citrusos aromák kerülnek elő.

Összességében ez a tétel egy nagyon könnyű whisky-t takar, ami helyenként sokkal jobban emlékeztet a citromos zöld teára, mint whisky-re, de azért kóstolásra ajánlott tétel, főleg a Lowland whisky-ket kedvelők körében, hiszen ha a Skót régiókhoz kellene hasonlítani, akkor leginkább ideillik. Talán érdemes lenne összekóstolni egyszer egy Glenkinchie-vel.

Nikka Pure Malt Black

Illat:

Itt markánsan megjelenik az alkohol, de hamar eltakarja a csipősségét a tőzeges, füstös aroma, de ez valahogy más, mint például az Islay szigeti whisky-k gyógyszeres, keserű füstje. A Nikka füstössége nekem inkább egy barbecue party-n terjengő fűszeres, zamatos, fás füstre emlékezetet, ami szerintem minden húsevő arcára elégedett mosolyt varázsol.

Íz:

Enyhén olajos, kissé édeskés, fűszeres és elég karakteres, intenzív ahhoz, hogy a kortyintás után azonnal beterítse az egész szájüregünket.

Utóíz:

Az ital utóízében ismét a füstösségé a főszerep, de mindannyiunk óriási mázlijára még mindig inkább fűszeres, sós füstöt érezhetünk és nem keserű gyógyszerest.

Összegezve, ez a Nikka nem túl komplex whisky, de egyben lévő és jól megkülönböztethető egész. Nem fog benne senki csalódni, aki kipróbálna egy jó Japán whisky-t, de nem szeretne lemondani a megszokott, füstösebb illatokról, ízekről sem.

Végkövetkeztetés:

Nos, azt ki kell jelentenem, hogy mindkét whisky jó, vagy akár azt is hogy remek. Kóstolásra mindenképpen, mindenkinek ajánlható. Az én személyesen inkább a Nikkára szavaznék, ha választanom kéne, de én kifejezetten füstös whisky párti vagyok. Továbbá valahogy nekem jobban bejön a Nikka kissé egyszerűbb, de kerek kellemessége, mint a Suntory már nem is kerek, hanem kockára vágott tökéletessége, ami már-már túlzás is, hiszen helyenként már az ital, a whisky alapvető karakterét is veszélyezteti.

És hogy mi az a több, ami a földrajzi lokáción túl összeköti a két whisky-t?

Nos, az a személy, akinek köszönhető az, hogy ma egyáltalán kóstolhatunk Japánban készült whisky-ket. Ez az ember pedig Taketsuru Masataka, aki a skóciai diákévei után hazatérve elsőként a Suntory céggel együtt megalapította a Yamazaki lepárlót, néhány évvel később pedig a saját lepárlóját a Nikkát. Nos, megnéztem volna azokat a koleszos bulikat, ahol egy visszafogott japán fiatalembert így meg lehet fertőzni a whisky szeretetével… Bár nem, a fene akarja nézni, inkább beszállok.

A fél a másfélből: Ádám

Mivel a helyzet csak majdnem olyan rózsás, ahogy Tamás barátom az elején kifejtette, és a “rejtett kincsekből” nem tudtak a helyen egy pohárnál többet felszolgálni, én mindenféle bourbönökkel kínoztam magam (mert rendületlenül hiszek a Szent Börböngrál létezésében továbbra is). A Nikka blackről így annyi van meg, hogy egy-az egyben hozza a Nikka feelinget nyakonöntve némi korommal, a Yamazakiból viszont nekem is jutott, így bővebben is tudok írni róla.

Illat:

Csodát vártam, és túl sokat nem is csalódtam: amit a japánok elkezdenek, az tisztességgel meg van csinálva, legyen szó akár sportautóról, animációs filmről vagy csápos hentairól (ezt guglizd ki magadnak).

Míg a blendjük illata nagyon jól tudta leplezni keverék mivoltát, a maltjuké egy költemény, egy művészi kidolgozású tusrajz… Messziről érezhető, átható erdeigyümölcs-illata először egy nagyon minőségi pálinkára emlékeztetett, majd az ezzel elvegyülő, Nikkából is megismert rizses aroma sikeresen visszavitt a boldog óvodáskoromba, ahol kétpofára zabáltuk a gyümölcsös tejberizst, ha aznap épp ezt találta ki a Központi Kajáltató Elvtárs. Gyorsan kortyolnom kellett tehát, hogy újra felnőtt férfinek érezzem magam.

Íz:

Nem túl olajos, nagyon enyhén karcos, mintha nem is whiskyt innék. Valószínűtlenül, szinte éterien bársonyos a cucc, egy enyhe csípéssel, ami soha nem tud kellemetlenre fejlődni, csak bizserget, mint az épp eléggé forró fürdővíz. Máskülönben olyan húdenagyot ez sem adott ízben, nem is értem ezt az íz dolgot a viszkikóstolásnál, őszinténmegmondom.
Valaki magyarázza el.

