Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta


2016.okt.19.
Írta: D_Tamás komment

Highland Park, Dark Origins...

Ha azt mondom, hogy figyelemfelhívó a cikkben tárgyalt Highland Park kiadás csomagolása, azzal csak annyit állítanék, hogy a fű zöld, az ég pedig kék. Mert itt többről van szó figyelemfelkeltésnél. A fekete-ezüst színekbe öltöztetett whisky szinte leugrik a polcról, annyira elüt az összes többi „testvére” külsejétől. Ráadásul a dobozon  lévő minta is igen vonzza a tekintetet, főleg mostanában, amikor lassan a csapból is az új Assassin’s Creed mozi előzetese folyik… Mert a dobozon lévő csuklyás fejről garantáltan mindenkinek ez fog beugrani. Véletlen lenne? Alig hiszem…

dark_origins.jpg

 Forrás: Magányos Maláta

Pedig mind a cég, mind pedig a promóterek állítása szerint véletlen, hogy pont most, pont ilyen köntösben jelent meg ez a malt. Állításuk szerint nem akartak a filmre utalni, a kép mindössze a lepárló kalandos, még az illegalitásban töltött idők homályos korszakát kell, hogy felidézze a szemlélőben, ahogyan erre utal a név is. A képen pedig nem más látható, mint Magnus Eunson „atya”, aki a lepárló alapítója volt. Nos, lelkük rajta, de ennyi véletlent egy kupacban... Én inkább a palack tartalmával foglalkozom a továbbiakban, a rejtély feloldását pedig az olvasókra bízom.

A whisky:

A megjelenést nem részletezném tovább, hiszen aki a fentiek alapján nem tudja elképzelni, az majd úgy is utána jár. Itt talán csak egy tulajdonságot emelnék ki, mégpedig a whisky telt, sötét mahagóni színét, ami remekül összecseng a névvel és a többi külső jeggyel egyaránt.

Illat:

Az első jellemző könnyen felderíthető, hiszen ez a Highland Park kiadás sem füstmentes, hála Eunson atyának! Szóval egy rendkívül kellemes, tábortüzes-gyógyszeres aromával találkozunk illatoláskor, amiből lassan bontakoznak ki a sherry-s jegyek és a szolid gyümölcsösség. Mintha a nagyi konyhájában ülnénk egy téli estén, ahol csendben ropog a tűz a sparheltben és a kiszivárgó füst kellemesen elkeveredik a stelázsin sorokozó almák és lekvárok kipárolgásával. Otthonos érzés, azt garantálom.

Íz:

A kesernyés füst ide is elkísér minket, de kifejezetten kiegyensúlyozott, hovatovább kellemes módon. A tőzeg markáns felhangjai itt csak halványan érzékelhetőek, a helyüket inkább az édes, csokoládéra és narancsra emlékeztető ízek veszik át. Ezek után a fűszereken már meg sem lepődtem, a vanília, szegfűszeg, fahéj, ánizs csak felteszi a koronát a karácsonyi hangulatra.  

A második kör után szinte már vártam a Mikulás szánjának csengettyűit, pedig akkor még józan voltam, ebben biztos vagyok.

Lecsengés:

Kitartó, édeskés füstösség jellemzi ezt a tulajdonságát a Dark Origins-nek. Itt már újabb meglepetések nem érik a kóstolót, de az előzőekben leírt hangulat megmarad az utolsó korty után is.

Összegzés:

Mindenképpen ajánlom, még a némileg borsosabb ára ellenére is. Legfeljebb kérjétek ezt karácsonyra, persze csak ha jók voltatok.

Persze rohanni nem kell, a hírek szerint a Dark Origins a Highland Park portfólió állandó tagjává vált.

 

Adatok:
Név: Highland Park Dark Origins
Érlelési idő: nem jelölt
Régió: Skócia, Orkney szigete

Források, linkek:

https://shop.highlandpark.co.uk/core-expressions/highland-park-dark-origins

 

Clynelish 18 éves Tokaji Finish, óda egy whiskyhez...

