Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magányos Maláta

2015.okt.16.
Írta: D_Tamás komment

Milyen a jó whisky-s pohár?

Avagy, miből igyunk, ha jót (jól) akarunk inni?

Avagy, miből igyunk, ha jót (jól) akarunk inni?

 

whisky-d-glass.jpg

Forrás: Itt-ott...

Még a hadseregben eltöltött rövid, ámde igen szórakoztató, pályafutásom alatt égett az agyamba a következő, tipikus katonai szólás:

Kimenő alatt inni csak mértékkel és tartózkodással szabad! Tehát mérték a vödör, tartózkodás pedig az asztal alatt!

Nos, a jó whisky-k kóstolását, kortyolgatását, remélem nem ezen szabály mentén képzeli el senki, mert bár valóban alkalmasok ezek az italok arra is, hogy „irgalmatlanul” berúgjon tőlük valaki, de alapvetően nem ez a céljuk. Bár az tény, hogy bőven találhatunk olyan, Ádám barátom által „bálásnak” nevezett párlatokat, amik tökéletesek lehetnek erre a szerepre is.

De akár olcsóbb, akár drágább italt választunk is és akármilyen céllal is kezdjük meg az alkoholbevitelt, érdemes figyelmet fordítani arra, hogy mindezt stílusosan, azzal a fajta hanyag eleganciával tehessük, mint amivel James Bond rendeli a második vodka-martinit, rázva, nem keverve. Egyébként azt tudtátok, hogy Fleming eredeti regényeiben Bond általában whisky-t ivott és nem ilyen pancsolt löttyöt? Bizony.

Az eredeti témához visszatérve, a stílusos kóstolás, iszogatás elengedhetetlen kelléke az italnak megfelelő pohár is. Hogy ennek nem csak esztétikai jelentősége van, azt az alábbi néhány pontban szeretném megvilágítani számotokra:

A pohár színe, vastagsága:

Az átlátszó, megfelelő vastagságú poharak nem torzítják az ital eredeti színét, nem befolyásolják az ital „átláthatóságát". Ellenben alkalmasak az ital olajosságának látványos vizsgálatára, hiszen elég csak a pohár falán megforgatni az italt és a visszacsorgó kis „patakok” egyértelműen kirajzolják az eredményt. Whisky-k esetében ezt a rajzolatot nevezzük „katedrálisnak”.

A pohár szája:

Minél jellemzőbb egy ital illata, annál fontosabb, hogy ezek az aromák ne illanjanak el túl gyorsan, túl korán kitöltés után, erre pedig a szűkülő szájú poharak a legalkalmasabbak, mint például a jó pálinkás, konyakos poharak.

A pohár űrtartalma, mérete:

Lehet ugyan whisky-t inni vizespohárból is, ha csak a mennyiség mérvadó, de mint minden párlat esetében itt is inkább a kisebb 1-2 decis poharak a javasoltak. A fél decis „pálinkás”, avagy stampedlis pohár csak végszükség esetén.

A jég:

Ha a whisky-nket jéggel fogyasztjuk, akkor bizony jobb, ha a vastagabb falú pohárra szavazunk, hiszen egyrészt nem fagy le a kezünk a poharat tartva, másrészt pedig a vastagabb falnak közsönhetően jobban szigetel, így lassítja a jég olvadását. Azaz tovább kortyolgathatjuk a hűtött italt és a végére sem vizezett whiskyt iszunk.

Ezek után milyen is a megfelelő pohár?

Blended whisky

Blended whisky-k esetében ez egy maximum két decis, zömök, üveg, vagy kristálypohár többnyire vastagabb, egyenes falú kivitelben vagy enyhék kifelé szélesedően, de valójában rengetegféle verziója létezik, csak arra érdemes figyelni, hogy ne keverjük össze a két decis vizespohárral. Inni abból is lehet ugyan, de miért ne adjuk meg a módját?

blended_ok.jpg

By Guinnog (Own work)

Single malt whisky

A single maltok kapcsán könnyebb dolgunk van, itt ugyanis létezik hivatalos ezekhez az italokhoz hitelesített, hivatalos pohár a Glencairn glass. Az alábbi képen egy remek Jura Superstition körében látható:

jura_superstition_whisky.jpg

By JIP (Own work)

Ahogyan a képen is látszik ez egy felfelé szűkülő szájú, elegáns kehely, ami inkább a konyakos poharakkal rokon, mint az általánosan ismert whisky-s poharakkal. A tiszta, vékony üvegből formázott pohár remekül megmutatja az ital színét, a pohár szájának kidolgozása pedig koncentrálja az illatokat, amik ezen whisky-k esetében rengeteget adnak a kóstolás élményéhez. Ahogyan ezt hosszan fejtegettük a Singleton bemutatásakor is.