Lecsengés:

Olvasom a jegyzeteimet és gondolkodom, hogy mi csúszott el.
Tisztán emlékszem ugyanis, hogy nem voltam olyan húde elborulva ettől a whiskytől, a papíron viszont olyan dolgok vannak, mintha a Fiatalság Forrását kortyolgatnám. Gondolatkísérlet: ha kidobom a szemetet, elvonatkoztatok attól, hogy mit vártam egy háromszoros best-single-malt nyertes Suntory lepárlótól, és bízom az objektivitásban, ami a tollamat vezette a kóstoláskor, akkor egy csodálatos és különleges párlatot kapok eredményül.

Egy párlatot, amely lenyelés után is az illatához méltó, kellemes, savanykás gyümölcsösséget hagy a szájban, majd a rizses faktorok megjelenésekor egy fincsi citromtorta emelkedik ki a kutyulékból, hogy aztán egy pici füst után némi kanalas orvosságot is érzékeljek. De olyant, aminél eurószázezreket költöttek arra, hogy anyuci hülye  gyereke ne hányja el magát közvetlenül lenyelés után.

Összefoglaló:

Ennyiért többet vártam, le is van írva, de máshonnan kell ezt a kérdést megnézni. Vegyük észre és vegyük számításba, hogy egy Skóciánál sokkal távolibb ország helyben készült termékét fogyasztottam, amelynek ráadásul a logisztikája sincs idáig kikövezve. Ha ezt megtesszük, és korrigáljuk a kapcsolódó ár-érték együtthatót, az a konklúzió, hogy a Yamazaki Distillers Reserve kategóriájának egyik legjobb whiskije, amelyet címkéje egyszerűsége dacára bármikor szívesen a polcomon tudnék… És mivel a whiskys jegyek közel sem olyan markánsak benne, kínálnám vele azokat a tudatlan, barbárságban vergődő felebarátaimat, akik szerint a whisky úgy ánblokk szar.

És miközben felbüfögöd, tényleg olyan mint egy nagyon jó pálesz.

Adatok:

Név: Suntory Yamazaki Distillers Reserve, Nikka Pure Malt Black
Érlelési idő: -
Régió: Japán

Források, linkek:

https://www.masterofmalt.com/whiskies/nikka-pure-malt-black-whisky/
http://whisky.suntory.com/distilleries/yamazaki/

Egyéb: Michael Jackson: Whisky

Ben Nevis, a legmagasabb Skót hegy hazánkban

Ben Nevis Special Reserve, blended, Skócia

ben_nevis_vagott.jpg

 Forrás: Magányos Maláta Instagram

Ha az embert az egyik legjobb barátja felhívja egy kóbor csütörtök reggel, hogy másnap este meg kell ünnepelnünk a lánya születését, azaz be kell mutatnunk némi italáldozatot annak érdekében, hogy az újszülött megfelelő mennyiségű táplálékhoz jusson az édesanyja által, akkor egy igazi barát csak igent mondhat.

Aztán a telefon letétele után meg kapkodhat a fejéhez, hogy akkor honnan, hogyan fogja beszerezni a megfelelő whiskyt, a kissé rendhagyó munkaideje és egyéb elfoglaltságai mellett. Nos, tapasztalatom szerint az ilyen esetekben értékelődnek fel azok a speciális kisboltok, amik bőven a normál nyitva tartási idő után is elérhetőek és még tartanak néhány értékelhető whisky-t is.

Szerencsére ismerek ilyen üzletet, amit az ifjú apukához indulva útba is ejtettem, így lettem egy kerámia dekanteres Ben Nevis boldog és ideiglenes tulajdonosa, amely néhány további akadály leküzdése után szerencsésen landolt az ünnepelt asztalán. Azután pedig hamarosan a poharainkban.

Hogy a kissé terjedelmes bevezetés után a lényegre térjek, a Ben Nevis nagyszerű választás lehet, a fentebb részletezett célra. Már csak a dekanteres kiszerelés okán is, amely egészen „ajándékszerű” megjelenést kölcsönöz az italnak. A meleg, barátságos színekkel megfestett és archaizáló betűkkel feliratozott palack egészen exkluzív külsőt kölcsönöz az italnak. A palack fogása is meglepően, - én tartottam egy kicsit tőle- kényelmes, így könnyen, kilötyögtetéstől mentesen tölthetjük ki belőle az újabb és újabb adagokat, amit úgy is kérni fog mindenki.

Szín:

Inkább sötétebb aranyszínű ital, az aranynak az az árnyalata, amelyet leginkább régi, kissé kopott, antik hatású ékszereken láthatunk.

Illat:

Bár egy blended whiskyről beszélünk, amiknek többnyire nem túl kellemes az illata, itt nem találkozunk milyen problémával. A pohárba szagolva meleg, mézes, malátás aromákat találunk, bántó alkoholos felhangok nélkül. Az illat hosszan megmarad, az oxidáció hatására sem módosul számottevően.

Íz:

Édes, karamellás, malátás ízek jelennek meg az első kortyban, tőzeges ízeket csak pillanatokig érezhetünk, inkább a könnyebb édeskés ízek dominálnak. Ettől aztán a hozzám hasonló édesszájúak számára abszolút igaz, hogy szinte itatja magát az ital.

Utóíz:

Az átlagnál némileg hosszabb lecsengéssel rendelkezik a Ben Nevis, mely ízeiben továbbra is az édes, karamellás ízek jellemeznek. Száraz, enyhén füstös ízeket csak a legvégén éreztünk.

