Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta

2016.nov.17.
Írta: D_Tamás komment

Whisky Show 2016 - Chivas Regal Ultis – a meglepetés!

BOrsi a másodjára egy igazi újdonságot kóstolt, ami a jelek szerint mindannyiunk figyelmére méltó lesz abban a pillanatban, amit megjelenik a hazai boltok polcain. Addig pedig újra és újra olvashatjuk az alábbi beszámolót, hogy biztosan ne feledjük el megízlelni a Chivas Regal újdonságát!

chivas_ultis.jpg

Forrás: Magányos Maláta - BOrsi

A 2016-os Whisky Show második állomása nálunk a Chivas Regal pultja volt, mivel ez apum kedvenc márkája. Eddig a 12 éves változatot volt szerencsém kóstolni. Megmondom őszintén nekem nem jött be. Véleményem szerint erős, karcos, torok kaparó érzetet hagy maga után. Így nem túl nagy lelkesedéssel álltam meg a pult előtt, de mivel születésnapos kedvence, ezt az állomást nem lehetett kihagyni. Rögtön azzal a kérdéssel fordultam a pult mögött álló hölgyhöz, hogy ha nem ismerjük a cég palettáját, csak a 12 éves változatot, akkor mit ajánlana, melyiket kóstoljuk meg?

Erre ő előkapta az Ultis-t. Ez a legújabb a Chivas cég palettáján. 5 különböző single malt házasításából származik. Ezek a Tormore, Longmorn, Strathisla, Allt A’Bhainne és a Braeval. Körülbelül 2 hónapja van a piacon és kis hazánkban még nem is kapható, így aztán nem lehetett kihagyni és megkóstoltuk.

Először is a csomagolás:

Az eddig általam ismert Chivas termékek csomagolása nekem kissé fennhéjázó volt, és ez sajnos nem maradt el az Ultis esetében sem, bár kissé letisztultabb, mint a többieké. Talán a leginkább az üveg nyaka hivalkodó, a teljesen aranyszín kupakkal. Nekem kissé sok, de hát ízlések és pofonok… A címke viszont már sokkal visszafogottabb, mint a régebbi társaié. A kevesebb több elve alapján az arany alapon fekete feliratok, kevés ciráda, igen sokat lendített a külsőn. Viszont amiért jár a pont, és ami nagyon ott van az nem látszik elsőre, csak ha kézbe veszed, és kissé jobban megszemléled az üveget. Ez pedig nem más, mint az üveg alján található "V" karakter, amivel az 5 generációnyi master blenders előtt tisztelegnek!

Szín és illat:

Az ital mély, kissé a karamella és az arany találkozására hasonlító színekben pompázik. Az illata meglepően édes, de mégis fűszeres. Nem tudom azért-e, mert eléggé hideg volt aznap, vagy mert olyan jó hangulat volt magán a rendezvényen, de nekem egyből a hideg téli estéket juttatta eszembe, amikor kinn szakad a hó, mi meg benn a jó melegben egy pohár selymesen fénylő whisky-vel a kezünkben ülünk és jókat beszélgetünk a kandalló előtt… Tudom giccses a kép, de nekem akkor is ezt az érzést hozta.

Íz:

Na és akkor ennyi ömlengés után végre megkóstoltuk. Volt ám nagy meglepődés! Igen, bizony nagyon kellemesen csalódtam. Mert egy igazán kiegyensúlyozott, a legkevésbé sem bántó, vagy karcos itallal találtam szemben magam. Az első meglepetés akkora volt, hogy el is felejtettem azon gondolkodni, hogy a méz vagy a citrus ízét érzem jobban és hogy vajon az a fűszer, amit felfedezni véltem tényleg lehet a szegfűszeg, vagy csak én képzelem bele. Mindezt persze a második kortynál már megtettem, de nem nagyon tudtam eldönteni.

Lecsengés:

És hogy milyen a lecsengése? Finom és hosszúúúúú! Ami jó, nagyon jó, mert így tovább élvezheted az ital nyújtotta örömöket. A jól eső melegséget ott gyomor tájt, a torkodban visszaköszönő méz ízét és az orrodban még mindig ott lengő fűszerek illatát. Én komolyan a szegfűszegre asszociáltam, ami biztos bazi nagy mellé lövés, de nem baj, nekem most már a Chivas Regal Ultis lesz a karácsonyra, a télre hangoló. Már, ha egyszer majd kapni lehet nálunk is. Addig meg szagolgatom a konyhában a szegfűszeget és felidézem milyen is volt a 2016-os Whisky Show-n megkóstolni…. Hmmmmm…..

Whisky Show 2016 - Basil Hayden’s, a bourbon!

BOrsi kalandjai folytatódnak a Whisky Show-n, most éppen egy izgalmas Straight Bourbon-ról mesél nektek, amit valószínűleg kevesen ismernek idehaza, legalább is most még!

basil_haydens.jpg

Forrás: Magányos Maláta - BOrsi

Korábbi beszámolómból tudhatjátok, hogy az idei whisky show-n elsősorban apukám kedvenceit vettük sorra. Azért arra ügyeltünk, hogy azokból is a különlegességeket vagy prémium kategóriákat kóstolgassuk meg. Azokat, amiket ünnepnapra szánnánk.

A sort Basil Hayden’s-el - Jim Beam-ék prémium kategóriájával – nyitottuk.

A whiskyről dióhéjban annyit, hogy 1992-ben hozták létre Basil Hayden tiszteletére. Amit leginkább érdemes tudni róla, hogy 8 évig érlelik és kétszer annyi rozst használnak hozzá, mint általában más bourbon-öknél, ettől pedig az édesebb ízvilágot képviseli.

Na de, nézzük szépen sorjában, kívülről befelé haladva.

Csomagolás:

Historizáló, de egyszerű üvegpalack, semmi doboz vagy egyéb plusz csomagolás. A kissé régiesnek tűnő papír, a fém hatású középen körbefutó szalag a kezdőbetűkkel, igazi kézműves jelleget kölcsönöz az italnak. Ettől nekem már a csomagolás nagyon bejön.

Szín és Illat:

Ami elsőre átjön, hogy sokkal lágyabb, citrusos és talán kissé mentás illatot áraszt. Nagyon kellemes. Én nem szeretem sokáig illatozni az italokat, de ennek kifejezetten jó illata van és ízlelés előtt az ember kétszer-háromszor megszaglássza, csak mert… nem tudom, csak mert jó! A színe pedig egészen sötéten aranyló, ami nagyon jól passzol a csomagolás stílusához.

Íz:

Jöjjön az első korty. Rögtön konstatálsz két dolgot magadban. 1: igen, ez tényleg beillik a prémium kategóriába. 2. Tökéletesen kiegyensúlyozott, kissé olajos és nagyon finoooooooom!

A második kortynál már megérzed benne a menta és a citrus ízeit is, ami az egészet olyan tökéletessé teszi.

Sajnos gyorsan leér, és a lecsengése egészen rövid. Így aztán már menne is le a harmadig korty. Mivel a whisky show-n kóstoltuk, nekünk 2 kortynál nem jutott több belőle, de ennyi is elég volt hozzá, hogy tudjam, akarok ilyet otthonra!

süti beállítások módosítása