Természetesen mindkét pohárfajta esetében rengeteg változat létezik. A gyártók is előszeretettel készítenek egyedi poharakat a termékeik mellé, és a poharak készítésével foglalkozó kis és nagyüzemek is sokféle variációt dolgoztak ki mindkét témára.

Reméljük előbb utóbb itthon is elterjed a whisky-s poharaknak legalább a fenti két variációja a vendéglátásban is, hiszen kevés lelombozóbb élmény van, mint amikor egy finom single malt illatát azért nem lehetséges kiélvezni, mert egy alkalmatlan pohárban nyomták a kezedbe.

Végezetül álljon itt két rövid történet a témánkkal kapcsolatban, melyek velem estek meg, anno a történelem hajnalán.

Miért pont ilyen poharakból isszuk az italokat?
Nos, erre a kérdésre egy skót barátom a következő választ adta. A blelded whisky büdös (bocs), szóval azért széles a pohár szája, hogy minél hamarabb elillanjon a szaga, míg a single malt-ok illatosak…

A 16 éves Lagavulin és a pohár esete
A helyszín Prága, valamikor a 2010 környékén. Egy kissé borús őszi nap estéjén a városnézés után beültünk egy szálloda sátrába az Óvárosi téren. Miközben az ételeket böngésztem felfigyeltem, hogy tartanak a sztori címében megjelölt whisky-ből és bár igen borsos áron mérték, kértem egyet. Már csak ez hiányzott ahhoz, hogy elmondhassam, megkóstoltam az összes „Classic Malt-ot”.

Meg is érkezett az ital egy kecses, szűkülő szájú, talpas pohárban, jég és minden felesleges sallang nélkül. (Akkoriban még ezért itthon érdemes volt előre szólni a pultosnak, pincérnek.) Addig szagolgattam, nézegettem az italt míg a barátaim is felfigyeltek rá és kérdezgetni kezdték, hpogy mit is iszom? Amikor elmondtam némileg furán néztek rám és miután az árára is rákérdeztek egyenesen elszörnyedtek. Akkor hangzott el az az ominózus mondat, mely így szólt:

„Hát ennyiért legalább rendes whisky-s pohárban hozták volna ki…"

Nos, miután összeszedtem magam elmagyaráztam nekik…

Remélem ez a két rövid szösszenet is segített rávilágítani milyen fontos tud lenni a jó pohár választás, ha whisky-ről van szó… De persze csak a jó whisky kiválasztása után.

Sláinthe!

Helyajánló: PIVO and BAR, Gozsdu Manó Klub

A helyajánló rovatunkban olyan bárokat, pubokat tervezünk bemutatni, melyek minden whisky rajongó számára érdekesek lehetnek.

A Gozsdu udvar whiskyzésre kimondottan jó hely. Eddig mindkét alkalommal, amikor a Gozsduban kóstoltunk whiskyt, valamilyen másik, tervezett helyről mentünk át, japán és amerikai whiskyket kóstoltunk a tervezett skót helyett, és egyik esetben sem bántuk meg a döntést.

dsc4580.jpgForrás: www.pivoandbar.hu

Az első hely az első volt nekünk; az első, amikor kimondottan ebből a célból ültünk le valahová kispapírral-ceruzával, és az első, amikor egy ilyen kóstolásból cikk is született. Az idő valamikor a tűző nyár közepén, a hely pedig a PIVO and BAR, amely a Madách tér és a Gozsdu udvar közötti lehelletvékony határsávon helyezkedik el.

A hely egy viszonylag nagy teraszrésszel, és hangulatos, de közel sem romkocsmaszerű belsővel rendelkezik, mindenféle társas leülésre kiválóan alkalmas. A kínálatuk leginkább sörökből áll, a whiskyválasztékuk pedig nem túl széles, de akad egy-két érdekesebb darab, konkrétan a Bushmills,  az első kóstolásunk során próbált Nikka All Malt és Maker’s Mark (cikkek a linkek mögött), vagy ha nem ír, japán vagy amcsi kell, akkor a 12 éves Glenlivet.

Délutánonként, főleg nyáron kiválóan lehet a teraszon csücsülni, esténként pedig zenét is játszanak, amikor én ott voltam akkor épp hiphop, RnB és - nagy meglpetésemre - reggaeton lemezeket pörgetett a DJ. Jó hely, bármikor szívesen ülök be oda, főleg egy Nikkára.

gmk.jpgForrás: GMK Facebook

A második helyre ősz elején mentünk, mégpedig azon apropóból, hogy pont zárva volt a PIVO. Ez a hely a sokak által már ismert Gozsdu Manó Klub, amely önmagát inkáb élő könnyűzenei központként, mint italozóhelyként pozicionálja. Számtalan élő koncert és egyéb volt, és lesz is még a hely alagsorában, hétköznaponként pedig rendszeres programok vannak, mint pl. a szerdánként salsa buli.