Bár ebben az esetben, a mi amatőr érzékelésünk és a szakírók professzionális ízlelőbimbói szinte ugyanazt érezték, azért a profik szerint az igazán avatott olvasóink a fentiek mellett tölgyes ízeket is felfedezhetnek a whisky-ben.

Ajánlani mindenki számára ajánlanám a Ben Nevis-t. A kellemesen édes, lágy ízek minden érdeklődő számára élvezhetővé teszik az italt, legyen az nő, vagy férfi, profi, vagy műkedvelő kóstoló, rajongó.

Bár abban az árfekvésben, ahol ez az ital található, már fellelhetőek ennél valamivel érdekesebb tételek is, azért érdemes adni ennek is egy esélyt.

Elvégre is mindenki számára eljöhet a pillanat, amikor egy jó barát felhívja…

Adatok:

Név: Ben Nevis, Special reserve
Érlelési idő: -
Régió: Skócia

Forrás:

Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve: Whisky

Web:

http://www.bennevisdistillery.com/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/ben-nevis-10-year-old-whisky/

A William Grant & Sons remekei 3. - Tullamore Dew

Tullamore D.e.w., blended whiskey, Írország

dew_2.jpg

Forrás: Magányos Maláta

A Tullamore Dew az egyik kedvenc Ír whiskey-m, amit szerencsére hazánkba is nagyon könnyen beszerezhetünk. Talán nem ez a legismertebb ír ital, de bizton állíthatom, hogy az egyik legjobb az elérhető árú, nem belépő szintű blended-ek világában.

Továbbá a kedvenceim közé tartozik azért is, mert a selymes, tapintatos ízével kitűnően alkalmas arra, hogy olyan társasága is elvigyük, ahol nem, vagy nem csak, whisky rajongókkal találkozunk. Hiszen mindannyian kerülhetünk olyan szituációba, amikor valamilyen alkohollal hozzá kell járulnunk a társaság szórakozásához, de nem szívesen pazarolnánk el erre a célra egy komolyabb whisky-t. Ilyenkor a Tullamore Dew a legjobb kompromisszum, legalább is véleményem szerint.

Az ital bemutatása előtt, térjünk ki egy pillanatra az ír whisky-kre általában.

Azaz mitől Ír az ír whisky?

Ír whiskey-nek tekinthető az a whisky, amit Írországban készül és legalább három évig fahordóban érlelték. természetesen az átlagos érlelési idő ennél hosszabb. Jellemzőjük még ezeknek az italoknak, hogy nem használnak tőzegfüstöt az előállításuk során, így kevés kivételtől eltekintve nem is jellemző rájuk a füstös aroma. A skót whisky-khez képest fontos különbség még az is, hogy az ír whisky-t háromszor párolják le ettől kapja a lágyabb, könnyedebb ízét. Valamint fontos még megemlíteni, hogy az árpamaláta mellett nem malátáztatott azaz sima árpát is felhasználnak a készítés során.

A Tullamore Dew egy szintén háromszor lepárolt, hagyományos ír whiskey, amely jól reprezentálja az összes a típusára jellemző tulajdonságot.

Illat:

Az poharat az orrunkhoz emelve, mint a blended whisky-knél általában, itt is az acetonos, alkoholos szag az, amit észrevehetünk. Azonban ha hagyjuk lélegezni az italt, akkor kis idő múlva az alkoholosságok kiegészítik más izgalmasabb aromák is, mint az enyhe virágméz illat, vagy éppen a nyers, frissen készült fahordó jellegzetes illata.

A szakirodalom az ital illatával kapcsolatban a fentiek mellett a gyümölcsös aromákat emeli ki a whiskey-ben.

Íz:

A kortyot a szánkban megforgatva szintén könnyű virágos ízekkel találkozunk, szerencsére itt nincs nyoma az alkohol csípősségének. Ami viszont megjelenik, ahogyan az ír whisky-kre jellemző, az az olajosság. Nem bántóan, de jól kiérezhetően, szinte az egész nyelvünket bevonja az ital.

Utóíz:

A whiskey utóíze kellemesen hosszú, aromáiban inkább az ital illatával rokon, azaz a száraz, citrusos, fás ízek dominálnak benne.

A szakértők nyomokban tejkaramellát is éreznek az utóízben. ezzel a megállapítással, szokás szerint, nem vitatkoznék, de az én műkedvelő nyelvem ezeket az ízeket nem találta.

Megjelenés:

Az ital sápadt aranyra emlékeztető színnel kényezteti a szemünket, az üvege szögletessége pedig könnyen észrevehetővé teszi bármilyen zsúfolt polcon rejtőzik is az üzletekben. A palackon található címkék visszafogottak a címke zöld színe pedig azonnal Írországot juttathatja eszünkbe, amit a szemünk elé kerül az ital.

Összefoglalva, csak ajánlani tudom mindenki számára ezt a whisky-t, akár az ír jellegzetességekkel való ismerkedésre, akár csak egy baráti iszogatásra, vagy éppen céges csapatépítőkre. De egy kellemes ír kávénak is jó alapanyaga lehet, ami a közelítő őszi, téli időjárásban remek lélekmelegítő lehet minden whisky rajongó számára.

Ja és az ír whisky-be soha, semmilyen körülmények között ne tegyünk jeget!

