Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta

2016.ápr.09.
Írta: D_Tamás komment

Nikka Super, 54 éve a piacon

Szerény véleményem szerint túl régen foglalkoztunk már a kedvenc Japán lepárlóm termékeivel, így egy pillanatig sem haboztam, amikor a polcon szembejött a Nikka Super, gyorsan lecsaptam rá, hiszen ezt a kiadást még én sem kóstoltam.

super_nikka_ok.jpg

Forrás: By Kentin

A Nikka külnféle kiadásainak már több írást is áldoztunk itt a blogon, elég csak a All Malt-ra, vagy éppen a Pure Malt: Black-re gondolni. Szóval sok mindent elmondtunk már erről a márkáról és egy dolog minden esetben igaz volt, hogy ezek mind-mind izgalmas és finom whisky-k.

Mivel a márka megalapítójáról és színes életútjáról már sokat beszéltünk, ezért most csak a lepárlóról ejtenénk néhány szót.

A lepárló:

Hokkaido szigete, mely otthont ad a Yoichi lepárlónak, Japán legészakibb része. Ezért is szokták hangsúlyozni a helyiek, hogy a sziget mind területében, mind pedig népességében megegyezik Skóciával. Arról nem is szólva, hogy az éghajlatának bizonyos elemei is gyakran felidézik az idelátogatóban a skót tájakat.

Talán ez a tény is közrejátszott abban, hogy Taketsuru Masataka annak idején úgy döntött, hogy ez a sziget és ez a város lesz a megfelelő hely a saját lepárlójának megalapításához.

Az üzem abban is hasonlít a Skót társaihoz, hogy itt sem volt könnyű sem a lepárlót, sem pedig a whiskyt létrehozni, sem pedig életben tartani. Elég ha csak annyit említünk, hogy amikor már éppen megindult volna a termelés a Yoichi-i létesítményben, éppen akkor vezették be Japánban a  fejadagrendszert többek között az árpára is. Hiába a II. világháború a whisky termelőket sem kímélte.

Szerencsénkre azonban ez a vész is elmúlt és egyebek között 1962-ben megjelent a Nikka Super első kiadása is, mely azóta is töretlen sikernek örvend.

A whisky:

Mint ahogyan említettem igen régi megjelenésű malt-ról van szó. Arról sajnos nincs információm, hogy az eltelt 54 év alatt változott-e a receptúra, vagy bármi más, de kétlem. Viszont ennek fényében kell értékelnünk minden tulajdonságát az italnak, azaz felesleges modernitást elvárnunk, hisz valószínűsíthető, hogy utoljára akkor lehetett ezt a jelzőt ráaggatni, amikor elsőként palackozták.

Megjelenés:

Nos, a palack formája valóban régies. A „hasas” üveg a hosszú nyakkal engem leginkább az olasz borok butéliáira emlékeztet, legfőképpen a régi kosztümös filmekben látottakra. Szóval a párlat eddig megfelel a róla kialakított előzetes képnek.

Szín:

A Nikkától megszokott kissé gesztenyés, borostyánszínben pompázik a Super is.

Illat:

Még az én – némileg náthás-, szaglószerveimet is rögtön kiütötték a némileg nyersnek ható, de nagyon karakteres malátás-vaníliás aromák. Nagyon határozott, de még éppen nem bántó illatokkal találkozik, aki ezzel a malt-al próbálkozik. Az első benyomás után felfedezhetünk még egy kevés fás és leheletnyi tőzeges illatot is valahol a vanília mögött és meglepő módon egy szolid édeskés aromát is, bár ez utóbbi már csak pillanatokra kaphatjuk el.

Íz:

A maga 43%-hoz képest határozottan csípős a szájba véve. De ezt a tényt sikeresen feledteti az ízárnyalatok sorban egymás utáni kibomlása, ami a citrusokkal indul és némi édes-tejes-joghurtos átmenetet maga mögött hagyva a tőzeg kesernyés zamatában tetőzik.

Kifejezetten sokrétű íz szempontjából a párlat.

Lecsengés:

Közepesen telt, de egészen hosszú. Sokáig érezzük még a könnyed gyümölcsös aromákat. Én itt erős barackos ízeket éreztem, amibe csak egy sóhajtásnyi malátás édesség keveredett.

Összegezve:

A Nikka Super egy nem túl komplex, de azért elég sokoldalú ital, amit mindenkinek kötelező megkóstolnia, aki egy picit is érdeklődik a Japán whisky-k iránt. Aki pedig nem érdeklődik, annak azért kell megkóstolnia.

Adatok:
Név: Nikka Super
Érlelési idő:
Régió: Japán

Források:

http://www.nikka.com/eng/products/blended/super.html

Michael Jackson: Whisky, a scotch és a bourbon világa

Whisky a konyhában és az étkezőasztalon

Borsi jóvoltából már a blogon is bemutattunk Nektek whisky-vel megbolondított süteményreceptet, de most egy kicsit általánosabban fogunk a whisky és a konyha kapcsolatáról beszélni, avagy van-e helye a kedvenc párlatunknak ebben a helyiségben.