Egy újabb dolog, amiért minden a whisky-k után egy kicsit is érdeklődő honfitársunk hálával tartozik a Whiskynet csapatának. Mert nélkülük nem jött volna létre ez a remek ital és ebben az esetben én sem kóstolom meg, így nem is írok róla. Pedig megérdemli, mert olyan csodát régen nem találtam a poharamban, mint akkor, amikor ezt a malt-ot töltötték bele. Elfogult kritika következik, de ezt készségesen vállalom.

clynelish_18ok.jpg

Forrás: www.wilsonandmorgan.com

Tokaji finish. Két egyszerű szó, ám anno, amikor elkezdtem ismerkedni a single maltok világával, még elképzelhetetlen volt, hogy valaha is lesz hazai vonatkozása ezeknek az italoknak. Aztán persze, ahogyan teltek az évek, úgy jelentek meg először a tokai hordós utóérlelések, majd az itthon érlelt single malt-ok is, mint a Békési és az Agárdi.

Az idők folyamán persze kóstolgattam is szorgalmasan ezeket az italokat, amik bár finomak voltak, de egyik sem volt különösen kiemelkedő, az aszús hordós érlelésűek közül. Bár véleményem szerint ebben a ligában már az is szép eredmény, ha egy új résztvevő jól belesimul a sorozat többi tagja közé.Elvégre is nagyon komoly tételekről van szó.

Aztán azon az estén, amik különlegesebb whisky-k kóstolására adtuk a fejünket, a pultosok ajánlására jött a Clynelish 18 éves kiadása. Azaz ez úgy pontos, hogy jött, látott és győzött. Vita nélkül. Valójában még mostanában is eszembe jut az az érzés, amit akkor fogott el, amikor megillatoltuk, fenomenális pillanat volt.

Maga a gyártó így nyilatkozik az italról:

„…The ultra sweet and fruity wine gives a marked contribution, but the surprise is how well integrated it still is. At nose and palate, it starts full of dried raisins, apricots, acacia honey… but then it remains mineral, sharp and with the typical touch of beeswax and hint of smoke (but this time with a slightly winey finale). The Tokaji somehow amplifies Clynelish, making it bigger than life, but does not betray it. The experiment was fully successful, we love it!”

És valóban igaz az, hogy az édes gyümölcsös ízek egészen egyedi kölcsönhatásba lépnek az alapitallal és együtt valami egészen új és izgalmas dolgot hoznak ki egymásból.

Az illat és az íz valójában szinte ugyanazt nyújtja egy intenzív gyümölcsös, lekváros, mézes íz és illat világot, ami szinte robbanásszerűen telíti el elsőként az orrunkat, majd az ízlelőbimbóinkat. Egészen különleges, ahogyan felsejlik a whisky malátás, klasszikus íze az édes gyümölcsök között, mintegy megerősítve, hogy itt valójában nem egy jó fajta desszertbort kortyolunk, hanem Skócia nemzeti italát.

Persze, valójában ezt a kombinációt sem a bor, sem pedig a whisky nem tudná önmagában megmutatni, ehhez mindkét ital kell. Ezért is nagy szerencse, hogy a gyártók és a forgalmazó meglátta a lehetőséget a hordó és a whisky házasításában.

Néhányan ugyan felróják a malt-nak, hogy elnyomja az alap whisky karakterét, ami igaz is valamelyest, de szerintem egyáltalán nem ilyen nagy probléma ez. Az tény, hogy ebben a whisky-ben erősebben jelentkeznek az aszús, gyümölcsös aromák, de ez csak előnyére válik, azaz pontosan ez az a tulajdonsága, amivel kiemelkedik a többi „boros” érlelésű malt közül. Így válik egy teljesen egyedi kombinációvá a single malt-ok elképesztően széles piacán.

Nos, ha bárkinek is szüksége van még bármiféle ösztönzésre a kóstolást illetően, akkor elmondanám, hogy ez a nedű a Wilson&Morgan Barrel Selection sorozatában is egyedülálló módon sorra gyűjti a díjakat is. Illetve, hogy hordó erősségű, azaz több, mint 50%-os, és oly mértékben nagykorú, hogy kérhetné saját magát a pultnál. Szóval nem lehet mentség arra, ha valaki kihagyja.