Az italt az egyik kedvenc báromban a Szertár Zugbárban kóstoltam.

Adatok:

Név: Tullamore Dew Malt
Érlelési idő: -
Régió: Írország

Forrás:

http://www.tullamoredew.com/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/tullamore-dew-whiskey/

 

 

 

A William Grant & Sons remekei 2. - Monkey Shoulder

Monkey Shoulder, blended malt whisky, dupla kritika

11417425_1622793331343507_683850474_n.jpg

Forrás: Az Instengrammunk

Ádám

Ilyen lusta dög nincs a világon, mint én; ennek a cikknek már legalább egy hete meg kellett volna születnie, ugyanis a majmokat egy madárlátta Grant's-el együtt, a kétrészes William Grant & Sons sorozatunk részeként kóstoltuk. Tamás becsületére legyen mondva, Ő kész is lett vele még akkor, én koptatom ilyen lassan a billentyűzetet.

A Monkey Shoulder ezzel együtt megérdemli, hogy megfontoltan írjak róla. Tudniillik, az egyik kedvenc whiskym, és kistestvérével ellentétben messzi van attól, hogy a bálásként kezeljük: a három majom motívummal ellátott, igényes kinézetű palack kizárólag malátaviszkiből készült, egyéb gabonát nem látott, gyönyörű borostyánszín, prémium keveréket tartalmaz.

Illat:
Mivel a cikk írásakor a fent említett palack egy ideje már nyitva volt, elnéztem neki a markáns alkohol-érzetet, főleg azért, mert ezzel együtt is sokkal igényesebb, letisztultabb benyomást tett rám, mint a percekkel azelőtt kóstolt Grant's. Elsőre virágmézet, majd némi vizsgálódás után szilvát, bogyós gyümölcsökből készült lekvárt éreztem rajta. Ahhoz képest tehát, hogy a blended maltokat kimondottan nem az illatukért szeretjük, ez a konkrét típus elég jól kezdett nálunk.

Íz:
Az első kortynál mindig megnézem az olajosságot, amelyet a nem teljesen szar típusok rendre hoznak. Ezúttal is kipipáltam ezt a tételt, de sem ez, sem az íze nem nyűgözött le különösebben (némi tinta, talán ezúttal is a régóta nyitott üveg miatt). A torokhatása inkább forró, mint karcos, ez ízlés dolga.

Lecsengés:
Az általam kóstolt jó blended whiskyk közös tulajdonsága, hogy a végjátékban hódítottak meg. A Monkey Shoulder pedig jó blended whisky, tehát a boldog befejezés itt is garantált: a forró toroksimi után némi szilvamaradványt, és nyers, kormos gabonákat éreztem, amelyet Nikkáéhoz hasonló hűs érintések követtek, talán annyi különbséggel, hogy ebben nem éreztem a mentolt.

Összegzés:
Azt írtam fel, hogy kétféle whisky van: amelyikből jó az utolsó korty, és amelyikből szar. A Monkey Shoulderből jó, szépen, lágyan siklik, jöhet még. Eredetileg a Grant's-hez kellene hasonlítani a cuccot, mivel amellé ittuk, de ez nem lenne tisztességes: igényesebb dolog ez, igényesebb alkalmakra. Mint a Nikka.

A szubjektív észosztással ezzel megvolnánk, imhol vala a szakértés:

Tamás

Bár blended whisky-ről van szó, a Monkey Shouder az egyik, igen jó bizonyíték arra, hogy ebben a műfajban is lehet érdekeset, különlegeset alkotni. A whisky-t eredetileg azzal a céllal készítették, hogy szélesebb körben megismertessék a keverék alapjául szolgáló single malt whisky-ket, a Kininvie-t, a Balvenie-t és a Glenfiddich-et.

A nevét állítólag arról a jelenségről kapta, hogy a malátát forgató munkásoknak folyamatosan megrándul az egyik válluk a munkájuk miatt. Szóval az italt tekinthetjük egyfajta tisztelgésnek is azon fizikai munkát végző emberek előtt, akik nélkül mi sem kortyolgathatnánk a kedvenc párlatainkat. Ez úgy gondolom, hogy nagyon szép gesztus!
(Ehhez hozzátenném azt, ami a honlapon is szerepel: a Monkey Shoulder malátáit még mindig kézi erővel forgatják, mégis elérték valahogy, hogy javultak a munkakörülmények, és ezért ilyen balesetek már nem történnek. Hát biztos... - Ádám)

A Monkey Shoulder már a külső megjelenésében is érdekes jellegzetességeket mutat, hiszen ahogyan azt a minőségi whisky-k esetében megszokhattuk már az üvege is egyedi, tetszetős, jól megkülönböztethető jegyeket hordoz. A kissé zömök, de még éppen kézbeillő palackot három majom díszíti a nyak alatt, utalva ezzel az ital nevére és egyúttal jelezve azt, hogy itt valami különleges rejtőzik.

Illat:
Az első pillanatban az illata a frissen kinyitott tintásüveg illatára emlékeztetett, arra a sűrű savanykás és egészen egyedi illatra, ami ilyenkor felszabadul. Azt mondjuk nem tudom, hogy a kedves olvasók közül hányan éreztek ilyet, hiszen digitális korban élünk, de aki nem próbálta, az feltétlenül próbálja ki, csak hogy tudja miről is beszélek.

