The Black Grouse, blended whisky, dupla kritika

 Forrás: Már megint az Istengrammunk, egyre jobb ott a kontent, nézzétek meg :)

Ádám

A Grouse whiskyknek különleges csücsköt tartok fent a szívemben.

Egyrészt baromi jól néz ki a címkéjük ezzel a fajddal rajta, vonzza a szemem (főleg a feketéé, komolyan, tedd oda bármelyik itthoni blend márka mellé tíz rugó alatt. Red Label? Ne röhögtess.) Valószínűleg ezért is választottam a bálás kistesót, mikor bimbózó whiskyfetisizmusomat valami addig nem ismert, de ránézésre nem teljesen szar büdzséwhiskyvel akartam táplálni.

Választottam maximálisan rászolgált a bizalmamra, és bebizonyította, hogy egy kedvező árfekvésű, kevert whisky is lehet rendkívül jól összerakott, karakteres, minőségi ital, és ezzel nemcsak a bálás, de az egész blended kategóriával szembeni látásmódomat is alaposan kifordította. Ez a másrészt. (A harmadrészt most nem mesélem el, mert az privát ügy.)

A negyedrészt a címszereplő. Szintén spontán választás volt, közepesen jó whiskyt kerestem egy hosszú hétvégére, ami nem a Tullamore DEW, és úgy döntöttem, rászánom azt a plusz ezrest erre a jól kinéző fekete címkére. A sztorihoz hozzátartozik, hogy Tamás ugyanerre az alkalomra egy belépőszintű JURÁ-t hozott, így a fajdunk némi hendikeppel indult a hétvégézők kegyeiért folytatott versenyben.

Mégis a Black Grouse fogyott el hamarabb.

Illat

Természetesen a Jurával kezdtük. Én nem mondom, hogy finnyás vagyok, megittam én előtte a Laphroaig-ot is, egy Oban vette el a szüzességem, de nem igazán kedveltem a füstöt a whiskyben. A Jurát is csak ímmel-ámmal tekergettem, valahogy nem kúszott úgy, ahogy egy harminc fontos whiskytől elvárná az ember. Gondoltam, felszakítom a Black Grouse-t, mert hát szegényember dízelgőz.

Milyen igaz.

Ijedt meglepődéssel konstatáltam az enyhe füstöt, mint az első dolgot, ami kijött a palackból, nem tudván, hogy épp a Változás Dzsinnje simogatja az orrom. A meglepődés annak szólt, hogy egy sorozat két, ennyire egymáshoz közeli árszínvonalú terméke ennyire eltérő jegyeket mutat, az ijedtség pedig a füstös aromának, amely a pohárba töltve csak fokozódott, és ezzel együtt kissé savanykás, de még mindig nem alkoholos jegyeket kapott.

Amikor pedig az első kortyot az ajkamhoz emeltem, kiszabadult, és jól fejbe is vágott a Dzsinn; a biciklibelső illata egy fixis futárnak, aki a kétkerekűekért él és hal; a forrasztópáka illata az elektroműszerész-szakinak, aki értő kezekkel javítja a régi, szeretett elektromos gépeket; némi kávé, ami a füst mögött megbújva ellenpontozza kissé az eddigre már markánsabbá (de még nem zavaróvá) váló acetonaromát. Határozottan jó volt, olyannyira, hogy az enyhén olajos ízre nem is vesztegetnék túl sok szót. Csípte a nyelvem, mint egy bekokózott egérfogó. Ami itt igazán számít, az inkább az

Utóíz

A korty erős csípéssel fejezi be a pályafutását, de ez ahogy elengedi az arcunkat, nyers, kormos füstösséget érezhetünk, amiben némi indusztriális, szintetikus jelleg bújik meg. Az egész whiskyről valahogy a brit ipari forradalom hőskora jut eszembe, gyárkéményekkel, vidám munkásokkal és a megingathatatlan hittel, hogy egy új, jobb világot építünk. A forradalmat pedig némi keserű csoki és kávéíz követi, mint egy kis nasi a jól megérdemelt munka után.

A torkot viszont lenyelés után sokkal is perzseli, mint a olvasztókemencék hülő hamuja. Jó meginni utána egy pohár hideg kólát.