Ami miatt viszont számunkra is figyelemreméltó a GMK, az természetesen a whiskyválasztéka, amit első pillantásra lenyűgözőnek találtam. A különféle csemegéket láttnuk, amik rajta sincsenek az online itallapon, pl. a japánok közül egy Yamazakit és Nikka All Malt Blacket, az amerikaiak közül egy Woodford Reserve-öt (ebből arra következtetek, hogy pörög néha a készlet, nem tudni, mi lesz a pultban ha legközelebb odatévedsz). Ezek mellett a középkategóriában is van miből válogatni, kanadai, ír, amerikai és persze skót tételek egyaránt akadnak, a hétköznapi bálás whiskyk különlegesebb kiadásai is olykor.

Ez csak két hely az Udvarról, kíváncsi leszek, vannak-e még… ha tudtok ilyesmiről, kommentben jöhetnek a tippek!

Singleton of Dufftown 12, a skót aszú

Singletown of Dufftown, single malt skót whisky, 12 éves, dupla kritika

Forrás: Magányos Maláta Instagram

Ádám

A kékes árnyalatú, elegáns palack hetek óta gubbasztott a polcomon, ahová egy félig-sem átgondolt impulzus vásárlás eredményeképp került. Számtalan üveget látott maga mellett jönni-menni, és ha lett volna szíve, talán elszorult volna amikor rendre a kevésbé minőségi, általában kevert vetélytársakat választottuk helyette. Nem tudhatta, hogy valamiféle alkalomra tartogattam… és végül a Kavalan kóstolásával egy időben, egy esti, kulináris program keretében került rá sor.

Tengerszín fénysugarak táncoltak vidáman, ahogy a szekrényből elővéve átcsillant az üvegen a kissé sápadt, ősz délutáni napsütés. Éreztem egy kis büszkeséget, és egy kis cinkos, baráti örömöt, mikor a tervezett Highland Park helyett mégis őt nyitottuk ki a taiwani kisterstvére mellé; speyside-i eredetét fennen hirdető, pergamenszín cimkéje kidüllesztett mellkasként villant, szolid fadugóját pedig keménykalapként emelte üdözlésünkre, miután a feltörtük a zárjegy pecsétjét, és kiszabadítottuk fólia-börtönéből.

Érzelmek kötnek ehhez az italhoz, mert az első single-malt whisky volt, amit a saját pénzemből, magamnak vettem… és mert azonnal beleszerettem a küllemébe. A palack kékje és az ital borostyánja együtt a legszebb lányok tekintetének igéző kora-őszi erdőzöldjét idézte fel, és mint ilyen, engem is elvarázsolt.

Mondják, hogy az életben mindent a megfelelő pillanatban kapunk meg, s talán a Singleton is arra várt, hogy méltóképp, egy Glencairn pohárban bontakozhasson ki, és fűzhesse a kapcsolatunkat még szorosabbra.

Illat

A whiskyspohár koncentrálja a whisky illóanyagait. Ez jelen esetben azért volt hasznos, mert a Singletonnak - talán az európai hordókban történt utóérlelés hatására - egész jellegzetes karaktere van, ami így még jobban kijöhetett.

A gyártó által hangoztatott csiszolt fa és mogyoró aromák helyett mi inkább átható bor és mazsolaillatot éreztünk, de ezt azonnal a palack kinyitása itán. Amikor az italt levegőzni hagytuk, kellemes, málnás illatokat éreztem, amelyeket az addigra felszabaduló alkohol némileg kölyökpezsgő-szerűvé tett. A legvégén-legalján némi pörkölt kávéillatot is éreztem, de ekkor már nagyon rajtunk volt az ihatnék.

Íz és lecsengés

A két dolog a Singletonnál nekem valahogy összekapcsolódik, nem tudok róluk külön-külön beszélni. Az ital nem túl olajos, és úgy csípi a nyelvet, mint az őszi dér a fonnyadt szőlőt. az éles csípősség utóbb a nyelésnél is folytatódik, és az első pillanatban hagy némi kesernyésséget a szájpadláson, ami elnyomja az illatában markánsan képviselt szőlős jegyeket. A kóstolás ezen része némileg csalódást keltett, ugyanis csak középtávon engedett némi mustot az ital, de a hosszú lecsengésben már kijöttek a fenti málnás aromák, markánsan, telten; a végére a cucc gyermekkorunk kedvenc málnaszörpjévé áll össze a nyolcvanas évekből. Igazi kulináris élvezet, ami hosszú ideig uralja az érzékeket.