Némi levegőzés után az illat kibomlik kissé és a tintás aromák a szilva illata felé tolódnak el, majd meg sem állnak a friss szilvalekvár édes, savanykás illatorgiájáig.

Íz:
A fentebb leírt illatok a ital ízében sajnos, vagy éppen szerencsére nem köszönnek vissza. Az első korty némi sós, tengervizes ízt hagy maga után, ami mellett csak az alkohol kap szerepet. Egyszóval egy könnyű, jól „csúszó” whisky-ről beszélhetünk ebben az esetben.

Utóíz:
Az ital lecsengése enyhén füstös, az őszre, az őszi avar elképzelt ízére jellemző jegyeket mutat.

Összegezve:
A Monkey Shoulder egy nem túl komplex, de kipróbálásra mindenképpen ajánlott ital, ami jó kísérője lehet a baráti összejöveteleknek, beszélgetéseknek, hiszen bár kellemes kortyolgatni valót biztosít, mégsem vonja el a figyelmet iszogatás közben a partnereinkről.
(Na tessék, a Nikkáról is ilyesmit írtam, ugyeugye? :) - perszehogyÁdám)

 

Forrás:
https://www.monkeyshoulder.com/
Egyéb:
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, Whisky

A William Grant & Sons remekei 1. - Grant's Family Reserve

Grant's Family Reserve - Dupla kritika

whiskey-237898_640.jpg

Forrás: Pixababy

Tamás

A Glenfiddich kifejezés jelentése a szarvas völgye. Ezt a telket vásárolta meg a Grant család 1886-ban, hogy régi vágyukat beteljesítve saját lepárlót alapítsanak. A lepárlót végül tégláról téglára haladva a saját kezükkel építették fel. Ezzel kiválóan mutatva azt az elszántságot, ami tetten érhető a lepárló működésében, az italok népszerűségében mind a mai napig. az pedig már önmagában is komoly jelentőséggel bír, hogy a világon legismertebb single malt whisky a Glenfiddich is a cég termékei  közé tartozik. (Amiről szó is lesz egy önálló cikkben később)

A Grant’s első kiadása 1898-ben született meg és az elmúlt több., mint 100 évben a népszerűsége és ismertsége csak növekedett. Jellegzetes háromszög alakú üvege, jól megkülönböztethetővé teszi az olcsóbb whisky-k között és ez is mutatja, hogy itt valami érdekesebbről beszélhetünk, mint az árkategóriájában szereplő többi ital esetében, mert bár valóban nem drága whisky, de mégis felmutat olyan jellegzetességeket, amik messze túlmutatnak az áránál.

Szín, illat:

Színében a nyári naplementéket idéző világos bronzos árnyalatokat láthatunk, amik előre jelzik, hogy itt egy kellemes, barátságos ital vár ránk.

Az illata nem túl markáns, az első pillanatban inkább az alkoholt érezhetjük, de szerencsére nem túl bántó módon. Egy kis ismerkedés után eltűnnek a gyümölcsös aromák is, itt jelesül a karácsony környékén, a fűtőtesten aszalt narancshéj, szegfűszeggel megbolondított illatát érezhetjük.

A szakavatott kóstolók találkozhatnak még némi tölgyes, szilvabefőttes, mézes illatokkal is.

Íz, utóíz:

Az ízében inkább semleges, legfeljebb egy kis kormos, füstös ízt érezhetünk, én itt nyomát sem találtam a szakértők által megénekelt „krémességnek”. Az utóízek viszont durvább alkoholos csípősséget mutatnak, itt már-már kellemetlennek volt mondható az egész nyelvet beborító csípősség.

Ahogyan a Maker’s Mark esetében, itt is kipróbáltuk jéggel szelídítve is az italt:

Az előző esethez hasonlóan itt is pozitív irányba változott az ital néhány tulajdonsága. Az illatában az alkohol helyett marcipánra emlékeztető és kissé odaégett szilvalekvárra emlékeztető aromák jelentek meg, ami valljuk be sokkal kellemesebb, mint az előbb érzett alkohol. Az ízében itt is előkerült az olajosság és nagyobb szerepet kap az előbb is érzett kormos, füstös ízvilág. Szerencsére a jég az utóízt is megszelídíti kissé, eltűnik a csípősség és előkerülnek a földes, kesernyés ízek.

Ádám

A blog indulása óta foglalkoztat egy “bálás whiskyk” sorozat, melyben a magyar piacon fellelhető belépőszintet kóstolnánk végig. Ez kategória a benzinkutak és a Teszkók polcain az Old Man’s-szel és a Canadian Special-lel indul, s a kocsmai örökzöld Jim Beam-Jack Daniels-Ballantines-Red Label négyesen, valamint néhány, különféle áruházláncok által exkluzív termékként tartott, exotikus csemegén át (jó esetben) a Tullamore DEW-al, a Famous  és a Black Grouse-szal zárul, amelyek magasan lekörözve osztályos társaikat zseniális kapudrogokként szolgálnak a magasabb szintek felé. A Grant’s a William Grant & Sons lepárló-birodalom termékpiramisának legalsó lépcsőfokaként a kategória kiváló reprezentánsa.