Összegzés

Az egész Black Grouse a füstön kívül semmi különösebb extrát nem ad, de azt nagyon. Nem lesz olyan kifinomult, mint egy Laphroaig vagy egy Oban, sem olyan mellbevágóan karakteres, mint egy Caol Ila, de olyan megyőzően hozza a smoky-t, hogy mindenkinek ajánlom: szavazzon neki bizamat. Ha szereti a füstöset, akkor azért, ha pedig még nem tudja hogy szereti, akkor azért.

Én már tudom, hogy szeretem. A Változás Fekete Madaras Dzsinnje megmutatta nekem.

Tamás

Amikor néhány évvel ezelőtt a születésnapomra kaptam egy üveggel ebből a párlatból, még nem igazán volt ismert itthon ez a Grouse verzió, így aztán eleinte egy kissé gyanakodva tekintettem az amúgy tetszetős üvegre. Bevallom, magamban arra gyanakodtam, hogy valami hamisított panccsal leptek meg az ajándékozók. Szerencsére kis utánajárással kiderítettem, hogy nem erről van szó, sőt ez csak az egyik mutációja a Famous Grouse whisky-knek.

Mostanra –szerencsére-, egyre több üzletben találkozhatunk ezzel a whisky-vel, ami eszerint sikeresen lovagolja meg az ismertebb testvére növekvő népszerűségét. Már csak azért is, mert szerintem, aki egyszer megkóstolja ezt a verziót, az attól fogva csak akkor választja a normál kivitelt, ha nem tud hozzáférni a Black Grouse-hoz.

Megjelenés:

Az üveg külseje a klasszikus Famous Grouse formáját idézi, jelentős különbsége a címke színeiben és mintájában van. A piros-fehér színvilág helyett, itt a fekete-szürke dominál összhangban az ital nevével. Illetve más címkén szereplő fajd, ha jól azonosítottam itt a Nyírfajd szerepel.

Illat:

A külső megjelenés után a Black Grouse illatában is nagy mértékben eltér a sorozat zászlóhajójától. A készítés során felhasznált Islay single maltok füstössége enyhén, de figyelemre méltóan megjelenik az illatolás első pillanatában. A füstös, őszies illatot édeskésebb illatok is kiegészítik, nyomokban barnacukros, makadámdiós illatok is megjelennek.

Íz:

Az whisky íze telt és kiegyensúlyozott. A kesernyés íz itt is az első és egyben meghatározó jellemző, egészen enyhe borsossággal körítve, de nem hiányoznak a karamelles, édes ízek sem. Mindemellett az olajosságot kell kiemelni a tétel ízében, az első kortytól kellemesen bevonja a nyelvet a Black Grouse.

Utóíz:

A lecsengés hosszas és ebben is megjelenik a füstösség, de kiegészíti a nyelv tövénél érzett borsos, közepes erejű csípősség is.

A fentiek mellett a hivatásos kóstolók az ital fás, elsősorban tölgyes jellegét is megjegyzik, ami valóban tetten érhető az italban

Meg kell említenünk, hogy bár a füstös illatok, ízek a kóstolás minden pillanatában jelen vannak, ettől az ital nem tartozik a veszélyesen füstös whisky-k közé. Inkább úgy képzeljétek el, hogy a keverék, amiből ez a whisky összeállt tartalmazott egy közepesen füstös tételt is.

Összegezve azt mondanám, hogy bátran, bárki kipróbálhatja ezt az italt, akkor is ha nem igazán ismeri, vagy szereti a füstösebb whisky-ket, hiszen ez jó ismerkedő ital lehet.

Az enyhe, de mégis karakteres ízével és illatával komoly játékosa lehet a belépő szintű whisky-k világának, hiszen az ára alapján, mindenképpen oda tartozik.

Adatok:
Név: The Black Grouse
Érlelési idő: -
Régió: Skócia

Forrás:

• https://www.thefamousgrouse.com/our-whiskies/black-grouse
• https://www.masterofmalt.com/whiskies/famous-grouse-the-black-grouse-whisky/

By Jeremy Harbeck (NASA), via Wikimedia Commons

Sokszor, sok helyen felmerült ez a kérdés a whisky kapcsán. Bár az utóbbi években jelentős javulás érzékelhető a vendéglátás területén, de még mindig jobb, ha már a rendelés pillanatában tisztázod azt, hogy jéggel, vagy jég nélkül kéred az italodat.

Természetesen nem csak a pincérek, pultosok körében, hanem az emberek között is él még az a tévhit, hogy whisky-t jéggel kell inni. A múltban előfordult velem, hogy míg egy magas színvonalúnak tekintett helyen egy marék jéggel kaptam a megrendelt jó minőségű ír whisky-t, amit természetesen nem kértem bele, addig egy kiskocsmában hosszasan vitatkoztam a pincérrel, hogy kaphatok e jeget egy alacsonyabb kategóriájú ír whisky-be, ha direkt kérnék bele kivételesen.