Forrás: Tory Avey

Nos, az többé-kevésbé elfogadott tény, hogy a sütemények világában használnak whisky-ket, elég csak a különböző Baileys-es szeletekre gondolnunk, ami szinte minden cukrászdában megtalálható, vagy éppen a Kukac tortára

Rengeteg receptet találunk az interneten, a népszerűbb oldalakon már külön kategóriát képeznek a whisky-vel készült sütemények, bár a legtöbb esetben nincs jobban specifikálva a felhasznált ital mint, hogy „whisky”. Ez pedig okot adhat némi félreértésre, hiszen abban egyetérthetünk, hogy ugyanaz a sütemény teljesen már arcát mutathatja némi bourbon hozzáadása után, mint ha mondjuk ugyanehhez a sütihez egy jobb fajta Islay maltot, mondjuk Ardbeg-et kevernék. Lenne meglepetés a kóstolásakor.

Egyáltalán szabad-e ezt a nemes italt főzéshez használni?

Röviden, igen. Viszont nem árt tisztában lenni az egyes tételek tulajdonságaival, amikor kiválasztjuk a megfelelő whisky-t az ételhez.

Meglepő módon a malt-ok őshazájában, Skóciában sem igazán van komoly kultúrája a whisky-s ételeknek. Jobbára ők is csak süteményekben gondolkodnak, amikor a whisky konyhai felhasználásáról van szó. Ez alól tipikus kivételt csak a skót nemzeti költőként tisztelt Burns emlékére adott vacsorákon felszolgált haggis kivétel, amit ilyenkor meglocsolnak némi single malt-al.

Talán azért alakult ez így, mert anno túlságosan nemes italnak tekintették a whisky-t, amit vétek volt főzés céljára „pazarolni”. De az is meglehet, hogy túl markánsnak tartották az ízvilágot ahhoz, hogy jól harmonizáljon az ételekkel. ezt már soha nem fogjuk megtudni.

Szerencsére napjaink kísérletezőbb kedvű konyháiban már nincsenek ilyen aggályok így egyre több helyen találkozhatunk whisky-vel készült ételekkel. Ebbe a trendbe pedig a lepárlók is megteszik a magukét, hiszen a látógatói központokban található éttermekben egyre több és több ételkülönlegesség található, amik jól reprezentálják az üzem termékeit is.

Mire figyeljünk sütéskor-főzéskor, ha nem egy ehetetlen, bár nagy „érdekes” új ételt szeretnénk végeredményként a tányérunkon látni?

Ahogy arról már szó esett a single maltok szerteágazó íz és aromavilága remekül alkalmazható a konyhában, de pontosan tisztában kell lennünk azzal, hogy melyik ital, milyen alapanyagokkal működik jól együtt.

  • A könnyű virágosabb, gyümölcsösebb Lowland és Highland maltok jól harmonizálnak a sült tésztákkal vagy éppen a krémlevesekkel, amikhez érdekes, pikáns ízt tudnak kölcsönözni.
  • A fűszeres fiatal maltokat a kagylós, halas ételekkel és salátákkal párosíthatjuk az öntetekben, pácokba keverve.

Speyside-i pác:

Keverjük össze reszelt gyömbér és egy lime levét, fokhagymát, tört mogyorót, fűszereket és egy kevés speyside malt-ot. A csirkehúst 15 percig pácoljuk benne, majd a sütés során többször kenegessük a páclével. Az eredmény garantált.

  • Az Islay maltokat elsőként mindenki a füstöt ételekhez párosítaná, ez azonban nem feltétlenül szerencsés társítás, hiszen az aromák kiolthatják egymást. Érdekes módon az egyik általam talált recept inkább narancs és grépfruit salátához ajánl tőzeges whisky-t, némi narancslekvárral összekeverve és felmelegítve öntsük rá a salátára az öntetet. Ezt alkalomadtán mindenképpen ki fogom próbálni.
  •  A füstölt húsokhoz egyébként inkább a mézesebb single maltokat ajánlják a szakértők.

Whisky az ételek mellé:

Ez esetben szintén a fentiek az irányadóak.

  • A krémes, aromás whisky-k jól párosíthatóak a kacsa és marhahús ételekhez, valamint a libamájhoz. Fűszerekben pedig inkább az őszi ízvilághoz, mint a petrezselyem, póréhagyma, alma, mazsola.
  • A tavaszias és nyárias ételekhez, mint a halak és tengeri ételek, valamint az ezekre jellemző zöldfűszeres ízekhez inkább a könnyű, fiatal maltok párosíthatóak, azon belül is inkább a bourbonos hordóban érleltek. A sherry-s érleléskor létrejövő aromák nem igazán illenek a felsorolt ételekhez.

Végezetül:

Nos, remélem sikerült egy kis bepillantást adni számotokra a kedvenc italunk „alternatív” felhasználásának módjairól. Mi mindenkit csak biztatni tudunk, hogy kísérletezzen,találjon új módszereket, recepteket arra, hogy minél széleskörűbben élvezhessük a whisky-k ízét és aromáit.

Tipp: Egyre gyakrabban szerveződnek whisky-s vacsorák, ahol profi szakácsok és bartenderek állítják össze a menüsor és az italok párosítását. Aki teheti próbálja ki ezeket, biztos vagyok benne, hogy remek élményeket szerezhetünk egy ilyen rendezvényen.

Jó étvágyat!

Forrás:
Michael Jackson: Whisky, a bourbon és a scotch világa

süti beállítások módosítása