Nagyjából ezekkel az elvárásokkal kezdtem kóstolni is.

Az illata nem lepett meg különösebben. Mint minden fiatalabb viszki, ez is egy erősebb, alkoholos lórúgással indított, de később meglepett némi fűszerességgel
szegfűszeg?
is, még ha ez nem is markáns, sem nem meghatározó jegye. Nem az illatáért szeretjük, na.

Íze nem nagyon van. Miután azt csináltuk vele, amit a kóstoláskor szoktunk, rádöbbentem, hogy ennél az italnál ez felesleges; ennyi erővel mosogatólevet is gargarizálhattam volna. Le kellett nyelnem a kortyot ahhoz, hogy egy pillanatra, érdekes, kicsit kesernyés, sajtos, fűszeres érzeteim legyenek, de az a korty friss kenyér falatjához méltón kellemes, telt érzést adott.

A lecsengése az illatához mérhető: érzete van inkább, mint jellege, s az acetonos maró érzet helyett forró bizsergést hagy a nyelven. Belépőszinű, ülésfűtött kínai masszázsfotelt kell elképzelni, amelyben a motor és a fűtőszál teljesítményét is túltolták, még is jó benne ülni egy kimerítő nap után.

Jéggel némileg, de nem jelentősen más az élmény, az általános alkoholgőzt elnyomva grillázsos, karamellés illatokat hozott elő az italból, amihez hasonlót frissensült, tálca zserbók közelében érezni. Az első korty után azért lehűlt kissé az első lelkesedésem is, ugyanis az illat-kakofóniából ide már nem sok jött át; a jég az erővel együtt a jelleget is kiveszi az italból. Érdemes lehet hűvös vízzel is próbát tenni, ugyanis miután a jégkocka feloldódott, a pohár pedig kapott egy kis levegőt , nagyon szépen csúszott az utolsó korty.

Összességében ha a csak négy rugóm lenne egy üveg whiskyre, gondolkodás nélkül ezt venném... de mindenképp pakolnék mellé valami mókusvizet.

Erzsébet lába töve - Johnnie Walker Green Label impressziók

Johnnie Walker Green Label

Tudnivaló, hogy ezt a blogot félig meddig magunknak írjuk. Ilyenformán pedig olyan strukturálatlan, zsigerekből szóló írások is rákerülhetnek olykor, amelyek nem a kóstolt italok által okozott érzetek teljességét vagy a választott téma szakszerűségét, hanem a blog szempontjából releváns, akár spontán élményeink esszenciáját próbálják átfogni. Most következő soraim is effélének tekintendők: a Romkert polcain fellelt Green Label whisky által ihletetten, egy görbe este jutalomjátékaként kerültek a billentyűkre, és nem volt szívem az általuk közvetített gondolatok nyers őszinteségét utólagos szerkesztéssel tompítani.

johnnie_green.jpg

Olyan intenzív élmény volt, hogy muszáj azon melegében megírnom.

Akkor is, ha nem lesz összefüggő. Akkor is, ha az itthon magamba döntött Monkey Shoulder kell ébren tartsa bennem a szesz démonát.

A Romkert kellemes hely, ha valaki whiskyt akar inni. Jó idő esetén annak minden pozitívuma kiélvezhető a szabad levegőn, Glenfiddichből teljes sorozatot árulnak, és olyan különlegességek is akadnak a polcon, mint a 12 éves Glenfarclas, az Oban, vagy épp a Green Label Johnnie Walker, amely ezen írás témáját is képezi. Nem akartam én viszkizni, komolyan, egy pohár sörben állapodtunk meg, de éreztem én, hogy ha az üvegbe zárt avarillat Green Labellel találkozom, nem fogok tudni ellenálni. Egy ideig mondjuk sikerült… az itallapon nem szerepelt, a tehetségesek pedig tíz perc alatt sem tudták kirakni, mennyiért adják.

Nem volt lényeges.

A csupa szív, tölgyerdő-avarséta zöldcsíkost ki nem hagytam volna. Legalább tizenöt éves pure malt kutyulék, alkotórészei jó részét már nem kapni, üvegje ritka mint a fehér holló; s ha valaki egyszer-egyszer hozzájut, nem érzi, hogy blended whisky-t iszik, pláne nem Johnnie-t, melynek vöröscímkés verziójától világok választják el.

Nagyon zsenge, földszagú aromája van, egy picike szénnel, mintha valami orvosságos üveget szagolgatnék. De olyat, amelynek minden szippantása kipurgálja belőlem a rosszat, mint Aragornnak az Athelas, Son_Gokunak a Senzu-bab vagy Gorduinnak a felcsercsarab. . Akkor is az volt, mikor a RAM Vakvarjúban egy levéldarab kiséretében kortyoltam az elsőt. Beleesett. Nem zavart.

Nem is karcolt, csak egy picit. Szén volt benne, szén, nem füst. Nem tudom, hogy csinálták, zseniálisak, földötörténetet alkottak üvegbe zárva, ami állapot volt inkább, mint esszencia. Európai kelta-dzsinn, ami nem szereti, ha megzavarják. Ezt jelezte az is, hogy kinyitás után nem sokkal gumibogyó szörp lett belőle, nem tudta már velem feledtetni az ugyanolyan-szép lányokat…  pedig ezt a csodát percekkel azelőtt, frissen kitöltve simán hozta.