Adatok:
Név: Clynelish Tokaji Finish
Palackozó: Wilson&Morgan
Érlelési idő: 18 év
Régió: Highland

Források:
http://www.wilsonandmorgan.com/catalogue/cask-strength/clynelish-18yo-tokaji-finish-6493-wm211.html?removeAlertCookie=yes

Johnnie Walker Gold Label Reserve, a középső testvér…

Ha vannak ismert whisky márkák a földön, akkor azok egyike a Johnnie Walker. Az Red Label, avagy a „piros címkés” kiadás szinte minden kocsma és bár alapfelszerelésének része és ha valaki whisky-t emleget, akkor a többség erre az italra asszociál, vagy a Jim Beam-Jack Daniels párosra, ha a Dallas című sorozaton szocializálódott. Sőt, hellyel-közel még arról is hallott mindenki, hogy a Johnnie Walker-nek léteznek már kiadásai is, például a „fekete címkés”, de ez már valami furcsa homályos dolog a többségnek…

gold_jo.jpg

Forrás: Magányos Maláta Blog

A whisky-k iránt rajongók persze jóval tájékozottabbak ennél, de talán így sem árt az ismétlés azzal kapcsolatban, hogy hol is helyezkedik el a Gold Label Reserve a Johnnie Walker Colours sorozatában.

Amikor ismerkedni kezdtem a whisky-k világával, akkor a következő párlatok tartoztak a sorba: Red Label, Black Label, Green Label, Gold Label, Blue Label

A sorrend egyben egyfajta garancia is volt arra, hogy ahogyan előre haladunk benne, úgy kapunk egyre izgalmasabb, érdekesebb, jobb italokat a kezünk közé. Ezt az állítást pedig sokszor le is teszteltük a barátaimmal, legalább is a lista első három elemének tekintetében. A Green Label-ről pedig itt a blogon is megemlékeztünk.

Aztán egyszer csak elfogyott a Green Label egyik alkotóelemét adó single malt, így a lepárló kénytelen volt átszervezni a sorrendet. Most így néz ki:

Red Label, Black Label, Double Black, Gold Label Reserve, Platinum Label, Blue Label

Amint láthatjuk a fent említett „kis” változás, elég komoly hatással volt a jól megszokott márkákra a lepárló háza táján.

Gold Label-ből, Gold Label Reserve…

Az eredeti Gold Label, 18 éves speyside-i és highland-i whisky-k keverékekénk ismerhették azok a szerencsések, akik annak idején hozzájutottak. Az átszervezés után azonban némileg lefokozódott, hiszen az eredeti pozícióját a Platinum Label vette át, így most némileg olcsóbb áron és kormegjelölés nélkül kerül forgalomba és a receptúra is változott. De ennek a lesorolásnak köszönhetően egészült ki a neve is a „Reserve” taggal.

A whisky:

Az ital legfőbb alkotóeleme a Clynelish lepárló single maltja, ami önmagában igen kiváló alapanyag. A Highland-en található lepárló sokáig inkább csak alapanyagot gyártott, saját kiadású whisky-t csak igen korlátozott példányszámban dobott piacra. Ezek azonban igen jó kritikákat kaptak a világ minden táján. A malt különlegességét pedig mi sem mutatja jobban annál, mint, hogy több független palackozó kínálatában is megtalálhatóak a lepárló különféle érlelései.

Megjelenés:

Gondolom, senkit nem lepek meg azzal, hogy a whisky dobozán és palackján főként az arany különféle árnyalatai dominálnak. Gyakorlatilag csak a feliratoknak van más színe, minden más pedig a névnek megfelelő aranyos csillogással pompázik.

Összességében valójában elegáns és exkluzív összhatást kelt az ital külseje, bár – őszintén megvallva-, nekem kissé sok ennyi csillogás, de hát a név itt, - alighanem-, kötelez.

Maga az ital sötét barnás, rezes és meglepő módon némileg rózsaszínes árnyalatú.

Illat:

Könnyű és egészen egzotikus illatokkal találkozunk az első pillanatban. Ahogyan kibomlik az illat előkerülnek a gyümölcsök édeskés aromái, a banán, a maracuja fanyaran édes hatásai, amit mézes-marcipános, majd fűszeres illatok követnek. Szóval az első pillanathoz képes meglepően összetetté válik ezen tulajdonsága a whisky-nek.

Íz:

Az illathoz hasonlóan friss és könnyed. Bár összetett, hiszen a fent említett gyümölcsök ide is elkísérnek minket, a fűszerekkel együtt, igazi mélységet mégsem találhatunk az italban. Valahogy hiányzik belőle az a komplexitás, ami az öregebb párlatok sajátja. Inkább, amolyan egydimenziós ital, ami kiváló nyári frissítő lehet, de a hosszú téli éjszakák átbeszélgetéséhez nem ezt választanám.