Összegzés

Nem ragozom, szerelem első látásra, kötődés az első ízlelésre, meggyűrűzném, mint a hülye japánok a játékkonzolt, és ha végrendelkeznem kéne még némi vagyonkát is ráhagynék… olvassatok inkább egy objektív kritikát Tamás tollából.

Tamás

Nos, a címmel ellentétben, természetesen whisky-ről van szó ebben a cikkben is, de ígérem, hogy mire a végére értek megértitek, hogy miért is az aszús utalás. És nem, nem azért mert aszús hordóban érlelik ezt a malt-ot.

A Singletont a Speyside régió szívében Dufftown-ban palackozza a Diageo társaság. Rengeteg féle kivitelben készül, mi az alapkivitelt a 12 éves változatot teszteltük, melynek eredményét lentebb olvashatjátok.

Elöljáróban még annyit, hogy ezzel a whisky-vel már évek óta szemezek a boltok polcain, de eddig valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy le is emeljem onnan. Igazából nem tudom mi tartott vissza, talán a kiszerelés szokatlansága, hiszen ez 1 literes palackokban jelenik meg a szokványos 7 deciliteres helyett, illetve talán az ismeretlensége is. Hiszen ellentétben az jól ismert márkákkal, mint pl. a Macallan, vagy éppen a Laphroaig, a Singleton-ról nem sokat hallottam sehol. Így némileg bizalmatlan voltam, amolyan tucat whisky-nek gondoltam, ami csak azért kerül a polcokra, hogy „ilyen is legyen”.

Nem is tévedhettem volna nagyobbat, aminek őszintén örülök, hiszen, bár továbbra sem ez lesz a kedvenc italom, ettől még bátran javaslom mindenkinek a kipróbálását, mert új és érdekes élményt jelenthet minden whisky rajongó számára. Akik pedig szeretik a speyside-i whiskyket, annak egyenesen kötelező darab, még akkor is, ha vannak ennél ismertebb, a piacon jobban pozícionált speyside malt-ok.

De nézzük is meg, hogy miről is beszélek:

Megjelenés, szín:

Kifejezetten nagy üvegről beszélhetünk, mely elöl ívelt, hátul ellaposodó formájával szokatlan hatást kelt, valahogy nem kényelmes kézbe venni, legalább is számomra, de ezen azért hamar túlléptem. Az üveg világoszöldes árnyalata miatt az ital, a pohárba töltés előtt inkább aranybarnás, melybronzos árnyalatúnak tűnik, de a whisky színe önmagában is tetszetős, bár átlagosnak mondható „whisky” színű.

Illat:

Az első illatolás után felhúzott szemöldökkel néztük össze Ádámmal, némiképp hitetlenkedve az orrunkba tóduló illatoktól. Magamban csak annyit gondoltam, hogy „Hűha, ez nagyon ott van!”.

Édes, szőlős, mazsolás illatok telítették el az orromat, amik egyáltalán nem whisky-re emlékeztettek, hanem sokkal inkább egy jófajta aszúra, olyan 4-5 puttonyos kiadásra. Alkoholos illatok nem is voltak kivehetőek, mindent elnyomott a mazsola cukros aromája.

Íz:

Az első apró kortyban már inkább semlegesebb ízek domináltak. Még mindig jól kivehető volt a szőlő íze, de már kevésbé határozottan, helyenként inkább a szőlőcukor íz volt jellemzőbb. Olajos, közepesen testes, közepesen csípős, erőspaprikás mellékízzel. A következő, már emberesebb korty azonban újra előtérbe helyezte a gyümölcsöket, de érdekes módon ezek már inkább egzotikus gyümölcsök voltak, mint az ananász, lime és a narancs.

Lecsengés:

Földes, poros, enyhén dohos ízek kerültek elő, olyasmi mint ahogyan én a borospince szagának az ízét elképzelem. Mindezeket az ízeket az alkoholos csípősség keretezte be.

Összegezve:

A Singleton nem lesz a kedvenc italom, de mégis mindenkinek javaslom a kipróbálását, legalább egy pohár erejéig, hiszen az illata mindenképpen zseniális, főleg nekünk Magyaroknak, hiszen aszú illatú whisky-vel nem túl sok tételben találkozhatunk. Jó ötlet lehetet továbbá, ha a hölgyismerőseinket kínáljuk vele, főleg, ha saját bevallásuk szerint nem szeretik a whisky-t. Ezt nem fogják visszautasítani.

Adatok:
Név: Singleton of Dufftown
Érlelési idő: 12 év
Régió: Speyside

Források:
http://www.thesingleton.com/en-us/
https://www.malts.com/en-gb/our-whisky-collection/the-singleton-of-dufftown/the-singleton-of-dufftown-12-years-old/
https://www.masterofmalt.com/whiskies/singleton-of-dufftown-12-year-old-whisky/

süti beállítások módosítása