Mondják, az igazi csodák a komfortzónádon kívül várnak rád. Ha ez így van, akkor igazi tejjel-mézzel folyó Kánaánnak kell annak lenni, ahonnan állandóan csengő kacajú hurik hívó szava hallik. Olyasféle, mint azé a barna hajú, bőrdzsekis angyalé, aki dévaj pillantással kísérte, ahogy átvettem a tizenkét éves Glenfiddichemet a pultostól. Olyat akartam kapni, amivel tudom, mit kezdjek, amitől tudtam, mit várjak, az élet mégis tartogatott meglepetést, amelyet kiaknáztlan kellett hagyjak. Szar ügy.

És mivel már a harmadik MajomVáll nyomja a májam, és kezdek bebaszcsizni, a Glenfiddich érzeteit zanzásítva kapjátok. Van belőle annyi, mint a szemét, így van időm, hogy folyamként hömpölygő Speyside-i sorozatom részeként terjedelmes összehasonlító cikket tervezzek a különféle évfolyamokból.

Fogyasszátok egészséggel és mértékkel.

 Oké. Valójában mit is ittam?

A Johnnie Walker Green Label egy 43%-os, vetted (vagy más szóval blended) malt whisky, amelyet kizárólag (!) 15 éves malátaviszkik párlatából kevernek, így a blended kategória legtöbb képviselőjével szemben nem tartalmaz gabonawhiskyt. Az összetevők listája impozánsnak mondható: Talisker, Linkwood, Cragganmore és Caol Ila. Ha összeadjuk, hogy a számban már ezek 10-12 éves verzióitól is külön-külön összefut a nyál, és a zöld címke csak gondosan válogatott és kimért elegyükre kerülhetett, adódik a konklúzió: mindenképp kóstolja meg, aki hozzájut...

Ez utóbbi viszont némi nehézséggel jár majd: a Green Label forgalmazását ugyanis néhány éve az egész világon megszüntették, mivel bizonyos összetevői elérhetetlenné váltak. (Érdekesség, hogy a tengerentúlon idén ismét piacra dobtak belőle egy limitált sorozatot.) Helyette a kormegjelölés nélküli Gold, vagy a némileg alacsonyabb kategóriában elhelyezkedő Black Label kiadásokat találhatja az érdeklődő... vagy ha igazán szerencsés, itt-ott még fellelhet belőle egy üveggel.

Jó kincskeresést mindenkinek!

Nikka All Malt, a japán hibrid

Nikka All Malt, blended whisky - dupla kritika

nikka-all-malt-web-1170x633.jpg

Forrás: The Church, JQ

Tamás

Budapest egyre jobb hely lesz! Mármint a whisky kedvelő emberek szempontjából is. Nem, itt nem a nagykörúton gomba mód elszaporodó sörözők párszáz forintos Jim Beam akciójára gondolok. Nagyon nem. Viszont mostanra a belváros egyre több vendéglátóhelyén lehet legalább egy-egy érdekesebb, különlegesebb tételbe belefutni, mint ahogyan sikerült nekünk is a PIVO & BAR-ban összefutnunk a címben szereplő whiskyvel.

Az első palack Nikka whisky-met egy barátom lakásában tartott borbemutatón rendeltem meg, akkor még látatlanban. Érdekes volt, hogy egy borok forgalmazásával foglalkozó cég ilyen italt is tart a kínálatában, így nem tudtam ellenállni a csábításnak. Szerencsére az első kortyok után kiderült, hogy nem is hozhattam volna jobb döntést, a Nikka from the Barrel kiadása megéri az árát az utolsó fillérig. Hogy miért arról hamarosan egy önálló bejegyzésben mesélek nektek.

A fentiek miatt nagy örömmel és reményekkel telve rendeltem egy pohárral az All Malt-ból, kíváncsi voltam, hogy ez a kiadás is hozza-e azt a színvonalat, amit volt szerencsém megismerni a Nikka termékeivel való első találkozásomkor.

A megkapott ital színe biztató bronzbarna volt, amolyan igazi „whisky” színű.

Az illata egy markáns, alkoholos, kissé acetonos blended whisky illat, amit többé kevésbé minden olyan whisky produkál, aminek az üvege már egy ideje nyitva van. Hiába az oxidáció mindig megteszi a hatását. Kellemetlennek azért szerencsére nem mondható. Engem ez az illat mindig Skóciára emlékeztet, arra ahogyan ott egy bárba belépve, a pult közelében fogadott az ott lévő 50-60 palack whisky kipárolgásából összeállt illatfelhő. A szakértők egyébként füstölt húsos, füves, almás jegyeket éreznek a füstösség mellett. Nos, nekem még fejlődnöm kell ezen a téren az biztos.

Az első kortyot lenyelve a meglepő selymesség és a szembetűnően semleges íz volt feltűnő. A második kortyot a számban kicsit megforgatva már előkerültek a gyümölcsök is, az éretlen körte, fanyar aromája a nyelvem tövénél, némi mazsolás édességgel kombinálva. A kortyolgatás közben egyre dominánsabb volt az olajos „tapintás” is, ha élhetek ezzel a képzavarral. Ez, olyasmi, mintha az ital percről percre egyre jobban bevonná a nyelvet, sűrűbbé válna, ezzel tovább hangsúlyozva az eddig is megjelent aromákat.