Lecsengés:

Az eddig rejtegetett füstös, kesernyés ízek itt szinte mindent elnyomnak. Bár elősejlik némi karamellás édesség is, ha elég sokat szellőztetjük a malt-ot a poharunkban, de leginkább kesernyés, ráadásul nem is az Islay whisky-k érdekes (és finom) módján, hanem annál sokkal agresszívebben.

Összegzés:

Nos, megmondom őszintén, csalódott vagyok. A Gold Label Reserve nem rossz ital, de nem is elég jó ahhoz, hogy pótolja a Green Label kiegyensúlyozott, komplex íz és illat világát. Ehhez sajnos túlságosan egysíkú. Rajongóknak érdekes lehet, a többiek válasszanak inkább egy single malt-ot. Ezért az árért már egész érdekes tételek is kifoghatók.

Adatok:
Név: Johnnie Walker Gold Label Reserve
Érlelési idő: blended
Régió: Skócia

Források:
https://www.johnniewalker.com/en/

Oban, a Highland aranya...

Ma egy olyan single malt-ot szeretnék bemutatni nektek, ami számomra az egyik meghatározó volt a korai kóstolások közül. Mert bár az összes whisky, ami Skóciában kóstoltam remek volt, de az Oban, valahogy mégis más. Nem a világ legjobb, vagy legismertebb (vagy éppen elismertebb) whisky-je. nem is a legnagyobb üzem az Oban Distillery, szóval semmilyen szinten nem rekorder, sem az ital, sem a gyártó… De mégis, ez az egyetlen olyan single malt, amiről mindenki (én is) egyöntetűen csak szuperlatívuszokban beszél, miután megkóstolta. Ez pedig, higgyétek el, jelent valamit!

oban_14yo_ok.jpg

Forrás: By Björn Rath (BjörnR)

Az eddigi írásainkban sokszor utaltunk már erre a malt-ra, legutóbb éppen néhány héttel ezelőtti szombat éjszakánkat taglaló írásban, ami talán jól mutatja, hogy mennyire nem tudunk elszakadni a „bűvköréből”, hiszen, ha tehetjük, egy-egy pohár erejéig mindig visszatérünk hozzá.

Honnan is jön?

Oban városa tipikus példája a Highland régió városainak. Nem túl nagy, nem túl kicsi… Amolyan éppen megfelelő méretben terül el egy nagyobb tengeröböl partján, egyesítve ezzel a dombság és a tengerpart minden jellegzetességét. Meg a skót időjárásról szóló sztereotípiákat is, (legalább is akkor, amikor arra jártam) a ködös, esős, borongós időt. Ez persze nem igazán vesz el a táj szépségéből, sőt még hozzá is ad a hangulathoz…

A városka nevét viselő lepárló is szépen beleillik az összképbe, valójában az egyik mellékutcában található, immár 1794 óta. A választékuk nem túl nagy, az alap 14 éves kiadáson túl, az utóbbi időben megjelent egy-két újabb tétel, de valójában még így is inkább „egy whisky-s” lepárló az Oban. De az-az egy…

Classic Malts Collection

A Classic Malts gyűjtemény a Diageo terméke, melyben egy 6 üveges válogatáson keresztül mutatják be a nagyközönségnek a Skót whisky régiókat, egy-egy jellemző italon keresztül. Az Oban a Nyugat-felföld képviseletében került a válogatásba, olyan kitűnő maltok közé, mint a Talisker, a Cragganmore, a 16 éves Lagavulin, vagy éppen a Glenkinchie és a 15 éves Dalwhinnie.

Érdemdús válogatás az biztos, amit végigkóstolgatva valóban találkozhat minden rajongó azokkal a markáns jellemzőkkel, amik megkülönböztetik egymástól ezeket a párlatokat a single malt kategórián belül. Arról nem is beszélve, milyen klassz programlehetőség is ez egy esős délutánra...

Diageo PLC.

Nos, röviden a világ legnagyobb gyártója és a forgalmazója az alkoholok között, a rövid italok tekintetében, de a sörök és borok világában is a top gyártók közé tartozik. Többek mellett olyan márkák tartoznak a cég portfóliójába, mint a Johnnie Walker, a Baileys vagy a Smirnoff, de az övék a Guinness is. Valamint még rengeteg más ismert, vagy kevésbé ismert alkoholos ital szerte a világon. Természetesen ennek a családnak a tagja az Oban is.