Nem tudnám megmondani honnan ered „whisky-t csak jéggel” gondolat, de biztos vagyok benne, hogy kialakulásában nagy szerepe volt a kilencvenes éves sikersorozatának, a Dallasnak, vagy éppen a régi krimiknek, ahol a főhős így itta a napi nyolc-tíz whisky-jét.

Ami az érdekes ebben az az, hogy valójában ezzel nem is mutattak feltétlenül rossz példát, hiszen ezekben a művekben többnyire bourbon whisky-t isznak, amihez valóban nem rossz gondolat némi jeget keverni. Az már más kérdés, hogy ezt az alapelvet sokan minden más whisky-re is kiterjesztik, ez pedig már nem mindig állja meg a helyét.

Tehát kimondhatjuk, hogy ez egy igen megosztó kérdés hazánkban, amiről hosszasan tudnak vitatkozni a fogyasztók, a rajongók, de bizonyos esetekben a szakértők is.

Miért is lényeges ez?

Azzal - remélem -, nem mondok senkinek újdonságot, hogy a pohárba csilingelő jégkocka több módon is megváltoztatja az italok karakterét, hiszen a hűtés már eleve más aromákat erősíthet fel, de az olvadással az ital fel is vizeződik kissé, ami tovább módosíthatja az ízét.

Egy barátom által szervezett whisky kóstoltatáson részt vettem egy, ezzel kapcsolatos kísérletben, amit bárki otthon is kipróbálhat, egyrészt mert jól szemlélteti a jég hatásait, másrészt pedig azért, mert három pohár whisky-t is megihatunk közben és mindezért a tudományt "okokhatjuk".

Szóval végy egy blended skót whisky-t (vagy bármilyen mást, de kérlek NE single malt-ot), tölts ugyanannyit belőle három, lehetőleg egyforma, pohárba. Az elsőt kóstold úgy, ahogy van tisztán, szobahőmérsékleten, a másodikat jéggel hűtve, a harmadikat pedig egy kevés sima vízzel hígítva. Higgyétek el, markáns különbségeket fogtok érezni, hiába ugyanazt az italt ízlelgetitek. Ha valakivel „vakon” végeztetitek el a tesztet, akkor jó eséllyel három különböző whiskyre fog tippelni.

Vagyis, ha egy whisky kapcsán azt az ízt, azokat az aromákat akarjuk érezni, amit a keverőmesterek megálmodtak, akkor mindenképpen érdemes figyelembe venni az adott italhoz kapcsolódó ajánlásokat a hígításával kapcsolatosan.

Az alábbiakban a személyes javaslatomat olvashatjátok a jég használatával kapcsolatban, ez többnyire megegyezik az általános szabályokkal, de lehetnek eltérések.

• Single malt whisky-k: Tisztán, szobahőmérsékleten fogyasztandóak.
• Blended whisky-k:
  
  • Skót: Tisztán, szobahőmérsékleten, de ha muszáj, akkor egy kevés vízzel hígítható.
  • Ír: : Tisztán, szobahőmérsékleten.
  • USA:
    • Rye: Inkább tisztán, szobahőmérsékleten.
    • Bourbon: Jéggel, vízzel, esetleg szódával hígítható.
  • Kanada: Inkább tisztán, szobahőmérsékleten.
  • Japán: Tisztán, szobahőmérsékleten.

 Szobahőmérséklet alatt 20°C környéke értendő.

Mit tehetünk, ha egy forró, nyári napon otthon, vagy épp a kedvenc bárunkban a „szobahőmérséklet” inkább 30°C és mi mégis whisky-znénk?

Nos, ez esetben is inkább a pohár hűtését javasolnám akkor, ha olyan whisky-t iszunk, ami jég nélkül javasolt.

Összefoglalva, véleményem szerint érdemes betartani az alapvető ajánlásokat a whisky hígításával kapcsolatban, hiszen tényleg így élvezhetjük ki leginkább azokat az ízeket és aromákat, amiért szeretjük ezt az italt.

De szeretném azt is leszögezni, hogy a fentiek nem „ökölszabályok”, mindössze csak ajánlások, így mindenki igya úgy a whisky-ét, ahogyan szeretné.