Az utóíz újabb meglepetéseket hozott, itt más feltűntek a füstösebb, kormosabb , citrusosabb ízek is, sőt az utolsó kortyokban már némi tengervízre emlékeztető sósságot is éreztem.

Összegezve elmondható, hogy a Nikka All Malt nyugodtan ajánlható a whisky-kel mostanában ismerkedő személyeknek éppúgy, mint azoknak, akik már jártasabbak ebben a műfajban. Kellemes, könnyed ital, ami éppen csak annyira komplex, hogy a tapasztaltabb kóstolók is megtalálhassák benne azokat az aromákat, ami miatt megszerették a whisky-t.

Ádám

Eredetileg egy Macallant akartunk inni az Aquariumban, de ügyfélkezelési problémák miatt - és az agyvizem hőmérsékletének megőrzése érdekében - távozni voltam kénytelen. Tamással így a 47-es végállomásnál találkoztunk
“Na mivan, Pesti, már én tervezek neked útvonalat?”
és egy hirtelen jött sugallattól vezérelve a Pivo bár ponyvái alá rejtőztünk a Gozsdu udvart beragyogó napvilág hamis aranya elől. Hogy japán italt iszunk, az azután dőlt el, hogy kiderült, hogy az előre kinézett ír Bushmills kifogyott a készletről.

Hülyék ezek a japánok, na. Van egyfajta karmatikus kattantságuk, mintha az egész szigetük kapott volna valami durva, pszichoaktív serkentőszert, mikor Izanagi isten kardjáról a vízbe csöppent annak idején; s ha a minőség iránti elkötelezettségük a Nikkát kóstolgatva nem is volt elsőre nyilvánvaló, a végén szépen összeállt minden egy kerek egésszé.

Illat

Az első slukk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A japánok iránti minden tiszteletemre szükségem volt, hogy szétzavarjam az átható acetonillat keltette asszociációk fiatalkori, csapnivaló párlatok emléke által gyalázott Yūrei szellemeit, és tiszta elmével várhassam a második próbálkozást. A harsány alkoholgőz persze ekkor sem maradt el, de annak hagymahéját lehántva először egy megfoghatatlan, markáns illatosítót, legvégül a gyermekkori vaníliás-szörpös tejberizs csendben megbúvó felharmonikusait találtam, amely feledtette valamelyest az első szippantás okozta sokkot. Gondterhelten körmöltem kurta tanulságaimat, mert akkor még nem tudtam azt, ami csak a legvégén állt össze: azt, hogy ezt az italt nem a szagolgatásra találták ki.

Íz

A fentiek után félve lehajtott első kor meglepő könnyedséggel simított végig a garaton, mondhatni csont nélkül, olyannyira, hogy elsőre a jelleget is hiába kerestem benne.

Údefinombazmeg

Ez volt az első szó, ami a papírra került, és a második kortyra is csak a nyelv hegyén érzett kellemes olajossággal tudtam a jegyzeteimet kiegészíteni. A konklúzió: a Nikka úgy viszonyul a kellemes iszogatáshoz, ahogy egy száguldó, szélcsatornában végletekig csiszolt japán szupersportkocsi a levegőhöz.

Lecsengés

Ahogy egy szupersportkocsi is távolodáskor, a látványa emlékével, Doppler-effektus torzította hangjával és kipufogógázai illatával tud igazán maradandó hatást tenni, a Nikkának is a lecsengésében rejlik az igazi ereje. Miután lenyeltem az első kortyot, és előkerültek az addig eldugott jellegek, addig kietlen jegyzeteim sakura-cseresznyefák módjára virágoztak ki. Enyhén kesernyés utóízről, kellemes csípősségről, egzotikus fűszerességről szólnak, édeskés gabonáról és hűs érintésekről. A Nikka lecsengése egy pillanatra újra felszínre hozta gyermekkorom kedvenc tejberizsének eldugott emlékfoszlányait, s végül egy kellemes, mentolos aromát hagyott a torokban, ami úgy halványult el, mint a vörös alkony utolsó sugara a Fuji vulkáni kúpja mögött.

Végszó

A pohár végét már tét és jegyzetelés nélkül, csak élvezetből fogyasztottuk. Finomabban siklott, mint egy Masamune tantō a lakkfa hüvelyébe, és ez adta az ihletet az utolsó lejegyzetelt mondatomhoz:

Arra tökéletes, amire kitalálták.

A Nikkát túltolt, japános minimalizmusa, és kimért, ergonomikus jellegei kiválóan alkalmassá teszik azokra az alkalmakra, ha valaki egy társadalmi eseményen, vagy akár privát ötletmag kicsiráztatása közben szeretne valami minőségit elfogyasztani, és nem a whisky jellegeit keresgélni közben.

Csak ne szagolgassátok.

Adatok

Név: Nikka All Malt
Érlelési idő: -
Régió: japán

Web:
http://www.nikka.com/eng/products/blended/allmalt.html
https://www.thewhiskyexchange.com/P-6034.aspx

süti beállítások módosítása