És, hogy legyen magyar vonatkozása is az cégnek (mert mindennek van), a Diageo egyik irodája Budapest belvárosában található. Ebben az irodában pedig van egy pub, amiről nemes egyszerűséggel legendák szólnak a whisky kedvelők körében… De sajnos csak a munkatársak számára elérhető. Viszont ha egyszer sikerül bejutnunk…

Nos, a hosszúra nyúlt bevezetés után lássuk a mai cikk alanyát…

Megjelenés:

Egyszerű és elegáns. a kerek díszdoboz mintái egyszerre régiesek és mégis divatosak (ha élhetek ezzel a szóval). Semmi különös extrát nem kapunk a palackon sem, a szürkés, fehéres színek dominálnak és az üveg formája is a lehető legegyszerűbb, de összességében mégis működik. Legalább is én eddig még mindig kiszúrtam minden bár polcán, hiába vették körül tarkább, díszesebb palackok.

Az ital maga sötétebb aranysárga színű, egy kellemes melegséget sugárzó árnyalattal kiegészülve.

Illat:

Könnyed de elég lassan teljesedik ki. Az első pillanatokban inkább könnyed, boros aromákkal találkozunk, amikből csak egy kis idő elteltével szabadulnak fel először az édesebb, karamellás illatokat, majd az izgalmasabb füstös és sós-tengervizes fuvallatok, amiktől igazán unikum ez a párlat a single maltok világában is.

Íz:

Kicsit sós, kicsit füstös, kicsit édes. Amolyan minden egyben az első korty, de aztán szépen elkezdenek előtérbe kerülni az egyes rétegek és lassacskán dominánssá válik az édesebb íz. Valójában ez a whisky leginkább semleges pontja, mert bár finom, de a „semmi különös” a legjobb jelző az ízhatásra. De, ami utána jön…

Lecsengés:

Had kezdjem egy rövid történettel ezt a bekezdést… Amikor az első skóciai kiruccanásomról hazajöttem, akkor egy palack Oban volt, amit magammal hoztam (egyebek mellett). A megérkezés után pedig elsőként édesanyámat kínáltam meg belőle, megköszönve, hogy kijött értem a repülőtérre. Ő persze elkezdett szabadkozni, hogy nem szereti a whisky-t, semelyik sem ízlett neki, amit eddig kóstolt, stb… Azért csak rábeszéltem és kissé erőltetett „jóképet” vágva le is hajtott egy pici kortyot. Aztán lassan elkezdte volna mondani, hogy ez sem jó, mert…. És ebben a pillanatban kikerekedett a szeme és elakadt a szava. Megérkezett az Oban utóíze. Ami olyan markáns és finom, hogy azóta is emlegeti. (És a single malt-okban is visszahozta a hitét….)

Szóval az Oban utóíze valami egészen zseniális, én pedig nem is igazán tudom körülírni. Szóval csak annyit mondhatok, hogy próbáljátok ki.

Összegzés:

Nos, ha az eddigiekből nem lett volna világos, akkor megismétlem: KÖTELEZŐ DARAB!

Adatok:
Név: Oban
Érlelési idő: 14 év
Régió: Highland, Skócia

Forrás:
https://www.malts.com/en-ca/distilleries/oban/

Glenfarclas 10 éves, belépő a Speyside-ra...

A Glenfarclas termékeivel már hosszú ideje tart az ismeretségem, hiszen évek óta nézegetem ezeket az italokat a szakboltok polcain, sőt itt-ott kóstoltam is egy-egy pohárkával az évek során, de őszintén megmondva, egyik tétel sem hagyott bennem túl mély nyomot. A boltokban pedig a túl nagy választékának okán kerültem, valamiért nem bízok az olyan whisky-k minőségében, amiből egyidejűleg 10 különböző tételt is a polcokon látok. Tudom, hogy ez egy teljesen értelmetlen előítélet, de még nem tudtam túllépni rajta..

Az utóbbi időben aztán több általam megbízhatónak tartott forrás is elkezdett ódákat zengeni erről a malt-ról, így, amikor az elmúlt héten whisky-t kerestem, amivel meglephetem néhány barátomat, akkor úgy döntöttem, kap egy esélyt egy alapos kóstolásra. Ennek az eredményét olvashatjátok alább.

glenfarclas_10_ok.jpg

Forrás: Internet

A lepárlóról:

A Glenfarclas lepárlót a Highalnd-en, konkrétan a Speyside szívében, a Spey folyó partján találja az erre járó szerencsés utazó, olyan illusztris szomszédsággal együtt, mint az Aberlour, a Cragganmore, vagy éppen a Tormore üzeme. Ember legyen a talpán, aki itt kalandozva „menetből” végig tudja kóstolni az ezen a környéken készített single malt-oknak akár csak a felét is.

Maga az üzem a Skóciában szokásosnak nevezhető utat járta be, valamikor 1797 környékén megalapította Robert Hay, de whisky főzési engedélyt csak 1836-ban váltott. Gondolom az első néhány év(tized)-ben jövedelmezőbbnek tűnt az illegális lepárlás. (Ennek az előnyeit aligha kell magyaráznom senkinek idehaza, hiszen nem nagyon ismerek olyan családot, ahol néhány évvel ezelőttig a babgulyás kedvéért vettek volna kuktát…)

Természetesen a Glenfarclas üzeme is megért néhány tulajdonosváltást, melyek végül a Grant’s család portfóliójába kerülésig vezettek.

A whisky:

A 10 éves, a belépő szint a lepárló termékeihez, azaz ez a legfiatalabb palackozás. A legöregebb momentán a 40 éves. Persze emellett számos, évmegjelölés nélküli kiadást is forgalomba hoztak, mint például a „világ első hordóerejű” single malt-jaként reklámozott 105-öst, vagy a „Family Casks” sorozatot.

Megjelenés:

Mint mindig, most is egy egyedi megjelenésű palackról és díszdobozról beszélhetünk, de mindezzel együtt, szerintem, elég átlagos, amolyan „polcba simuló” külcsínt kapott az ital. Persze a piros alapszínű díszdoboz nem nevezhető hétköznapinak, de nem is ad annyi pluszt, amitől ne siklana át rajta a szem.

A palack inkább tömzsi, mint kecses, nem csúnya, de nem is különösebben szép. Olyan átlagos.

Szín:

Világos, a gyártó szerint „szalma-arany” színű. Hajlamos vagyok egyetérteni velük.

Illat:

Az első, ami eszembe jutott a pohárba dugva az orrom, a meggyes joghurt kissé művi, de ezért kellemes illata. Ez a meggyes alapillat végig megmarad, még a könnyed fűszeresség előkerülése után is. Aki nagyon figyel, az még egy enyhe füstösséget is észrevehet, de a gyümölcsösség szinte teljesen elnyomja ezt az érzetet.

Íz:

Itt már inkább aszalt gyümölcsökké mélyülnek az illatában tapasztalt aromák és megerősödik a fűszeresség. A vanília és a szegfűszeg dominálja az ízeket, kiegészülve némi dohányra emlékeztető kesernyésséggel és fahéjas szárazsággal. Harmonikus, könnyed ízekkel operál a párlat.

Lecsengés:

Ebben a tulajdonságában is inkább a könnyedség a jellemző, bár meglepően hosszas lecsengést érezhetünk a kortyolás után. Itt már inkább csak a fűszeresség érzete a jellemző.

Összegezve:

Nos, nem ez a malt lesz az, ami miatt rajongóvá válik valaki, de első kóstolásra abszolút alkalmas, akár hölgyismerősöknek is, hiszen könnyű, de mégis mutatja a single maltokra jellemző összetett ízeket és finomságot. Alapvetően ajánlott ital, ami jó kísérője lehet egy baráti beszélgetésnek egy nyári estén, azaz kellemesen kortyolgatható, de nem igényel különösebb figyelmet.

Adatok:
Név: Glenfarclas
Érlelési idő: 10 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.glenfarclas.co.uk/en/
Helen Arthur: Ínyencek kézikönyve, whisky

Random-trip: Highland Park Svein és Cragganmore 12

Ha az ember egy jól ellátott helyen whiskyzik, nem mindig van kedve tematikusan összeválogatni az aznap kóstolandó párlatokat, pláne, ha ez az alkalom jó barátok körében találja. Ezúttal a Caledoniában sikerült egy kellemeset szemezgetni, ebből válogattam össze nektek egy jó hosszú utazásnyit.

Highland Park Svein

Forrás: Whiskey For Everyone

A Highland Park Skócia egyik legészakibb lepárlója, Orkney szigetéről, amely számos szálon kötődik a viking történelemhez és mondavilághoz. A Highland Park ezen történelmi múltat aprópénzre váltva elkezdte a kormegjelölés nélküli whiskyjeit különféle viking istenekről és neves harcosokról elnevezni. 

A kormegjelölés nélküli single-malt whskyk egyre jobban terjednek, de szerencsére az évszámok hiánya nem jelenti egyúttal a minőség leromlását. Aki picit is ismeri a Highland Park lepárlót, annak talán nem lövöm le a poént, hogy a Sveinnek, a márka Warrior Series sorozatának legköltséghatékonyabb darabjának sincs ebből a szempontból szégyellnivalója.

Illat

Meg kell mondjam, vegyesek az érzelmeim: egyszerre jelenik meg a felföldi párlatokra jellemző komplexitás és nyomokban az olcsó blended-ekre jellemző acetonillat. Aki ez utóbbitól képes elvonatkoztatni, komplex, karamellás-citrusos gyümölcsaromában lelheti örömét, és a szigeti whiskyken érezhető tengeri tőzegességet is megtalálja benne. Fél pont.

Íz

A tőzeg lesújt. Csípős, fűszeres ízhatással mar a nyálkahártyába az ital, közel sem kellemetlenül, bár elég erősen ahhoz, hogy elvesszenek benne az érdesség mögött megbúvó finom részletek. Forró torokhatás, erős füst. Aki az ilyesmit szereti, annak - gondolom - egy pont.

Lecsengés

Eddig nem az én világom, de ha kitisztul a torkunkban meggyűlt korom, nagyon érdekes zöldséges és virágos-füves aromák szabadulnak fel, valahogy úgy, ahogy a természet visszahódítja a leégett tarlót. Némi édeskés karamella érkezik végül, visszaidézve az illata által okozott egyik első érzetet. Kellően izgis, hogy megszavazzam neki az egy pontot.

Összegzés

Ízléstől függően kettő-kettő és fél pont, ami a kategóriában megszerezhető háromhoz képest szép eredmény. (Lehet, hogy be kellene vezetnünk a pontrendszert?) Tamás, kóstold meg, te szereted az ilyen füstöset, és sürgősen szerezzük be a széria többi darabját is, jó, plíz?

Cragganmore 12 Year Old

Forrás: The Whisky Exchange

Biztosra mentem, és egy Speyside-ival fejeztem be a kocsmázást. Érdekelt, mit tud az a márka, amelynek a 15 éves verziója a kedvenc blended malt-omat is alkotta (amíg volt belőle). Nem ez volt a hét legjobb döntése, de ezt azért részletezném picit.

Az illata

...Speysidei whiskyhez képest meglepően sós, már-már tengerízű volt, olyannyira, hogy az eredetét illetően is elbizonytalanodtam kissé. A következő pillanatban aztán megérkezik a vaníliás gabona, és a leheletnyi, kissé savanykás körtearoma. Az eddigiek alapján ígéretes, komplex italra számítottam, azonban...

az íze

...rögtön visszarántott a valóságba. Tipikus Speyside-i aromákat éreztem, a gazdag illatvilágból némi kesernyés körte maradt csupán.

A lecsengése

...ezek után már nem szolgált különösebb meglepetéssel. Az ízben felfedezett kesernyésség a lecsengésben is tovább él, enyhe: bár nem kellemetlen tőzeges fűízt érzek, minimális gyümölcsösséggel fűszerezve. Alapvetően semmi extra, egyszerűen csak finom, ahogy azt a régió hasonló termékeitől már megszokhattuk.

Összességében tehát

...egyre inkább azt látom, hogy ha kóstoltál egy alsó-középkategóriás Speyside-i single-maltot, kóstoltad az összeset, és a kicsit is haladó whisky-ínyencek a betevő izgalmat más, északabbra-nyugatabbra fekvő régiókban fogják megtalálni. 

Semmiképpen ne gondoljátok persze azt, hogy a 12 éves Cragganmore egy rossz whisky! Egyáltalán nem erről van szó, de újdonságot, izgalmakat ne várjatok tőle. Tudja, amit kell: bármilyen baráti társaságba bevihető, letisztult ízvilágú, kellemes ital, amely méltán kapott helyet a Diageo Classic Malts sorozatában.